Utszáha
Lelkesedés
Rúpa Goszvámi azt írja az Upadesámrtában, hogy az atjáhára, prajásza, pradzsalpa, nijamágraha, dzsana-szanga és laulja ártanak az odaadó szolgálatnak. Erről a hatról már írtunk. Most, a harmadik versben az odaadó szolgálathoz kedvező dolgokat sorolja fel:
„Hat dolog kedvez a tiszta odaadó szolgálat végzéséhez: (1) utszáha, lelkesedés; (2) niscsaja, törekvés bizalommal; (3) dhairja, türelem; (4) tat-tat-karma-pravartana, cselekvés a szabályozó elvek szerint (sravanam, kirtanam stb.); (5) sanga-tjága, nem társulni az abhaktákkal; és (6) szato vrtteh, vagy szádhu-vrtti, az előző ácsárják követése. Ez a hat kétségkívül biztosítja a tiszta odaadó szolgálat teljes sikerét.”
Most ezekről külön beszélünk. Ezért először az utszáhára vonatkozó következtetéseket mondom el.
Utszáha nélkül az ember hanyag lesz az imádatban. A hanyagság tétlenségből, apátiából vagy közönyből születik. Tétlenségnek a lustaságot és a tehetetlenséget nevezik. Lustaság és tehetetlenség nem maradhatnak meg az utszáha mellett. Tehetetlenség, amikor valaki nem is akar cselekedni. Ez szemben áll a szellem természetével. Hogyan végezzen odaadó szolgálatot, aki meghagyja a tehetetlenséget a testében vagy a szívében? Az apátia a gondatlanságból fejlődik ki. Az odaadó szolgálatot eltérés nélkül kell gyakorolni. Ezt mondja a Bhagavad-gítá (6.23):
„Így lehet megszabadulni minden, az anyagi kapcsolatból származó szenvedéstől. A bhakta gyakorolja elszántan és hittel a jógát, és ne térjen le az útról.” Baladéva Vidjábhúsana mondja a vershez írt kommentárjában – „az ember minden munkával szemben közömbös lesz, amire alkalmatlannak érzi magát.” Ebben a szellemben kell végezni az odaadó szolgálatot. A bhakti-jógáról ezt mondja a Srimad-Bhágavatam (11.20.7-8):
„A három út közül a gjána-jóga, a filozófiai spekuláció azoknak ajánlott, akik megundorodtak az anyagi élettől, és elkülönülnek a közönséges, gyümölcsöző tettektől. Akik még nem undorodnak az anyagi élettől, és szeretnék, ha nagyon sok vágyuk teljesülne, keressék a tökéletességet a karma-jóga útján. Ha valaki olyan szerencsés, hogy hinni kezd dicsőségem hallásában és éneklésében, az a személy, aki se nem undorodik nagyon, se nem ragaszkodik az anyagi élethez, a bhakti-jóga útján fogja elérni a tökéletességet.” Ez ezt jelenti: Mi maradhat a közönyön kívül azok szívében, akik az anyagi cselekedetekkel szemben már közömbösek, de még nem cselekszenek lelki módon? Számukra a differenciálatlan brahma-gjána a legtöbb, amit elérhetnek. Akik a lelki megvalósítás hiányában még nem közömbösek az anyagi cselekedetekkel szemben, nem tisztíthatják meg a szívüket másként, mint karma-jógával. Akik már lelki módon is cselekszenek, és megértették, hogy az anyagi cselekvés jelentéktelen, közömbössé válnak ezzel szemben. Elfogadnak néhány anyagi cselekedetet, hogy támogassa lelki fölébredésüket, de nem ragaszkodnak ezekhez. Minél többet beszélgetnek lelki témákról, annál inkább megszabadulnak az anyagi társulástól. A bhakta tulajdonságairól írja a Srimad-Bhágavatam (11.20.27-8):
„Hisznek már dicsőségem elbeszéléseiben, megundorodtak az anyagi cselekedetektől, tudják, hogy minden érzékkielégítés szenvedéshez vezet, de még nem tudtak lemondani minden érzéki élvezetről. A bhaktám legyen boldog, imádjon Engem nagy hittel és meggyőződéssel. Bár néha kielégíti az érzékeit, a bhaktám tudja, hogy minden érzékkielégítés nyomorúságos eredményhez vezet, és őszintén megbánja ezeket a cselekedeteket.” A karma a kéjvágyból, a gjána a közönyből, és a bhakti a Legfelsőbb Úrba vetett hitből keletkezik. Akinek van hite, természettől fogva undorodik az anyagi cselekedetektől. Csak azokat fogadja el, ragaszkodás nélkül, amelyek növelik a hitét. Anyagi test nélkül nem lehet odaadó szolgálatot végezni. Semmi haszna, ha valaki lemond azokról a cselekedetekről, amelyek a fizikai test fenntartásához szükségesek, és azt gondolja, hogy azok a szenvedés és a kéj forrásai. A cselekedetek gyümölcseit, amelyek mások számára a szenvedés forrásai, a bhakták nyugodtan élvezik, és azokat elítélik, mint jelentékteleneket. Krsnát imádják odaadással és szilárd hittel, és csak az olyan tettek gyümölcseit élvezik, amelyek a létfenntartáshoz szükségesek. Ragaszkodóknak azokat nevezik, akik lelkes vonzódással élvezik az anyagi cselekedetek eredményeit. Nem ragaszkodóknak nevezik azokat, akik elhanyagolják a karma eredményeit, de elfogadják azt, ami kedvező az odaadó szolgálathoz. Bár az anyagi cselekedetekhez nem ragaszkodnak, lelkesen végzik az odaadó szolgálatot. Az odaadó szolgálat végzője a következő módon fejlődik (SB 11.20.29-30, 35):
„Amikor egy értelmes személy állandóan Engem imád szerető odaadó szolgálattal, ahogyan azt Én elmondtam, a szíve teljesen megszilárdul Bennem. Ez minden anyagi vágyat megszüntet a szívben. Átvágja a szív csomóját, és a gyümölcsöző tettek láncolata megszakadt, amikor Engem látnak a Legfelsőbb Úrnak. Azt mondják, hogy a teljes elkülönülés a szabadság legmagasabb szintje. Ezért akinek nincs személyes vágya, és nem törekszik a személyes jutalomra, elérheti a Nekem végzett szerető odaadó szolgálatot.” Vagyis haszontalan dolog függetlenül próbálkozni azzal, hogy elpusztítsuk a tudatlanságot és a kéjvágyat a szívben. A tudatlanságot, kéjvágyat, gyümölcsöző cselekvést, minden kétséget és anyagi köteléket megsemmisít az Úr kegye, az odaadó szolgálat végzése során. A karmik és gjánik törekvése nem jár ilyen eredményekkel. Ezért amikor valaki minden egyéb vággyal és reménnyel felhagyva, semlegessé válik, tiszta odaadó szolgálatot végezhet Krsnának
Ne veszítsük el a lelkesedést, ha nincs erőnk megsemmisíteni a karma visszahatásait. Az odaadó szolgálat kezdetén a szádhakának legyen lelkesedéssel teli hite. Egy tiszta vaisnava ácsárja azt írta, hogy a bhadzsana-krija, az odaadó szolgálat folyamata kétféle – nisthitá, szilárd, és anisthitá, ingadozó. Hittel meg lehet tanulni az odaadó szolgálatot egy szádhu kegyes irányításával; és amikor a bhakta elérte a szilárd hit helyzetét, attól fogva nisthitá, szilárd odaadó szolgálatot végez. Amíg ezt el nem érte, a szolgálata ingadozó marad. Az odaadó szolgálat e szakaszának hat jele van: utszáha-maji, hamis magabiztosság; ghana-taralá, szórványos törekvés; vjúdha-vikalpá, határozatlanság; visaja-szangará, küszködés az érzékekkel; nijamáksamá, képtelen megtartani a fogadalmakat; és taranga-rangini, a bhakti által nyújtott lehetőségek élvezete.
A Hari-bhakti-vilásza a gondatlanságot a szent név elleni sértések közé sorolja. A pramáda szót figyelmetlenségnek nevezi. A Hari-náma-csintámani háromféle figyelmetlenséget különböztet meg. Apátia, tétlenség és szórakozottság, ez a háromféle figyelmetlenség. Amíg valaki meg nem szabadul ezektől, egyáltalán nem végezhet odaadó szolgálatot. Lehet, hogy a többi námaparádhát nem követi el, de ha figyelmetlen, nem vonzódhat a szent nevekhez. Ha valaki az odaadó szolgálat kezdetén lelkes, és a lelkesedése nem hűl ki, akkor sose zengi a szent neveket közömbösen, lustán vagy szórakozottan. Ezért mindenféle odaadó szolgálat támasza csakis a lelkesedés. Aki lelkesen végzi az odaadó szolgálatot, nagyon rövid időn belül fölhagyhat az anisthitá szolgálattal, és eléri a nisthát. Ezért mondta Rúpa Goszvámi:
A hit felébredése tesz alkalmassá az odaadó szolgálatra. Ha megvan ez az alkalmasság, az ember társulhat a bhaktákkal. A bhakták társaságában odaadó szolgálatot végez. Kezdetben nincs nisthá, szilárd hit a szolgálatban, mert a különféle anarthák nyomorgatják a szívet. Minden anarthát legyőz azonban a lelkesen végzett odaadó szolgálat. Minél több anarthát győznek le, annál több a nistha.
A sraddhá szó hitet jelent, de a sraddhá élete a lelkesedés. A hit nagyon kevés lelkesedés nélkül. Sok ember azt gondolja, hogy hisz Istenben, de ez nem mond semmit, mert nincs bennük lelkesedés. Szádhu-szanga hiányában, nem is végeznek odaadó szolgálatot.