Harmadik slóka
trnád api szunicsena
taror iva szahisnuná
amánina mánadena
kírtanijah szadá harih
trnát api - mint a letaposott fű; szunicsena - alacsonyabb; taroh - egy fa; iva - mint; szahisnuná - türelmesen; amánina - hamis büszkeség nélkül; mánadena - tisztelettel; kírtanijah - énekelni kell; szadá - mindig; az Úr szent nevét.
Aki magát a fűszálnál alantasabbnak gondolja, türelmesebb, mint a fa, és nem vár el magának tiszteletet, de kész minden tiszteletet megadni másoknak, mindig nagyon könnyen énekelheti az Úr szent nevét.
Sri Szanmodaja Bhásjam
A bhaktának négy nagyon különleges tulajdonsága van: természetes szelídség és alázat, mert teljesen elkülönült az anyagtól; tiszta részvét, amit nem terhel irigység; tiszta szív, amelyben nincs világi, hamis presztízsvágy; is tiszteletteljes magatartás mindenkivel szemben.
Amikor a szent név, a testet öltött transzcendentális raszák, megjelenik a gyakorló szívében, megváltozik az elméje. Azt gondolja, „Alkatilag az Úr Krsna végtelenül kis, örök szolgája vagyok. Nincs igazán szükségem az anyagra. De sajnos elidegenedtem Krsna lótuszvirág lábaitól, és most ebben a kínos helyzetben vagyok. Hozzá vagyok kötve az ismételt születés és halál köszörűkövéhez, és kimondhatatlanul szenvedek.”
A szádhaka alázatosan elfogadja a jukta-vairágját
Most a lelki tanítómesterem és a vaisnavák kegyéből felismertem, hogy csak az odaadó szolgálat szabadít meg az anyagi élet szenvedéseitől, helyez vissza az alkati helyzetembe. Így nyerem vissza a lelki azonosságomat, így érem el az Istenszeretetet.
De amíg nem szabadultam meg az anyag láncaitól, a jukta-vairágja útján kell járnom (lemondás olyan módon, hogy az érzékeket lefoglalják az Úr szolgálatában). Megbízva a szambandha-gjánában, csak azt az anyagot fogadom el, ami a test és a lélek együtt tartásához szükséges.
A szegénységből, betegségből, csapásokból és öregségből keletkezett szenvedést, a gazdagság, egészség, szépség és műveltség okozta boldogságot prárabdha karmikus visszahatásoknak nevezik, és a jelenlegi testként elválaszthatatlanként tapasztalják. Én sem tudom elkerülni ezeket a visszahatásokat. Minden esetre, a veszteség és nyereség, születés és halál, szenvedés és öröm itt maradnak, amikor a lélek eljut a lelki síkra.
Ezért a világi dolgok nem fontosak az életemben. A legnagyobb alázattal közeledem az Úrhoz, és imádkozom, Krsna! Govinda! Szívem Ura, mikor végezhetem odaadó szolgálatodat? Kérlek, légy kegyes ehhez az alantas teremtményhez, és gyorsan fogadj el a szolgádnak.
„Ezekkel a gondolatokkal vagy lemondok a családomról, vagy otthon maradok, és egyszerűen élek. Nem számít, mert Krsna kegyéből valahogy fenntartom az életemet.
Egy halott szalmaszál az úton csak anyag; ennek megfelelően az egoja vagy azonossága megfelel a tényleges létének, mert a szalma csak szalma. De az n jelenlegi egom ahamkára, durva és finom burkolatokból áll; nem esik egybe az eredeti lelki énemmel. A szalma abhimánja, egoja tényleges, de az én anyagi egom valótlan. Ezért csak az helyes, ha alázatosabb leszek az úton heverő szalmaszálnál, és türelmesebb a fánál.”
A szádhaka türelmes és részvétteljes
A taror api szahisnuná, "türelmesebb, mint egy fa", kifejezés értelme a következő: A fa olyan türelmes, hogy annak is felajánlja hűsítő árnyékát és ízletes gyümölcseit, aki azért jött, hogy kivágja. Az Úr Krsna bhaktája még kegyesebb, mert mindenkivel, baráttal vagy ellenséggel szemben részvétteljes, és csak a legjobbat kívánja nekik.
Aki sértések nélkül énekli a szent nevet, mindenkinek jót akar. Ezt gondolja, „Uram, a barátaim, a társaim és az élőlények nagyon szerencsétlenek. Hogyan fognak vonzódni áldásos neved zengéséhez, hogyan fogják megszeretni? Elsüllyedtek a családi ragaszkodások, vagyon, tulajdon, jelentéktelen sikerek és kudarcok, veszteség és haszon, öröm és szenvedés, születés és halál stb. mocsarában – mert elvakította őket májá.
A legcsekélyebb jelét sem látom annak, hogy megundorodtak volna ettől a haszontalan anyagi élettől, amely tele van anarthákkal (nem kívánt dolgokkal). Lassan megfojtja őket saját határtalan érzéki élvezetvágyuk hurka. Azzal töltik az értékes idejüket, hogy a karma és gjána haszontalan cselekedeteivel foglalkoznak. Mit lehetne tenni, hogy érdekelje őket az önmegvalósítás?”
Így könyörög a bhakta, és a szíve megtelik lelki érzelmekkel. Hangosan énekel:
harer náma harer náma harer námaiva kévalam
kalau nastj eva nastj eva nastj eva gatir anjathá
„Kali korában nincs más út, nincs más út, nincs más út, mint az Úr Hari szent nevének éneklése!”
A szádhaka egyáltalán nem törődik a presztízzsel
Az amani szó mutatja a bhakta harmadik tulajdonságát, akinek éneklését a sértések hiánya díszíti: a szíve teljesen megszabadult a világi egotól és a hamis presztízstől.
A durva és finom testek hamis megjelölései tudatlanságból keletkeznek. A jóga misztikus erői, gazdagság, szépség, előkelő születés, erő, pozíció, befolyás mind az ahamkára jellemzői; nem egyeztethetők össze az igazi lelki azonossággal; teljesen idegen és hamis dolgok.
A hamis egotól és presztízstől mentes szív azt jelenti, hogy a bhakta teljesen elkülönül minden hamis megjelöléstől. De mi lesz a büszkeséggel, amely a hamis megjelölések legyőzését követheti? A bhaktát bár nagyon tisztelik, ő azonban türelmes, alázatos és tiszta szívű marad, méltó arra, hogy tisztán énekeljen. Ügyel, nehogy büszke legyen arra, hogy tiszteljék, mint bráhmanát (ha családos ember), vagy szannjászit (ha lemondott); az Úr Krsna lótuszvirág lábaira koncentrál, és a szent nevét zengi.
A szádhaka minden tiszteletet felajánl másoknak
A manada szó azt jelenti, minden tiszteletet felajánlani másoknak. Ez a negyedikt tulajdonsága a bhaktának, aki sértések nélkül énekel. Tudja, hogy minden lélek örök szolga, ezért sose irigyel senkit, és nem haragszik. Mindenkit elégedetté tesz kedves szavaival és példás tetteivel, amelyek áldást hoznak a világba. Tiszteletét ajánlja az olyan kiváló személyeknek, mint a művelt bráhmanáknak, Brahmának, Sivának és a többi félistennek, hódolatát ajánlja nekik a legnagyobb alázattal, imádkozik, hogy növeljék az Úr Krsna iránti odaadását; szívével és lelkével szolgálja az emelkedett vaisnavákat és a tiszta bhaktákat.
A szent név fenti négy tulajdonsággal megáldott éneklése a legnagyobb siker az emberi életben. Ezt mondja az Úr Csaitanja, a legnagylelkűbb avatára, és a Kali-juga elesett lelkeinek megmentője.
Csaitanja-csaritámrta, Antja 20.22-26:
„A Hare Krsna mahá-mantra éneklőjének tulajdonságai: Bár nagyon emelkedett, alantasabbnak gondolja magát a fűszálnál, és mint a fa, mindent kétféle módon elvisel.
Amikor egy fát kivágnak, nem tiltakozik, ha kiszárad, akkor sem kér vizet. A fa gyümölcsöt, virágot mindent bárkinek odaad. Elviseli a perzselő hőséget és a zuhogó esőt, és menedéket ad másoknak.
Bár a vaisnava a leginkább emelkedett, nem büszke, és mindenkit tisztel, mert tudja, hogy mindenkiben ott van Krsna. Ha valaki így énekli a szent nevet, biztosan felébred alvó szeretete Krsna lótuszvirág lábai iránt.”
Kommentár
Mivel a dzsíva alkatánál fogva örök szolga, örök dharmája vagy vallása a szent név zengése, akár az anyagi világ lakója, akár eljutott a lelki égbe. Az emberiség semmivel sem érhet el több áldást és sikert, mint a szent név éneklésével, mert az éneklés szerencsét hoz másoknak is.
Hogyan lehet elérni a tiszta nevet
Ezt a verset csak azért írták, hogy megvilágítsák, el kell kerülni a námaparádhát és a námabhászát az éneklésben. Akinek értelme elkerüli Krsnát és fejjel beleveti magát az anyagi élvezetek mámorába, sose látja meg a saját helyzetét, mint végtelenül kis tudatszikrát. Sose ismeri el a jelentéktelenségét az, aki élvezőnek gondolja magát. Természettől fogva nem türelmes, nem akarja feladni a hamis énjét és presztízsét.
A durva érzékek élvezője nem hajlandó, és teljesen képtelen arra, hogy felajánlja a tiszteletét egy másik élvezőnek; a materialisták szokása, hogy nem őszinték, egészen addig a pontig, hogy kárt okoznak másoknak. De a vaisnava, aki megtalálja az extázist a szent névben, alázatosabb a fűszálnál, és türelmesebb a fánál; nem törődik a tisztelettel, sőt nem is szereti, ha tisztelik, de mindig felajánlja a tiszteletét másoknak. Csak egy ilyen emelkedett lélek vesz részt mindig a kírtanában.
A sértés nélkül mantrázók soha nem használnak ki másokat
Amikor ezek a tiszta lelkek a hódolatukat ajánlják a lelki tanítómesternek és az idősebb vaisnaváknak, valamint dicsőítik őket, ezt a manada-tulajdonságuk miatt teszik (mindenkit a helyzetének megfelelően tisztelnek); amikor tanácsot adnak, lelkesítik a tanítványokat és a szádhakákat az éneklés folyamatában, elhalmozzák őket dicsérő és értékelő szavakkal, akkor az amani tulajdonságuk nyilvánul meg (nem várnak el tiszteletet).
A vaisnava elviseli a bolondok haragját és ellenségességét, akik neheztelnek rá, a kiemelkedő helyzete miatt. Ilyen módon nagy türelmet tanúsít. Aki sértések nélkül énekel, alacsonyabbnak látja magát a szalmaszálnál, amelyre az emberek rátaposnak. Az ilyen szent lélek soha nem gondolja, „én vaisnava vagyok”, vagy „guru vagyok.” Mindenki tanítványának, szelídnek és elesettnek gondolja magát.
Tudván, hogy minden atom és minden egyes végtelenül kis szellemi lélek az Úr Krsna lakóhelye, sose bánik úgy másokkal, mintha alatta állnának, és senkitől semmit nem kér ebben a világban. Még ha mások irigyek és ellenségesek is vele, ő soha nem vág vissza; sőt imádkozik a kínzói javáért.
Az igazi alázat azt jelenti, soha nem találunk ki valami újat
Nem vezet be új módszereket, pl. nem cseréli fel a mahá-mantrát valami kitalált verssel. Egy vaisnava alázata nem lehet kérdéses, ha széles körben hirdeti a szent név dicsőségét, pl. új könyveket ír a lelki tanítómestere utasításainak megfelelően. De ha valaki be akarja csapni az embereket, látványosan alázatos, hogy elnyerje a tömegek imádatát, azt nem lehet elfogadni alázatnak.
Aki tisztán énekli a szent nevet, sose látja élvezetesnek az anyagot; ebben a világban mindent úgy lát, mint ami az Úr Krsna, a társai és a bhaktái szolgálatához szükséges. Nem is gondol a világ élvezetére, mert a bhakta a meghódolt hallgató helyzetét foglalja el, és soha nem akar elszakadni a mahá-mantrától, amit a lelki tanítómesterétől kapott. Így nem akar új ideákat és véleményeket terjeszteni, ez nem érdekli.
A bhakta soha nem gondolja, "valakinek a guruja vagyok"
Aki egy másik vaisnava gurujának tekinti magát, az megkondította az alázat halálharangját. Az az igazság, hogy aki nem veszi figyelembe az Úr Csaitanja által a Siksástakában adott utasításokat, arra van ítélve, hogy az anyagi nyereséget hajszolja, azzal a kizárólagos szándékkal, hogy kielégítse az érzékeit, valódi lelki azonossága kárára. Még ha lelki tanítómester is, csak az elismerésre fog sóvárogni. Ilyen sértő soha nem énekelheti a szent nevet.
Akármilyen őszinték és hittel teliek a tanítványai, sose lesznek méltók arra, hogy megkapják és énekeljék a tiszta szent nevet, ha meghallgatják ezt a sértő éneklést.
Szentírások ezzel a verssel kapcsolatban:
kírtanijah szadá harih – „A szent név állandó zengése.”
A Srimad Bhágavatam 2.1.11 mondja:
„Király, az Úr szent nevének állandó és a nagy tekintélyek módján végzett éneklése a siker kétségtelen és félelem nélküli útja mindenki számára, ideértve azokat, akiknek nincsenek anyagi vágyaik, akik anyagi élvezetre vágynak, és akik önmagukban elégedettek, mert megszerezték a transzcendentális tudást.”
Mukundamalasztótra, 37. vers:
„Bolond! Gazember! Biztos a halál az állandóan változó test számára, amelyet számtalan ragaszkodás és betegség támad a karma törvénye következtében; milyen orvoslást kerestél? Idd csak meg Krsna nevének orvosságát, ami meggyógyít minden betegséget.”