Az Úr Csaitanja körül
- Sacsímátá
- Visnuprijáó
- Szítá Thákurání
- Dzsáhnavá Mátá
- A vesja
- Rághava Pandit húga
- Srí Hemalatá Thákurání
Sacsímátá
Sacsímátá az ideális anya, akit mindenhol úgy ismernek el, mint nitja-sziddhát, Devakí, Krsna anyja és Jasodá, Krsna nevelőanyja kiterjedését. A Csaitanja Bhágavata ír róla részletesen.
Nílámbara Csakravarti házában jelent meg, majd Dzsagannáth Misra felesége lett. Egymás után nyolc lánya született, akik közvetlenül a születésük után mind meghaltak. Ezután született Visvarúpa, az Úr Baladeva inkarnációja, aki fiatalon szannjászí lett. 1509-ben eltávozott, de misztikus módon továbbra is jelen volt az Úr Nitjánandában. 1486-ban, Phálguna (február-március) hónapban, a telihold napján született meg a második fiú, Visvambhara. aki aztán Szítá Thákuránítól a Nimái nevet kapta.
Sacsímátá művelt hölgy volt, tudósok lánya, felesége és anyja, aki képes volt arra, hogy filozófiai kérdésekről beszélgessen a fiával. Többször is tapasztalta a kis Nimái isteni helyzetét, pl. amikor a kisfiú szájából fuvolaszót hallott, vagy amikor szájában meglátta az univerzumot, bármi történt, továbbra is gyengéd anyai szeretetet érzett, és egy idő múlva kész volt arra, hogy utasításokat fogadjon el a fiától, pl. amikor megkérte:
„Kedves anyám, kérlek, ne egyél gabonát Ekádasí napján.” Sacsí anya így szólt: „Nagyon szépen beszéltél. Nem fogok többé gabonát enni Ekádasín.” S attól a naptól kezdve mindig böjtöt tartott ezen a napon.” (CC Ádi 15.10)
Szó nélkül elfogadta azt is, amikor az Úr kijelentette, hogy sértést követett el Advaita Ácsárja ellen, és azonnal bocsánatot kért tőle. Erről így ír Bhaktivédánta Szvámí, a Krsnadász Kavirádzs Goszvámí verséhez (Ádi 17.10) fűzött magyarázatában: „Maháprabhu egyszer Visnu trónján ült Srívásza Prabhu házában, és saját hangulatában elmerülve így szólt: Anyám sértést követett el Advaita Ácsárja lótuszlába ellen. Ha nem teszi jóvá ezt a sértést, nem kaphatja meg a Krsna iránti szeretetet. Amikor ezt a bhakták meghallották, elmentek Advaita Ácsárjáért. Az Úrhoz igyekezvén Advaita Ácsárja Sacsídeví tulajdonságait magasztalta, s így amint megérkezett, extázisában a földre zuhant. Ekkor az Úr utasítására Sacsídeví megragadta az alkalmat, hogy megérintse Advaita Ácsárja lótuszlábát. Nagyon elégedett volt anyja tettével, s így szólt: Anyám most jóvá tette a sértést, s így minden további nélkül szert tehet a Krsna iránti szeretetre.”
Dzsagannáth Misra korai halála után szerette volna, ha Nimái családot alapít, ezért gyorsan összeházasította Vallabhácsárja lányával, Laksmídevível (aki nagyon fiatalon meghalt). Fia második házasságát is ő sürgette, a szannjásza-fogadalom letételét azonban már nem tudta megakadályozni.
Miután az Úr Dzsagannáth Puríba költözött, Sacsímátá mindig úgy ajánlotta fel az ételt a múrtinak, mintha a saját fia elé tette volna le az ételt. A gaudija hagyományban több történet is van arról, hogy az Úr láthatatlanul ugyan, de személyesen fogadta el ezeket a felajánlásokat. Maháprabhu szavai (CC Madhja 15.51-53, 65):
„Semmi okom nem volt rá, hogy a lemondott rendbe lépjek, s feláldozzam anyám iránti szeretetemet, igazi vagyonomat. Igazán őrült elmeállapotban voltam, amikor szannjásza fogadalmat tettem.
Itt lakom Dzsagannátha Puríban, Nílácsalában, hogy engedelmeskedjem utasításának. Néhanapján azonban odamegyek, hogy láthassam lótuszlábát.
Nap mint nap ellátogatok hozzá, hogy lótuszlábát láthassam. Érzi a jelenlétemet, de nem hiszi, hogy valóban ott vagyok…
Szeretete annyira lekötelez, hogy oda kell mennem, hogy egyek. Anyám magában tudja mindezt, és boldog miatta, ám látszólag nem fogadja el.”
Az Úr Csaitanja még Dzsagannáth Puríban élve is gondoskodott róla, pl. többször elküldte hozzá a bhaktáit étel-adományokkal. Sacsímátá hosszú életet élt, nagy szeretetben és tiszteletben.
Visnuprijá
Srímati Visnuprijá Deví Vaszanta Panycsamin (Mágha hónap világos felének 5. napján) jelent meg, azon a napon, amelyen Krsnát friss tavaszi virágokkal imádják. Szanátana Misra volt az apja, egy navadvípai bráhmana, Visnu nagy híve. Visnuprijá Deví az Úr Csaitanja örök házastársa, az Úr három belső energiája közül a bhú saktí, és a Gaura-Ganoddes-Dípika szerint ő volt Szatjabhámá Krsna dvárakái kedvteléseiben. Apja annak idején Szatradzsit király volt.
Az Úr Csaitanja életének családos időszakában ő volt az Úr második felesége. Gyermekkorától fogva nagy odaadással végezte Krsna szolgálatát. Sacsímátá jól ismerte őt, és nagyon boldog volt, amikor Kásinátha Pandit, egy művelt navadvípai bráhmana is ezt a házasságot javasolta az ő fiának.
Visnuprijá Deví olyan szép volt, mint a szerencse istennője, és csak jó tulajdonságai voltak. Engedelmeskedett a szüleinek, betartotta a szentírások parancsait, imádta a tulaszít, naponta háromszor megfürdött a Gangeszben. Sacsí devít teljesen elbűvölte. Gyakran gondolt arra, hogy ideális felesége lehetne az ő Nimái fiának. Miután Laksmipirjá Deví, az Úr első felesége meghalt, Nimái Pandit el is vette feleségül Visnupriját. A Csaitanja Mangala és a Csaitanja Bhágavata részletesen leírják az esküvői szertartásokat. A költségeket Buddhimanta Khán, egy gazdag földbirtokos viselte, és gondja volt arra, hogy mindenkit meghívjanak.
Visnuprijá Deví teljesen meghódolt az Úr Csaitanja lótuszvirág lábainál. Még csak 14 éves volt, amikor a férje szannjászí lett. A Csaitanja Mangalában Locsana dásze elmond egy olyan kedvtelést, amelyet másutt sehol sem említenek. Arról a különösen megindító beszélgetésről van szó, amelyet az Úr Gauránga és Visnuprijá folytattak, az utolsó éjszakán, amelyet az Úr a szülői házban töltött.
Visnuprijá akadozó hangon megkérdezte: Mondd meg nekem, ó életem ura, igaz az a hír, amit hallottam, hogy szannjászí akarsz lenni, és itthagysz engem? Ha elvesztem a társaságodat, akkor akár mérget is ihatnék.
Az Úr nagyon kedvesen, részvétteljesen válaszolt: Visnuprijá, te olyan kedves vagy nekem, mint maga az élet. Nem kell aggódnod. Kérlek, hallgasd meg, mit mondok; segíteni fog rajtad. Ebben a világban nincs más igazság, mint Bhagaván és a vaisnavák. Minden egyéb csak illúzió. Apák, anyák, gyermekek, a férfiak és a nők közötti kapcsolatok – ez mind illúzió. Krsna az egyetlen úr, mindenkinek az igazi férje. Ne siránkozz és ne búsulj, a te neved Visnuprijá. Teljesítsd be a neved valódi jelentését, és a szívedben mindig csak Krsnára gondolj.
Ekkor az Úr feltárta előtte négykarú formáját, hogy Visnuprijá jobban megértse az Ő abszolút helyzetét. Ez a látvány legyőzte Visnuprijá szomorúságát és fájdalmát. Boldognak érezte magát. Ez a látomás és Maháprabhu szavai eloszlatták zavarodottságát. De azért továbbra is úgy gondolt az Úrra, mint a férjére.
Zokogva a lábaihoz borult, és így szólt. Kérlek, fogadd el alázatos hódolatomat. Te vagy az én életem legdrágább ura, az egyetlen kincsem. Nélküled, a Te szolgálatod nélkül nincs semmim.
Az Úr megölelte Visnupriját a szemeivel. Aztán e szavakkal részesítette a kegyében: – Most el kell utaznom néhány helyre. De akárhová utazom, mindig ott maradok, ahol te vagy.
Visnuprijá megértette az Úr tökéletesen független természetét, és így felelt: Uram, azt kell tenned, ami boldoggá tesz Téged. Senki se akadályozza meg az isteni küldetésedet.
Miután Nimái Pandit elhagyta Navadvípát, Visnuprijá is ő is nagy lemondásokban töltötte az élete hátralevő részét. Hajnalban felkelt, és Sacsí anyával a Gangeszhez ment fürdeni, de ettől kezdve a szobájában maradt. Senki sem hallotta beszélni, senki sem látta az arcát, legfeljebb étkezéskor. Csak azt fogyasztotta el, amit Sacsímátá meghagyott. Egy másik elbeszélés szerint kora reggeltől egész nap a Mahámantrát zengte, és minden mantra után belerakott egy rizsszemet egy agyagedénybe. Miután befejezte a köreit, megfőzte ezt a rizst, és felajánlotta Krsnának. Ezen a kevés rizsen élt, és hamarosan nagyon lesoványodott. Olyan lett, mint az újhold Amavászja előtt (a sötét hold, amikor nem látszik). Minden napja így telt.
A Vamsi-síksa elmondja, hogy miután az Úr elment Katvába, hogy szannjászí legyen, Visnuprijá elhatározta, hogy véget vet az életének, nem evett, nem ivott. Néhány nap múlva azonban az Úr megjelent neki álmában, és megkérte, készíttessen egy múrtit abból a margosa-fából, amely alatt annak idején Sacsí őt szoptatta. Amikor a múrti elkészült, Visnuprijá elmondta Csandi dász versét:
„Itt van az én életem ura. Végre láthatom Őt, akiért olyan hevesen égettek a vágy nyilai, hogy csaknem belehaltam.”
Sacsímátá eltávozása után a fivére viselte Visnuprijá gondját, aki hamarosan felállíttatta Maháprabhu múrtiját is. Visnuprijá Deví mindig ebben a formában imádta az Urat. Unokatestvérének, Mádhava Ácsárjának a leszármazottai ezt a múrtit Dhamesvara Maháprabhu néven azóta is megszakítás nélkül imádják Navadvípban a Maháprabhura Badi (Maháprabhu otthona) néven ismert helyen. Visnuprijá Deví megjelenése napján mi is felidézzük szent emlékét, és reméljük, hogy elnyerjük a kegyét, ha megtiszteljük a nevét, és a kedvteléseiről beszélgetünk. Bizonyosan jóindulattal lesz irántunk, és az Úr Csaitanja is elégedett lesz, lehetővé teszi, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk Hozzá.
Szítá Thákurání
Szítá Thákurání éppen olyan kiváló személyiség, mint Sacsímátá, az univerzum anyja. Ő Advaita Ácsárja örök felesége, a Gaura-Ganoddesa-Dípika szerint nem más, mint Jógamájá. A Gaura-Pársada-Csaritválí azt mondja, hogy a Krsna-lílában Paurnamászí volt, Szándipani Muni anyja, és Nárada Muni tanítványa. A 15, században Nrsingha Baduri lányaként jelent meg, és Phulija Nagarában kötött házasságot Advaita Ácsárjával. Volt egy nővére is, szintén kiváló vaisnava, akit Jógamájá-prakásként, Jógamájá megnyilvánulásaként ismertek.
Az esküvő után Sántipurba költöztek. Advaita Ácsárjának volt egy háza Navadvípában is. Néha hosszabb időt is itt töltött Srívásza Pandita és a többi bhakta társaságában, akik közé odatartozott Dzsagannátha Misra is. Amikor megszületett a második gyermeke, Nimái, az összes bhakta imádkozni kezdett, hogy a gyermek még hosszú ideig éljen Májápurban, és nagyon szerencsés legyen. Szítá Thákurání azonnal elment Dzsagannátha Misra házába, hogy lássa a gyermeket, és ő volt az első, aki új ruhákat ajánlott fel neki. Erről a látogatásról így ír Krsnadász Kavirádzs Goszvámí (CC Ádi, 13.111-118):
„Egy napon, röviddel azután, hogy az Úr Csaitanja megszületett, Advaita Ácsárja felesége, Szítádeví, akit az egész világ imád, férje engedélyével útnak indult, hogy meglátogassa az isteni gyermeket, és sok-sok ajándékot vigyen Neki.
Különféle aranykszereket hozott, köztük karpereceket, kardíszeket, nyakláncokat és bokapereceket.
Ajándékai között aranyba foglalt tigriskarmok, selyem és csipke derékdíszek, kézre és lábra való ékszerek, gyönyörű mintájú selyemszárík és szintén selyemből készült gyermekruhák is voltak. Sok más kinccsel, köztük arany és ezüst pénzérmékkel is megajándékozta az újszülöttet.
Szítá Thákurání szolgálóleányai kíséretében egy kelmével letakart gyaloghintón érkezett Dzsagannátha Misra házához, és sok-sok áldásos ajándékot hozott magával: friss füvet, hántolatlan rizst, gorocsanát, kurkumát, kunkumát, szantálpépet és sok minden mást. Ajándékai színültig megtöltöttek egy nagy kosarat.
Amikor a tengernyi étellel, ruhával és egyéb ajándékkal Szítá Thákurání belépett Sacsídeví házába, ámulva pillantott az újszülöttre, mert felismerte, hogy attól eltekintve, hogy más színű, a gyermek maga Gokula Krsnája.
Amikor megpillantotta a gyermek transzcendentális testének ragyogását és csodálatosan formás végtagjait, melyeket áldásos jelek ékesítettek, s melyek mintha aranyból lettek volna, Szítá Thákurání nagyon boldog volt, s anyai szeretetében úgy érezte, elolvad a szíve.
Hogy megáldja az újszülöttet, friss füvet és hántolatlan rizst szórt a fejére, s így szólt: „Élj hosszú életet!” Mivel azonban féltette a szellemektől és a boszorkányoktól, a Nimái nevet adta neki.
Azon a napon, amikor anya és fia megfürödtek, s elhagyták a szülőszobát, Szítá Thákurání ékszereket és ruhákat ajándékozott nekik. Aztán Dzsagannátha Misra előtt is tiszteletét ajánlotta, majd miután Sacsídeví és Dzsagannátha Misra kifejezték iránta érzett nagy tiszteletüket, elméjét tőláradó boldogság töltötte el, s hazatért.”
Valaki megkérdezheti, mi szüksége volt a gyermeknek ékszerekre és szárikra, de hiszen Sacsímátá a legjobb barátnője volt Szítá Thákuránínak, nagyon szerették egymást, és mindenben egyetértettek. Később sem szakadt meg a kapcsolatuk. Szítá Thákurání anyai szeretetében nagy segítséget nyújtott Sacsí anyának, és a kis Nimáit közösen gondozták. Szítá Thákurání mindig teljesen elmerült a vátszalja-premában, az Úr iránt érzett szülői szeretetben, Srívásza Pandit feleségével, Máliní devível együtt. Amikor Nimái bátyja, Visvarúpa fiatal korában, hirtelen szannjászí lett, és elhagyta az otthonát, Szítá Thákurání és Máliní vigasztalták Sacsí anyát az elválás miatt érzett fájdalmában.
A kis Nimái felnőtt, nagyon nagy tudós és tanár lett, aztán egyszer csak ellátogatott Gajába, és amikor onnan visszatért, annyira megváltozott, hogy alig ismertek rá az emberek. Teljesen elvesztette minden érdeklődését a világ és az anyagi dolgok iránt, és egész szívével Krsna felé fordult. Amint hazaérkezett, azonnal összehívta a bhaktákat Srívásza Pandita házában, ahol egy nagyon extatikus kírtant rendeztek. Ekkor Advaita Ácsárja is ott volt Szítával, sőt ők voltak az elsők, akik tiszteletüket ajánlották Csaitanja Maháprabhunak.
Srí Paramesvari dásza ír le egy eseményt az Úr életéből, a Srí Pada Kalpataru című könyvében. Elmondja, hogy az Úr és Nitjánanda Prabhu gyakran felkeresték Advaita Ácsárja házát – Nitjánanda és Advaita egyébként is hittestvérek voltak. Éjjel-nappal énekeltek és imádták Krsnát. Egy ilyen alkalommal az Úr nevetve érkezett Advaita házába, és még akkor is nevetett, amikor elfoglalta ülőhelyét a templomszobában. Amikor Nitjánanda is megérkezett, azonnal arról kezdtek beszélni, hogy milyen nagy ünnepet kellene rendezniük. Az Úr így szólt Szítához: – Figyelj ide, Szítá. Meghívókat kell küldenünk az összes vaisnavának, aki a közelben lakik. Jöjjenek el és csatlakozzanak azok is, akik csak meghallják az éneklést, a mrdanga és a karatálok hangját. Mindenkit meg fogunk hívni.
Szítá Thákurání nagyon örült, és máris arra gondolt, hogy milyen ételeket fog készíteni az ünnep alkalmából.
Az Úr a többi bhaktának is utasításokat adott: Hívjátok meg a vaisnavákat! Készítsétek elő a mrdangát és a karatálokat! Hozzatok szantálpépet és agurut, amit majd kiosztunk! Készítsetek elő mindent a ghatnál is! Legyenek virágfüzérek! Mindenki vegyen részt a lelkes kírtanán!
A bhakták teljesítették a parancsokat, Szítá Thákurání azonnal főzni kezdett. Tudjuk a Csaitanja-csaritámrtából (Madhja, 3.39-92), hogy ez mit jelentett: számtalan, elsőosztályú ételt, amelyek mindegyike nagyon elégedetté tette a bhaktákat. Advaita Ácsárja házában soha sem volt szerény a vendéglátás, és azt sem bánták, ha emiatt komoly adósságokba keveredtek. Az Ádi-lílá 12.32 egy 300 rúpiás adósságról beszél, amit végül is egy Kamalákánta Visvásza nevű bhakta (vagy maga a király) egyenlített ki. A költséges vendéglátás azonban nem az Úr kívánsága volt. Számára az volt a fontos, hogy Krsna elégedett legyen. Srí Paramesvari dász nem is mond egyebet, csak azt, hogy minden nagyon szép és áldásos volt. Így merült el az Úr raszika kedvteléseiben.
Amikor az Úr Csaitanja elfogadta a szannjászt, megint csak Szítá Thákurání volt az, aki segítséget, támaszt nyújtott Sacsímátának. Négy napot töltött vele, és mindent megtett, hogy megvigasztalja. Később, amikor az Úr Nitjánanda Vrndávana helyett Sántipura felé vezette az Urat, Ő nagy örömmel fogadta el azt az ételt, amit Szítá főzött.
Később, amikor az Úr Dzsagannátha Puriba költözött, Advaita Ácsárja és Szítá minden évben meglátogatták őt a fiukkal, Acsjutánandával együtt. Tulajdonképpen három fiuk volt, Acsjutánanda, Krsna Misra és Gopála Misra, akik mind az Úr Csaitanja követői lettek. Szítá azonban túláradó anyai szeretetében az Úr Csaitanjával szemben is úgy érzett, mintha a saját fia lett volna. Példa ez arra, hogy senkinek sem kell nagyon alaposan ismerni a szentírásokat, nem kell oktató vagy avató guruvá válni ahhoz, hogy mégis tökéletes legyen az élete.
Dzsáhnavá Mátá
Srí Szúrjadász Szarekhela Sáligrámban lakott. A Szarekhela címet azért kapta, mert ő vezette az elszámolásokat Gaurdes királya számára. Tulajdonképpen csak egy tartományi előljáróról van szó, de Indiában minden kiváló ksatriját nagy tisztelettel királynak neveznek. Két lánya volt, az idősebbnek a neve Vaszudhá, a fiatalabbé Dzsáhnavá.
A Gaura-ganoddesa-dípika azt mondja, hogy ők a vrndávani kedvtelésekből ismert Váruní és Revatí kiterjedései, apjuk pedig Kakudmirnak, Raivat királyának a kiterjedése. Szúrjadász nagy bhakta volt, akit az Úr Csaitanja és Nitjánanda mindketten kedveltek. Amikor látta, hogy a lányai felnőttek, gondolkodni kezdett, hol találhatna a számukra megfelelő férjet. Nagyon sokat gondolkodott ezen, de aztán egyszer azt álmodta, hogy nagyon boldogan, Nitjánanda Prabhunak ajánlja fel a lányait.
El is mondta ezt az álmát egy bráhmana barátjának, és hozzátette, – Sohasem fogok megnyugodni, ha nem adhatom feleségül a lányaimat Nitjánanda Prabhuhoz. – A barátja teljesen átérezte a helyzetét, és felajánlotta a közbenjárását. Hamarosan elment Navadvípba, ahol Srívásza Pandita házában találkozott Nitjánandával. Most azonban egy kissé inába szállt a bátorsága, és előbb Srívásza Panditával beszélt erről a tervről, aki aztán mindent elmondott Nitjánandának. Nitjánanda örült a javaslatnak, és azt mondta a bráhmanának, hogy nyugodtan visszatérhet Sáligrámba, teljesíteni fogja Szúrjadász kívánságát. Advaita Ácsárja és Srívásza Pandit nagy örömmel hallották a hírt, és siettették a házasságot. Szúrjadász leírhatatlanul örült, hogy az álma megvalósul.
Itt felvetődhet egy kérdés, nem volt-e Nitjánanda Prabhu szannjászí? A neve erre mutat, és bár sehol sem írnak erről, egyes úgynevezett vaisnavák azt mondják, hogy szannjászí létére házasságot kötött, ezzel nagyon súlyos hibát követett el, vántászi lett. Akárhogy is van, Nitjánanda nem más, mint az Úr Balaráma, aki teljesen függetlenül cselekszik, és a saját édes akaratából felújíthatja a kapcsolatot örök hitvestársaival, Váruníval és Revatíval. Ezzel kapcsolatosan nagyon jelentőségteljes, hogy az Úr Csaitanja semmi kifogásolni valót nem talált ebben a döntésben.
Az esküvő után Nitjánanda néhány napot még Sálagrámban töltött, majd felkereste néhány bizalmas társát: Krsna dászt Borgacsiban, Advaita Ácsárját Sántipurban, meglátogatta Sacsímátát is Navadvípban. Sacsímátá és Szítá Thákurání nagy szeretettel fogadták a fiatalasszonyokat, akik mindketten kiváló vaisnavák voltak, mintha a saját lányaik lettek volna. Azt írják, hogy Szítá még az ölébe is ültette őket, végtelen anyai szeretetében.
Vaszudhának két gyermeke született, egy Vírabhadra (vagy Víracsandra) nevű fiú, és egy Gangádeví nevű lány. Vírabhadra később nagy vezető egyéniség lett, és a gaudija vaisnavizmus tanításait abban a formában hirdette, ahogyan kiváló apjától tanulta. Vaszudhá nem sokkal a gyermekek születése után elhagyta ezt a bolygót, Dzsáhnavá pedig megfogadta, hogy nagy szeretettel felneveli őket. Dzsáhnavának nem volt saját gyermeke, de magához vett még egy Rámacsandra (Ramai) nevű kisfiút is, akit nagyon szeretett.
Teltek-múltak az évek, és Dzsáhnavát egyre többen megismerték, mint kiváló vaisnavít. Avatásokat is adott, először a fiának, Vírabhadrának, majd a vaisnava közösség több férfi és női tagjának. Sokan elfogadták lelki vezetőjüknek, mások pedig, mint Naróttama dásza, Srínivásza és Sjámánanda Prabhu Bengál legkiválóbb vaisnavái között tartották számon. Egy alkalommal meghívták a Kheturiban rendezett nagy fesztiválra, és nagy tisztelettel fogadták. Ott voltak Naróttama, Sjámánanda, Srinivásza, Vrndávana dásza, Murári Csaitanja, Paramesvara és Miniketana Ráma is. A bhakták mindjárt az első napon felkérték, hogy vállaljon részt a szervezésben. Ezt ő nagy lelkesedéssel meg is tette, gondoskodott arról, hogy a kírtana ne szakadjon meg, a múrtikat szépen és gazdagon imádják. A második napon ő maga főzött a több ezernyi bhakta számára, és megpróbált annyi embert személyesen kiszolgálni, amennyit csak tudott. Naróttama dásza prema náma kírtanája alatt hirtelen megjelent az Úr Csaitanja és Nitjánanda, és mindenkit nagyon boldoggá tettek. A bhakták nagyon elszomorodtak, amikor meg kell válniuk Dzsáhnavá Mátától, aki Vrndávanba ment zarándoklatra. Nem ez volt az első látogatása, már korábban ott hallgatta Rúpa Goszvámít, aki a vaisnava szentírásokat magyarázta. Ismerte Dzsíva Goszvámít és más vezető vaisnavákat is.
Dzsáhnavá Mátá, akit néha Nitjánanda-szvarúpinínek neveznek, sok bűnöst és ateistát, de még mohamedánokat is megtérített, és a Goszvámík nagy tisztelettel bántak vele. Egész életében misztikus látomásai voltak, Nitjánanda Prabhu már régen eltávozott ebből a világból, de ezen a módon még mindig kapcsolatban állt vele, és közölte vele az utasításait. Egyszer egy látomásban a Gopínátha múrtit látta a kis Rádhával; és Gopínátha arra kérte őt, hogy cserélje le a kis múrtit egy nagyobb, „felnőtt” méretűre. Dzsáhnavá Mátá hosszan gondolkozott, hogyan teljesíthetné a legszebben Gopínátha kívánságát, végül Bengálból, hajóval hozatott egy megfelelő múrtit, akit aztán a bhakták kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadtak Vradzsában.
A Vamsi-síksá azt mondja, úgy hagyta el ezt a világot, hogy eggyé vált Gopínátha múrtijával Vrndávanában. Másutt azt olvassuk, hogy ez az esemény a Kámjavanában történt – lehetséges, hogy a mohamedánok üldözései elől egy időre oda kellett vinni a múrtit. Azóta Ananga Manydzsarí, Rádhá húga formájában imádják azok a bhakták, akik az általa avatásban részesített nagy lelkeket követik. Még ennél is fontosabb, hogy a vaisnavizmust olyan módon nyitotta meg a nők előtt, amely minden határt lerombolt, és lehetővé tette, hogy egyenrangúak legyenek a férfiakkal az odaadó szolgálat minden területén. Bhaktivinoda Thákurt is ő inspirálta, amikor a Prema-pradípa című könyvében megvalósult tényként írta le álmát és szíve vágyát: a Visnuprijá-asramok működését.
Bhaktivinoda Thákur egyik lelki tanítómestere Srí Vipivihári Goszvámí volt, a Dzsáhnava Mátától származó tanítványi láncban. A nagy bhakta és költő ezt az imát ajánlja fel Dzsáhnava Mátának, a Kaljána-kalpa-taruban: „Ó Dzsáhnavá Déví! Isteni tulajdonságaid révén légy kegyes ehhez a szolgádhoz. Oszlasd el az illúziót, amely annyira kínoz engem. Szabadíts meg az anyagi létezéstől. Adj nekem menedéket lótuszvirág lábaidnál. Te Nitjánanda-saktí vagy, magának az Úr Nitjánandának az isteni energiája. Te vagy a Krsna-bhakti tanítómestere. Légy kegyes hozzám, legalább az árnyékát add meg lótuszvirág lábaidnak, amelyek olyanok, mint a kívánságokat teljesítő fa. Számtalan alávaló bűnöst máris megszabadítottál. Kérlek, engem is ugyanígy szabadíts meg. Ma ez az elesett bűnös szent lábaidhoz borul, és a kegyedért imádkozik.”
A vesja
A Csaitanja-csaritámrta, Antja 3.99-163 beszél egy vesjáról, egy prostituáltról, akinek a nevét nem tudjuk meg. Ez a vesja az Úr nagy híve lett, és ez a következőképpen történt.
Haridásza Thákura, az Úr Csaitanja egyik bensőséges társa mohamedán családban jelent meg. Akkoriban Bengál mohamedán fennhatóság alatt állt, és a mohamedánok nagyon rossz szemmel nézték, ha valaki elhagyta az általuk egyedül igaznak tekintett vallást, és a mélyen lenézett hinduizmushoz csatlakozott. Számos hindu, különösen orthodox bráhmana is bizalmatlan volt Haridásza Thákurával szemben, aki ilyen módon két tűz közé került. Sokszor volt nehéz helyzetben, de ez egy pillanatra sem ingatta meg eltökélten végzett, odaadó szolgálatában.
Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí elmondja,
„Miután elhagyta otthonát, egy ideig Benápola erdejében lakott.
Egy elhagyatott erdőben épített kunyhót magának. Ültetett egy tulaszí növényt, és a tulaszí előtt minden áldott nap háromszázezerszer mondta el az Úr szent nevét…
… egy bráhmana házában koldult egy kevéske ételt. Olyan lelki hatása volt, hogy a környéken élők valamennyien imádták.”
Egy Rámacsandra Khán nevű földbirtokos azonban nem tudta elhinni, hogy valaki ilyen lemondott életet éljen, és meg volt győződve arról, hogy Haridász Thákurnak van valami hibája, amit titkol. Ezért, a rendőrbiztos tudtával, felbérelt egy prostituáltat, hogy csábítsa el. Úgy gondolkodott, ezen a módon kényelmesen megszabadulhat a nagy szent terhes jelenlététől.
A prostituált szépen felöltözött, és mindent megpróbált, de Haridász Thákur csak ezt válaszolta,
„… meg kell várnod, amíg befejezem a köreimet. Addig is ülj le, és hallgasd, amint a szent nevet éneklem.”
A harmadik napon a leány elszégyelte magát, Haridász Thákur lábai elé borult, és bevallotta, hogy Rámacsandra Khán küldte őt. Eddigre a szent nevek és a társulás azonban már olyan mély hatást gyakoroltak rá, hogy megkérte Haridász Thákurt, legyen a lelki tanítómestere, és tanítsa meg neki, hogyan szabadulhat fel.
„Térj most nyomban haza, és oszd szét a bráhmanák között minden tulajdonodat, – felelte Haridász Thákur. – Aztán gyere vissza, és maradj itt örökre Krsna-tudatban.
Énekeld szünet nélkül a Hare Krsna mantrát, és szolgáld a tulaszí növényt azzal, hogy megöntözöd, és imákat ajánlasz fel neki. Így hamarosan lehetőséged nyílik, hogy menedéket kapj Krsna lótuszvirág lábainál.”
Így is történt, a leány leborotválta a haját, csak egyetlen ruhát tartott meg, imádta a tulaszít, alamizsnából élt, és ha nem kapott semmit, akkor koplalt. Haridász Thákur nyomdokait követve ő is naponta háromszázezerszer mondta ki Krsna nevét.
„A prostituáltból híres bhakta lett. A lelki élet fejlett szintjére emelkedett, és számos kiváló vaisnava látogatta.
Mindenki csak ámult nagyszerű jelleme láttán.”
Rámacsandra Khánnak azonban nem ez volt az egyetlen sértése egy nagyszerű vaisnavával szemben. Amikor aztán még az Úr Nitjánandát is megsértette, tettei gyümölcsei beértek, és ezek nagyon keserű gyümölcsök voltak. Kiderült, hogy jelentős összegeket tartott vissza magának a beszedett adóból. Ezért a házát megszentségtelenítették, rangját és vagyonát pedig elvesztette.
Rághava Pandit húga
A Csaitanja-csaritámrta, Antja 10,13-39 beszél Damajantíról, aki az Úr egyik nagy bhaktájának, a bráhmana Rághava Panditának a húga volt.
A 10. fejezet elmondja, hogy egyszer a bengáli bhakták, Nitjánanda Prabhu vezetésével, felkerekedtek, hogy elmenjenek Dzsagannátha Puriba, és találkozzanak az Úrral. Útközben nagyon sokan csatlakoztak hozzájuk, így Rághava Pandita is, aki
„több zsáknyi ennivalóval érkezett, amit húga, Damajantí készített el nagyon szépen.
Damajantí számtalan finomságot főzött, s mind méltó volt arra, hogy az Úr elfogyassza. Egy éven át ette ezeket a finomságokat.”
A zsákokban különféle, mangóból, citromból, gyömbérből és más gyümölcsökből készített savanyúságok és ízesítők, pl. porrá tört zöldségek is voltak. Nem sorolom fel, mert ezeket az alapanyagokat nem igen lehet nálunk beszerezni. A keserű és savanyú ízesítők azért kerültek bele a zsákokba,
„mert Damajantí ösztönös szeretettel szerette az Urat, közönséges emberi lénynek tekintette, s azt hitte, ha túl sokat eszik, megbetegszik, és sav képződik a gyomrában.
Őszinte szeretetében úgy gondolkodott, hogy súkta kigyógyítja majd az Urat a betegségéből. Az Úrnak örömet szereztek Damajantí kedves gondolatai.”
Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí még számtalan ételt sorol fel, amelyek egy része ájurvédikus orvosság is. Damajantí
„… minden ételt fivére, Rághava Pandita utasítására főzött. Mindketten határtalanul szerették az Urat, és az odaadó szolgálat fejlett szintjén álltak.”
Valaki megkérdezheti, hogyan maradt meg a rengeteg étel, amit csak három ember bírt szállítani, hogyan tartósították a három zsákra való ételt egy egész éven keresztül. Ezzel kapcsolatban Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí ezt mondja,
„A kókuszból készült kemény édesség, a mukutá nárikela, az édes golyók, a sokféle édes ital és a többi étel legalább egy hónapja készültek. Ám annak ellenére, hogy régiek voltak, nem vesztették el ízüket, és nem romlottak meg, hanem frissek maradtak. Ez Csaitanja Maháprabhu kegye.” (Antja 10.125-126)
A Csaitanja-csaritámrta azt is külön megemlíti, hogy az Úr egy nyugodt pillanatban
„…kinyitotta Rághava zsákjait, és sorra megvizsgálta a tartalmukat.
Mindenbe belekóstolt, és magasztalta ízüket meg illatukat.
A sokféle praszádam maradékát eltették, hogy az Úr egész éven át ehesse. Amikor ebédelt, Szvarúpa Dámodar szolgálta fel apránként.” (Antja, 10.129-131)
Damajantí anyai szeretettel, a vátszalja-raszában szerette az Urat, és nagyon szerencsés volt, hogy az Úr kitüntető figyelemmel fogadta el az által elkészített ételt.
Srí Hemalatá Thákurání
Hemalatá, Srinivásza Ácsárja lánya, az Úr Krsna és Csaitanja tiszta bhaktája volt. Gaura mandalában élt, és sok tanítványnak adott avatást. Az egyik tanítványa, Jadunandana dásza írta a Srí Karnanandanát és más vaisnava könyveket. Szamádhija a Dhíra Szamíra Kunydzsában van, az apjáé mellett.