Tat-tat-karma-pravartana
Különféle, az odaadó szolgálatban kedvező cselekedetek
Rúpa Goszvámi a tat-tat-karma-pravartanat rendszert, a szabályozó elvek szerinti cselekvést javasolta azoknak, akik arra törekszenek, hogy odaadó szolgálatot végezzenek. Az Upadesámrta tat-tat-karmának, előírt kötelességeknek nevezi azokat a cselekedeteket, amelyekkel a tiszta odaadó szolgálatot végzik. Sri Krsna mondja Uddhavának (SB 11.19.20-24):
„Szilárd hit kedvteléseim boldog elbeszéléseiben, dicsőségem állandó zengése, tántoríthatatlan ragaszkodás ceremóniás imádatomhoz, magasztalásom gyönyörű himnuszokkal, nagy tisztelet odaadó szolgálatom iránt, hódolat felajánlása az egész testtel, bhaktáim elsőosztályú imádata, az a tudat, hogy benne vagyok minden élőlényben, közönséges, testi cselekedetek felajánlása odaadó szolgálatomban, tulajdonságaimat dicsérő szavak felajánlása, az elme Nekem ajánlása, minden anyagi vágy elutasítása, lemondás a vagyonról az Én odaadó szolgálatomban, lemondás az anyagi érzékkielégítésről és boldogságról, kívánatos cselekedetek, pl. adományozás, áldozat, mantrázás, fogadalmak és lemondások végzése azzal a céllal, hogy elérjenek Engem – ezek képezik a vallás valódi elveit, ezek által azok az emberek, akik Nekem meghódoltak, automatikusan elérik a premát. Mi más célja lehetne a bhaktámnak?”
Az Úr tanításai alapján Rúpa Goszvámi 64 ilyen cselekedetet sorolt fel a Bhakti-raszámrta-szindhuban. Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi ezt írja ezekről a cselekedetekről (CC Madhja 22.115-129):
„A szabályozott odaadó szolgálat útján a következőket kell betartani: (1) El kell fogadni egy hiteles lelki tanítómestert. (2) Avatást kell kapni tőle. (3) Szolgálni kell őt. (4) Utasításokat kell kapni tőle, tudakozódni, megtanulni az odaadó szolgálatot. (5) Az előző ácsárják nyomdokaiban járni, követni a lelki tanítómester utasításait.
„A következő lépések: (6) A bhakta legyen kész arra, hogy mindenről lemondjon, és csak Krsnát tegye elégedetté, de el is kell fogadni mindent, ami Krsnát elégedetté teszi. (7) Olyan helyen kell élni, ahol Krsna jelen van – pl. Vrndávana, Mathurá vagy egy Krsna-templom. (8) Olyan megélhetési mód, amely éppen csak együtt tartja a testet és a lelket. (9) Ekádasi napon böjtölni kell.
„Imádni kell a dhátri fákat, banjan fákat, teheneket, bráhmanákat és az Úr Visnu bhaktáit. Kerülni kell az odaadó szolgálattal és a szent névvel szembeni sértéseket.
„(12) Elhagyni az abhakták társaságát. (13) Nem szabad határtalanul sok tanítványt elfogadni. (14) Nem szabad csak azért tanulmányozni a szentírásokat, hogy sokszor lehessen azokra utalni, kibővíteni a magyarázatokat.
„(15) A bhakta kezelje egyformán a veszteséget és a nyereséget. (16) Ne panaszkodjon. (17) Ne imádja a félisteneket, de ne is legyen tiszteletlen. Ne tanulmányozzon, és ne bíráljon más szentírásokat.
„(18) A bhakta ne hallgassa az Úr Visnu vagy a bhaktái káromlását. (19) Ne olvasson, ne hallgasson újságokat vagy világi könyveket, amelyek férfiak és nők szerelmi ügyeiről, vagy az érzékek számára kedves dolgokkal foglalkoznak. (20) Se gondolatban, se szóban ne okozzon aggodalmat más élőlénynek, még akkor sem, ha az jelentéktelen.
„Miután elkezdte az odaadó szolgálatot, ezek a pozitív cselekedetek (1) hallás, (2) éneklés, (3) emlékezés, (4) imádat, (5) ima, (6) szolgálat, (7) szolgai viszony elfogadása, (8) barátság, és (9) teljes meghódolás.
„A bhakta (10) táncoljon a múrti előtt, (11) énekeljen a múrti előtt, (12) tárja fel az elméjét a múrtinak, (13) ajánlja fel a hódolatát a múrtinak, (14) álljon fel a múrti és a lelki tanítómester előtt, hogy kimutassa a tiszteletét, (15) kövesse a múrtit vagy a lelki tanítómestert, és (16) keresse fel a különböző zarándokhelyeket, vagy nézze meg a múrtit a templomban.
„(17) Járja körül a templomot, (18) mondjon el különböző imákat, (19) énekeljen halkan, (20) énekeljen másokkal együtt, (21) szagolja meg a múrtinak felajánlott füstölőt és virágfüzéreket, és (22) egye meg a felajánlott étel maradékait.
„(23) Vegyen részt az áratin és az ünnepeken, (24) nézze meg a múrtit, (25) adja oda a múrtinak azt, ami neki nagyon kedves, (26) meditáljon, és (27) szolgálja azokat, akik kapcsolatban vannak az Úrral.
„Tadija a következőket jelenti: tulaszi levelek, Krsna bhaktái, Krsna szülőhelye, Mathurá, és a védikus írás, a Srimad Bhágavatam. Krsna nagyon szívesen látja, ha a bhaktái a tulaszit, a vaisnavákat, Mathurát és a Bhágavatamot szolgálják.
„(31) Mindent meg kell tenni Krsnáért. (32) Remélni kell a kegyét. (33) Részt kell venni a különféle ceremóniákon a bhaktákkal, pl. az Úr Krsna vagy Rámacsandra megjelenési napja.
„(34) A bhakta minden tekintetben hódoljon meg Krsnának. (35) Tegyen fogadalmakat, pl kártika-vrata. Ez csak néhány az odaadó szolgálat 64 fontos cselekedetei közül.
„A bhakta társuljon bhaktákkal, zengje az Úr szent nevét, hallgassa a Srimad Bhágavatamot, lakjon Mathurában, és imádja a múrtit, hittel és tisztelettel.
„Ez az öt a legjobb az odaadó szolgálatban. Már csekély teljesítésük is felébreszti a Krsna iránti szeretetet.”
A törekvő bhakták először egy hiteles guru lótuszvirág lábainál vegyenek menedéket. Semmi áldást nem lehet elérni menedékvétel nélkül. Kétféle ember van – fejlett és fejletlen értelmű. A fejletlen értelmű ember a világ úgynevezett boldogsága érdekli. Ha véletlenül társul egy mahádzsanával, ő is értelmes lesz. Aztán ezt gondolja, „Milyen szerencsétlen vagyok! Mindig az érzékeim kielégítésével foglalkozom. Napjaimat anyagi élvezet utáni sóvárgással töltöm.”
Ezt a nagy lélekkel való társulást így is nevezik, társulás a guruval hallás által. Ez nagy szerencse, mert felébreszti a hitet. Amikor a hit felébredt, az ember odaadó szolgálatra törekszik. Aztán fontos, hogy menedéket vegyen egy guru lótuszvirág lábainál. Ha a fejletlen értelmű ember szerencsés, ilyen módon értelmes lesz, és menedéket vett egy guru lótuszvirág lábainál.
A sásztrák elmondják, milyen gurunál kell menedéket venni. Aki legyőzte a hat ellenséget, kezdve a kéjvággyal, tiszta, odaadó szolgálatot végez a rága útján, brahminikus, ismeri a Védák világos útját, akit a szádhuk guruként tisztelhetnek, aki képes uralkodni az érzékein, minden élőlényhez kegyes, művelt, nem képmutató és igazmondó – az ilyen családos ember alkalmas arra, hogy guru legyen.
Kétféleképpen vizsgáljuk ezeket a tulajdonságokat. A guru fő tulajdonságai ragaszkodás Krsnához, és elkülönülés mindattól, ami nem Krsnával kapcsolatos. Minden egyéb tulajdonság másodlagos. Ezért mondta Csaitanja Maháprabhu (CC Madhja 8.127):
„Akár bráhmana, akár szannjászi, vagy súdra – tekintet nélkül arra, hogy mi – lelki tanítómester lehet, ha ismeri Krsna tudományát.”
Ha valakiben megvan ez a fő tulajdonság, akkor guru lehet, nem számít, ha egy vagy két másodlagos tulajdonság hiányzik. Bráhmanának vagy családos embernek lenni, ezek másodlagos jellemzőknek számítanak. Jó, ha megvan ez a két másodlagos jellemző is, a fő tulajdonság mellett. De ha a fő tulajdonság hiányzik, senki sem lehet guru, rendelkezzen bár a másik kettővel. Ahogyan a Padma Purána mondja:
„Az összes ember között a legjobb az a bráhmana, aki mahá-bhágavata, nagy bhakta, és méltó arra, hogy guru legyen. Éppen olyan imádandó, mint az Úr Hari. Nem-vaisnava sose lehet guru, akkor sem, ha előkelő családban született, minden áldozatot elvégzett, és a Védák sok ágát tanulmányozta.” Miután a tanítvány alkalmas gurut talált, szolgálja őt szilárd meggyőződéssel és képmutatás nélkül. Kérjen avatást és krsna-mantrát, miután elégedetté tette a gurut. Bizonyára becsapják magukat, akik ellenzik az avatást, látványos, mű-kirtanát végeznek, és vaisnavának hirdetik magukat. A materialista emberek nem mondhatnak le az avatásról csak azért, mert néhány nagy lélek, pl. Dzsada Bharata sem kapott avatást. Az avatás alapvető utasítás az élőlény mindegyik születésében.
Ha egy tökéletes lélek nem részesült avatásban, azt nem tekinthetjük példának. Az általános szabályok nem változnak meg csak azért, mert valami más történik egy különleges helyzetben. Dhruva Mahárádzsa az anyagi testében ment Dhruvalokára; vesztegessük el azzal az időnket, hogy ugyanebben reménykedünk? Az általános szabály az, hogy az élőlény elhagyja az anyagi testét, és a lelki testében megy Vaikunthára. Az embereknek általában az általános szabályokat kell elfogadniuk. Csak az történik, amit az Úr akar, aki felfoghatatlan energiákkal rendelkezik. Ezért sose szegjük meg az általános szabályokat. Miután a tanítvány elégedetté tette a gurut azáltal, hogy képmutatás nélkül szolgálta őt, kérjen tőle tanításokat az Abszolút Igazságról, és avatást az Úr szent nevének zengésébe.
Miután megkapta az avatást és a tanításokat egy hiteles gurutól, a szerencsés tanítvány járjon az előző szádhuk útján. A büszkék elhanyagolják az előző mahádzsanákat, és új utakat teremtenek. Ennek eredményeként kedvezőtlen utakon járnak, és tönkreteszik magukat. Ezt mondja a Szkanda Purána:
„Szigorúan azt a könnyű utat kell követni, amelyet az előző mahádzsanák elfogadtak. Ez az út nagy áldásban részesít, és mentes minden szenvedéstől.” Aki az előző szádhuk útjáról beszél, elszánt, bátor és elégedett lesz. Amikor Rúpa, Szanátana, Raghunátha és Haridásza Thákura odaadó szolgálának útjáról beszélünk, olyan boldogságot érzünk, hogy azt le sem lehet írni. Amikor a gonosztevő mohamedánok megkínozták Haridásza Thákurát, ezt mondta:
„Még ha darabokra vágják is a testemet, és elvesztem az életemet, akkor sem hagyom abba az Úr szent nevének zengését. Krsna, kérlek, légy kegyes ezekhez a szegény lelkekhez, bocsásd meg nekik kegyesen azt, hogy kínoznak engem.”
Az odaadó szolgálatnak ezen az útján jártak az előző mahádzsanák – ilyen elszántsággal, minden élőlényhez kegyesen, és mindig Krsna szent nevét zengték. Egy utat nem lehet megcsinálni. Amelyik út már megvan, azt fogadják el a szádhuk. A büszkék és hírnévre áhítozók mindig új utakat akarnak felfedezni. Akik szerencsét hoztak magukkal az elmúlt életeikből, felhagynak a büszkeséggel, és tisztelik a bevezetett utat. A szerencsétlenek új úton parádéznak, és becsapják a világot. Velük kapcsolatban idézi a Bhakti-raszámrta-szindhu (1.2.46-47) a Brahma-jámalát:
„Az Úr olyan odaadó szolgálata, amely figyelmen kívül hagyja a hiteles védikus írásokat, pl. az Upanisádokat, Puránákat és a Nárada-pancsarátrát, csak szükségtelen zavar a társadalomban. Ezek a cselekedetek spekulációból születnek, ezért csak felszínesen hasonlítanak a tiszta odaadásra, mert nem tisztelik a védikus parancsokat. A védikus parancsok nem-tisztelése az ateizmus kategóriájába esik. Ahol nem tisztelik az írásokat, amelyek az Úr utasításai, ott nem lehet odaadó szolgálat.”
Ennek az az értelme, hogy bár az odaadás útja kétféle – vaidhi és rágánugá – az előző mahádzsanák egyértelműen a képességeknek megfelelőt írják elő. Ezeket az utakat magyarázzák el az olyan írások, mint a sruti, szmrti és pancsarátra. Buddha és Dattátreja elvetették ezeket az utakat, újakat fedeztek fel, és végső soron zavart keltettek. Helytelen megfontolásból ezeket az új utakat úgy reklámozzák, mint Krsna tiszta odaadó szolgálatát, bár ez nem így van. A helyes utat a védikus írások tárják fel. Manapság sok új utat fedeznek fel, amelyek végül eltűnnek az alapítójukkal együtt.
A tanítvány egyik kötelessége, hogy tudakozódjon a szad-dharmáról, a vallás örök elveiről. Ezért idézi a Bhakti-raszámrta-szindhu (1.2.47) a következő kijelentést a Náradija Puránából:
„Azok, akik fel akarják ébreszteni a lelki tudatukat, akik értelme tántoríthatatlan, és nem térnek el, bizonyosan elérik az élet kívánt célját.” Ahogyan a szerencsés emberek olyan odaadó szolgálatot akarnak végezni, mint a szádhuk, ők is azt akarják, hogy tudják a kötelességüket. A szerencsétlen, büszke emberek ennek éppen az ellenkezőjét teszik. Amikor a szádhukétól eltérő utakat keresnek, nem tisztelik a szádhuk határozott következtetéseit, ugyanakkor a magukét tisztelik. Nem Maháprabhu tanításait hirdetik a világnak, hanem azokkal ellentétes tanításokat.
Nem tudják, milyen nagy szerencsétlenség származik ebből. Az egyszerű emberek csak arra törekszenek, hogy megtanulják az Úr tanításait a Csaitanja-csaritámrtából. Egyedül az Úr tanításai a mi életünk. Csak ebben van szad-dharma. A hiteles tanítvány különösen a szad-dharma megértésére törekszik. Ha egyedül nem tudja megérteni, akkor könyörög a siksa-guruja lábainál, és megtanulja tőle. Azok, akik rendelkeznek ezzel az elszántsággal, hamar elérik a kívánt célt. A Bhakti-raszámrta-szindhu (1.1.9) mondja:
„A Legfelsőbb Úr Krsna transzcendentális szerető szolgálatát kedvezően kell végezni, anélkül, hogy anyagi haszonra vagy nyereségre törekednének a gyümölcsöző cselekedetek vagy a filozófiai spekuláció révén. Ezt nevezik tiszta odaadó szolgálatnak.” Amíg a tiszta odaadás nem nyilvánult meg az érdeklődő ember szívében, a szad-dharma megértése formájában, addig a szívét befedi a sötétség, és nem tudhatja, mi a tiszta odaadó szolgálat. Ha valaki a saját spekulációjában bízik, akkor a tiszta odaadó szolgálat nem nyilvánul meg a szívében. Sok úgynevezett panditával találkozunk, akik azt hiszik, a tudásukkal és értelmükkel felfogták, mi a bhakti. Egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy a gjánával kevert odaadó szolgálat a tiszta bhakti, mások azt hiszik, hogy a karmával kevert odaadó szolgálat az. Olyan büszkék, hogy amikor meghallják a Csaitanja-csaritámrta tanításait, azt mondják, „Mindenki le tudja vonni a saját következtetését. Minek a Csaitanja-csaritámrta?” Ezek az emberek soha nem kerülnek kapcsolatba a szad-dharmával, nem is akarják megismerni. Mivel az odaadó szolgálatnak a saját maguk által kitalált útján járnak, soha nem élvezhetik a tiszta odaadást.
A szádhaka kötelessége, hogy lemondjon a személyes élvezetről Krsna kedvéért. Az érzékek kielégítését nevezik élvezetnek. Az élvezetről csak akkor tud lemondani, ha az érzékkielégítés vágyát beleépíti Krsna szolgálatába, az élvezete világát az odaadó szolgálathoz kedvezővé teszi, és mindent úgy fogad el, mint krsna-praszádát.
Krsnával kapcsolatos szent helyen élni, ez is hozzátartozik a szádhanához. Ha valaki Dvárakában, Mathurában, a Gangesz partján, vagy az Úr kedvteléseinek a helyein él, akkor természetesen Krsnára gondol. Mi lehet ennél nagyobb nyereség?
Az élet minden szakaszában csak annyi vagyont szabad elfogadni, ami az odaadó szolgálat gyakorlásához szükséges. Ha valaki ennél többet kíván, a bhakti eltűnik. De az is akadályozza az odaadó szolgálatot, ha nem fogadnak el annyi pénzt, amennyi a szükségleteket fedezi.
Tisztelni kell a hari-vászarát, Ekádasit. Aki megtartja az Ekádasit, az odaadó szolgálat valamennyi részét gyakorolja. Az odaadó szolgálat gyakorlása folyamatos lesz, ha lemondanak minden élvezetről, és két hétben egyszer odaadó szolgálatot gyakorolnak.
Csökken a bűnök visszahatása, ha valaki a földet, a banjan fákat, a tulaszit, a teheneket, a bráhmanákat és a vaisnavákat imádja, és rajtuk meditál. Ezekkel a cselekedetekkel elégedetté lehet tenni Krsnát, mert ezek a dolgok az egész világ számára kedvezőek.
Az odaadó szolgálat e tíz része az előzetes cselekvés az Úr imádatához. Nagyon nehezen érik el az odaadó szolgálatot és Krsnát, akik ezt a tízet elhanyagolják.
Ezért azok, akik az odaadó szolgálatra törekszenek, először vegyenek menedéket a gurunál, kérjenek tőle avatást és tanításokat, szolgálják őt. Viselkedjenek úgy, mint a szádhuk, tanulják meg a következtetéseiket. Hogy az életét Krsna-tudatossá tegye, a bhaktának Krsnával kapcsolatos szent helyen kell élnie, és Krsna szolgálata kedvéért le kell mondania az érzékek élvezetéről. Mindennapos tevékenysége során csak annyi pénzt fogadjon el, ami ahhoz szükséges, hogy kedvezően szolgálja Krsnát. Az odaadó szolgálathoz hozzátartoznak az olyan böjtnapok, mint az Ekádasi és Dzsanmástami. Tisztelni kell a banjan fákat, hogy fenntartsák a világ dicsőségét, ami az Úr egyik fensége. Ezt a tíz szabályt kell követni. A következő tízet pedig el kell utasítani, különben az odaadó szolgálat gyakorlása nem lehet kitartó.
Az ember ne társuljon olyanokkal, akik ellenzik az Úr szolgálatát. Mindennapi tevékenységei során biztosan találkozik velük, de csak addig társuljon, amíg be nem fejezte a munkát. Akik szívében nem ébredt fel a szerető odaadás Krsna iránt, mindig büszkék arra, hogy megmaradtak a gjána és a karma menedékében. Ezért így nevezik őket, bhagavad-bahirmukha, ellenségesek Krsnával szemben. Azok, akik sok félistent imádnak, Májávádik, és a személytelen gjánára szomjaznak, és a védikus írásokat megvető ateisták mind bhagavad-bahirmukha, Krsna ellenségei.
Akinek még nem fejlődött ki a hite a tiszta odaadó szolgálatban, azt nem szabad tanítványként elfogadni, különben beszennyeződik az odaadó szolgálat tanítványi lánca. A nagy projektekkel is fel kell hagyni, mert csökkentik a Krsna iránti odaadást.
Nem szabad különféle könyveket olvasni vagy magyarázni, kivéve azokat, amelyek az odaadó szolgálat fejlesztéséhez vezetnek. Azokról a szentírásokról kell beszélgetni, amelyek elmagyarázzák az odaadó szolgálatot; ilyenek a Védák, szmrtik, Puránák, Pancsarátra, és a mahádzsanák írásai. Más véleményű könyvekből csak haszontalan érveket lehet tanulni.
Az étel és ruházat utáni törekvésnek mindig meg kell maradnia, akár a családos, akár a lemondott életben. Ezért ezekben a dolgokban nagylelkűségre van szükség. A Padma Purána szerint:
„Nem zavarodik meg annak az elméje, aki a szent névnél vett menedéket, még akkor sem, ha nem lehet ételt és ruhát könnyen szerezni, vagy ha megszerezték, de aztán elveszett. Az ilyen maga mögött hagy minden anyagi ragaszkodást, és csak Góvindánál vesz menedéket.” Ez azt jelenti, akár otthon él a szádhaka, akár az erdőben, ételt és ruhát mindenképpen kell szereznie. A családos ember művelje meg a földet, vagy kereskedjen, védelmezze a polgárokat, vagy szolgáljon másokat, és így szerezze meg az ételt és a ruhát. A lemondott kérjen alamizsnát. A bhakta azonban ne nyugtalankodjon, ha nem kapott ételt és ruhát, vagy megkapta, de aztán elvesztette. Maradjon nyugodt, és emlékezzen Krsnára.
A családos emberek siránkoznak, ha elvesztik a feleségüket, a gyerekeiket, stb. De az odaadó szolgálat végzőjének nem szabad nagyon sokáig siránkoznia. Gyorsan hagyja abba, és gyakorolja a Krsna-tudatot. A lemondott ember ne panaszkodjon, ha nincs takarója, vizes edénye, vagy egyéb alamizsnája, illetve ha ezeket a dolgokat ellopta egy ember vagy egy állat. A gyakorló vaisnava hagyjon fel minden olyan késztetéssel, mint a siránkozás és a harag, ezek csak akadályozzák abban, hogy állandóan Krsnára gondoljon. Ezt mondja a Padma Purána:
„Krsna nem nyilvánulhat meg annak a szívében, aki tele van haraggal vagy büszkeséggel, aki panaszkodik a felesége vagy a fiai miatt.”
Csak Krsnát imádják azok, akik az odaadó szolgálatra törekszenek. Ne imádják a különféle félisteneket. De ne is legyenek tiszteletlenek a félistenekkel vagy a szentírásokkal szemben. Ha egy félisten elé mennek, ajánlják fel neki a tiszteletüket, hiszen ő Krsna szolgája. A Padma Purána mondja:
„Krsna, vagy Hari, valamennyi félisten ura, ezért Ő mindig imádatra méltó. De ez nem jelenti azt, hogy az ember ne ajánlja fel a tiszteletét Brahmának, Sivának és a félisteneknek.” Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Úr egy, és a többiek (Brahmá és Siva) az Ő kötőerő-inkarnációi (gunávatárák). Az emberek az adottságaiknak megfelelően imádják az egyes félisteneket. De egyedül Visnut imádják azok, akik a jóság kötőerejében vannak. Miután egy ember sok életen át imádta a különféle félisteneket, kedvező lesz az élete, amikor eljut arra a pontra, ahol Visnut fogadja el az egyetlen Legfelsőbb Úrnak. Az Úr Krsna a visnu-tattva legfelsőbb megnyilvánulása. Amikor egy élőlény a jóság kötőerejében végzett imádat által felülemelkedik a kötőerőkön, eléri az Úr Krsna szolgálatát.
Az ember legyen kegyes, és ne okozzon aggodalmat egyetlen élőlénynek sem. A szíve mindig legyen tele részvéttel mások iránt. Minden élőlénnyel szemben kegyesnek lenni, ez az odaadó szolgálat egyik része. Az odaadó szolgálatra törekvőnek ezt gondosan kell gyakorolnia.
Nagyon fontos, hogy a törekvő bhakta ne kövesse el a szent név elleni tíz, és az egyéb sértéseket. Ami az egyszerű bhaktákat illeti, van valami engedmény a múrti szolgálatában elkövetett sértések esetében. Nem lehet felhagyni az összes sértésel az Úr szolgálatában, de néhány sértéssel fel kell hagyni, mielőtt valaki belépne a templomszobába. A szent név elleni tíz sértésről sok helyen beszélnek. A gyakorló gondosan kerülje ezeket. Haszontalan törekszenek az odaadó szolgálatra azok, akik ebben a tekintetben hanyagok. Ezt írja a Padma Purána.
Ez azt jelenti, ha valaki az Úr Harinál vesz menedéket, akkor úrrá lett valamennyi sértésen. Valamennyi, az Úr szolgálatában elkövetett sértés megsemmisül, ha menedéket vesznek a szent neveknél. Csak a szent név szabadítja meg a vaisnavákat. De azok, akik a szent neveknél vettek menedéket, nem követhetik el a tíz sértést az éneklésben. Különben biztosan le fognak esni, még akkor is, ha menedéket vettek a szent neveknél.
A gyakorló ne hagyja, hogy a fülébe jusson Krsna vagy a vaisnavák gyalázása. Hagyja el azt a helyet, ahol káromlás folyik. A gyenge szívűek, akik a társadalmi etikett miatt ott maradnak, és hallgatják Krsna vagy a vaisnavák gyalázását, fokozatosan el fognak térni az odaadó szolgálattól.
A fenti 20 gondos gyakorlása felébreszti a bhávát, az odaadás érzelmét. A bháva felébredésének alapja Krsna kegye. Szádhu-szanga nélkül nem lehet elérni Krsna kegyét. A szádhu-szanga fő formái: menedékvétel a lelki tanítómester lótuszvirág lábainál, avatást kapni tőle, és szolgálni őt.
Az odaadó szolgálat részei még a vaisnava szimbólumok elfogadása, egészen a meditációig, az arcsana kategóriában. Ezeket is a lelki tanítómestertől kapjuk meg, és a legjobb tehetségünk szerint gyakoroljuk. A szolgálat, barátság és teljes meghódolás ébresztik fel a bhávát. Igazából maguk ezek a cselekedetek válnak bhávává. Csak a szádhana szakaszában számítanak szádhana-bhaktinak.
Amit az ember a legjobban szeret ebben a világban, és ami a legkedvesebb neki, azt kell felajánlani Krsnának – ennek több értelme van. Azt jelenti, hogy az ember semmit se élvezzen azért, mert neki kedves, hanem ajánlja fel Krsnának, és élvezze, mint praszádát.
Bármilyenek a közönséges és a lelki törekvések, kedvezővé válnak, ha Krsnáért történnek. Ezt mondja a Nárada Pancsarátra (idézi a Bhakti-raszámrta-szindhu):
„Csak azokat a világi, vagy a védikus szabályok által előírt cselekedeteket kell végezni, amelyek kedvezőek a Krsna-tudat gyakorlásához.”
A szmárták házassági és egyéb tisztító ceremóniái vaidiki, előírt védikus szabályok; a státusz fenntartásáért végzett szociális és testi tevékenységek laukiki, világi. A házasság azért van, hogy meglegyen Krsna családja; gyermekeket azért nemzenek, hogy Krsnának több szolgája legyen; az ősöknek azért tesznek felajánlásokat, hogy Krsna szolgái elégedettek legyenek; a lakoma azért van, hogy elégedetté tegye Krsna élőlényeit – mindent be kell sorolni Krsna kedvező szolgálatába. Akkor az ember nem esik a kedvezőtlen, gyümölcsöző cselekedetek karmaiba. A test, a ház és minden egyéb Krsnáé – ezzel a gondolattal kell megvédeni a testet, a házat és a közösséget. Ezt nevezik Krsna-családnak.
A gyakorló egész életet teljes meghódolás ékesítse. A bhakti-sásztrák sok helyen beszélnek hatféle meghódolásról. Az élőlény élete haszontalan meghódolás nélkül. Az élőlénynek mindig Krsnát kell imádnia, teljes meghódolással.
A Krsnával kapcsolatos dolgok neve tadija. A tadija-szevá első formája a tulaszi szolgálata. Ezt mondja a Szkanda Purána:
„Tulaszi minden tekintetben kedvező. Ha csak látják, megérintik, emlékeznek rá, imádkoznak hozzá, leborulnak előtte, hallanak róla, elültetik, vizet ajánlanak neki, vagy imádják, az mindig kedvező. Aki a fenti kilenc módon kerül kapcsolatba a tulaszi-fával, örökké a Vaikuntha-világban él.”
A Krsna iránti odaadást hirdető irodalom is tadijának számít. Ezek között a legjobb a Srimad-Bhágavatam. Ugyanilyen tiszteletet érdemel a Csaitanja-csaritámrta. Dicsőséges, aki ezeket rendszeresen olvassa és hallja.
A gyakorló számára alkalmas lakóhelyek a Krsnával kapcsolatos szent helyek, pl. Mathurá. A szent helyek között Mathurá a legjobb. Navadvipa-dhámában lakni éppen olyan jó. Ezt írja a Brahmánda Purána:
„Aki hall Mathuráról, emlékszik rá, dicsőíti, el akarja érni, messziről látja, a közelébe megy, megérinti, elfogadja a menedékének és szolgálja, annak minden vágya teljesül.”
Krsna bhaktái is tadijának számítanak. Az Ádi Purána írja:
„Krsna mondta Ardzsunának: Igazából nem az Én közvetlen bhaktáim a bhakták, hanem azok, akik a bhakták bhaktái.”
A bhakták szolgálatát illetően idézi Rúpa Goszvámi az Ádi Purána e versét a Bhakti-raszámrta-szindhuban- Ez azt jelenti, hogy Krsna szolgálatának csaknem valamennyi cselekedete elfogadott a bhaktái szolgálatában. A „csaknem” szót azért használják, mert a bhaktákat krsna-praszáda felajánlásával kell imádni. Az összes többi ugyanaz, pl. a hódolat felajánlása.
A gyakorló rendezzen ünnepeket, a lehetőségeihez mérten. Kiemelkedő cselekedet ünnepeket rendezni a bhakták társaságában. Ügyelni kell azonban arra, hogy az ünnepek során ne társuljunk abhaktákkal.
Az Úr megjelenése napján ünnepet kell tartani. A múrtit szeretettel és odaadással kell szolgálni. Az ostoba emberek az Úr személytelen arculatához ragaszkodnak, és a kellő megfontolás nélkül tiszteletlenek a múrtival szemben. De ha bhaktákkal társulnak, és helyesen gondolkodnak, akkor be fogják látni, hogy szolgálni kell a múrtit.
A bhakta csak fejlett bhaktákkal együtt tanulmányozza az olyan szentírásokat, mint a Srimad Bhágatavam. Ha racionalistákkal, vitakedvelőkkel és spekulálókkal olvassa, akkor a szíve kiszárad, és nem jelennek meg a transzcendentális ízek.
A bhaktákkal való társulás szükséges. A gjánikat és a karmikat nem számítják a bhakták közé, törvényellenes vágyaik miatt. Az odaadó szolgálat végzője fejlettebb személyekkel társuljon, akik kedvesek, és ugyanazon az úton járnak. Különben a szíve nem vesz menedéket a tiszta odaadó szolgálatnál. A Hari-bhakti-sudhódaja (8.51) írja:
„Ahogyan a kristály tükrözi a közeli tárgy tulajdonságait, az ember is felveszi annak a tulajdonságait, akivel társul. Ha a bölcs azt akarja, hogy nagyobb legyen az odaadása, azoknál kell menedéket vennie, akik hasonlóan gondolkodnak.” E tekintetben különösen gondosnak kell lenni. A szahadzsijákkal és báulákkal való társulás kedvezőtlen eredményeket hoz. De ha valaki tiszta vaisnavákkal, Rúpa Goszvámi követőivel társul, akkor biztosan felébred a Krsna iránti tiszta szeretet. Az odaadó szolgálat részei között a bhaktákkal való társulás az egyik legfontosabb.
Az odaadó szolgálat fent említett részei közül a következő öt a legjobb: múrti-imádat, a Srimad Bhágavatam hallgatása fejlett bhaktákkal, társulás olyan fejlett bhaktákkal, akik tele vannak szeretettel, és ugyanahhoz a szampradájához tartoznak, a szent nevek közös éneklése, és lakóhely Mathurában. Ha még jobban összefoglaljuk, a legfontosabbak a szent nevek zengése, és a vaisnavák szolgálata. Ezt írja a Padma Purána:
„Bharata leszármazottja! Aki ezer életen át imádta az Úr múrtiját, mindig képes arra, hogy Hari szent nevét énekelje.” Szintén a Padma Puránából (idézi a Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.108-109):
„ Krsna szent neve transzcendentálisan boldog. Minden lelki áldást megad, mert maga Krsna, minden öröm tárháza. Krsna neve teljes, a transzcendentális ízek formája. Semmi esetre sem anyagi név, és nem kevésbé hatalmas, mint maga Krsna. Mivel Krsna nevét nem szennyezik be az anyagi tulajdonságok, szó sem lehet arról, hogy kapcsolatban lenne májával. Krsna neve mindig felszabadult és lelki; soha nem szennyezik be az anyagi természet törvényei. Ez azért van így, mert Krsna neve és maga Krsna egy és ugyanaz. Az anyagi érzékek nem értékelhetik Krsna szent nevét, formáját, tulajdonságait és kedvteléseit. Amikor egy feltételekhez kötött lélek fölébredt a Krsna-tudatra, és úgy végez szolgálatot, hogy a nyelvével az Úr szent nevét zengi, valamint megízleli az Úr ételének maradékait, a nyelv megtisztul, és az ember fokozatosan megérti, hogy valójában ki Krsna.” Ez az Abszolút Igazság független kegye.
Mathurá-mandala, az Úr szent nevei, az olyan szentírások, mint a Srimad Bhágavatam, a tiszta bhakták, és a múrtik – ez az öt dolog transzcendentális. Ha ezekkel társul, a bhakta gyorsan eléri a bhávát, a transzcendentális érzelmeket, és Krsnát.
Ezt a vaidhi-bhaktit javasolták a szádhana-bhakti során. A rágánugá-bhakti nagyon erős a szádhanában. Rágánugá-bhaktinak azt nevezik, ha valaki úgy gyakorolja az odaadó szolgálatot, hogy Vrndávana lakóinak a nyomdokaiban jár. Az odaadó szolgálatra törekvők a vradzsavászikat kövessék, a testükkel, az elméjükkel, és a beszédükkel. A gyakorló a képességei szerint végezze a vaida- vagy rágánugá-szádhana-bhakti folyamatban említett cselekedeteket.
Valaki elérheti a legnagyobb eredményt úgy is, ha csak egyet gyakorol, más többnek a gyakorlásával éri el ugyanazt. Semmi más nem érdekli azokat, akik kizárólag a szent név és a vaisnavák szolgálatában vettek menedéket. Ezért a gyakorló dolgozzon odaadóan, teljes meghódolással, lelkesedéssel, szilárd bizalommal és türelemmel.