nitja-dharma o szamszár
7. fejezet
Örök kötelességek, családos élet és az anyagi világ
Volt a Szaraszvati partján egy Szaptagráma nevű régi kereskedőváros. Hosszú időn át élt ott ezer kereskedő és bankár. Az Úr Nitjánanda kegyéből, Uddharana Datta idejétől fogva ezek a kereskedők lelkesen zengték az Úr Hari szent neveit. Egy Csandi dásza nevű kereskedő azonban félt a nagy kiadásoktól, és nem csatlakozott a városiakhoz, amikor az Úr Hari szent neveit zengték. Nagyon szerényen élt, és sok pénzt felhalmozott. Felesége, Damajanti átvette a férje természetét, nem tisztelte illően a vaisnavákat vagy a vendégeket. Ennek a kereskedő párnak négy fiuk és két lányuk volt. Előbb az egyik, aztán a másik lányukat adták férjhez, és gondosan őrizték a vagyonukat, hogy átadják a fiaiknak. Ha a vaisnavák soha nem keresnek föl egy házat, a gyerekek természetesen nem lesznek nagyon adakozók vagy nagylelkűek. Ezek a tulajdonságaik nem fejlődnek ki. A gyerekek felnőttek, és egyre önzőbbek lettek. Meg akarták kapni az örökségüket, várták a szüleik halálát. A kereskedő pár boldogtalansága nem ismert határokat. Egymás után megnősültek a fiúk is. A menyek is átvették a férjeik természetét, azt kívánták, bárcsak meghalnának a férjük szülei. Amikor megtehették, a fiúk felosztották az apjuk vagyonát, és kereskedni kezdtek.
Egy napon Csandi dásza összehívta a fiait, és szólt, „Látjátok, gyermekkoromtól fogva szerényen éltem, összegyűjtöttem nektek valamennyi vagyont. Az egész idő alatt sem az anyátok, sem én nem ettünk finom ételt, nem viseltünk szép ruhákat. Most már megöregedtünk, nektek kell törődnötök velünk. Ez a kötelességetek. Én azonban látom, hogy ehhez semmi kedvetek, és ez nagyon elszomorított. Van még egy kis elrejtett vagyonom, ezt annak adom, aki úgy cselekszik, mint egy jó fiú.”
E szavak hallatán a fiúk és feleségeik elhallgattak. Találkoztak valahol máshol, és eldöntötték, az lenne a legjobb, ha az apjukat és anyjukat elküldenék valahova, aztán megkeresnék az elrejtett pénzt, hiszen az öreg nem mondta meg, hogy kinek szánta. Biztosra vették, hogy a pénz a hálószobájában van elrejtve.
Az apa legidősebb fiának a neve Nari-csarana volt. Egy reggel ezt mondta az apjának, „Apám, neked meg anyának el kellene mennetek, meg kellene néznetek Sridháma Navadvipát. Így lesz sikeres az emberi életetek. Hallottam, hogy a Kali-korszakban egyetlen hely sem olyan szent és áldásos, mint Navadvipa. Navadvipába elutazni se nem nehéz, se nem költséges. Ha nem tudtok járni, elvisz oda két pana vagy egy csónak. Ha kívánjátok, szívesen elkísér titeket egy vaisnava hölgy.”
Csandi dásza megbeszélte a feleségével, Damajantival. Az asszony nagyon örült. Így beszélgettek, „Amit a minap mondtál, észhez térítette a fiainkat. Nem vagyunk olyan gyengék, hogy ne tudnánk járni. Menjünk el Kalnán és Sántipurán át Sridháma Navadvipába.”
Egy kedvező napon elkezdték a zarándoklatot. Mentek és mentek, és a következő napon megérkeztek Ambikába. Megszálltak egy kereskedőnél, főztek, és ettek. Jött egy ember Szaptagrámából, és ezt mondta nekik, „A fiaitok betörtek a szobátokba, és mindeneteket elvették. Nem fogják megengedni, hogy hazatérjetek. Elvették az elrejtett pénzt.”
Csandi dásza és a felesége kétségbe estek. Nem is ettek azon a napon. Sírtak és sírtak. Az őket kísérő vaisnava hölgy ezt mondta, „Ne ragaszkodjatok az otthonotokhoz. Utazzatok tovább. Mondjatok le a világról. Találkozzatok a vaisnavákkal. Azok, akikért olyan sokat tettetek, most az ellenségeitek lettek. Most nem mehettek haza. Menjetek tovább. Élhettek Navadvipában. Kolduljatok, és ehettek. Minden jó lesz.”
Amikor Csandi dásza és a felesége hallották, mit tettek a fiaik és a menyeik, egyre csak ezt hajtogatták, „Nem térünk haza. Jobb, ha föladjuk az életünket. Az lesz a legjobb.”
Ott maradtak egy vaisnava házában Ambikagrámában. Két vagy négy nap után elmentek, hogy megnézzék Sántipurát, és aztán Navadvipába mentek. Májápurában szálltak meg egy rokonuk házában, aki kereskedő volt. Ott maradtak két vagy négy napig, aztán megnézték Navadvipa hét falvát, és a Gangá másik partján Kulija-gráma hét falvát. Néhány nap múlva fölébredt a szívükben a szeretet a fiaik és a menyeik iránt.
Csandi dásza szólt, „Gyere. Menjünk Szaptagrámába. Nem szeretnek minket egy kicsit a fiaink?” A vaisnava hölgy, aki elkísérte őket, így szólt, „Nem szégyellitek magatokat? Hiszen meg fognak ölni.” Az idős házaspár megijedt. Ezt mondták neki, „Szent vaisnava hölgy, kérlek, menj haza. Egyedül fogunk élni. Keresünk egy szent embert, tanulunk tőle, és megélünk a koldulásból.”
A vaisnava hölgy elment. A kereskedő pár föladta a hazatérés reményét. Azon gondolkodtak, hogy építenek egy új házat Kulija-gráma mellett, Cshakari Csattában. Sok jó embertől koldultak, és végül meg tudtak építeni egy kunyhót. A szent Kulija-grámában minden múltbeli sértés meg van bocsátva. Ha itt él valaki, minden régi sértését elfelejtik. Ezt mondják erről a helyről.
Egy napon ezt mondta Csandi dásza, „Hari anyja, miért csinálod ezt? Ne mondj semmit a fiaidról. Ne is gondolj rájuk. Biztosak sok, sok sértést követtünk el az előző születésünkben. Ezért születtünk meg kereskedők házában. Alacsony születésünk miatt fukarok lettünk, nem szolgáltuk a vaisnavákat és a vendégeket. Ha itt szerezhetünk egy kis pénzt, arra kell használnunk, hogy a vendégeket szolgáljuk. Akkor jó lesz a következő születésünk. Elhatároztam, hogy nyitok egy vegyesboltot.” Egy ideig ezzel küszködtek, végül Csandi dásza nyitott egy kis boltot. Minden nap szert tett egy kis haszonra. Férj és feleség ettek, és elláttak egy vendéget. Csandi dásza jobban élt, mint azelőtt.
Csandi dászának volt egy kis műveltsége. Ha ráért az üzletben, Gunarádzsa Khán könyvét, a Sri Krsna-vidzsaját olvasta. Becsületes volt az adás-vételben, és szolgálta a vendégeket. Így telt el öt vagy hat hónap. Kulija-gráma lakói hinni kezdtek Csandi dászában, amikor megismerték a történetét.
A szomszédságukban élt Jádava dásza. Jádava dásza családos vaisnava volt. A Sri Csaitanja-mangalát olvasta. Néha Csandi dásza is meghallgatta, amikor olvasott. Jádava dásza és a felesége szívesen szolgálták a vaisnavákat. Példájukra Csandi dásza és a felesége is megkedvelték a vaisnavák szolgálatát.
Egy napon Csandi dásza megkérdezte Jádava dászát, „Mi az anyagi világ?” Jádava dásza ezt felelte, „A Gangá túlsó partján, Godruma szigetén sok művelt vaisnava él. Menj oda. Kérdezd meg őket. Néha én is oda megyek, és sok mindent megtanulok. Manapság a godrumai vaisnava panditok még a bráhmana panditoknál is jobban értenek a szentírásokhoz. Tegnap Vaisnava dásza babadzsi legyőzte őket egy vitában. Jó választ fog adni a kérdésedre.”
Azon a délutánon Jádava dásza és Csani dásza átkeltek a Gangán. Damajánti már megszokta, hogy szolgálja a vaisnavákat. Nem volt olyan fukar. Ezt mondta, „Veletek megyek Godrumába.” Jádava dásza szólt, „Az ottani vaisnavák nem családos emberek. Lemondottan élnek. Azt gondolom, nem örülnének, ha te is ott vagy.” Damajánti ígérte, „Messziről fogom a dandavatjaimat ajánlatni. Nem megyek be a ligetbe. Öregasszony vagyok. Nem fognak rám haragudni.” Jádava dásza szólt, „Az a szokás, hogy nők nem mehetnek oda.Jobb, ha csak a közelben vársz, és elkísérsz minket, amikor visszajövünk.”
Rggel kilenckor mindhárman átkeltek a Gangán, és Pradjumna-kundzsa felé mentek. Az erei liget bejáratánál Damajánti a dandavatját ajánlotta, és leült egy öreg banjan-fa alatt. Jádava dásza és Csandi dásza bementek az erdei ligetbe, és nagy daadással ajánlották dandavatjaikat a mádhavi és malati folyondárokkal befuttatott helyen ülő vaisnaváknak.
A paramahamsza babadzsi ott ült, mellette Vaisnava dásza, Lahiri Mahásaja, Ananta dásza babadzsi, és sokan mások. Jádava dásza odament, és leült. Csandi dásza is leült mellé.
A szent Ananta dásza babadzsi megkérdezte, „Ki ez az új ember?” Jádava dásza elmondta Csandi dásza történetét. Ananta dásza babadzsi mosolyogva mondta, „Igen. Ezt nevezik ’anyagi világ’-nak. Bölcs az, aki ismeri ennek a világnak a természetét. Igazán szánalomra méltó, aki a születés és halál körforgásának a csapdájába esett.”
Csandi dásza szíve lassan megtisztult. Áldott lesz az, aki örök jámbor tetteket végez. Ezek voltak az első örök jámbor tettei: tisztelte a vaisnavákat, és meghallgatta a vaisnava szentírásokat. Újra meg újra ezeket a jámbor tetteket végezte, megtisztult a szíve, és őszintén hinni kezdett a tiszta odaadó szolgálatban. Ananta dásza babadzsi szavaira megenyhült a szíve, és így szólt, „Ma ez a kérésem: Kérlek, légy kegyes, és mondd el nekem világosan, mi az anyagi világ?”
Ananta dásza: „Csandi dásza, ez nagyon komoly kérdés. Szeretném, ha a paramahamsza babadzsi vagy Vaisnava dásza babadzsi válaszolnának.”
Paramahamsza babadzsi: „Ez komoly kérdés. Ananta dásza meg tudja mondani a választ. Hallgassuk meg az ő tanítását.”
Ananta dásza: „Engedelmeskednem kell a parancsodnak. Elmondom, amennyire én megértettem. Először is megemlékezem a lelki tanítómesterem, Pradjumna Brahmacsári lótuszvirág lábairól. Ő az Istenség Legfelsőbb Személyiségének emelkedett, személyes társa.
Az egyéni szellemi léleknek két létállapota van: 1. a felszabadult állapot, és 2. a megkötöttség állapota, az anyagi világ börtönében. Az illuzórikus energia, májá nem kötözi meg azt az egyéni lelket, aki az Úr Krsna tiszta bhaktája. Az Ő kegyéből az ilyen lélek kiszabadul májá anyagi világából. De az a lélek, aki megpróbálja kikerülni az Úr Krsnát, beleesik az illuzórikus energia kitátott szájába. Az ilyen lélek az anyagi világ börtönében van. Létállapota az, hogy az anyagi világban él. A májától megszabadult lélek mindig tudatában van az eredeti, lelki azonosságának. Egész élete az Úr Krsna szolgálata. Az ilyen lélek nem az anyagi világban él, hanem a tiszta lelki világok egyikében. Ilyen tiszta lelki világok Goloka, Vaikuntha és Vrndávana. Határtalanul sok lélek szabadult meg májától. Nem lehet őket megszámlálni.
Májá börtönében is határtalanul sok lélek van. Őket sem lehet megszámlálni. Az Úr Krsnával szemben ellenséges lelket megkötözi az Ő árnyék-energiája, májá; megkötözi a lelket a jóság, szenvedély és tudatlanság köteleivel. Ez a három kötél nem egyforma, így aztán a bebörtönzött lelkek is sok különféle létállapotba kerülnek. Bámulatos, hogy milyen sok létállapot van. Akik elgondolkodnak egy pillanatra, meg fogják látni ezt a bámulatos változatosságot. Ezek a lelkek megdöbbentően sok anyagi testben, létállapotban, formában, természetben, lakóhelyen jelennek meg. Amikor a lélek először belép az anyagi világba, befedi az új azonosság érzése. Tiszta létállapotában a lélek ezt gondolja, „Az Úr Krsna szolgája vagyok.” Az anyagi kötelékekben azonban így gondolkodik: „Ember vagyok,” „félisten vagyok,” „állat vagyok,” „király vagyok,” „bráhmana vagyok,” „kaszton kívüli vagyok.” „Szenvedek.” „Éhes vagyok.” „Megsértettek.” „Nagylelkű vagyok.” „Férj vagyok.” „Feleség vagyok.” „Fiú vagyok.” „Ellenség vagyok.” „Barát vagyok.” „Művelt vagyok.” „Szép vagyok.” „Gazdag vagyok.” „Szegény vagyok.” „Boldog vagyok.” „Szomorú vagyok.” „Erős vagyok.” „Gyenge vagyok.” A lélek tehát sokféleképpen látja az azonosságát. Ezt nevezik hamis egónak. Van egy más dolog is, a hamis birtoklásérzet. A hamis birtoklásérzet markaiban a lélek ezt gondolja: „Ez az én házam.” „Ez az enyém.” „Ez a vagyonom.” „Ez a testem.” „Ez a fiam és a lányom.” „Ez a feleségem.” „Ez a férjem.” „Ez az apám.” „Ez az anyám.” „Ez az én kasztom, ebbe születtem.” „Ez a hatalmam.” „Ez a formám.” „Ez az érdemem.” „Ez a tudásom.” „Ez a lemondásom.” „Ez a bölcsességem.” „Ez a cselekvésem.” „Ez a szerencsém.” „Ezek a szolgáim és az alárendeltjeim.” Ilyen sokféleképpen használja a lélek az ’enyém’ szót. Ezt a sokféle ’én’-t és ’enyém’-et nevezik anyagi világnak.”
Jádava dásza: „Értem, hogy sok ’én’ és ’enyém van az anyagi megkötöttség állapotában. A felszabadult állapotban nincs ’én’ és ’enyém?’”
Ananta dásza: „A felszabadult állapotban minden ’én’ és ’enyém’ lelki, és nincs bennük hiba. Ott a lélek eredeti azonossága nyilvánul meg, amelyet az Úr Krsna teremtett. A sok különféle lelki azonosság miatt a lelki világban sok különféle ’én’ van. Bár valamennyi lélek az Úr Krsna szolgája, nagyon sokféle lelki kapcsolatban vannak az Úrral. Mindegyik kapcsolatban megnyilvánul az ’enyém’ gondolata.”
Jádava dásza: „Ha ez így van, akkor miért hiba, ha sokféle ’én’ és ’enyém’ nyilvánul meg az anyagi világban megkötözött lelkek között?”
Ananta dásza: „Ez a hiba: A lélek tiszta állapotában a sokféle ’én’ és ’enyém’ a valóságon alapul. De amikor a lélek az anyagi világban lakik, ezek csak elképzelések. Nem valódiak. Illúziók. Az anyagi világban minden időleges, nem természetes, múló örömök és fájdalmak forrása.”
Jádava dásza: „Az anyagi világ tehát illúzió?”
Ananta dásza: „Az anyagi világ nem illúzió. Az Úr Krsna akaratából valóság. De a világban belépő léleknek sok illuzórikus elképzelése van az ’én’-ről és az ’enyém’-ről. Ezek a téves elképzelések az illúziók. A májávádik állítják azt, hogy ez a világ illúzió, de ők mind sértéseket követnek el.”
Jádava dásza: „Miért vannak illuzórikus anyagi kapcsolataink?”
Ananta dásza: „Az egyéni lélek a szellem egy apró része. A lélek először a határvonalon van, amely a lelki és az anyagi világokat elválasztja. Ebben a helyzetben azok a lelkek, akik nem felejtik el az eredeti kapcsolatukat az Úr Krsnával, a lelki energia irányítása alá kerülnek, bejutnak a lelki világba. Az Úr Krsna örök társai lesznek, közvetlen szolgálatának boldogságát élvezik. Az Úr Krsnával szemben ellenséges lelkek, akik a májától ajánlott örömet akarják élvezni, a májá világába kerülnek. Ezért élünk most az anyagi világban. Amikor belépünk az anyagi világba, elfelejtjük az igazi lelki azonosságunkat. Azt gondoljuk, „Májá élvezője vagyok.” Májá pedig nagyon sokféle hamis azonossággal vesz körül minket.”
Jádava dásza: „Miért van az, hogy bár törekszünk rá, mégsem sikerül visszanyernünk eredeti lelki azonosságunk tudatát?”
Ananta dásza: „Ez a törekvés kétféle: 1. helyes, és 2. helytelen. A helyes törekvés elkerülhetetlenül eloszlat minden anyagi illúziót az azonosságunkról. Viszont mi sikerülne annak, akinek a törekvése helytelen?”
Jádava dásza: „Mi a helytelen törekvés? Kérlek, mondd meg.”
Ananta dásza: „Amikor egy lélek a karma-kánda kötelességek végzésével tisztítja meg a szívét, a személytelen Brahmannál vesz menedéket, és azt gondolja, ’most majd megszabadulok a májától,’ ezek a törekvései mind helytelenek. Az is helytelen, ha a lélek az astanga-jóga végzésével vagy a szamádhi transzával próbálja elérni a lelki tökéletességet. Még sokféle ilyen helytelen törekvés van.”
Jádava dásza: „Miért nem jók ezek a törekvések?”
Ananta dásza: „Nem helyesek, mert számos akadály gátolja meg a kívánt eredmények elérését, és csak nagyon csekély esélye van annak, hogy ennek gyakorlásával el lehet érni a sikert. Azért löktek be minket ebbe az anyagi világba, mert elkövettünk egy sértést. Nem tudunk megszabadulni az anyagi élethelyzettől, ha nem részesülünk előbb annak a személynek a kegyében, akit megsértettünk. Az Ő kegye nélkül nem kerülünk vissza az eredeti, tiszta állapotunkba.”
Jádava dásza: „Mik a helyes eszközök?”
Ananta dásza: „Társulás a bhaktákkal, és meghódolás. A bhaktákkal való társulásról ezt írja a Srimad Bhágavatam (11.2.30):
„Ezért arra kérlek titeket, mondjátok meg nekem, mi a legnagyobb jó. Végül is, a születés és halál e világában a tiszta bhaktákkal még fél percnyi társulás is páratlan kincs bárki számára.”
„Ha ezt kérdezed, ’Hogyan érhetik el a lelkek a legnagyobb jót ebben az anyagi világban,’ akkor ezt mondom, ha valaki csak egy pillanatra társul az Úr bhaktáival, el fogja érni a legnagyobb jót. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége ezt mondja a meghódolásról a Bhagavad-gítában (7.14):
„Az anyagi természet három kötőerejéből álló isteni energiámat nehéz legyőzni. De akik meghódoltak Nekem, könnyen átjuthatnak rajta.”
„Itt az Úr ezt mondja, „Isteni májá energiám a jóság, szenvedély és tudatlanság három anyagi kötőerejéből áll. Az ember nem juthat túl ezen a máján a saját erejéből. Ezt a máját nagyon nehéz legyőzni. Könnyen átjut azonban ezen a máján az, aki meghódol Nekem, és Nálam vesz menedéket.”
Csandi dásza: „Szent uram, én egyáltalán nem értem jól ezeket a magyarázatokat. Ennyit értek: eredetileg tiszta lény vagyok. Elfelejtettem Krsnát, beleestem a májába. Megkötöztek az anyagi világ börtönében. Az Úr Krsna kegyéből szabadulhatok ki. Ha nem nyerem el az Úr Krsna kegyét, ebben a helyzetben maradok.”
Ananta dásza: „Igen. Most ennyit fogadsz el. A tanítód, Jádava dásza ezeket mind tudja, és te is megtanulod tőle- Dzsagandánanda, aki az Istenség Legfelsőbb Személyiségének közeli társa, ezt írta a könyvében, a Prema-vivartában:
„Az egyéni lélek a szellem apró része, és az Úr Krsna a szellem nagy napja. A felszabadult lélek mindig az Úr Krsnát nézi. A felszabadult lélek mindig az Úr Krsnát imádja. „Amint valaki ellenséges lesz Krsnával szemben, és érzékkielégítésre vágyik, azonnal lecsap rá az Úr illuzórikus energiája. „Amikor egy élőlényt az anyagi természet feltételekhez köt, olyan lesz, mint akit kísértet üldöz. „Elfelejti ezeket a szavakat, ’Tökéletes állapotomban Krsna szolgája vagyok,’ és hosszú ideig szolgálja máját. „Néha király. Néha polgár. Néha bráhmana. Néha súdra. Néha szomorú. Néha boldog. Néha egy apró rovar. „Néha Szvargalokán van. Néha a földi birodalomban. Néha a pokolban. Néha félisten. Néha démon. Néha szolga. Néha úr. „Így vándorol az anyagi világokban. Amikor bhakták társaságába kerül, megértheti, kicsoda ő valójában. „Ha ezt megértette, nem akar többé az anyagi világban maradni. Jajveszékelni kezd, ’Miért is szolgáltam ilyen sokáig máját?’ „Sírva fakad, és fölkiált, ’Krsna, a te szolgád vagyok! Elhagytam a lábaidat, és mindent elvesztettem.’ „Ha a lélek csak egyszer így kiált Krsnáért, az Úr Krsna kegyes lesz, és segít neki elhagyni az anyagi világot. „Aztán a lélek elfordul májától. Egyre csak Krsnát imádja, és eléri lótuszvirág lábait. „Ekkor Krsna a belső energiája védelmébe helyezi azt a lelket. Májá elveszti a hatalmát. Többé nem vonzza azt a lelket.” „Ezt azzal lehet elérni, hogy társulunk a bhaktákkal, és az Úr Krsna szent neveit zengjük. Másképpen nem lehet kimenekülni a születés és halál anyagi világából.”
Jádava dásza: „Szent babadzsi, te a bhaktákkal való társulásról beszélsz, de a bhakták is az anyagi világban élnek. Ők is az anyagi világban szenvednek. Hogyan lehetséges, hogy meg tudnak szabadítani más lelkeket?”
Ananta dásza: „A bhakták az anyagi világban élnek. De az anyagi világ, amely az ő otthonunk, nagyon különbözik attól, amelyben a májától megtévesztett lelkek élnek. Kívülről nézve úgy látszik, hogy ugyanabban a világban vannak. Belül azonban egészen mások. Mindig van néhány bhakta az anyagi világban. Az abhakták mégis úgy döntenek, hogy nem társulnak velük. Bhakták társaságát ritkán lehet elérni. A májától gyötört lelkeket két csoportba lehet osztani: 1. akik őrülten élvezik májá apró örömeit, és imádják az anyagi világot, 2. az értelmes lelkek, akik nem vonzódnak májá örömeihez, és remélik, hogy elérnek valami jobbat. Az anyagi világ lakói tehát két csoportra oszlanak: 1. értelmetlenek, és 2. értelmesek. Egyesek így nevezik ezt a két csoportot: 1. akik az anyagi érzékeiket akarják kielégíteni, és 2. akik a felszabadulásra vágyakoznak. Ez a kifejezés nem az imperszonalistákra vonatkozik, hanem azokra, akiket az ismételt születés és halál világának lángjai égetnek, és arra törekszenek, hogy megértsék az igazi lelki azonosságukat. Ezeket nevezi így a védikus irodalom, „akik a felszabadulásra vágyakoznak.” Ha ezek az emberek lemondanak a személytelen felszabadulás vágyáról, és inkább az Istenség Legfelsőbb személyiségét imádják és szolgálják, imádatukat tiszta odaadó szolgálatnak hívják. A szentírások nem azt parancsolják, hogy föl kell adni a felszabadulás vágyát. Sőt, abban a pillanatban, hogy megérti az Úr Krsna és az egyéni szellemi lélek igazságát, a felszabadulásra vágyakozó azonnal felszabadul. Ezt mondja a Srimad Bhágavatam (6.14.3-5):
„Ebben az anyagi világban annyi élőlény van, mint ahány atom. Ezek között az élőlények között nagyon kevés az ember, és az emberek közül is csak kevés törődik a vallási elvek követésével. „Bráhmanák kiválósága, Sukadéva Goszvámi! Sok olyan ember közül, aki követi a vallási elveket, csak néhány akar kiszabadulni az anyagi világból, és sok ezer olyan ember közül, aki felszabadulásra vágyik, csupán egy éri el azt igazán, feladva a társadalomhoz, a barátsághoz, a szerelemhez, a szülőföldhöz, az otthonhoz, a feleséghez és a gyerekekhez fűződő anyagi ragaszkodását. És sok-sok ezer ilyen felszabadult lélek között rendkívül ritka az, aki megérti a felszabadulás valódi jelentését. „Nagy bölcs! A felszabadult és a felszabadulásról tökéletes tudással rendelkező lelkek milliárdjai közül talán egy akad, aki az Úr Nárájana, Krsna bhaktája. Az ilyen teljesen békés bhakta rendkívül ritka.”
’Ahogyan a homokszemeket sem lehet megszámolni ebben a világban. Az ilyen lelkek közül csak kevés keresi az örök áldást. A legtöbbet az anyagi érzékek kielégítése érdekli. A legnagyobb lelki jót keresők közül a legtöbbet a felszabadulás érdekli, aki azt jelenti, kiszabadulni az anyagi világból. Ezer meg ezer felszabadulásra törekvő körül csak kevés éri el a tökéletességet, kevés szabadul fel igazából. A millió és millió felszabadult lélek közül kevés lesz az Úr Nárájana békés bhaktája. Az Úr Nárájana bhaktája nagyon ritka. Az Úr Krsna bhaktája még ritkább. Lehet, hogy az Úr Krsna bhaktái az anyagi világban élnek, de más az életük, mint a materialistáké. Az Úr Krsna bhaktái két létállapotot tapasztalnak.”
Jádava dásza: „Azt mondtad, négyféle értelmes ember van. Hogyan élnek ezek, és mi a társulás a bhaktákkal?”
Ananta dásza: „Négyféle értelmes ember van: 1. akik az értelmesség kezdeti szakaszában vannak, 2. akik arra vágynak, hogy elérjék a felszabadulást, 3. akik felszabadultak, és 4. akik elérték a tökéletességet, vagy más szavakkal, az Úr bhaktái. Az értelmesség kezdeti szakaszában levők számára az a jó, ha azokkal társulnak, akik fel akarnak szabadulni. A felszabadult lelkeket két csoportra lehet osztani: 1. azok a felszabadult lelkek, akik megízlelik a lelki ízek nektárját, és 2. a májávádik, akik tévesen azt képzelik, hogy nem különböznek a Legfelsőbbtől. Az emberek minden osztályának tilos velük társulni. A Srimad Bhágavatam mondja (10.2.31):
„Lótuszvirág szemű, biztosan nem tiszta azok értelme, akik azt gondolják, hogy felszabadultak ebben az életben, de nem végeznek Neked odaadó szolgálatot. Bár komoly lemondásokat végeznek, és lelki helyzetbe, a személytelen Brahman megvalósításba emelkednek, ismét leesnek, mert elhanyagolták lótuszvirág lábaid imádatát.”
Az értelmes emberek negyedik fajtája, a bhakták két csoportra oszlanak: 1. akik az Úr Harit a fenség, és 2. akik az édesség arculatában imádják. Az ilyen bhaktákkal való társulás mindenképpen hasznos. Ha valaki egy olyan bhaktánál vesz menedéket, aki az Úr édes arculatához ragaszkodik, meg fog jelenni a szívében a tiszta odaadó szolgálat nektárja.
Jádava dásza: „Azt mondtad, kétféle bhakta van. Kérlek, beszélj róluk világosan, hogy még egy olyan buta ember is megérthesse, mint én.”
Ananta dásza: „Kétféle bhakta van: családos bhakták, és akik lemondtak a családos életről.”
Jádava dásza: „Milyen helyzetben van a családos bhakta az anyagi világban? Kérlek, magyarázd ezt el kegyesen.”
Ananta dásza: „Családos ember nem azt jelenti, hogy épít magának egy házat. Inkább azt jelenti, megnősül, és egy házban él vele. Az ebben a helyzetben levő bhaktát nevezik családos bhaktának. Az illuzórikus energia, májá börtönében megkötözött lélek az öt tudásszerző érzék kapuin keresztül lép be az anyagi világba. A szem kapuján át formákat és színeket lát. A fül kapuin át hangokat hall. Az orr kapuján át illatokat szagol. A bőr kapuján át érint. A nyelv kapuján át ízlel. A lélek ezen az öt kapun lép be az anyagi világba, és ragaszkodni kezd hozzá. Miközben az anyagi világhoz ragaszkodik, egyre távolabb kerül Sri Krisnától, a szív Urától. Ezért nevezik az anyagi világot ’külső világnak.’ Azokat, akik bolondulnak az anyagi világ élvezetéért, hedonistáknak nevezik. Az Úr családos bhaktái nem azon vannak, hogy elégedetté tegyék az érzékeiket. Nem is olyanok, mint a hedonisták. A családos bhakta számára a felesége az Úr Krsna szolgálólánya. Fiai és lányai is mind az Úr Krsna szolgái. Boldog, ha a szemeivel az Úr Krsna múrti-formáját, és a Vele kapcsolatos dolgokat látja. Boldog, ha a füleivel az Úr Krsna kedvteléseiről, vagy a nagy bhakták életéről hall. Boldog, ha az orrával megszagolja az Úr Krsnának felajánlott tulaszi leveleket és az illatszereket. Nyelvével az Úr Krsna szent neveit, és a Neki felajánlott étel maradékait ízleli. Boldog, ha a bőrével megérinti az Úr bhaktáinak a lábait. Reményeit, cselekedeteit, vágyait, vendégszeretetét, múrti-szolgálatát mind az Úr Krsna szolgálatában használja. Az egész élete a mások iránti kegynek, az Úr Krsna szent nevének, és a vaisnavák szolgálatának nagy ünnepe. Így aztán a családos bhakta távol marad a hedonizmustól. A Kali-korszakban nagyon helyes, ha az egyéni lelkek családos vaisnavák lesznek. Így aztán nem kell félniük attól, hogy leesnek. Ezen az úton el lehet érni az odaadó szolgálat teljes tökéletességét. Sok önmegvalósított vaisnava lelki tanítómesternek van családja. A gyerekeik is tiszta bhakták. Ilyen módon az Úr családos bhaktáival való társulás különösen áldásos a lelkeknek ebben a világban.”
Jádava dásza: „A családos vaisnavákat természetesen a szmárta panditák irányítják. Ha a vaisnavák megpróbálnak függetlenni válni tőlük, baj van. Hogyan lehet ebben a helyzetben tiszta odaadó szolgálatot végezni?”
Ananta dásza: „A fiúk és lányok házasságkötésénél, a halotti, és néhány más szertartás elvégzésénél lehet, hogy szmárta panditákat kell alkalmazni. De nincs rájuk szükség az olyan lelki cselekedeteknél, amelyek a legkedvesebbek a szívnek. Nézd, ami az anyagi test fenntartását illeti, mindenki másoktól függ. Még azok is, akik büszkén függetleneknek gondolják magukat. Amikor valaki betegségtől szenved, gyógyszert kell bevennie. Amikor éhes, ennie kell. Felöltözik, hogy védekezzen a hideg ellen. A nap, eső, és más nehézségek miatt házat kell építenie. Ilyen és más dolgok miatt fönn kell tartani az anyagi testet, és az ember másoktól függ. Függetlennek lenni csupán annyi, hogy amennyire lehet, korlátozzuk ezt a függőséget. Az igazság azonban az, hogy senki sem lehet teljesen független úgy, hogy mégis fönntartja az anyagi testét. Persze jó, és segít az odaadó szolgálatban, ha annyira független, amennyire lehetséges. Ha valaki mindezeket az említett szertartásokat kapcsolatba hozza az Úr Krsnával, akkor nem hiba az elvégzésük. Például ha nemcsak azért köt házasságot, hogy jó gyermekeket nemzzen, és imádja a Pradzsápatit, hanem azért is, hogy a feleségét és a családját elfoglalja az Úr Krsna odaadó szolgálatában, akkor a családi élete kedvező az odaadó szolgálathoz. A materialisták, a védikus papok és a többiek mondjanak, amit akarnak, az ember akkor is elnyeri az odaadó szolgálat lelki hasznát. Sráddha napján először az Úr Krsnát kell imádni, aztán a felajánlás maradékait mint pindát ajánlani az ősöknek, aztán megvendégelni a bráhmana vaisnavákat. Ezek a cselekedetek kedvezők a családos ember odaadó szolgálatában. Ha ezeket a szmárta szertartásokat az odaadó szolgálat értelmében végzik, akkor egyáltalán nem akadályozzák a tiszta odaadó szolgálatot. A közönséges cselekedeteket is az elkülönülés és a lemondás szellemében kell végezni; a lelki cselekedeteket a bhakták társaságában. Akkor nem lesz hiba. Nézd. Az Úr Csaitanja legtöbb személyes társa családos bhakta volt. Időtlen idők óta sok nagy rádzsarsi (szent király) és dévarsi (isteni bölcs) családos bhakta volt. Dhruva Mahárádzsa, Prahláda Mahárádzsa, a Pándavák, és sokan mások mind családos emberek voltak. Az Úr családos bhaktáit az egész világ imádja.”
Jádava dásza: „Ha a családos bhakták annyira imádatra méltók, és méltók arra, hogy elérjenek minden lelki szeretetet, akkor miért van az, hogy egyes bhakták lemondanak a családos életről?”
Ananta dásza: „Egyes családos bhakták számára helyénvaló, ha lemondanak a családi életről, De az anyagi világban nagyon kevés ilyen bhakta van, és a velük való társulás nagyon ritka.”
Jádava dásza: „Mi teszi az embert alkalmassá arra, hogy lemondjon a családi életről?”
Ananta dásza: „Az embereknek kétféle cselekedeteik vannak: 1. külső, és 2. belső cselekedetek. A Védák nyelvén ezeket így hívják, ’parak,’ és ’pratjak.’ Amikor egy tiszta szellemi lélek elfelejti az eredeti lelki formáját, tévesen a finom anyagi testtel (elmével, értelemmel és hamis egóval) azonosítja magát, és az anyagi érzékek kapuján lép ki, vonzódni kezd az anyagi érzéktárgyak külső világához. Ezeket nevezik ’külső cselekedeteknek.’ Ha az irány megfordul, és a lélek az anyagi érzéktárgyaktól az elme, és aztán a lélek eredeti formája felé megy, ezek a ’belső cselekedetek.’ Amíg a külső cselekedetek végzésének vágya erős, az ember maradjon a bhakták társaságában, végezze sértések nélkül ezeket a külső cselekedeteket azzal a gondolattal, hogy ez az anyagi világ az Úr Krsna tulajdona. Ha menedéket vesz az Úr Krsna odaadó szolgálatánál, nagyon hamar megfordul a cselekvésének iránya, és a cselekvés befelé irányul. Ha valaki már csak belső, lelki cselekedeteket végez, akkor alkalmassá válik arra, hogy lemondjon a családi életről. Ha úgy akar lemondani a családi életről, hogy ezt a szakaszt még nem érte el, akkor fennáll a veszélye annak, hogy le fog esni. A családi élet az iskola, ahol az ember tapasztalatokat szerez, és megtanulja a szellemi lélek igazi természetét. Amikor a tanulás befejeződött, elhagyhatja az iskolát.”
Jádava dásza: „Mi mutatja, hogy egy bhakta lemondhat a családi életről?”
Ananta dásza: Az első jel az, hogy 1. nem társul lelkesen a nőkkel. Más jelek: 2. könyörület minden élőlény iránt, 3. úgy tartja, hogy a pénz felhalmozása nem olyan fontos, 4. arra törekszik, hogy csak akkor legyen háza és ruhája, amikor ezekre valóban szükség van, 5. hit az Úr Krsnában, 6. szeretet és odaadás az Úr Krsna iránt, 7.úgy gondolja, nem jó társulni a világi emberekkel, 8. a dicséretet és a bírálatot egynek gondolja, 9. ellenszenvet érez az anyagi cselekvéssel szemben, és 10. nem törődik azzal, hogy él vagy meghal. Ezeket a jeleket így írják le a szentírások (Srimad Bhágavatam 11.2.45, 3.25.22 és 11.2.55):
„Az odaadó szolgálatban fejlett személy mindenben a valamennyi lélek lelkét, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Sri Krsnát látja. Következésképpen mindig az Istenség Legfelsőbb Személyisége formáját látja minden ok okának, és megérti, hogy minden dolog Őbenne van. „Az ilyen szádhu tántoríthatatlan odaadó szolgálatot végez az Úrnak. Az Úr kedvéért lemond minden egyéb kapcsolatról, a családi és baráti kapcsolatokról ebben a világban. „Hari, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki a bhaktáiért minden kedvezőtlent megsemmisít, nem hagyja el a bhaktái szíveit, még akkor sem, ha figyelmetlenül emlékeznek meg, vagy énekelnek Róla. A szeretet kötele mindig megkötözi az Urat a bhakták szívében. Az ilyen bhaktákat nagyon emelkedettként kell elfogadni.”
„Amikor ezek a tulajdonságok megnyilvánulnak egy családos bhaktában, úgy találja nem képes tovább folytatni a házi kötelességeit. Ekkor lemond a családos életről. Az ilyen lemondott bhakta ritka. Nagyon szerencsés, aki ilyen bhaktával társul.”
Jádava dásza: „Manapság azt látom, hogy egyes fiatalemberek lemondanak a családi életről, fölveszi az aszkéták ruháját, templomot építenek, és szolgálják az Urat. Eltelik egy kis idő, rossz társaságba kerülnek, nők közé, de nem hagynak fel az Úr Hari szent neveinek zengésével. Hogy fönntartsák a templomot, különböző helyeken alamizsnát koldulnak. Ezek a bhakták családos emberek, vagy lemondottak?”
Ananta dásza: „Sokat kérdezel egyszerre. Adhatok egy rövid választ? Hogy valaki fiatal vagy öreg, annak semmi köze a lemondáshoz. Ha az elmúlt életeiben, vagy ebben az életében megtisztult, egy fiatalember is alkalmas lehet arra, hogy lemondjon a családi életről. Sukadéva Goszvámi a születésétől fogva méltó volt a lemondásra. Persze meg kell nézni, hogy őszinte-e a lemondás. Ne legyen erőltetett. Ha őszintén lemondott, nem baj, ha egy fiatalember a lemondott életrendbe lép.”
Jádava dásza: „Mi az őszinte, és mi az erőltetett lemondás?”
Ananta dásza: „Az őszinte lemondás erős. Semmilyen helyzetben nem törik meg. Az erőltetett lemondás azon a vágyon alapul, hogy mások tiszteljék. Ezt a fajta lemondást csalás és bűnök jellemzik. Valaki azt gondolja, „a családos életről lemondó bhaktát imádják és tisztelik,” reméli, hogy őt is imádni fogják, és erőltet, hogy lemondjon a világról. Az ilyen lemondás nem jár haszonnal. Sőt, nagy gondok forrása. Amint elérte a célját, és belépett a lemondott életrendbe, látszik, hogy nem alkalmas. Ettől a pillanattól fogva megnyilvánul az igazi gonoszsága.”
Jádava dásza: „Amikor egy bhakta lemond a családi életről, úgy kell öltöznie, mint egy lemondottnak?”
Ananta dásza: „Ha már valóban nem vágyik a családi életre, a bhakta élhet az erdőben (mint lemondott), vagy otthon (mint családos ember). Mindkét esetben lemondott lélek marad, akinek semmi köze az anyagi világhoz. Az ilyen nagy bhakta megtisztítja az egész világot. Egyes lemondott lelkek elfogadják a lemondott életrend külső jeleit, kaupinát és kanthát viselnek. Amikor átveszik a kaupinát és a kanthát, lemondási fogadalmat tesznek más lemondott vaisnavák jelenlétében. Ezt így nevezik, belépni a lemondott ásramába, vagy elfogadni a lemondott személyek ruháit. Mi a gond, ha valaki elfogadja ezeket a ruhákat? Aki lemondott a világról, ne maradjon kapcsolatban a rokonaival. Maradjon távol tőlük. Ne akarjon belépni a házába vagy másokéba. Aki őszintén lemondott, legyen nagyon óvatos a kapcsolataiban. A komoly lemondottnak nincs szüksége különleges ruhákra. Egyesek számára mégis hasznos, ha a lemondottak ruháit viselik. Ezt mondják (Srimad Bhágavatam 4.29.45):
„Ha valaki teljesen lefoglalja magát az odaadó szolgálattal, kegyes hozzá az Úr, aki indokolatlan kegyben részesít. Ilyenkor a fölébredt bhakta fölhagy minden anyagi cselekvéssel és a Védákban említett szertartásokkal.”
Jádava dásza: „Kitől kell elfogadnia a lemondottak ruháit?”
Ananta dásza: A lemondott személy ruháit olyan vaisnavától kell elfogadni, aki már lemondott a családi életről. Családos bhakta még nem tapasztalta meg, hogyan él a lemondott, ezért ne adjon avatást a lemondott életrendbe. Ezt is megindokolják a szentírások (Brahma-vaivarta Purána):
„Ha valaki olyan vallási elvet tanít, amit ő maga nem követ, ez a tanítás közelebb löki a világot a pusztuláshoz.”
Jádava dásza: „Mire gondol a lelki tanítómester, aki avatást akar adni a lemondott életrendbe?”
Ananta dásza: „A lelki tanítómesternek először is meg kell vizsgálnia, alkalmas-e a tanítvány. Képes volt-e a családos bhakta arra, hogy az odaadó szolgálat végzésével uralkodjon az elméjén és az érzékein, lelki módon cselekedjen? Megszabadult-e attól a vágytól, hogy nőkkel társuljon? Kiirtotta a pénz utáni vágyat, finom ételeket akar-e enni? A lelki tanítómester a tanítvány közelében marad, és egy ideig megfigyeli. Ha biztosan tudja, hogy alkalmas, akkor megadja neki az avatást. Egy tanítványt sem fog avatni, amíg nem tudja, hogy alkalmas-e. Maga a lelki tanítómester is elbukik, ha alkalmatlan személynek ad avatást a lemondott életrendbe.”
Jádava dásza: „Most már értem. A lemondott életrendet nemcsak szavakban fogadják el. Ez nagyon nehéz. Pedig milyen egyszerűnek mutatják a színlelők, akik nem alkalmasak arra, hogy lelki tanítómesterek legyenek. Ez csak a kezdet. Senki sem tudja, mi lesz a vége.”
Ananta dásza: „Hogy a rendszert tisztán tartsa, az Úr Csaitanja megbüntette Cshota Haridászát, akinek a sértése nagyon csekély volt. Az Úr Csaitanja követői mindig emlékezzenek Cshota Haridásza büntetésére.”
Jádava dásza: „A lemondott életrend elfogadása után templomot kell építeni, és ott kell imádni az Úr múrtiját?”
Ananta dásza: „Nem. Annak, aki a lemondott életrendbe lépett, minden nap koldulásból kell élnie.Így tartsa fenn az életét. Ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy anyagi ügyekkel kelljen foglalkoznia, amilyen a templomépítés. Éljen egy magányos kunyhóban, vagy egy családos ember által fenntartott templomban. Ne csináljon semmit, amihez pénz kell. Zengje mindig sértések nélkül az Úr Krsna szent neveit.”
Jádava dásza: „Mit mondasz arról a lemondottról, aki templomot épít, és aztán úgy él, mint egy családos ember?”
Ananta dásza: „Azt mondom, olyan ember, aki megeszi a saját hányadékát. Először hány, aztán megeszi, amit kihányt.”
Jádava dásza: „Már nem vaisnava?”
Ananta dásza: „Materialista lett. Megszegi a szentírások és a vaisnava-élet szabályait. Miért társulnál vele? Lemondott a tiszta odaadó szolgálatról, és egy csaló szerepét játssza. Hogyan lehetne olyan, mint a vaisnavák?”
Jádava dásza: „Ha nem hagyta abba az Úr Hari szent neveinek zengését, akkor hogyan mondhatod, hogy már nem vaisnava?”
Ananta dásza: „Az Úr Hari szent neveit zengeni, és sértéseket követni el az Úr Hari szent neve ellen, ez két különböző dolog. Ha valaki a szent név erejében bízva követi el a bűnt, ez sértés a szent névvel szemben. Mindig távol kell tartanod magad attól, hogy sértéseket kövess el a szent név ellen.”
Jádava dásza: „Nem kellene-e a családos életét ’az Úr Krsnának szentelt családos életnek’ nevezni?”
Ananta dásza: „Nem lehet így nevezni. Az Úr Krsnának szentelt családos életben nincs csalás vagy kétszínűség. Az a családos élet nem sértésen alapul.”
Jádava dásza: „Akkor feltételezem, rosszabb, mint az egyszerű családos bhakta.”
Ananta dásza: „Nem bhakta. Milyennek tekinted a helyzetét a bhakták között, magasnak, vagy alacsonynak?”
Jádava dásza: „Hogyan lehet megmenteni?”
Ananta dásza: „Ha fölhagy minden sértéssel, mindig a szent nevet zengi, és a megbánás könnyeit ontja, akkor ismét a bhakták közé lehet számítani.”
Jádava dásza: „Szent babadzsi, a családos bhakták a varnásrama rendszer védelmében élnek. Elhagyhatja egy családos bhakta a varnásrama rendszert?”
Ananta dásza: „A vaisnava vallás nagyon tág és nagylelkű. A vaisnava vallás másik neve ’dzsaiva-dharma’ (vallás valamennyi ember számára). Ez azt jelenti, minden ember méltó arra, hogy csatlakozzon a vaisnava valláshoz. Még kaszton kívüliek is fölvehetik a vaisnava vallást, és élhetnek, mint családos emberek. Számukra nincs varnásrama. Azok, akik megszegték a varnásrama szabályait, a bhaktákkal társulva elérhetik a tiszta odaadó szolgálatot. Aztán lehetnek családos bhakták. Számukra nincsenek varnásrama szabályok. Akik a helytelen tetteik miatt elhagyták a varnásrama rendszer, a gyerekeikkel együtt még mindig menedéket vehetnek a tiszta odaadó szolgálatnál, a bhakták társaságában. Akkor családos bhakták. De nem a varnásrama rendszer részei. A családos bhakták kétfélék: 1. akik követik a varnásrama rendszert, és 2. akik nem követik.”
Jádava dásza: „Melyik jobb?”
Ananta dásza: „Az a jobb, akiben nagyobb az odaadás. Ha egyikben sincs odaadás, akkor anyagi szempontból a varnásrama követője jobb, mert jámbor, és a másik kaszton kívüli. Lelki szempontból azonban egyik sem jó, mert egyikben sincs odaadás.”
Jádava dásza: „Szabad egy családos bhaktának a lemondottak ruháját viselni?”
Ananta dásza: „Nem, mert becsapja magát, és becsapja a világot is. Ez a két hibája van. Ha egy családos ember kaupinát és más szannjászi-ruhákat visel, kigúnyolja és megsérti az igazi lemondottakat.”
Jádava dásza: „Szent babadzsi, benne van a szentírásokban, hogyan kell elfogadni a lemondottak ruháit?”
Ananta dásza: „Nem nagyon részletesen. Bármely kaszt tagja lehet vaisnava. A szentírások véleménye szerint azonban csak a bráhmanák fogadhatják el a szannjászát. A Srimad Bhágavatamban Nárada Muni felsorolja a kasztok tulajdonságait, aztán ezt mondja (7.11.35):
„Ha valaki felmutatja a bráhmana, ksatrija, vaisja vagy súdra tulajdonságait, akkor annak megfelelően kell elfogadni akkor is, ha egy másik osztályban jelent meg.”
„Ez a vers ezt jelenti, az ember kasztját a személyes tulajdonságai határozzák meg, és ezekről volt szó az előbbiekben. A szentírások tehát kijelentik, hogy a nem bráhmana családban születettet is bráhmanának kell tekinteni, ha látják, hogy a bráhmana tulajdonságaival rendelkezik, és az ilyen brhmana méltó lehet arra, hogy elfogadja a szannjászát. Ez valamennyi szentírás véleménye. Lelki szempontból ez a bizonyság. Persze ezt nem fogadják el azok, akik a dolgokat anyagi szempontból nézik.”
Jádava dásza: „Csandi dásza, bizonyára megválaszolták a kérdésedet.”
Csandi dásza: „A szent és tiszteletreméltó babadzsi tanításai közül ennyit értettem meg: az egyéni lélek örökké az Úr Krsna szolgája. Elfelejtette Krsnát, anyagi testben vett menedéket, májá kötőerőinek hatására tapasztalja az anyagi boldogságot és a szenvedést. Anyagi cselekedeteinek eredménye, hogy most a nyakában kell viselnie a születés, öregség és halál füzérét. Néha emelkedett helyzetben születik meg, és néha alantas helyzetben. Mindig újra születik, és mindegyik születésben új felfogása van arról, hogy kicsoda. Mivel törékeny anyagi testben él, amely bármely pillanatban elpusztulhat, az éhség, szomjúság és más késztetések arra indítják, hogy különféle módokon cselekedjen. Képtelen elérni az, amit akar, sokféle baja van ebben a világban. Anyagi teste megtörekszik, és sokféleképpen gyötri. Újra meg újra veszekszik a feleségével és a gyerekeivel, néha odáig jut, hogy elköveti még az öngyilkosságot is. Néha sok bűnt követ el, hogy pénzt szerezzen. Elszenvedi a büntetést a királytól, a sértéseket a szomszédoktól, meg sok más csapást. Elválik a szeretteitől, elveszti a vagyonát, kifosztják a tolvajok. Amikor megöregszik, a rokonai nem törődnek vele. Ettől nagyon szenved. Öreg testét nyál, reuma és sok más baj kínozza. Végül meghal. Aztán megint egy anyaméhbe kerül. Mégis amíg anyagi testben él, a kéjvágy, harag, kapzsiság, tévedés, büszkeség és irigyég nagyon erősek maradnak, nem engednek helyet az értelemnek. Ilyen az élet az anyagi világban. Most már tudom, mit jelent ez a kifejezés, ’anyagi világ.’ Újra meg újra dandavatjaimat ajánlom a szent babadzsinak. A vainavák kegyéből megtudtam az igazságot az anyagi világról.”
Ananta dásza babadzsi tanításai meghallgatása után a vaisnavák valamennyien felkiáltottak, „Jól csinálta!”, és zengeni kezdték az Úr Hari szent neveit. Egyre több vaisnava gyűlt össze. Aztán Lahiri Mahásaja elénekelte a dalt, amelyet ő írt:
„A borzalmas anyagi világba esett személy végtelenül sokat szenved. Mégis, ha társul a bhaktákkal, és imádja az Úr Harit, véget vethet a szenvedéseinek. „A szív az érzékkielégítés tüzében ég. Egyre jobban lángol. Kerüld el a sértéseket, énekeld az Úr Krsna szent neveit. Ez majd vizet önt a tűzre. „Életemben és halálomban az a menedékem, aki az Úr Csaitanja és az Úr Nitjánanda lótuszvirág lábainál vett menedéket. Ezt mondja Kálidásza.”
Mikor ezt elénekelték, Csandi dásza táncolni kezdett nagy örömében. Boldogan hempergett a vaisnava babadzsi lábaitól érintett porban. Sírt. Mindenki ezt mondta, „Csandi dásza nagyon szerencsés lett.”
Egy idő után Jádava dásza babadzsi így szólt, „Menjünk, Csandi dásza, most át kell kelnünk a folyón.” Csandi dásza tréfált, „Átkelek, ha átviszel.” Dandavatjaikat ajánlották Pradjumna-kundzsának, és elmentek. Látták, hogy ott van Damajánti. Többször is dandavatját ajánlotta, és szólt, „Ó jaj, miért is születtem nőnek? Ha férfiként születtem volna, könnyen bemehettem volna az erdei ligetbe, láthattam volna a szent bhaktákat, megérinthettem volna a lábuk porát, sikeressé tettem volna az életemet. Születésről születésre a vaisnavákat fogom szolgálni Navadvipában. Így fogom tölteni a napjaimat.”
Jádava dásza szólt: „Igen, Godruma nagyon szent hely. Aki csak belép ide, eléri a tiszta odaadást. Godruma az életünk ura, az Úr Csaitanja, Sacsi fia kedvteléseinek a helye. Ugyanaz, mint a szent Vrndávana, a tehénpásztorok falva. Megértette ezt Prabodhánanda Szaraszvati, és megírta a következő imát (Sri Navadvipa-sataka 36):
„Bolondok, a világ és a Védák útja csak bajt hoz nektek! Adjatok fel mindent, és készítsetek magatoknak egy falevél-kunyhót Godrumában, Gauda-desában!”
Ők hárman átkeltek a Gangán, és visszatértek Kulija-grámába. Ettől fogva Csandi dásza és a felesége, Damajánti csodálatos vaisnavák lettek. Megértették az igazságot, az illuzórikus anyagi világ többé nem érintette őket. A vaisnavák szolgálata, az Úr Krsna szent nevének állandó zengése, könyörület minden élőlény iránt, - ezeket az ékességeket viselték. Dicsőséges lett ez a kereskedő pár! Dicsőséges a vaisnavák kegye! Dicsőséges az Úr Hari szent neve! Dicsőséges Navadvipa földje!