A titokzatos inkarnáció
Miután Csaitanja Maháprabhu felvette a szannjászt, Dzsagannáth Purí városába költözött. Ott megtérítette a kor legjelesebb tudósát, Szárvabhauma Bhattácsárját.
Így történt:
Szárvabhauma Bhattácsárja sógorát, Gópináth Ácsárját a kali-juga avatárjáról kezdte faggatni. Gópináth Navadvíp városában lakott, és Csaitanja Maháprabhu követője volt. Szárvabhauma a maga módján, mint szép embert és jeles tudóst dicsérte Maháprabhut.
– Nagyon vonzónak találom személyét – mondta –, de nem hiszem, hogy okos dolog volt ilyen fiatalon a szannjászí rendbe lépnie. Oly sok esztendő van még előtte! Hogyan fogja megőrizni a lemondottak életének fenségét? Nem ülhetek tétlenül. Nagyon kedvelem ezt a fiatalembert. Segítenem kell neki, mint gyámja, nehogy a világi örömök vonzására feladja szannjásza fogadalmát, ami nagyon rossz fényt vetne rá.
Gópináth alig bírta türtőztetni magát sógora gyámkodása hallatán.
– Ugye fölkeltette a figyelmedet ez a fiatalember – mondta Gópináth –, aki oly szép, vonzó és nagytudású? Szeretnél gyámja lenni, hogy megőrizd élete tisztaságát! De valóban azt hiszed, hogy rászorul a segítségedre? Miért mondasz ilyeneket? Talán nem tudod, hogy ő a jelenkor inkarnációja? Ő a kali-juga avatára, aki Navadvípban bevezette a korszak ajánlott önmegvalósítási módszerét (a juga-dharmát), a szent nevek együttes zengését (náma-szankírtant). Alászállását még az írások is megjövendölik!
– Ugyan, ugyan! – vágott közbe Szárvabhauma. – Ne felejtsd el, kivel beszélsz! Úgy véled, bármit mondasz, én elhiszem? Keményebb fából faragtak annál engem! A kali-korszakban nincsen juga-avatár. A Mahábhárata Visnu ezer nevét sorolja fel, melyek közül az egyik Trijuga, vagyis a „három korszakban megjelenő Úr”. A kali-jugában tehát Kalkin kívül más formában nem száll alá az Úr. Kalki pedig lílá- s nem juga-avatár.
– Nagyon okosnak hiszed magad, de hiába tanulmányoztad az összes írást, hiába vagy oly büszke magadra! Az örök vallási elvek követőinek legfontosabb írásai a Mahábhárata s a Bhágavata-purána, de erről mégsincs tudomásod. Ezzel Gópináth Ácsárja a Bhágavata-purána és a Mahábhárata egy-egy versét idézte (krsna-varnam tvisákrsnam…, s szuvarna varna hémángó…).
– Ezek az idézetek közvetlenül utalnak a kali-juga avatárjára. Azért szállt alá, hogy a szent neveket hirdesse. Nem ember ő, hanem a Legfőbb Úr, maga Krsna!
– Nem, nem – mondta Szárvabhauma. – Hagyj békén, törődj csak inkább a magad dolgával! Ne gondold, hogy kioktathatsz engem!
Így vitatkoztak. Később Szárvabhauma Bhattácsárja Maháprabhuval is beszélt:
– Szeretnélek kioktatni a védánta filozófiára, hogy megőrizhesd lemondásodat. Megtanítalak arra, hogy a világ illúzió, nem-létező, így a jövőben sem fogsz vonzódni a világi élethez!
– Igen, te vagy az én gyámolítóm. Amit te mondasz, meg kell tennem. Elmegyek majd hozzád, amikor csak neked alkalmas, és meghallgatom tanításodat a védánta filozófiáról.
Ekkor Gópináth Ácsárja közbeszólt:
– Szárvabhauma csak azért mond ilyeneket, mert nem tudja, ki is vagy valójában!
– Miért emelsz szót ellene? – kérdezte Maháprabhu. – Ő az én gyámom. Atyám iskolatársa volt, azért kedvel annyira. Csak a szeretet vezeti gyámkodásában, ezért gondoskodik rólam. Nem találok ebben semmi kivetnivalót!
Néhány napon belül Csaitanja Maháprabhu elment Szárvabhauma Bhattácsárjához, és a védántáról szóló tanítását kezdte hallgatni. Szárvabhauma beszélt, Maháprabhu pedig hallgatott, mintha alázatosan figyelne, akár egy jó diák. Szárvabhauma már hét napja oktatta Maháprabhut, amikor kételyei támadtak.
– Mi lehet a baj? Kiváló ismerője vagyok a védántának és a logikának, ezenkívül minden tőlem telhetőt megteszek, hogy feltárjam Maháprabhu előtt a védánta titkait – mégsem reagál egy szóval sem. Csöndben figyeli csak szavaimat, úgy ül itt, mint egy süketnéma. Nem mondhatom, hogy nem érti, amit mondok, hiszen egyébként éleseszű fiatalember, efelől biztos vagyok. Nem kérdez semmit, és semmi jelét nem adja annak, vajon érti-e szavaimat vagy sem. Most mitévő legyek?
Szárvabhauma nem bírta tovább türtőztetni magát. Egyenesen Maháprabhunak szegezte a kérdést:
– Már több, mint hét napja magyarázom neked a védánta lényegét. Sok szannjászí tanul tőlem a védántáról, ám neked egy kérdésed sincs arról, amit mondok, amit igyekszek elmagyarázni neked. Mi az oka ennek a furcsa és különös hallgatásnak?
Ekkor Csaitanja Maháprabhu felfedte magát.
– Kedves Szárvabhauma, magyarázataid Sankara filozófiáján alapulnak. Én viszont azt hallottam, hogy Sankara az Úr parancsára elhallgatta a védánta igazi tanítását. Vjásza, a Védánta-szútrák szerzője teljesen vallásos ember, de amit te fejtegetsz, az nem más, mint ateizmus!
Szárvabhauma fölöttébb értelmes ember volt. Azonnal így reagált magában:
– Milyen tapintatos módon közli velem, hogy hamisak a magyarázataim! Hét napon át kitettem a lelkem, hogy részletesen elmagyarázzam neki a védánta lényegét, de most kimutatta a foga fehérét. Azt állítja, hogy minden szavam hamis! Mit nem beszél!?
Mégis, úriemberhez méltó módon, és némileg tétovázva megkérdezte:
– Szerinted mindaz hamis és alaptalan, amit az utóbbi hét nap alatt feltártam előtted! Akkor légy szíves közöld te a helyes értelmezést! Mi a védánta igazi jelentése, ha mindaz amit én elmondtam, hamis és helytelen?
Csaitanja alázatosan válaszolt:
– Ha felszólítasz arra, hogy magyarázzam el a Védánta-szútrát, szívesen megpróbálom. E szútrák önmagukban is világosak, egyértelmű a jelentésük. Helyes olvasatuk Parabrahmanra, vagyis Krsnára utal.
Csaitanja Maháprabhu ezzel kezdte mondandóját. Hozzátette, hogy a Védánta-szútrák igazi magyarázata a Bhágavata-purána. Ezt a Garuda-purána is megemlíti:
arthó 'yam brahma szútránám bháratártha-vinirnajah
gájatrí bhásja rúpó 'szau védárthah paribrimhitah
„A Védánta-szútra igazi magyarázata a Bhágavata-purána. S bár a százezer versből álló hatalmas világtörténeti eposz, a Mahábhárata tényleges mondandóját fölöttébb nehéz megérteni, a Bhágavata ezt is tartalmazza. Minden védikus bölcselet anyja a gájatrí mantra, aminek lényegét a Bhágavata-purána igen részletesen fejti ki. Emellett a Védák minden egyéb tudásanyaga is megtalálható benne.” (Ezért kell a Védánta-szútrát a Bhágavatában kifejtettek fényében magyarázni. Csakis akkor érthető meg tényleges jelentésük.)
Szárvabhauma, jeles tudós lévén, nem tagadhatta a Bhágavata-purána hitelességét, amikor Csaitanja Maháprabhu erre hivatkozott.
– Igen, én is kedvelem a Bhágavatát, különösen a következő, felettébb lenyűgöző versét!
Ekkor, hogy elveszett tekintélyét visszaszerezze, Szárvabhauma az alábbi verset idézte:
átmárámás csa munajó nirgranthá apj urukramé
kurvantj ahaitukím bhaktim ittham-bhúta gunó harih
„Még az önvalóban teljes örömöt élvező, felszabadult lelkek is ellenállhatatlan módon vonzódnak Krsna páratlan tulajdonságaihoz, és osztatlan odaadással meghódolnak előtte.”
Szárvabhauma kilencféle magyarázatot fűzött e vershez, miközben Csaitanja Maháprabhu, mint korábban, most is csöndben üldögélt. Szárvabhauma úgy érezte, legalább valamelyest sikerült visszaszereznie tekintélyét. Udvariasan Csaitanja Maháprabhuhoz fordult:
– Elégedett vagy ezekkel a magyarázatokkal? Ha még hozzá tudsz fűzni valamit, örömmel meghallgatom.
– Ha úgy kívánod, megteszem. – válaszolta Maháprabhu, majd Szárvabhauma magyarázatain túl a vers további tizennyolc értelmét tárta fel. Csaitanja Maháprabhu magyarázatait hallgatva Szárvabhauma büszkesége kezdett megtörni.
„Ez a fiatalember nem közönséges személy – gondolta döbbenten. – Érveimet egyszerű ember nem tudja cáfolni. Az én próbálkozásaimon túl még további tizennyolc bámulatos értelmezését adta ennek a versnek. Hogy lehet ez? Következetes, ellenállhatatlan s ugyanakkor odaadással teli és szépséges magyarázatai mindazt fölülmúlják, amivel én nagy erőfeszítések árán előhozakodtam. Emberi lény nem képes erre. Ezek egészen másfajta magyarázatok. Milyen mélyrehatóak! S ennek az ifjúnak az ajkairól hangzanak fel! Mi ez az egész?”
Önbizalma elszállt, s rádöbbent, mit is mondott Gópináth Ácsárja Maháprabhu isteni mivoltáról. Tudta, emberi lény nem szolgálhat ilyen természetfölötti magyarázatokkal.
Ekkor Csaitanja Maháprabhu feltárta Nárájant és Krsnát egyesítő transzcendentális mivoltát Szárvabhauma előtt, aki transzba esve figyelte mindezt, és szinte eszméletlenül omlott az Úr lábaihoz.
A transzból feléledve újra az alázatos ifjút látta maga előtt, aki jó tanítványhoz illően ült vele szemben.
– Távozhatok? – kérdezte Csaitanja.
– Igen, menj csak – válaszolt Szárvabhauma. Az Úr távozott, ő pedig elgondolkodva üldögélt. Hamarosan felocsúdott, s újra átgondolta a történteket: „A négykarú Nárájant, majd a fuvolázó Krsnát láttam magam előtt! Egyetlen vigaszom, hogy nem ember győzőtt le!”
Szárvabhaumából szinte pillanatok alatt egészen más ember lett, és lelkesedésében az alábbi két verset költötte:
vairágja-vidjá-nidzsa-bhakti-jóga-
siksártham ékah purusah puránah
srí-krsna-csaitanja-saríra-dhárí
krpámbudhir jasz tam aham prapadjé
kálán nastam bhakti-jógam nidzsam jah
práduskartum krsna-csaitanja-námá
ávirbhútasz taszja pádáravindé
gádham gádham líjatám csitta-bhrngah
„Meghódolok Krsna Csaitanja Maháprabhu lótuszvirág lábainál, aki maga a könyörület óceánja. Ő Krsna, az Istenség eredeti személyisége, aki azért szállt alá, hogy megtanítson minket a tudás, a lemondás és a felé irányuló odaadás valódi jelentésére. Bárcsak Krsna Csaitanja Maháprabhu lótuszvirág lábainál döngicsélhetne elmém méhecskéje! Ő maga Krsna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Megjelent, hogy felelevenítse a makulátlan odaadás útját, ami az idő múlásával szinte teljesen ismeretlenné vált.”
Szárvabhauma e verseiben fejezte ki, hogy Csaitanja Maháprabhu maga a Legfelsőbb Úr. Másnap reggel Csaitanja Maháprabhu már korán reggel Szárvabhaumához sietett. Megszentelt ételt, praszádát hozott a Dzsagannáth templomból. Szárvabhaumát még ágyban találta, mikor hangosan ráköszönt:
– Kedves Szárvabhauma! Hoztam neked egy kis praszádát! Milyen finom, milyen bámulatos az íze! Kérlek, kóstold meg!
Szárvabhauma felpattant az ágyból, s mivel Maháprabhu kínálta, nem tehetett mást, elfogadta a praszádát, anélkül, hogy előtte legalább kiöblítette volna a száját. Az indiai szokásoknak megfelelően ugyanis minden valamirevaló ember – főleg egy pandit, tudós bráhmana – első dolga korán reggel a tisztálkodás: fogmosás, fürdés, imák szavalása, és csak ezután következik az evés. De miután Csaitanja Maháprabhu személyesen jött el, saját kezűleg kínálta Szárvabhaumát, az természetesen nem tehetett mást, azonnal elfogadta a praszádát. Csaitanja Maháprabhu így szólt:
– Hányszor végigkóstoltuk már a rizst, az édességeket, a ghít vagy a fűszereket! Jól ismerjük az ízüket, de ez a praszád bámulatosan finom! Ez azt bizonyítja, hogy Krsna megérintette isteni ajkaival. Milyen csodálatos, mennyire ízletes! Szárvabhauma lelkesen fogyasztotta a praszádát, s közben mantrákat szavalt:
suszkam parjusitam vápi nítam vá dúra-désatah
prápti-mátréna bhóktavjam nátra kála-vicsáraná
na désa-nijamasz tatra na kála-nijamasz tathá
práptam annam drutam sistair bhóktavjam harir abravit
„Krsna mahá-praszádját nyomban el kell fogyasztani, amint csak hozzájut az ember. Nem számít az időpont vagy a hely, sőt még az sem, hogy az étel esetleg már száraz, romlott vagy távoli országból származik. Az úriember habozás nélkül, nyomban elfogyasztja Krsna praszádját, amint hozzájut. Sem az időpontot, sem a helyet nem korlátozzák szabályok. Ez az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kívánsága.”
Szárvabhauma elfogyasztotta a praszádát, majd az Úr és szolgája összeölelkezve táncra perdültek. Az eksztázis jelei mutatkoztak rajtuk; verejtékeztek, reszkettek és potyogtak a könnyeik. A rajongó istenszeretet elragadtatásában Csaitanja Maháprabhu így szólt:
– Ma legyőztem az egész világot, mert megtért Szárvabhauma, a nagyszerű tudós! Most már oly erős a hite a mahá-praszádban, hogy a védikus rituációkat mellőzve látott hozzá az evéshez. Sikeressé vált a küldetésem!
Ettől a naptól fogva Csaitanja Maháprabhu lótuszvirág lábain kívül Szárvabhauma Bhattácsárja nem akart tudni semmi másról, s az írásokat is csak a bhaktira következtetve tudta magyarázni. Mikor Gópináth Ácsárja látta, hogy Szárvabhauma is Csaitanja Maháprabhu követője lett, örömében táncra perdült, és tapsolni kezdett.
– Nos, Szárvabhauma, mit gondolsz mindezek után?
– Kedves Gópináth, igazi jóbarátom vagy, mert a te kegyed révén nyerhettem el Csaitanja Maháprabhu áldását!