nitja-dharma o szádhana
12. fejezet
Örök vallás és odaadó szolgálat a gyakorlatban
Navadvipa-mandala a legkiválóbb szent hely ezen a világon. Ez egy harminckét mérföldes, nyolcszirmú lótuszvirág. A lótuszvirág örve Antardvipa. Antardvipa közepén van Májápura. Májápurától északra van Szimantadvipa. Szimantadvipában van Szimanta-dévi temploma. Ettől a templomtól északra van Bilva-puskarini, délre Brahmana-puskarini. A Bilva-puskarini és Brahmana-puskarini körüli területet általában Szumulijának hívják az emberek. Ezért Szumulijá-gráma falu Navadvipa északi részében van. Maháprabhu idejében itt sok-sok pandita élt. Itt lakott Sacsi-dévi apja, Nilámbara Csakravarti. Házától nem messze élt egy vaidika bráhmana, név szerint Vradzsanátha Bhattacsárja. Bilva-puskariniban tanult egy iskolában, és néhány nap alatt alaposan megtanulta a Njája-sásztrát, olyan volt a tudása, mint a parttalan óceán. Bilva-puskarini, Brahmana-puskarini, Májápura, Godruma, Madhjadvipa, Amraghatta, Szamudragar, Kulija és sok más hely híres panditái mind zavarba jöttek, nem tudtak mit mondani Vradzsanátha újabb és újabb logikai érveire. A gyülekezetekben, ahova meghívták a panditákat, olyan lett Vradzsanátha Pancsanána, mint az elefántcsordát megtámadó oroszlán. Egyre újabb érveket hozott fel, és a panditák lángoltak a haragtól. Volt a panditák között egy nagyon kemény szívű logikatudós, aki elhatározta, hogy a Tantrák egy varázsigéjével megöli Pancsanánát. Minden nap Rudradvipa halottégető helyén tartózkodott, és mantrákat zengett, hogy megölje az ellenségét.
Újhold félelmetes éjszakája volt. Mindenütt vak sötétség. Éjfélkor a halottégető helyen Naijika-csúdámani ezt kiáltotta imádandó istenségéhez, „Anyám, csak téged kell imádni a Kali-jugában! Hallottam, hogy téged már kevés mantra zengésével is nagyon könnyen elégedetté lehet tenni, és hogy könnyen adsz adományokat. Rettenetes arcú anyám, a te szolgád nagy lemondásokat végzett, régóta zengi a mantrádat. Kérlek, légy kegyes ez alkalommal. Anyám, nekem sok hibám van. Te mégis az anyám vagy. Kérlek, bocsásd meg a hibáimat, és jelenj meg előttem.” Tarka-csúdámani újra meg újra kiáltozott, felajánlásokat tett a tűzbe, és egy mantrát zengett Njája-pancsanána nevével. Milyen csodálatos ereje volt annak a mantrának! Ebben a pillanatban az eget elborították a felhők. Heves szél fújt. Fülsiketítő mennydörgés hallatszott. Egyre csak villámlott. Sok groteszk kísértetet lehetett látni. Csúdámani felkiáltott, az áldozati bortól ittasan, „Anyám, kérlek, ne késlekedj!” Ekkor megszólalt egy hang az égből: „Ne aggódj. Njája-pancsanána nem marad sokáig a logika tudósa. Pár napon belül lemond a logikai vitákról. El fog hallgatni. Nem lesz többé az ellenfeled. Nyugodj meg, és menj haza.” Csúdámani boldog lett, amikor ezt a hangot hallotta az égből. Újra meg újra dandavatjait ajánlotta az Úr Sivának, a Tantrák szerzőjének. Aztán hazatért.
Vradzsanátha Pandita dig-vidzsaji pandita lett, amikor még csak huszonegy éves volt. Éjjel-nappal Gangesopadhjája könyveit tanulmányozta. Mivel sok hibát talált Kanabhatta Siromani kommentárjában, megírta a magáét. Sose gondolt anyagi dolgokra. Nem figyelt a lelki életre sem. Az egész élete a logika volt, tele ilyen kifejezésekkel, mint „ghata, pata, avaccsheda, vjavaccsheda.” Még amikor pihent, aludt, evett vagy sétált, szívét akkor is csak a logika ragadta el, az idő természetére, a valóságra, szilárd dolgokra, folyékony dolgokra és egy seregnyi hasonlóra gondolt. Egy napon napkeltekor, a Gangá aprtján, amikor Gautama Muni tizenhat kategóriáját elemezte, egy új njája-tanítvány megkérdezte: „Szent Njája-pancsanána, hallottad, hogyan elemzi Nimai Pandita az atomelméletet?” Njája-pancsanána felordított, mint egy oroszlán, „Ki az a Nimai Pandita? Dzsagannátha Misra fiáról beszélsz? Mivel érvel? Kérlek, mondd meg nekem.” Az új tanítvány azt mondta, hogy annak idején egy nagy személyiség élt Navadvipában, Nimai Pandita. Nagyon jól értett a Njája-sásztra különféle érveléséhez. Alaposan zavarba hozta, és legyőzte Kanabhatta Siromanit. Nimai Pandita alaposan kiismerte magát a Njája-sásztrákban. Bár olyan művelt, végül mégis jelentéktelennek mondta a Njája-sásztrákat. Minden anyagi tudást lényegtelennek tekintett. Szannjászi lett, ide-oda utazgatott, hogy az Úr Hari szent neveinek zengését hirdesse. A vaisnavák azt mondják, hogy Ő maga az Istenség Legfelsőbb Személyisége, és a „Gaura-Hari” mantra zengésével imádják Őt. Szent Njája-pancsanána, kérlek, vizsgáld meg a logikai érveit.” Pancsanána meghallgatta Nimai Pandita logikai érveinek dicséretét, és gyűjteni kezdte a híres mondásait. Az embernek olyan a természete, hogy amikor egy bizonyos tárgy nagyon érdekli, tisztelni fogja annak a tárgynak a nagy tanítóit. Persze az emberek általában nem akkor tisztelik a nagy embereket, amikor élnek, hanem csak azután, hogy meghaltak. Njája-pancsanána tanulmányozta Nimai Pandita logikai érveit, és aztán nagy tiszteletben tartotta Őt. Ezt mondta, „Nimai Pandita, bárcsak a Te korodban születtem volna! Akkor a tanítványod lehettem volna! Milyen sokat tanultam volna! Nimai Pandita, kérlek, csak egyszer lépj be a szívembe! Igazából Te vagy a Legfelsőbb Brahman. Ha ez nem így lenne, hogyan mondhattad volna el ezeket a csodálatos logikai érveket? Igazán Te vagy az aranyszínű Úr Hari. Hogyne lennél az? A legcsodálatosabb logikai érveket teremtetted meg. Eloszlattad a tudatlanság vak sötétségét. Most különösen a vak tudatlanság ideje van. Te aranyszínű és ragyogó vagy. Messzire űzted a tudatlanság sötétségét. Te vagy maga az Úr Hari. Miért is ne? Lenyűgözted az egész világ elméjét. Az én elmémet bizonyára lenyűgözted logikai érveiddel.” Egyre csak ezt mondogatta Vradzsanátha, és olyan lett, mint a bolond. Ezt kiáltotta, „Nimai Pandita! Gaura-Hari! Kérlek, légy kegyes hozzám! Mikor lesznek nekem olyan logikai érveim, mint neked? Kérlek, részesíts a kegyedben, hogy a Njája-sásztra igazán nagy tudósa legyek!”
Vradzsanátha ezt gondolta, „Gaura-Hari imádói biztosan a nagy logikai képessége miatt ragaszkodnak Hozzá, mint én is. Utána kell néznem, írt-e valami könyvet a logikáról.” Így gondolkodott Vradzsanátha, és eldöntötte, hogy fölkeresi az Úr Gauránga bhaktáit.
Vradzsanátha újra meg újra hangosan énekelte, „Nimai Pandita! Gaura-Hari!” meg az Úr sok más szent nevét is. Szeretett volna társulni az Úr Gaura bhaktáival. Ez a két dolog nagy lelki érdemeket hozott neki, amelyek már éppen a beérés szélén voltak. Egy napon, miközben evett, megkérdezte az apai nagyanyját, „Szent nagymama, láttad te valaha Gaura-Harit?” Amikor az Úr Gauránga nevét hallotta, Vradzsanátha nagyanyja visszagondolt a gyermekkorára. Így szólt, „Látom-e még valaha Gauránga elbűvölő formáját? Ki maradhat materialista, ha már látta Őt? Amikor az Úr Hari szent neveit zengte, még az állatok, madarak, fák és folyondárok is megdermedtek, erőt vett rajtuk a lelki szeretet. Ha Rá gondolok, lefolynak a könnyek a szemeimből a mellemre.” Vradzsanátha megkérdezte: „Szent nagymama, tudsz Róla történeteket?” A nagymama válaszolt, „Igen. Amikor elment anyai nagybátyja házába Sacsi anyával, családunk idősebb nőtagjai a saka nevű főzeléket szolgálták fel Neki. Dicsérte a sakát, és boldogan megette. Vradzsanátha, amikor az anyja eléje tette a tányért a sakával, ezt mondta, „A logika tudósának, Nimai Panditának a saka a kedvence,” és megette nagy élvezettel.” Senki sem tudja elmondani, hogy Vradzsanátha, akit azelőtt egyáltalán nem érdekelt a lelki élet, mennyire ragaszkodni kezdett Nimai Pandiához, csak a logikai tudása miatt. Megszerette Nimait. Boldog lett, amikor meghallotta a nevét. Amikor alamizsnát adott egy koldusnak, mindig ezt mondta, „Dzsaja Sacsinandana!” Meglátogatta a májápuri pandita babadzsikat, meghallgatta, amikor az Úr Gauránga szent neveit zengték, és számos kérdést tett fel nekik, hogyan győzött az Úr a tudományos vitákban. Így telt el két vagy négy hónap. Vradzsanátha teljesen megváltozott. Korábban csak az tetszett neki, amikor Nimai logika-tudásáról beszéltek. Most már minden tetszett neki, akármit mondtak Róla. Már nem érdekelte a logika. Nem a logika-tudós Nimai élt a szívében, hanem a bhakta Nimai. Táncolt a szíve, amikor meghallotta a khola és a karatálák hangjait. Amikor a tiszta bhaktákat látta, gondolatban leborult előttük. Imádta Navadvipát, kijelentette, hogy az Úr Gauránga szülőföldje. Vradzsanátha most már udvarias és szelíd volt. Vitapartnerei is láthatták, hogy a szíve nyugodt és hűvös. Már nem volt oda azért, hogy logikai érvei nyilait záporozza rájuk. Njája-csúdámani azt gondolta, az ő imádott istensége vette el Vradzsanátha erejét. Most már biztonságban érezte magát.
Egy napon, egy elhagyatott helyen Vradzsanátha ezt mondta magában, „Ha Nimai el tudta hagyni a logika útját, és rálépett az odaadás útjára, mi baj lesz arról, ha mi is ezt tesszük? Amikor a logika megszállottja voltam, nem hallottam a Nimai nevet figyelemmel és odaadással. Karmaiban tartott engem a Njája-sásztra. Nem törődtem sem az evéssel, sem az alvással, semmi mással. Most más szemekkel nézem a világot. Nem is gondolok a Njája-sásztra érveire. Most csak a Gauránga név van az elmémben. Most, amikor táncolni látom a vaisnavákat, arra gondolok, milyen szép a tánc. Én azonban egy emelkedett vaidika bráhmana családban születtem. A társadalom tiszteli a családomat. A vaisnavák nagyon tiszteletreméltó emberek. Mégsem jó, ha csatlakozom hozzájuk. Csak gondolatban imádom az Úr Gaurát. Számomra ez az egyetlen helyes cselekvés. Sok vaisnava van Májápurában, ahol a Kazi eltörte a dobokat, és ahol sok szannjászi él. Boldog a szívem, amikor látom, milyen tündöklő az arcuk. Legjobban Raghunátha dásza babadzsi vonzza az elmémet. Azt gondolom, az ő vezetésével kellene tanulmányoznom a bhakti-sásztrákat. Ezt mondják a Védákban (Brhad-áranjaka Upanisad 4.5.6):
„Mindig az Istenség Legfelsőbb Személyiségét kell nézni, Róla kell hallani, Rá kell gondolni, és Rajta kell meditálni.”
„Bár a „mantavjah” (rá kell gondolni) szó bizonyára a Njája-sásztrákra vonatkozik, ahol az ember a logikai elemzés útján, fokozatosan ismeri meg a Legfelsőbbet, én már nagyon sok időt töltöttem a logika tanulmányozásával. Most azt gondolom, jobb lenne nekem valamivel több „srotavjah” (hallani a Legfelsőbbről). Hosszú ideig a logika volt az életem és a lelkem. Most az Úr Gaura-Hari lábainál szeretnék menedéket venni. Napnyugta után el fogok menni, és meglátogatom Raghunátha dásza babadzsit. Azt gondolom, ez a legjobb, amit tehetek.”
Véget ért a nap. A nap már szinte láthatatlan volt. Délről nagyon enyhe szellő fújt. A madarak már mindenhol a fészkükre tértek. Egymás után megjelentek az égen a csillagok. A vaisnavák elkezdték az aratit és a kirtanát Srivásza házában, Májápurában. Vradzsanátha lassan belépett, és leült a bakula fa alatt Srivásza udvarában, ott, ahol a kholát eltörték. Meglágyult a szíve, amint hallgatta az éneklést az Úr Gaura-Hari aratiján. Amikor a kirtana befejeződött, egymás után kijöttek a vaisnavák, és ők is leültek a bakula fa alatt. Amikor Dzsaja Sacsinandana! Dzsaja Rúpa-Szanátana!” és „Dzsaja Dásza Goszvámi” kiáltások közepette az idős Raghunátha dásza babadzsi Mahásaja is belépett az udvarba, az idősebb vaisnavák mind dandavatjaikkal üdvözölték. Ebben a helyzetben Vradzsanátha sem tehetett mást, leborult előtte. Látva Vradzsanátha arcának ragyogását, az idős babadzsi megölelte őt, és leült mellé. Megkérdezte, „Baba, ki vagy te?” Vradzsanátha válaszolt, „Szomjazom az igazságra. Úgy döntöttem, hogy tőled tanulom meg az igazságot.” Egy közelben ülő vaisnava tudta, kicsoda Vradzsanátha. Így szólt, „Ő Vradzsanátha Njája-pancsanána. Navadvipában senki sem érti jobban a Njája-sásztrát. Manapság már hisz valamennyire az Úr Sacsinandanában.” Vradzsanátha dicsőségét hallva, az idős babadzsi udvariasan ezt mondta, „Baba, te pandita vagy, mi meg szegény bolondok. Te az Úr Sacsinandana szent hajlékában élsz. Te részesíts minket a kegyedben. Hogyan taníthatnánk téged? Neked kellene kegyesen beszélned az Úr Gaurángáról, ez nyugtat meg, ez hűt le minket.” Miközben ők ketten beszélgettek, a vaisnavák lassan mind elmentek, hogy különféle kötelességeiket végezzék. Csak az öreg babadzsi és Vradzsanátha maradtak ott.
Vradzsanátha szólt, „Szent babadzsi, én bráhmanaként születtem. Ezért nagyon büszke vagyok a műveltségemre. Olyan büszke vagyok, hogy az egész világot a tulajdonomnak látom. Nem tudom, hogyan kell tisztelni a szenteket. Hogyan lettem olyan szerencsés, hogy most hiszek szent jellemedben és cselekedeteidben? Honnan tudjam? Szeretnék feltenni egy vagy két kérdést. Kérlek, válaszold meg. Nem azért jöttem, hogy gúnyoljalak, vagy becsapjalak. Kérlek, mondd meg: Mi az élet igaz célja, és hogyan érheti el azt a szellemi lélek? Amikor a Njája-sásztrát tanulmányoztam, arra a szilárd meggyőződésre jutottam, hogy a Legfelsőbb Úr és az egyéni lélek örökké különböznek. Az egyéni szellemi lélek csak a Legfelsőbb Úr kegyéből érheti el a felszabadulást. Tehát a Legfelsőbb Úr kegye az eszköz, amellyel a felszabadulást el lehet érni. Így lehet elérni az élet célját. Sokszor megkérdeztem a Njája-sásztrát, Mi az élet igazi célja, és hogyan érheti el azt a szellemi lélek? De a Njája-sásztra nem adta meg nekem a választ. Mindig kudarcot vallottam. Kérlek, mondd el nekem, te hogyan gondolod, mi az élet célja, milyen úton lehet elérni.”
Raghunátha dásza babadzsi nagyon bölcs volt. Sokáig élt a Rádhá-kundánál, ahol Raghunátha dásza Goszvámi lábainál vett menedéket. Minden délutánt azzal töltött, hogy Raghunátha dásza Goszvámi szájából hallgatta az Úr Gaura kedvteléseit. Raghunátha dásza babadzsi és Krsnadásza Kavirádzsa sokszor beszélgettek a lelki igazságról, és ha valami kétségük támadt, akkor megkérték Raghunátha dásza Goszvámit, hogy adja meg a választ. Akkoriban Raghunátha dásza babadzsi volt a leghíresebb a pandita babadzsik között. Ő és Prema dásza, a godrumai paramahamsza babadzsi sokszor beszélgettek arról, milyen az Úr iránti tiszta lelki szeretet. Most örömmel hallotta Vradzsanátha kérdését, és így felelt, „Szent Njája-pancsanána, nagyon szerencsés ebben a világban, aki a Njája-sásztra tanulmányozása után meg akarja érteni az élet igazi célját, és a hozzá vezető utat. Miért kell szerencsésnek tekinteni? A Njája-sásztra kísérlet a legfontosabb dolog megértésére. A tudósok, akik ezt megértik, felfogják a Njája-sásztra igazságát. Mégis akik a Njája-sásztrát tanulmányozzák, csak a vitához értenek, és nem szedik le a njája valódi gyümölcsét. Hiábavaló a vesződésük. Elvesztegetik az életüket. Amit az igazsághoz vezető úton lehet elérni, azt nevezzük az élet igazi céljának. Amilyen módszerrel azt a célt érik el, az az élet igazi céljához vezető út. Az anyagi világ fogságába esett egyéni lelkek különböző képességeiknek megfelelően különféleképpen képzelik el azt, hogy mi az élet igazi célja. De csak egyetlen igazi cél van. Nincs kettő. A szellemi lelkek a különféle képességeik szerint három különféle életcélt hirdetnek. Ezek: 1. bhukti (anyagi érzékkielégítés), 2. mukti (személytelen felszabadulás), és 3. bhakti (odaadó szolgálat). Akik anyagi élvezetekre vágynak, akiket az anyagi karma kötelei megkötöznek, azt állítják, hogy a bhukti az élet igazi célja. A szentírások olyanok, mint egy kámadhenu, egy minden kívánságot teljesít tehén. Bármit kíván az ember, van egy leírás a szentírásokban, hogyan lehet azt elérni. Az anyagi élvezetekre vágyóknak a szentírások a Védák karma-kanda részét adják. Az anyagi világ lakói általában anyagi élvezetekre vágynak, tehát a szentírások megadják nekik a megfelelő utasításokat. Azok, akiknek anyagi testük van, általában az gondolják, hogy az anyagi élvezet a legjobb és a legfontosabb. Végül is, az anyagi világ az anyagi, érzéki élvezetek hajléka. Az anyagi élvezeteket, amelyeket a lélek születése idejétől a haláláig megszerez, ’evilági örömöknek’ nevezik, a halál után elérhető anyagi érzéki élvezeteket pedig „a következő világ örömeinek.’ Sok különféle élvezet van a túlvilágon. Szvargalokán és Indralokán ott van az apszarák táncának látása, a mennyei nektár megivásának öröme, a virágok és más illatos dolgok megszagolása a Nandana kertekben, látni lehet Indrapuri és a Nandana kertek szépségét, hallani lehet a gandharvák és mások éneklését, együtt lehet élni a vidjádharákkal, ezeket az örömöket mind el lehet élni Szvargalokán. Kisebb mértékben, de megvannak ugyanezek az anyagi érzéki élvezetek Tapolokán és Maharlokán is. Bhulokán (a földön) az anyagi élvezet durva. Ha egyre magasabb bolygókra megyünk, az érzéki élvezetek egyre finomabbak lesznek. Ennyiben különböznek. De ezek mégis mind anyagi, érzéki élvezetek. Egyikük sem más. Ezen bolygók egyike sem lelki. Az elméből, értelemből és hamis egóból álló finomtest a szellem eltorzult tükörképe. Mindezeket a különféle anyagi élvezeteket ’bhukti’-nak nevezik. A karma körforgásában csapdába esett, feltételekhez kötött lelkek a karmikus cselekedetekben vesznek menedéket, hogy elérjék az anyagi, érzéki élvezeteket. Ezt nevezik az ő ’szádhanájuknak,’ így próbálják elérni azt, amit az élet igazi céljának látnak. A Jadzsurvéda (2.5.5) mondja:
„Aki el akarja érni Szvargalokát, végezze el az asvamédha-jagját.”
Az asvamédha-jagja, az agnisztoma-jagja, visvadeva-bali, istapurta és darsa-paurnamászi csak néhány út azok közül, amelyeket a szentírások kijelölnek a feltételekhez kötött lelkeknek, hogy elérjék az anyagi, érzéki élvezeteket. A materialisták azt mondják, hogy ez az élet igazi célja. Vannak aztán mások, akiket a gondok lángjai kínoznak, amelyek mindig elkísérik az életet az anyagi világban. Ők tudják, hogy az érzéki élvezetekkel teli tizennégy világ mind lényegtelen és érdemtelen hely, és ezért arra vágynak, hogy kimeneküljenek a karmikus visszahatások körforgásából. Ők azt gondolják, hogy a felszabadulás az élet igazi célja. Azt gondolják, hogy az anyagi, érzéki élvezetek a kötelek, amelyek az anyagi világhoz kötözik őket. Ezért ezt mondják, ’Kövessék csak a karma-kanda előírásait azok, akikben még nem semmisült meg az érzéki élvezetek vágya. A Bhagavad-gítá (9.21) azonban ezt mondja: ksine punje martja-lokam visanti (amikor élvezték a mennyei érzéki élvezetet, ismét visszatérnek erre a halandó bolygóra). A védikus elvek szerint, de csak múlandó boldogságot érnek el. Ebben a versben látjuk, hogy az anyagi, érzéki élvezet nem örök. Egy bizonyos ponton biztosan elenyészik, megsemmisül. Meg kell semmisülnie, hiszen anyagi. Nem lelki. Ezért olyan eredmény elérésére kell törekedni, ami örök. A felszabadulás örök. Ezért a felszabadulás az élet igazi célja minden szellemi lélek számára, az elérés útja pedig a tizennégy gyakorlat, amelyek közül az első a lemondás. Ezen a módon lehet elérni az élet igazi célját. Ha valaki meg akarja érteni az élet célját és az elérés útját, akkor a Védák gjána-kanda részét kell tanulmányoznia.’ A szentírások olyanok, mint a kámadhenu, abban az értelemben, hogy különböző utakat adnak a különböző élőlényeknek, a különböző képességeinek megfelelően. Ha a szellemi lélek el is éri a személytelen felszabadulást, az még nem az élet végső célja. A személytelen felszabadulás legmagasabb formája a ’nirvána’, ahol az egyéni lelkek azt képzelik, hogy megszűnnek létezni. A szellemi lelkek azonban örökké élnek. Ez a természetük. Ezért ez az elképzelt ’nirvána’ a valóságban soha nem fordul elő. A Svetásvatara Upanisad (6.13) ezekkel a szavakkal erősíti meg, hogy az egyéni szellemi lélek örök:
„A Legfelsőbb Úr örök, és valamennyi élőlény örök. A Legfelsőbb Úr megismerő, és az élőlények is megismerők.”
Ilyen módon erősítik meg a védikus mantrák, hogy az egyéni szellemi lélek örökké létezik. Ami örökké létezik, az soha nem szűnhet meg létezni. Akik azt állítják, hogy az egyéni szellemi lélek továbbra is létezik, még a felszabadulás után is, azt is elismerik, hogy sem a ’bhukti’ (anyagi érzéki élvezetek) sem a ’mukti’ (felszabadulás) nem az élet végső, legmagasabb céljai. Ezek kisebb célok. Minden cselekvés kapcsolatban van egy bizonyos céllal, és a cél elérésének módjával. A cél neve ’szádhja,’ és az elérés módja a ’szádhana’. Így gondolj erre: a célok és az elérés módjai olyanok, mint a szemek egy láncban. Amit először célnak gondolnak, az később eszköz lesz, és valami más a cél. A célok s eszközök tehát olyanok, mint a láncszemek, és végül minden cél az új cél eszközévé válik. Van azonban egy végső cél, amely nem válik egy más cél elérése eszközévé. Ez a végső cél a ’bhakti’ (odaadó szolgálat). Az odaadó szolgálat a végső cél, mert ez az egyéni szellemi lelkek örök természete. Az emberek cselekedetei mind különböző szemek a célok és eszközök e láncában. A különféle karmikus cselekedetek ennek a láncnak a szemei. Ezek követése, a filozófiai spekuláció különféle fajtái (gjána) szintén láncszemek. A filozófiai spekuláció láncszemei után következik a ’bhakti' (odaadó szolgálat) láncszeme. A gyümölcsöző cselekedetek (karma) célja az anyagi érzéki élvezet (bhukti). A filozófiai spekuláció (gjána) célja a személytelen felszabadulás (mukti). Az odaadó szolgálat (bhakti) célja a tiszta Istenszeretet (prema-bhakti). A végső következtetés tehát az, hogy bhakti a végső eszköz, és a bhakti által elért cél a bhakti. A gyümölcsöző cselekvés (karma) és a filozófiai spekuláció (gjána) csak az első és a rákövetkező szemek a célok láncában. Nem ezek a cél.”
Vradzsanátha: „A szentírások ezt kérdezik (Brhad-áranjaka Upanisad 4.5.25 és 2.4.24):
„Ki a látó és ki a látott?”
„Mondják ezt is (Brhad-áranjaka Upanisad 1.4.10): „Brahman vagyok.”
„Mondják ezt is (Aitaréja Upanisad 1.5.3): „Brahman a lelki igazság.”
„Valamint ezt (Cshándógja Upanisad 6.8.70): „Svetaketu, te az vagy.”
„Itt és a szentírások sok más helyén egyáltalán nem azt látjuk, hogy az odaadó szolgálat a végső cél. Miért lenne hát helytelen azt mondani, hogy a végső cél a személytelen felszabadulás?”
Babadzsi: „Már mondtam, hogy a célok különfélék, az élőlények különféle vágyainak megfelelően. Az anyagi, érzéki élvezetekre vágyók nem fogadják el végső célnak a felszabadulást. Nekik ezt javasolják a szentírások (Ápasztamba Srauta-szútra 2.1.1): „Akik elvégzik a csaturmászja-jagjákat, elérik a halhatatlanságot.”
„Sok más hasonló szöveg van. Baba, ér egyáltalán valamit a ’mukti’ (felszabadulás) szó? A tetteik gyümölcseiért cselekvők (karmik) nem törekszenek erre. Azt kérdezik, „Miért nem említik soha a ’mukti’ szót a négy Véda mantráiban?” Egy vagy két karmi filozófus azt állítja, hogy a lemondás csak a gyengéknek való; az egészséges emberek foglalkozzanak gyümölcsöző cselekedetekkel (karma). Ezek az utasítások benne vannak a szentírásokban, hogy a lelki szempontból legalacsonyabban állók is rendszeresen végezzék a kötelességeiket. Nem jó, ha az élőlények elkerülik azokat a kötelességeket, amelyek megfelelnek a lelki szintjüknek. Ha valaki jól végzi a szintjének megfelelő kötelességeket, könnyen válik alkalmassá a kötelességek következő szintjére. A Védák ezért nem bírálják a kötelességek rendszeres végzését. Sőt el is fog bukni az, aki a kötelességek végzését bírálja. A lelkek ebben a világban, akik fejlődtek a lelki életben, a jól elvégzett kötelességek eredményeit kapták meg. A személytelen utat, amelyen a filozófiai spekulációt (gjána) alkalmazzák a felszabadulás elérésére, nem is tárják fel azoknak, akik csak a gyümölcsöző cselekvésre (karma) képesek. Ezt a védikus mantrák csak olyanok jelenlétében dicsérik, akik a személytelen út követésére alkalmasak. Ahogy a személytelen út jobb, mint a gyümölcsöző cselekvés, az odaadó szolgálat is jobb, mint a személytelen út. Amikor ilyen szavakat mondanak, ’tat tvam aszi,’ (te az vagy), és aham brahmászmi (én Brahman vagyok), a védikus mantrák az imperszonalistát szilárdítják meg abban a törekvésében, hogy elérje a felszabadulást. A Védákat nem lehet ezért kárhoztatni. Az itt leírt személytelen felszabadulás mégsem a legvégső szakasz. A védikus mantrák végkövetkeztetése az, hogy a végső cél az Istenszeretet, és ezt a célt odaadó szolgálat végzésével lehet elérni.”
Vradzsanátha: „Lehetséges, hogy a Védák nagy mahá-vákjái csak másodlagos célokról és eszközökről beszélnek?”
Babadzsi: „Nevezhetsz néhány mantrát mahá-vákjának, de maguk a Védák egyik mantrát sem mondanak jobbnak, mint a másikat. Az imperszonalista tanítók be akarták bizonyítani, hogy az ő tanításuk jobb, ezért néhány mantrát kineveztek mahá-vákjának, és azt mondták, hogy az összes többi védikus mantra ezeknek van alárendelve. Az sem baj, ha valaki a Védák valamennyi kijelentését mahá-vákjának akarja nevezni. Ha azonban egy mantrát megtesz mahá-vákjának, és az összes többit közönséges vákjának mondja, akkor sértést követ el a szent Védákkal szemben. A Védák dicsérik a gyümölcsöző cselekvést (karma), a személytelen felszabadulást (mukti), meg sok más célt és eszközt is. De mindent egy egésznek kell tekinteni, és így kell megállapítani, mi a Védák végkövetkeztetése. A Védák olyanok, mint a tehén, akit az Úr Krsna fej meg. Ő tárja fel valamennyi Véda igazi célját. Ezt mondja (Bhagavad-gítá 6.46-47):
„A jógi jobb az aszkétánál, az empirikus filozófusnál, és a munka gyümölcséért dolgozónál is. Légy hát jógi, Ardzsuna, minden körülmények között! „Aki nagy hittel mindig Bennem lakozik, és Engem imád transzcendentális szerető szolgálatában, az a legmeghittebben egyesül Velem a jógában, és az összes jógi közül ő a legkiválóbb.”
„A Svetásvatara Upanisad (6.23) is ezt mondja:
„A védikus tudás összes mondanivalója csak azoknak a nagy lelkeknek tárul fel automatikusan, akik hisznek az Úrban és a lelki tanítómesterben.”
„A Gopála-tápani Upanisad (1.14) mondja:
„Akkor végeznek odaadó szolgálatot az Úr Krsnának, amikor a szív már semmilyen anyagi előnyre nem vágyik, sem ebben az életben, sem a következőben. Ez a szabadság a karma kötelékeitől.”
„A Brhad-áranjaka Upanisad (1.4.8) mondja: „A Legfelsőbb Urat kell imádni, Őt kell a legkedvesebbnek tekinteni.”
„A Brhad-áranjaka Upanisad mondja ezt is: „Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét kell nézni, Róla kell hallani, Rá kell gondolni, és Rajta kell meditálni.”
„Aki megvizsgálja a Védák e kijelentéseit, könnyen be fogja látni, hogy a Védák az odaadó szolgálatot nevezik meg, mint az eszközt, amellyel el lehet érni az élet célját.”
Vradzsanátha: „A Védák karma-kanda része azt mondja, hogy végső soron az Istenség Legfelsőbb Személyisége adja meg a karma gyümölcseit. Tehát a karma-kanda is azt javasolja, hogy higyjünk az odaadó szolgálatban. A gjána-kanda a cél elérésének négy eszközéről beszél, és az egyik, elégedetté tenni az Úr Harit az odaadó szolgálat végzésével. Ha tehát az odaadó szolgálat az eszközök egyike, amellyel el lehet érni az érzékek kielégítését és a személytelen felszabadulást, hogyan lehet ugyanakkor az élet végső célja? Amikor az érzékkielégítést vagy a személytelen felszabadulást elérik, az addig alkalmazott eszközöket eldobják. Ez az, amit általában tanítanak. Kérlek, magyarázd ezt el nekem világosan.”
Babadzsi: „A Védák karma-kanda része azt mondja, odaadó szolgálatot kell végezni az érzékkielégítés eléréséhez, és a Védák gjána-kanda része azt mondja, hogy a személytelen felszabadulás eléréséért kell végezni odaadó szolgálatot. Ez igaz. Senki sem érhet el semmilyen eredményt, ha nem tette előbb elégedetté az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége valamennyi energia hajléka. Az egyéni szellemi lelkek és az anyagi világok az Úr energiáinak csak egy kis része. A Legfelsőbb Úr nem elégedett sem a gyümölcsöző cselekvéssel (karma), sem a személytelen spekulációkkal (gjána). De a karma és a gjána is adhatnak bizonyos eredményeket, ha az odaadó szolgálatnál vettek menedéket. Ezért mondják, hogy a karmában és a gjánában jelen van az odaadó szolgálat tükörképe. A karmában és gjánában látott odaadó szolgálat azonban nem tiszta. Ez csak az igazi odaadó szolgálat tükörképe, amely azért van jelen, hogy megadjon bizonyos eredményeket. Ez a tükörkép kétféle: 1. a tiszta odaadó szolgálat tükörképe, és 2. a kevert odaadó szolgálat tükörképe. A tiszta odaadó szolgálat tükörképéről később beszélek. A kevert odaadó szolgálat tükörképe háromféle: 1. karmával, 2. gjánával, és 3. karmával és gjánával kevert odaadó szolgálat tükörképe. Jagja végzésekor az ember ezt mondhatja, „Indra, Szúrja, kérlek, legyetek kegyesek, és adjátok meg nekem ennek a jagjának az eredményét.” Példa ez a karmával kevert odaadó szolgálat tükörképére (karma-viddha-bhaktj-abhásza). Néhány filozófus ezt a tükrözött odaadó szolgálatot karma-misra-bhaktinak (karmával kevert odaadó szolgálatnak) nevezi, és mások aropa-sziddha bhaktinak (mesterséges odaadó szolgálat). Egy másik példát látunk ezekben a szavakban, „Krsna, az ismételt születéstől és haláltól való félelem hajszol, ezért közeledem Hozzád. Minden nap a Hare Krsna mantrát zengem. Kérlek, légy kegyes, és add meg nekem a személytelen felszabadulást.” Egy másik példa ezek a szavak, „Legfelsőbb Úr, Te vagy Brahman, és én a májá szakadékába estem. Kérlek, emelj ki engem, tégy engem eggyé magaddal.” Ez a két kijelentés példa a gjánával kevert odaadó szolgálat tükörképére. Egyes filozófusok ezt a fajta tükrözött odaadó szolgálatot gjána-misra bhaktinak (gjánával kevert odaadó szolgálatnak) nevezik, és mások aropa-sziddha bhaktinak (mesterséges odaadó szolgálatnak). Ezek mind különböznek a tiszta odaadó szolgálattól. Tiszta odaadó szolgálat, amelyről maga az Úr beszél, a Bhagavad-gítá 6.47 versében (sraddháván bhadzsate jo mám). Ezt a fajta odaadó szolgálatot fogadjuk el, mint eszközt, hogy elérjük a célt, a premát (a tiszta Istenszeretetet). A karma és a gjána az érzékkielégítés és a személytelen felszabadulás elérésének eszközei. Nem ezekkel nyeri vissza az egyéni szellemi lélek az örök természetét.”
Vradzsanátha semmit sem tudott kérdezni, amikor ezt meghallgatta. Azt gondolta, „Jó lesz, ha várok egy kicsit a Njája-sásztra érvelésével, amíg végiggondolom a finomabb pontokat. A szent babadzsi különösen jól ismeri ezt a témát. Idővel majd fölteszem a kérdéseket, és aztán megtudom, mi ebben az igazság. Most éjszaka van. Haza kell mennem.” Hangosan pedig ezt mondta, „Szent babadzsi, ma nagyon sokat tanultam tőled. Időről időre vissza fogok jönni. Kérlek, taníts engem továbbra is. Te nagyon nagy tanító vagy, és én a kegyedtől függök. Csak egy dolgot szeretnék tudni. Ha meghallottam a válaszodat, elmegyek. Az Úr Gauránga, Sacsi fia leírta könyvekben a tanításait? Szeretnék egy ilyen könyvet.”
Babadzsi: „Maga Maháprabhu nem írt könyveket. De a követői sok könyvet írtak az Ő parancsára. Ő maga csak nyolc verset írt, ez a Siksástaka, és olyan, mint a drágakövek, amelyeket a bhakták a nyakukban viselnek. Ezek nagyon mély tanítások. A bhakták ezeket a mély igazságokat tanulmányozták, aztán megírtak egy költeményt, amelynek címe Dasa-múla (a tíz gyökér). Ez a költemény röviden leírja a célt és az eszközöket, a szambandha (az élőlények és a Legfelsőbb kapcsolata), az abhidéja (a kapcsolat cselekedetei) és a prajódzsana (az élet végső célja) kifejezéseivel. Azzal kellene kezdened, hogy megérted ezt a költeményt.”
Vradzsanátha válaszolt, „Ahogy parancsolod. Holnap este visszajövök, és megtanulom tőled ezt a Dasa-múlát. Te vagy a siksa-gurum (oktató lelki tanítómesterem). Dandavatomat ajánlom neked.” A szent babadzsi udvariasan megölelte őt, és szólt, „Baba, te megtisztítod a bráhmanák közösségét. Kérlek, gyere el holnap este. Nagyon fogok örülni.”