naimittik dharma aszampúrna, heja, misra o acsirasztháji
3. fejezet
A lélek időleges kötelességei nem tökéletesek,
borzalmasak, szennyezettek és rövidéletűek
Godruma erdejében egy kis dombon, észak felé tekintve, a szent szannjászi az egész napot és az éjszaka három óráját azzal töltötte, hogy az Úr Hari szent neveit énekelte. Akkor fölkelt a telihold, csodálatos ragyogással és szépséggel töltötte el Navadvipa-mandalát. A szannjászi Májápurát nézte, amely nem volt nagyon messze, majd így szólt, „Most láthatom a csodálatosan boldog, lelki hajlékot. A Gangá partja ragyog a sok nagy drágaköves palota, templom és kapu füzérének fényétől. Sok helyen száll föl az égre az Úr Hari szent neveinek éneklése. Bhakták százai játszanak a vínán, énekelnek és táncolnak, mint Nárada Muni.
„Egy helyen az Úr Siva, a félistenek ura nyilvánítja meg fehér formáját. Damaru dobon játszik, és énekel. „Csaitanja, univerzumok fenntartója, kérlek, légy kegyes hozzám!” Aztán vadul táncol, és végül leroskad a földre,
„Másutt a négyarcú Brahmá tanítja a Védákat a bölcseknek. Idézi, aztán tisztán elmagyarázza ezeket a szavakat (Svetásvatara Upanisád 3.12): ’Az Istenség Legfelsőbb Személyisége Maháprabhu, aki transzcendentális megvilágosulást hirdet. Érintése elég, hogy legyőzze az elpusztíthatatlan brahmadzsjótit.”
Egy másik helyen Indra és a félistenek ugrálnak és énekelnek: „Minden dicsőséget az Úr Gauracsandrának! Minden dicsőséget az Úr Nitjánandának!”
A madarak is ezt csiripelik az ágakon: „Csaitanja! Nitjánanda!”
Mindenki megittasult az Úr Csaitanja szent nevei nektárjától. A kertekből mindenfelől édes, zümmögő hangok jönnek. Az Úr Csaitanja szent nevei nektárjától ittas Prakrti-dévi (az anyagi természet istennője) mindent kitölt szépséggel és ragyogással. Mit nem látok most, hogy látom Májápurát? Mit látok most?” Aztán megemlékezett a lelki tanítómesterétől, és így szólt, „Uram, most értem. Kegyedből láthatom a lelki Májápurát. Mától fogva az Úr Csaitanja bhaktái társaságában maradok. Most, hogy láttam a lelki Májápurát, tulaszi gyöngyöket, tilakát fogok viselni, testemre írom a szent neveket. Ezt fogom tenni.” A szent szannjászi többször is elismételte, és egy pillanatra elvesztette az eszméletét.
Egy pillanat után magához tért. De a csodálatos látomás már nem volt sehol. Sírva fakadt, és így szólt, „Nagyon szerencsétlen vagyok. Lelki tanítómesterem kegyéből egy pillanatra láthattam Navadvipa szent hajlékát.”
Másnap a szent szannjászi a vízbe dobta a botját, tulaszi gyöngyöket tett a nyakába, vaisnava tilakát viselt a homlokán, énekelt, „Hari! Hari!”, és táncolt. Csodálatos új ruháit és viselkedését látva Godruma lakói észrevették, milyen szerencse érte, és dandavatjaikat ajánlották neki. A szent szannjászi zavarba jött, „Csak a vaisnavák kegyéből öltözöm most úgy, mint egy vaisnava. De még mindig veszélyben vagyok. Többször is hallottam a lelki tanítómesterem szájából ezeket a szavakat (Siksástaka 3, CC Antja 20.21): „Aki alázatosabb a fűszálnál, béketűrőbb a fánál, és minden tiszteletet megad másoknak anélkül, hogy ezt magának elvárná, az méltó arra, hogy szüntelenül zengje Krsna szent nevét.”
Aztán vaisnava lelki tanítómesterére gondolt, „Föl kell ajánlanom neki a hódolatomat.” Ezzel a gondolattal ment oda a paramahamsza babadzsihoz, és dandavatjait ajánlotta.
A szent babadzsi a mádhavi-folyondáros kunyhóban ült, és egyre csak az Úr Hari szent neveit zengte. Többször megfürdette a szent szannjászit a szemeiből ömlő könnyekkel, amikor látta, hogy teljesen kicserélte a ruháit, és lelki szeretettel zengi a szent neveket. Megölelte, és szólt, „Vaisnava dásza, ma sikeres lesz az életem, mert megérintettem tökéletesen áldásos testedet.”
E szavak hallatán a szent szannjászi azonnal elvetette a korábbi nevét. Elfogadta a Vaisnava dásza nevet. Ettől kezdve új életet élt. Mennyire elhajította májávádi-szannjászi ruháit, és kevély szannjászi nevét. Délután Pradjumna-kundzsa, Godruma és Madhjadvipa számos lakója látogatta meg a szent paramahamsza babadzsit. Körben ültek körülötte, az Úr Hari szent neveit zengték tulaszi gyöngyeiken. Néhányan ezt énekelték, „Gauránga-Nitjánanda,” mások ezt, „Advaita, Szítá férje,” megint mások, „Minden dicsőséget Sacsi fiának!” Egyre csak énekeltek, és a szemeik megteltek könnyekkel. Aztán lelki dolgokról beszélgettek, körüljárták a tulaszi növényt, és dandavatjaikat ajánlották egymásnak. Vaisnava dásza is körüljárta a tulaszi növényt, és a porban hempergett, amely megérintette a vaisnavák lábait. A szent vaisnavák ezt mondták, „Ez nem ugyanaz a szannjászi. Most nagyon csodálatos.”
A vaisnavák előtt a földön hemperegve, Vaisnava dásza így szólt, „Ma elnyertem a vaisnavák lábai porát. Sikeres az életem. Lelki tanítómesterem kegyéből megtanultam az igazságot. A vaisnavák lába pora nélkül nem szép a jövőm. A vaisnavák lábainak a pora, a víz, amely lemosta a lábaikat, és a nektár, amit az ajkaik érintettek, ez a három gyógyszer gyógyítja meg az ismételt születés és halál betegségét. Nagy boldogság a része annak, aki kigyógyult ebből a betegségből. Vaisnavák, azelőtt nagyon büszke voltam a műveltségemre, ma azonban nincs büszkeség a szívemben. Bráhmana családban születtem, tanulmányoztam a szentírásokat, beléptem a szannjásza-ásramába. Büszkeségem elérte a tetőfokát. Az alázat magvát akkor ültettem el a szívemben, amikor először vonzódtam a vaisnava valláshoz. Kegyetekből fokról fokra elvetettem a származásom, műveltségem és a szannjásza miatt érzett büszkeségemet. Szívemben most már tudom, hogy csak egy kis lélek vagyok, minden menedék nélküli lélek. Nem is remélhetek semmit a vaisnavák lábainak a menedéke nélkül. Bráhmana származásom, műveltségem és szannjászám csak rontottak rajtam: egyre lejjebb és lejjebb vittek. Ezért igazán ezt kérem tőletek: Kérlek, fogadjatok el engem a szolgátoknak.”
Vaisnava dásza alázatos szavaira ezt mondták a vaisnavák, „Kiváló bhakta, mi szeretnénk megkapni az olyan vaisnavák lába porát, mint te vagy. Arra kérünk, légy hozzánk kegyes, tedd sikeressé az életünket a lábaid porával. Te egy szent paramahamsza babadzsi kegyében részesültél. Arra kérünk, társulj velünk, és tisztíts meg minket. Odaadó szolgálatot csak az végezhet, aki olyan bhaktákkal társul, mint te. Ezt a következő szavakkal erősíti meg a Brhan-Náradíja Purána: „Az odaadó szolgálatot az éri el, aki a bhaktákkal társul. Múltbeli tettek vezetnek el a bhakták társaságához.
„Azért nyertük el a társaságodat, mert a múltban sok jámbor és odaadó tettet végeztünk. Most, hogy elnyertük a társaságodat, reménykedhetünk abban is, hogy elérjük az igazi odaadó szolgálatot.”
A szent Vaisnava dásza a bhakták között maradt, akik alázatosan a hódolatukat ajánlották egymásnak, és az odaadó szolgálatról beszélgettek. Ragyogó és dicsőséges volt, amint új gyöngyöket tartott a kezeiben az Úr Hari szent nevei zengéséhez.
Ezen a napon egy szerencsés ember ment oda a vaisnavák csoportjához. Gyerekkora óta írt és olvasott a javanák nyelvén. Utánozta a mohamedán királyok cselekedeteit, és az országukban maga is közéjük számított. Sántipurában lakott. Bráhmana családban született. Sok gazdag emberrel társult. Sokáig élvezte a világi örömöket, de azok nem tették boldoggá. Végül a valláshoz fordult, és zengeni kezdte az Úr Hari szent neveit. Gyerekkorában, Delhiben megtanulta a rágákat és ráginikat a klasszikus zene egy tanítójától. Most arra használta ezt a tudást, hogy nagyon szépen énekelje az Úr Hari szent neveit. Lassanként híres énekes és zenész lett vaisnava körökben, és mindenki hallani akarta édes éneklését. Egy idő után megértette, milyen boldogság van az Úr szent neveiben. Egy vaisnava ásramájában tartózkodott. Ennek a vaisnavának a kíséretében jött el a malati- és mádhavi-folyondáros kunyhóba, Pradjumna-kundzsába. Hallott Vaisnava dászától a vaisnavák szentségéről és alázatáról, de még maradt néhány kétség az elméjében. Ékesszólóan és merészen tette fel a kérdését az összegyűlt vaisnavák előtt.
Megkérdezte, „A Manu.szamhitá és más dharma-sásztrák azt mondják, hogy a bráhmanák a legjobb kaszt. Leírják a bráhmana rendszeres kötelességeit is, amelyek a Gájatri-mantra zengésével kezdődnek. Ha ezek a legjobb kaszt rendszeres kötelességei, miért vannak más kötelességeik a vaisnaváknak?”
A vaisnavák nem válaszoltak. Féltek vitatkozni a logika e bráhmana tudósával, nem adtak választ. Miután a kérdező az Úr Hari szent neveit énekelte, a vaisnavák végül ezt mondták, „A szent paramahamsza babadzsi meg fogja válaszolni a kérdésedet. Válasza boldoggá fog tenni minket.” Az összegyűlt vaisnavák kérésére a szent paramahamsza babadzsi a dandavatját ajánlotta, és szólt, „Szent bhakták, ha kívánjátok, Vaisnava dásza, ez a kiváló bhakta meg fogja mondani a helyes választ.” Mindenki örült ennek a javaslatnak.
Vaisnava dásza hallotta lelki tanítómestere szavait, jó szerencséjére gondolt, és megszólalt, „Én nagyon elesett vagyok, nincs semmim, ami értékes lenne. Ezért nem helyes, hogy nagyon sokat beszéljek a szentek és bölcsek társaságában. A lelki tanítómester utasítását azonban mindig tisztelettel kell teljesíteni. Ezért elismétlem, amire emlékszem az ő szavaiból.” Ekkor Vaisnava dásza a testére szórta a szent paramahamsza babadzsi lábainak a porát. Aztán dandavatját ajánlotta, és a következő szavakat mondta:
„A Legfelsőbb eredeti formája a rendkívül boldog Legfelsőbb Személy (Bhagaván). A személytelen Brahman az Ő transzcendentális testének a ragyogása, kiterjedése a mindent átható Felsőlélek. Sri Krsna Csaitanja tanította ezt nekünk, aki minden dicsőség és kedvtelés hajléka. Az egész világnak követnie kell a Manu-szamhitát és a többi dharma-sásztrát, amelyek az eredeti Védák kiegészítései, és elmagyarázzák, mit kell, mit nem szabad tenni. Az emberek vallási cselekedetei kétfélék: 1. vaidhi (a követendő lelki szabályok és előírások), és 2. rágánuga (azok a lelki cselekedetek, amelyekhez természetesen vonzódik, és amelyeket megtesz akkor is, ha nem kényszerítik rá a szentírások szabályai. Amikor az ember az illuzórikus energia, májá befolyása alatt állt, vaidhi lelki cselekedeteket kell végeznie. Ha már kiszabadult májá karmaiból, erre nincs szüksége. Akkor a lelki cselekvése rágánuga. A rágánuga lelki cselekvés az egyéni szellemi lélek tiszta állapota, olyan állapot, amely természetesen tiszta, lelki, és anyagtól mentes. Az Úr Krsna akaratából a tiszta szellemi lélek kiszabadulhat az anyagból. Ha azonban az Úr Krsna nem akarja, hogy az egyéni lélek megszabaduljon, még azon a napon abba a szerencsétlen helyzetbe kerül, ami az élet az anyagi világban. Ha ez megtörtént, nem tud magától kiszabadulni. Ha azonban megszabadult, a tiszta lélek természetesen rágátmika lelki cselekedeteket végez. Vradzsa lakóinak a lelki cselekedetei mind rágátmika. Amíg a lélek azon a szerencsétlen helyen van, ami az anyagi világ, a cselekvése rágánuga. A rágánuga lelki cselekvés az anyagi világban is boldoggá teszi a lelket. Ha nem így tesz, az illúzióhoz fog vonzódni. A májához vonzódó lélek megzavarodik. Nem vonzódik a tiszta szellemhez. Májá ráerőlteti ezt a két felfogást: ’ez én vagyok,’ és ’ez az enyém.’ Akkor a lélek azt gondolja, ’ez az anyagi test az enyém,’ és ’én ez a test vagyok.’ Ebben az állapotban a lélek azokat szereti, akik örömet szereznek az anyagi testének, és gyűlöli azokat, akik az anyagi test örömét meghiúsítják. A megtévedt lélek a szeretet és gyűlölet szolgája lesz. Másokat vagy a barátainak, vagy az ellenségeinek gondol, háromféle módon: 1. sarilila (anyagi testekkel kapcsolatban), 2. szamádzsika (a társadalommal és a társadalmi csoportokkal kapcsolatban), és 3. naitika (eszmékkel kapcsolatban). Aki törvényellenesen kívánja az aranyat és a nőket, az élvezetek és a szenvedés szolgája lesz. Ezt az élethelyzetet nevezik szamszárának, az ismételt születés és halál világának. Aki a szamszára világához ragaszkodik, meg fog születni, meghal, megkapja a karmikus visszahatásokat és különféle, jobb és rosszabb élethelyzeteket. Az anyagi illúziótól megkötözött lelkek ide-oda vándorolnak az anyagi világokban. A szellemhez vonzódó lelkek azonban nem tapasztalják ezeket a bajokat. A szellemhez vonzódók elérik az örök lelki természetüket. Akik elfelejtik, hogy természettől fogva a szellem apró részecskéi, leesnek, és megtapasztalják az anyagi életet. Az anyagi világban sok szerencsétlenség éri őket, bár azt gondolják, hogy egyáltalán nem szenvednek.
A májá által megkötözött lelkek számára a rágátmika cselekvés nagyon messze van, és a rágánuga cselekedeteket nem fogadják el. A rágánuga cselekedetek vágya csak az Úr egy bhaktájának a kegyéből jelenhet meg a feltételekhez kötött lélek szívében. A rágánuga cselekvés ritka, és nehéz elérni. Az anyagi világ lakói ezt nem ismerik meg.
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége azonban mindent tud, és nagyon kegyes. Látja, hogy a májá által bebörtönzött lelkek nem végezhetnek lelki cselekedeteket. Mit tehetnek ezek a lelkek? Milyen módon emlékezhetnek a májától megtévesztett lelkek az Úr Krsnára? A válasz az, hogy a szent bhaktákkal társulva a lélek meg tudja érteni, hogy ő valójában az Úr Krsna szolgája. A dharma közönséges szabályai nem javasolják, hogy az ember szent bhaktákkal társuljon. Akkor hogyan társul velük, vagy mitől vágyakozik arra, hogy bhaktákkal társuljon? Ez általában nem is történik meg, ha a szabályok és előírások útját követi (vidhi-márga). Nem ez a módja a bhaktákkal való társulásnak. A szentírásokat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a kegyes pillantása teremtette. A szentírások napja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kegyéből születik meg, és kel föl a bhakta szívének egén. Így jelennek meg a dharma szabályai.
Kezdetben van a Véda. A Véda egy része gyümölcsöző cselekvést tanít, egy másik része transzcendentális tudást, megint egy másik része a szerető, odaadó szolgálatot. A májától megtévesztett egyéni lelkek különböző létállapotokban vannak. Egyesek nagyon zavartak, mások egy kissé, vagy nagyon megvilágosultak. A feltételekhez kötött lelkek értelme tehát különböző. A Véda a lelkek valamennyi osztályát tanítja. Bár valaki azt gondolhatja, hogy végtelenül sokféle természetű lélek van, azok mégis három nagy csoportba sorolhatók: 1. akik arra alkalmasak, hogy gyümölcsöző cselekvést (karma) végezzenek, 2. akik alkalmasak a transzcendentális tudásra (gjána), és 3. akik szerető odaadó szolgálatot (prema) végezhetnek a Legfelsőbb Úrnak. Ezt a három osztályt írják le a Védák. Vaidhi-dharma (a vallás szabályai) a Védák tanítása arról, mit kell, és mit nem szabad tennie az élőlények e három osztályának. Ha aktívan végeznek jó tetteket, annak a neve vaidhi-pravrtti. Akik nem követik a vaidhi szabályokat, akik bűnös tetteket követnek el. Az élőlényeknek mindig el kell kerülniük azt a cselekvést, ami megsérti ezeket a szabályokat és előírásokat. Akik nem fogadják el a Védákat, azok a mleccsha és más hasonló neveket kapják. A következtetés tehát az, hogy az élőlények három osztálya alkalmas arra, hogy kövesse a Védát. A nagy bölcsek sok könyvet írtak számukra, ezek kiegészítik a Véda himnuszait. Manu és húsz más bölcs írta meg azokat a dharma-sásztrákat, amelyek azok javára válnak, akik jámbor, gyümölcsöző tettek (karma) végzésére alkalmasak. Más filozófusok a logikáról és a filozófiáról írtak azok javára, akik filozófiai spekulációra (gjána) alkalmasak. A Puránákat és a tiszta Tantrákat nagy bhakták írták, hogy az odaadó szolgálat (bhakti) végzésére alkalmas embereket tanítsák, és irányítsák a cselekedeteiket. Ilyen a védikus irodalom. A mimámszakák filozófiáját sehol nem látni az eredeti szentírásokban. Bármit, amivel a mimánszakák a maguk állításainak felsőbbrendűségét indokolják, könnyen be lehet dobni az ellenérvek és kételyek sötét lyukába. A szentírások az uttara-mimámszá (Védánta) filozófiáról beszélnek, a legvilágosabban a Bhagavad-gítában. A gjánát figyelmen kívül hagyó karmatanítás ateista, és ezt el kell utasítani. A bhaktit figyelmen kívül hagyó karma- és gjána-tanítás is ateista karma és gjána. Csak háromféle jóga van: karma-jóga, gjána-jóga és bhakti-jóga. Így fogalmazzák meg a vaisnavák a Véda tanításait.
A májától megtévesztett egyéni lélek először a gyümölcsöző cselekvésnél (karma) vesz menedéket. Aztán jön a karma-jóga. Végül, amikor levonta a karma- és gjána-jógák következtetéseit, menedéket vesz a bhakti-jógánál. A májától megtévesztett lélek egyetlen fokkal sem lép magasabbra. Vagy ha csak a következő léocsőfokra lépett, még mindig nem léphet be az odaadó szolgálat templomába.
Ki vesz menedéket a gyümölcsöző cselekvésnél (karma)?
Gyümölcsöző cselekvés a testtel és elmével végzett cselekedetek, amíg a lélek testben él. A gyümölcsöző cselekvés kétféle: 1. kedvező, és 2. kedvezőtlen. A kedvezőtlen cselekvéssel kedvezőtlen lesz az eredmény is. A kedvezőtlen cselekvés neve vagy ’pápa’ (bűn), vagy ’vikarma’ (gonosz tett). Akarma, amikor valaki nem végez kedvező cselekvést. Mindkettő rossz. A kedvező cselekvés jó. Három fajtája van: 1. nitja (rendszeres), 2. naimittika (alkalmi), és 3. kámja (kívánt). Kerülni kell azt a kámját, amelyben a személyes haszon vágya nagyon erős. A nitja és naimittika cselekvést viszont előírja a szentírás. A szentírások megvizsgálják, mit kell, és mit nem szabad tenni, és elmagyarázzák, mi a nitja, naimittika és kámja cselekvés. Az akarma (kedvező cselekvés hiánya) és a vikarma (kedvezőtlen cselekvés) nem ugyanaz, mint a karma (kedvező cselekvés). Ha valaki elkerüli a kámja cselekvést, akkor a cselekvése nitja vagy naimittika. Nitja az, ami áldást hoz a testnek, az elmének, más embereknek, vagy általában az emberiségnek. Ha a nitja cselekvést egy időleges körülmény váltja ki, akkor a neve naimittika. A Gájatri zengése, hódolat fölajánlása és tisztaság olyan cselekedetek, amelyek fönntartják az ember saját testét, és általában a társadalom javára válnak. Ilyenek a becsületes kereskedelem, és a védelemre szorulók megvédése is. Ezek mind nitja cselekvés. Naimittika az elhunyt szülőkkel szembeni és más hasonló kötelességek, bűnök miatti vezeklés. A nitja és naimittika cselekvés jót tesz a világgal.
A nagy bölcsek tehát elrendelik, hogy ezt a kedvező cselekvést kell végezni. Aztán az emberek különféle természetét vizsgálva arról beszélnek, amit varnásrama rendszernek nevezünk. Az emberek természetes cselekvési tendenciáik szerint négy osztályra oszlanak: 1. bráhmana, 2. ksatrija, 3. vaisja, és 4. súdra. Van négy más osztály is ebben az anyagi világban, amelyeket ásramáknak neveznek. A négy ásrama a következő. 2. grhasztha, 2. brahmacsári, 3. vánaprasztha, és 4. szannjászi. Akik az akarma és vikarma cselekvés kedvelői, azok neve antjadzsa (legalacsonyabb) és nirásrama (ásrama rendszeren kívüli). A különféle varnákat (osztályokat) 1. a születés, 2. a természet, 3. a cselekvés, és 4. a tulajdonságok határozzák meg. Amikor a varnákat csak a születés határozza meg, a varnásrama rendszer értelme elveszett. A különféle ásramákat eszerint határozzák meg: 1. házasemberek, 2. nőtlenek, 3. akik lemondtak a nők társaságáról. A házasemberek a grhasztha ésramában vannak, a nőtlenek a brahmacsári ásramában, a nők társaságáról lemondottak a vánaprasztha és szannjásza ásramákban. Valamennyi ásrama közül a szannjásza ásrama a legjobb, a varnák közül a bráhmana. Mindezt leírja a szentírások koronaékszere, a Srimad Bhágavatam (11.17.15-21) a következő szavakkal:
„Az emberi társadalom különféle foglalkozások szerinti és szociális felosztása az egyén születési helyzetében megnyilvánult magasabb és alacsonyabb természeteknek megfelelően jelent meg. „Békésség, önfegyelem, lemondás, tisztaság, elégedettség, türelem, egyszerűség, őszinteség, Irántam való odaadás, kegy és igazmondás, ezek a bráhmanák természetes tulajdonságai. „Dinamikus erő, testi erő, elszántság, hősiesség, türelem, nagylelkűség, nagy erőfeszítés, kitartás, odaadás a bráhmanák iránt és vezető képesség, ezek a ksatriják természetes tulajdonságai. „Hit a védikus civilizációban, adományozás, mentesség a képmutatástól, bráhmanák szolgálata, és állandó vágy a több pénz fölhalmozására, ezek a vaisják természetes tulajdonságai. „A bráhmanák, tehenek, félistenek és más imádandó személyiségek képmutatás nélküli szolgálata, teljes megelégedés az ilyen szolgálattal szerzett jövedelemmel, ezek a súdrák természetes tulajdonságai. „Piszkosság, becstelenség, tolvajlás, hitetlenség, haszontalan viszály, kéj, harag és sóvárgás alkotják azok természetét, akik a legalantasabb helyzetben vannak, a varnásrama rendszeren kívül. „Erőszaknélküliség, igazmondás, becsületesség, mások boldogságának és javának kívánása, mentesség a kéjvágytól, haragtól és kapzsiságtól, ezek a társadalom valamennyi tagjának a kötelességei.”
A bölcsek társaságában mindenki megértheti a szentírások jelentését. Ezért nem is kommentálom ezeket a szavakat. Csak ennyit mondok: A varna és ásrama kötelességei a szentírások szabályai és előírásai (vaidhi) kötelességének az alapja. Egy ország annyiban vallástalan, amennyiben nem követi a varnásramát.
„Most vizsgáljuk meg: Hogyan használják itt a ’nitja’ (örök) és ’naimittika’ időleges szavakat a karma szóval együtt? Ha megvizsgáljuk a szentírások mély értelmét, látni fogjuk, hogy ez a két szó nem az élet legmagasabb lelki céljára vonatkozik. Ezeket a szavakat közönséges, vagy anyagi értelmükben használják.
„Ilyen szavakat, mint ’nitja-karma’, ’nitja-tattva’ és „nitja-szattva’ csak a lélek tiszta lelki helyzetére lehet alkalmazni. Nem vonatkozhatnak semmi másra. Ezért amikor ’nitja’ szó módosítja a karma értelmét, a látszólag az anyagi világhoz tartozó nitja-karma közvetve az örök lelki valóságra vonatkozik. Az anyagi világ karmája sohanem örök. Ha a karmát a karma-jógában használják, elvezet a gjána (tudás) kereséséhez, és akkor azt a karmát és gjánát ’nitjának’ lehet nevezni, mert olyan valamihez vezetnek, ami ténylegesen nitja.
„A bráhmana Gájatri-mantr zengését tehát nitja karmának nevezzük, mert bár az anyagi testtel kapcsolatos cselekvés, mégis összefüggésben áll az odaadó szolgálat útjával. Az ilyen dolgokat ’nitjának’ lehet nevezni, bár önmagukban véve egyik sem ’nitja.’ Az ilyen szóhasználat neve upácsára (szólásmondás).
A nitja-karma szavakat igazán csak a krsna-premára, az Úr Krsna iránti tiszta szeretetre lehet alkalmazni, a szellem világára, Amikor az anyagi világ cselekedeteit a lelki életben való előbbre jutáshoz használják, akkor azok a cselekedetek is nitja-karma. Nincs semmi baj ezzel a szóhasználattal. De aki látja az igazságot, az már nem nevezi ezt a cselekvést nitjának. Szívesebben nevezi naimittikának (időlegesnek). Nem igaz, hogy a nitja karma és naimittika karma szavak materialista cselekvésre is vonatkozhatnak.
„Igazából a lélek örök természete tisztán lelki. A tiszta lélekről beszélő vallás az igazi, örök vallás. Az összes többi vallás időleges. A varnásrama dharma, astanga jóga, szánkhja és az aszkézis mind időleges. Ha az egyéni szellemi lelket nem kötözi meg a májá, akkor ezen utak egyikét sem kell követnie. Ezek az időleges vallások csak a májától megtévesztett lelkek számára jók. Valamennyi vallás bizonyos körülmények között felel meg. Ezért az az igazság, hogy mindegyik időleges.
„A társadalmi osztályok közül a bráhmanák a legjobbak. A bráhmana kötelessége az, hogy a Gájatri-mantrát zengje, a szannjászié az, hogy lemondjon az egyéb kötelességekről. Azonban minden kötelesség időleges. A dharma-sásztrák mindegyiket dicsérik, és mindegyik jó egyes törekvők számára. De semmiképpen nem egyenlők a lélek örök kötelességeivel. A Srimad Bhágavatam (7.9.10) mondja:
„Ha egy bráhmana rendelkezik mind a tizenkét brahminikus tulajdonsággal (amelyeket a Szanat-szudzsáta című könyv sorol fel), ám nem bhakta, és az Úr lótuszvirág lábának ellensége, kétségtelenül alacsonyabb szinten áll, mint az a bhakta, aki annak ellenére, hogy kutyaevő, mindenét – az elméjét, a szavait, a cselekedeteit, a vagyonát és az életét – a Legfelsőbb Úr kezébe ajánlotta. Egy ilyen bhakta jobb, mint a bráhmana, mert a bhakta az egész családját képes megtisztítani, míg az úgynevezett bráhmana, aki a hamis tekintély pozíciójában tetszeleg, még saját maga sem tisztulhat meg.”
Itt a tizenkét brahminikus tulajdonság a következő: 1. igazmondás, 2. önfegyelem, 3. lemondás, 4. mentesség az irigységtől, 5. szerénység, 6. türelem, 7. mentesség a rosszindulattól, 8. áldozat, 9. adományozás, 10. állhatatosság, 11. Védák hallgatása, s 12. fogadalmak megtartása. Az ilyen tulajdonságokkal rendelkező bráhmanát a világon mindenkinek tisztelnie kell. A bráhmana azonban nem ér annyit, ha rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, de nincs benne odaadás az Úr Krsna iránt. Még egy kutyaevő bhakta is jobb, mint az ilyen bráhmana. Kutyaevőnek itt azt nevezik, aki kutyaevők családjában született ugyan, de a szentekkel való társulás révén megtisztult (szamszkára), és tisztasága erejéből a lélek örök, lelki cselekedeteit végzi. Az itt említett bráhmana egy bráhmana családban született, de a lélek örök cselekedeteinek az ellensége, és szívesebben végzi az időleges, anyagi cselekvéseket. Az ilyen bráhmanánál még ez a kutyaevő is jobb.
„Kétféle ember van az anyagi világban: 1. értelmes, és 2. nem értelmes. Az anyagi világ nem értelmes emberekkel van tele. Az értelmes ember ritka. Az értelmetlen emberek közül a bráhmanák a legjobbak, ezért a legjobbak a bráhmanák kötelességei, például a Gájatri-mantra zengése. ’Értelmes ember’, ez a vaisnava szó szinonimája. A vaisnavák és az értelmetlen emberek cselekedetei elkerülhetetlenül nagyon eltérők. A vaisnavák és a szmrti-sásztrák értelmetlen követőinek (az úgynevezett szmártáknak) a tanításai azokban nem igazán állnak szemben egymással. A értelmes emberek úgy fogadják el a szentírásokat, mint a barátaikat. Nem gondolják, hogy a szentírásokban leírt különféle kötelességeknek különböző céljaik vannak. A szentírásokban a műveletlen emberek számára leírt kötelességek valóban mások, mint az értelmes emberek kötelességei. Az eltérő cselekedeteknek azonban alapvetően ugyanaz a céljuk. Az értelmetlenek számára a szentírások időleges kötelességeket adnak, és ezek nagyon is megfelelnek nekik. Az időleges kötelességek azonban mint tökéletlenek, borzalmasak, szennyezettek és rövid életűek.
„Az időleges kötelességek nem ugyanazok, mint a közvetlenül lelki kötelességek. Az időleges kötelességeket akkor lehet elfogadni, ha a lelki utat követik. Akkor segíthetnek a lelki természet elérésében. Az eszközöket el kell utasítani, ha nem a célhoz vezetnek. Az eszköz magában véve nem teljes. Csak egy része, töredéke annak, ami a végső cél lesz. Ezért az időleges kötelességek sem teljesek. Például a bráhmana Gájatri-zengésére, ugyanúgy, mint a többi kötelességeire, különféle szabályok vonatkoznak, és mindegyiket csak a megadott időben kell elvégezni. Ezek a kötelességek nem a lélek természetes lelki cselekedeteiből nyilvánultak meg. Ha azonban valaki sokáig teljesíti ezeket a kötelességeket, megtisztulhat a szent vaisnavákkal való társulás erejéből. Megkedveli az Úr Hari lelki, szent nevét. Akkor már nem folytatja a többi cselekedeteket, amilyen a Gájatri éneklése. Az Úr Hari szent nevének zengése a tökéletes lelki cselekvés. A Gájatri éneklése, és a hasonló cselekedetek csak különféle eszközök a cél eléréséhez, ami az Úr Hari szent nevének zengése. Ezért ezek a cselekedetek nem a végső tökéletesség. A szentek azt tanítják, bár az időleges kötelességek, bár önmagukban véve tiszteletreméltók, mégis tökéletlenek, borzalmasak, szennyezettek, és rövid életűek. A lelki igazság a végső cél. Az időleges kötelességek borzalmasak az egyéni lelkek számára, mert az anyaggal és a materialistákkal hoznak kapcsolatba. Az időleges kötelességek nagyon anyagiak, sok irreleváns eredményt hoznak magukkal. Az egyéni lélek magától is eléri ezeket az eredményeket. Ha nem is akarja ezeket a jelentéktelen eredményeket, ki sem kerülheti.
„Ha például egy bráhmana az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádja, az jó. A bráhmana azonban hajlamos arra, hogy azt gondolja, ’Én bráhmana vagyok. Más lelkek nem olyan jók, mint én.” Ez a tévedésben levő bráhmana rá fog jönni, hogy az Úr imádata borzalmas eredménnyel járt. Az astanga-jóga gyakorlásával szerzett misztikus erők is borzalmas eredményeket hoznak. Ezek nagyon kedvezőtlenek az egyéni lelkek számára. Az anyagi érzékkielégítés és a személytelen felszabadulás az időleges kötelességek két kikerülhetetlen barátja. Az egyéni lélek csak akkor éri el alapvető, lelki természetét, ha be tudja csapni ezt a kettőt. Ezért az időleges kötelességek nagyon borzalmasak az egyéni lélek számára.
Az időleges kötelességek élete rövid. A lélek nem végez mindig és minden helyzetben időleges kötelességeket. Például a bráhmanának a bráhmana-természete, a ksatrijának a ksatrija-természete, és más hasonló természetek is egy adott okból nyilvánulnak meg. Amikor az ok megszűnik, eltűnik a természet. Valaki lehet az egyik születésében bráhmana, és a következőben kaszton kívüli. Ezért a bráhmana kaszt kötelességei időlegesek. Nem a lélek eredeti kötelességei. Időleges kötelességekkel kapcsolatosan a ’saját kötelesség’ kifejezés csak egy szólásmondás. A lélek ’saját kötelessége’ minden születésében megváltozik. Örök kötelessége azonban soha, egyetlen születésében sem változik meg. Ez az örök kötelesség a lélek igazi saját kötelessége. Valamennyi időleges kötelesség rövidéletű.
„Ha megkérdezik, Mik a vaisnavák kötelességei? Akkor ezt válaszolom: A vaisnavák kötelességei a lélek örök kötelességei. Ha a vaisnava lélek kiszabadult az anyag világából, tiszta, lelki testet kap, és azzal a testtel végez odaadó szolgálatot, amely az Úr Krsna iránti lelki szeretetét kifejezi. Amíg az anyagi világban él, az értelmes ember mindent elfogad, ami előbbre viszi a lelki életben, és mindent elutasít, ami hátráltatja. Nem követi vakon a szentírások parancsait és tilalmait. Ha a szentírások az Úr Hari iránti odaadásra buzdítanak, akkor boldogan elfogadja azokat a tanításokat. Ha a szentírások tanításai nem az odaadásról beszélnek, akkor sem tiszteletlen. Ilyen módon a vaisnava is tiszteli vagy elutasítja a szentírások tilalmait. A vaisnava a legjobb a világon. A vaisnava a világ áldása. Most alázatosan mindent elmondtam nektek, amit akartam. Töröljék el a vaisnavák minden hibámat és tévedésemet.”
E szavakkal Vaisnava dásza dandavatját ajánlotta a vaisnavák társaságának, és aztán oldalt leült. A vaisnavák szemei tele voltak könnyekkel. Egyhangúan fölkiáltottak, „Jól csináltad! Jól csináltad!” Godruma erdeje visszhangzott ezektől a kiáltásoktól.
A bráhmana énekes, aki föltette az első kérdést, a beszélő számos érvében látta a mély igazságot. Bár még volt néhány kétsége, a vaisnava vallásba vetett hit magva már ott volt az elméjében. Összetett kezekkel szólt, „Nagy lelkek, én nem voltam vaisnava. Újra meg újra hallottam az Úr Hari szent neveit, és most már vaisnava lettem. Ha kegyesek vagytok, és még egy kicsit oktattok engem, akkor minden kétségem el fog oszlani.”
Aztán Premadásza, a szent paramahamsza babadzsi kegyesen így szólt, „Maradjatok együtt Vaisnava dászával. Ő minden szentírást ismer. Váránasziban alaposan tanulmányozta a Védánta-szútrát, és elfogadta a szannjászát. Sri Krsna Csaitanjának, életünk Urának végtelen kegye vonzotta ide Navadvipába. Ismeri a vaisnava vallás tanításait. Megjelent benne a nagy szeretet az Úr Hari szent nevei iránt.”
A kérdést egy Kálidásza Lahiri nevű jámbor ember tette fel. Hallotta a szent babadzsi szavait, szívében el is fogadta Vaisnava dászát a lelki tanítómesterének. Ezt gondolta, „Bráhmana családban született, és elfogadta a szannjászát. Ezért alkalmas arra, hogy egy bráhmanát tantson. Azt is látom, hogy mélyen behatolt a vaisnava vallás igazságába. Tőle sokat tanulhatok a vaisnava vallásról.” Így gondolkodott Lahiri Mahásaja, dandavatját ajánlotta Vaisnava dásza lábainál, és szólt, „Nagy lélek, légy kegyes hozzám.” Vaisnava dásza is a dandavatját ajánlotta, és válaszolt, „Kívánságom akkor teljesül, ha te vagy kegyes hozzám.”
Közeledett a naplemente, és mindenki hazatért.
Lahiri Mahásaja a falu egy elhagyatott részében lakott, egy ligetben. A liget közepén mádhavi-folyondárokkal befuttatott kunyhó és tulaszi-emelvény volt. Két helyiség volt a kunyhó két oldalán. Az udvart csita bokrok szegélyezték. Bela, nim és más, virágokat és gyümölcsöket termő fák tették a helyet elbűvölővé. A liget tulajdonságát Mádhava dásza babadzsinak hívták. Először ez a babadzsi jó lélek volt, de aztán a rossz társaság hatására eltért a vaisnava vallástól. Összeállt egy nővel, és most alig végzett odaadó szolgálatot. Szegény is volt, nem élhetett boldogan. Sok helyen koldult, és kiadta az egyik szobáját. Ebben a szobában lakott most Lahiri Mahásaja.
Az éjszaka közepén fölriadt Lahiri Mahásaja. Egyre csak arra gondolt, amit Vaisnava dásza mondott. Aztán hangokat hallott az udvarból. Kiment, és látta, hogy Mádhava dásza azzal a nővel beszélget. A nő észrevette őt, és eltűnt. Mádhava dásza zavarba jött Lahiri Mahásaja előtt, és mozdulatlanul állt.
Lahiri Mahásaja megkérdezte, „Babadzsi, mi baj van?”
Mádhava dásza könnyes szemekkel válaszolt, „Ó, én szerencsétlen! Mit mondhatnék? Mi voltam a múltban? Mi vagyok most? Mennyire hitt bennem a szent paramahamsza babadzsi! Most még a közelébe menni is szégyellek.” Lahiri Mahásaja szólt, „Ha világosan elmondod, akkor meg fogom érteni.”
Mádhava dásza szólt, „A nő, akit láttál, az előző ásramámban a feleségem volt. Pár nappal azután, hogy elfogadtam a lemondott életrendet, Sántipurába költözött, kunyhót épített magának a Gangá partján, és ott lakott. Így teltek a napok. Egyszer a Gangá partjára mentem Sántipurába, láttam őt, és megkérdeztem, Miért hagytad el az otthonodat? Azt mondta nekem, hogy az anyagi élet nem jó. Most, hogy te elhagytál, egy szent helyen akarok élni, és alamizsnát koldulok. Nem mondtam többet, lassan visszajöttem Godrumába. Godrumában végül egy Sad-gopa házában laktam. Minden nap láttam őt valahol. Minél inkább el akartam kerülni, annál inkább igyekezett ő, hogy a közelemben legyen. Most egy ásramában lakik. Idejön késő éjszaka, és tönkre akar tenni. Mindenütt rossz hírbe kevert. Társulok vele, és alig végzek odaadó szolgálatot. Befeketítem Sri Krsna Csaitanja szolgáinak a családját. Én is olyan büntetést érdemlek, mint Cshota Haridásza. A godrumai babadzsi nagyon kegyes, még nem büntetett meg, de már nem bíznak bennem.”
Lahiri Mahásaja ezt mondta erre, „Ügyelj, Mádhava dásza babadzsi.” Ennyit mondott, és aztán bement a házba. A babadzsi leült a helyére. Lahiri Mahásaja nem tudott aludni. Egyre csak erre gondolt, „Mádhava dásza babadzsi elbukott. Olyan, mint aki a saját hányadékát eszi. Nem szabad ebben a házban maradnom. Miért nem? Ha nem is bukom el, mert társulok vele, mások bírálni fognak. A tiszta vaisnavák bennem sem fognak megbízni, és nem tanítanak.”
Napkeltekor Pradjumna-kundzsába ment, illően üdvözölte Vaisnava dászát, és megkérdezte, lenne-e ott helye. Vaisnava dásza elmondta a kérését a szent paramahamsza babadzsinak, aki azt mondta, ott élhet egy kunyhóban, az erdő szélén. Lahiri Mahásaja odaköltözött, és elintézte, hogy praszádamot kapjon egy bráhmana szomszéd házában.