Bhaktipedia - Vradzsa-mandala

Vradzsa-mandala

Jasodá mama

Jasodá mama és a férje, Nanda Mahárádzs Nandagrámában éltek nagy gazdagságban. Nanda Mahárádzsnak 900.000 tejelő tehene volt. Jó barátja, rokona volt Vaszudevának (unokatestvérek voltak, ugyanaz volt a nagyapjuk, Szuraszena), és amikor Kamsza őrült félelmében bebörtönözte őt és Devakít, rögtön felajánlotta, hogy mindenben segít, amiben csak tud. Vaszudeva már csak az egyik feleségét, Rohinít menekíthette Vrndávanába, hogy legalább ő biztonságban legyen, de Nandának hamarosan lehetősége nyílt arra, hogy beváltsa az ígéretét. Olyan szolgálatot végezhetett a barátjának, vagyis rajta keresztül Krsnának, hogy még a félistenek is ámulattal nézték a szerencséjét.

A Srímad Bhágavatam leírja, hogyan került Krsna Nanda Mahárádzs házába:

„Jógamájá hatására minden ajtónálló mély álomba merült, és érzékeik megszűntek működni. A ház többi lakójára szintén mély álom borult… a vasszegekkel megerősített, vasláncokkal lezárt ajtók maguktól kinyíltak… A Jamuná utat nyitott Vaszudevának, és hagyta, hogy átkeljen rajta.

Amikor Vaszudeva Nanda Mahárádzsa házához érkezett, látta, hogy a tehénpásztorok mélyen alszanak. Így aztán fiát Jasodá ágyára fektette, aztán felvette Jasodá leányát, s visszatért otthonába, Kamsza börtönébe… A szülés fájdalmaitól kimerülve Jasodát elnyomta az álom és nem tudta, milyen gyermeke született.” (SB 10.3.48-53)

Így aztán a szépséges Jasodá azt hitte, Krsna az ő fia, és tökéletes anyai szeretetben, vátszalja raszában szerette őt.

Ezek az események nem Nandagrámában játszódtak le. A kedvezőtlen előjelek miatt Nanda Mahárádzs és Jasodá még Krsna születése előtt Gokulába költöztek. Három évet és négy hónapot éltek itt, majd amikor a démonok ismét zaklatni kezdték őket, tovább költöztek Cshattikarába, Digbe, majd Kámjavanba, Jasodá szüleihez. Még egy Khelanvan nevű helyen is éltek, csak aztán költöztek vissza Nandagrámába.

Jasodá és a vradzsavászik többször is láthatták, hogy a kis Krsna milyen különleges. Még csecsemő volt, amikor megölte Pútaná démont, végtelen nehézzé tette magát, és megfojtotta a forgószél alakjában megjelenő Trnávartát. Egyet ásított, és „Jasodá anya meglátta szájában az egész eget, a felső bolygórendszert és a földet, az égitesteket, a tüzet, a levegőt, a tengereket, a szigeteket, a hegyeket, a folyókat, az erdőket, a mozgó és a mozdulatlan élőlényeket.” (SB 10.7.36). Sőt ezt a csodát meg is ismételte.

De Krsna akaratából mindig úgy történik, hogy a vradzsavászik nem hisznek a szemüknek, a csodálatos dolgokra valami természetes magyarázatot keresnek, vagy egyszerűen megfelejtkeznek a történtekről. Krsna már eleget élvezte a mély tiszteletet és hódolatot, és most másféle, nagyon bizalmas kedvtelésekre vágyott.

A Lalitá-Mádhavában az egyik gopí így szól Jasodához: „Milyen csodálatos, hogy amikor Sankhacsúda megtámadta Krsnát, senki sem akadt, aki a segítségére sietett volna. Ennek ellenére megölte a démont. Úgy tűnik, előző életeid során végzett lemondásaid eredményeképpen menekült meg.”

Jasodá előző életei? A Srímad-Bhágavatam elmondja, miért részesült abban a szerencsében, hogy Krsna a fia lett:

„Drona, a Vaszuk legkiválóbbja feleségével, Dharával együtt a következőket mondta az Úr Brahmának: Kérlek, engedd meg, hogy megszülessünk a föld bolygón, hogy megjelenésünk után a Legfelsőbb Úr is megjelenjen, és megtanítsa az odaadó szolgálatot, az élet végső célját,

és azok, akik az anyagi világban születtek, könnyen megszabadulhassanak a materialista élet szenvedéseitől. Úgy legyen, mondta Brahmá, és a nagyon szerencsés Drona megjelent Vrndávanában, mint a híres Nanda Mahárádzsa, Dhará pedig Jasodá anyaként szállt alá.” (SB 10.8.48-50)

Krsnának tetszik, hogy nagyon ügyelnek rá, mintha nem tudná megvédeni magát és a 14 világot. Jasodá csak meghallja egy sakál hangját, és máris Krsnát keresi a szemével, hogy lássa, biztonságban van-e. Néha kimegy a tó partjára, amelyet később róla neveztek el, hogy vajat köpüljön vagy elmossa az edényeket. Krsna rögtön kihasználja az alkalmat, hogy rendetlenkedjen, pl. vajat és joghurtot csen, aztán megeteti a barátait, a majmokat. Néha a szomszédasszonyok el is jönnek panaszkodni, de senki sem tud igazán haragudni Krsnára. Jasodá egyszer meg is kérte a szolgálóját, Mukharát, hogy bújjon el, és maradjon csendben; csak így élvezhetik azt a csodálatos látványt, hogy Krsna lopva körülnéz, aztán kilép a bokrok közül, és látszik, hogy valami pajkosságon töri a fejét. De előfordult az is, hogy Jasodá pálcával a kezében kergette a rakoncátlan gyereket, és úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha egy kicsit megkötözi.

„Amikor Jasodá anya megpróbálta megkötözni a csintalan gyermeket, látta, hogy a kötél két ujjnyival rövidebb a kelleténél. Így hát hozott egy másik kötelet, hogy hozzákösse.

Ez az újabb kötél szintén két ujjnyival rövidebb volt a kelleténél… akárhány kötelet kötött össze, sohasem volt elég…

Erejét megfeszítve igyekezett, így aztán egész teste verítékben úszott, a virágok pedig fésűjével együtt kihullottak a hajából. Amikor Krsna látta, hogy mennyire kimerült, kegyesen megengedte neki, hogy megkötözze.” (SB 10.9.15-18)

Srí Dámodarástaka

A Legfelsőbb Úrnak ajánlom tiszteletteljes hódolatomat, aki az örökkévalóság, a teljes tudás és gyönyör megtestesítője, akinek cápaalakú fülönfüggői ide-oda himbálóznak, s aki csodásan tündöklik isteni hajlékán, Gókulán. Ő az, aki Jasodá anyától való félelmében gyorsan kereket old, de végül Jasodá mégis elcsípi.

Látván anyja kezében a pálcát, elsírja magát, s lótuszvirág kezecskéivel a szemét dörgöli. Tekintetében ijedtség rebben. Nyakacskáját három szépívű vonal ékesíti, akár a kagyló héját, s igazgyöngy nyaklánca hullámzik, ahogy hüppög. E Legfelsőbb Úrnak, Dámódarnak ajánlom hódolatom, akinek derekát nem kötél, hanem anyjának szeretete övezi.

E gyermeki játékai láttán Gókula lakói örömmámorban úsznak, amiből a fenségét és gazdagságát imádó hívei is megérthetik, hogy csakis a tisztelettől és félelemtől mentes, intim szeretettel közeledő bhakták hódíthatják Őt meg. Nagy szeretettel ajánlom százszor és százszor hódolatomat az Úr Dámódarnak.

Ó Uram, Te bármilyen áldást megadhatsz, de én nem vágyom sem a személytelen felszabadulásra, sem a Vaikuntha, a lelki világ örök életére, sem semmiféle más áldásra. Egyedüli óhajom az, hogy e vrndávanbéli gyermeki alakodat mindig szívemben láthassam. Mi lehetne ennél fontosabb?

Kedves Uram, hullámos fekete hajad övezte lótuszvirág orcád rózsállik Jasodá anya csókjaitól, ajkad pedig pirosas, akár a bimba gyümölcse. Bárcsak mindig szívemben láthatnám lótuszvirág orcád e páratlan látványát. Ezernyi egyéb áldás mit sem ér nekem.

Ó mindenható Isten, fogadd hódolatomat. Ó Dámodar, ó Ananta, ó Visnu, mester, légy kegyes hozzám, Uram, kérlek. Én szerencsétlen bolond, itt fuldoklom a világi szenvedések óceánjában, de kérlek, vesd rám áldó pillantásod és ments ki engem. Tedd lehetővé számomra, hogy megpillantsalak.

Kedves Uram, Dámódar, ahogy a famozsárhoz kötözve Nárada átka alól felszabadítottad s bhaktává tetted Kuvéra fiait, Manigrívát és Nalakuvérát, kérlek, nekem is add meg a makulátlan istenszeretet kincsét. Ez az egyetlen óhajom, még üdvözülni sem akarok.

Kedves Uram, Dámódar, először annak a tündöklő kötélnek ajánlom hódolatom, amely derekadat övezi, másodszor törzsednek, ami az egész univerzum hajléka, majd imádva szeretett Rádháráníd elé borulok, s végül, ó számtalan kedvtelésednek hódoló Uram, Néked ajánlom alázatos hódolatomat. (Padma Purána)

Krsna csodálatosnál csodálatosabb módon tárta fel isteni fenségét, de sem Nanda Mahárádzs, sem Jasodá érzelmei nem változtak meg. „Igaz, hogy nagyon különleges,” mondta Nanda, „az is lehet, hogy valamelyik félisten öltött benne testet, de azért mégis az én drága kisfiam. Vigyáznom kell rá, és felelős vagyok azért, nehogy baja essen.” Kedves Nanda, te magad kerültél bajba, amikor meg akartál fürödni Baigram-nál, a Jamunában, de Varuna fogságába kerültél, és ki volt az, aki kiszabadított? A te kisgyermeked, akit Varuna és az összes többi félisten szolgál.

Vrndávanban Krsna sok olyan kedvtelését ismerik, amelyekben Nanda Mahárádzs és Jasodá szerepelnek. Egyszer pl. el akartak zarándokolni a Gangeszhez, hogy megfürdessék Krsnát, Krsna azonban nem akarta, hogy miatta olyan messzire utazzanak, ezért elárulta, hogy Gangá déví máris itt van Vradzsában, mint Mánaszi Gangá. Hogyan történt ez? Egyszer megjelent egy Vatsza nevű démon, borjú alakban, meg akarta ölni Krsnát és Balarámát. Ők persze észrevették, jól elbántak vele, de ekkor a barátaik azt mondták: Krsna, te megöltél egy tehenet, ezért a Gangeszben kell megfürdened, hogy megtisztulj. Krsna hiába mondta, hogy ez egy démon volt, nem hittek neki. Ő azonban már akkor sem akart olyan messzire utazni, ezért misztikus erejével magához szólította a Gangesz folyót. Így szerzett örömöt a barátainak, a szüleinek és Gangá dévínek, aki már régóta vágyott rá, hogy Krsnát megfürdethesse.

Jasodá nagyon szerette a kis Rádhát is, és szívesen látta volna, ha ő lesz a menye. Egy ideig úgy tűnt, hogy teljesül a szíve kívánsága – vagy lehet, hogy mégis teljesült, mert Krsna maga vette feleségül a gopíkat Abhimanju meg a többi tehénpásztor fiú formájában, amikor barátait Brahmá elrabolta. Vannak, akik le is írják Rádhá és Krsna házasságát, de a külső körülmények mégis elválasztották őket, amikor Krsnának Mathurába kellett mennie.

Jasodá végtelenül boldogtalan volt, amikor elvesztette Krsnát. Némán végezte mindennapi kötelességeit, csupán a könnye patakzott megállíthatatlanul. De Krsna és Jasodá kedvtelései sohasem szakadnak meg, ők mindig együtt vannak Goloká Vrndávanában.

A gopík

Vradzsa-mandala, de különösen Vrndávana a tehénpásztorok, a pásztorlányok és a tehenek világa, azoké, akik még a saját életüknél is jobban szeretik Krsnát. „Túl van a végtelen fényóceánon, és úgy nevezik, Goloka, a tehenek világa. Négyszögletes, rejtett, 9 x 100 000 000 lákh mérföldre terjed, kerek és bájos, mint a hold, sok-sok értékes drágakőből készült, és az Úr akaratából a levegőben lebeg, minden támasz nélkül. 50 x 100 000 000 jódzsanával van Vaikuntha fölött, telistele tehenekkel, tehénpásztorokkal, pásztorlányokkal és kívánságokat teljesítő fákkal; mindenütt mennyei, szurabhí tehenek legelnek, akik minden kívánságot teljesítenek. A szerelmes találkozások és elválások boldogsága ékesíti, Vrnda erdeje veszi körül, a Viradzsá folyó határolja, a Sata-Srnga hegyek száz csúcsa és számtalan palota teszi még szebbé és csodálatosabbá.” (Brahma-Vaivarta-Purána, Brahma Khanda 28.40-46)

Krsna transzcendentális birodalma ugyanaz, mint fiatalkori kedvteléseinek színhelye a földön. Itt játszik, mint gyermek, pajkoskodik, birkózik a kis barátaival, vajat és joghurtot csen, néha pedig, mintegy mellékesen, megszabadítja a világot egy-egy különösen veszélyes démontól. Itt élvezi a mádhurja rasza kedvteléseit a gopíkkal vagy fejőslányokkal, akik a transzcendentális és „földi” kedvtelések ízét és alaphangját megadják, és akik egyetlen célja, hogy Krsnát boldoggá tegyék.

„Krsna szépen megzenésített verseket énekelt és táncolt Vradzsa vidám és tréfálkozó lányaival. Amikor Rádhával kezdett táncolni, Lalitá és a többi barátnő énekelt, Csitra és mások tapsoltak, Vrnda és a többiek csak nézték őket, gyönyörködtek a dalok és a táncok szépségében. A különféle hangszerek zenéje és a lányok éneke harmonikusan csendült össze. A lányok a lábukkal verték a taktust, és minden mozdulatuk a legtökéletesebb összhangban volt a zenével – ott, abban a ligetben, ahol Krsna szórakozott.” (Góvinda-lílámrta)

„A gopík mindig Harival játszottak és tréfálkoztak, bájos és magányos helyeken, egy virágokkal teli ligetben, folyó partján, a Góvardhan barlangjaiban, a szent fügefa erdejében, a kadamba- és a ním-fák vonzó erdejében… Néhány lány a fejére tett korsókkal táncolt, mások fiúnak öltöztek, megint mások olyan hősnők szerepét játszották, akiket fiúk rajzanak körül. Néhányan Rádhá, mások Krsna szerepét játszották.” (Brahma-vaivarta-purána, Krsna Dzsanma Khanda, 28.159-63, ill. 4.79-80)

„Amikor Krsna a gopíkkal táncolt a rasza-lílában, karjával átölelte nyakukat. Ilyen transzcendentális kegyben még a szerencse istennője vagy Krsna többi hitvese sem részesült a lelki világban. A mennyei bolygók leggyönyörűbb lányai még álmodni sem vertek volna ilyesmiről, pedig az ő testük ragyogása és illata a lótuszvirág szépségére és aromájára emlékeztet. Mit mondhatnánk akkor azokról az evilági nőkről, akik anyagi megítélés szerint olyan szépek?” (SB 10.47.60 ill. CC Antja 7.29) „A gopík szeretete a legkiemelkedőbb odaadó szolgálat, amely felülmúlja a bhakti minden más formáját, s ezért Krsna kénytelen azt mondani: „Kedves gopík, nem tudom ezt visszafizetni nektek. Örökre az adósotok vagyok.” (CC Antja 7.43) Ugyanezt mondja Rabindranáth Tagore, akit a világ csak költőként ismer, pedig ő sokkal több volt annál: Krsna bhaktája. Ezt írja: „Szeretettel és odaadással próbálom leróni végtelen adósságomat neked, pusztán azért, mert Te vagy.” (Fireflies)

Vidjápati így énekel a gopík nevében (68. sz. dal):

Zsenge füvekből készült lótuszrost-puhaságú
Fekhelye, nézd csak, ott a virágnyilak cikáznak.
Végtelen boldogság és forró tűz a szerelmi ajándék.
Mit mondhatnék, hogyha a kékszínű szárit lefejti rólam,
Gondosan megkötözött füzéremet elszakítja?
Rab vagyok két feketéllő kígyókarja hálójában,
S azt hiszem, szélgyors sólyom-módra szállok az égen.
Azt állítja, hogy ajkaim közt van a mézízű nektár,
Vetkőztetve a szíve és az ujja is reszket.
Nem tudok én már semmiről, ha megérint,
Bízom benne, de a csókjain kívül nincs bizonyosság.

Vidjápati szól:
Méznél is édesebb, ha szerelmes lányka beszél.

Néha azt mondják, hogy 108 gopí él Vradzsában, néha meg azt, hogy több millió, végtelenül sok. Mi az igazság? Vradzsa mandala nem olyan nagy terület, erdők, rétek, néhány falu. Egyszer Srivász Pandit a Vaikuntha világokat magasztalta, és lekicsinylően megjegyezte: „Ehhez képest mi van Vrndávanában? Virágok, kúszónövények, pávatollak – semmi az egész.”

Szvarúp Dámodar nem fogadta el Srivász Pandit érvelését, de valaki mégis megkérdezheti, hogyan fért el ezen a kis területen ennyi ember, borjú és tehén? Vrndávana azonban teljesen transzcendentális és végtelen. Mindenki ott élhet, aki úgy szolgálja Krsnát, mint a gopík.

Vrndávanban még a természet is megittasul Krsna közelségének boldogságától, és mindenkit elvarázsol. Senki sem szenved a hőségtől vagy a hidegtől; az erdei ligetekben mintha mindig tavasz lenne. (SB 10.18.3) Még a természettől fogva ellenséges állatok is barátságosak egymással. (SB 10.13.60) De még ezt a gyönyörű világot is elbűvöli Krsna fuvolájának édes hangja. Amikor a gopík meghallják, mindent abbahagynak, és sietnek oda, ahova a fuvola hívja őket. Úgy szaladnak, hogy csilingelnek a fülbevalóik. Abbahagyják a fejést, otthagyják a tűzön a tejeslábost. Út közben a hajuk és a ruhájuk meglazul, elvesztik virágaikat és ékszereiket. (SB 10.29.3-7)

A gopík között Rádhá a legszebb és legvonzóbb, de nem sokban maradnak el tőle bizalmas barátnői sem, az okos Lalitá, az érző szívű Visákhá, a táncos kedvű Indulekhá, Csampakalatá, aki Rádhát csamarával legyezi, Rangádeví, Szudeví, Csitra és a fehér ruhás Tungavidjá, aki mindenféle hangszeren játszik. Néha egymás között tréfálkoznak, máskor Krsnával és az Ő barátaival, a tehénpásztor fiúkkal, akik minden csínytevésben benne vannak. Amikor a gopík a tejtermékeket viszik piacra, a fiúk persze eltorlaszolják az utat, és adót követelnek. „Miféle adót?” „Nem tudjátok, hogy ez a királyság az enyém?” Lalitá és Visákhá egymásra néztek, és azt mondták, Rádhá a tulajdonos, Vrndávan királynője. Krsna erre azt állította, hogy Ő már régebben feleségül vette Vrnda devít, így jogosan az Övé az ország. A gopík megkérdezték Vrnda devít, aki azt mondta, eszében sincs férjhez menni egy ilyen rossz fiúhoz, de különben is már felajánlotta Vrndávant Rádhának. Krsnát ez sem érdekelte, csak követelte az adót. Végül a gopík nem láttak más kiutat, és mindenből adtak neki.

Krsna persze nem a tejtermékeket akarta, hiszen a szülei házában bőségesen volt vaj, joghurt és minden egyéb. A gopík sem azt a néhány falat édességet sajnálták, amit a fiúk kicsikartak tőlük. De azért, amikor alkalom nyílt rá, alaposan visszavágtak. Elbújtak, elkapták a fiúkat, a hajuknál fogva faágakhoz kötözték őket, megrángatták a fülüket, leöntötték őket tejjel, és szintén adót követeltek. Madhumangal nagyon bosszankodott, azt mondta, hogy egy bráhmanával nem lehet így bánni. Hát még amikor elvesztette az ékszereit, amelyeket Dzsatilától kapott a Szúrja-kundánál. A gopík felismerték az ékszereket, és Madhumangalát tolvajnak nevezték. Alaposan megkergették, és sokat nevettek. Krsna már benne lett volna abban, hogy megfizeti az adót, de hát se Nála, sem a fiúknál nem volt semmi. „Jó, de akkor kérj bocsánatot Rádhától.” Krsna belátta, hogy nincs mit tenni, szépen leborult Rádhá előtt, és nagyon komolyan bocsánatot kért – csak a szemei nevettek.

Egyszer a gopík át akartak kelni a Mánaszi Gangán, és Krsnát kérték meg, hogy vigye át őket. Krsna azt mondta, a csónakja már nagyon régi, és veszélyes benne utazni. A gopík azonban mindenképpen el akartak jutni a piacra. Krsna belement: „Jó, de nektek is segítenetek kell az evezésben.” Mindenki beszállt és evezni kezdtek, de a csónak tényleg lyukas volt, csak úgy ömlött befelé a víz. Krsna azt mondta, túl van terhelve a csónak, minden tejes és vajas edényt ne kell dobni a vízbe. A nehéz aranyékszereket, ruhákat is. A gopík nagyon megijedtek, Rádhá Krsna karjaiba vetette magát: „Ó csónakos, csinálj már valamit. Mindent megadok neked, amit csak kérsz, csak jussunk ki a partra.” Krsna csak erre várt, betömte a lyukat egy dugóval, és rögtön átvitte őket a vízen. Sok vízi kedvtelés volt ezen a helyen, és az egyiket az Úr Csaitanja is látta:

„Az Úr Krsna a Jamuná vizébe merült Rádhával és a gopíkkal. Mindent elsöprő pajkos hangulatban élvezték játékaikat.

Amint a Jamuná partján álltam a gopík társaságában, szemtanúja voltam e kedvtelésnek. Volt egy gopí, aki néhány barátnőjének megmutatta Rádhá és Krsna vízi játékait.

A gopík barátnőik gondjaira bízták selyemruháikat és ékszereiket, majd finom fehér ruhát öltöttek fel. Krsna magával vitte szeretett gopíjait a vízbe, ahol megfürdött és csodálatos kedvteléseknek hódolt…

Elkezdődött játékuk, és mindannyian egymást fröcskölték. A záporként alázúduló vízben senki sem tudhatta, melyik csapat nyer, melyik veszít. A játékos vízicsata heve a végtelenségig fokozódott.

A gopík kitartó villámokra hasonlítottak, Krsna pedig olyan volt, mint egy fekete felhő. A villámok lelocsolták vízzel a felhőt, s a felhő lefröcskölte a villámokat. A gopík szeme szomjazó csátaka madárként boldogan itta a felhőből hulló nektári vizet…

Krsna annyi formába terjesztette ki magát, ahány gopí volt, majd elvette tőlük minden ruhájukat, ami testüket fedte. A Jamuná vize kristálytiszta volt, és Krsna végtelen boldogsággal gyönyörködött a gopík csillogó testében.

A lótuszvirágok szárai a gopík barátai voltak, ezért leveleiket felkínálva a segítségükre siettek. Nagy, kerek leveleiket a víz felszínére terítették kezükkel, a Jamuná hullámaival, hogy eltakarják a gopík testét. Néhány gopí kibontotta a haját, és maga előtt tartotta, akár egy ruhát, hogy elfedje teste alsó részét, és kezét ingvállként használta, hogy elrejtse kebleit.

Krsna ekkor Rádháráníval kezdett civódni, s a gopík mind elrejtőztek a fehér lótuszvirágok tengerében. Nyakig a vízbe merültek, csupán arcuk úszott a víz színe fölött, s többé nem lehetett megkülönböztetni őket a lótuszoktól…

A víz színén sok-sok fehér lótuszvirág úszott, és ugyanannyi kék lótuszvirág közeledett feléjük. Ahogy egymás közelébe értek, összecsaptak és harcba szálltak egymással. A Jamuná partján álló gopík nagy élvezettel figyelték a csatát.

Amikor a gopík gömbölyű keble, amely a csakraváka madarak gömbölyű testére hasonlított, páronként kiemelkedett a vízből, Krsna kezének kék lótuszai felemelkedtek, hogy eltakarják őket.

A gopík keze, amely piros lótuszvirágokra hasonlított, párokat alkotva szintén a víz színe fölé emelkedett, hogy útját állja a kék lótuszvirágoknak. A kék lótuszvirágok azon igyekeztek, hogy kirabolják a fehér csakraváka madarakat, a piros lótuszok pedig megpróbálták megvédeni őket. A két tábor között kitört a harc.

A kék és piros lótuszvirágok öntudatlan lények, míg a csakravákák tudatosak és elevenek. Az extatikus szeretettől azonban a kék lótuszok voltak azok, akik megízlelték a csakravákákat. Ez ellenkezik természetes viselkedésükkel, de Krsna birodalmában az ilyen fonákságok a kedvtelések egyik alapelvét alkotják.

A kék lótuszok a napisten barátai, és bár mindannyiszor együtt élnek, mégis kirabolják a csakravákákat. A piros lótuszok ellenben éjjel nyílnak, ezért a csakravákák idegeneknek vagy ellenségeknek tekintik őket. Krsna kedvteléseiben azonban a piros lótuszok, a gopík kezei oltalmazzák csakraváka-keblüket.” (CC Antja 18.81-98)

Hogyan fér meg egymással ez a sok fiatal lány, akik mind Krsnát szeretik, és mind az Ő édes társaságára vágynak? Nincs köztük verseny vagy féltékenység? Van és nincs. Persze hogy versenyeznek abban, hogy melyikük szolgálja jobban Krsnát. Persze hogy féltékenyen figyelik egymást. Egy alkalommal Rádhá megpillantott egy gyönyörű szép, aranyló testű fiatal lányt. Nyomban azt gondolta: „Krsnáért jött! El akarja venni tőlem!” Lalitának az összes rábeszélő képességére szüksége volt, hogy megnyugtassa: „Kedves Rádhá, nincsenek itt idegen lányok. A saját tükörképedet látod.”

A lányok mégsem haragudtak egymásra, legfeljebb Krsnára – de mindig csak olyankor, amikor nem lehettek együtt Vele. Amikor Krsna elhagyta a rasza-táncot, így szóltak: „Kedves Krsna, elhagytuk a férjünket, a gyerekeinket és a rokonainkat, szépek és kedvesek vagyunk, és Te mégis visszautasítod a társaságunkat. Te vagy az egyetlen, aki nem használod ki a lehetőséget, hogy fiatal lányokkal lehess együtt az éjszaka közepén.”

A gopík tudtak Krsna korábbi kedvteléseiről – mint Nárájana, Kúrma, Varáha, Rámacsandra és mások. Paurnamászítól hallottak ezekről az eseményekről, de hitték is, meg nem is. Így aztán nem egyszer azt követelték Krsnától, ha azt akarja, hogy higyjenek is neki, akkor bizonyítsa be, amit állít. Krsna aztán bemutatta nekik ezeket a kedvteléseket, pl. odahívta Anantadevát a Sesai-kundába, és ráfeküdt, mint Nárájana. Fuvolájával ezer meg ezer majmot hívott oda, akik rögtön megépítették Rámacsandrának a hidat – ezt a helyet azóta is Szetubandha Rámesvarának hívják.

A gopíknak nagyon tetszett, amikor Krsna bemutatta a misztikus erejét, de igazából nem ezért vonzódtak Hozzá. Rádhá sokat szenvedett, amikor Krsna látszólag hűtlenül, hálátlanul vagy keményszívűen viselkedett vele – ilyenkor még azokat a „vétkeket” is felrótta Neki, amelyeket előző megjelenéseiben követett el.

„Krsna nagylelkűnek tünteti fel magát, s nagy szentjei is csak őt dicsőítik. Képességét akkor használná igazán jól, ha kegyébe fogadna minket, mert eltiport és elhagyott bennünket. Szegény hírnök, te csupán egy oktalan szolga vagy. Te nem sokat tudsz Krsnáról, milyen hálátlan és keményszívű volt Ő, nemcsak ebben, hanem előző életei során is. Mindezt nagyanyánktól, Paurnamászítól hallottuk. Elmondta nekünk, hogy Krsna előző életében ksatrija családban született, s Rámacsandraként ismerték. Abban az életében ahelyett, hogy ksatrija módjára ölte volna meg barátja ellenségét, Válit, úgy végzett vele, akár a vadász az áldozatával. A vadász biztonságos búvóhelyet keres magának, s anélkül öli meg az állatot, hogy szemtől szembe kiállna vele. Rámacsandrának mint ksatrijának Válival szemtől szemben kellett volna harcolnia, de barátja rábeszélésére egy fa mögül ölte meg őt, megszegve a ksatriják vallásos elveit. Aztán pedig annyira elbűvölte Szítá szépsége, hogy Súrpanakhát, Rávana húgát csúffá tette: levágta az orrát és a füleit. Súrpanakhá felajánlotta szerelmét, és Neki, mint ksatrijának eleget kellett volna tennie egy nő kívánságának. Ő azonban olyannyira Szítádeví hatása alatt állt, hogy nem tudta elfelejteni Őt, ezért csúffá tette Súrpanakhát. Még mielőtt ksatrija lett volna, megelőző életében egy bráhmana fiúként született meg, akit Vámanadevának hívtak, s egyszer adományt kért Bali Mahárádzsától. Bali Mahárádzsa olyan jószívű volt, hogy mindenét odaadta, de Krsna mint Vámanadeva hálátlanul elfogatta, mint egy varjút, és letaszította a Pátála királyságba.” (Krsna-könyv, 46. fejezet)

Mindezt csak végtelen boldogtalanságában mondta, hiszen Krsna sohasem hálátlan vagy keményszívű, és még azokat a démonokat is a legnagyobb jótéteményben részesíti, akiket megöl. Senki sem mérheti fel az Ő dicsőségét és fenségét, még a legkiválóbb gondolkodók és a jóga mesterei sem. A gopík sohasem törődtek a lelki megvalósítás védikus útjaival, sőt még magával a lelki megvalósítással sem. Soha sem olvasunk arról, hogy a sásztrákat tanulmányozták, mantrákat mondogattak, vagy világmegváltó prédikációkra készültek. „Egyszerű falusi lányok vagyunk,” mondták magukról, „és senki mást nem ismerünk, csak Krsnát, életünk első percétől fogva. Annyira ragaszkodunk Hozzá, hogy minden pillanat kimondhatatlan extázissal tölt el, amit Vele tölthetünk, vagy ha csak Rá gondolunk. Nem törődünk sem a tudással, sem a misztikus képességekkel, de még a felszabadulással sem. Az egyetlen kívánságunk az, hogy Krsna mindig a szívünkben maradjon.

Rádhá

Rádhá apja Vrsabhánu király, anyja Kírtidá, akik Varsanában, illetve egy rövid ideig Raval-ban éltek. Varsana fenséges és pompás hely ez egy négycsúcsú hegyen, amelyről azt mondják, hogy maga a négyarcú Brahmá – a teremtés munkáját végző félisten ebben a formában is részt vesz a vradzsai kedvtelésekben. Vrsabhánunak és Kírtidának egy ideig nem született gyermekük, de aztán az Úr Siva Kámesvara formájához imádkoztak, így született meg elsőnek Rádhá, aztán még egy lány, Ananga Manydzsarí, és egy fiú, Sridáma.

Rádhá és Krsna első találkozását többféleképpen is elmesélik. Az egyik történet szerint ez a találkozás Ral-ban történt, Cshatikara közelében, ahol aztán később is sokszor találkoztak. Egy másik versben azt olvassuk, még mindketten gyermekek voltak, amikor először találkoztak egy gyalogösvényen, két falu között, egészen véletlenül – persze egy ilyen találkozás sohasem véletlen. Krsna rögtön megszólította a szép kislányt, aki cserfesen visszavágott, és egyáltalán nem vette komolyan az udvarlását. Megint másutt azt olvassuk, hogy Rádhá nagyon is szégyenlősen viselkedett az első találkozáson, meg is dorgálta az egyik barátnője, talán Lalitá.

Milyen szép volt Rádhárání? Bhaktivinoda Thákura írta a következő verset, a Csaitanja-csaritámrta, Madhja-lílá, 8.167-174 versek alapján:

Mahábháva-csintámani

Rádhiká transzcendentális formája a mahábháva-csintámaniból származik. Ő az Úr Gópináth ékessége, a tündöklően ragyogó. Első fürdőjét a könyörület nektárában veszi, a másodikat a fiatalság nektárában, a harmadikat pedig a testi fénypompa ragyogó nektárában. Így szépsége még a szerencseistennőét is fölülmúlja, s a hűség sem hiányzik belőle.

Rádhá a szemérmesség selyemszáriját viseli, homlokán a bájosság piros kunkum pettye díszlik. Testét mósuszillat lengi körül, nyakékén pedig ott ragyog az extázis kilenc drágaköve: reszketés, könnyezés, borzongás, ének és tánc, dermedtség, verejtékezés,a hang elcsuklása, tétlenség és téboly.

Rádhá csodás virágfüzére 25 transzcendentális tulajdonságát jelképezi, s az érzelmes rajongás selyemruháját viseli. Krsnához fűződő viszonyában szerelmesen olykor zaklatottá teszi Rádhát. Ilyenkor néha megmutatkozik Rádhá isteni haragja, máskor elleplezi azt. Rejtett haragja képezi ékszerekkel díszes hajfonatát, homlokán pedig a jószerencse tilakja ragyog. Hallásának legfőbb öröme Krsna szent neve és dicsősége.

Rádhá ajkai meggypirosak a pán rágcsálásától, szeme pedig a furfangosság fekete szemfestékével van kihúzva. Mindig tréfás kedvében van, mosolya pedig édes, mint a kámfor. A hírnév s dicsőség palotájában a büszkeség kerevetén foglal helyet, s az extatikus szeretet virágfüzére övezi nyakát.

Keblét a harag s szeretet ingválla fedi. Kaccshapí-raviní nevezetű lantját pengeti, és Csandrávalí szépségét is fölülmúlja. Rádhá alakja karcsú és kecses, s lótuszvirághoz hasonlatos, játékos kezét barátnői vállán nyugtatja, így osztogatja mindenkinek az Úr Sjámaszundar nektárját.

De Rádhá nemcsak gyönyörű, hanem 25 transzcendentális tulajdonsága van:

ő a megtestesült kellem és báj
zsenge ifjú hajadon
tekintete mindig ide-oda repdes
mindig fényes mosoly játszik ajkán
testén az összes áldásos jel megtalálható
személyiségének varázsa fölkavarja Krsnát
járatos az ének művészetében
édesen és kedvesen társalog
nőies vonzerejét ügyesen muttaja
szerény és nyájas
mindig nagyon könyörületes
transzcendentális módon csalafinta
jól ért a szép öltözködéshez
mindig félénk és szégyenlős
mindig tisztelettudó
mindig türelmes
mindig fennkölt és tekintélyes
Krsna örömét szolgálja
mindig az odaadás legmagasabb síkján áll
a Gókula-béliek szeretetének otthona
mindenféle bhaktának képes oltalmat adni
mindig nagy szeretettel viszonyul a följebbvalókhoz és a ráutaltakhoz is
barátnői odaadása mindig lekötelezi
Krsna barátnői közül a legkiválóbb
aki mindig irányítása alatt tartja még Krsnát is

Rádhá és Krsna nagyon sok kedvtelést élveznek. Krsnadász (Csarucsandra Guha) írja: „Vrndávana, a szerelmes kedvtelések helye egyszerűen leírhatatlan; saját ragyogásától fénylik, belső természete a szeretet és az öröm. A szerelmes kedvtelések még ma is folynak, és egyszerűen soha sem szakadhatnak véget.”

Hogyan szerettek egymásba? Már mint gyermekek, sokat voltak együtt, játszottak és évődtek egymással. Néha a fiúk elállták a lányok útját és vámot követeltek; néha a lányok alaposan visszafizettek a fiúknak, leöntötték őket tejjel és joghurttal, faágakhoz kötözték a hajukat, vagy megkergették őket. Hintáztak és labdáztak, a fiúk néha lánynak öltöztek, hogy részt vehessenek a lányok kedvteléseiben. Jasodá mama gyakran meghívta Rádhát és Paurnamászít, főztek, édességeket készítettek. Ezzel kapcsolatban a következő történetet mondják el:

Egyszer, amikor Rádhá még kicsi volt és a barátnőivel játszott, megjelent Durvásza Muni. A lányok elszaladtak ijedtükben, Rádhá azonban szépen felajánlotta a tiszteletét a hirtelenharagú bölcsnek. Durvásza abban az áldásban részesítette, hogy nektári, finom ételeket fog főzni, aki azokból eszik, sohasem lesz beteg, és nagyon sokáig fog élni. Jasodá persze azt akarta, hogy Krsna mindenből a legjobbat kapja, így aztán szívesen átengedte a főzést Rádhának.

Bhaktivinoda Thákura így énekel:

„Krsna nagy extázisban fogyasztja a rizst, párolt zöldségeket, édességeket, és a Rádhárání által készített süteményeket…

Szeme sarkából Rádháránít és gopí barátnőit figyelve Krsna nagy elégedettséggel eszik Jasodá anya házánál…

Jasodá anya kérésére Dhanisthá gopí elviszi a Krsna tálján hagyott maradékot Rádháránínak, aki nagy örömmel fogyasztja azt.

Ezután Lalitá-deví és a többi gopí lát a maradékhoz, s közben elméjükben boldogan dicsőítik Rádháránít és Krsnát.” (Bhoga-árati)

Bőven volt alkalom arra, hogy a gyermeki barátságból szerelem szülessen, de a költők másként tudják. Elmondják pl. hogy egyszer nagyon felhős volt az ég, látszott, hogy hamarosan elered az eső, és a gyerekek még szokás szerint kint játszottak az erdő szélén. Körülbelül négy évesek lehettek ekkor. Nanda Mahárádzs féltette Krsnát, és megkérte Rádhát: „Kísérd haza a fiamat, kérlek szépen. Te valamivel idősebb vagy Nála, vigyázz Rá, nehogy eltévedjen az erdőben.” Rádhá ugyan 15 nappal fiatalabb volt Krsnánál, de vállalta az anyagi feladatot. Igaz, hogy amikor már a Bhandirvat erdő közepén jártak, mindketten megfeledkeztek a helyzetükről. Egymásra néztek, és felnőttekké voltak, akik éppen az esküvőjükre készülődtek. Az összes félisten megjelent, virágeső hullott az égből, ők pedig kicserélték a virágfüzéreiket, és ilyen módon gandharva-házasságot kötöttek. Aztán ismét visszavették gyermeki alakjukat, és Varsanába mentek.

Egy 17. századi bengáli költő, Vradzsakisora dász írja:

„Rádhá éppen öltözködött, hogy valahová elmenjen, amikor meghallotta Krsna fuvoláját. A szíve azonnal megtelt szerelemmel, és többé nem volt ura a tetteinek. Bár a haját már befonta, most ismét fésülködni kezdett, a virágfüzért a bokájára akarta akasztani, és teljesen elvesztette az eszét. A fekete szemfestéket a talpára kente, a vörös cinóberport pedig a szemei körül dörzsölte el. Fülkagylóiba virágokat dugott, övét megkötötte a nyaka körül, nyakékét a csípőjére csatolta, bokacsengettyűit a csuklóira, a karkötőket pedig a bokájára tette. Rái (Rádhá) úgy viselkedett, mint aki ittas, és mindezt csak azért, hogy minél gyorsabban Nidhuvanába érjen.”

Rádhá mély szeretettel ragaszkodott Krsnához, de eleinte, nem utolsó sorban Lalitá tanácsára, megpróbálta elrejteni az érzéseit. Kicsit nehéz volt, mert már attól is teljesen kétségbe esett vagy féltékeny lett, ha Krsna csak egy-két szót váltott egy másik lánnyal. Ilyenkor nem tehetett mást, elbújt egy bokor mögött, hogy senki se olvashassa le az arcáról az érzéseit. Egyszer még Lalitára is féltékeny lett, csak azért, mert egyszer együtt hintázott Krsnával. Néha megpróbált úgy tenni, mint akit ez a dolog egyáltalán nem érdekel, és azt mondta a barátnőinek: „Látom, hogy ez a tehénpásztorfiú minden lányhoz egyformán vonzódik. Nagyon óvatosnak kell lennem, nehogy az én szívemet is összetörje.” Krsna azonban pontosan tudta, hogy ki az Ő igazi szerelmese. Tudták ezt a gopík is, különösen Vrnda déví, és mindannyian azon igyekeztek, hogy találkozhassanak egymással.

Nandagrám és Varsana között van egy Szanket nevű hely, akkoriban sűrű erdő, ahova még a napsugarak sem hatoltak be. Az erdő istennője, Szanket déví külön vigyázott arra, hogy ide más férfi ne léphessen be, csak Krsna. De még a gopík közül is csak azokat engedte be, akik igazán közeli barátnői voltak Rádhának. Néha egy-egy ilyen találkozás után Krsna tetőtől talpig piros volt a kunkuma és a szindu portól. A piros por elárulta, hogy milyen szorosan ölelte magához a szerelmesét. De ezt csak Csandrávalí és Padmá látták, akik még egy tréfás megjegyzést sem mertek tenni.

Szanket déví nem más, mint Jógamájá. Ő szervezte a találkozásokat, és ő küldte a jeleket is, hogy mikor lehet elindulni. Kettős szivárvány, sötét esőfelhők, váratlanul előbukkanó hold – ilyenek voltak a jelek.

Ki írhatná le Rádhá és Krsna édes kedvteléseit? Egyszer Krsna elrabolta a Jamunában fürdő lányok ruháit, és csak nagy nehezen adta vissza nekik. Egyáltalán nem törődött azzal, hogy a lányok fáznak a folyó hideg vizében, vagy hogy szégyenkeznek előtte meztelenül. Ő persze nem hagyta, hogy a gopík levetkőztessék. Egyszer ugyanis gopínak öltözött, szárit vett fel, telerakta magát ékszerekkel, és így szolgálta Rádhát: legyezte, friss gyümölcsökkel kínálgatta. Rádhá és Lalitá felismerték az új gopít, de látszólag belementek a játékba. Rádhá azt javasolta, hogy öltöztessék át, hozzanak neki szép új selyemszárit, alsóneműt. És már kezdték is vetkőztetni. „Ne légy olyan félénk!” Krsna bajban volt, különösen akkor, amikor két mangó esett ki a blúzából. Az átöltözésből persze semmi sem lett.

Krsna egyszer megölt egy Ariszta nevű démont, aztán játszani akart a gopíkkal. De még Rádhá is elutasította: „Megöltél egy bikát, most meg kell fürdened a három világ összes szent helyén.” Krsna nem akart ilyen sokáig távol lenni szeretett Rádhájáról, azt gondolta, inkább odahozza a szent vizeket. Sarkával megütötte a földet, a szent vizek odajöttek, így keletkezett a Sjáma-kunda. A lányok azonban nem akartak megfürdeni a Sjáma-kunda vizében, azt mondták, „Jól van, de mi szebb kundát csinálunk.” Ki is ásták a tó medrét, de nem volt benne víz. Krsna azt javasolta, töltsék fel az Ő tavából. „Nem-nem”, tiltakoztak a lányok, „azt a vizet már beszennyezted a tehéngyilkossággal. Inkább a Mánaszi Gangából hozunk vizet.” Krsna azonban nem akarta, hogy ennyit fáradjanak. Intett a szent vizeknek, akik át is folytak a Sjáma-kundából a Rádhá-kundába.

Ősszel Krsna új kedvtelést talált ki, fuvolájával az erdőbe csábította a gopíkat, és ott táncolt velük a holdfényben. Pontosan annyi alakban terjesztette ki magát, ahány lány volt, és mind azt hitte, hogy Krsna csak vele táncol. Egészen addig, amíg Krsna hirtelen el nem tűnt, és még Rádhát is magával vitte. A gopík mindenütt keresték Őt, és még a fákat és a bokrokat is kérdezgették, nem tudják-e, hogy merre ment Krsna. Előbb csak a lábnyomait találták meg, aztán Rádhát, aki egyedül sírdogált az erdőben, ahol egyre sötétebb lett, és már a hold sem látszott. De minden jó, ha jó a vége, a rásza-tánc is folytatódott. Krsna és a gopík ma is ott táncolnak, hiszen ezek a kedvtelések sem érnek véget soha.

Mindenki azt gondolta, hogy Rádhá és Krsna egy pár lesznek; de főleg Jasodá mama, aki nagyon szerette Rádhát. „Igaz, hogy még nagyon fiatalok, de nem tarthatnánk meg legalább az eljegyzést?” Az eljegyzésnek Indiában más szokásai vannak, mint nálunk. Amikor a fiú meg a lány szülei megállapodnak, a menyasszony kezére egy kis sárga kurkumaport szórnak. Mindenki tudja, hogy ez mit jelent. Egyszer Jasodá addig ügyeskedett, amíg sikerült egy kis kurkumaport szórni Rádhá ujjaira. Amikor Rádhá észrevette, elszégyelte magát, meg is ijedt. Hogy megy így haza Varsanába? Még azt hiszik, máris férjhez ment, pedig a szülei semmiről sem tudnak. Hazafelé menet megállt egy kis tónál, és alaposan megmosta a kezét. A tó vize azóta is sárga a kurkumától, úgy is nevezik, Pili Pokhar, sárga tó.

De Vrsabhánu és Kírtida örültek a jó ötletnek, hogy rokonságba kerülhetnek Nanda Mahárádzzsal és Jasodával, ezért vettek egy tálat, telerakták ékszerekkel és drágakövekkel, majd elküldték Nandagrámba. Ez azt jelentette, hogy egyetértenek a javaslattal. Mindenki örült, de most Jasodá ijedt meg, azt mondta, ezek túl pompás ékszerek, nekünk meg csak teheneink vannak, nem tudjuk viszonozni. Így beszélgettek Nanda Mahárádzs és Jasodá, de közben vendégeik is voltak, egy percig nem figyeltek oda, azalatt Krsna észrevette a szép, színes köveket, és játszani kezdett velük. Aztán kiszaladt, és az egészet szétszórta a szántóföldön.

Egy idő múlva Jasodá látta, hogy eltűntek az ékszerek, és rögtön sejtette, hogy ez Krsna műve. Krsna elismerte, hogy a drágaságokat Ő szórta szét a szántóföldön, hogy azokból fák nőjenek, és sok drágakövet teremjenek. „Buta vagy te, fiam,” mondta Nanda, „az ékszert nem lehet elvetni, mint a búzát és a többi magvat.” Krsna azonban erősködött, hogy ő jobban tudja. „Menjünk csak ki, és nézzük meg.” Kimentek, és már ott is voltak a drágakő-fák, csak le kellett szedni a termést. El is küldtek Varsanába egy bivalyos szekérre valót, ami most már tényleg azt jelentette, hogy az eljegyzés megköttetett.

Rádhá azonban mégis Abhimanju felesége lett, és el kellett költöznie Dzsávatba. Milyen szerencsés volt ez a jelentéktelen fiatalember! Vagy talán mégsem, hiszen Rádhá továbbra is rendszeresen találkozott Krsnával. Egyszer Krsna éppen Rádhánál volt, amikor Abhimanju váratlanul hazaérkezett. Krsna azonnal átöltözött, és pontosan olyan lett, mint Abhimanju. Már volt valami gyakorlata az átöltözésekben, egyszer a saját szolgáját, Raksakát is megtévesztette. Aztán odament Dzsatilához, Rádhá anyósához, és színlelt felháborodással így szólt hozzá: „Nézd csak, anyám, nem elég, hogy Krsna ide mert jönni, de még a ruhája is ugyanolyan, mint az enyém.” Dzsatilá elhitte, és azonnal rákiabált a saját fiára, hogy tűnjön el onnan. Rádhá és a barátnői persze jót nevettek.

Ha másképpen nem tudtak találkozni, Rádhá elment a Szúrja-kundához, hogy a Napistent imádja. Igaz, hogy az anyósa is vele tartott, de a Napisten templomában Krsna volt a púdzsári, a segédje pedig Madhumangal. Olyan jól játszották a szerepüket, hogy Dzsatilá és Kotilá teljesen megbíztak az állítólagos mathurai bráhmanákban, és még gazdagon meg is ajándékozták őket.

Yasodá mama egyszer elhatározta, hogy nagyon szép ajándékot ad Rádhának, amiért minden nap elmegy hozzájuk, és főz Krsnának. Vett egy nagy ládát, és telerakta selyemszárikkal meg ékszerekkel, aztán elküldött egy szolgát Abhimanjuért. Nagyon titkolózott, de Krsna persze rájött, hogy miről van szó, és a barátai segítségével addig mesterkedett, amíg a szép ajándékok helyett ő maga rejtőzött el a ládában. Abhimanju maga vitte el Krsnát Rádhához, aki persze kitörő örömmel borult Krsna nyakába.

Nem lehet azt mondani, hogy Abhimanju nagyon lelkesedett volna, amikor Dzsávatban látta Krsnát. Egyszer Kotilá azt mondta neki, „Ha rajta akarod kapni a feleségedet Krsnával, itt meg itt vannak az erdőben.” Abhimanju sietett is, de csak annyit látott, hogy Rádhá éppen Kálí istennőnek ajánlja fel a tiszteletét. Krsna, a misztikus erők ura, néhány percre kölcsönvette az istennő formáját.

Dzsatilá azonban gyanakodott, és legközelebb nem engedte el Rádhát Nandagrámba. Rádhá az egyik barátnője tanácsára úgy tett, mint akit kígyó mart meg. Azt hitték, már nincs is benne élet, és mindenki odáig volt. Egyszer csak odajött Csampakalatá egy idegen fiatal lánnyal, és azt állította, hogy ez a lány kiszívja a mérget, vagy valamilyen módon meggyógyítja a kígyómarást. Bement Rádhá szobájába, és úgy tett, mint aki beszélgetni kezd a kígyóval. „Mit csinálsz itt, miért martad meg ezt a szép fiatal lányt?” „Bocsáss meg,” mondta kisvártatva, elváltoztatott hangon, „én tulajdonképpen Dzsatilát és Kotilát akartam megmarni, mert nem engedték el Rádhát, hogy főzzön Krsnának. De így sem baj, mert most Dzsatilá nem tudja betartani az ígéretét, így aztán ő is hamarosan meghal.” Dzsatilá persze az ajtónál hallgatózott, megrémült, és rögtön megfogadta, hogy máskor mindig elengedi a menyét. Könnyű kitalálni, hogy ki volt ez a fiatal lány.

Egyszer Krsna is úgy tett, mintha megmarta volna egy kígyó, és mindenki orvos után szaladt. Mintha véletlenül történt volna, Paurnamászí éppen arra jött Gargácsárjával, megtanácskozták a dolgot, és azt mondták, Krsna csak akkor gyógyul meg, ha valaki vizet hoz neki a Jamunából egy olyan edényben, amelyen száz lyuk van. Ez meg hogyan lehetséges? Ha akad egy igazán tiszta nő, aki gondolatban, szóban és tettben mindig teljesen odaadó és hűséges volt, akkor el tudja hozni a vizet, és egyetlen cseppet sem önt ki. Ez a tisztaság semlegesíti a kígyómérget. Ki elég tiszta? Sokan azt mondták, hogy Kotilá és Dzsatilá. Kotilá elbizakodottan magához vette az edényt, megmerítette a Jamunában, de persze az összes víz kifolyt. Dzsatilá már nem volt ilyen magabiztos, inkább diszkréten eltűnt. Őrajta ugyan ne nevessen senki. Most mi lesz? Paurnamászí azt mondta, szerinte Rádhá az egyetlen, aki meg tudja menteni Krsnát.

Rádhá azonban vonakodott, róla azt mondják, rossz hírű, főleg Dzsatilá meg Kotilá panaszkodnak rá. Amikor már ők is könyörögni kezdtek, és minden vádaskodást visszavontak, Rádhá megtöltötte vízzel a százlyukú edényt, és odavitte Krsnának, aki azonnal magához tért. Az anyós és a sógornő nagyon megszégyenültek, de milyen édesek, milyen játékosak még ezek a kedvtelések is.

Ezt a felhőtlen boldogságot zúzta össze Akrúra, amikor eljött Vrndávanba, hogy magával vigye Krsnát Mathurába. A gopík halálra rémültek. Voltak, akik el sem tudták hinni a szörnyű hírt, mások a kocsija elé álltak, hogy ne mehessen el. Rádhá elvesztette az eszméletét. Élő halottként járt a házban, a ligetekben és a Jamuná partján, ahol egykor olyan boldog volt Krsnával. Mindenütt Krsnát kereste, a Sjáma-kundánál, a Rádhá-kundánál, a Góvinda-kundánál, a Góvardhan-hegy barlangjaiban. „Az egész életem haszontalan, ha nem találom meg Őt,” mondta, és patakzottak a könnyei. Annyira magán kívül volt, hogy Balaráma karjaiba hullott. Elég volt megpillantania egy fekete méhet, hogy eszébe jusson, milyen rémületet élt át Krsna karjaiban, amikor arra repült egy ilyen méh. „Ne félj,” mondta neki akkor Krsna, „nem fog megcsípni. Nézd, már el is ment madhuszúdan (ez a szó méhet jelent, de Krsna egyik neve is, aki megölte Madhu démont). Rádhá azonnal zokogva a földre borult: „Ó, elment az én Madhuszúdanám! Mi lesz belőlem?”

Most azt hitte, ez a fekete méh talán Uddhava hírnöke, vagy valakié, aki nagyon kedves Krsnának, és kétségbeesésében őt szólította meg:

„Kedves méhecském, te Uddhava és Krsna roppant csalafinta barátja vagy. Jól értesz ahhoz, hogy megérintsd az emberek lábát, de engem ez nem fog félrevezetni. Úgy tűnik nekem, hogy Krsna egyik barátnőjének mellén ültél, mert kunkuma port látok a bajuszodon. Krsna most elmélyülten udvarol ifjú barátnőinek Mathurában, ezért most, hogy Mathurá lakói barátjának nevezhetjük Őt, nincs szüksége többé Vrndávana lakóinak segítségére. Semmi érdek nem fűzi többé ahhoz, hogy bennünket, gopíkat elégedetté tegyen. Mi haszna, hogy idejöttél, ha egy ilyen személynek a hírnöke vagy? Krsna bizonyosan szégyenkezne amiatt, hogy ebben a társaságban mutatkozol.

Krsna nem ad nekünk többé ajkának elbűvölő nektárjából – most inkább a mathurái nőket ajándékozza meg vele. Személyesen bűvöli el az elménket, ennek ellenére egy olyan méhecskére hasonlít, mint te, mert lemond egy gyönyörű virág társaságáról, és egy hitványabb virágra röppen. Így bánt velünk Krsna. Nem is tudom, miért szolgálja tovább lótuszlábát a szerencse istennője, s miért nem hagyja el inkább. Úgy látszik, hisz Krsna csalfa szavainak. Mi gopík azonban nem vagyunk olyan buták, mint Laksmí.

Kedves méhecske, az Úr Krsna nem itt lakik. Jadupatinak nevezzük Őt. Nagyon jól ismerjük, ezért aztán nem vagyunk kíváncsiak több dalra Róla. Jobban tennéd, ha azokhoz mennél énekelni, akiket most Krsna olyannyira szeret. Azok a mathurái asszonyok most megkapták a lehetőséget, hogy ölelését élvezhessék. Most ők a kedvesei, ezért most az ő keblük tüzét oltja ki. Ha odamész, és dalaidat azoknak a szerencsés asszonyoknak énekled, nagyon fognak örülni, és tisztelettel bánnak majd veled.

Ó mézgyűjtő, Krsna biztosan nagyon sajnálja, hogy nem lát bennünket, gopíkat. Bizonyára szenved, amikor kedvteléseinkre emlékezik, ezért elküldött téged hírnökként, hogy a kedvünkben járj. Ne is szólj hozzánk. A három világban, ahol a halál elkerülhetetlen, Krsna minden nőt könnyűszerrel megkaphat, hiszen ívelt szemöldöke olyan vonzó. Ráadásul a szerencse istennője is örökké hűségesen szolgálja. Mellette mi igazán jelentéktelenek, szinte senkik vagyunk. Krsna azonban annak ellenére, hogy nagyon ravasz, a legkönyörületesebb is egyben. Elmondhatod Neki, hogy a szerencsétlenek iránti jóindulatáért magasztalják Őt, és hogy emiatt Uttamaslokának nevezik, olyan személynek, akit válogatott szavakkal és költeményekkel dicsőítenek.

A lábamnál döngicsélsz, hogy megbocsássak egykori sértéseidért. Kérlek, menj a lábamtól. Tudom, Mukunda tanított arra, hogy ilyen elbűvölően édes, hízelgő szavakat mondj és a hírnöke légy. Ezek kétségkívül ügyes cselfogások, kedves méhecském, én azonban átlátok rajtuk. Ez Krsna vétke. Ne áruld el Krsnának, hogy mit mondtam, annak ellenére, hogy tudom, nagyon irigy vagy. Mi, gopík, elhagytuk férjünket, fiainkat és minden vallásos elvet, amelyek jobb születéssel kecsegtetnek, és most nincs más dolgunk, mint Krsnát szolgálni. Krsna azonban elméjét megfegyelmezve mégis könnyen elfelejtett bennünket. Ezért hát ne beszélj Róla többet. Felejtsük el kapcsolatunkat.

Kedves méhecském, amikor visszagondolunk Krsna elmúlt életeire, nagyon rettegünk Tőle. Az Úr Rámacsandraként alászállva úgy viselkedett, mint egy vadász, és álnokul kioltotta barátja, Vali életét. A vágyakozó Súrpanakhá eljött, hogy betöltse Rámacsandra vágyait, de Ő annyira ragaszkodott Szítádevíhez, hogy levágta Súrpanakhá orrát. Vámanadeva inkarnációjában kifosztotta Bali Mahárádzsát, és elvette minden vagyonát, rászedve őt azt a látszatot keltve, hogy imádatot fogad el tőle. Úgy ejtette fogságba Bali Mahárádzsát, mint ahogy az ember egy varjút fog el. Kedves méhecském, egy ilyen emberrel barátkozni nem túlságosan jó. Tudom, hogy amikor valaki egyszer elkezd Krsnáról beszélni, nagyon nehéz abbahagynia, és beismerem: nincs elég erőm, hogy ne beszéljek Róla többé.

A Krsnával kapcsolatos témáknak olyan erejük van, hogy elpusztítják a négy vallásos elvet – a vallást, az anyagi gyarapodást, az érzékkielégítést és a felszabadulást. Bárki, aki a halláson keresztül a krsna-kathából csupán egyetlen cseppet is iszik, megszabadul minden anyagi ragaszkodástól és irigységtől. Akár egy madár, amely nem képes fenntartani magát, az ilyen ember koldus lesz, és kéregetésből él. A hétköznapi családi ügyek gyötrelmessé válnak számára, és ragaszkodás nélkül hirtelen mindennek hátat fordít. Noha az ilyenfajta lemondás teljesen helyénvaló, nem vagyok képes megvalósítani, mert nő vagyok.

Ó drága hírnököm, éppen olyan vagyok, akár egy oktalan madár, amely a vadász elbűvölő dalait hallgatja, s egyszerűségében hisz nekik, aztán meg átdöfik a szívét, és számtalan gyötrelmet kell elszenvednie. Hittünk Krsna szavaiban, ezért most rettentő kínokat kell kiállnunk. Krsna körmének érintése felsértette az arcunkat. Mily sok fájdalmat okozott nekünk. Ne mondj hát semmit, ami Vele kapcsolatos, hanem beszélj valami másról.” (SB 10., Bhramara-gítá)

Sok-sok év után Rádhá még egyszer találkozott Krsnával, amikor Vrndávan lakói mind elmentek a Kuruksetrára, hogy lássák azt a rendkívül ritka napfogyatkozást, amelyre csak egyszer, minden kalpa végén kerül sor. De Krsna ekkor már nagy király és hadvezér volt, akit olyan kiváló személyiségek vettek körül, mint Bhísma, Drona, a Pándavák, Kuntí, Draupadí, és számtalan sok király. Persze ott voltak Dhrtarásra, Durjodhana és a többi Kaurava is. Krsna nem felejtkezett meg a gopíkról, és nagyon kedvesen beszélt hozzájuk:

„Drága barátaim, jól tudjátok, hogy az Úr Balaráma és Én csipán azért hagytuk el Vrndávanát, hogy örömet szerezzünk rokonainknak és családunk tagjainak. Hosszú ideig harcoltunk ellenségeinkkel, s kénytelenek voltunk elfelejtkezni rólatok, akik oly nagy szeretettel ragaszkodtok Hozzám. Tudom, hogy hálátlan voltam, de azt is tudom, hogy ti hűségesek vagytok Hozzám. Gondoltatok-e Ránk annak ellenére, hogy el kellett hagyjunk benneteket? Drága gopík, most talán nem szerettek Rám emlékezni, mert úgy gondoljátok, hálátlan voltam hozzátok? Szívetekre vettétek az én helytelen viselkedésemet?

Tudnotok kell, hogy nem az Én akaratom volt, hogy elhagyjalak titeket: elválásunkat a sors rendelte így, aki végső soron a legfőbb irányító, s azt tesz, amit akar. Ő az oka, hogy az emberek találkoznak egymással, majd kénye-kedve szerint szétválasztja őket. Néha azt látjuk, hogy a felhők és az erős szél következtében a por atomnyi részecskéi elvegyülnek a gyapot szálaival, s az erős szél elülte után szerteszóródva újra különválnak. Ehhez hasonlóan a Legfelsőbb Úr a teremtője mindennek, s minden, amit látunk, energiájának különféle megnyilvánulásai. Legfelsőbb akaratából néha találkozunk, néha elválunk, s így rá kell jönnünk, hogy végső soron tökéletesen akaratától függünk.

Szerencsére bennetek szeretet alakult ki Irántam, amely az egyetlen út, hogy a Velem való társulás transzcendentális helyzetét valaki elérje. Minden élőlény, aki ilyen tiszta odaadó szeretetet fejleszt ki magában Énirántam, végül hazatérhet, vissza Istenhez. A tiszta odaadó szolgálat és szeretet az oka a legvégső felszabadulásnak.” (Krsna-könyv, 81. fejezet)

Rádhá azonban nem volt boldog ezzel a fenséges, királyi megjelenésű Krsnával. Az ő szívét még mindig az a tehénpásztorfiú foglalta el, aki esténként fáradtan és porosan, hajában egyetlen szál pávatollal vagy virággal terelgette haza a teheneket, akinek volt párja a tréfás és szellemes beszélgetésben, és csodálatosan játszott a fuvoláján. Nem vágyott arra, hogy elmenjen Vele Dvárakába, hiszen Vrndávanát nem pótolja semmi. Krsna valójában sohasem hagyja el Vrndávanát, és a szívének olyan kedves gopíkat.

Srila Rúpa Goszvámi: Srí Gandharva-szamprárthaná-astakam

Rádhárání! Te és az Úr Krsna állandóan nektári, szerelmes kedvteléseket élveztek Vrndávana szerelmi ligeteiben, ahogyan az elefántok megittasult királya játszik elefánt-királynőjével. Kérlek benneteket, legyetek részvétteljesek ehhez a lélekhez, és ha elégedettek vagytok, engedjétek meg kegyesen, hogy lótuszvirág-arcotokat lássam.

Jaj nekem, Srí Rádhá, ó Gandharviká! Nyomorult vagyok és szerencsétlen, botként vetem magam a földre, és elfojtott hangon könyörgök, hallgasd meg a kérésemet – légy velem elégedett, tekints engem az egyik szolgálóleányodnak.

Srimatí Rádhárání! A te szerelmed, Sjámaszundara, Krsna sokkal elbűvölőbb, mint Nárájana. Szépsége lenyűgözi az egész teremtést. Te mindig ott vagy a balján, karjával magához ölel, és a te csodálatos szépséged messze felülmúlja Laksmí-devíét. Ó, mikor láthatom meg ezt az Isteni Párt, mikor szolgálhatom őket egész szívemmel?

Imádatra méltó úrnőm, Rádhárání! Arra vágyom, hogy a szolgálóleányod lehessen, transzcendentális formádat kék száriba öltöztethessem, és levehessem a bokacsengettyűket lótuszvirág lábaidról; megfelelően feldíszíthesselek, ha egy éjszaka találkozni akarsz szeretett Krsnáddal, Nanda Mahárádzsa szépséges fiával. El akarlak kísérni arra a szerelmes légyottra, abba a ligetbe, ahol szerelmesed várakozik. Rádhá, mikor nyílik meg előttem ez a csodálatos alkalom?

Srimatí Rádhiká! Ti vagytok az egész teremtés legszebb ékességei, te és az Úr Krsna. Virágos ágyon pihentek a szerelem ligetében, és szerelmesen enyelegtek egymással. Mikor leszek én olyan áldott, hogy téged és szerelmesed lótuszvirág lábait szolgálhassam?

Vrndávana királynője! Mikor legyezhetlek egy csamarával? Mikor pihentek meg, te és szeretett Krsnád, egy fa alatt, a Rádhá-kunda partján, szerelmes kedvteléseitektől fáradtan, amikor a testeteket izzadság-gyöngyökkel ékesítik? Bárcsak így találhatnék rátok, bár elűzhetném lankadtságotokat.

Szépszemű Rádhá! Néha elrejtőzöl egy nehezen fellelhető helyen az erdei ligetekben, de Krsna valahogy mindig rájön, és természetesen elkap téged. Hirtelen engem gyanúsítasz azzal. Hogy elárultam a búvóhelyedet, és kérdőre vonsz. Alig tudok megszólalni: „Nem én voltam! Csitralekhá mondta meg. Kérlek, ne haragudj, ne szidj meg engem.” Mikor mondhatok ilyen könyörgő szavakat neked, Srí Krsna jelenlétében?

Amikor játékos szópárviadalban legyőzöd Krsnát, nevetve dicsekszel győzelmeddel a barátnőidnek, szákhíjaidnak. Nagyon örülnek a győzelmednek, és lelkesen kiáltják: „Dzsaja Rádhe! Dzsaja Rádhe!” Mikor leszek én olyan szerencsés, hogy részt vehetek a diadalkórusban?

Aki hittel és szeretettel olvassa ezt az imát, magasztalja Srimatí Rádhárání, Vrsabhánu király lánya kiváló jellemét, az biztosan maga elé vonzza őt és az Úr Krsnát. Személyesen jelennek meg előtte, és nagyon elégedettek lesznek vele.

Lalitá

Lalitá, Rádhá talán legkedvesebb barátnője, nagyon bizalmas társa Uccshagrámban jelent meg, amely nagyon közel van Varsanához. Szahí Giri Parvatnak is nevezik, mert itt játszottak Rádhá barátnői, és a dombokon még ma is látszik a lábnyomuk. Néha képeket rajzoltak a földre, és még a képek nyomai is meglátszanak.

Lalitá egyidős Rádhával, és nagyon szép, olyan az arca, mint a telihold ősszel. Szívesen visel tarka ruhákat, „amelyek színe olyan, mint a páva tolla”. Mindig Rádhá és Krsna találkozásait szolgálja, ágyat készít nekik virágokból, legyezi őket, letörli Rádhá arcáról az izzadságcseppet, bételt ajánl fel Krsnának. Eloszlatja a félreértéseket, megbékíti Rádhát, ha valami okból megharagudna Krsnára. Bármi baja volt Rádhának, először Lalitához fordult:

„Kedves Lalitám, kérlek, hallgass meg. Nem tudom elviselni azt a szenvedést, amelyet a Krsnától való elkülönülés láza okoz, és nem vagyok képes arra sem, hogy ezt megmagyarázzam neked. Olyasmi ez, mint a cserépformában megolvadt arany. Ez aláz nagyobb gyötrelmet okoz, mint a méreg, és jobban lesújtja az embert, mint a villámcsapás. Éppen úgy szenvedek, mint aki kolerában haldoklik. Ez a láz minden bizonnyal nagyon magas, ha ilyen nagy fájdalmat okoz nekem. (Lalitá-Mádhava)

Lalitá néha leveleket is ír Krsnának Rádhá érdekében, pl:

„Drága Krsnám, távolléted annyira felzaklatta Rádhá elméjét, hogy elájult és összeesett. Ó Kamsza ellensége, kiváló politikus lett belőled, s így feltételezhetően enyhülést tudsz nyújtani mindenkinek. Kérlek, vedd hát fontolóra Rádhá szánalmas helyzetét, másképp hamarosan halálának hírét hallod majd. Akkor talán bánkódni fogsz, noha most boldog vagy.” (Lalitá-Mádhava)

Lalitá meg is dorgálja Krsnát, pl. amikor a hattyúval üzen neki Mathurába:

„Ó Krsna, rasza-tánc szakértő élvezője, ha valóban elhagytad Rádhát, akinek szerelme minden pillanatban egyre forróbb lett, akkor átok arra a muszlinkendőre, amelyet az orra alá tartunk, és amely rebbenésével jelzi, hogy még van benne valamennyi kevéske élet.” (Hamsza-dúta 96)

„Ó Jadu-dinasztia ura, most, hogy elhagytad Vradzsát, a teheneket mindenféle betegség sanyargatja, a Góvardhan körüli terület ki akar száradni, Vradzsa hamarosan Rádhá nélkül marad, aki belehal a Tőled való elválásba. Látni, milyen nagy szerencsétlenség táncol ezen az egykor boldog földön. Hogyan maradhatsz közömbös, amikor mindazok a démonok, akiket egyszer már megöltél, most újra itt táncolnak, és gyönyörködnek abban, hogy nem vagy jelen?” (Hamsza-dúta 134)

Krsna olyan hálás volt a szép szolgálatáért, hogy egyszer, amikor szomjas volt, a fuvolájával egy egész tavat teremtett neki, a Lalitá-kundát.

Lalitá mindig emelkedett és kifogástalan helyzetben van. Néha rászól Rádhára, ha nem ül rendesen, vagy kapkodva öltözik, nem köti meg jól a szárit, mert úgy siet Krsnához. Rádhá a siksa-gurujának tekinti, bár ő maga néha szemrehányást tesz magának, hogy talán mégsem kellett volna mindig tanácsokat adnia. Valahányszor Krsna ravaszkodik, Lalitá mindig keresztüllát a tervein, kitalál valami még nagyobb ravaszságot, így fűszerezi szerelmes kedvteléseiket. Rádhá annyira szereti őt, hogy játékból megrendezte Krsna és Lalitá esküvőjét. Lalitá talpait a gopík bekenték piros festékkel, és ezek a nyomok ma is látszanak a Triveni-kút körül.

Lalitá nagyon közel állt Rádhához, de mégsem látta soha azokat a bizalmas kedvteléseket, amikor Krsna nagy, intenzív szeretetében lassan átvette Rádhá színét és hangulatát. Csak később, Rámánanda Rája formájában láthatta meg, hogyan takarja el szép lassan Rádhá aranyos csillogása Krsna sötét testszínét.

Srí Rúpa Goszvámi: Srí Lalitástakam

Nyolc vers Lalitáról

Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. Srí Srí Rádhá-Mukunda lótuszvirág lábainak izzadságát imádja, és vakmerően cselekszik, mert forró baráti érzelmekkel van Irántuk.
Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. Arca elhomályosítja a telihold nektári ragyogásának a szépségét, szemei olyanok, mint a megriadt őzé, és nagy művészettel díszíti fel Srí Rádhikát.
Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. Káprázatos selyemruhát visel, amely olyan színű, mint a pávakakas kiterjesztett farktollai, szép blúzt hord, és arcának színe felülmúlja a gorocsana aranyos fényét.
Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. A baloldali hősnők művészetére oktatja Srí Rádhikát, mondván, „Rádhe! Utasítsd el határozottan Vradzsa királyának ravasz fiát. Ó erkölcstelen leány! Hallgass ide! Ne légy gyenge! A te érdekedben beszélek. Ne hódolj be Neki.”
Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. Szemei vörösek lesznek a haragtól, ha észreveszi, hogy Vradzsá királyának fia csak egy kicsit is becsapta Srí Rádhikát; ekkor azonnal zavarba ejti okos szavaival.
Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. A tehénpásztorok királynője, Jasodá iránti szerető vonzalom hajléka, ő tanítja a barátság művészetét az összes szakhínak, és egyenlően szereti Srí Rádhikát és Krsnát.
A. Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. Minden lányt megkér Vradzsában, hogy csatlakozzon Vrsabhánu leánya köréhez, és teljesíti annak a lánynak (vagy Rádhának) a kívánságait. B. Minden vágya egyszerre beteljesült, amikor látta, hogy egy bizonyos személy állja el Srí Rádhá útját Vradzsában.
Hódolatomat ajánlom Lalitá devínek, akinek számos csodálatos tulajdonsága van. Mindig Rádhá és Vradzsendraszúta találkozásának ünnepét élvezi, és ő a legelső Rádhá összes kedves barátnője között Gokulában.
Srí Rádhiká, Kírtidá ura (Vrsabhánu király) családjának kívánságokat teljesítő, ragyogó virágszára mindenkit nagy szeretettel a saját barátnői vagy szolgálóleányai közé számít, aki tiszta meglátással mondja el ezeket az imákat, amelyek Lalitá csodálatos tulajdonságait dicsérik.

Visákhá

Adzsanokh-ban született, apja Szubaru Ghob, anyja Devadaní. Visákhá is Rádhá nagyon bizalmas barátnője, egyidős vele, nem túl élesnyelvű, és ha haragszik is, könnyen le lehet csillapítani. Csillagokkal díszített szárija van, és szantálpépet ajánl fel.

Rádhá nagyon bizalmas vele, pl. így beszél hozzá:

„Drága barátnőm, Krsna testének sugárzása fényesebb, mint egy friss felhő ragyogása, és sárga ruhája vonzóbb a hirtelen felvillanó villámnál is. Fejét pávatoll ékesíti, nyakát pedig ragyogó gyöngyökből fűzött, elragadó nyaklánc öleli körül. Ahogy ajkához emeli elbűvölő fuvoláját, arca olyan gyönyörűnek tűnik, akár az őszi telihold. Madana-mohana, aki megigézi még Kámadevát is, szépségével egyre fokozza szemem vágyát, hogy láthassam Őt.” (Góvinda-lílámrta)

„Drága barátnőm, ha álmomban láthatnám Krsnát, nem kétséges, hogy dicsőség övezne nagy szerencsém miatt. Az alvás is gonosz tréfát űz velem, sőt az ellenségem lett. Mióta Krsna elment, le sem húnytam a szemem.” (Padjávali 326)

Rádhá egyszer Visákhával volt a Khelanvanban, és mindenütt Krsnát keresték. Jamuná deví kinevette őket: „Nem látjátok, hogy Krsna itt van, itt játszik a vízben, a kék lótuszok között?” Rádhá kézen fogva Visákhát, és mindketten elmerültek a Jamunában. Jamuná a napisten lánya, így ők rögtön a Nap bolygón találták magukat. Rádhá azonban még mindig nem látta Krsnát, és sírva fakadt. Szúrja kérdezősködni kezdett: „Miért búsulsz annyira, hiszen itt van a te Krsnád.” Jamuná deví azonban megjegyezte, ne gondolja azt, hogy a saját erejéből el tudja oszlatni a vipralambha, az elválás hangulatát.

Vrnda déví

Vradzsa Mandalában négy istennő él, Mánaszí Gangá deví és Jógamájá Vrndávanában, Patalesvarí Mathurában, és Vrnda deví Kámjavanában, azon a helyen, ahol a bhakták minden vágya teljesül.

Igaz az, hogy Vrnda devíről nevezték el Vrndávanát? A Brahma-Vaivarta-Purána 6.4-ben Nárada Muni teszi fel ugyanezt a kérdést. Aki válaszol: Nárájana.

Egykor a szatja jugában egy Kedara nevű szentéletű király uralkodott a földön. Száz jagját is elvégzett, de nem akarta elfoglalni Indra helyét. Ő csak Krsnát akarta elégedetté tenni. Amikor megöregedett, visszavonult az erdőbe, hogy aszkézist végezzen. Az erdőből egyenesen Golokába került.

Kedarának csak egy lánya volt, Vrnda, Laksmí egy részletes kiterjedése, aki egyáltalán nem akart férjhez menni. Nagyon lemondott életet élt, és mindig a jógát tanulmányozta. Durvásza Muni volt a lelki tanítómestere, aki megtanított neki egy különleges mantrát, Krsna neveit. Vrnda 60.000 évig élt egy magányos helyen, ahol állandóan ezt a mantrát ismételte, amikor megjelent előtte Krsna, és azt mondta, hogy teljesíti egy kívánságát. Vrnda meglátta Krsna gyönyörű arcát, azonnal beleszeretett, és ezt kérte: „Légy a férjem.” „Úgy legyen”, mondta Krsna. Magával vitte Golokába Vrndát, aki nagyon kiváló gopí lett, majdnem olyan, mint Rádhá. Róla nevezték el Vrndávanát, mert itt mantrázott, később pedig itt vett részt Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseiben.

Van egy másik történet is Kusadhvadzsa királyról, akinek két lánya volt, Vedavatí és Tulaszí, vagy más néven Vrnda. Vedavatí Nárájana felesége lett (mint Szítá, a Rámacsandra-inkarnációban). Tulaszí azt szerette volna, ha Krsna veszi feleségül, és elhatározta, hogy lemondásokat gyakorol. A sors rendeléséből azonban Durvásza Muni megátkozta őt, így aztán Sankhacsúda démon lett a férje. Később összejött Nárájanával, de Nárájana is megátkozta, így vált növénnyé. Most aztán ő átkozta meg Nárájanát, hogy váljon kővé. Azóta mindig együtt vannak, mint tulaszí növény és Sálagráma-kő.

Vrnda egyike Rádhá 16 nevének, ugyanakkor ő Rádhá kiterjedése és bizalmas barátnője. Eredetileg Vrndávana királynője és tulajdonosa, de mindenét felajánlotta Rádhának. Minden boldogsága az, ha segíthet Rádhának és Krsnának, hogy titokban találkozzanak.

Egyszer Rádhá azt gondolta, meghálálja ezt a sok szívességet. Lalitával és Visákhával készítettek egy szép trónt, és megkérték Vrnda devít, hogy foglaljon helyet. Közben a gopík odahívták a gyanútlan Krsnát, és odaültették mellé. Ekkor Lalitá a pap szerepében elmondta az összes esküvői mantrát, Rádhá pedig kicserélte a virágfüzéreiket.

Vrndávanban csak egyetlen hely van, ahol Vrnda devít imádják, és ez a Rádhá-Góvinda templom.

Tulaszí devíről sok szép vers van a Szkanda Puránában, illetve a Hari-bhakti-vilászában:

„Ó Tulaszí, te korábban azért jelentél meg ebben a világban, mert a félistenek és a démonok közösen imádtak téged. Kérlek, semmisítsd meg az összes bűneimet. Hódolatomat ajánlom neked. (Hbv 9/101)

Pusztán a látásodtól minden bűn megsemmisül. Pusztán az érintésedtől tiszta lesz a test. Ha a Tulaszíhoz imádkozunk, minden betegség elmúlik. Ha valaki megöntözi, nem kell többé félnie Jamarádzsától. Ha elülteti vagy átülteti, közel kerül az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez. Az Úr Krsna felszabadulással és odaadással ajándékozza meg azt, aki Tulaszít ajánl fel lótuszviráglábainál, ezért alázatos hódolatomat ajánlom ennek a csodálatos Tulaszí devínek. (Hbv 9/104)

A Kali-jugában Tulaszí deví minden bűnét elégeti annak, aki őt megfürdeti, elajándékozza, meditál rajta, megeszi a leveleit, vele együtt imádja az Úr Kesavát, átülteti őt, vagy a dicsőségét énekli. (Hbv 9/132)”

Jamuná deví

A vaisnava irodalomban Jamí, vagyis a Jamuná eredetileg a Viradzsá folyó istennője. A Garga Szamhita és a Brahma Vaivarta Purána elmondják, hogy egy alkalommal Rádhá hosszan várakozott Krsnára, aki csak nem jött, aztán kiderült, hogy Viradzsával volt együtt. Rádhá megátkozta, hogy váljon folyóvá, sőt, szálljon alá az anyagi világba. Közben Viradzsá hét gyermeke is megzavarta a szerelmes együttlétet, Viradzsá pedig őket átkozta meg, hogy váljanak vizekké. Senki ne ihasson a vizükből, és ne is találkozzanak egymással az anyagi világ teljes megsemmisüléséig. A hét fiú meg is született, mint a föld vagy az anyagi világ hét nagy szigetét körülvevő hét óceán. Ezek a sós, cukornád-szirup, bor, ghí, joghurt, tej és édesvizű óceánok, és valóban nem találkoznak egymással. Egy idő múlva Krsna megmondta Viradzsának, hogy most már neki is le kell szállnia az anyagi világba, de ne essen kétségbe, mert ő is ott lesz, sőt feleségül is fogja venni.

Ez a Viradzsá lett a Jamuná folyó. Éppen elhagyta a transzcendentális világot, Golokát, amikor találkozott a Gangesszel, aki szintén az anyagi világba ment, hogy ott megtisztítsa a lényeket. A lelki világban még egy folyóként haladtak, egészen az anyagi világ széléig. Amikor Krsna, mint Vamanadeva, Bali Mahárádzsa áldozati arénájában lábkörmével lyukat fúrt az univerzum héjába, a transzcendentális vizek lefolytak, először Dhruvalokára, majd a hét bölcs bolygóira. Innen mennyei repülők vitték őket a holdra, onnan Brahmalokára, majd a Meru hegy tetejére, ahonnan négyfelé elágazva haladtak tovább. A déli ág a Himálajára zúdult, itt a Jamuná elvált, lefolyt a Kalinda hegyen (ezért is nevezik Kálindínek, a Kalinda lányának), a földön pedig egy Jamunotri nevű helyen jelent meg. Prózaibban azt mondhatjuk, hogy a Jamuná folyó a Kalinda gleccsereiből ered. Keresztülfolyik Delhin, Vrndávanán, Mathurán, közben több ágra szakad, hogy a szent helyeket megkerülje. Prajágnál ismét találkozott a Gangesszel. Egy idő múlva a Gangesz lement az alsó világba, hogy ott is megtisztítsa a lényeket, a Jamuná pedig keresztülfolyt a sósvizű óceánon, egészen egy Lokaloka nevű aranyos hegyláncig, ahonnan visszatért Golokába.

Jamuná megjelent emberi formában is, hogy részt vegyen Krsna kedvteléseiben, mint Vivaszván és Szandhjá lánya, és közölte, hogy csak Krsnához megy feleségül. Az apja le akarta beszélni, azt mondta, ez nagyon nehéz lesz, de Jamuná mindenre kész volt, még arra is, hogy komoly lemondásokat végezzen. Valóban találkozott Krsnával, aki elfogadta őt feleségül. Azt is mondják, hogy Jamuná deví Visákhá kiterjedése, Visákhának azonban csak részleges megnyilvánulása a Jamuná folyó.

A Jamuná nagyon szent folyó, könnyen megtisztít minden bűnös visszahatástól, de még anyagi jóléttel is megáldhatja azt, aki megfürdik benne, vagy akár csak rá gondol. Azt is mondják, hogy nem más, mint Rádhárání barátnője, Visákhá, folyó formájában. A vaisnava irodalom nem beszél a Rgvéda X.10 himnuszában elmondott eseményekről, bár tudnak róla, és pl. Rúpa Goszvámi tesz egy célzást a Hamsza-dútában, amikor azt mondja, Rádhárání könnyeinek árja szélesebb, mint a Jamuná folyó, így aztán a bátyja, Jamarádzsa irigykedni kezdett, megharagudott Rádháráníra és elkerülte (75). Lalitá is megállapítja, „Barátnőnk, Jamuná az Úr Jamarádzsa húga. Ezért aztán ők ketten már nem is támogatják az érdekeinket.” (91) A Jamuná dacos természetét igazolja, hogy egyszer megtagadta az engedelmességet, amikor Balaráma, Krsna bátyja egy kis szívességet kért tőle.

Srila Rúpa Goszvámi: Srí Jamunástakam (a Sztavamálából)

Jamuná-deví Szúrjadevának, a napistennek a lánya, és Jamarádzsának, a halál urának a húga. Aki csak megérinti, máris megszabadulhat a kárhozat sötét világaiból, puszta látása legnagyobb bűnöst is végtelenül sok bűnös visszahatástól menti meg. Gyönyörűen táncoló hullámai és gyors sodrása mindenki szívét rabul ejtik. Bárcsak mindi megtisztítana engem Jamuná-deví.

Jamuná-deví elbűvölő, felfrissítő vizeivel veszi körül a Khándavát, az Úr Indra hatalmas erdejét. Mosolygó, fehér lótuszvirágok díszítik kanyargós útját, és vidáman táncolnak benne az édes vízimadarak. Mit mondjunk azokról, akik kristálytiszta vizében megfürdenek? A Jamuná a legelvetemültebb gazembereket is megszabadítja összes bűneiktől, már akkor is, ha a fürdés csak az eszükbe jut. Bárcsak továbbra is megtisztítana engem Jamuná-deví, Szúrjadeva lánya.

Jamuná-deví olyan kegyes, hogy még a legsúlyosabb bűnét is megbocsátják annak, akit vizének egyetlen cseppje ért. Fokozza a spontán Istenszeretet áradását a szívben, megáldja azokat, akik csak a partjain kívánnak élni. Bárcsak mindig itt lenne a napisten lánya, hogy megtisztítsa a szívem.

Jamuná-deví olyan hatalmas, hogy végigfolyik a föld hét óriási szigetét körülvevő hét óceánon, és mégsem vegyül el azokban, mint a többi folyók. Krsna összes csodálatos kedvtelésének bizalmas tanúja, csillogó szépsége az értékes kék zafír tündöklését is elhomályosítja. Bárcsak mindig megtisztítaná a tudatomat Jamuná-deví, a napisten lánya.

Mathurá transzcendentális földje, Vrndávana koronázza Jamuná-devít, aki spontán odaadást és vonzalmat ébreszt Krsna iránt azoknak a vaisnaváknak a szívében, akik megfürdenek a vizében. Bárcsak mindig megtisztítanak engem Jamuná-deví, a napisten lánya.

Jamuná-deví szépségét még csak fokozzák a szépséges partjain legelésző szurabhí tehenek. A partjain sorakozó kadamba-fák felvidítják, megittasítják nehéz illatukkal, ő azonban akkor érzi a legnagyobb boldogságot, amikor Krsna bhaktái gyülekeznek a partján. Bárcsak mindig megtisztítana engem Jamuná-deví, a napisten lánya.

Száz meg száz, ezer meg ezer kecses, fehér hattyú siklik végig a Jamuná vizén, hangos kiáltásaik minden kanyarban visszaverődnek, és megtöltik a levegőt ünnepélyes hangulattal. Nagy szeretettel imádják Jamuná-devít a félistenek, gandharvák, és az Úr Hari odaadó bhaktái. Akit enyhe szellője megérint, azonnal megszabadul a születés és halál körforgásából. Bárcsak örökre megtisztítana engem Szúrja leánya, Jamuná-deví.

Jamuná-deví transzcendentális tudást osztogat a Legfelsőbb Úr, Krsna és örök társa, Rádhiká szent kedvteléseiről mind a három világban, amikor végighalad rajtuk. Minden bűnétől azonnal megszabadul, aki a dicsőségét zengi, legyen bár a legrosszabb énekes. Vize leoldotta Krsna testéről a szantálpépet és a kunkumát; a Legfelsőbb Úr vízi kedvtelései illatossá tették. Bárcsak örökre távol tartana minden szennyeződést a szívemtől ez az isteni hölgy, Jamuná-deví.

Csandraválí

Csandrávalí Szakhí Szthalíban lakott, nem messze a Sjáma-kundától. Vagy egy évvel idősebb, mint Rádhá: karcsú derekú, széles csípőjű, teltkeblű szépség. Engedelmes, lágy és alkalmazkodó természetű, még Bhadrán is túltesz, szívesen visel kék ruhát, és nagyon szereti Krsnát.

Krsna is szereti Csandrávalít, de hiszen Ő mindenkit szeret. Rádhá és Csandrávalí között mégis van valami feszültség. Krsna egyszer Csandramukhínak, holdarcúnak szólította Rádhát, de a mukhí szót valahogy halkabban ejtette ki. Rádhá azonnal azt hitte, hogy Csandrávalíra gondol, és nagyon megharagudott. Rögtön felcsattant: „Jól van, nem is kell itt maradnod. Menj csak ahhoz a másik lányhoz.” Lalitá persze megbékítette őket, és amikor Csandrávalí meghallotta, hogy mi történt, szomorúan elismerte, hogy bizonyos Rádhá az, aki mindenki másnál jobban szereti Krsnát. Krsna még a rásza-táncot is csak azért hagyta ott, hogy vele legyen.

Csandrávalíról azt mondják, vipaksa, ellenséges Rádhával szemben. Mi oka lehet Rádhának, Krsna belső energiájának, hogy úgy terjessze ki magát, mint a saját vetélytársa? Csak azért, mert ez a kis feszültség változatosságot visz a szerelmes kedvtelésekbe. Krsna boldogságát szolgálja.A valóságban persze senki sem lehet Rádhá vetélytársa, senki sem foglalhatja el az ő helyét.

Csandrávalí nem szolgálhatja közvetlenül Rádhá és Krsna találkozásait. Neki az a szolgálata, hogy fenntartsa ezt a kis feszültséget. Raghunáth dásznak azonban ez sem tetszett. Egyszer valaki falevélbe csomagolt túróval kínálta. Raghunáth dász óvatosságból megkérdezte: „Honnan van ez a túró?” Az illető gyanútlanul megmondta, hogy Szakhí Szthalíból. Raghunáth dász nem vette el, és nagyon megharagudott: „Nem tudod, hogy az a hely Csandrávalíé? Én csak Rádhá szolgája vagyok. Semmit sem fogadhatok el Csandrávalítól, mert elrontja a bhadzsanámat.”

Paurnamászí

Paurnamászí nagyon különleges helyzetben van, hiszen ő nem más, mint Jógamájá, Krsna belső energiája. Mindenki tudja, hogy milyen tapasztalt és okos, ezért aztán ha ő mond valamit, annak súlya van. A vradzsavászik úgy tekintik, mint a siksa-gurujukat. Kiderült ez már abból a történetből is, amely elmondja, hogyan sikerült megmenteni Krsnát, akit állítólag megmart egy kígyó.

Paurnamászí hiúsította meg Rádhá és Krsna házasságát, és erre jó oka volt. Amikor megtudta, hogy a gyerekek családjai már jegyajándékokat is cseréltek egymással, nagyon elkedvetlenedett. Rájött, hogy ez lehetetlen. Vrndávanban nincs igazi mádhurja rasza férjek és feleségek között. Rádhának és Krsnának éppen azért kell megmaradniuk a parakíja kapcsolatban, mert annyira szeretik egymást. Így aztán Paurnamászí azt találta ki, hogy most éppen nem kedvező a csillagok állása, a horoszkópok sem illenek össze. Különben is, még olyan fiatalok. Később majd elhívjuk Gargácsárját, a Vrsni királyi dinasztia asztrológusát, és ő majd megmondja, mit kell tenni. Halogatták a döntést, és egyszer csak férjhez adták Rádhát Abhimanjuhoz, akiről azt mondják, Krsna májá-kiterjedése, olyan, mintha Krsna árnyéka lenne. Valójában semmilyen kapcsolatban nem volt Rádhával, még a kezét sem érinthette meg. Ennek mégis így kellett volna lennie, különben Rádhá csak egy lett volna a sok dvárakái királynő között, és nem nyilvánulhattak volna meg a későbbi, nagyon extatikus kedvtelések.

Krsnadásza Kavirádzs Goszvámi énekli:

„Minden dicsőséget Paurnamászínak, Szándipani Muni anyjának, Madhumangala és Nándímukhí nagyanyjának, Devarsi Nárada szeretett tanítványának.”

Dzsatilá és a többiek

Rádhá anyósa és sógornője a dzsavati háztartásban. Mit mondjunk nem mindenki szerette őket. De hiszen nekik is megvoltak a maguk szempontjai, és Dzsatilá néha igazán aranyosan viselkedett – pl. amikor a kis Krsna egyszer vajat és joghurtot akart lopni a házából. Odasettenkedett a barátaival, egy darabig hallgatózott, aztán azt mondta: „Most nyugodtan bemehetünk, biztosan alszik, mert igen mélyen lélegzik.” Dzsatilá nem aludt, de amikor meglátta a gyermekeket, egyáltalán nem haragudott, hanem elnevette magát.

Valamivel nehezebb helyzetben volt Kotilá, Abhimanju húga. Senki sem találta igazán szépnek, így aztán érthető, ha egy kicsit irigykedett Rádhára. Az egyik gopí így gúnyolódott vele: „Melled olyan, mint a zöldbab – száraz és hosszú. Orrod, mint a békáé, szemed, mint a kutyáé, hasad akkora, mint egy dob. Te vagy a legszebb a gopík közt, gondolom, rendkívüli szépséged miatt nem vonz Krsna fuvolájának édes hangja.”

Lehet, hogy ez az édes hang valamennyire mégis vonzotta Kotilát, különben nem bukott volna el a „hűségpróbán”, el tudta volna hozni a vizet a Jamunából a százlyukú edényben.

A Dzsavat név szimbolikus, dzsa azt jelenti, ott, vat pedig fát jelent. Rádhá új családjának otthona egy hatalmas banjanfa alatt állt. Krsna persze nem elégedett meg azzal, hogy nagyritkán találkozzon Rádhával, mondjuk púdzsárinak öltözve, a Szúrja-kundánál. Időnként felbukkant Dzsavatban, nem egyszer Abhimanju ruhájában.

Egyszer Rádhá megajándékozta őt egy nyaklánccal. Dzsatilá azonban felismerte a nyakláncot, és persze hogy dühös lett. Amikor legközelebb meglátta Krsnát a nagy banjanfa alatt, rákiáltott: „Mit keresel itt, te fekete kígyó, fiatal lányok megrontója?”

Krsna nem jött zavarba, hanem visszavágott: „Ó te, gopík között bujkáló gonosz boszorkány, azért jöttem, hogy beléd akasszam a méregfogamat.”

Uddhava éppen Krsnával volt, és amikor ezt a szokatlan szóváltást meghallotta, úgy nevetett, hogy hempergett a földön.

Pedig Dzsatilá nem akart rosszat sem a fiának, sem a menyének, és ha csak a védikus elveket nézzük, bizony sokszor igaza volt. A bhakták sohasem hibáztatják Dzsatilát, hiszen ez a kis feszültség is hozzátartozik a szerelmes kedvtelések változatosságához.

Dzsaratí

Dzsaratí idősebb asszony volt, Jasodá szolgálója. Egyszer majdnem elcsípte Krsnát, aki joghurtot lopott, de Krsna gyorsabban szaladt, és a bátyjánál, Balarámnál keresett menedéket. Krsna kedvelte Dzsaratít, aki nagyon mulatságosan énekelt. Egyszer éppen ott volt Nárada Muni, aki csodálkozva nézte, hogy a világ ura egy idős cselédasszony énekére táncol.

Krsna kötekedett is Dzsaratíval: „Arcodon megereszkedett a bőr, olyan, mint egy majomé. Nem csodálom, hogy a majmok királya, Balimukha feleségül akar venni.” Dzsaratí azt felelte, tud róla, hogy Balimukhának ez a szándéka, ő azonban már menedéket keresett Krsnánál, sok démon elpusztítójánál, és úgy döntött, hogy Krsna felesége lesz. A gopík hangosan nevettek, és megtapsolták a szellemes választ.

Az Úr Siva

Az Úr Siva, mint gopí, ez meg hogyan lehetséges?

Az Úr Siva mit sem szeretett volna, jobban, mint csatlakozni a rasza-tánchoz. Misztikus erejénél fogva meg is jelent Vrndávanában. A gopík azonban megállították: „Te nem jöhetsz tovább. Ide csak nők léphetnek be – csak gopík.”

Siva szomorúan leült a Brahmá-kunda partján. Mit tegyen. Vrnda deví (vagy Lalitá) megszánta, és azt javasolta neki, fürödjön meg a Mánaszaróvarban. Siva most már megkapta a gopí-testet. Fölhangzott a fuvolaszó, ő pedig boldogan szaladt, hogy csatlakozzon a tánchoz. De még mindig volt egy kis baj. Az Úr Siva még mindig ott viselte a hajában a holdat, a nyakában pedig a kígyót.

Krsna táncolt egy kicsit ezzel a kígyós gopíval, aztán azt mondta neki: „Gopisvara, kérlek, gyere ide, van a számodra egy különleges szolgálatom. Menj oda a rasza tánc bejáratához. Megbízlak azzal, hogy védd meg minden zaklatástól. Ez lesz a szolgálatod. Ügyelj, nehogy belépjen valaki, akinek nem itt van a helye. Különben nem tudnánk jól szórakozni.”

És Srí Gopisvara még mindig védelmezi a rasza táncot. Az írások szerint, Sríla Szanátana Goszvámi mondja, senki sem léphet be a rasza táncba Srí Gopisvara, az Úr Siva, Mahádeva áldása nélkül. Ő a védelmező. És örökké ott van. Az összes nagy Vaisnava imádkozik Gopisvara Mahadevához, mert az ő kegye nélkül ne érhetjük el Krsna lótuszvirág lábait Vrndávanban, nem léphetünk be transzcendentális lílájába. Azoknak pedig, akik az Úr Sivát imádják, meg kell érteniük: „Vaisnavanam yatha sambhuh!” – „Az én Uram Krsna híve!”, ami azt jelenti, „A szolga szolgájának a szolgája vagyok.”

< Nők a Rgvédában és az Upanisádokban | Nők Indiában | Az Úr Csaitanja körül >

Page last modified on March 03, 2008, at 08:30 PM