''nitja-dharma o szambandhabhideja prajódzsana
(pramejantar-gata májá-mukta-dzsíva-vicsára)'
17. fejezet
Örök vallás és szambandha, abhideja és prajódzsana
(A Májá börtönéből kiszabadult lelkek)
A nagymama már megtette az intézkedéseket Vradzsanátha esküvőjéhez. Ezen az éjszakán mindent elmondott Vradzsanáthának. Vradzsanátha nem is válaszolt, evett, és lefekült az ágyába. Egyre csak a tiszta szellemi lélekre gondolt, és nagyon későn aludt el. Az öreg nagymama ezen gondolkodott, „Hogyan vehetném rá Vradzsanáthát, hogy egyezzen bele a házasságba?” Aztán megérkezett Vradzsanátha unokatestvére, Vani-Mádhava. A feleségnek javasolt lány az ő rokona volt. Vidzsaja Vidjáranta küldte el Vani-Mádhavát, hogy befejezzék a házassági előkészületeket. Vani-Mádhava szólt: „Nagynéném, miért van ez a késedelem? Kérlek, gyorsan intézkedj, hogy Vradzsanátha megházasodjon.” Vradzsanátha nagyapja panaszkodott, „Testvérem, ehhez te jobban értesz. Győzd meg Vradzsanáthát, hogy egyezzen bele a házasságba. Beszéltem neki róla, de ő még csak nem is válaszol.”
Vani-Mádhava alacsony, rövidnyakú, sötétbőrű, hunyorgó szemű ember volt. Sok dologba belekezdett, de nem fejezett be semmit. Az öreg hölgy szavaira ezt mondta, „Semmi nem állíthat meg engem. Mit meg nem teszek, ha te parancsolod! Nem tudod, milyen ügyes vagyok? Nagy pénzösszeggé szaporítok egyetlen pénzdarabot. Meghívsz egy lakomára, ha sikerül?” A nagymama válaszolt, „Vradzsanátha evés után rögtön lefeküdt.” Erre ezt mondta Vani-Mádhava, „Holnap eljövök, és elintézem.” Aztán eltávozott. Eljött a következő reggel. Vradzsanátha Durgá istennő szentélyén kívül üldögélt. Észrevette Vani-Mádhavát, és megkérdezte, „Testvérem, miért jöttél?” Vani-Mádhava válaszolt, „Nemes testvérem, te olyan sokáig tanulmányoztad és tanítottad a Njája-sásztrát. Haranátha Csúdámani fia vagy. Neved minden országban híres. Azonban te vagy az egyetlen férfi a családban. Hogyan marad fenn a család, ha nincsenek utódok? Testvérem, mindannyian ezt kérjük tőled: Nősülj meg.” Vradzsanátha válaszolt, „Testvérem, miért zaklatsz engem minden ok nélkül? Én az Úr Gauraszundara bhaktáinál vettem menedéket. Miért akarnék megházasodni? Akkor vagyok boldog, amikor ott vagyok a májápuri vaisnavák mellett. Nem gondolom, hogy jó a világi élet. Szannjászi leszek. A vaisnavák lábainál veszek menedéket. Ezt bizalmasan mondom neked. Kérlek, ne áruld el senkinek.” Vani-Mádhava látta, milyen helyzetben van Vradzsanátha, és ezt gondolta, „Ezen az úton nem lesz könnyű járni. Valami cselre lesz szükség. Vani-Mádhava ravaszul elrejtette, hogy mi van a szívében, és ezt mondta, „Én mindig segítettem neked. Amikor tanultál, én vittem a könyveidet. Ha szannjászi leszel, a dandádat és a vizes edényedet viszem.”
A csalók villás nyelvvel beszélnek. Az egyik embernek ezt mondják, a másiknak valami mást. Mindig bajt kevernek. Abból, amit mondanak, nem látni azonnal, hogy igazából mi van a szívükben. A szájukban méz van, a szívükben méreg. Vani-Mádhava kedves szavaira ezt mondta Vradzsanátha, „Testvérem, tudom, hogy régóta az igaz barátom vagy. A nagymamám öreg hölgy. Semmit sem ért meg, ami nagyon mély. A nyakamba akarja varrni ezt a lányt, be akar lökni a családos élet poklába. Örökre hálás leszek neked, ha lebeszélek.” Vani-Mádhava szólt, „Légy csak egészen nyugodt. Senki nem tesz olyat, amit te nem akarsz. Csak egyet mondj meg nekem őszintén, barátom, miért utálod annyira a házasságnak még a gondolatát is? Ki tanított arra, hogy lemondj?” Vradzsanátha mindent elmondott Vani-Mádhavának, elmondta, hogyan vált lemondottá. Ezt is mondta, „Az idős Raghunátha dásza babadzsi a tanítóm, Májápurban. Minden este elmegyek hozzá. Ő oltotta ki bennem a materializmus lobogó tüzét. Nagyon kegyes volt hozzám.” Vani-Mádhava gonosz tervet forralt az elméjében, és ezt gondolta, „Most megtaláltam a gyenge pontját. Már csak egy jó stratégiára van szükség. Ellene fordítom a gyengeségét.” Hangosan pedig ezt mondta: „Testvérem, nagy titokban lebeszélem a nagyanyádat. De most haza kell mennem.” Ezt mondta, majd előbb hazament, aztán egy mellékösvényen gyorsan elment Májápurába, Srivásza udvarába. Leült a bakula fa alatt, és ezt gondolta, „Ezek a vaisnavák a világ minden jó dolgát elveszik maguknak, hogy élvezzék. Milyen szép házak! Milyen kellemes kert! Milyen kedves udvar! Milyen szép hely! Egyesével üldögélnek a bhadzsana-kutiráikban. A vaisnavák csak üldögélnek, és ismétlik a mantrákat a dzsapa-gyöngyeiken. Olyanok, mint a vallás bikái! Nincs semmi gondjuk! Megfürdenek a Gangá vizében, a szomszédság tiszteletreméltó hölgyei vizet, gyümölcsöt és mindenféle ételt hoznak nekik. Hajdanában a bráhmanák kaptak ilyen adományokat a karma-kanda szertartások végzéséért. Manapság ezek a babadzsik élvezik az adományokat. Szerencsés Kali-korszak! ’Azt mondja, Rámacsandra híve, de igazából a Kali-juga híve.’ Most értem, mit jelent ez a régi mondás. Ó jaj! Hiába születtem egy bráhmana családban! Manapság senki sem ad nekünk gyümölcsöt. Nem adnak még vizet sem. A vaisnavák azt mondják, a Njája követői bolondok, olyan sokat beszélnek az agyagedényekről és a rongydarabokról. Gondolom, igazuk van. Legalábbis, ami Vradzsanáthát illeti. Most ezeknek a gonosz embereknek a kezébe került, akik csak ágyékkötőt viselnek. De én Vani-Mádhava vagyok. Majd én a helyére teszem a barátomat. Helyükre teszem ezeket a gonosz vaisnavákat is.” Ilyen gondolatokkal lépett be az egyik kunyhóba. Véletlenül éppen a szent Raghunátha dásza babadzsi kunyhójába lépett be, aki ott ült, és az Úr Hari szent neveit zengte. Az ember természete könnyen meglátszik az arcán. Amikor az idős babadzsi fölnézett, hogy a megszemélyesített Kali-juga áll előtte, egy bráhmana fiának a formájában. A vaisnavák természettől fogva nagyon alantasnak és elesettnek gondolják magukat. Türelmesek és toleránsak, amikor az ellenségeik zaklatják őket. Mindenkinek jót kívánnak. Nem kívánják, hogy mások tiszteljék őket, bár ők mindenki mást tisztelnek. A szent Raghunátha dásza babadzsi is tisztelettel bánt a vendégével, udvariasan felajánlott neki egy ülőhelyet. Vani-Mádhava határozottan nem vaisnava volt. Nem tudta, mi a helyes etikett, hogyan kell közeledni egy vaisnavához. Az idős babadzsit súdrának vélte, és megáldotta. A szent babadzsi megkérdezte, „Baba, mi a neved? Miért jöttél ide?” Amikor az idős babadzsi a „tumi’ (te, egy fiatal fiú) és az „ámi” (én, a tiszteletreméltó úriember) szavakat használta, Vani-Mádhava dühös lett. Ravaszul azonban így szólt, „Babadzsi! Azt gondolod, egyenlő vagy a bráhmanákkal, csak azért, mert ágyékkötőt viselsz? Jól van, legyen. Van egy dolog, amit én, a tiszteletreméltó úriember szeretnék kérni tőled, fiatalember. Ismersz egy Vradzsanátha Pancsanánát?”
Babadzsi: „Kérlek, bocsásd meg a sértésemet. Kérlek, ne találj hibákat egy öregember szavaiban. Vradzsanátha néha idejön.”
Vani-Mádhava: „Nem becsületes ember. Két nagy négy napig alázatos és udvarias. Így irányít téged. Aztán mindenre rávesz, amit akar. Belapukura Bhattacsárjái látják, hogy mit csinálsz, és most nagy ellenségeid lettek. Tanácskoztak egymás között, aztán elküldték hozzád Vradzsanáthát. Öregember vagy. Ügyelned kell. Időről időre eljövök, és beszámolok a terveikről. Ne beszélj rólam senkinek. Neked nem lesz jó, ha beszélsz. Most el kell mennem.”
Ezt mondta Vani-Mádhava, és aztán hazatért.
Miután befejezte az ebédjét, elment Vradzsanáthához, és ezt mondta neki, „Testvérem, ha üzleti ügyben voltam Májápurában. Láttam ott egy öreg vaisnavát. Talán ő volt a te Raghunátha dásza babadzsid. Beszélgettem vele, és szóba kerültél te is. Nagyon csúnya szóval illetett, nem szabad ezt mondani egy bráhmanára. Végül ezt mondta, ’Megetetem az ételmaradékokat Vradzsanáthával, 36 alacsony kasztbeli ember tányérjáról. Így teszem tönkre a bráhmanákat.’ Hallod! Ha az olyan panditák, mint te, ilyen emberekkel szeretnek együtt lenni, akkor soha, senki sem fogja tisztelni a bráhmana panditákat.” Vradzsanátha nagyon meglepődött, amikor ezeket a szavakat hallotta Vani-Mádhavától. Nem lehet tudni, miért rendült meg hirtelen a hite a vaisnavákban, miért vonta kétségbe az idős babadzsi iránti odaadását. Vradzsanátha szólt, „Testvérem, ma nagyon elfoglalt vagyok. Kérlek, menj haza, gondolkodni fogok azon, amit mondtál.” Vani-Mádhava hazament.
Vradzsanátha nagyon jól tudta, hogy Vani-Mádhava kétszínű. Njája logikával foglalkozott, de nem szerette a becstelenséget. Most már látta, miért ajánlotta fel a segítségét Vani-Mádhava abban, hogy szannjászi legyen. Megértette, miért beszélt kedvezően a szannjászáról. Elgondolkodott, és arra a következtetésre jutott, hogy Vani-Mádhavának biztosan valami előnye származik ebből a házasságból; azért kellett elmennie Májápurába, hogy előmozdítsa a ravasz tervét. Vradzsanátha gondolatban így imádkozott a Legfelsőbb Úrhoz, „Legfelsőbb Úr, kérlek, adj nekem erős hitet a lelki tanítómesteremben és a vaisnaváknak. Ne fogyatkozzon meg a hitem ravasz emberek gaztettei miatt.” Miközben ezeken a dolgokon gondolkodott, véget ért a nap. Szürkületkor zaklatott szívvel ment Srivásza udvarába.
Miután Vani-Mádhava elment, a szent idős babadzsi ezt gondolta, „Ez az ember egy bráhmana-ráksasza. A szentírások ezt mondják:
„A Kali-jugában a ráksaszák bráhmanák családjaiban születnek meg.”
„Ez az ember benne van ezekben a szavakban. Büszke a kasztjára, bár igazából semmi sincs, amire büszke lehetne. Gyűlöli a vaisnavákat. Képmutató, bűnt követ el, és közben büszkén lengeti a jámborság zászlóját. Ezek a dolgok mind rá vannak írva az arcára. Rövid nyaka, hunyorgó szemei, gyanús szavai megmutatják, mi lakik a szívében. Milyen kedves és nyájas Vradzsanátha, mekkora démon ez a másik alak! Úr Krsna, Úr Gauránga, kérlek, hadd ne kelljen olyan emberekkel társulnom, mint ez. Ma felhívom rá Vradzsanátha figyelmét.”
Vradzsanátha belépett a kunyhóba. A szent idős babadzsi most már kétszer annyira szerette őt, és így szólt, „Gyere be, Baba. Gyere be,” és megölelte Vradzsanáthát. Vradzsanátha szemeiből könnyek folytak, amikor megcsókolta a babadzsi lábainak a porát. Zavarban volt, nem tudott megszólalni. A szent babadzsi szólt, „Ma reggel idejött egy sötétbőrű bráhmana, és nagyon zavaró dolgokat mondott. Ismered őt?”
Vradzsanátha: „Uram, te elmagyaráztad nekem, hogy sokféle élőlény él ebben az anyagi világban. Közülük néhány irigy lény abban leli az örömét, ha másoknak bajt okozhat. Az elsők egyike az irigyek közül az én unokatestvérem, Vani-Mádhava (de zavarban vagyok, amiért az unokatestvéremnek kell neveznem). Boldog leszek, ha nem beszélünk róla. Az igazság az, hogy neked rólam mond rosszat, nekem pedig rólad. Ezt azért teszi, hogy rosszat gondoljunk egymásról, és megszakadjon a barátságunk. Nem alkottál véleményt magadban, amikor ezeket a szavakat hallottad?”
Babadzsi: „Krsna! Gauránga! Hosszú ideje szolgálom a vaisnavákat. Kegyükből valamennyire meg tudom ítélni, ki vaisnava, és ki nem. Mindent megértettem. Erről nem kell többet mondanod.”
Vradzsanátha: „Felejtsünk el mindent, amit mondott. Kérlek, mondd meg nekem: Hogyan szabadul ki a lélek Májá börtönéből?”
Babadzsi: „Amikor meghallottad a Dasa-múla hetedik versét, megtalálod a választ a kérdésedre.
„Amikor az anyagi világban az egyik fajból a másikba vándorló lélek megpillant egy vaisnavát, aki tele van az Úr Hari iránti odaadás nektárjával, vonzódni kezd, követni akarja azt a vaisnavát. Az Úr Krsna szent neveit zengve fokozatosan feladja a materializmust, és végül visszanyeri az eredeti lelki formáját. Ebben a formában élvezi az Úr Krsna közvetlen szolgálatának édes, nektári ízeit.”
Vradzsanátha: „Szeretnék hallani egy vagy két idézetet a Védákból, amelyek ezeket bizonyítják.”
Babadzsi: „A Védák ezt mondják (Mundaka Upanisad 3.1.2 és Svetásvatara Upanisad 4.7):
„Bár a két madár (a Felsőlélek és az egyéni lélek) ugyanazon a fán ülnek, az evő madár (az egyéni lélek) mindig aggódik, és rosszkedvű, mint a fa gyümölcseinek élvezője. De ha valahogyan a barátja felé fordítja az arcát, aki az Úr, és megismeri a dicsőségét, a szenvedő madár azonnal megszabadul minden aggodalomtól.”
Vradzsanátha: „Azt mondod, hogy az egyéni lélek azonnal megszabadul minden aggodalomtól, amikor meglátja az imádandó Legfelső Urat, és megérti a dicsőségét. A ’felszabadulásra’ vonatkoznak ezek a szavak?”
Babadzsi: „Amikor valakit kiengednek Májá börtönéből, azt ’felszabadulásnak’ nevezik. Ha valaki el akarja érni a felszabadulást, az Úr szent bhaktáival kell társulnia. Ha a lélek elérte a felszabadulást, visszanyeri az eredeti lelki dicsőségét. Erre a felszabadulásra kell törekedni. A Srimad Bhágavatam (2.10.6) mondja:
„A felszabadulás az élőlény formájának tartós helyzete, miután föladta a változó durva és finom anyagi testeket.”
„Ha egy lelket kiengednek Májá börtönéből, abban a pillanatban, azonnal felszabadul. Ha azonban a eredeti formájában van, belekezd a lelki cselekedetek végtelen sorozatába. A léleknek először ezeket a kötelességeket kell végeznie. Azt lehet mondani, hogy a felszabadulás nagyon sok szenvedésnek vet véget. De ezen kívül magával hozza a lelki boldogságot is. Ezt mondja erről a Cshándógja Upanisad (8.12.3):
„Aztán a lélek elhagyja az anyagi testet, és az Istenség ragyogó, Legfelsőbb Személyiségéhez megy. Visszanyeri eredeti, lelki formáját, és abban a formában számos kedvteléset élvez, eszik és játszik az Istenség Legfelsőbb Személyiségével.”
Vradzsanátha: „Milyen jelek mutatják, hogy a lelket kiengedték Májá börtönéből?”
Babadzsi: „Nyolc jelet sorol fel a Cshándógja Upanisad (8.7.1):
„Olyan lelket kell keresni, aki mentes a bűnöktől, az öregségtől, haláltól, siránkozástól, éhségtől és szomjúságtól, aki az igazságot akarja, és aki az igazságra koncentrálja a gondolatait.”
Vradzsanátha: „A Dasa-múla verse azt mondta, a születés és halál körforgásában vándorló lélek akkor részesül áldásban, ha egy olyan vaisnavával társul, aki az Úr Hari szolgálatának nektári ízeiben gyönyörködik. Van egy kérdésem. A személytelen spekuláció, astanga-jóga vagy más áldásos tettek végzésével nem lehet végül elérni az Úr Hari odaadó szolgálatát?”
Babadzsi: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a saját transzcendentális szájával mondja (Srimad Bhágavatam 11.12.1-2):
„Sem az astanga-jóga (misztikus jógarendszer, amellyel az érzékeket fegyelmezik) gyakorlásával, sem személytelen monizmussal vagy az Abszolút Igazság elemző tanulmányozásával, sem a Védák alapos ismeretével, sem lemondással, sem adományozással, sem a szannjásza elfogadásával, sem jagjákkal, sem védikus himnuszokkal, sem zarándoklatokkal, sem vallási kötelességek végzésével, sem önfegyelemmel nem lehet annyira elérni Engem, mint azzal, ha társulnak a szent bhaktákkal, akik jó társasága mindentől megszabadít, ami kedvezőtlen.”
A Hari-bhakti-sudhódaja (8.61) mondja:
„A társulás nagyon fontos. Olyan, mint a kristály, amely mindent visszatükröz, amit eléje tettek. Biztosan ugyanez történik, ha az Úr virágokhoz hasonló bhaktáival társulunk, és ha a szívünk olyan tiszta, mint a kristály.”
„A szent bhaktákkal való társulás hozza meg a kedvező eredményt. Amikor a szentírások azt mondják, hogy egyedül kell élni, ez azt jelenti, hogy csak bhaktákkal kell társulni. Már az is nagy eredményt ér el, aki véletlenül, tudtán kívül társul a bhaktákkal. A Srimad Bhágavatam (3.23.55) mondja:
„Ha azért társulnak, hogy kielégítsék az érzékeket, ez bizonyára a megkötöttség útja. De ha egy szenttel társulnak, az akkor is elvezet a felszabadulás útjára, ha tudás nélkül történik.”
„Ezt is a Srimad Bhágavatam (7.5.32) mondja:
„Ha nem kenik a testükre egy anyagi szennyeződéstől teljesen megszabadult vaisnava lótuszvirág lábainak a porát, a nagyon is materialista életre hajlamosak nem ragaszkodhatnak az Úr lótuszvirág lábaihoz, akit nem közönséges cselekedeteiért dicsőítenek. Csak az szabadulhat meg az anyagi szennyeződéstől, aki Krsnsa-tudatos lesz, és ilyen módon vesz menedéket az Úr lótuszvirág lábainál.”
„Srimad Bhágavatam (10.48.31):
„Az embernek csak azután válik hasznára a zarándokhely, hogy odament. Egy adott félisten imádatával hosszú ideig tart a vágy teljesülése, de az olyan szentek, mint te, kedves Akrúrám, azonnal teljesíthetik a bhakták minden vágyát.”
„Srimad Bhágavatam (10.51.53).
„Uram, tévedhetetlen Legfelsőbb Személy! Ha az univerzumokban vándorló lélek érdemessé válik a felszabadulásra, alkalmat kap arra, hogy társuljon a bhaktákkal. Ha bhaktákkal társul, fölébred a vonzódása Irántad. Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a legkiválóbb bhakták legmagasabb célja, és az univerzum Ura.”
Vradzsanátha: „Az ember jámbor tettek végzésével éri el, hogy társuljon a szent bhaktákkal. Mik ezek a jámbor tettek? Ezek nem karma (védikus szertartások) és gjána (személytelen spekuláció)?”
Babadzsi: „A szentírások megmondják, mik a jámbor tettek. Kétféle jámbor tett van: 1. amelyek elhozzák az odaadó szolgálatot, és 2. amelyek haszontalan eredményekkel járnak. A rendes és alkalmi védikus kötelességek, Szánkhja filozófia és személytelen spekuláció mind haszontalan eredményekkel járnak. A szent bhaktákkal való társulás, az odaadást hozó helyekkel, időpontokkal és dolgokkal való kapcsolat adják meg az odaadó szolgálat eredményét. Az ember összegyűjti ezeket az érdemeket, és ezek végül olyan erősek lehetnek, hogy meghozzák az odaadást az Úr Krsna iránt. Más jámbor tettek érdemeit nem lehet összegyűjteni. Élvezzük az eredményeiket, és már el is tűntek. Ebben az anyagi világban az olyan jámbor tettek, mint az adományozás, anyagi élvezetet hoznak eredményként. A személytelen spekuláció és hasonló cselekedetek eredménye a személytelen felszabadulás. Ezek a cselekedetek nem képesek megadni az odaadó szolgálatot. Mi adja meg ezt az eredményt? Társulás a szent bhaktákkal, az Ekádasi, Dzsanmástami, Gaura-púrnima és más szent napok megtartása, Tulaszi-dévi imádata, az Úr imádata a templomában, a mahá-praszádam megtisztelése, szent helyek meglátogatása, a bhakták látása és megérintése.”
Vradzsanátha: „Ha valaki, akit az anyagi élet bajai zaklatnak, elmenekül az anyagi illúzió elől, és értelmes módon az Úr Hari lábainál vesz menedéket, nem fogja elérni az odaadó szolgálatot?”
Babadzsi: „Ha értelmesen megérti, hogy minden szenvedését az illuzórikus energia, májá okozta, az egész anyagi világ természeténél fogva kedvezőtlen, és az egyetlen menedéke a Legfelsőbb Úr lótuszvirág lábai és bhaktáinak társasága, akkor menedéket fog venni a bhakták lábainál, akik az Úr lábainál vettek menedéket. Ez a leghatékonyabb módja annak, hogy elérjék az odaadó szolgálatot. Ezen az úton lehet elérni a Legfelsőbb Úr lábait. Kezdetben bizonyára jelen vannak a lemondás, és a megértés, mi kedvező, és mi nem, de ezeknek csak másodlagos fontosságuk van az odaadó szolgálatra törekvő számára. Az odaadó szolgálat elérésében a szent bhakták társasága a legfontosabb tényező. A társuláson kívül semmi más nem nagyon fontos.”
Vradzsanátha: „Mi az ellenvetés, ha azt mondjuk, hogy a karma (jámbor tettek), gjána (személytelen spekuláció), vairágja (lemondás) és viveka (a kedvező és kedvezőtlen megkülönböztetésének képessége) másodlagos eszközök, amelyek szintén segítenek elérni az odaadó szolgálatot?”
Babadzsi: „Van egy ellenvetés. Ezek az eszközök általában triviális és haszontalan eredményeket hoznak. A jámbor tettek anyagi élvezetet adnak a léleknek, és már el is múltak. A lemondás és a kedvező és kedveztőtlen megkülönböztetésének képessége többnyire imperszonalizmushoz vezetnek. Az imperszonalizmus becsapja a lelket, elveszi tőle az alkalmat, hogy elérje az Úr lábait. Nem szabad megbízni abban, hogy ezek az eszközök hozzák el az odaadó szolgálatot. Néha elhozhatják, de általában nem így történik. A tiszta bhaktákkal való társulás viszont nem triviális és időleges eredményeket hoz. Társaságuk elkerülhetetlenül meghozza a tiszta Istenszeretetet. A Legfelsőbb Úr mondja a Srimad Bhágavatamban (3.25.25):
„Amikor a tiszta bhakták egymás között az Istenség Legfelsőbb Személyisége kedvteléseiről és cselekedeteiről beszélgetnek, az rendkívül kellemes a fülnek és a szívnek, és végtelen elégedettséget nyújt nekik. E tudás művelésével az ember fokozatosan előrelép a felszabadulás útján, majd szabaddá válik, vonzódása megszilárdul, és elkezdődhet valódi odaadása és valódi odaadó szolgálata:”
Vradzsanátha: „A szent bhaktákkal kell társulni, ezen az úton lehet elérni az odaadó szolgálatot. Először meghallgatjuk a bhakták szájából az Úr Hari történeteit, és aztán elérjük az odaadó szolgálatot. Ez a helyes sorrend?”
Babadzsi: „Elmondom neked a helyes sorrendet. Kérlek, hallgasd meg. A születésről születésre az anyagi világban vándorló lélek a sors rendeléséből elér valamit, ami elvezet az odaadó szolgálathoz. Élete során, a végzet rendeléséből, a lélek találkozhat az odaadó szolgálat valamelyik formájával: véletlenül böjtölhet Ekádasin, lát és megérint egy szent helyet, vendégül látja a tiszta bhaktát, hallja az Úr Hari szent neveit, a történeteit vagy dalokat a szent bhakták szájából, akik egyetlen tulajdona az Úr Hari. Ha ezeket a cselekvéseket azzal a vággyal végzi, hogy anyagi, érzéki örömöket vagy személytelen felszabadulást érjen el, akkor nem fogja elérni az odaadó szolgálatot. Ha azonban egy ártatlan ember véletlenül így cselekszik, és nem akar sem érzékkielégítést, sem személytelen felszabadulást, akkor ezek a cselekedetek el fogják őt vezetni az odaadó szolgálathoz. Amikor ezek az odaadást adó jámbor tettek, sok születés után, összegyűlnek, az ember végül hinni kezd a tiszta odaadó szolgálatban. A tiszta odaadó szolgálatba vetett hit megteremti a vágyat, hogy társuljon a tiszta bhaktákkal. A bhaktákkal társulva fokozatosan szádhanát (odaadó szolgálat a gyakorlatban) és bhadzsanát (az Úr imádata) kezd végezni. A bhadzsana végzésén keresztül lassan megszabadul minden nem kívánatos anyagi vágytól. Amikor már nincsenek anyagi vágyai, eléri a tiszta hitet. Aztán ez a hit egyre tisztább lesz, és fokozatosan megjelenik a ’rucsi’ (vonzódás az Úrhoz). Egyre jobban vonzza az Úr szépsége, és a vonzódás átalakul ragaszkodássá (ászakti) az Úr iránt. Amikor ez a ragaszkodás teljesen megnyilvánul, eléri az extatikus Istenszeretetet (bháva vagy rati). Ez az extatikus szeretet válik ’raszává’ (az Úrral való kapcsolat nektári ízévé), ez hozza el a ’premotpatti’-t (a tiszta Istenszeretetet). Az odaadó szolgálat alapja tehát látni és követni az Úr tiszta bhaktáit. A következtetés az, hogy az ember a kezdetben a bhaktákkal társul. Aztán hinni kezd. A bhaktákkal való társulás eredménye, hogy eléri a hitet. A hit másik neve meghódolás (saranapatti) az Úr előtt. A lélek a bhaktákkal való első társulás hatására kezd vonzódni az Úr Harinak kedves helyekhez, időpontokhoz, dolgokhoz és személyekhez. Ugyanez hozza el a hitet, amely az Úr előtti meghódolásként nyilvánul meg. Ezt látjuk az Úr utolsó tanításában, a Bhagavad-gítában (18.66):
„Hagyj fel a vallás minden változatával, és hódolj meg csak Nekem. És megszabadítlak a bűnök visszahatásaitól. Ne félj.”
„Itt a ’szarva-dharma’ (a vallás minden változata) szó a szmárta-dharmára (a szmrti-sásztrák szabályaira), az astanga-jógára, szánkhjára, gjánára (személytelen spekuláció), vairágjára (lemondás) és a vallás hasonló változataira vonatkozik. E vallások egyik fajtája sem képes kielégíteni a lélek igazi lelki szükségleteit. Ezért írja azt a Gítá, hogy ezeket a vallásokat fel kell adni. Pravrtti-sraddhában (pozitív hit) az ember ezt gondolja, ’Tudom, hogy a szellemi lélek egyetlen célja az Úr Krsna, akinek formája az öröklét, tudás és boldogság tökéletessége, és aki Vradzsában élvez kedvteléseket. Ezért teljesen elutasítom az anyagi érzékkielégítést, a személytelen felszabadulást, és minden egyéb célt, ami nem az odaadás; most meghódolok Előtte, tiszta lelki szeretettel.’ Amikor ez a hit megjelenik, a lélek egy szent vaisnava alázatos követője lesz. Így hódol meg egy szent vaisnava lelki tanítómester előtt.”
Vradzsanátha: „Mik a lélek anarthái (nem kívánatos dolgok)?”
Babadzsi: „Négyféle anartha van: 1. szva-szvarúpa-aprápti (dolgok, amelyek megakadályozzák az eredeti lelki természet felélesztését), 2. aszat-trsná (szomjazás anyagi dolgokra), 3. aparádha (sértések), és 4. hrdaja-daurbalja (a szív gyengesége). A bebörtönzött lélek elfelejti, hogy tiszta, a szellem része, az Úr Krsna szolgája, és nagyon messzire kerül az eredeti természetétől. Ez az első anartha: szva-szvarúpa-aprápti. Az ember ezt gondolhatja, ’Én anyag vagyok, és ezek az anyagi tárgyak az én tulajdonom.’ Az anyagi dolgok birodalmában szomjazza a boldogságot. Ennek a neve aszat-trsná. Az aszat-trsná három fajtája a következő: 1. vágyakozás jó gyerekekre és utódokra, 2. vagyonra, és 3. lakhelyre a Szvargalokán. A tízféle sértést (aparádha) később mondom el. A hrdaja-daurbaljából (a szív gyengeségéből) származik a siránkozás, és seregnyi más probléma. Ez a négy anartha az anyagi tudatlanság által megbilincselt lélek természetes tulajdona. Ha aztán a bhaktákkal társul, és elmélyíti a Krsna-tudatot, fokozatosan megszabadul ezektől az anartháktól. Nem könnyű követni a jóga útját, amelynek négy része van: pratjáhára (visszahúzódás az érzékek tárgyaitól), jama (önfegyelem), nijama (megfékezés), és vairágja (lemondás). Ez az út tele van problémákkal. A Krsna-tudat elmélyítése a bhakták társaságában viszont nagyon könnyű. Könnyen elhomályosítja az anarthákat és a materializmust. Amikor a materializmus elhomályosult, a lélek eredeti formája spontán megnyilvánul.”
Vradzsanátha: „Az anartháktól mentes embereket ’felszabadultnak’ lehet nevezni?’
Babadzsi: Kérlek, gondolkodj el a Srimad Bhágavatam (6.14.3-5) e szavain:
„Ebben az anyagi világban annyi élőlény van, mint ahány atom. Ezek között az élőlények között nagyon kevés az ember, és az emberek között is csak kevés törődik a vallási elvek követésével. „Bráhmanák kiválósága, Sukadéva Goszvámi! Sok olyan ember közül, aki követi a vallási elveket, csak néhány akar kiszabadulni az anyagi világból, és sok ezer olyan ember közül, aki felszabadulásra vágyik, csupán egy éri el azt igazán, feladva a társadalomhoz, a barátsághoz, a szerelemhez, a szülőföldhöz, az otthonhoz, a feleséghez és a gyerekekhez fűződő anyagi ragaszkodását. És sok-sok ezer ilyen felszabadult lélek között rendkívül ritka az, aki megérti a felszabadulás valódi jelentését. Nagy bölcs! A felszabadult és a felszabadulásról tökéletes tudással rendelkező lelkek milliárdjai közül talán egy akad, aki az Úr Nárájana, Krsna bhaktája. Az ilyen teljesen békés bhakta rendkívül ritka.”
„Csak a tiszta bhakták igazán mentesek az anartháktól. Az ilyen bhakta nagyon ritka. Sok millió és millió felszabadult lélek között kell kutatni, hogy megtaláljuk azt az egyet, aki az Úr Krsna bhaktája. Ezért ebben az anyagi világban nincs olyan csoport, amellyel nehezebb lenne társulni, mint az Úr Krsna bhaktáival.”
Vradzsanátha: „A ’vaisnava’ szó csak arra vonatkozik, aki lemondott a családi életről?”
Babadzsi: „Vaisnava az Úr Krsna tiszta bhaktája. Az ilyen bhakta lehet vagy családos ember, vagy szannjászi. Lehet bráhmana vagy csandála (kaszton kívüli). Lehet gazdag, vagy szegénységtől sújtott. Amilyen tiszta az odaadása az Úr Krsna iránt, annyiban tiszta bhakta.”
Vradzsanátha: „Elmagyaráztad, hogy ötféle lelket nyelt el Májá. A Májá által bebörtönzött, ötféle lélek közé odavetted a szádhana-bhaktákat (akik abban a szakaszban vannak, hogy a gyakorlatban végzik az odaadó szolgálatot), és a bháva-bhaktákat (akik a lelki szeretet szakaszában vannak). Melyiküket engedik ki Májá börtönéből?”
Babadzsi: „Azt lehet mondani, a lelket abban a pillanatban engedik ki, amikor az Úr bhaktájaként kezd élni. A Májá börtönéből való megszabadulás utolsó szakaszát azonban csak akkor éri el, amikor az Úr iránti odaadása beérett. Azelőtt csak a börtönből való kiszabadulás előzetes szakaszában van. Amikor a durva és finom anyagi testek (szthúla- és linga-saríra) megsemmisülnek, a lélek is teljesen kiszabadul Májá börtönéből. A szádhana-bhakti (az odaadó szolgálat gyakorlati cselekedetei) végzésével fokozatosan eléri a bháva-bhaktit (a lelki Istenszeretetet). Amikor a bháva-bhakti szilárd és erős lesz, a lélek a durva test elhagyása idején el tudja hagyni a finom testet is, és az eredeti lelki formájában van. Mivel az anyagi élet még folytatódik a szádhana-bhakti szakaszában, sőt nem szűnik meg teljesen még a bháva-bhakti kezdeti szakaszaiban sem, a szádhana- és bháva-bhaktákat az ötféle lélek közé számítjuk, akiket elnyelt Májá. A materialistákat és az imperszonalistákat bizonyára ide kell számítani. A felszabadult lelkek közül csak azok érték el a felszabadulás igazi tökéletességét, akik azt az Úr Harinak végzett odaadó szolgálattal érték el. A lélek, aki sértéseket követ el, és akit ezért börtönzött be Májá, elfelejti, hogy Krsna szolgája. Ez a feledékenység a gyökér, amelyből kihajtanak a sértései. Krsna kegye nélkül nem bocsátják meg a léleknek ezt a sértést. Májá börtönéből sem szabadul ki Krsna kegye nélkül. Az imperszonalista szampradájában azt hiszik, hogy személytelen spekulációval fogják elérni a felszabadulást. Ez a hit alaptalan. Senkit sem engednek ki Májá börtönéből, aki nem részesült előbb Krsna kegyében. A Srimad Bhágavatamban (10.2.32-33) két imát mondanak el a félistenek, ezek magyarázzák el ezt az igazságot:
„Lótuszvirág szemű Urunk! Az abhakták, akik szigorú lemondásokat és vezekléseket vállalnak, hogy a legfelsőbb helyzetbe kerüljenek, talán felszabadultnak gondolják magukat, értelmük azonban tisztátalan. Leesnek felsőbbrendűnek vélt helyzetükből, mert nem imádják lótuszvirág lábaidat. „Mádhava, Istenség Legfelsőbb Személyisége, szerencse istennőjének Ura! Ha azok a bhakták, akik a legmélyebb szeretetet érzik Irántad, néha elbuknak az odaadás útján, ők nem úgy buknak el, mint az abhakták, mert még mindig védelmezed őket. Így aztán félelem nélkül lépnek át ellenségeik fején, és csak haladnak tovább az odaadó szolgálat útján.”
Vradzsanátha: „Miféle lelkek nincsenek Májá börtönében?”
Babadzsi: „Ezek a lelkek kétfélék: 1. nitja-mukta (a lelkek, akik soha nem voltak Májá börtönében), és 2. baddha-mukta (akik egykor ott voltak, de most szabadok). A nitja-mukta lelkeket is két csoportra lehet osztani: 1. aisvarja-gata (akik az Úr fenség-arculatát értékelik), és 2. mádhurja-gata (akik az Úr édesség-arculatát értékelik). Az aisvarja-gata nitja-mukta lelkek az Úr Nárájanának, Vaikuntha urának a személyes társai.Ők a Vaikunthában élő Úr Múla-Szankarsanából kiáradó lelki ragyogás részei. A mádhurja-gata nitja-mukta lelkek az Úr Krsnának, Goloka Vrndávana urának a személyes társai. A Goloka Vrndávanában élő Úr Baladévából megnyilvánult lelki ragyogás részei. A baddha-mukta lelkek (akiket egykor bebörtönöztek, de már kiszabadultak) háromfélék: 1. aisvarja-gata (lelkek, akik az Úr fenség-arculatát értékelik), 2. mádhurja-gata (lelkek, akik az Úr édesség-arculatát értékelik), és 3. brahmadzsjótir-gata (lelkek, akik benne vannak az Úr lelki ragyogásában). Azok a lelkek, akik a szádhana-bhakti gyakorlása idején az Úr fenségéhez vonzódnak, az Úr Nárájanának, Vaikuntha urának a személyes társai lesznek. Elérik a szálókja-muktit (ugyanazon a bolygón élnek, mint az Úr). A lelkek, akik a szádhana-bhakti gyakorlása idején az Úr édességéhez vonzódnak, a felszabadulás után az Úr Krsnának végzett közvetlen szolgálat édességét élvezik Vrndávana örök lelki hajlékában, és más hasonló helyeken. A lelkek, akik a szádhana idején ahhoz vonzódtak, hogy eggyé váljanak az Úrral, a felszabadulás után a brahma-szájudzsja-muktit érik el (az Úrral való eggyé válás felszabadulása). Így aztán ezek a lelkek teljesen megsemmisülnek.”
Vradzsanátha: „Mi a végleges rendeltetése annak a léleknek, aki az Úr Gaura-kisora (Úr Csaitanja) bhaktája?”
Babadzsi: „Krsna és Gaura-kisora nem különböznek egymástól. Mindketten az édesség arculatának (mádhurja-rasza) menedékei. Csak egy különbség van. A mádhurja-raszának (az Úr édességének) két arculata van: 1. mádhurja (édesség), és 2. audárja (kegy). Amikor az édesség uralkodik, az Úr Krsna nyilvánul meg. Amikor a kegy, akkor az Úr Gauránga. Vrndávana lelki hajléka két részre oszlik: 1. az Úr Krsna hajléka, és 2. az Úr Gaura hajléka. Az örökké tökéletes és örökké felszabadult lelkek, akik az édességet az első, a kegyet a második helyre teszik, az Úr Krsna hajlékában élnek. Ők az Úr Krsna társai. Az örökké tökéletes és örökké felszabadult lelkek, akik a kegyet teszik az első, és az édességet a második helyre, az Úr Gaura hajlékában élnek. Ők az Úr Gaura társai. Néhány lélek két formát nyilvánít meg, és egyidejűleg két helyen lakik. Más lelkek csak egy formát nyilvánítanak meg, az egyik hajlékban vannak jelen, és a másikban nem. A lelkek, akik a szádhana idején csak az Úr Gaurát imádják, a tökéletesség elérésekor az Úr Gaura hajlékába mennek, és ott szolgálják Őt. A lelkek, akik a szádhana idején az Úr krsnát is, az Úr Gaurát is imádják, a tökéletesség elérésekor két formát nyilvánítanak meg, mindkettejük hajlában jelen vannak, és két formájukban egyidejűleg szolgálják a két Urat mindkét helyen. Nagyon bizalmas titok az az igazság, hogy az Úr Gaura és az Úr Krsna egyidejűleg egyek, és különböznek egymástól.”
Miután Vradzsanátha meghallgatta ezeket a tanításokat a Májá börtönéből kiengedett lelkekről, extatikus szeretettel borult az idős vaisnava lábaihoz, és ott is maradt néhány percig. A szent babadzsi sírva emelte föl Vradzsanáthát, és végül megölelte. Az éjszakának már jó része eltelt. Vradzsanátha búcsút vett a babadzsitól, és hazatért. Útközben egyre csak a lélek végső rendeltetésére gondol. Amikor hazaérkezett, és evett, ezt mondta a nagyanyjának, „Nagymama, ha továbbra is látni akarsz engem, akkor ne beszélj többet erről a házasságról, és ne engedd, hogy idejöjjön Vani-Mádhava. Ő nekem nagy ellenségem. Nem beszélek vele holnap. Te se törődj vele.” Vradzsanátha nagyanyja nagyon értelmes volt. Amikor arra gondolt, hogy miről beszélt napközben Vani-Mádhavával, és mit mondott most neki Vradzsanátha, eldöntötte, hogy nem erőlteti a házasságot. Látta, ha túl nagy nyomást gyakorolnak Vradzsanáthára, még elmegy Váránasziba vagy Vrndávanába. Ezt nem akarta. Eldöntötte, „Lesz, ahogy lesz.”