Vaisnavík a modern korban
Mírá Bái
Mírát Rádhárání inkarnációjának tekintik. 1499-ben született Kurkhi faluban, Merta közelében, egy Marvár nevű kis, radzsasztháni államban. Ratan Szingh Ranther lánya és a mertai Dadadzsí unokája volt. A mertai Ranthorok Visnu nagy bhaktái voltak. Mírá gondos, vaisnava családban nőtt fel, ami megalapozta későbbi, odaadó szolgálatát. Már négy éves korában Krsnát imádta. Egyszer esküvői menet vonult végig a házuk előtt. Mírá megnézte magának a vőlegényt, aztán ártatlanul megkérdezte, „Kedves anyám, ki az én vőlegényem?” Az anya mosolygott, aztán félig tréfásan, félig komolyan rámutatott a Krsna-múrtira, és azt mondta, „Kedves Mírám, itt van Krsna, ez a gyönyörű múrti. Ő a te vőlegényed.”
Így történt, hogy Mírá már kisgyermek korában nagyon szerette Krsna múrtiját. Ideje nagy részét azzal töltötte, hogy a múrtit fürdette és öltöztette. Imádta a múrtit. A múrtival aludt. Extázisban táncolt a múrti előtt. Gyönyörű dalokat énekelt neki. Mindig beszélgetett vele.
Mírá apja úgy intézte, hogy a Mevár államban, Csitorban élő Rana Kumbhával kössön házasságot. Mírá nagyon kötelességtudó feleség volt. Magától értetődően engedelmeskedett a férje parancsainak. De amint ellátta a háztartást, már ment is Krsna templomába, imádkozott, énekelt és táncolt a múrti előtt. A kis múrti felkelt, megölelte Mírát, fuvoláján játszott, és beszélt hozzá.
Rana anyjának és a család többi nőtagjainak egyáltalán nem tetszett, hogy Mírá mit csinál, mert nagyon világias gondolkodásúak és féltékenyek voltak. Mindannyian bosszankodtak miatta. Az anyósa arra akarta kényszeríteni, hogy Durgát imádja, és nagyon sokat szidta. Mírá azonban szilárd maradt. Azt mondta, „Én már odaadtam az életemet az én szeretett Krsnámnak.” A sógornője, Udábái elhatározta, hogy rossz hírbe hozza az ártatlan fiatalasszonyt. Közölte Rana Kumbhával, hogy Mirá titokban más férfiakkal találkozgat, a saját szemével látta Mírát és a szeretőit a templomban, meg is mutatja neki, ha egy éjszaka elkíséri. Még azt is hozzátette, hogy Mírá viselkedése nagy szégyenbe hozta a csitori Rana családot. Kumbha nagyon dühös lett. Azonnal kardot rántott, és már rohant is a belső termek felé. Szerencsére Mírá nem volt a szobában. Egy jóakaratú rokon megállította a Ranát, és azt mondta neki, „Figyelj ide, Rana. Ne siesd el a dolgot. Később meg fogod bánni. Fontold meg. Vizsgáld ki nagyon alaposan. Tudd meg az igazságot. Mírá nagyon vallásos nő. Lehet, hogy csak valami pletykát hallottál. Lehet, hogy egyes hölgyek csak irigykednek rá, ezért aztán kitaláltak egy hazug történetet. Légy józan.” Rana Kumbha elfogadta a rokon bölcs tanácsát, éjszaka azonban a nővérével együtt odament a templomhoz, ahonnan kihallatszottak a beszélgetés foszlányai. Rana Kumbha feltörte az ajtót, és berontott. Mírá egyedül volt a templomban, és nagyon extatikus hangulatban, a múrtival beszélgetett.
A Rana megkérdezte, „Mírá, te most kivel beszélsz? Látni akarom a szeretődet.” Mírá válaszolt, „Ott van az én Uram, Nanicsora, aki elrabolta a szívemet.” Ekkor Mírá elájult. Volt egy másik pletyka is, hogy Mírá nagyon szabadon társul a szadhukkal. Kétségkívül nagy tiszteletben tartotta a szadhukat, és sokszor kereste a társaságukat. Sosem törődött mások véleményével.
Rana és a rokonai sokat zaklatták Mírát. Körülbelül úgy bántak vele, hogy Hiranjakasipu Prahlád Mahárádzs-al. Hari megvédte Prahládot, és mindig Mírá mellett állt. Egyszer a Rana egy kosárban egy kobrát küldött Mírának, azzal az üzenettel, hogy a kosárban egy virágfüzér van. Mírá megfürdött, és mantrázni kezdett. Miután befejezte a meditációját, kinyitotta a kosarat, amelyben Krsna egy szépséges múrtija és egy virágfüzér volt. Máskor a Rana mérgezett italt küldött neki, amire azt mondta, hogy nektár. Mírá felajánlotta Krsnának, és megitta, mint praszádamot. Valóban nektárnak érezte. Egyszer a Rana egy szöges ágyat küldött neki, hogy azon aludjon. Mírá befejezte a múrti szolgálatát, és elaludt a szöges ágyon, amely addigra rózsaággyá változott.
Miközben Mírát így kínozták a rokonai, levelet küldött a szent Tulszi dásznak, és tanácsot kért tőle. Ezt írta: „Minden rokonom zaklat, mert a szadhukkal társulok. Nem tudok odaadó szolgálatot végezni ebben a házban. Gyermekkorom óta Giridhar Gopál a barátom. Nagyon ragaszkodom hozzá. Ezt a kapcsolatot már nem tudom megszakítani.”
Tulszi dász így válaszolt, „Hagyd ott azokat, akik Rámát és Szítát nem imádják, hiszen nem a legközelebbi rokonaid, hanem ellenségek. Prahlád is elfordult az apjától, Vibhísana otthagyta Rávanát, a fivérét, Bharata az anyját hagyta el, Bali még a guruját is. A gopík elhagyták a férjeiket, hogy elérjék az Urat. Mindannyiuk élete boldogabb lett, amikor ezt megtették. A szentek véleménye, hogy egyedül az Istennel való kapcsolat, az Istenszeretet valódi és örök; minden egyéb kapcsolat valótlan és múlandó.”
Egyszer Akbár császár és az udvari zenésze, Tanszen álruhában mentek el Csitorba, hogy hallják Mírá inspiráló énekeit. Mindketten bementek a templomba, és nagy gyönyörűséggel hallgatták a lélekhez szóló dalokat. Akbár nagyon meghatódott. Búcsúzóul megérintette Mírá lábait, és letett egy smaragd nyakéket a múrti elé, mint felajánlást. Ranának persze azt mondták, hogy a császár Mírának ajándékozta a nyakéket. Rana méregbe gurult. Azt mondta Mírának, „Fojtsd bele magad a folyóba, és senki ne lássa többé az arcodat. Nagy szégyent hoztál a családomra.”
Mírá engedelmeskedett a férje szavainak. Azonnal elindult a folyó felé, hogy belefojtsa magát. Útközben az Úr szent neveit énekelte: Góvinda, Giridhár, Gopál. Extázisban énekelt és táncolt a folyó felé vezető úton. Amikor azonban bele akart ugrani, hátulról megfogta egy kéz. Megfordult, és szeretett Krsnáját látta. Elájult. Pár perc múlva kinyitotta a szemeit. Krsna még mindig ott volt, mosolygott, és azt mondta, „Kedves Mírám, most már eleget éltél ezzel a halandó férjjel. Teljesen szabad vagy. Ne búsulj. Azonnal menj Vradzsa ligeteibe, Vrndávanba. Ott keress engem. Siess!” Ezzel eltűnt.
Mírá azonnal elindult. Mezítláb járt Radzsaszthan forró, homokos útjain. Sok bhakta nagy vendégszeretettel fogadta. Megérkezett Vrndávanba, és megtalálta az Isteni Fuvolást. Koldulásból élt, és a Góvinda Mandirban imádkozott, amely azóta híres zarándokhely lett. Csitori ismerősei utána jöttek, hogy találkozzanak vele. Még Rana Kumbha is eljött koldusruhában, aztán bocsánatot kért, megbánta korábbi kegyetlenségét. Mírá azonnal a férje lábai elé borult.
Dzsíva Goszvámí volt a vrndávani vaisnava közösség vezetője. Mírá szeretett volna találkozni vele, ő azonban nem fogadta. Megüzente Mírának, hogy nem tűr meg nőket a közelében. Mírá azt felelte, „Vrndávanban mindenki nő. Egyedül Giridhár Gopál férfi. Ma azonban megtudtam, hogy Vrndávanban van még egy férfi Krsnán kívül.” Dzsíva Goszvámí megszégyenült. Belátta, hogy Mírá nagy vaisnaví. Rögtön felkereste, és nagy tisztelettel beszélt vele.
Mírá nagyon híres lett. Olyan sok hercegnő és a királynő jött el ebbe a világba, és mind eltávoztak. Olyan sok rání, kumárí és maharání jelent meg e világ színpadán, de mind eltűntek. Miért van az, hogy a csitori királynő emléke még mindig él? Olyan szép volt, vagy olyan kiváló költő? Nem. Azért emlékszünk rá, mert nagyon lemondottan élt, senki és semmi nem volt fontos a számára, csak Krsna és az Istenszeretet. Szemtől szembe látta Krsnát. Beszélgetett Krsnával. Együtt evett Krsnával, a szerelmesével. A Krsna-prema-raszát itta. Szíve legmélyéből énekelt, a lélek zenéjére. A meghódolás és a prema dalait énekelte.
Látta az univerzális formát. Krsnát látta a fákban, kövekben, kúszónövényekben, virágokban, madarakban – mindenben. Kiváló vaisnaví volt – szent, filozófus, költő, bölcs, sokoldalú géniusz és nagy lélek. Hercegnő volt, de szó nélkül otthagyta a fényűzést, szegényen, lemondottan élt. Földi élete tele volt gondokkal és nehézségekkel, üldözték, kínozták. Alamizsnából élt, és néha nem kapott mást, csak vizet. 1547-ben távozott el a földről. Ebből sajnos az is kiderül, hogy az Akbárral való találkozás nem lehet igaz. A mogul császár 1547-ben még csak 9 éves volt.
A rágánuga vagy rágátmika bhakti útját járta. Sosem törődött a világi emberek bírálatával, sokszor még a szentírások parancsaival sem. Isteni elragadtatottságában nyilvános helyeken, az utcán táncolt. Nem volt tudatában sem a testének, sem a környezetének. Dalai tele vannak odaadással és teljes önátadással. Édes zenéjük ma is elbűvöli az Istent keresőket.
Mírá Bái versei
Srí Giridhar áge nácúngí'''
Táncolok Srí Giridhar előtt
Táncolok Srí Giridhar előtt, míg fényre derül,
Táncolok, míg csak boldog nem lesz végtelenül,
Tiszteletem, ha érte lángol, bárki is az.
Felkötözöm bokámra a szív és részvét núpuráit,
Táncolok, hordom az emlék édes ruháit,
Bánom is én, ha másnak fontos a jó hír és a család.
Bűvöli Ő a testet, a szívet, az elmét,
Ágyamon fekszem, élvezem Srí Hari vad szerelmét.
Krsna csak az én szerelmesem,
Bánatomban elhagy az eszem.
Hogy lehetne békém, nyugodalmam?
Nem jön Krsna, rajta nincs hatalmam.
Míra, a szolga, szól szilajul:
Krsna szerelmem, Krsna az Úr.
Barasai Badariyá Sávan Kí
Szávan hava elhozza a monszunt,
Szeretem, ha ömlik az eső.
Elhal a szívem szinte a vágytól,
Nem lehet már Hari távol,
Lépteit hallom, itt az alkalom.
Mindenfelől felhők gomolyognak,
Villám csapkod, ömlik az eső.
Súlyos cseppek kopogását hallgatom,
Élvezem a hűvös szellőt, ömlik az eső.
Mírá szól: Uram, Giridhár,
Boldogan zeng a dal, ha ömlik az eső.
He Rí Má Darad Dívanan
Őrült vagyok a fájdalomtól,
Senki sem érti.
Annak fáj csak a seb, ki kapta,
Más azt nem érzi.
Ó, csak a mester tudja, mit ér az ékkő,
Nem az, aki elveszíti.
Mírá szenvedése csak akkor múlik,
Hogyha Krsna megsegíti.
He Rí Maim To Prema Dívání
Szerelemtől őrült vagyok. Nem tudja senki, mennyire fáj.
Ágyam alatt hegyes karók. Hogy hallgatna el a száj?
Szerelmesem fönt alszik az égben? Hogy mehetnék hozzá?
A megsebzett tudja, mit jelent a seb és mit jelent a tűz.
Az ékszerész tudja, mi az, ékszerésznek lenni,
Tudja, mi az, ha csillog egy ékszer.
Bánatom a ligetekből sűrű erdőségbe űz.
Nem találok orvost. Kerestem elégszer.
Ó Uram, Mírá kínja csak akkor érhet véget,
Hogyha az orvosa Sjámaszundara, Krsna.
Rát Ko Vana
Mit keresel te az erdőn éjszaka, lányom?
Fülbevalómat elvesztettem, nem találom.
Hogy lelhetnéd azt meg a vaksötétben?
Nem tudok megmaradni itthon, tétlen.
Elkap egy tigris, megmar a kobra.
Ráfogod csak a rossz szándékot azokra.
Hátha csavargó les rád a bokorban?
Éppen az a gondom, nem tudom, hogy hol van.
Szól a fuvolája. Vajon mit akar?
Mírá ragyog az örömtől: Engem hív a dal.
Govindá Kharid Liyá
Szákhí, megvettem Govindát.
Azt mondod, titokban, én meg azt, hogy nyíltan.
Ráütöttem a dobra, és megvettem.
Azt mondod, hogy drágán, én meg azt, hogy olcsón.
Mérlegre tettem, és megvettem.
Nem is kértek sokat érted:
Csak az egész életem.
Mírá szól: Uram, mutatkozz meg,
Egy korábbi születésben
Ezt már megígérted.
Mere To Giridhara Gopála
Enyém Gopál-Giridhár, és mindenki más elkerül,
Pávatollas fejdíszt visel, Ő a férjem egyedül.
Szülők, rokon – senki, akit magaménak mondanék,
Jó híremet, tisztességem kósza szellő hordja szét.
Ott ültem a szentek mellett, elvesztettem az eszem,
Szárim cafatokra téptem, takaróval leplezem,
Korallom és gyöngyöm oda, hajam kiált fésűért,
Rét és erdő virágait tépem, fonok egy füzért.
Apró loncot elültettem, megnőtt, szerteágazott,
Könnyeimmel öntözgettem: csodás gyümölcsöt hozott.
Kiköpültem a friss tejet, hófehéret, íz-adót,
Aki finom vajjal élhet, minek inna rossz savót?
Azért jöttem, hogy szeressek, rögtön elállt a szavam,
Megláttam ezt a világot, bizony elsírtam magam.
Mírá az Úr szolgálója, megszólítja elhalón:
Vigyél át a túlsó partra szeretettel, szent hajón.
Ráma Náma Rasa Píjai
Idd az isteni név nektárját,
Kerüld a rossz társaságot,
Jók között találj barátot,
Hallgasd Ráma szent nevét.
Felejtsd el a büszkeséget,
Kapzsiságot, haragot,
Mosd tisztára tudatod.
Mírá ura a szent hegyet
Emelte a feje fölé.
Add neki át magad, légy az Övé.
Síla Santosha Ká Kesara Gholi
Erkölcs és belenyugvás sáfrány-labdacsai
Feloldódnak a szeretet habzó tengerében.
Mennyi sok érzelem és szín ömlik a földre!
Rózsaszín és vörös felhők röpködnek az égen.
Testem, e földi edény fedelét kinyitottam,
Nem ismerek szégyent a világ előtt.
Mírá ura Giridhár, a csábító szerelmes
Lótuszlábaihoz borul, úgy imádja Őt.
Hrd Dard
Fájó szívem, bánatom senki sem érti.
A lótusz ha nem kap vizet, éjjel a hold ha nem ragyog:
Nélküled én is éppen így vagyok.
Partra kivetve a hal hogy élne meg?
Nélküled én sem élhetek.
Mit tegyek? Könnyek zápora hull a szememből.
Uram, én csak Hozzád vágyom, nyugtasd meg a szívemet.
Míra szól: az ajtódon kopogtatok.
Nyisd ki, különben meghalok.
Kána Terá Hún
Kána, én a Tied vagyok, örülök, hogy így lett,
A világon senki nincs, ki Tőled eltéríthet.
Ami itt van, káprázat vagy álom,
Óceánja is kiszáradt, száraz lábbal járom.
Mírá szól: a Te kegyedből végre szabad lettem,
Nincs hatalma születésnek-halálnak felettem.
Hírá Harinám
Elesett és senki vagyok,
Gurum kegye minden,
A legnagyobb gyémántokat
Nekem adta ingyen.
Mírá szól: a szeretetbe
Legelső a szándék,
Napról-napra értékesebb
A szent név-ajándék.
A modern kor vaisnaví szentjei
Mírá élete megmutatja, hogy Indiában sem volt könnyű dolguk azoknak a nőknek, akik ki akartak lépni a hagyományos szerepkörükből. (Hogy ez a férfiak számára sem volt könnyű, azt látjuk Raghunáth dász életéből.) Ma sincs ez másként az orthodox vaisnava körökben, ahol a férfiak egy része nem képes másképp megküzdeni az ösztönöknek nevezett, és ilyen módon mítizált anyagi vágyaival, minthogy teljesen elkerüli a nők társaságát. Ebben persze benne van az is, hogy nem akarnak szahadzsijákká válni, de nem hangzik nagyon meggyőzően, ha egy szannjászí csak úgy képes megőrizni a tisztaságát, ha egyáltalán semmi kísértés nincs az életében. Az igazán nagy szentek, pl. Sukadeva Goszvámí, minden körülmények között megőrizték az egyensúlyukat.
Vaisnava szannjászík ma sem nézik jó szemmel, ha a nők a saját férjükkel, vagy idős hölgyek az asramban töltik az éjszakát; akik ezt megengedik, azokat kunydzsa-vásziknak nevezik, és nagyon alacsony helyzetben levőknek tartják őket. Valamivel jobban becsülik azokat, akik csak napközben váltanak szót a nőkkel, ezek a thora-vászik; de csak a vana-vászi igazán tiszteletreméltó, akinek a nőkkel egyáltalán nincs semmi kapcsolata. Szívesen hivatkoznak az Úr Csaitanjára, aki nagyon szigorúan betartotta a szegregációs elveket, bár az is igaz, hogy ezt nem mindegyik társától követelte meg egyformán. Cshota Haridászt elutasította, mert egy nagyon idős, és köztiszteletben álló vaisnava hölgytől rizst kért, Haridász Thákurt azonban nem részesítette megrovásban, pedig egy prostituált egymás után három éjszaka ott ült mellette, és hallgatta a szent neveket. Az sem volt probléma, hogy Rámánanda Rája a saját kezével fürdette meg a táncosnőket, beolajozta a testüket. A kunydzsa-vászikat mindig egy kicsit szahadzsijáknak tartják, annak ellenére, hogy Bhaktivinoda Thákur azt tanította, a lelki élet iránt érdeklődő vagy elkötelezett özvegyeknek, magukra maradt vagy a családjukban meg nem értett nőknek is joguk van az odaadó szolgálat végzéséhez.
A családos goszvámík vagy vaisnavák feleségei mindig jobb helyzetben voltak, mint a magányos nők, és néha még tanítványokat is elfogadhattak, mint Dzsáhnavá Mátá. Persze amikor sajnálkozva megállapítjuk, hogy még manapság is vannak nehézségek, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy az igazán komolyakat senki sem tudta megállítani, sem irigy sógornők, sem féltékeny férjek, de még a pletykás szomszédok és a fennhéjázó vana-vászik sem.
A Gaudija-vaisnavizmusban is vannak szentéletű vaisnavík, pl. a következők:
Srí Gangamátá Goszváminí
Sacsí Deví hercegnő, a bengáli Nares Nárájana király lánya már gyermekkorától kezdve odaadóan szolgálta Krsnát. Annyira ragaszkodott hozzá, hogy még férjhez sem akart menni. Apja halála után ő uralkodott a királyságban. De hamarosan erről is lemondott, hogy találjon egy hiteles lelki tanítómestert.
Sacsí hercegnő találkozott Srí Haridásza Pandittal, Vrndávana egy nagy gurujával, és attól fogva Góvindát szolgálta. Bár olyan keveset evett, hogy megromlott az egészségi állapota, mindig Jamuná homokos partján aludt, és napkelte előtt felkelt, hogy kitakarítsa Góvinda templomát. Mindennap Bhágavata-kathát hallgatott, megnézte az árotikát, végigjárta Rádhá-Sjámaszundara kedvteléseinek helyeit, amilyenek a Vamsivata, Szeva Kunydzsam Nidhuvana, Rasza Szthali.
Srí Haridásza Pandit ösztönzésére teljesen megszabadult a hamis éntől, rongyokat viselt, és házról-házra járt, hogy alamizsnát kolduljon. Még a vradzsavászik is csodálkoztak nagy lemondásán. Guruja javaslatára a Rádhá-kundához ment, és Srí Laksmiprijá deví dászíval, Haridásza egy kedves tanítványával társult.
Haridász Thákur tökéletes példáját követve Laksmipirjá deví mindennap 300.000-szer mondta el Krsna nevét (192 kör). A két hölgy minden nap körüljárta a Góvardhan hegyet, és együtt imádták Krsnát.
Guruja utasítására Sacsí deví felkereste Szárvabhauma Bhattacsárja otthonát, Dzsagannátha Puríban. Szárvabhauma Bhattacsárja és az Úr Gauránga legtöbb örök társa akkor már visszatért Goloká Vendávanába. Sacsí deví rendbehozta Szárvabhauma házát, és bevezette Srí Sjáma Rája elsőosztályú imádatát – ezt a múrtit egy dzsaipuri bráhmanától kapta. Minden nap leckét tartott a Srímad Bhágavamból. A leckék népszerűek voltak, és sok mérföldről odavonzották a hallgatókat. Avatást is sokan kértek tőle, még bráhmanák és Mukunda Deva király is.
Miért kapta a Gangamátá nevet? A Gangá Szágara Mela napján Sacsí deví, aki akkor Dzsagannátha Puríban lakott, meg akart fürdeni a Gangeszben. Azon az éjszakán a Gangesz az Úr Dzsagannátha lótuszvirág lábaiból folyt, és felkereste Sacsí asramját. Sacsí bement a vízbe, és lassan eljutott Dzsagannátha lábaihoz, a templomon belülre.
Másnap reggel, amikor az ajtókat kinyitották, a púdzsárik nagyon meglepődtek, hogy egy nő van a templomban. Először azt gondolták, hogy tolvaj, és azonnal bebörtönözték. Ekkor azonban Purí királya és a vezető púdzsári ugyanazt az álmot látták. Dzsgannáth megparancsolta nekik, hogy engedjék szabadon Sacsí devít, és kérjenek tőle avatást. Ezóta nevezték Gangamátá Goszváminínak.
2. Pisimá Goszváminí (19. sz.)
Az eredeti neve Csandrasasí Mukhopadhaj, és élete elválaszthatatlan a szépséges Gaur-Nitái múrtiktól, akik ma Vrndávanban, a Loj Bazár közelében állnak. A múrtikat kezdetben Csandrasasí gyermekkori barátja, Murári Gupta imádta, később elvesztek, de csodálatos módon ismét előkerültek. Egy vándor szerzetes, Balarám dász Babadzsí Nyugat-Bengálban, Sziuriban álmot látott, amelyben Gaur-Nitái elmondták, hol találja meg a múrtikat, és utasítást adtak, hogyan szolgálja őket.
Csandrasasí apja gazdag földbirtokos volt, akinek Sziuri közelében is voltak földjei. A leány kb. 20 éves volt, amikor elkísérte az apját Sziuriba, és vonzódni kezdett a múrtikhoz. Egy éjszaka azt álmodta, hogy Gaur-Nitái kisfiúk alakjában jöttek el, azt mondták, hogy éhesek, és khirt akarnak. Balarám dász azonban nem engedte meg, hogy a khirt felajánlják az oltáron, mivel Csandrasasí még nem kapott avatást. Csandrasasí rögtön elfogadta Balarám dászt a lelki tanítómesterének, és fel is ajánlotta a khirt.
Később, amikor már haza kellett volna utaznia, azt álmodta, Gaur-Nitái arra kérik, hogy maradjon, mert különben ki főz nekik ilyen finom ételeket? Ahogy a kisgyerekek szokták, rángatni kezdték a ruháját, és ki is szakítottak belőle egy darabot. Amikor a leány felébredt, látta, hogy tényleg hiányzik egy darab a ruhájából. Balarám dász meg is találta a hiányzó anyagot az Úr Gauránga kezében. A leány eldöntötte, hogy Sziuriban marad, és a múrtikat szolgálja.
Sajnos Sziuriban is éltek irigy emberek, akik pletykálni kezdtek róla, meg Balarám dászról. Így aztán magukhoz vették a múrtikat, és Vrndávanba mentek, megint csak egy álomban kapott utasításra. Csónakon utaztak a múrtikkal együtt, aztán építettek nekik egy templomot Vrndávanban.
Fennmaradt egy történet, hogy egyszer Pisimá éppen Gaur-Nitáinak főzött, akikre úgy tekintett, mint a saját gyermekeire, de közben észrevette, hogy megkezdődött a havi ciklusa, vagyis rituálisan tisztátalanná vált. Azonnal abbahagyta a főzést, és visszavonult a szobájába. Amikor elaludt, Gaur-Nitái megint odajöttek hozzá, és azt mondták, hogy egyetlen anya sem hagyja ilyenkor abba a gyermekei szolgálatát. Mi dolog az, hogy egy anya napokig nem ad enni a gyermekének? Arról is biztosították, hogy ez volt az utolsó ilyen alkalom – többé nem fog előfordulni. Pisimá megfürdött, felajánlotta a múrtiknak az ételt, és az ígéret többi része is beteljesült.
Pisimá szigorúan betartotta a vaisnava szabályokat, naponta háromszor megfürdött a Jamunában, mantrázott, de főleg a múrtik imádatára koncentrált. Nagyon bizalmas kapcsolatban volt velük. Később, amikor már nagyon idős volt, és nem tudta személyesen fürdetni a múrtikat, még mindig sokat beszélgetett velük, és mindent tudott róluk. Egyszer az utóda, Gopisvar Goszvámi egy hideg téli reggel hideg vízben fürdette meg a múrtikat, akik megfáztak. Gopisvar Goszvámí elcsodálkozott, amikor Pisimá megtörölte a múrtik orrát egy zsebkendővel, amely tényleg nedves lett.
Azt is mondják, hogy mivel a múrtik egészen kicsik voltak, Gopisvarnak először semmi kedve nem volt ahhoz, hogy szolgálja őket, azt mondta, ő nagyon távol áll ettől a szülői kapcsolattól. Pisimá ekkor odament a múrtikhoz, megfogta az állukat, és akkorára nyújtotta őket, amilyeneknek ma is látjuk őket.
3. Má Jasodá (meghalt 1944-ben)
Má Jasodának volt egy híres tanítványa, Krsna Prem, akiről sokkal többet tudunk, mint róla magáról. Krsna Prem, vagyis Ronald Nixon (aki 1898-ban született), brit pilóta volt az első világháborúban. Egyszer nagy bajba került a gépével Németországban, de csodálatos módon megmenekült. Az élmény hatására a lelki élet felé fordult, és ez a kutatás el is vezette őt Indiába. Má Jasodá egy teozófus felesége volt. Társaságban találkoztak, de az egykori pilóta azonnal felfigyelt az asszony különleges kisugárzására. Megtudta, hogy sokat meditál, mantrázik, és rajta keresztül ismerkedett meg a vaisnavizmussal. Elfogadta lelki tanítómesterének, és avatást is kapott tőle.
Má Jasodát nem igazán érdekelte a teozófia. Tanítványaival együtt visszavonult a Himálajába, magalapított egy asramot, ahol Rádhá és Krsna múrtijait imádták. Má Jasodá a falusi gyermekeket tanította írni-olvasni, Krsna Prem pedig számos könyvet írt, és ő maga is számos angol és indiai tanítványt fogadott el.
Nem tudjuk, ki volt Má Jasodá guruja, csak annyit, hogy már gyermekkorában sok szenttel vagy szent hírében álló emberrel találkozott. Egész életében a vátszalja-raszában volt, és nagyon sok rendkívüli dolog történt vele.
4. Sziddhesvarí Deví, később Szadhu Má (meghalt 1944-ben)
Bangladesben élt, és Góvinda Csandra Goszvámí volt az apja, Advaita Ácsárja egy leszármazottja. Mivel akkor született, amikor éppen a nagy Durgá-púdzsát ünnepelték, apja azt gondolta róla, hogy a lánya biztosan nem más, mint Jógamájá. Sziddhesvarí Deví már gyermekkorában vonzódott az odaadó szolgálathoz, és az apja vezetésével tanulmányozta a szentírásokat, akitől avatást is kapott. Apja halála után elfogadta a szannjászt, sáfrányszínű ruhát viselt. Bár még fiatal lány volt, bejárta egész Indiát, az összes nagy zarándokhelyet felkereste, és nem volt más védelmezője, mint Krsna. Egy híres jógi is felismerte benne Jógamájá avatárját.
Szadhu Má később Vrndávanba ment, épített egy nagy asramot, aztán még sokkal többet, és több száz tanítványa volt.
A családi hagyományoknak megfelelően szigorúan követte a Hari-bhakti-vilászában lefektetett szabályozó elveket, rendszeresen elvégezte a tűzáldozatokat. Nagyon szerette a rasza-lílá előadásokat, egyszer el is ájult, amikor éppen arról énekeltek, hogyan vált Maháprabhu szannjászívá. Odaadóan szolgálta a tanítványait, akik mind anyának szólították őt.
5. Srímatí Deví
Egy kis faluban élt, Vradzsában. 11 éves korában özvegy lett, és attól kezdve csak a Krsna-múrtija imádatának szentelte az életét. Krsnát baráti érzelmekkel szerette, és mindenképpen Krsnánanda Szvámí tanítványa akart lenni, aki azonban fogadalmat tett, hogy teljesen el fogja kerülni a nők társaságát. Végül Srímatí Deví rokonai addig kérlelték, hogy leírta a Mahámantrát egy darab papírra, az imádattal kapcsolatos néhány utasítással együtt. Ez volt Srímatí Deví avatása, ő azonban nagyon szeretett volna találkozni a gurujával. Ő is tett egy fogadalmat, hogy ameddig nem láthatja, addig nem megy ki a házból. Hajnali négykor fölkelt, megfürdött, aztán visszavonult a szobájába, ahol aztán estig mantrázott. Ez így ment három évig, de mégsem nyílt alkalma arra, hogy lássa a guruját. Ekkor úgy döntött, hogy sem ételt, sem italt nem vesz magához. A kilencedik napon az Úr Balaráma megjelent Krsnánanda Szvámí előtt, és azt mondta neki, hogy Srímatí Deví kedvéért megszegheti a fogadalmát.
Ezután Srímatí Deví gyorsan elérte a tökéletességet a szakhja raszában. Fiúruhát vett, a viselkedése, a beszéde mind olyanokká váltak, mint a tehénpásztor fiúké. Az emberek bhaijának, fivérnek szólították. Egyre mélyebben elmerült Krsna jelenlétének teljes tudatában.
Az egészségi állapota mindig gyenge volt, és nem élt sokáig. Egy napon, amikor a guruja eljött, hogy meglátogassa, az ölébe hajtotta a fejét, és azt mondta, „Barátom, hadd menjek el. Nézd, Balaráma és Krsna hívják a barátaikat, hogy jöjjenek.” Krsnánanda Szvámí megindultan válaszolt, „Menj csak, barátom, nemsokára elmegyek én is.” Ezzel Srímatí Deví megkapta az engedélyt a gurujától, és belépett Vradzsa örök világába.
6. Girijá Deví
Egy gazdag bihári földbirtokos felesége volt, és nagy fényűzéshez szokott. Amikor azonban egymás után két fia is meghalt, egyre kevésbé vonzódott a családi élethez. Bánatában már se nem evett, se nem ivott. A férje tanácsot kért a családi gurutól, aki azontúl rendszeresen felolvasott neki a Srímad Bhágavatamból, hogy megnyugtassa. Girijá Devíben felébredt a vonzalom Krsna iránt, és szeretett volna elmenni Vradzsába. A családi hagyománynak megfelelően a nők szigorúan elzártan éltek, de egy idő után a férje mégis elengedte Girijá Devít.
Vrndávanban bérelt egy kis szobát, és nagyon egyszerűen élt. A Rádhá-Ramana múrtik gyakran megjelentek előtte, Rádhárání megszólította őt, és Girijá Deví nagyon boldog volt. De az is igaz, hogy megtartotta néhány régi szokását, például vízipipát szívott, így aztán nem mindenki vette őt komolyan. A háziúr szerette volna, ha elköltözik, de egy napon nem tudta kinyitni az ajtaját a kulccsal. Egy szomszéd megjegyezte, talán megsértette Girijá Devít, de ha bocsánatot kérne tőle, akkor biztosan ki tudná nyitni az ajtót. Ez így is történt, és ezt a megmagyarázhatatlan eseményt, mint az összes többit is, maga Rádhá-Ramana közbelépésének tulajdonították.
Férje halála után Girijá Deví visszatért Bihárba, de a szadhanáját folytatta, és még a családi birtok ügyeit is csak megbízottakon keresztül irányította.