Nők a Rgvédában és az Upanisádokban
A Rgvédában szereplő hölgyek többnyire istennők, a dévák családtagjai. Talán a legfontosabb Adití vagy végtelenség, akiről a X.72.4 himnusz azt mondja, hogy Daksa anyja és leánya; de mégis inkább a leánya, mert a következő vers már azt állítja, hogy ő volt Daksa első lánya, és utána születtek a dévák vagy félistenek. Daksa az emberiség egyik ősapjának mondják, ehhez képest az utódai mind félistenek, az embernél magasabb rendű, a finom anyagi világokban lakó lények.
A himnusz további verseiben, X.72.8-9 azt olvassuk, hogy ezek a félistenek Adití fiai, „nyolcan voltak, akik az ő testéből születtek. Hetet fölvitt az égbe, de a nyolcadikat, Mártándát félrehajította. Adití hét fiával kezdődött meg az első világkorszak vagy Szatja juga, Mártándának pedig csak azért kellett megszületnie, hogy ő is utódokat nemzzen, és hamarosan meghaljon.”
Ki ez a Mártánda? A mr = meghalni igetőből képzett marta vagy martya szavak halandót jelentenek, anda pedig tojás. Talán tojásból született, vagyis egy madár, az indo-európai népek nap- vagy tűzmadara. Talán tojásban meghalt, azaz elvetélt. A Védák egy későbbi magyarázója, Szájana azt mondja, hogy a nyolcadik fiú alaktalan húscsomó volt, és Adití többi hét fia, az Áditják belőle formálták a Napot. Egy másik helyen azt mondja a Rgvéda, hogy a Nap, mint Visnu, már ott volt a hét fiú között.
Hét Áditja van? Vagy tizenkettő? A védikus mítoszokat teljesebb vagy részletesebb formában ismertető Puránák tizenkettőről tudnak. A Srímad Bhágavatam írja:
„Adití fiait a következőképpen hívták: Vivaszván, Arjamá, Púsá, Tvastá, Szavitá, Bhaga, Dhátá, Vidhátá, Varuna, Mitra, Satru és Urukrama.” (6.6.39) Vivaszván, Púsá, Szavitá és Mitra mind napistenek. Ennek az a magyarázata, hogy megkülönböztették a hajnalban felkelő, a délen magasan álló, este lenyugvó stb. „Napokat”. Urukrama, „széles léptű”, Visnu egyik neve. Visnu az univerzum fenntartója, vagyis „napisten”, mert a Nap a földi élet egyik fenntartója. Az univerzum persze végtelenül nagyobb, mint a föld, amelynek fenntartása Visnu számára igen jelentéktelen feladat. Később Aditínek még egy fia lett, Vámanadeva, akiben maga a Legfelsőbb Úr jelent meg, akit néha szintén Visnunak neveznek.
A Srímad Bhágavatam elmondta, hogy Adití Kasjapa Muni egyik felesége, aki éppúgy az emberiség ősatyja, mint Daksa (és az ő gyermekei is az embernél magasabb rendű, finom anyagi, vagy divatos szóval asztrális lények). Egy alkalommal a démonok legyőzték a félisteneket, akik között ott voltak Adití fiai is. Adití emelkedett helyzetben volt, de még mindig nagyon lekötötte a fiai vagy családja iránt érzett ragaszkodás. Nagyon elszomorodott, és arra kérte a férjét, segítsen, hogy a gyermekei visszakaphassák az elvesztett birodalmukat, meg mindent, amit a Bali nevű démon elrabolt tőlük. Kasjapa Muni elmagyarázta neki, milyen fogadalmakat kell tennie. A tizenkettedik nap után megjelent Visnu, beleegyezett abba, hogy megszületik, mint a fia, és legyőzi a démonokat. Ez meg is történt.
Kb. 5200 évvel ezelőtt Adití ezen a földön is megjelent, mint Dévakí, hogy a Legfelsőbb Úr ismét az ő fiaként születhessen meg Mathurában.
A Rgvéda földistennője Prthiví, akit Djausz, az ég feleségének és számos félisten anyjának mondanak.
Jelentősebb szerepet kapott Usász, a hajnal istennője, az ég leánya. Színes ruhákat hord, mint egy táncosnő, fénybe öltözködik, minden reggel ragyogó fényben lép ki a fürdőjéből, elűzi a sötétet, megnyitja az ég kapuit, feltárja és bőkezűen szétosztja a napvilágra került kincseket, szolgálja a félisteneket és az embereket, amennyiben mindenkit időben felébreszt, és meggyújtatja velük az áldozati tüzeket. Néha fényes kocsin utazik, amelyet vörös lovak vagy tehenek húznak, máskor a Nap fehér lovát vezeti.
RV IV.51:
A jólismert, keleten gyakran feltűnő fény világosan elvált a sötétségtől. A messzeragyogó hajnalok, az ég leányai utat készítenek az embernek.
A ragyogó hajnalok úgy álltak keleten, mint az áldozatoknál leszúrt karók. Ragyogva nyitották fel a sötétség karámjának két ajtaját, fényesek és megtisztítanak.
Vegyék rá az áldásos hajnalok a nagylelkűeket arra, hogy kincseket ajándékozzanak. Az álmosak aludjanak tovább a nagy homályban, a sötétségben, ne is ébredjenek fel.
Akár régi út ez a számotokra, ó isteni hajnalok, akár új; ez az, amelyen a ragyogó kincseket szétosztjátok Navagva, Angira és a hétszájú Dasagva között.
Ó istennők, fogjátok be időben a lovaitokat, járjátok körül a világot egyetlen nap alatt, keltsétek fel az alvókat, a két- és a négylábú élőlényeket.
Ki volt az, akire a félistenek rábízták a Rbhuk dolgát? Amikor a tündöklő hajnalok elindulnak a maguk ragyogó útján, ők nem öregszenek meg, és nem is lehet megkülönböztetni őket.
Áldást hoztak azok a régi hajnalok, kiváló segítséget adtak, pontosan érkeztek. Nagy gazdagságban részesült az áldozó, aki himnuszokkal magasztalta őket.
Mindig egyformán, kelet felől közelednek, egyformán terjednek el ugyanarról a helyről. Amikor a hajnal-istennők felébrednek, olyanok, mint a szabadon engedett tehenek.
Mindig egyformák a hajnalok, változatlan színűek, előre haladnak, elrejtik a fekete szörnyeteget, sugárzó formákban ragyognak.
Ó ég ragyogó leányai, ajándékozzatok meg bennünket kincsekkel és utódokkal. Amikor felkelünk puha fekhelyünkről, hogy hozzátok szóljunk, erős fiaink serege vegyen körül bennünket.
Zászlóm az áldozat, ó ég leányai, ragyogjatok tovább, ti hajnalok; adja meg az ég és a földistennő, hogy híresek legyünk az emberek között.
Van egy olyan elmélet, hogy az árja népek északról, a sarkvidékről származnak, és az egyik bizonyíték az lenne, hogy máskülönben nem írhattak volna ilyen színesen és változatosan a hajnalról, mint természeti jelenségről. Melegebb vidékeken, pl. Indiában a hajnal nagyon rövid ideig tart, és nincsenek jól megkülönböztethető szakaszai. Ezek a tudósok azt állítják, hogy a Rgvéda szerzőinek ismerniük kellett a poláris jelenségeket.
A Rgvéda I.91 szintén azért könyörög Usászhoz, hogy vörös tehenek vagy pejlovak vonta kocsiján mindenféle kincset hozzon az embereknek. Ez a himnusz az Asvínokat is megemlíti, mint Usász barátait. Usász különben Szúrja napisten szerelmese, felesége vagy lánya, akiről még külön beszélek. A második Usász, akit a IV.51 említ, Usász húga, Rátrí, vagyis az éjszaka. Nem a sötétség, hanem a ragyogó csillagos éjszaka, aki szintén elűzi a sötétséget. Közeledtére ember, állat, madár aludni tér. Hívei megvédi a tolvajoktól és a farkasoktól.
Rátríhoz csak egyetlen himnuszt intéztek, X.127:
Letekint a közeledő éjjel,
Mindenfelé ellát tízezer szemével,
Csillagruhába öltözött.
Mindent áthat, mindenhová elér,
Bármilyen mély-magas, tágas a tér,
És a sötétet fénye elűzi.
Még csak most jön az éj úrnője,
Húga, a hajnal elfut előle,
Fénye dereng az ég magasán.
Végre egy biztos ösvényt kimérünk,
És mire itt vagy, mind hazaérünk,
Mint a madár fészkére, fára repül.
Már a családok otthon vannak,
Erdei állatok, tollasok ellankadnak,
Nyugszik a sólyom, a prédaleső.
Űzd el a hím- és nőstényfarkast,
Űzd el a rablót, zargasd,
Add, hogy az éjszaka békén teljen.
És ha a vak sötét közeledne,
Sűrűn, tompán minden elfeketedne,
Hajnal, töröld el, mint a tartozásomat.
Híved e versét, mint tehenet, felajánlja,
Válaszd ezt te, éjszaka, ég leánya,
Mint a dicsérő dalt a győztes.
A két hajnal, pontosabban a hajnal és az éjszaka Usasá-náktá vagy Náktosásá névalakban, vagy 20 helyen elszórva fordulnak elő a Rgvédában. A X.146 is az erdő meg nem nevezett szellemét szólítja meg, és kéri, hogy ne ártson neki. Nem valószínű, hogy ez a szellem azonos a X.127 Rátríjával.
Azt lehetne gondolni, hogy az istennők között Indrání vagy Sacsí a legfontosabb, aki a félistenek királyának, Indrának a felesége, és ő is egy fehér elefánton utazik. Ezzel szemben azt mondják róla, hogy Indra csak a szépsége miatt választotta. Valószínű, hogy nincs köztük mélyebb kapcsolat vagy igazi szerelem, mert Indra ott csalja meg, ahol tudja. Úgy tűnik, Indrání bosszúálló természetű. A RV.X.145 himnuszt Indránínak ajánlják, bár a neve nem fordul benne elő. Itt arról van szó, hogy a szintén meg nem nevezett férjnek legalább két felesége van, akik nem igazán jönnek ki egymással. Egyikük megtudja, melyik az a széles levelű növény, amelyet ki kell ásni, haza kell vinni, hogy elűzze a kellemetlen második feleséget.
Ilyen szavakat adnak a feleség szájába, aki alatt Indránít értik: „Én vagyok a legjobb, én vagyok a legmagasabb… a velem vetélkedő feleség alacsonyabb a legalacsonyabb nőknél is.”
A szerelmi varázslás lényege, hogy a növényt rá kell helyezni a férj fejére, akkor hatásos lesz. És ebben az esetben biztosan hatott is, mert a X.159 himnuszban, amelyet a hagyomány szintén Indráníval hoz kapcsolatba, a feleség már így dicsekszik:
„Fiaim megölik ellenségeimet, lányomból királynő lett… vetélytársak nélkül maradtam.” (X.159.3-4)
Nem különösebben szimpatikus, ahogy szépségével és okosságával kérkedik.
A X.86 himnusz négy személy, Indra, a felesége, egy majom és a majom felesége közötti beszélgetést adja vissza. Látszólag közönséges családi viszályról van szó, kölcsönösen egymást gyanúsítják házasságtöréssel. Végül mindenki kiengesztelődik, Indrání is folytatja kapcsolatát a majommal. Ha igaz. Lehetséges, hogy két párhuzamos áldozatról van szó, és az egyik áldozat Ritvidzsái gúnyolódnak a másik áldozat bemutatóival. Szájana, az előbb említett Véda-magyarázó szerint a majom, Vrsákapi Indra fia, ami még durvábbá teszi a szexuális célzásokat. Az egész csak azt mutatja, hogy Indránít mennyire nem becsülték.
Néha még a mátrikák, az úgynevezett betegség-istennők közé is odaszámították. A Mahábhárata (Vana Parva 222-230) részletesen beszámol róluk, de Indránít nem említi közöttük.
Sokkal érdekesebb és összetettebb alak Jamí-Jamuná, akiket a Rgvéda és a Puránák is Vivaszván napisten lányának mond. Van egy ikertestvére, Jama vagy Jamarádzsa, aki a halál ura. A Rgvéda X.10-ben Jamí el akarja csábítani az ikertestvérét. Pék Zoltán fordítása:
Jami: Bárcsak közeli barátságba vonhatnám barátomat, most, hogy ő elment messze az óceánon túlra. Az előrelátó embernek unokát kéne kapnia az apától, arra gondolva, hogy mi vár rájuk a földön.
Jama: Barátod nem kívánja a barátságodat, melyben az ő fajtájának asszonya úgy viselkedne, mint egy idegen. A hősök, a nagy szellem fiai, az ég támaszai messze-messze látnak.
Jami: A halhatatlanok vágynak rá, hogy a halandó hagyjon hátra utódot. Elméd egyesüljön az én elmémmel, mint a férj, hatolj be feleséged testébe.
Jama: Tegyük azt, amit még sohasem tettünk? Mi, kik az igazat hirdettük fennhangon, most suttogjunk valótlant? Az isteni ifjú a vizekben és a vizek asszonya – ez a mi forrásunk, legmagasabb születésünk.
Jami: Tvastri isten, a teremtő és ösztökélő, minden formák alakítója tett minket férfivé és asszonnyá, még amikor a méhben voltunk. Parancsának senki ellen nem szegülhet; föld és ég erre a tanú.
Jama: Ki volt a tanú az első napon? Ki látta? Ki tudja itt kijelenteni? Mitra és Varuna törvénye magas. Mit mondasz a férfiaknak, te ledér nő, hogy őket elcsábítsák?
A párbeszéd még folytatódik, Jama megjegyzi, valóban jönnek majd későbbi korok, amikor a vér szerinti rokonok úgy tesznek, mintha semmi sem kötné össze őket, ő azonban nem áll kötélnek.
A Puránák nem tudnak erről az eseményről, bár a Srímad Bhágavatam megemlíti, hogy egyszer Jamí egy kanca formájában járt a földön, és közben megszülte az Asvínokat. A részleteket nem tudjuk meg, és lehet, hogy itt csak valami keveredés van, mert Vivaszván feleségéről is elmondják, hogy a férje elől menekülve kancává változott. Vivaszván persze csődörré lett, és hamarosan megszülettek a ló-, ember- vagy kevert, kentaur-formájú gyermekek.
A vaisnava irodalomban Jamí, vagyis a Jamuná eredetileg a Viradzsá folyó istennője. A Garga Szamhita és a Brahma Vaivarta Purána elmondják, hogy egy alkalommal Rádhá hosszan várakozott Krsnára, aki csak nem jött, aztán kiderült, hogy Viradzsával volt együtt. Rádhá megátkozta, hogy váljon folyóvá, sőt, szálljon alá az anyagi világba. Közben Viradzsá hét gyermeke is megzavarta a szerelmes együttlétet, Viradzsá pedig őket átkozta meg, hogy váljanak vizekké. Senki ne ihasson a vizükből, és ne is találkozzanak egymással az anyagi világ teljes megsemmisüléséig. A hét fiú meg is született, mint a föld vagy az anyagi világ hét nagy szigetét körülvevő hét óceán. Ezek a sós, cukornád-szirup, bor, ghí, joghurt, tej és édesvizű óceánok, és valóban nem találkoznak egymással. Egy idő múlva Krsna megmondta Viradzsának, hogy most már neki is le kell szállnia az anyagi világba, de ne essen kétségbe, mert ő is ott lesz, sőt feleségül is fogja venni.
Ez a Viradzsá lett a Jamuná folyó. Éppen elhagyta a transzcendentális világot, Golokát, amikor találkozott a Gangesszel, aki szintén az anyagi világba ment, hogy ott megtisztítsa a lényeket. A lelki világban még egy folyóként haladtak, egészen az anyagi világ széléig. Amikor Krsna, mint Vamanadeva, Bali Mahárádzsa áldozati arénájában lábkörmével lyukat fúrt az univerzum héjába, a transzcendentális vizek lefolytak, először Dhruvalokára, majd a hét bölcs bolygóira. Innen mennyei repülők vitték őket a holdra, onnan Brahmalokára, majd a Meru hegy tetejére, ahonnan négyfelé elágazva haladtak tovább. A déli ág a Himálajára zúdult, itt a Jamuná elvált, lefolyt a Kalinda hegyen (ezért is nevezik Kálindínek, a Kalinda lányának), a földön pedig egy Jamunotri nevű helyen jelent meg. Prózaibban azt mondhatjuk, hogy a Jamuná folyó a Kalinda gleccsereiből ered. Keresztülfolyik Delhin, Vrndávanán, Mathurán, közben több ágra szakad, hogy a szent helyeket megkerülje. Prajágnál ismét találkozott a Gangesszel. Egy idő múlva a Gangesz lement az alsó világba, hogy ott is megtisztítsa a lényeket, a Jamuná pedig keresztülfolyt a sósvizű óceánon, egészen egy Lokaloka nevű aranyos hegyláncig, ahonnan visszatért Golokába.
Jamuná megjelent emberi formában is, hogy részt vegyen Krsna kedvteléseiben, mint Vivaszván és Szandhjá lánya, és közölte, hogy csak Krsnához megy feleségül. Az apja le akarta beszélni, azt mondta, ez nagyon nehéz lesz, de Jamuná mindenre kész volt, még arra is, hogy komoly lemondásokat végezzen. Valóban találkozott Krsnával, aki elfogadta őt feleségül.
A Jamuná nagyon szent folyó, könnyen megtisztít minden bűnös visszahatástól, de még anyagi jóléttel is megáldhatja azt, aki megfürdik benne, vagy akár csak rá gondol. Azt is mondják, hogy nem más, mint Rádhárání barátnője, Visákhá, folyó formájában. A vaisnava irodalom nem beszél a Rgvéda X.10 himnuszában elmondott eseményekről, bár tudnak róla, és pl. Rúpa Goszvámi tesz egy célzást a Hamsza-dútában, amikor azt mondja, Rádhárání könnyeinek árja szélesebb, mint a Jamuná folyó, így aztán a bátyja, Jamarádzsa irigykedni kezdett, megharagudott Rádháráníra és elkerülte (75). Lalitá is megállapítja, „Barátnőnk, Jamuná az Úr Jamarádzsa húga. Ezért aztán ők ketten már nem is támogatják az érdekeinket.” (91) A Jamuná dacos természetét igazolja, hogy egyszer megtagadta az engedelmességet, amikor Balaráma, Krsna bátyja egy kis szívességet kért tőle.
Szúrjá a napisten felesége vagy lánya, és lehet, hogy azonos a hajnalistennővel, Usásszal. A híres himnusz, X.85 Szúrja lányának tudja, és elmondja, hogy előbb az Asvínok kérték meg, ő azonban Szómával, a holddal kötött házasságot. A himnusz egyes részletei ma is elhangzanak házasságkötéskor, és a menyasszonyt Szúrjának szólítják. Ezek részben jó kívánságok, pl. hogy a házasfelek ne váljanak el, élvezzék az életet, az emberi kor legvégső határáig, játsszanak fiaikkal és unokáikkal. A menyasszony legyen királynő a férjének apja, anyja, nővérei és fivérei számára. Komoly intések is elhangzanak, pl. ne verj szemmel, ne légy férjgyilkos, viselkedj barátságosan az állatokkal, szülj erős fiúkat, hozz mindenki számára szerencsét.
A Rgvéda egy rejtélyes nőalakja Szaramá, akit néha kutyának, néha prostituáltnak mondanak – a Puránákban egyszerűen csak egy leány, Indra, a félistenek királya szolgálatában. A X.108 elmondja, hogy egy alkalommal a Panik, démonok vagy egyszerűen csak az árják földi ellenségei ellopták a teheneket, és egy hegyi barlangban rejtették el. Indra Szaramát küldte el, hogy keresse meg a teheneket.
X.108:
Pani: Miért jött ide Szaramá, mit keres? Messzire visz ez az út, elnyel, és nem térhetsz vissza soha. Mi az ő küldetése? Miért futott ide? Hogyan kelt át a Raszá vizén?
Szaramá: Indra küldötte vagyok, ti Panik, és a ti nagy kincseiteket keresem. Ez segített nekem, amikor az ugrás előtt megrémültem; így keltem át a Raszá vizén.
Pani: Milyen az az Indra, Szaramá? Milyen a külseje annak, akinek küldötteként ilyen messzire eljöttél? Jöjjön ide, egyezséget akarunk vele kötni. Akkor a mi teheneink ura lehet.
Szaramá: Nem olyannak ismerem én őt, mint akit meg lehet téveszteni: megtéveszteni ő fog, kinek küldötteként idejöttem, ilyen messzire. Nem lepik el őt még a mély folyók sem. Ő fog legyőzni benneteket, Panik.
Pani: Szaramá, szépség, te ezeket a teheneket keresed, miattuk jártál be eget és földet – ki fogja harc nélkül átengedni őket? És nekünk éles fegyvereink vannak.
Szaramá: Beszéljetek csak, ti Panik, és ne harcoljatok fegyverekkel, akkor a nyilak nem találják el a gonosz testeteket. Ne járjon kockázattal ez az út, vagy különben az ima ura (Brhaszpati) nem lesz hozzátok kegyes.
Pani: Szaramá, a kincs itt van a sziklahasadékban, még a követ is összenyomja a tehenek, lovak és a kincsek terhe. Megvédik ezt a Panik, akiknek jó tehénőrzőik vannak. Nem jöttél te friss nyomon.
Szaramá: Jöjjenek csak ide a költők, akiket a szómaital fellelkesített, jöjjenek ide Ajászja (Indra), az Angirák, a Navagvák (vagy akik egyszerre kilenc tehenet is megszereznek): megnyitják a tehenek rejtekhelyét. Megbánják még a Panik, hogy így beszéltek.
Pani: Megbánod te is, Szaramá. Idejöttél, mert a félistenek urának ereje kényszerített. Én azonban a nővéremmé fogadlak. Ne menj el innen. Adunk neked is a teheneinkből, te szépség.
Szaramá: Nem tudom én, mi a fivér, mi a nővér. Indra és a félelmetes Angirák azonban tudják. Amikor eljöttem, úgy láttam, nagyon sóvárognak a tehenek után. Távozzatok innen, Panik, menjetek minél messzebb.
Távozzatok innen, Panik, menjetek minél messzebb. Jöjjenek elő a tehenek, táruljon fel az igazság, amelyet egykor elrejtettek. Lépjenek elő az ima ura (Brhaszpati), a szómaital, a sajtoló kövek és a költők, a fellelkesültek.
Ezzel Szaramá kimondta a mantrát, és a démonok azonnal a Raszátala nevű bolygóra menekültek. Ezzel kapcsolatosan ezt írja a Srímad Bhágavatam:
„Mahátala alatt van a Raszátala nevű bolygórendszer, ami Diti és Danu démonikus fiainak lakhelye. Paniknak, biváta-kavacsáknak, kálejáknak és hiranja-puravásziknak (az aranyvárosban lakóknak) hívják őket. Mindannyian a félistenek ellenségei, és lyukakban élnek, mint a kígyók. Születésük óta rendkívül hatalmasak és kegyetlenek, és bár büszkék erejükre, a Legfelsőbb Őr mindig legyőzi őket Szudarsana nevű harci korongjával. Amikor Indra hírnöke, Szaramá kimond egy bizonyos mantrát, Mahátala kígyódémonjai rettegni kezdenek Indrától.” (5.24.30)
Sajnos ebből nem sokat tudunk meg Szaramáról, az itt használt kifejezés, saramayá csak annyi jelent, hogy egy Szaramá nevű, nőnemű lény által. Az eposzban a sárameya szó kutyát jelent, és a Védák magyarázói is megjegyzik, hogy Szaramá úgy viselkedik, mint egy hűséges kutya.
A félistenek közé számítanak az apszarák, a mennyei birodalom szépséges táncosnői, nagyon szerelmes természetűek, és többnyire a gandharvákkal, az égi zenészekkel élnek együtt. A Rgvéda egyik himnusza az Urvasí nevű apszaráról beszél. Ez is párbeszédes formájú, és csak a végét mondja el a történetnek, amely a Rgvéda ismerői számára biztosan jól ismert volt.
X.95, Pék Zoltán fordítása nyomán:
Purúravá: Feleségem, fordítsd felém szívedet és lelkedet. Maradj itt, veszedelmes asszony, és váltsunk néhány szót. Ha nem mondjuk ki gondolataink, még a legtávolabbi napon is gyötörni fognak.
Urvasí: Mi hasznom nekem a te szavaidból? Elhagytalak, mint az első hajnalt. Menj haza, Purúravá. Nehéz engem elkapni és megtartani, akár a szelet vagy a tegezből díjért kilőtt nyilat, vagy a versenylovat, melyen száz meg száz tehenet nyernek. Nem volt egy elég erős férfi, így aztán fellobbantották a villámot, a bárányok pedig bégetni kezdtek.
Purúravá: Ételt-italt adtam az apádnak, és veled voltam, ahányszor csak megkívántad.
Urvasí: Valóban velem voltál, akkor is, ha nem kívántam. Akaratod rabja voltam, és te uralkodtál rajtam.
Purúravá: A barátnőid, Szudzsúrni, Sreni, Szumnápi, Hradecsakszus, Granthiní és Saranju mind eltűntek veled együtt, akár a rózsás hajnal, az egyik hangosabban sírt, mint a másik, akár a fejős tehenek.
Urvasí: Amikor a gyermekünk megszületett, az istennők körülvették, mint a saját dicsőségüket zengő folyók. Ők nevelik fel a fiút, ahogyan téged a félistenek harcra neveltek.
Purúravá: Mikoron én, halandó férfi, udvarolni kezdtem a mennyei leányoknak, akik félrehajtották fátylaikat, visszarettentek tőlem, mint az izgatott gazellák, mint a szekér súrolta lovak.
Urvasí: Ha egy halandó férfi a mennyei leányok között akar járni, legyen olyan gyönyörű, mint a vízi madarak, mint az egymást harapdáló lovak.
Purúravá: A vízből kilépve villámot gyújtott, mennykövet hajított alá, és megajándékozott a szerelem örömeivel. Nemes, életerős fiú született a vízből. Varuna nyújtsa meg életünk idejét.
Urvasí: Te, aki azért születtél, hogy védelmezz, ellenem fordítottad az erődet. Azon a napon óva intettelek, de nem hallgattál rám. Miért szaporítod hiába a szót?
Puruúravá: Mikor látom meg a fiamat? Könnyeket ejt majd és zokog, amikor hall rólam. Ki választja el a férjet és a feleséget, akik ketten egy szív, amikor a férj szüleinek a házában még lángol a tűz?
Urvasí: Megválaszolom: könnyeket ejt majd, sír, zokog, gyöngédségre, odaadásra vágyik. Elküldöm neked, ami tőled nálam maradt. Menj haza, sosem kaphatsz vissza, te bolond.
Purúravá: Mi lenne, ha most eltűnnék, sosem térnék vissza a legtávolabbi messzeségből? Vagy ha leheverednék a pusztulás ölébe? Vagy ha felfalnának a vérszomjas farkasok?
Urvasí: Purúravá, ne halj meg, ne tűnj el, ne hagyd, hogy vérszomjas farkasok faljanak fel. A nőkkel nincs barátság, olyan a szívük, mint a sakáloké.
Mikor más alakban a halandók között jártam, és négy éven át veled töltöttem az éjszakákat, minden egyes nap egyszer lenyeltem egy csepp vajat, és még most is jóllakott vagyok tőle.
Purúravá: Urvasí, szeretlek, szeretnélek megölelni, te azonban kiméred a levegő tágas birodalmát. Térj vissza, és vedd el a jó tett jutalmát. Szívemet tűz emészti el.
A költő: Ezt mondják neked a félistenek, Ílá fia (Purúravá): Mivel a halál rokona vagy, akkor ízleled meg az örömet, amikor utódaid bemutatják az áldozatot a félisteneknek.
Ebből körülbelül csak azt tudjuk meg, hogy Urvasí, a mennyei hölgy négy évig együtt élt egy földi királlyal, de amikor megszületett a gyermekük, visszatért vele együtt az égbe. Purúravá véletlenül ismét találkozik vele, könyörög, öngyilkossággal fenyegetőzik, de Urvasí már nem akar tudni róla.
A Bráhmanák részletesebben elmondják a történetet. Eszerint Purúravá hattyúkat vagy szép leányokat látott fürdeni egy tóban. Megszerzett egy hattyútollat, vagy az egyik leány ruháját, aki most már nem tudott barátnőivel együtt visszatérni az égbe. Purúravá feleségül vette a leányt, és látszólag boldogan éltek, de földi halandó nem birtokolhatja sokáig a szépséget, amelynek igazi otthona a mennyei birodalom. Le kell mondania, vagy ő magának is föl kell emelkednie. A Satapatha vagyis százösvényű Bráhmana elmondja, hogy ehhez milyen szertartások szükségesek. Purúravá elvégezte a szertartásokat, „a gandharvák egyike lett, és ismét elnyerte Urvasí társaságát” (XI.5.1.1).
A Bráhmana erre a szertartásra koncentrál, és ha a fordulatos történetet is meg akarjuk ismerni, a Mahábháratához vagy a Puránákhoz kell fordulnunk felvilágosításért. A Srímad Bhágavatam (9.14.17-49) elmondja, hogy egyszer a Nárada nevű bölcs éppen Indra udvarában volt, és egy Purúravá nevű földi király szépségét, nemeslelkűségét és gazdagságát dicsérte. Urvasí kíváncsi lett, meg akarta ismerni azt, akit Nárada ennyire dicsér, és lement a földre. Egymásba szerettek és összeházasodtak, de Urvasínak volt néhány feltétele:
„Kérlek, nyújts védelmet e két báránynak, akik velem együtt estek le ide… Csak ghíben készült ételt eszem, és a szerelmes perceket kivéve sohasem akarlak ruhátlanul látni.”
Purúravá elfogadta ezeket a feltételeket, és boldogan éltek, azonban
„A mennyek királya, Indra nem látta Urvasít az udvarában, ezért így szólt. Urvasí nélkül már nem is olyan szép ez a társaság. Megkérte a gandharvákat, hogy hozzák vissza Urvasít erre a mennyei bolygóra.
Így aztán a gandharvák eljöttek a földre, és éjfélkor, amikor mindenre sötétség borult, megjelentek Purúravá házában, és ellopták a két bárányt… Urvasí meghallotta keserves bégetésüket, és szapulni kezdte a férjét… Rábíztam magam, a tolvajok azonban mégis elrabolták fiaimat, a bárányokat. A férjem rettegve fekszik le éjjel, akár egy nő, noha nappal olyan, mintha férfi lenne.
Purúravát úgy érték Urvasí csípős szavai, mint az elefántot a hajcsár hegyes botja, és nagyon dühös lett. Fel sem öltözött, hanem kardot ragadott, és ruhátlanul kiment az éjszakába, hogy a gandharvák után eredjen, akik ellopták a bárányokat.
A gandharvák elengedték a két bárányt, de ekkor felvillant egy villám… Urvasí meglátta, hogy a férje ruhátlan, és rögtön elhagyta őt.”
Purúravá csaknem eszét vesztette fájdalmában. Nem is tudott megmaradni a palotájában, hanem útnak indult, és mindenütt Urvasít kereste. Egyszer meg is pillantotta őt a barátnőivel együtt a Szaraszvatí folyó partján, és kérlelni kezdte, hogy térjen vissza hozzá. Itt kezdődik az a párbeszéd, amelyet a Rgvédában olvashatunk. Urvasí mindenképpen le akarja beszélni a királyt a további kapcsolatról, és mindenféle rosszat mond sajátmagára:
„A nő szíve olyan, mint a rókáé. Nem érdemes nőkkel barátságot kötni.
A nők általában kegyetlenek és fortélyosak. A legkisebb sértést sem tűrik el. Saját dolgokért bármire képesek, és még attól sem riadnak vissza, hogy hűséges férjüket vagy fivérüket megöljék.
A férfiak nagyon könnyen megronthatják a nőket. A beszennyezett nők aztán otthagyják azt a férfit, aki a jóakarójuk, és ostobákkal kötnek hamis barátságot. Valójában mindig újabb és újabb barátokat keresnek.”
Végül azonban Urvasí szíve valamennyire meglágyul, és beleegyezik abban, hogy minden évben egy éjszakát a férjével töltsön. Purúravá egy ideig ennek is örült, de aztán belátta, hogy ez az egyetlen éjszaka kevés. Ekkor Urvasí így szólt:
„Keress menedéket a gandharváknál, mert ők el tudják intézni, hogy visszakapj engem.” A király megfogadta Urvasí szavait, de a gandharvák megint becsapták, elküldtek hozzá egy Agnisthálí nevű leányt, aki ugyan nagyon hasonlított Urvasíra, de annyira mégsem, hogy Purúravá megelégedjen vele. Végül a Legfelsőbb Úrhoz, Harihoz fordult segítségért, elégedetté tette Őt egy áldozattal, és így el is juthatott arra a bolygóra, ahol Urvasí élt.
A Mahábhárata még egy helyen beszél Urvasíról. Egyszer, sok-sok száz vagy ezer évvel a fenti események után az eposz egyik hőse, Ardzsuna eljutott Indra udvarába, ahol ott volt Urvasí is. Urvasí azt hitte, hogy Ardzsuna beleszeretett, és felkínálkozott neki, Ardzsuna azonban visszautasította, és elmondta, hogy nemzetsége egyik ősanyjának tekinti, és nem tekinthet rá másként, mint nagy-nagy tisztelettel. Ez így is van, mert Purúravá a holdisten, Szóma unokája, akinek Áju nevű fiától származtak, persze több nemzedékváltás után, Jadu és Puru. Jadu nemzetségében születtek meg később Krsna és Balaráma, Puru egy híres utóda pedig, ismét több nemzedékváltás után, Kuru, kinek leszármazottai aztán részt vettek a Mahábhárata nagy testvérháborújában, Dhrtarástra és Pándu fiai, akik technikai értelemben mindannyian Kauravák, de mivel a sors rendeléséből többször is szembe kerültek egymással, Pándu fiait, vagyis a Pándavákat csak nagyon ritkán szólítják így. Ardzsuna Pándu harmadik fia, ezért valóban csak a nemzetsége ősanyjának kijáró tisztelettel tekinthetett Urvasíra. Az apszarának azonban rosszul esett a visszautasítás, és megátkozta Ardzsunát, hogy szolgáljon eunuchként, tánc- és énekmesterként egy háremben. Ez így is történt, a Pándavák száműzetésének tizenharmadik esztendejében, Viráta király udvarában, egy Upaplavja nevű városban.
Volna itt még egy homályos történet, amelyet a X.109 himnusz mond el. Pék Zoltán fordítása:
Ők szóltak elsőként a bráhmana ellen elkövetett bűnről: a határtalan óceán, Mátarisvan, a vadul áramló hő, az erős tűz, mely az életerő hordozója, és az isteni vizek, akik a rangsorban az elsőszülöttek.
Szóma király volt az első, ki a bráhmana feleségét zokszó nélkül újra visszaadta; Varuna és Mitra beleegyeztek, hogy az asszonnyal tartanak, és Agni, a mindenkit összehívó pap kézen fogta és hazavezette.
Őt az asszony maga ragadta meg, mintegy zálogul, midőn azt mondták: Ő a bráhmana felesége. Nem várta meg, míg hírnökért küldenek. Az uralkodó királysága ilyen védelem alatt áll.
A félistenek és a hét bölcs, akik az ősidőkben kezdtek önmegtartóztatásba, azt mondták róla: A bráhmana felesége veszélyt jelent, ha elviszik; káoszt plántál a legmagasabb mennyországba.
Szűz tanítványként él, ő a buzgón szolgáló szolga; a félistenek testrésze lesz belőle. Brhaszpati így nyerte vissza feleségét, mikor Szóma őt elvitte, miként a félistenek is visszanyerték az áldozati kanalat (dzsuhú), amelyet Szóma magához vett.
A félistenek visszaadták, visszaadják az emberek is. A szavukat megtartó királyoknak is illenék visszaadni a bráhmana feleségét.
Midőn visszaadták a bráhmana feleségét és a félistenek segítségével a bűn eltöröltetett, élvezettel ízlelgették a föld esszenciáját, majd tovább mentek a nagy lépések birodalmába (Visnuloka).
Ebből arra lehetne következtetni, hogy egy király elrabolta egy bráhmana feleségét. A férj és barátai felszólítják, adja vissza az asszonyt, ahogyan hajdanán Szóma is visszaadta Brhaszpatinak Tárát, a feleségét, akit elrabolt tőle. A későbbi hagyomány szerint a himnuszban említett bráhmana maga Brhaszpati, a nő pedig Tárá. A Srímad Bhágavatam így mondja el a történetet (9.14.4-14):
Szóma meghódította a három világot, bemutatta a Rádzsaszúja nevű áldozatot, és felfuvalkodottságában elrabolta Brhaszpati feleségét, Tárát. Brhaszpati többször is kérte, hogy adja vissza, de hiába, ennek eredményeképpen háború tört ki a félistenek és a démonok között, a démonok Szóma oldalára álltak. Végül Szóma nagynehezen visszaadta Tárát, aki már gyermeket várt tőle. Itt egy olyan fordulat következik, amelyet nagyon nehéz megérteni, és csak arra gondolhatunk, hogy a Purána elhallgat néhány dolgot. Brhaszpati visszafogadta Tárát, bár tudta, hogy mi az igazság az elrablás körül: az asszony nagyon is szívesen hagyta magát elrabolni, mert beleszeretett a holdistenbe. Amikor a fiúgyermek megszületett, Brhaszpati is, Szóma is a magukénak akarták, és nem tudták eldönteni, kié legyen.
„A gyermek ekkor nagy haragra gerjedt, és azt követelte, hogy anyja azonnal mondja meg az igazat. Így szólt. Szemérmetlen asszony, mi haszna fölöslegesen restelkedned? Miért nem ismered be a hibádat? Azonnal mondd el nekem, hogyan léptél rossz útra.”
Ekkor Tárá beismerte, hogy a gyermek Szómáé, és ő el is vitte magával.
Más hagyományok, pl. Szájana is egyedül Tárát hibáztatják a történtekért. Akárhogy is van, a X.109 arra tanítja a férjeket, hogy legyenek elnézőek a feleségeikkel, és próbáljanak megbocsátani még akkor is, ha ez nagyon nehéz. A Rgvéda korában, a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a házasságtörő vagy elrabolt asszonyokat minden további nélkül vissza lehetett fogadni, ha nem estek teherbe; ellenkező esetben meg kellett várni, amíg megszületik a gyermek, aki a biológiai apát illette – már amennyiben igényt tartott rá, vagy egyáltalán tudták, hogy kiről van szó. A későbbi korok már egyáltalán nem voltak ilyen elnézőek.
Beszéljünk most azokról a hölgyekről, akiket a Rgvéda szintén megemlít, de ők maguk nem istennők. Közülük is a legérdekesebb Lopámudrá, egy Agasztja nevű bölcs felesége. A RV I.179 szerint Lopámudrá éveken át türelmesen szolgálja a férjét, aki nagy lemondásokat, jógát gyakorol az erdőben. Egy idő után azonban aggódni kezd, hogy az évek elszállnak, ők is egyre idősebbek lesznek, és még mindig nincs egyetlen gyermekük se. Fel is szólítja Agasztját, hogy most már teljesítse férji kötelességeit. Agasztja nagyon ellenkezik, végül azonban enged, és gyermekeket nemz Lopámudrának.
A Mahábhárata, Vana Parva 96-99 fejezetei egészen másként adják elő ezt a történetet. Eszerint Agasztja dönt úgy, hogy megnősül és utódokat nemz, mert csak ezen a módon tudja megmenteni bajba jutott ősatyáit. Lopámudrá egyáltalán nem követelőzött, sőt vonakodott, és elmondta, csak akkor lehet szó a dologról, ha szép ruhákat, virágfüzéreket és ékszereket kap, valamint pompás ágyat, amilyenben leánykorában aludt. Agasztja, aki koldusmódra, aszkétaként, faháncsruhában élt az erdőben, könnyedén megszerezhette volna ezeket a dolgokat a jóga erejével, az úgynevezett sziddhikkel, ő azonban nem akarta erre pazarolni az aszkézissel szerzett érdemeit, és végül egy Ilvala nevű démonkirálytól szerezte meg a szükséges kincseket, arany kocsit, lovakat. Ekkor megkérdezte Lopámudrát, mit választ, ezer közönséges fiút szeretne, vagy csak egyet, aki azonban ezerrel felér. Az asszony persze az ezerrel felérőt választotta, és hét évre rá meg is született ez a fiú, Drdasja, aki már rögtön a születése napján kívülről tudta a Védákat és a szent könyveket. Olyan erős volt, hogy egy erdőre való fát vitt haza a fején Agasztja áldozataihoz. Megszabadította Agasztja őseit minden szenvedéstől.
Érdekes mellékszála a történetnek, hogy amikor Agasztja feleséget keresett, sehol sem talált megfelelő leányt. Így aztán összeszedett minden szépet és jót, amit csak a világban talált, és ezekből alkotta meg az ideális nőt. Bele is szeretett a saját alkotásába, mint Pygmalion, a görög szobrász. Az ideális nő azonban egyelőre éppen olyan élettelen volt, mint Pygmalion márványszobra, ezért Agasztja úgy intézte, hogy szülessen meg, mint egy vidarbha király leánya. Amikor aztán eljött az ideje, elment érte, és elvette feleségül.
A Rgvéda VIII.91 egy Apálá nevű fiatalasszonyról beszél, akit Átrejínek, egy Atri nevű bölcs leányának mond, akit a férje meggyűlölt. Apálá egyszer vízért ment, és közben talált egy szóma-növényt. Kipréselte, és felajánlotta Indrának, egyéb ételekkel együtt, és arra kérte a félistenek királyát, hogy az apja, apjának földje és ő maga legyenek termékenyek. A himnusz utolsó verse így hangzik:
„Ó Indra Satakratu (száz-erejű), háromszor tisztítottad meg Apálát a szekér kerékagyában, a járom kerékagyában. Olyan lett a bőre, mint a Nap.”
Ebből arra lehet gondolni, hogy a férj talán azért fordult el Apálától, mert nem volt elég szép, vagy talán valamilyen bőrbetegsége volt. A későbbi hagyomány azt tartotta, hogy Apálát három keréken húzták keresztül, és mindháromszor lehámlott a bőre. Az első bőrből sün lett, a másodikból alligátor, a harmadikból kaméleon.
A Rgvéda X.28 himnuszát Vaszukrapatnínak, vagyis Vaszukra feleségének tulajdonítják. Az asszony panaszkodik, hogy mindenki eljött az áldozatra, csak az apósa nem. A későbbi magyarázók szerint ez a férj Indra egyik fia, vagyis az após maga Indra, aki megharagudott a fiára. A házaspár megijedt, és nagy áldozatot rendeztek. Indra végül eljött, de csak példálózgatott, különös, számunkra már nem igen érthető dolgokról beszélt, pl. „A folyók ár ellen folynak. A róka hátulról cserkészi be az oroszlánt. A sakál rajtaüt a vaddisznón.” A fiú először úgy tett, mint aki nem érti a célzásokat, de aztán belátta, jobb lesz, ha nem makacskodik, és magasztalni kezdte az apját, felsorolta, milyen nagy tetteket hajtott végre, megölte Vrtra démont, kiszabadította a teheneket, stb. Indra megbékült, de figyelmeztette, hogy mindenki rosszul jár, aki túl nagy ellenféllel száll szembe, fel nem ajánlott ételt eszik, nem hívja meg a bráhmanákat, sőt elfogyasztja a bika húsát.
A X.139 himnuszban Brahmadzsájá beszél, aki úgy tűnik, súlyosan vétett a házastársi hűség ellen. Az enigmatikus himnusz elmondja, milyen feltételekkel lehet visszavenni az ilyen asszonyt a házba. Nyilvánvaló a párhuzam a X.109 himnusszal, ahol Tárá került ugyanebbe a helyzetbe.
Két himnusz, a X.39 és 40 beszél Káksivatí Ghosáról, egy királyi hercegnőről, aki valamilyen betegségből szeretne kigyógyulni, mert így megöregszik otthon, és sohasem talál vőlegényt. A betegséget leprának fordítják, de az is igaz, hogy mindenféle betegség „lepra”, ami valamilyen bőrkiütéssel vagy a bőr elváltozásával jár. A hagyomány szerint maga a hercegnő a dalok szerzője. Megszólítja az Asvínokat, a félistenek orvosait, emlékezteti őket arra, hogy már eddig is milyen sok emberen segítettek:
„Eljöttetek, hogy megsegítsétek Bhudzsjut, Vaszát, Sindzsarát és Usanaszt. Megmentettétek Krisát és Saját. Megmentitek az áldozókat és az özvegyeket. Szélesre tárjátok a karám kapuját, és teheneket osztogattok.”
Ghosá ezután előadja a kívánságait: szeretne egy férjet, boldog házasságot, gazdagságot, erős fiúkat. Sajnos nem tudjuk meg, hogy az Asvínok teljesítették-e a kéréseket. Bizonyos értelemben persze úgy kell venni, hogy minden, az előírásoknak megfelelően bemutatott védikus áldozat sikeres, legfeljebb nem egészen úgy, vagy nem akkor, ahogyan az áldozó azt elképzeli.
Rejtélyes, párbeszédes formájú himnusz a X.102 is, amelyből azt olvashatjuk ki, hogy volt egy kocsiverseny, ahol az egyik versenyző, Mudgala nem maga hajtotta a kocsiját, hanem a felesége versenyzett helyette; meg is nyerték a versenyt. Szájana úgy magyarázza, hogy nem erről van szó. Mudgala összes jószágát ellopták a tolvajok, és csak egy kivénhedt bikát hagytak meg neki. Mudgala ezt a bikát fogta be a kocsiba, a másik oldalra egy farudat tett, és így indult a tolvajok után, hogy visszaszerezze a teheneit. Mindenképpen az asszony volt a kocsihajtó, akinek „a szél meglibbentette a köntösét”, „hosszú haja lebegett a szélben”.
A Rgvéda egy híres himnusza, a kockajátékos panasza (X.34) is beszél a feleségről, akit nem nevez meg. A játékos panaszkodik, hogy volt egy kedves felesége, aki nem veszekedett vele, nem mérgelődött, szívesen fogadta a vendégeket, ő azonban elüldözte a háztól. Az asszony egy ideig búsult, aztán megbékült, sőt más férfiakat keresett magának. „A játékos gyötrődve nézi, hogy a felesége kényelmes szobákban más férfiak asszonya lett.” (X.34.11)
A himnusz morálja persze nem ez, hanem Szavitá felszólítja a játékost, hagyjon fel a szerencsejátékokkal, dolgozzon, és akkor visszakaphatja a feleségét.
Végül két olyan himnusz, amelyben lehet, hogy élő személyekről, lehet, hogy allegóriákról van szó. Az első a X.125, melyet a hagyomány szerint Vák mondott el, egy Ámbhrni nevű bölcs leánya. A vák szó jelentése beszéd, és a himnusz a beszéd fontosságáról szól. A Rgvéda többször is említi a beszéd, vagyis a mantrák nagy erejét, pl. a X.71-ben, de ez csak itt jelenik meg megszemélyesített formában. Vák így beszél magáról:
„Én vagyok a királynő, én adok minden gazdagságot… több részre osztottak fel, mert sok helyen élek és számos alakot öltök… Én mondom meg, mi teszi elégedetté a félisteneket és az embereket. Bölcsességet és nagy tudást adok annak, akit szeretek, bráhmana lesz az ilyen ember… áthatok eget és földet… ilyen nagy az én hatalmam.”
A másik személy, vagy allegória Sraddhá, a hit, akit a X.151 Kámájani nevű bölcs lányának mond. A hit fontosságáról és erejéről beszél. A rövid himnusz, Pék Zoltán fordítása nyomán:
A tüzet hittel gyújtják meg, hittel ajánlják fel az ételt. Beszéddel teszek tanúságot a boldogságba vetett hitemről.
Hit, tedd szavaimat kedvessé annak, aki ad, aki gazdag áldozatokat végez.
Terjedjenek el szavaink a bőkezű áldozók között, ahogyan a félistenek terjesztették el a hitet, még a félelmetes démonok között is.
A félistenek, az áldozók és Váju védettjei tisztelik a hitet, tiszta szívükből tisztelik. Kincseket kapnak a hit által.
A hithez szólunk hajnalban, délben és alkonyatkor. Hit, adj nekünk hitet.
Eddig a Rgvédáról, és most térjünk át az Upanisadokra. Tulajdonképpen csak két Upanisadról van szó, a Brhadáranjakáról és a Gopáltápaníról.
A Brhadáranjaka Upanisad 2,4 elmondja, Jagjavalkja nevű bölcs elhatározta, hogy visszavonul a családi élettől, és elosztja a vagyont a két felesége között. Kátjájaní szó nélkül tudomásul vette a döntést, de Maitrejí megkérdezte:
– Uram, ha enyém lenne a föld minden gazdagságával együtt, akkor halhatatlanná válnék?
– Nem, – felelte a bölcs, – de olyan lenne az életed, mint a gazdagoké. A halhatatlanságot azonban nem lehet gazdagsággal megszerezni.
– Hogyan leszek halhatatlan, mit kell tennem? Közöld velem is azt, amit te tudsz.
Jagjavalkja nagyon örült ennek a kérdésnek, és röviden elmondta az élőlény azonosságára, az önvalóra és a felszabadulásra vonatkozó tudnivalókat. Maitrejí nem egészen értette, és megjegyezte:
– Uram, megzavartál azzal, hogy azt mondod, a halál után nincsen tudat.
– Nem tévedés az, amit elmondtam, – erősítette meg Jagjavalkja, – és ennyi elég is a megértéshez. Mit lehet ott érzékelni vagy megismerni, ahol nincs több ellentétpár? Mi ismerje meg a megismerőt, hogyan kellene őt megismerni?
Sajnos a történet itt megszakad, és csak annyit tudunk biztosan Maitrejíről, hogy érdekelte a lelki élet, meg akarta tudni, hogyan lehet elérni a felszabadulást; Jagjavalkja pedig méltónak tartotta arra, hogy tanításban részesítse. Egy későbbi hagyomány szerint Maitrejí volt az első feleség, Kátjájaní pedig még szinte gyermek. Egyszer Jagjavalkja nagy elmélyedésben ült a szobában, Kátjájaní pedig egy csillogó páncélos bogarat talált a kertben. Annyira megörült, hogy hangos nevetéssel berohant a szobába, el akarta újságolni a férjének a nagy felfedezést. Maitrejí nem bírta megállítani, a hangos zaj azonban annyira megzavarta a bölcset, hogy rögtön elhagyta a testét. (Brhadáranjaka-anubhásja 58,11,16)
Szintén a Brhadáranjaka Upanisad (3. fejezet) említi Gárgít, Vacsaknu lányát, aki részt vett a videhai Dzsanaka király udvarában rendezett vitán. A vita előzménye, hogy Dzsanaka meg akarta tudni, ki a megműveltebb bráhmana, és ezer tehenet ajánlott fel a győztesnek. Jagjavalkja rögtön odaszólt az egyik tanítványának, Számasravasznak, hogy már el is hajthatja a teheneket. A bráhmanáknak ez nem tetszett, egymás után tették fel a kérdéseket, de hiába, Jagjavalkja mindenre tudott válaszolni.
Gárgí is ott volt a bráhmanák között, és ilyeneket kérdezett: Ha az egész világ alapja a víz, mi a víz alapja? (A szél.) Mi a szél alapja? (Az éteri világok.) Mi az éteri világok alapja? (A gandharva-világok.) Mi a gandharva-világok alapja? És így tovább, egészen a Brahmanig. Itt Jagjavalkja megelégelte a nem túl filozofikus kérdéseket, és így szólt: – Gárgí, van egy pont, ahol nem lehet tovább kérdezni, és ez a Brahman.
„Akkor elhallgatott Gárgí, Vacsaknu lánya.”
Jelentős, hogy egyáltalán ott lehetett a bráhmanák között, és elfogadták vitapartnernek.
A többi Upanisádban nem is szerepelnek hölgyek, kivéve a tudományos világ által későinek tartott Gopálatápanít. Ennek az egyik főszereplője nem más, mint Rádhá, Krsna szerelmese, akiről később külön beszélünk. Most csak annyit, hogy a lányok megkérdezik Krsnától, ki a legjobb bráhmana, kinek adjanak adományt. Krsna azt mondja, keressék fel Durvászát. A lányok következő gondja az, hogyan keljenek át a Jamunán (mert Durvásza a túlsó parton lakik). Krsna azt javasolja, – Mondjátok neki azt, hogy brahmacsári vagyok, és a Jamuná utat fog engedni.
Visszafelé Durvászától kérdezik meg, hogyan keljenek át a folyón, és Durvásza azt mondja, – Meditáljatok rajtam, mint olyan bölcsön, aki csak füvet eszik. A Jamuná utat fog engedni.
Rádhá mélyen elgondolkodott a hallottakon. Hogyan lehetne Krsna brahmacsári, amikor az én szerelmesem? Hogy mondhatja Durvásza, hogy csak füvet eszik, amikor most a szemünk láttára fogyasztotta el a tejjel és ghível készült ételeket?
Meg is kérdezte a bölcset, aki elmagyarázta, hogy az élőlény valójában az örök és halhatatlan lélek, nem pedig az anyagi dolgok élvezője. Ami pedig Krsnát illeti, Ő az Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden felett áll, és nem korlátozza senki.
Rádhá még további kérdéseket is feltett: Miért született meg Krsna? Miért él most a pásztorfiúk között? Ki Balaráma? Mi a mantrájuk? stb., és Durvásza minden kérdésre részletesen válaszolt. Most csak annyit, hogy a mantra így hangzik: Om. Klim krsnáya govindáya gopíjana vallabháya sváhá. Mivel Durvásza az egész folyamatot elmondta, a szolgálat lényegével és a mantrákkal együtt, Rádhá tulajdonképpen a tanítványa lett.
Ennyit a Rgvédában és az Upanisádokban szereplő hölgyekről, és most Vrndávanba megyünk, ahol több mint ötezer évvel ezelőtt Krsna élvezte a földi kedvteléseit.