nitja-dharma o dzsáti-varnádi-bheda
6. fejezet
Örök vallás és kasztbeli különbségek
Dévidásza Vidjáratna tanító volt. Sokáig teljes hite volt abba, hogy a bráhmanák a legjobb kaszt. Ezt gondolta, „Csak a bráhmanák érthetik meg az az élet lelki célját. Senki sem érheti el a felszabadulást, ha előbb nem születik meg egy bráhmana családban. Az ember a születés által válik bráhmanává.” Nagyon nem tetszett neki, amikor hallotta, hogyan beszélgettek a vaisnavák Csanda Kazi leszármazottjával. Nem tudta megérteni a szent kazi magyarázatait. Ezt gondolta, „Biztos, hogy a javana kaszt különös módon cselekszik. Senki nem érti, mit mondanak. Persze az apám ért perzsául és arabul. Hosszú időt töltött a vallás tanulmányozásával. De miért tiszteli ennyire a javanákat? Vaisnava dásza és a paramahamsza babadzsi miért tiszteltek annyira egy javanát, akinek szennyező érintése után az embernek meg kell fürdenie?”
Azon az éjszakán ezt mondta, „Sambhu, hamuvá fogom égetni a sértegetők filozófiáját a logika tüzével. Szárvabhauma és Siromani Navadvipában tanulmányozták a njája-sásztrát. Raghunátha Navadvipában köpülte ki a huszonnyolc igazságot a szmrti-sásztrákból. Hogy lehet az, hogy éppen Navadvipában vegyülnek el a hinduk és a javanák? Talán a navadvipai tanítók nem értik, mit kell tenni. Egy-két nap, és ez a Vidjáratna a helyükre teszi őket.”
Kilenc óra telt el. A napot még eltakarták a rosszindulatú felhők, nem tudott alátekinteni a földre. Hajnalban kopogott az eső. A tizenkettedik órában Dévi és Sambhu kicsarit ettek. Az eső késleltette a vaisnavák madhukari alamizsna-koldulását. Mire a harmadik háromórás őrség ideje eltelt, a vaisnavák is megtisztelték a praszádamot. Most a malati- és mádhavi folyondárokkal befuttatott terasz egyik részében ültek, és a szent neveket zengték a gyöngyeiken. A paramahamsza babadzsi, Vaisnava dásza, pandita Ananta dásza, aki éppen most jött Nrsimha-palliból, Lahiri Mahásaja és Jádava dásza Kulijából boldogan zengték a szent neveket tulaszi gyöngyeiken. Ekkor jöttek Vidjáratna Mahásaja, Csaturbhudzsa Padaratna Szamudragarából, Csintamani Njájaratna Váránasziból, Kálidásza Vászaszpati Púrvaszthaliból, és a híres pandita, Krsna Csúdámani. A vaisnavák nagy tisztelettel ajánlottak fel ülőhelyeket bráhmana pandita vendégeiknek.
A paramahamsza babadzsi szólt, „Azt mondják, hogy a felhős nap igazán rossz nap. Számunkra azonban nagyon jó nap lett, mert sok művelt, szent helyeken élő apndita kegyesen elhelyezte a lábai porát a kunyhómban.” Mivel a vaisnavák természettől fogva alázatosabbak a fűszálnál, leborulva ajánlották a tiszteletüket, és így szóltak. „Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk a bráhmanáknak.” Mivel a bráhmanák nagyon műveltnek és fontosnak tartották magukat, azzal válaszoltak, hogy megáldották őket. Vidjáratna hívta oda őket, egy nagy vitára. A bráhmanák csak Lahiri Mahásaja előtt hajoltak meg, mert mindannyian fiatalabbak voltak nála. Lahiri Mahásaja azonban már megértette az igazságot, és azonnal ő is meghajolt a bráhmanák előtt.
A panditák között Krsna-csúdámani volt a legékesszólóbb. Váránasziban, Mithilában és sok más helyen már legyőzte a panditákat éles logikájával. Alacsony, fénylő sötét, és komoly volt. Szemei ragyogtak, mint két csillag. Ő kezdte el a társalgást a vaisnavákkal.
Így szólt, „Ezt mondtuk egymás között, ’Ma meglátogatjuk a vaisnavákat,’ és most idejöttünk. Nem gondoljuk, hogy minden nagyon jó, amit ti csináltok, de hisszük mégis, hogy nagyon jó ez a koncentrált, odaadó szolgálat. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége maga mondta (Bhagavad-gítá 9.30): „Kövesse bár el valaki a legförtelmesebb tetteket, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert jó úton jár.”
„Tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk a Bhagavad-gítá e szavainak. Azért jöttünk ide, hogy sok szentet lássunk. Van azonban egy másik célunk is, mégpedig: Az odaadó szolgálat ürügyén ti javanákkal társultok. Erről akarunk beszélni veletek. Lépjen elő valaki, aki járatos a vitatkozásban.”
A vaisnavák nagyon nem örültek Csúdámani szavainak. A szent paramahamsza babadzsi ezt mondta, „Én egy ostoba ember vagyok. Mit értek én a vitákhoz? Azt akarjuk tenni, amit a szentek. Kérlek, mondjátok el a szentírások tanításait, és mi csendben meghallgatjuk.”
Csúdámani szólt, „Miféle beszéd ez? Ha a hinduk sem értik a szentírásokat, el fog pusztulni az egész világ. Ti megszegitek a szentírások tanításait, és aztán azt állítjátok, hogy a nagy szenteket követitek. Mi ez? Milyen szentekről beszéltek? Ha olyan emberek, akik a szentírásokat követik, és a szentírások üzenetét tanítják, akkor valóban szentek. De ha emberek mindenkit és bárkit követnek, mindenkit nagy szenteknek neveznek, a cselekedeteiket pedig azzal védelmezik, hogy a ’mahádzsano jena gatah sza pantha’-t idézik (azt az utat kell elfogadni, amit a mahádzsanák javasolnak), akkor hogyan lesz áldás ezen a világon?”
Csúdámani szavait hallva, a vaisnavák összegyűltek az egyik kunyhóban, hogy eldöntsék, mit tegyenek. Erre a következtetésre jutottak: Ha a nagy szenteket bírálják, a vaisnaváknak meg kell őket védeniük a vitában, ha tudják. A paramahamsza babadzsi nem vett részt ebben a megbeszélésben. Bár a pandita Ananta dásza Babadzsi alaposan ismerte a njája-sásztrát, mindenki úgy döntött, hogy Vaisnava dásza vegyen részt a vitában. Megértették, hogy Dévidásza Vidjáratna az igazi bajkeverő. Lahiri Mahásaja nyíltan megmondta: „Dévi nagyon büszke. Nem tudta elviselni, amikor látta, hogy a szent kazival társulunk. Ezért hozta a nyakunkra ezeket a panditákat.” Vaisnava dásza port vett a paramahamsza babadzsi lábairól, és szólt, „Teljesítem a vaisnavák parancsát. Legalább ma hasznát veszem a tudományomnak.”
Eddigre eloszlottak a felhők. Kikészítették az ülőhelyeket a málati és mádhavi folyondárok ligetében. Az egyik oldalon a bráhmana panditák ültek, a másikon a vaisnavák. Valamennyi vaisnava pandita eljött Godrumából és Madhjadvipából. Sok közelben élő bráhmana és diák is csatlakozott a megbeszéléshez. Nem kis megbeszélés volt. Az egyik oldalon száz bráhmana pandita, a másikon kétszáz vaisnava. A vaisnavák utasítására Vaisnava dásza babadzsi nyugodtan helyet foglalt legelöl. Aztán egy csodálatos dolog történt. Amikor a vaisnavák meglátták, boldogan kiáltották az Úr Hari szent nevét. Mi volt ez a csodálatos dolog? Egy csomó málati virág váratlanul Vaisnava dásza fejére esett. A vaisnavák ezt mondták, „Ez az Úr Csaitanja kegyének a jele.” A másik oldalon Krsna-csúdámani felhúzta az orrát, és ezt mondta, „Lehet, hogy ti ezt gondoljátok, de a virág nem elég. A fát a gyümölcseiről ismerni meg.”
Vaisnava dásza minden büszkeség nélkül kijelentette, „Ma éppen úgy találkozunk Navadvipában, mintha Váránasziban lennénk. Ez nagy öröm forrása. Bár én Bengálban élek, hosszú időt töltöttem Váránasziban. Ott tanultam, és sok gyülekezetben beszéltem. Nem szoktam meg, hogy bengáliul beszéljek. Azt szeretném, ha ma a kérdések és a válaszok szanszkrit nyelven hangzanának el.” Csúdámani bár sokat vesződött a szentírások tanulmányozásával, de néhány versen kívül semmit sem tudott szanszkritul. Megdöbbent Vaisnava dásza javaslatán, és így szólt, „Miért? Bengálban jöttünk össze, legjobb lesz bengáli nyeleven beszélni. Én nem vagyok olyan, mint a nyugati tartományok panditái. Nem beszélek szanszkritul.” Ebből mindenki megértette, Csúdámani máris fél attól, hogy vitába szálljon Vaisnava dászával. Egyhangúan megkérték Vaisnava dászát, beszéljen bengáliul, és ő beleeegyezett.
Csúdámani kezdte el a vitát, és megkérdezte, „Örök a kaszt? Más kaszt-e a javanák és a hinduk? Elbukik egy hindu, ha javanákkal társul?”
Vaisnava dásza válaszolt, „A njája-sásztra azt mondja, hogy a kaszt örök. Az igazi különbséget azonban nem a különböző országokban, különböző helyzetekben született emberek között látni. Az igazi különbség az, ha valaki tehénnek, kecskének, vagy embernek született. Ezek a valódi különbségek.”
Csúdámani: „Igen. Igaz, amit mondasz. De nem tartoznak a hinduk és a javanák más kasztokhoz?”
Vaisnava dásza: „Igen. Bizonyos értelemben van kasztbeli különbség, de ez a különbség nem örök. Az emberiség egy. A nyelv, ország, ruha, kaszt és hasonlók közötti különbségek csak képzeletbeli különbségek.”
Csúdámani: „Nem különböznek egymástól az emberek a születésük szerint? Ha ez nem így van, akkor a hindu és a javana csak a ruhájában és más külső dolgokban különbözik?”
Vaisnava dásza: „A lélek a múltbeli karmájának megfelelően fogad el magasabb vagy alacsonyabb születést. A kasztbeli különbségeket aszerint vesszük figyelembe, hogy az emberek másféle módon cselekszenek. A négy kaszt a bráhmana, ksatrija, vaisja és súdra. Mindenki más kaszton kívüli.”
Csúdámani: „A javanák nem kaszton kívüliek?”
Vaisnava dásza: „De igen. A szentírások következtetései szerint kaszton kívüliek. Kívül állnak a négy kaszton.”
Csúdámani: „Ha ez így van, hogyan lehet egy javanából vaisnava, hogyan társulhat a jámbor vaisnava egy javanával?”
Vaisnava dásza: „Aki tiszta odaadó szolgálatot végez, az vaisnava. Csupán az emberi születés még nem tesz vaisnavává. A javanák alacsony születésűek, lehet, hogy nem alkalmasak a különböző kasztok kötelességeinek végzésére. Mégis tökéletesen érdemesek arra, hogy az odaadó szolgálat valamennyi cselekedetét végezzék. Aki nem érti meg a Védák karma-kánda, gjána-kánda és bhakti-kánda részei közötti finom különbséget, arról nem lehet elmondani, hogy igazán jól ismeri a szentírásokat.”
Csúdámani: „Jó. A helyes cselekvés megtisztítja a szívet. Ha a szív megtisztult, az ember megértheti a transzcendentális tudást. A transzcendentális tudást elértek között vannak imperszonalisták és vannak vaisnavák, akik a lelki sokféleségben hisznek. A lelki élet kezdetén az embernek jámbor tetteket (karma) kell végeznie. Amíg nem végzett jámbor tetteket, nem lehet vaisnava. A mohamedánok azonban nem végezhetnek jámbor tetteket. Akkor hogyan válnak valaha is érdemessé arra, hogy odaadó szolgálatot végezzenek?”
Vaisnava dásza: „Odaadó szolgálat végzésére még a kaszton kívüliek is érdemesek lehetnek. Ezt valamennyi szentírás elfogadja. Ezt mondja a Bhagavad-gítá (9.32): „Prthá fia, aki Nálam vett menedéket, legyen bár alacsony születésű – nők, vaisják (kereskedők), súdrák (munkások) – a legfelsőbb célhoz közeledik.” Itt az ’ásraja’ szó azt jelenti, ’odaadó szolgálatot végezni.’ A Kási-khanda is ezt mondja: „Akár bráhmana, akár ksatrija, vaisja, súdra vagy kaszton kívüli, az ember nagyon emelkedett, ha odaadó szolgálatot végez az Úr Visnunak.
A Nárada Purána is ezt mondja: „Király, a kutyaevő, aki az Úr Visnu híve, jobb, mint egy bráhmana. A szannjászi, aki nem az Úr Visnu híve, még egy ilyen kutyaevő bhaktánál is alantasabb.”
Csúdámani: „Sok ilyet lehet idézni a szentírásokból. De hogyan kell ezeket érteni? Ezt nézzük meg. Hogyan lehet a születéssel szerzett fogyatékosságot másként megszüntetni, mint egy másik születéssel?”
Vaisnava dásza: „Az alacsony születés oka a prárabdha-karma (az a múltbeli karma, ami most kezd gyümölcsöt hozni). A karmikus visszahatás azonban megszánik, amikor valaki az Istenség Legfelsőbb Személyisége szent neveit zengi. Ezt mondja a Srimad Bhágavatam (6.16.44): „Ha csak egyszer meghallják szent nevedet, még a csandálák, a legalantasabb emberek is megtisztulnak minden anyagi szennytől.”
Mondják ezt is (Srimad Bhágavatam 6.2.46): „Aki tehát meg akar szabadulni az anyagi kötelékektől, annak örökké az Istenség Legfelsőbb Személyisége nevét, hírnevét, formáját és kedvteléseit kell dicsőítenie. Nem érheti el ezt az eredményt más módszerekkel, például jámbor vezekléssel, spekulatív tudással, vagy a misztikus jóga meditációjával, mert hiába választja ezeket a módszereket, utána ismét gyümölcsöző tetteket végez, és képtelen uralkodni az elméjén, amelyeket beszennyeznek a szenvedély és a tudatlanság.”
Mondják ezt is (Srimad Bhágavatam 3.33.7): „Milyen dicsőségesek azok, akik szent nevedet zengik! Az ilyen személyek még akkor is imádandók, ha kutyaevők családjában születtek. Akik a Te szent nevedet zengik, már biztosan elvégeztek mindenféle aszkézist és tűzáldozatot, jó modorúak, mint az árják, megfürödtek valamennyi szent zarándokhelyen, tanulmányozták a Védákat, és teljesítettek mindent, ami szükséges.”
Csúdámani: „Miért van akkor, hogy a kaszton kívüli nem végezhet jagjákat és más szertartásokat, bár az Úr Hari szent nevét zengi?”
Vaisnava dásza: „Ahhoz, hogy valaki jagjákat és egyéb szertartásokat végezhessen, egy bráhmana házában kell megszületnie. De még a bráhmana házában született is csak az után végezheti a védikus szertartásokat, hogy megkapta a szent zsinórt, a kaszton kívüli tehát, aki megtisztult ugyan az Úr Hari szent nevének zengésétől, de nem bráhmana házában született, nem végezhet jagjákat és egyéb szertartásokat. Az odaadó szolgálat különféle cselekedetei azonban mérhetetlenül jobbak, mint a védikus jagják.”
Csúdámani: „Miféle következtetés ez? Közönséges dologra nem érdemes, de magasabb dologra igen? Mi erre a bizonyság?”
Vaisnava dásza: „Az emberi cselekvés kétféle: 1. anyagi, és 2. lelki. Még a művelt ember sem szükségszerűen képes arra, hogy elvégezzen bizonyos anyagi cselekedeteket. Például egy javana családban született ember megtisztulhat, és lelki értelemben hiteles bráhmana lehet. Anayagi felfogás szerint mégsem érdemes arra, hogy feleségül vegye egy bráhmana lányát.”
Csúdámani: „Miért nem? Mi baj van ezzel?”
Vaisnava dásza: „Mert nem helyes megszegni a társadalmi szokásokat. Az anyagi cselekedeteikre büszkék sem szegik meg a társadalmi szokásaikat, de nem teszi ezt azok sem, akik érdemesek a lelki fejlődésre.”
Csúdámani: „Hogyan válik valaki érdemessé arra, hogy anyagi cselekedeteket végezzen? Hogyan válik érdemessé az odaadó szolgálatra?”
Vaisnava dásza: „Az embert a természete, születése és más dolgok érdemesítenek arra, hogy anyagi cselekedeteket végezzen. Az odaadó szolgálat végzéséhez az szükséges, hogy higyjen az igazságban.”
Csúdámani: „Anélkül, hogy elhalmoznál a Védánta szakkifejezésekkel, kérlek, mondd meg nekem világosan: Milyen természetre van szükség a különféle kötelességek végzéséhez?”
Vaisnava dásza: „A bráhmana természetének néhány tulajdonsága: 1. békésség, 2. önfegyelem, 3. lemondás, 4. tisztaság, 5. elégedettség, 6. türelem, 7. becsületesség, 8. odaadás az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt, 9. kegy, és 10. igazmondás. A ksatrija természet néhány tulajdonsága: 1. hatalom, 2. erő, 3. elszántság, 4. hősiesség, 5. türelem, 6. nagylelkűség, 7. kitartás, 8. komolyság, 9. bráhmanák szolgálata, és 10. vezetői képesség. A vaisja természet néhány tulajdonsága: 1. vallásosság, 2. adományozás, 3. hit, 4. alázat, és 5. a meggazdagodás vágya. A súdra természet néhány tulajdonsága: 1. bráhmanák, tehenek és félistenek szolgálata, 2. elégedettség bármilyen élethelyzettel. A kaszton kívüli természetének néhány tulajdonsága: 1. tisztátalanság, 2. hazugság, 3. lopás, 4. ateizmus, 5. értelmetlen vitatkozás, 6. kéjvágy, 6. harag, és 8. anyagi érzékkielégítés vágya. A szentírások azt tanítják, hogy a különmböző kasztokat e tulajdonságok alapján kell meghatározni. A kasztok csupán születés általi meghatározása a modern kor materialista gyakorlata. A születés bizonyos mértékben meghatározza az ember természetes hajlamait és azt a képességét, hogy különféle dolgokat megtanuljon. A természet tesz alkalmassá bizonyos kötelességek végzésére. Az emberek gyerekkoruktól fogva megnyilvánítanak bizonyos tendenciákat. Látjuk tehát, hogy a születés meghatározza a természetet. De nem ez az egytelen tényező, amely meghatározza a természetet, és a bizonyos fajta cselekvés végzésére való alkalmasságot. Vannak más tényezők is. Ezért mondják a szentírások, ha meg akarjuk állapítani, hogy valaki alkalmas-e bizonyos fajta cselekvésre, a természetét és a tulajdonságait is meg kell vizsgálni.”
Csúdámani: „Mit értesz az alatt, amikor azt mondod, ’hit az igazságban?’”
Vaisnava dásza: „Hitnek azt nevezzük, amikor a szívben őszinte hit és bizalom van az Istenség Legfelsőbb Személyiségében. Ha valaki materialista, tisztátalan a szíve, téves felfogása van az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, önző, büszke és hírnévre sóvárog, akkor azt mondják, nem őszinte a hite. Néhány szent azt mondja, őszinte hit annyi, mint követni a szentírások tanításait. Ez a fajta őszinte hit tesz érdemessé az odaadó szolgálat végzésére.”
Csúdámani: „Sok embernek lehet olyan hite, amely követi a szentírások tanításait, de ők nem szükségszerűen mind emelkedett, nagy lelkek. Érdemesek az ilyen emberek arra, hogy odaadó szolgálatot végezzenek?”
Vaisnava dásza: „Az embert a természete tesz alkalmassá bizonyos kötelességek végzésére, de ez nem feltétlenül elég az odaadó szolgálathoz. Kérlek, nézd meg a magyarázatot a Srimad Bhágavatamban (11.20.27-30 és 32-33):
„Ha a bhaktám már hisz dicsőségem elbeszélésében, és megundorodott az anyagi cselekvéstől, tudván, hogy minden érzékkielégítés szenvedéshez vezet, de mégsem képes lemondani minden érzéki élvezetről, legyen boldog, imádjon Engem nagy hittel és meggyőződéssel. Bár néha kielégíti az érzékeit, tudja, hogy minden érzékkielégítés nyomorúságos eredményre vezet, és ezeket a cselekedeteket őszintén megbánja. „Ha egy értelemes ember állandóan Engem imád szerető odaadó szolgálattal, ahogyan azt elmagyaráztam, szívében mindig rám fog gondolni. Ez minden anyagi vágyat megsemmisít. „Átvágja a szív csomóját, minden kétséget darabokra szabdal, a gyümölcsöző tettek láncát megszünteti, ha úgy látnak Engem, mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. „Az Én bhaktám a szerető odaadó szolgálatommal könnyen elér mindent, amit el lehet érni gyümölcsöző cselekvéssel, lemondással, tudással, elkülönüléssel, misztikus jógával, adományozással, vallási kötelességekkel, és az élet tökéletesítésének minden egyéb módján. Ha a bahktám valahogy mégis a mennybe kívánna jutni, a felszabadulásra vágyakozna, vagy arra, hogy a hajlékomban éljen, könnyen elnyeri ezeket az áldásokat.” Így erősödik meg a hite az odaadó szolgálatban.
Csúdámani: „Mi van, ha nem tisztelem a Srimad Bhágavatamot?”
Vaisnava dásza: „A Srimad Bhágavatam valamennyi szentírás következtetését tanítja. A szentírás egy. Ha a Srimad Bhágavatamot nem tiszteled, az összes többi szentírást megsérted. Nem kell bemutatnom a bizonyságot sok szentírásból. Elfogadja mindenki a Bhagavad-gítát? Gondolj erre. Amikor először megszólaltál, a Bhagavad-gítá egy versét mondtad el, azt a verset, amelyben benne van az összes szentírás tanítása. Ezt mondja a Gítá (9.30-32):
„Kövesse bár el valaki a legförtelmesebb tetteket, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert jó úton jár. „Gyorsan erényes lesz, és eléri a tartós békét. Kunti fia, hirdesd merészen, hogy az Én bhaktám nem pusztul el soha. „Prthá fia, aki Nálam vett menedéket, legyen bár alacsony születésű – nők, vaisják (kereskedők), súdrák (munkások) – a legfelsőbb célhoz közeledik.”
Ezek a versek azt jelentik, hogy az, aki csak Bennem hisz (ananja-bhak), és az odaadó szolgálat cselekedeteit végzi, amelyek az Úr Hari szent neveinek és kedvteléseinek hallásával és éneklésével kezdődnek, lemond minden bűnös tettről, amely a szenvedés természetes forrása. Lemond a materialista cselekvésről, és szentnek tekintik. A dicsőséges lelki úton jár. Az egyik út a karma-kánda útja, amely a varnásrama kötelességeivel kezdődik. A második a gjána-kanda útja, ez a spekulatív tudással és a lemondással kezdődik. A harmadik út a bhakták között tartózkodni, hinni az Úr Hari szent neveiben és kedvteléseiben. Néha ezt a három utat jógáknak tekintik, azt mondják, karma-jóga, gjána-jóga és bhakti-jóga. Egyesek ezeket a különféle jógákat gyakorolják; karma-jóginak vagy gjána-jóginak nevezik őket. Valamennyi jógi közül a bhakti-jógi a legjobb, mert a bhakti-jóga határtalan áldásokban részesít. A Bhagavad-gítá első hat fejezete végén (6.47) találjuk a következő következtetést:
„Valamennyi jógi közül az egyesült Velem a legbizalmasabban a jógában, és az a legnagyobb, akinek nagy hite van Bennem, és Engem imád transzcendentális szerető szolgálattal.”
Jól meg kell érteni a Bhagavad-gítá 9.31 jelentését. Ez azt jelenti, hogy aki hittel végzi az odaadó szolgálatot, gyorsan megszabadul jelleme és cselekedetei minden hibájától. Aki odaadóan szolgálja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, jámbor lesz, mert Ő maga minden jámborság alapja. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét odaadó szolgálattal lehet meghódítani. Ha Ő ott van valakinek a szívében, egyszerre megszabadult májá kötelékeitől. Semmi mást nem kell tennie ahhoz, hogy megszabaduljon májától. Akár végez anyagi jámbor tetteket, akár nem, a bhakta szíve természetesen tele van jámborsággal és szentséggel. Megszabadul a kéjvágytól, helyette nyugalom költözik a szívébe. A Legfelsőbb Úr maga ígéri: „Az Én bhaktám nem pusztul el soha.” A karmi vagy a gjáni kerülhet rossz társaságba, de az Én őszinte bhaktám soha, mert mindig Én vagyok a társa. Ezért nem bukik el soha. Akár bűnös, akár bráhmana családban született, a bhakta mindig a kezében tartja az élet legfelsőbb célját.”
Csúdámani: „Nézd, az én szentírásaim azt mondják, hogy a születésből származó alkalmasság a legjobb. Én egy bráhmana házában születtem. A Gájatri-mantra zengésével és más kötelességek végzésével fokozatosan elérem a transzcendentális tudást, és végül föl kell szabadulnom. Hogyan keletkezik a hit? Én nem tudom. Látom, hogy a Gítá és a Bhágavatam azt tanítják, hogy a hit vezet el az odaadó szolgálathoz. Kérlek, magyarázd el, mit kell tennie a léleknek, hogy elnyerje ezt a hitet.”
Vaisnava dásza: „A hit a lélek örök természetének része. A varnásrama kötelességei és más hasonló kötelességek akkor jelennek meg, amikor a lélek időleges természete. Ez valamennyi szentírás következtetése. A Cshándógja Upanisád (7.19.1) ezt mondja: „Akinek hite van, megértheti. Akinek nincs hite, nem értheti meg. Ezért a hitről kell kérdezni. ’Uram, tudni szeretnék a hitről.’”
Egyes filozófusok a ’hit’ szót így határozzák meg: bizalom a Védák és a lelki tanítómester szavaiban. Ez nem rossz meghatározás, de nem elég világos. Az én szampradájámban a ’hitet’ így határozzák meg (Amnája-szútra 57):
„A hit a szívben végzett cselekvés. Ez kelti föl a vágyat, hogy odaadó szolgálatot végezzünk. Más, mint a lelki fejlődés egyéb módjai.” Aki a bhaktákkal társul, és ismételten meghallgatja őket, szívében meggyőződik arról, hogy a közönséges jámbor tettek (karma), a személytelen spekulávió (gjána) és a jóga-testgyakorlás nem segítenek neki abban, hogy elérje az örök célt, és ezt a célt nem lehet másként elérni, mint őszintén menedéket venni az Úr Hari lábainál. Ha valaki így gondolkodik, természetesen hinni kezd a Védák és a lelki tanítómester szavaiban. Ezt mondják erről a hitről (Amnája-szútra 58): „A hit jellemzői menedékvétel az Úrnál, és meghódolás.”
Látjuk tehát, hogy a hit külső jelei menedéket venni az Úrnál, és meghódolni Neki. Ezt írják a menedékvételről és meghódolásról (Hari-bhakti-vilásza 11.417):
„A hatféle meghódolás az odaadó szolgálathoz kedvező dolgok elfogadása, a kedvezőtlen dolgok elutasítása, a meggyőződés, hogy Krsna meg fog védeni, az Úr mint védelmező elfogadása, teljes meghódolás és alázat.”
Ezért teszi a bhakta ezt a fogadalmat: Bármit megteszek, ami kedvező a tiszta odaadó szolgálathoz, bármit elutasítok, ami kedvezőtlen. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége a védelmezőm. Semmi értékeset nem érhetek el a személytelen spekulációval (gjána), a jógával és hasonló cselekedetekkel. Nem tudom megvédeni magam. Az Urat fogom szolgálni, amennyire képes vagyok, és Ő meg fog védeni engem. Meg fog védeni. Ki vagyok én? Az Ő tulajdona vagyok. Amit kíván, azt fogom tenni. Felajánlom magam Neki. Nekem nincs semmim. Szegény és alantas vagyok. – A bhakta megérti alantas helyzetét. ’Hit’ az, amikor megjelent a szívben ez a fogadalom, a teljes önátadás és alázat, a bizalommal együtt, hogy az Úr megadja a védelmet. Ha ez megvan, odaadó szolgálatot lehet végezni. Ez a hit az első lépés a megtisztuláshoz és az örök felszabaduláshoz. Ez a hit a lélek örök természetének a része. Minden, ettől a hittől eltérő lelki út időleges természetű.”
Csúdámani: „Eddig értem. De hogyan lehet elérni ezt a hitet? Ezt nem mondtad meg. Ha a jámbor tettek teremtik meg a hitet, akkor az én érvelésem a jobb, mert aki nem végzi el a varnásrama jámbor tetteit és szertartásait, annak nem is lehet hite. A javanák nem végzik ezeket a jámbor varnásrama kötelességeket, akkor hogyan válnak érdemessé arra, hogy odaadó szolgálatot végezzenek?”
Vaisnava dásza: „Igaz, hogy a hitet a jámbor tettek teremtik meg, mert a Nárada Purána kijelenti: „Az odaadó szolgálatot az éri el, aki társul a bhaktákkal. A bhaktákkal való társulást a múltbeli jámbor tettek erejéből lehet elérni.”
A jámbor tettek kétfélék: 1. örök, és 2. időleges. A bhaktákkal és az odaadó szolgálattal kapcsolatba hozó jámbor tetteket nevezik örök jámbor tetteknek. Az anyagi érzékkielégítést és személytelen felszabadulsát hozó jámbor tettek az időleges jámbor tettek. Világos, hogy mindenféle anyagi érzékkielégítés időleges természetű. Nem örök. Sokan azt gondolják, hogy a személytelen felszabadulás örök, de ők nem értik a személytelen felszabadulás igazi természetét. Az egyéni lélek tiszta, örök és változatlan. Időleges természetében be van börtönözve az illúziók anyagi világában. ’Felszabadulás’ az a pillanat, amikor levágják a bilincseit, és kiengedik. Ez egyetlen pillanat alatt történik. Tehát a felszabadulás aktusa önmagában véve nem örök. Van a felszabadulás pillanata, és az a pillanat véget ér. Amikor a lélek időleges természete semmisül meg, az eredmény a felszabadulás. Amikor nincs felszabadulás, az időleges állapot nyilvánul meg. Az Úr Hari lábaihoz való vonzódás nem ér soha véget. Ez a vonzódás a lélek örök természetének a része. Akiben nincs részrehajlás, nem fogja azt állítani, hogy a lélek természetének ezek a megnyilvánulásai időleges jellegűek. Időleges jellegű az az úgynevezett odaadó szolgálat is, amely a felszabadulás elérésével megszűnik. Ez az úgynevezett odaadás igazából egyfajta anyagi cselekvés. A felszabadulás előtt, alatt és után is létező odaadó szolgálat viszont örök. Ez a lélek örök természete és kötelessége. A felszabadulás csak az odaadó szolgálat egy kevésbé pontos mellékterméke. A Mundaka Upanisád (1.2.12) mondja:
„A bráhmana látja a jámbor karmával elért magasabb világok igazi természetét, és azokra nem vágyik. Az embernek a lelki tanítómesterhez kell közelednie, ha meg akarja ismerni a transzcendenciát. Vigyen neki rőzsét, amit aztán elégetnek az áldozatban. Az ilyen lelki tanítómester jele, hogy kiválóan érti a védikus következtetést, és ezért állandóan az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szolgálja.”
A jámbor gyümölcsöző cselekvés (karma), személytelen spekuláció (gjána) és jóga mind időleges jámbor tettek. Örök jámbor tettek társulni a bhaktákkal, és olyan cselekedeteket végezni, amelyek az odaadó szolgálathoz vezetnek. Aki sok előző születésen át végzett ilyen örök jámbor tetteket, eléri a hitet. Az időleges jámbor tetteket végző sok különféle eredményt elérhet, de ezek között nincs ott a tiszta odaadó szolgálatba vetett hit.”
Csúdámani: „Kérlek, mondd el világosan, milyen társulás, milyen cselekedetek vezetnek el az odaadó szolgálathoz. Miféle jámbor tettek ezek?”
Vaisnava dásza: „Tiszta bhaktával beszélgetni, szolgálni őt és meghallgatni a magyarázatait, ezt nevezem társulásnak a bhaktákkal. A szent nevet zengeni a falvakban és a városokban más bhakták társaságában, és hasonló cselekedetek, ezek mind az odaadó szolgálat cselekedetei. Az adományozás és a jóga is elvezetnek az odaadó szolgálathoz, ha azzal kapcsolatosak. A szentírások azt mondják, hogy az Úr Hari templomának megtisztítása, mécses fölajánlása Tulaszi-dévinek, böjt Ekádasin és más hasonló cselekvések mind az odaadó szolgálat cselekedetei. Végezzék bár tiszta hit nélkül, vagy csak alkalmilag, ezek a jámbor tettek mégis növelik az odaadást az Úr iránt. Aztán ezek a jámbor tettek fokozatosan megerősödnek, és sok születés után elvezetnek a tiszta hithez a bhakták társaságában, és a tiszta odaadó szolgálat végzéséhez. A ’vasztu-sakti’ szó azt jelenti, hogy mindennek van bizonyos, veleszületett ereje. Az odaadó szolgálat cselekedeteinek az az erejük, hogy fokozzák a szeretetet és az odaadást az Úr iránt. Még ha hit nélkül, vagy akár megvetéssel végzik, akkor is jó eredményekkel járnak, nem is beszélve arról, ha hittel végzik. A Prabhásza-khanda mondja: „Krna neve minden édes dolog közül a legédesebb, az egész védikus irodalom fájának transzcendentális gyümölcse. Bhrguk legjobbja, ha csak egyszer éneklik, akár hittel, akár megvetéssel, megszabadítja az éneklőt.”
Ezek a jámbor tettek, amelyek az Úr iránti odaadást növelik, mint örökké jámbor tettek. Fokozatosan megerősödnek, és elvezetnek a bhaktákkal való társulás és a tiszta odaadó szolgálat végzésébe vetett hithez. Múltbeli, időleges bűnös tettei miatt lehet, hogy valaki egy javana házában születik meg, a múltbeli örök, jámbor tettei erejéből a tiszta odaadó szolgálatba vetett hitet is elérheti. Mi olyan meglepő ebben?”
Csúdámani: „Azt mondom, ha valaki csak kevés jámbor, odaadó szolgálathoz vezető tettet végzett, akkor biztos, hogy a többi cselekedete is mind jámbor. Aki javanának született, nem lehet, hogy csak jámbor tetteket végzett volna, ezért nem lehetséges, hogy olyan jámbor tetteket végzett volna a múltban, amelyek elvezetik az odaadó szolgálathoz.”
Vaisnava dásza: „Nem szabad ezt hinni. Az örök és időleges jámbor tettek függetlenek egymástól. Nincs szükség az egyikre ahhoz, hogy létezzen a másik. Mondják, hogy egy nagyon bűnös vadász egyszer véletlenségből böjtölt és egész éjszaka virrasztott az Úr Siva egyik szent napján, és ennek az örök jámbor tettnek az erejéből elérte az Úr Hari iránti odaadást. Mondják ezt is (Srimad Bhágavatam 11.13.16). „vaisnavam jatha sambhuh” (nagy vaisnava, mint az Úr Siva). Ezért elfogadom, hogy az Úr Siva nagyon is imádatra méltó, és nagy vaisnava. Szent napjának megtartásával bizonyosan el lehet érni az odaadást az Úr Hari iránt.”
Csúdámani: „Azt mondod, véletlenül is lehet örök jámbor tetteket végezni?”
Vaisnava dásza: „Minden véletlen. Még a karma útja is ilyen. Először az egyéni lélek is véletlenül esett be a karma világába. Mi volt ez a véletlen baleset? A karma-mimámszá követői azt állítják, hogy a karmának nincs kezdete, de az az igazság, hogy a karma is gyökérből fejlődik. Az egyéni lélek ellenszenve az Istenség Legfelsőbb Személyiségével szemben, ez a baleset, ami a karma gyökere. Ha ezt véletlennek hiszik, akkor örök jámbor tetteket is lehet véletlennek hinni. A Svetásvatara Upanisad (4.6-7) mondja:
„Bár a két madár ugyanazon a fán ül, az evő madár tele van aggodalommal, és búsul, mint a fa gyümölcseinek élvezője. De ha valahogy a barátja felé fordítja az arcát, aki az Úr, ha megismeri a dicsőségét, akkor a szenvedő madár minden aggodalomtól megszabadul.”
A Srimad Bhágavatam (10.51.53 és 3.25.25) mondja:
„Uram! Tévedhetetlen Legfelsőbb Személy! Amikor az univerzumokon keresztül vándorló lélek méltóvá válik arra, hogy megszabaduljon az anyagi létezéstől, alkalmat kap arra, hogy bhaktákkal társuljon. Ha bhaktákkal társul, vonzódni kezd Hozzád. Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a legjobb bhakták legmagasabb célja, és az univerzum Ura.”
„Az Úr lelki erőt adó üzenetéről igazán csak a bhakták társaságában lehet beszélni, és ezt nagyon kellemes hallani. Ha valaki a bhaktáktól hall, a transzcendentális tapasztalat útja gyorsan megnyílik, lassan megszilárdul a hit, amely idővel vonzódássá és odaadássá válik.”
Csúdámani: „Véleményed szerint nincs különbség egy hindu és egy javana között?”
Vaisnava dásza: „Kétféle különbség van: 1. lelki, és 2. anyagi. Lelkileg a hinduk és a javanák nem különbözők. Anyagi értelemben azonban van különbség.”
Csúdámani: „Miért beszélsz a Védánta nagyképű szavaival? Mi az nyagi különbség a hinduk és a javanák között?”
Vaisnava dásza: „Az anyagi, társadalmi szokásokra gondolok. Az anyagi felfogás szerint egy javana érinthetetlen. A materialista azt gondolja, egy javanát nem szabad megérinteni, nem szabad társulni vele. Ha egy javana megérint egy hindut, azonnal meg kell fürödnie vízben. A hindu ételt és más dolgokat sem fogadhat el egy javanától. A javana testet bűnös tettek elkövetésével kapták, ezért borzalmas, és el kell kerülni. Ezért érinthetetlen.”
Csúdámani: „Ha ez így van, hogyan lehetnek ugyanazok a hinduk és a javanák lelki értelemben? Kérlek, magyarázd el világosan.”
Vaisnava dásza: „A szentírások kijelentik: „Bhrguk legjobbja, az Úr Krsna szent neve megszabadítja az éneklőt.”
Ezek a szavak azt jelentik, hogy a javanák és mindenki más elérhetik az élet legfelsőbb lelki célját az Úr Krsna szent nevének zengésével. Ilyen módon a hinduk és a javanák egyenlőkké válhatnak. Azt az embert, aki nem végez olyan örök jámbor tetteket, mint az Úr Krsna nevének zengése, a szentírások ’dvi-pada-pasu’-nak, kétlábú állatnak nevezik. Ez azért van, mert az ilyen ember nem hisz az Úr Krsna szent nevében. Lehet, hogy emberként született meg, de nem igazán ember. Valójában egy állat.
A Mahábhárata mondja:
„Király, ha valakinek kevés a múltbeli jámbor tette, nem lehet hite az Úr góvindában, a Neki felajánlott étel maradékaiban, szent nevében vagy a bhaktáiban.”
A lelket megtisztító, örök jámbor tetteket nagy jámbor tetteknek nevezik. Az időleges, lelki hit nélkül végzett jámbor tettek neve kis jámbor tettek- Az Úr Krsna, a Neki felajánlott étel maradéka, szent neve és a tiszta vaisnavák – ez a négy lelki. Feltárják a lelki igazságot.”
Csúdámani (mosolyogva): „Miféle beszéd ez? Ez csak a vaisnavák fanatikus dogmája. Hogyan lehetne lelki a rizs, dál és karri? Mi mindent nem állítasz.”
Vaisnava dásza: „Tégy, amit akarsz, de kérlek, ne bíráld a vaisnavákat. Ez a kérésem. Egy vitában csak az érvek számítanak. Miért kell verbálisan megtámadnod a vaisnavákat? Az Úrnak felajánlott étel maradékait meg sem érintheti az anyagi világ. Nem is szabad olyan ételt enni, amit nem ajánlottak fel az Úrnak, mert az Úrnak felajánlott étel maradékának elfogyasztása bevilágítja az utat a lelki világba, elűz mindent, ami ostoba és anyagi. Ezért mondja az Isopanisad (1. mantra):
„A világegyetemen belül az Úr gyakorol hatalmat minden élő és élettelen felett. Ő a birtokosa mindennek. Ezért az embernek csak azon szükségszerű dolgokat szabad elfogadnia, amit neki tettek félre, és minden mást kerülnie kell, jól tudván, hogy azok kihez tartoznak.”
Ami az anyagi univerzumban létezik,az kapcsolatban áll az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiájával. Aki mindent az Úr energiájával kapcsolatban lát, nem fogja megkísérelni, hogy élvezze a külső, anyagi világ dolgait. Ha egy lelkileg tudatos lélek csak azt fogadja el, ami a teste fenntartásához szükséges ebben a világban, és ha megérti, hogy minden az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a kegye, akkor nem fog leesni. Így cselekszik az, aki nagyon szeretné elérni a lelki világot. Ezért nevezik az Úr Krsnának felajánlott étel maraékát mahá-praszádának (nagy kegynek). Téged azonban nem vonzanak ezek a lelki dolgok – ez a te szerencsétlenséged.”
Csúdámani: „Váltsunk témát. Vizsgáljunk közönséges anyagi dolgokat: Hogyan kell viselkedni a javanákkal?”
Vaisnava dásza: „Amíg valaki javana, ügyet sem kell rá vetni. Ha azonban örök jámbor tettek végzésével a javana vaisnava lett, akkor már nem nevezem javanának. Ezt mondják a szentírások (Padma Purána és Itihásza-szamuccsaja):
„Pokolra kerül, aki a születése és kasztja értelmében gondolkodik, aki a vaisnavát súdrának, barbárnak vagy kaszton kívülinek látja.”
„Az Istenség Legfelsőbb Személyisége szólt: A négy Védában jártas tudós nem igazán kedves Nekem. Igazán kedves a kaszton kívüli, aki a bhaktám lett. Őt kell megajándékozni. Tőle kell elfogadni az áldásokat. Éppen úgy kell imádni Őt, mint Engem.”
Csúdámani: „Értem. Ha ez így van, akkor egy vaisnava miért nem adhatja hozzá a lányát egy javana vaisnavához, vagy ő maga miért nem veheti el egy javana vaisnava lányát?”
Vaisnava dásza: „A közönséges anyagi megértés szerint, aki javana családban született, javana marad a haláláig. A lelki megértés szerint azonban, ha odaadó szolgálatot végzett, nem javana többé. Tízféle közönséges társadalmi szertartást ír elő a Szmrti-sásztra. Ezek egyike a házasság. Ha a családos vaisnava hindu, akkor helye van a négy kasztban, és úgy illik, hogy a kasztján belül házasodjon, mert a közönséges anyagi életben az a legjobb, ha elfogadja a négy kaszt időleges kötelességeit. Az ember nem azzal lesz vaisnava, hogy elveti a négy kaszt kötelességeit. Az igazi vaisnava azt teszi, ami kedvező az odaadó szolgálathoz. Ha lelkileg fejletté válik, megteheti, hogy nem törődik a négy kaszt kötelességeivel, vagy lemond róluk. Lemondhat a négy kaszt valamennyi kötelességéről. Ha a javanákkal való társulás nem kedvező az odaadó szolgálathoz, akkor a hívő javana vaisnava el fogja utasítani a társaságukat. Mi a különbség a négy kaszt kötelességeit elutasító hindu vaisnava, és a javanákkal való társulást elutasító javana vaisnava között? Mindketten azt utasították el, ami alacsonyabb rendű. Lelki értelemben testvérek. De lehet, hogy a családos vaisnava esetében ez nem így van. Talán a társai és a kötelességei nem mindig kedveznek ahhoz, hogy fejlődjön az odaadó szolgálatban, mégsem mondhat le róluk idő előtt. Csak akkor teheti meg, ha már méltó erre. Ha már nagyon ragaszkodik az odaadó szolgálathoz, természetes, hogy lemond a kedvezőtlen társulásról és kötelességekről. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondja a Srimad Bhágavatamban (11.11.32):
„Az erényeket és hibákat megértve, amelyekről beszéltem, az őszinte bhakta minden közönséges anyagi kötelességről lemond, és csak Engem imád. Az ilyen bhakta valamennyi közül a legjobb.”
A Bhagavad-gítá záró megállapításaiban (18.66) ezt mondja az Istenség Legfelsőbb Személyisége:
„Hagyd el a vallás minden változatát, és hódolj meg csak Nekem. Én megszabadítlak a bűnök minden visszahatásától. Ne félj.”
A Srimad Bhágavatam (4.29.54) mondja: „Amikor valaki teljesen lefoglalja magát az odaadó szolgálatban, kegyes hozzá az Úr, indokolatlan kegyében részesíti. Ekkor a fölébredt bhakta fölhagy minden anyagi cselekvéssel és szertartással, amelyeket a Védák említenek.”
Csúdámani: „Ha egy javana őszinte vaisnava lesz, ehetsz, ihatsz, tehetsz vele együtt más dolgokat?”
Vaisnava dásza: „A szannjászi vaisnavák elfogyaszthatják velük a mahá-praszádát. A családos, materialista vaisnavák lehet, hogy ezt nem akarják. De nincs olyan szabály, ami megtiltaná, hogy valaki nem fogyaszthatja el egy másik vaisnava ételmaradékát. Sőt, el kell fogadni.”
Csúdámani: „Akkor miért van az, hogy a vaisnava templomokban a javana vaisnavák nem érinthetik meg a múrtikat?”
Vaisnava dásza: „Sértés a javana családban született vaisnavát ’javana vaisnavának’ hívni. Mivel vaisnava, méltó arra, hogy az Úr Krsnát szolgálja. Ha egy családos vaisnava, aki az Úr múrtiját szolgálja, a materialisták véleménye szerint kívül áll a varnásrama-dharma kaszt-szabályain, akkor az a vaisnava csak azok szemében hibás, akik ragaszkodnak az anyagi szokásokhoz. A szannjászi vaisnava azonban ne imádja a múrtit, különben elveszti a státuszát, amely fölötte áll a kasztrendszernek. Jobb, ha a szívében imádja az Úr Krsnát, Sri Rádhá szerelmesét.”
Csúdámani: „Értem. Most kérlek, mondd meg, mit gondolsz a bráhmanákról.”
Vaisnava dásza: „Kétféle bráhmana van: 1. akik természettől fogva, és 2. akik csak a születésük által bráhamnák. A természettől fogva bráhmanák többnyire vaisnavák. Minden filozófia komoly gondolkodói tisztelni fogják az ilyen bráhmanát. A születés általi bráhmanákat csak közönséges társadalmi szokásból tisztelik. A szentírás megerősíti, hogy a vaisnavákat hiteles bráhmanákként kell tisztelni (Srimad Bhágavatam 7.9.10):
„„Ha egy bráhmana rendelkezik mind a tizenkét brahminikus tulajdonsággal (amelyeket a Szanat-szudzsáta című könyv sorol fel), ám nem bhakta, és az Úr lótuszvirág lábának ellensége, kétségtelenül alacsonyabb szinten áll, mint az a bhakta, aki annak ellenére, hogy kutyaevő, mindenét – az elméjét, a szavait, a cselekedeteit, a vagyonát és az életét – a Legfelsőbb Úr kezébe ajánlotta. Egy ilyen bhakta jobb, mint a bráhmana, mert a bhakta az egész családját képes megtisztítani, míg az úgynevezett bráhmana, aki a hamis tekintély pozíciójában tetszeleg, még saját maga sem tisztulhat meg.”
Csúdámani: „A súdráknak nem engedik meg, hogy tanulmányozzák a Védákat. Ha egy súdra vaisnava lesz, akkor sem engedik meg neki?”
Vaisnava dásza: „Tekintet nélkül a kasztra, amelyben született, lelki számítás szerint a tiszta vaisnava bráhmana lesz. A Védák két részre oszlanak: 1. a közönséges szertartásokat és kötelességeket leíró Véda, és 2. a lelki igazságot leíró Véda. Azok, akik társadalmi szokából bráhmanák, a közönséges szertartásokat és kötelességeket leíró Védát tanulmányozhatnák, a lelki számítás szerinti bráhmanák pedig azt a Védát, amely a lelki igazságról ír. Függetlenül a kaszttól, amelyben megszületett, a tiszta vaisnava tökéletesen méltó arra, hogy tanulmányozza és tanítsa a lelki igazságot leíró Védát. Ezt mondja a Brhad-áranjaka Upanisad (4.4.21):
„A bölcs bráhmana a Védának azt a részét tanulmányozza, amely az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről beszél.”
Mondják ezt is (Brhad-áranjaka Upanisad 3.8.10): „Szerencsétlen ember az, aki nem emberként oldja meg az élet problémáit, hanem úgy hagyja el a világot, mint a kutyák és a macskák, az önmegvalósítás tudományának megértése nélkül. Bráhmana az, aki emberként oldja meg az élet problémáit, és úgy hagyja el a világot, hogy ismeri az Istenség örök, Legfelsőbb Személyiségének igazságát.”
A társadalmi szokás által elfogadott bráhmanákról ezt mondja a Manu-szamhitá (2.168): „A bráhmana, aki nem tanulmányozza a védikus irodalmat, hanem nagy vesződséggel, számos könyvet tanulmányoz anyagi dolgokról, ebben az életében az egész családjával együtt súdra lesz.”
Azt is megmondják, mi érdemesít valakit arra, hogy a lelki igazságot leíró Védát tanulmányozza (Svetásvatara Upanisad 6.23):
„A védikus tudás értelme csak azoknak a nagy lelkeknek tárul fel, akik hisznek az Úrban és a lelki tanítómesterben.”
Itt ez a szó, ’para-bhakti’ tiszta odaadó szolgálatot jelent. Erről nem mondhatok többet. Kérlek, értd meg, amennyire tudod. Mindennek az összefoglaló következtetése ez: Aki hisz a tiszta odaadó szolgálatbam az méltó arra, hogy tanulmányozza a Védának azt a részét, amely a lelki igazságról beszél; aki tiszta odaadó szolgálatot végez, méltó arra, hogy tanítsa a Védának ezt a részét.”
Csúdámani: „Az tehát a következtetésed, hogy a Védáknak a lelki igazságot leíró része csak a vaisnava vallást tanítja, és nem tanít semmi más vallást?”
Vaisnava dásza: „Csak egy vallás van. Nincs olyan, hogy két vallás. Ezt az egyetlen vallást nevezik örök vallásnak vagy vaisnava vallásnak. A többi vallás időleges. Lépcsőkként szolgálnak a vaisnava vallás eléréséhez. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondja (Srimad Bhágavatam 11.14.3):
„Az idő hatására a védikus tudás transzcendentális lelke elveszett a megsemmisülés idején. Ezért, amikor újabb teremtés következett, elmondtam Brahmának a védikus tudást, mert Én magam vagyok a Védákban kifejtett vallási elvek.” A Katha Upanisád (1.2.15 és 1.3.9) mondja: „A Védák az Istenség Legfelsőbb Személyisége hajlékáról írnak. Most röviden elmondom neked, milyen az a hajlék.”
„Az Úr Visnu birodalma a legfelsőbb lelki hajlék.”
Amikor a beszélgetés elérte ez a pontot, Dévi Vidjáratna és társai arca elhalványult, elszomorodtak. A nagy pandita tanítók teljesen elvesztették a kedvüket. Öt óra volt. Mindenki azt mondta, „Fejezzük be a találkozót.” Mindenki egyetértett, és a találkozó véget ért. A bráhmana panditák egyhangúan dicsérték Vaisnava dásza műveltségét. A vaisnavaák hazatértek, és közben az Úr Hari szent neveit zengték.