Nijamágraha
Túl nagy ragaszkodás a szabályokhoz és előírásokhoz,
vagy azok túlzott elhanyagolása
Kétféle nijama, szabály van: vidhik, vagy előírások, és nisedhák, vagy tilalmak. Amit kötelességként javasolnak, az előírt szabály. Aminek a korlátozását javasolják, az tiltó szabály. Mindkét fajta szabály hasznos az élőlényeknek.
A feltételekhez kötött lelkek nagyon alacsony helyzetből nagyon magasra képesek jutni. E két véglet között sok más helyzet van. Mindegyik helyzet egy fokozatos lépés. Mindegyik lépés a fejlődés egy adott szintje. Minden egyes lépésnél más előírások és tilalmak vannak. Amikor egy élőlény eljut az egyik szintre, és ott marad, annak a szintnek az előírásait és a tilalmait kell követnie. Ezek követése teszi alkalmassá arra, hogy megtegye a következő lépést. Ha erre nem képes, leesik egy alacsonyabb szintre. Ezt nevezik visszaesésnek. A magasabb szint elérése a fejlődés.
Megfelelően követni a saját szint előírásait, ez az előírt kötelesség, vagy kitartás a saját helyzetben. A kitartás jámborság, az eltérés ennek ellentéte. Nincs más jámborság és nem-jámborság, mint ez. Ezért mondja az Úr Krsna Uddhavának (Srimad Bhágavatam 11.21.2-7):
„A saját helyzetben való kitartást nevezik valódi jámborságnak, míg a saját helyzettől való eltérés vallástalanság. Ilyen módon határozzák meg ezt a kettőt. Szent Uddhava, azért határoztam meg, mi helyes, mi nem helyes az anyagi dolgok között, ideértve az időt, helyet és minden fizikai tárgyat, hogy korlátozzam a materialista cselekedeteket.”
Az előírt és tiltó szabályokat két másik csoportba is osztják – feltételes és alkati. Az élőlény tiszta szellem. Az élőlény alkati helyzetére vonatkozó előírások és tilalmak alkati szabályok. De amikor az élőlény elválik a transzcendentális helyzetétől, elfogadja az illuzórikus energia által adott megjelöléseket, és bekerül ebbe a világba – ezek hamis megjelölések. Megjelölés sokféle van, de az alkati helyzet egy, kettősség nélkül.
Az élőlény örök állapotában a prema az egyetlen előírás, és az irigység az egyetlen tilalom. Ez az előírás és tilalom alá van rendelve az élőlény örök természetének. A premával átitatott, és irigységtől mentes élőlény az örök rasza menedéke. Bár raszából ötféle van, ezek mégis az egy, osztatlan lelki igazság. Itt nem beszélünk ennek a helyzetnek a szabályairól. Csak azt kell tudnunk, hogy ez az élőlény örök helyzete.
A feltételekhez kötött állapotban különféle szabályok vannak, mégis minden szint három fő kategóriára oszlik. A Védák, Bhagavad-gítá és a szmrtik szerint ez a három osztály a karma, gjána és bhakti. Mindegyik osztályban bizonyos előírásokat és tilalmakat javasolnak. A karma osztályban a varnásrama szabályait, a tíz kiegészítő szamszkárát és a szabályozó imákat írják elő. A bűnöket és a rossz szokásokat tiltják. A gjána osztály előírásai a szannjásza, lemondás, elkülönülés, anyag és szellem tárgyalása. A gyümölcsöző cselekvés, tiltott cselekedetek, érzéki élvezethez való ragaszkodás tilos. A bhakti osztályban a közömbösséget és az odaadáshoz kedvező cselekedetek végzését a gjána osztály előírásainak és tilalmainak megfelelően írják elő, és az odaadó szolgálat végzését ezeknek az előírásoknak és szabályoknak segítségével. Tilos minden, az Úrral szemben ellenséges cselekvés, gjána, lemondás, ragaszkodás az érzéki élvezethez, az odaadó szolgálattal ellentétes következtetések, és a cselekvésről való lemondás.
Amikor a feltételekhez kötött lélek a törvényellenes cselekvés vagy alantas jellem elhagyásával fejlődik, akkor eléri a karma-kánda szintet. Az ilyen ember maradjon meg a varnásrama-dharmában, és törekedjen a gjána-szint elérésére. Ez a kötelessége. Addig maradjon a varnásramában, amíg az anyag és szellem közötti különbség vizsgálatával és a hamis ego természetének elemzésével eléri az anyagi cselekedetektől való elkülönülést, különben bűnt követ el. Amikor elérte az elkülönülést, a magasabb kvalifikáció megsemmisíti a gyümölcsöző cselekvéshez való ragaszkodását. De ha továbbra is a karma-kánda szabályaihoz ragaszkodik, akkor nem fejlődhet.
A gjána-kanda szintjét elértnek az a kötelessége, hogy maradjon szilárdnak a tudásban. Amíg nem kezd vonzódni az odaadó szolgálathoz, addig kövesse a gjána-kanda szabályait. Amikor azonban megnyilvánul az alkalmasság az odaadó szolgálatra, ne ragaszkodjon tovább a gjána-kandához, különben nijamágrahában bűnös, és nem fog fejlődni. Ahogyan a Srimad Bhágavatam mondja (11.20.9):
„Amíg valakit nem elégít ki a gyümölcsöző cselekvés, amíg a sravanam, kirtanam, stb. nem keltették fel benne a vonzódást az odaadó szolgálat iránt, addig a védikus parancsok szabályozó elvei szerint kell cselekednie.” A bhakti egyetlen kvalifikációja a sraddhá, hit. Ahogyan a Srimad Bhágavatam mondja (11.20.31):
„A szerető szolgálatomat végző, elméjét Rám koncentráló bhakta számára általában nem a tudás művelése és a lemondás az eszköz, hogy elérje a legnagyobb tökéletességet ebben a világban.”
A krsna-prema temploma Goloka Vrndávana legmagasabb csúcsán van. Hogy ezt a csúcsot elérjük, át kell kelni a karma-kanda tizennégy bolygórendszerén, a gjána-kanda Viradzsá-Brahmalokáján, majd Vaikuntha fölé kell emelkedni. Aki fokozatosan felhagy a karma és gjána szakaszaihoz való ragaszkodással, méltóvá válik a bhaktira. Miután végigment a bhakti különböző szakaszain, eléri a prema templomának ajtaját.
Egyedül sraddhá szükséges ahhoz, hogy az emberek megállapodjanak a bhakti szintjén. Amikor az anarthákat, vagy nem kívánt szokásokat megsemmisíti a szádhu és guru menedékében végzett odaadó szolgálat ereje, a sraddhá nisthává, szilárd hitté alakítja az odaadó szolgálatot. Amikor még több anartha semmisül meg, a bhakta a nistha szintjéről a rucsi, vagy íz szintjére kerül, onnan az ászakti, ragaszkodás szintjére, az ászakti után következik a bháva, érzelem. Amikor a bháva a rati vagy vonzalom formájában elvegyül a megfelelő összetevőkkel, akkor rasza lesz. A Srimad Bhágavatam mondja (11.14.26):
„Amikor a beteg szemet orvosi kenőccsel kezelik, fokozatosan visszanyeri a látóképességét. Ugyanígy, amikor a tudatos élőlény megtisztítja magát dicsőségem jámbor elbeszéléseinek hallásával és éneklésével, visszanyeri azt a képességét, hogy lásson Engem, az Abszolút Igazságot, finom, lelki formámban.”
Rúpa Goszvámi írja erről a sorozatról a Bhakti-raszámrta-szindhuban:
„Kezdetben az önmegvalósítás előzetes vágyára van szükség. Ez fog elvinni arra a szakaszra, amelyen az ember megpróbál lelkileg emelkedett személyekkel társulni. A következő szakaszban a neofita bhakta avatást kap egy emelkedett lelki tanítómestertől, és az utasításai szerint elkezdi az odaadó szolgálatot. Amikor odaadó szolgálatot végez a lelki tanítómester irányítása alatt, megszabadul minden anyagi ragaszkodástól, megszilárdul az önmegvalósításban, és nagy élvezettel hall az Istenség Abszolút Személyiségéről, Sri Krsnáról. Ez vezeti tovább, egyre jobban ragaszkodik a Krsna-tudathoz, amely a bhávában, a transzcendentális Istenszeretet előzetes szakaszában érik be. A valódi Istenszeretet neve prema, az élet legnagyobb tökéletessége.”
A szádhana-bhakti folyamatában négy szakasz van – sraddhá, nisthá, rucsi és ászakti. E négy szakasz után a bhakta eljut a bháva szintjére, amely a prema küszöbe. A hit mértékének megfelelően, minden szinten más szabályok vannak. Amikor valaki maga mögött hagy egy szintet, és eljut a következőre, hagyja el a korábbi szabályokat, és tisztelje az újabbakat. Azokat, akik nem hagyják el a korábbi szint szabályait, azok a szabályok úgy kötik meg, mint a láncok, és nem engedik, hogy a következő szintre lépjen.
Az odaadó szolgálatban bármilyen szabályt írjanak elő minden egyes szintre, azok mind alá vannak vetve egy fő szabálynak. Ezt az általános szabályt így mondja el a Padma Purána:
Az örök kötelesség: emlékezni Krsnára. A sásztrák összes előírásának ez az alapja. Krsnát sohasem szabad elfelejteni. A sásztrák összes tilalma ebből a fő tilalomból származik. A gyakorló mindig erre a fő szabályra gondoljon, ne ragaszkodjon a korábbi szint előírásaihoz, hanem fogadja el a következő szint előírásait. Különben nijamágrahában bűnös, és gyenge ahhoz, hogy elérje a következő szintet. Mindig emlékezzen erre az, aki odaadó szolgálatot végez. A Hari-bhakti-vilásza ad ezzel kapcsolatban egy különleges utasítást:
„A Hari-bhakti-vilásza főleg a családos emberek és a gazdag bhakták kötelességeit írja elő. A lemondottak számára nem írja elő a szabályokat.”
A Hari-bhakti-vilása következtetése:
„Bár ez a könyv kerüli a lemondottakra érvényes szabályokat, a lemondottak azonban mégis kövessék a szabályokat, hogy tökéletesítsék a helyzetüket. Ezzel kapcsolatban a lemondott szádhuk viselkedése helyes. Csak ezt kell követni.
Az első jel, hogy valaki elérte a sraddhát: meghódol az Úr Krsna lábai előtt. A meghódolás kétféle – a családos embereknek és a lemondottaknak. A Hari-bhakti-vilásza csak azokat a szabályokat sorolja fel, amelyek a családos emberekre vonatkoznak. Ezért írja le az olyan eseményeket, mint a Siva-csaturdasi. A meghódolt lemondott azokat a szabályokat kövesse, amelyek a lemondottak számára alkalmasak. Családos ember és lemondott is tiszta, meghódolt lélekké válik, amikor a szádhana útján halad. Aztán a szabályok csak kevéssé különböznek. Fejlődnek a szádhanában, és végül elérik a teljes meghódolást. Ezt mondja a Srimad Bhágavatam (11.18.28), Hari-bhakti-vilász (20), és Srimad Bhágavatam (11.20.36):
„A művelt transzcendentalista, aki a tudásra törekszik, és ezért elkülönült a külső tárgyaktól, és az Én bhaktám, aki még a felszabadulásra sem vágyik, egyformán elhanyagolják azokat a kötelességeket, amelyek külső szertartásokon vagy áldozati kellékeken alapulnak. Ezért nem a szabályok és előírások vezérlik a viselkedésüket.
„Amikor valaki az Úr tiszta bhaktája lesz, az odaadás spontánná válik a szívében. Mi szükség akkor a szertartásokra, amelyek csak akadályozzák az odaadó szolgálatát?
„E világ jó és rossz dolgaiból származó, anyagi jámborság és bűn nem létezhet az Én tiszta bhaktáimban, akik az anyagi vágyakozástól mentesen, állandóan megőrzik a lelki tudatot, minden körülmények között. Ezek a bhakták elértek Engem, a Legfelsőbb Urat, aki minden fölött állok, amit fel lehet fogni az anyagi értelemmel.”
A Hari-bhakti-vilásza mondja:
A bhaktáknak semmi kedvük az alacsonyabb szakaszokra előírt cselekedetekhez, ha az elméjük már megszilárdult abban, hogy Krsna dicsőségére gondol, és arról énekel a tiszta szeretetben. Bár nem ragaszkodnak a szentírások előírt szabályaihoz, és azokat nem kell követniük, néha megteszik a saját akaratukból. Szépen elmagyarázza ezt az Upadesámrta 8. verse. Ez a tiszta bhakták dicsősége: a dicsőségüket még az sem homályosítja el, ha mások számára előírt szabályokat követnek.
Ennek az az értelme, hogy az emelkedett bhakták az alacsonyabb szakaszoknak azon szabályait követik, amelyek nekik tetszenek. A gjánik a saját akaratukból követik a karmik varnásrama-dharmáját, ez nem szabály vagy kötelezettség. A bhakták a saját édes akaratukból, valamilyen céllal követik a karmik és a gjánik szabályait. Ez azt jelenti, hogy bár nem kötelesek ezeket a szabályokat és előírásokat követni, mégis megteszik a saját akaratukból. A legkiválóbb tiszta bhaktákat nem tekintik úgy, mintha túlzottan ragaszkodnának a szabályokhoz, akikor a karma, gjána vagy a közönséges szádhana-bhakti szabályait követik. Ők ettől függetlenül az Úr Krsna tiszta odaadó szolgálatát végzik. Kedvező eredményeket ér el a gyakorló bhakta, ha felhagy a nijamágrahával, de spontán követi a szabályokat.
Az a következtetés, hogy a gyakorló a kvalifikációjának megfelelően előírt szabályok követése eredményeként magasabb szintre jut. Nem kell tovább ragaszkodnia az előző szint szabályaihoz. Gondoljon mindig erre az utasításra, énekeljen, emlékezzen az Úr Krsnára, akkor tovább fog lépni a magasabb szintekre.