Navadvípa-dháma transzcendentális dicsősége
Koladvípa: Bahulavan, Szamudragar, Csampa Hatta, Vaninátha háza, Dzsajadeva háza
Minden dicsőséget Srí Csaitanjának, dicsőség Srí Nitjánandának. Dicsőség Advaitának, Srivásznak, és Gaura összes bhaktájának. Dicsőség Gaura Bhuminak, a legcsodálatosabbnak, ahol az Úr Csaitanja alászállt a szent névvel.
Nitjánanda szólt:
„Figyeljetek ide, mindenki! Ezen a helyen egyesül a Gangá öt ága. A Gangá elvegyül a Mandákinível és az Alakanandával, a Szaraszvatí rejtve marad. Nyugatról a Jamunával együtt érkezik a Bhogavatí, és itt van a gyors folyású Mánasza Gangá is. Mivel ez egy Mahá-Prajág, Brahmá és a Rsik száz meg százezer áldozatot végeztek itt. Páratlan ennek a helynek a dicsősége. Aki itt él, az nem fog megszületni újra. Hogyan írjam le a dicsőségét? Ehhez képest az összes többi tírtha olyan, mint a kiszáradt folyók. Innen az élőlények Goloka Vrndávanba jutnak, amikor lemondanak a földről, levegőről és vízről. Ez a Kulijapahara néven ismert hely a Gangá partján van, és kiemelkedik, mint egy hegy. A szentírásokban úgy nevezik, Koladvípa. Most hallgassatok meg egy történetet, a Szatja-jugából.
„Egy Vaszudeva nevű fiatal bráhmana szorgalmasan imádta a Varáha-inkarnációt. A Varáha-múrti imádatát végezte, és imákat ajánlott fel:
„Kérlek, részesíts a kegyedben, és mutatkozz meg. Hadd legyenek sikeresek a szemeim, az életem!” A sírástól elfulladt a hangja. „Ha nem mutatkozik meg az Uram, az életem értéktelen.”
„Röviddel ezután a kegyes Úr megmutatkozott Vaszudevának egy vadkan alakjában. Testét ékszerek díszítették, lábai, nyaka, orrlyukai, arca és szemei nagyon vonzóak voltak. Olyan magasan tornyosult, mint egy hegy. Láttán a bráhmana nagyon szerencsésnek gondolta magát. Leborult a földre, és a tiszteletét ajánlotta. Teljesen összezavarodott, sírt, és meg sem tudott szólalni. Varáha látta az ifjú odaadását, és kedvesen beszélt hozzá.
„Ó Vaszudeva, elégedett vagyok az imádatoddal, mivel az Én bhaktám vagy. Amikor eljön a Kali-juga, itt fogom feltárni a kedvteléseimet. Hallgasd meg a szavaimat. A három világban nincs semmi, ami Navadvípához lenne fogható. Ez az én nagyon kedves Dhámám, bár most rejtett. Itt vannak a tírthák is, mint Brahmavarta. Ez a szentírások ítélete. Amikor Brahmá elvégzett egy áldozatot, megjelentem, és megöltem Hiranjáksát az agyaraimmal. Még mindig érezni a hely nagy erejét, ahol megjelentem. Aki Navadvípát szolgálja, az minden tírthát szolgál. Te olyan szerencsés vagy, hogy Navadvípában szolgáltál engem, ezért ismét meg fogsz születni, amikor eljön Gauranga. Meg fogod látni a mahászankírtant és Gauranga csodálatos alakját.”
„Varáha eltűnt. A vipra mindenhol kérdezősködött, hogy megértse az üzenet jelentését. Mivel nagy pandit volt, a szentírások állításainak alapos vizsgálatával határozott megértésre jutott.
„Vaivaszváta Manu uralkodása alatt, a Kali-juga kezdetén Nadijában lesz a Gaura-lílá. A bölcsek mindezt titokban tartották. Céloztak ugyan rá, de csak a bölcsek érthették meg. Amikor a lílá megjelenik a földön, világos lesz a sásztrák értelme. Ez a bráhmana is megsejtette Gaura titkos igazságát. Nagy extázisban szankírtant végzett. Mindig Gaura nevét zengte. Mivel Vaszudeva egy alkalommal meglátta Varáha hegymagas alakját, elnevezte ezt a helyet Kola (vadkan) Parvatának (hegy), de most csak Parvata néven ismerik. A bhakták tudják, hogy ez ugyanaz, mint a vrndávani Giri Góvardhana.
„Látjátok, északra van Bahulavana, melynek csodálatos ragyogása minden irányban kiterjed. Vrndávanban tizenkét erdő van egymás után, szép sorban, de itt nem így van. Az Úr arra vágyott, hogy itt ne legyen ilyen sorrend. Csak az Úr tudja, miért. Az erdő szokatlan alakja még jobban fokozza a premát.”
Egy kicsit tovább mentek, és Nitjánanda ismét megszólalt:
„Látjátok, itt van Szamudragiri. Ez ugyanaz, mint Dváraká Puri és Ganga Szágar. Mindkettő itt van. Szamudra Szen király és nagy bhakta számára Krsna volt a minden. Amikor Bhíma idejött a katonáival, hogy minden ellenfelét legyőzze, Szamudragirit is bekerítette. A király tudta, hogy Krsna a Pándavák egyetlen menedéke, és hogy mindig a segítségükre sietet, amikor veszélyben voltak. Azt gondolta, ha el tudná érni, hogy Bhíma egy kicsit megijedjen és kiáltozzon, akkor a bhaktáihoz kegyes Krsna is megjelenne.
„El fog jönni az országomba, a saját szemeimmel láthatom Krsna fekete formáját.” Így gondolkodott, miközben összegyűjtötte a katonáit, elefántjait, lovait, és elindult a csatába. Egymás után lőtte ki a nyilakat, de közben állandóan Krsnára gondolt. Amikor Bhíma meglátta ezt a nyílzáport, a nagy veszélyben Krsnához fordult, „Ó Uram, védelmezd meg a Te Bhímádat, hiszen olyan kegyes vagy. Nem tudok harcolni Szamudra Szennel. Nagyon megaláznám, ha legyőzném őt. Lehet, hogy nagyon szégyenletes, de most nekem kell veszítenem.”
„Bhíma panaszos szavait hallva Krsna megjelent a csatamezőn. Senki más nem láthatta Őt, csak a király. Fiatal fiúként jelent meg, és az arcának a színe olyan volt, mint az esőfelhő. Nyakában virágfüzért viselt, fején korona szikrázott. Csuklóin és bokáin ékszerek villogtak, csodálatos alakját sárga selyem burkolta be. A király extázisba esett, és elájult. Amikor kissé összeszedte magát, előadta a kérését az Úrnak.
„Krsna, Te vagy az univerzum ura, az elesettek megmentője. Eljöttél, mert láttad, hogy én milyen elesett vagyok. Mindenki a Te kedvteléseidről énekel. Bennem is felébredt a vágy, hogy meglássam a Te líládat. Ezért kértem, hogy jelenj meg Navadvípában. Most itt látom ezt az elbűvölő formát. Soha nem hagyom el Navadvípát. Teljesítetted ezt a kérésemet, megjelentél Navadvípában, Krsna formájában. De vagy egy még nagyobb kívánságom is. Kérlek, változz Gaurángává a szemeim láttára.”
„Egészen addig a király Rádhá és Krsna édes líláját látta. Krsna és a barátai Kumuda erdejében élvezték délutáni kedvteléseiket, éppen haza akarták terelni a teheneket. Ez a lílá egy szempillantás alatt eltűnt, és a király most már Gauránga alakját látta egy óriási kírtanában, a bhaktákkal együtt. Gauránga táncolt és mosolygott. Arcának színe olyan volt, mint a ragyogó arany, mindennél vonzóbb, szemei, mint az ittas emberé, a teste reszketett. Beteljesült a király szemeinek a vágya. Amikor a király mindezt látta, nagyon szerencsésnek gondolta magát, és imákat ajánlott fel az Úr lótuszvirág lábainál. Néhány pillanat múlva azonban minden eltűnt. A király sírva fakadt fájdalmában.
„Bhíma nem látta ezt az eseményt, és azt gondolta, hogy a király hirtelen megrémült. Nagyon meglepődött, amikor a király elállt a harctól, és csak azért könyörgött, hogy adót fizethessen Bhímának. Bhíma elvette a sarcot, és más helyekre ment. Az egész világ Bhíma dicsőségét zengi, aki az összes égtájat meghódította.
„Mindez Szamudragiriben történt, Navadvípa szélén. Még Brahmá sem tudhatja, mennyire dicsőséges ez a hely. Egyszer az óceán Gangától kért menedéket, egészen idáig jött, és nagy odaadással szolgálta az Úr lábait. Gangá Deví szólt, „Ó óceán, az én uram hamarosan a te partodon fog élni, egy erdőben.”
„Az óceán válaszolt, „Hallgass meg, istennő! Sacsí fia sohasem fogja elhagyni Navadvípát, bár a közönséges emberek ezt nem fogják látni. Ez a Navadvípa az Úr örök Dhámája. Az összes Véda arról énekel, hogy itt milyen látható és láthatatlan kedvtelései voltak. Itt maradok a te menedékedben, Gangá, itt szolgálom Gaurángát és Navadvípát.”
„A tejóceán Navadvípában maradt, és állandóan Gauránga örök lílájáról elmélkedik.”
A zarándokok Vaninátha házánál pihentek meg, és délután Csampa Hattába mentek. Nitjánanda Prabhu elmagyarázta Srí Dzsívának: „Figyelj, Vallabha fia. Egykor ezen a helyen egy csampaka-erdő volt, része a vrndávani Khadira-erdőnek. Csampalatá szakhí leszedi a csampa virágokat, virágfüzéreket készít és felajánlja azokat Rádhának és Krsnának, ez az örök kedvtelése. Amikor a Kali-juga befolyása megnőtt, kapitalisták költöztek ide, és nagyon mohón szaggatták a virágokat. Vásárteret csináltak, a virágokat eladták a falusiaknak és a városiaknak. Ezért nevezik ezt a helyet Csampa Hattának, vagy még általánosabban Csampahatinak.
„Amikor Laksmana Szen volt Nadija királya, Dzsajadeva is az egyik alattvalója volt Navadvípában. Épített egy kunyhót a Ballal Dirghika partján, és itt élt a feleségével, Padmával nagy békességben. Itt írta a Dasa Avatára című versét, amely a király kezeibe került. A király nagy gyönyörűsággel olvasta a verset, és érdeklődött, hogy ki írta. Govardhana Ácsárja azt felelte, hogy Dzsajadeva írta. A király megkérdezte, és az ácsárja megmondta neki. A király titokban tudakozódott, és este odament Dzsajadeva házához. Vaisnavának öltözve lépett be a kunyhóba, tiszteletét ajánlotta a költőnek, és leült. De Dzsajadeva tudta, hogy a király öltözött fel szegény vaisnavának. Később a király bemutatkozott, és könyörgött a költőnek, hogy jöjjön el a palotájába. Dzsajadeva nagyon távol állt a materializmustól, nem értett egyet azzal, hogy elmenjen egy materialista házába.
„Azt felelte a királynak, „Itt hagyom a királyságodat, és máshova megyek. Nem kedvező materialistákkal társulni. Átkelek a Gangán, és elmegyek Puriba.”
„A király így szólt, „Ne hagyd el örökre Navadvípát. Hallgass a szavaimra. Teljesüljön a kívánságod, de teljesüljön az enyém is. Tedd azt, amit akarsz, de légy kegyes hozzám. A Gangán túl van az elbűvölő Csampa Hatta. Tölts ott néhány évet. Nem megyek oda úgy, ahogy nekem tetszik, hanem csak akkor látogatlak meg, amikor te kívánod.”
„A király szavait hallva a költő egyetértett, és gyorsan válaszolt, „Bár olyan gazdag vagy, és nagy a királyságod, mégis Krsna bhaktája vagy, és nem kötődsz az anyagi világhoz. Azért neveztelek materialistának, hogy próbára tegyelek, de azonban eltűrted. Innen tudom, hogy Krsna bhaktája vagy. Bár elfogadod az anyagi dolgokat, nem ragaszkodsz hozzájuk. Egy ideig Csampa Hattában maradok, te pedig eljöhetsz titokban, ha lemondasz előkelő helyzetedről.”
„A király nagyon boldogan építtetett a minisztereivel egy házat Csampa Hattában. Dzsajadeva itt élt egy ideig, és Krsna imádatát végezte a rága márga folyamata szerint. Padmavatí halomszámra hozta a csampaka virágokat, amelyeket Dzsajadeva felajánlott Krsnának. A költő nagy szeretettel végezte a felajánlást, és amikor Krsna ezt látta, elfogadta a csampakát.
„Krsna meg is jelent arany színben, a csampa-virág színében. Mindenkinél vonzóbb volt, szépséges arcú, és százezer holdként ragyogott. Göndör haja volt, nyakában virágfüzért viselt. Karjai hosszúak voltak. Ragyogása betöltötte a szobát. A Gauránga-forma láttán Dzsajadeva elájult, és könnyek folytak a szemeiből. Padmavatí eszméletlenül a földre zuhant.
„Az Úr a saját lótuszvirág kezeivel emelte fel őket, és nektári szavakat mondott: „Nagyon hamar megszületek Navadvípában, Sacsí méhéből. Az összes avatára összes bhaktájával együtt osztogatom a prema és a Krsna-szankírtan ajándékát. 24 év után szannjászi leszek, és Puriban élek. Ott, a hívek társaságban, Istenszeretetben állandóan a te Gitá Govindád verseit ízlelgetem. Halálod után te is visszatérsz Navadvípa-dhámába. Ezt biztosra veheted. Ezért most mindketten menjetek el Puriba, imádjátok Dzsgannáthát, és érjétek el az Istenszeretetet.”
„Gauránga eltűnt. Ők ketten elájultak fájdalmukban, és zokogni kezdtek. Sírva mondogatták:
„Milyen gyönyörű formát láttunk! Hogyan élhetnénk Nélküled? Miért parancsoltad meg, hogy hagyjuk el Nadiját? Biztosan valami sértést követtünk el itt. Még a gondolat is kétségbe ejt, hogy el kell hagynunk Nadiját, a lelki királyságot. Jobb lett volna madárnak vagy vadállatnak lenni Nadvadvípában, mert akkor hosszú ideig itt maradhattunk volna, mindig a Dhámán meditálva. Az életről le tudunk mondani, de nem mondhatunk le Navadvípáról, mert a ragaszkodás túl erős. Ó Urunk, add meg nekünk lótuszvirág lábaid menedékét, és hadd maradjunk itt.”
„Miközben így zokogtak, meghallottak egy hangot, „Ne bánkódjatok, hanem menjetek Puriba. Két dolog is van, hogy miért ne nyugtalankodjon a szívetek. Nem olyan régen ti is arra gondoltatok, hogy ellátogattok Puriba. Az Úrnak teljesítenie kellett ezt a kívánságot. Dzsagannátha nagyon vágyik arra, hogy lásson benneteket. Ha elégedetté teszitek Őt, akkor, – miután elhagytátok ezt a testet – megint el fogtok jönni Navadvípába, és itt maradtok örökre.”
„Ennek hallatán ők ketten azonnal elindultak. Megfordultak, még egyszer visszanéztek Navadvípára, aztán patakzó könnyekkel és dobogó szívvel, szomorúan búcsúztak a szomszédoktól.
„Legyetek kegyesek hozzánk, akik olyan sértőek voltunk. Arra kérünk benneteket, hogy tisztítsatok meg.”
„Vissza-visszanéztek, és közben egyre jobban távolodtak. Amikor már nem látták Navadvípát, elhagyták Gaura Bhumit, és állandóan sírtak. Néhány nappal később megérkeztek Nilácsalába, és elégedetté tették az Úr Dzsagannáthát.
„Dzsíva Goszvámi, itt lakott Dzsajadeva. Csak egy kis földhalom maradt. Az öregek ezt a történetet mesélik.”
„A hely láttán Dzsíva szólni sem tudott, és sírni kezdett.
„Szerencsés Dzsajadeva, szerencsés Padmavatí, Gitá Govinda és Krsna Ratí! Legyetek kegyesek hozzám, adjatok nekem egy cseppet a prema-óceánból, amelyet Dzsajadeva élvezett.”
E szavakkal Dzsíva a földre borult Nitjánanda lábainál. Az éjszakát Vaninatha házában töltötték, ahol Vaninatha és Vamsidana szolgálták ki Nitjánanda Prabhut.
Ez a gonosz, értéktelen Bhaktivinoda énekli Nadija dicsőségét, aki állandóan Nitái és Dzsáhnava lótuszvirág lábainak árnyékára vágyik.