Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákur
A Védántáról és a vaisnavizmusról
Vaisnavizmus – Valódi és látszólagos
Invokáció
A tanító jósága
Boruljunk le a földre egész testünkkel az Ácsárja vagy Gurudéva (a tanító) előtt, Aki nem más, mint Magának a Legfelsőbb Úrnak a személyes társa és képviselője, és Aki a megtestesült jóságként állandóan azon szorgoskodik, hogy eltávolítsa a tudatlanság hályogát valamennyi dzsíva (lelkek, dzsivátmák) szemeiről az igaz tudás szikéjével. Ezzel felnyitja örök lelki szemeiket, Krisna (minden vonzó között a Legvonzóbb) tiszta, önzetlen és feltételek nélküli szeretetéről beszél hozzájuk, elhárítja a további támadásokat és lehetővé teszi a számukra, hogy szemtől-szembe lássák Őt örömteli hajlékában.
A hívők jósága
Illessük újra meg újra csókkal Krisna hívei szent lábainak porát, akik a kívánságokat teljesítő fák (Kalpataru) módjára gyümölccsé érlelik szeretetünk és odaadásunk minden vágyát, akik a könyörület óceánjai és az elesettek megtisztítói.
Krisna Csaitanja
Hajoljunk meg mélyen Őelőtte, Aki a legnagylelkűbb, aki ingyen adja Krisna szeretetét, – Aki Maga Krisna, Kinek neve Krisna Csaitanja. Testének ragyogása elhomályosítja a megolvadt arany csillogását, lótuszvirág szemeinek kegyes pillantására a hívek úgy tekintenek a (tudatos és öntudatlan) megsemmisülésre, mint pokolbeli létezésre, a mennyországot légvárnak, az érzékek és a cselekvés állandótlan és leigázhatatlan szerveit méregfogaiktól megfosztott kígyóknak, a világegyetemet pedig boldog hajléknak látják.
Igazi vaisnavizmus
A vaisnavizmus nem a testekben van, hanem valamennyi lélekben
Ez a szó, vaisnavizmus, valamennyi egyéni lélek Visnuval, a Legfelsőbbel, a Mindent átható Lélekkel szembeni normál, örök és természetes feladatát, szeretetteljes odaadását jelenti. De ennek a szónak olyan természetellenes, kellemetlen és sajnálatos értelmet is tulajdonítanak amely szerint az a vaisnava (szó szerint Visnu tiszta és önzetlen imádója), aki a tizenkét sajátos jelet (tilak) és a megfelelő öltözetet viseli, olyan valaki, aki egy adott Isten nevében számos istent tisztel, ugyanakkor gyűlöli azokat az embereket, akik más jeleket alkalmaznak, másféle ruhát viselnek, és másféle módon, más Istent imádnak, például a saivák, sakták, ganapatják, dzsainák, buddhisták, mohamedánok, keresztények, stb.
Ez a ’vaisnava’ szó legtermészetellenesebb, legkellemetlenebb és leginkább sajnálatos értelme, pedig az szó szerint és természetesen azt jelenti, aki tiszta szeretetből imádja Visnut, és semmit sem vár el Tőle viszonzásul.
Visnu
Visnu, a Legfelsőbb, a Mindent átható Lélek ad életet és értelmet mindennek, ami van. Ő a legmagasabb, változatlan Igazság, mindenütt és az örökkévalóságon át illúziótól mentes. Ő Szat – örökké létező, Csit – mindent tudó, – Ánanda – örökké extatikusan boldog és teljesen szabad. Benne van a dzsívában és a dzsívák Benne vannak, mint a sugarak az izzó Napban és a vízrészecskék a hatalmas, hullámzó óceánban.
Dzsíva
Amint a sugarak illetve vízrészecskék alkotóelemeiben nem találni mást, mint a Nap hevét és fényét vagy a tenger hidegségét, nedvességét, a dzsívában sem található más, csak a Szat, Csit vagy szabad akarat és Ánanda.
Kapcsolatuk
Az egész összetevőinek és attribútumainak a részben is meg kell maradniuk, bár kisebb mértékben. A rész tehát minőségi szempontból azonos az egésszel, mennyiségileg viszont más.
Ez az igazi és örök kapcsolat a dzsíva és Visnu között. Visnu mindig uralkodik a dzsíva felett, aki örökké az alárendeltje. Ahogyan a szolga alapvető feladata az anyag szolgálata, Visnu szolgálata is természetes és inherens a dzsívában, ezt nevezik Vaisnavatának vagy vaisnavizmusnak, és minden dzsíva vaisnava. Ahogyan a végtelen gazdagságot birtokló személyt zsugorinak nevezik, ha azt nem tárja fel és nem használja megfelelően, a Vaisnavatát fel nem táró dzsívákat nem-vaisnaváknak vagy a-vaisnaváknak nevezik, bár a valóságban nem azok.
Valódi és látszólagos dzsíva
Egyszer megkérdezték Sri Csaitanja Dévát, ki Ő, és ezt válaszolta, „Nem vagyok sem brahmin, sem király, sem vaisja, sem súdra, sem szannyázi, sem brahmacsárin, sem grihasztha, hanem Visnu szolgáinak a szolgája vagyok.”
Ki szenved
Egy másik alkalommal Sri Szanátana Prabhu kérdezte Tőle, „Ki vagyok én, és miért zaklat engem tritap2, a háromféle szenvedés?” Sri Csaitanja Déva felelt, „Szanátana, te dzsíva vagy, igazi éned Visnu örök szolgája; de van egy látszólagos éned – az elméd és a tested, melyekkel az igazi ’én’ kábulatában azonosítja magát.”
Látszólagos „én” és valódi „én”
A tritap ezt a látszólagos „ént” sújtja. A valódi én vagy dzsíva két halandó ruházatot vett magára, a finom és örökké változó elmét (amely az állandóan szaporodó, kielégítetlen vágyakból áll) és a fizikai testet (amelyet az öt elem alkot – föld, víz, tűz, levegő és éter). A valódi „én” elfelejti igazi önvalóját, és ennek következtében ebbe a két, külső és belső öltözetbe burkolózik, aztán hindunak, mohamedánnak, kereszténynek, brahminnak, férfinek, nőnek, gazdagnak, szegénynek, stb. nevezi magát. Ezek a hitvallás, kaszt, rang stb. megnevezések nemcsak a különböző születésekben változnak, hanem még ugyanabban a születésben is; egy hindu mohamedán lesz vagy keresztény; egy mohamedán hindu lesz, egy brahmin ’Brahmo’ vagy keresztény! Naváb lesz egy utcagyerekből, a navábból pedig koldus. Mivel az elme elsődleges tényezője a változékonyság, csellengő méhként repked a vágyak szárnyain és akarata szerint cserélgeti a nevét, színét, hitvallását, lakóhelyét, stb. Gyakran kerül a fakunyhóból a „Fehér Házba”, a pecséttől a koronához. Az édes tizenhat éves keserű hatvanassá válik. A régi rend megváltozik és helyet ad az újnak. A változások műhelyében, a születés és halál örvényében a dzsívát megkötözöttnek (baddhának vagy látszólagosnak) nevezik, mert állandóan azon van, hogy a szolgaság bilincseit kovácsolja.
A dzsíva szolgasága
Kétféle dzsíva van
Kétféle dzsíva van, (1) Nitja-Mukta (örökké szabad), (2) Nitja-Baddha (örökké megkötözött). A szabad dzsívák soha nem válnak rabszolgákká. A Legfelsőbb Istent szolgálják az öt különféle módon1, az Ő örök, boldog hajlékában, ahol nincs változás, nincs pusztulás, nincs szenvedés. Soha nem tér vissza a dzsíva, ha egyszer oda belépett.
Tata
Tatának nevezik a szárazföld és a víz közötti, elképzelhetetlenül keskeny vonalat, vagy azt a vonalat, amelynél a szárazföld és a víz találkozik. Ugyanígy Tatának nevezik a Csit világ, vagy a Legfelsőbb Úr örök hajléka és az A-Csit világ vagy Májá birodalma találkozásának határvonalát is. A Legfelsőbb Úr által a Tatánál kinyilvánított energia neve Tatasztha (Tatánál fekvő) vagy határ-energia. Valamennyi dzsíva ehhez az energiához tartozik, ezért velük született oszcilláló tendenciájuk van, képesek arra, hogy vagy a Csit, vagy az A-Csit világba menjenek.
Májá és szellem
Mivel a Tata nem nyugvóhely, a dzsívának vagy erre, vagy arra az oldalra kell mennie; az A-Csitet előnyben részesítők a Májá nevű polip szorításába kerülnek, és büntetésül kapják az elme és test halandó kosztümjeit. A sátáni őrjöngés, amellyel a dzsíva undorodik Ura boldogsággal teljes és örök szolgálatától és szomjas vágyait inkább az anyag élvezetével csillapítja, a folyékony tűz és méreg örök forrását nyitja meg előtte, amelyből egyre többet iszik. A dzsíva uralkodni akar Májá felett, de az teszi őt rabszolgává.
Daja vagy a dzsíva iránti jóság
Látszólagos jóság
Ha egy látszólagos dzsíva (mentálisan vagy fizikailag) kevésbé szenvedőnek tartja magát, mint egy másik, együtt érez annak bánatával, valamit tesz, hogy azt enyhítse vagy csillapítsa, és ezzel részben, helyileg vagy átmenetileg megszünteti vagy csökkenti a végtelen kínokat. Gyakran látni, hogy a megszomorodott és következésképpen gyengesége vagy tehetetlensége miatt a rossz elkövetésétől tartózkodó dzsíva megkönnyebbülve elég erőt vagy képességet szerez vissza ahhoz, hogy más dzsíváknak rosszat tegyen. Így gyakran megtörténik, hogy a látszólag jóságos szolgálat nemcsak annak árt, aki kapja, de közvetve megsebez másokat is.
A szenvedésnek nincs vége
Ez a dolog egyik oldala. Nézzük meg a másikat. Ahogyan a kertész megmetszi a cseperedő fát, de hagyja, hogy a gyökerei szabadon és könnyen növekedjenek, ahogyan az orvos kezeli a betegét, de az alapul szolgáló bajt érintetlenül hagyja, az effajta ideiglenes jóság kétségkívül megállítja egy időre a jelenlegi kellemetlenségek terjedését, de egyáltalán nem irtja ki az okot, ahonnan mindezek a szenvedések származnak.
A szenvedés oka
Ez az ok a dzsívák megkötözött helyzete. Ezért a valódi és állandó jóság a megkötözött dzsívák elé viszi természetes, szabad és boldogsággal teljes életük hűséges és életszerű képét, visszahelyezi őket igazi helyzetükbe.
Valódi jóság
Így a valódi jóság a valódi dzsívára, és a látszólagos jóság a látszólagos dzsívára vonatkozik.
Az elme és a lélek Brahmacsárjája
A vitalitás titkos aláaknázása
Lefessük-e, milyen szomorú és sajnálatos mentális és fizikai állapotban van a fiúk ifjabb nemzedéke az iskolákban és a főiskolákon? Ti, a fiúk szülei, gyámjai és jóakarói, meddig nézitek el, hogy lopva aláaknázzák a nektek kedvesek vitalitását, és hogy kegyetlenek hozzájuk? Jogot formálva elméjükhöz és testükhöz, önmagunk élvezetére, nem lenne-e méltányos, hogy törődjünk a megfelelő és természetes fejlődésükkel? Minden lélekben megvan a vallásos buzgalom forró heve, és ha lehetőséget kap, úgy zúdul elő, úgy tör előre, mint az eső a túlcsorduló eresz torkából. Hogyan növekszenek a növények, ha az őrző kerítések elemésztik őket? Tagadhatja-e bárki, hogy a nemzedék napról napra érzékei mentális és így fizikai rabszolgájává válik?
A pusztán mesterséges korlátozás haszontalan
A pusztán mesterséges korlátozás, a test és elme sanyargatása, a szünnapok gépies szabályozása, a magányos helyen élés még nem Brahmacsárja, mert ezek az egüket változtatják meg, nem az elméjüket, amely a tengert fürkészi. Akkor az állatkerti állatok lennének a legjobb brahmacsárinok. A Brahmacsárja az erőmű, amely az Atma-gjan (önmagunk megismerése) áramát termeli; ez világosítja meg elvakított énjét, visszafogja minden gonosz hajlamát és mozgásba hozza az egész gépezetet, hogy ez a törékeny és ritka, de véletlenül szerzett tutaj átjuthasson a tengeren és örökre parton érjen az öbölben, miután utasát hazavitte. Ahogyan a meddő tehén pontosan olyannak látszik, mint a tejelő, csak éppen nem ad tejet tartójának, cserébe figyelmes és hűséges szolgálatáért, amely csak további vesződséget szül, az úgynevezett Brahmacsárja vagy a szentírások ismerete sem inspirálja az Atma-gjant vagy a valódi Brahmacsárját a dzsívákban. Egy nem-brahmacsárin semmilyen módon nem lehet brahmacsárinná.
A Brahmacsárja a lélekben van
Az elme és a lélek (a dzsíva) lényegében diametrikusan szemben állnak egymással, az előbbi nyugtalan, heves, változó és állandóan elfoglalja magát az anyag élvezetével, míg az utóbbi örök, változatlan, szilárd és az anyag élvezetére képtelen. Így az igazi Brahmacsárja a lélekben van, nem az elmében.
Az elme jellemző hibái
Elme és lélek
Az elme és a lélek egymás ellenségei. Örök ellenségeskedés van közöttük. A lélekből teljesen hiányzik a szennyezett elme négy jellemző tévedése, amelyek (1) a káprázatot víznek, a kötelet kígyónak véli, (2) hajlik a téves értelmezésre, (3) a dolgokat nem tökéletes érzékekkel ismeri meg, (4) megtéveszti magát és másokat. Ahogyan a ló sem tarthatja a saját gyeplőjét, az elme sem tudja magát irányítani – mindig a vágyak véget nem érő és alkalmatlan kötege vezérli az élvezet vagy a jó és rossz tettekkel szembeni közöny formájában. Minden egyes elme eltér a másiktól – nem találni két azonos elmét. A közmondás szerint, ahány Risi, annyi elme. Könnyebb az elmének a fülénél fogva tartani egy farkast, mint megszilárdulni a lelki tapasztalatban.
Az elme megtévesztései
Óvakodjatok ettől az elmétől, amely rossz útmutatóként jelenik meg előttetek és mások előtt, báránybőrbe bújva, de a ragadozó farkas minden vadságával, és mint a menekülő profi tolvaj, maga kiáltja, „tolvaj, tolvaj”. Tanítónk következő éneke pontosan és világosan leírja az elme megtévesztő természetét:
Az elme képmutatása
Gonosz elme! Te nem vagy vaisnava. Látszólag Hari nevét énekled egy magányos házban, de csak azért, hogy elérd a világ feletti uralmat; nem más ez, mint merő képmutatás!
Világi uralom
Nem tudod, hogy a világi uralom éppen annyira értéktelen, mint a vadkan ürüléke, hogy csak egy Májá vagy az illúzió pompái közül? Évek mennek, évek jönnek, miért gondolsz gazdagságra és élvezetre? Ezek mind eliramlanak és múlandóak.
Az elme nem élvezhet
Ha gazdagságot mondasz magadénak, az vágyakat teremt benned, hogy élvezz. Ezzel mindig és kizárólagosan csak Mádhavát szabad szolgálni – minden gazdagság Urát. Miért tévelyedsz el, miért vágyódsz a nők után, akik egyetlen és örök tulajdonosa Jádava-Krisna, minden élvező elbűvölője.
Kéjvágy és szeretet
Rávana – a megtestesült kéjvágy, hiába harcolt Rághavával – a megtestesült szeretettel a világuralom elképzelt fájáért, amely csak káprázat. Az uralom, amelyet te keresgélsz, olyan, mint a homok, minden kicsúszik a lábad alól. Soha nem állhatsz meg rajta, és ha kitartóan próbálkozol, nyomorba és romlásba dönt. De soha nem csúszik meg a lábad, ha szilárd és biztos helyre vonulsz, ahol a vaisnavák mindig állva maradnak.
Lelki kiválóság
Miért szenvedsz attól a hiú reménytől, hogy profanizálhatod Hari embereit – a hívőket, hogy elérheted elidegeníthetetlen lelki kiválóságukat, miért dicsekszel meddő és ostoba törekvéseiddel? A nem ebből a világból való és örök kiválóság spontán követi egy vaisnava szent lábait.
Az elme soha nem lehet magányos
A vaisnava (hívő) és Visnu (az Úr) kapcsolatán nem érződik Májá (illúzió) vagy világi csalás. Tudd meg, hogy látszólagos uralmad éppen olyan álnok, mint a kutya húsát felfaló asszony, és színlelt magányosságod teljesen pokoli.
Hiú törekvés
„Felhagyok a kirtannal – az Úr nevének éneklésével, és bemocskolom magam az uralkodással – mi jó van abban, ha valaki ilyen kiválóságot keres?” Ha erre gondolsz, tudd meg bizonyosan, hogy Mádhavendra Puri soha nem csapta be magát, nem lopott saját percepciója raktárában, mint te!
Kiválóság – egy elme
Soha nem szabad összehasonlítanod a Mádhavendra Purit szolgálóleányként követő, kéretlen kiválóságot a saját látszólagos kiválóságoddal, ami olyan, mint a vadkan ürüléke. Irigységedben belefulladtál az élvezet szennyes vizeibe, és cserbenhagytad a kirtan tökéletességét.
Az elme nem végezhet magányosan odaadó szolgálatot
Gonosz elme, gondolj arra, hogy a magányos odaadó szolgálatot álcázva terjesztik azok, akik rossz utakra tértek. Gondold végig újra meg újra, mit tanított nekünk kegyesen a Legfelsőbb Úr Gauránga, amikor Szanátana Prabhuhoz szólt a legnagyobb gonddal. Egy pillanatra se felejtsd el a két legértékesebb szót, amit tanított – látszólagos és valódi, közöny és rokonszenv, szabad és rabszolga – soha ne téveszd össze az egyiket a másikkal. Énekeld hangosan az Úr nevét.
Valódi közöny
Vaisnava az, aki soha nem esik áldozatul a gazdagság, szépség és hírnév nősténytigrisének. Ő valóban lemondott, és tiszta hívő. A múlandó világot olyannak látja, mint kígyóját a kígyóbűvölő.
Elkülönülés a ragaszkodásban
Valóban lemondott az, aki mértékletesen vesz a szükséges dolgokból és csak az odaadó szolgálat kedvéért – nem vesz el sem többet, sem kevesebbet, nem törődik az élvezetekkel és soha nem beteg. Mindenre úgy tekint, mint ami az Uráé és Mádhaváé, és amit nem az ő élvezetére szántak. Az igazi közöny azzal azonosulni, ahhoz ragaszkodni, ami Mádhaváé. Valóban szerencsés az, aki ennyire ragaszkodik Harihoz, és aki Hari Líláját vagy ragyogását látja az anyag birodalmában. De nagyon is képmutató, ki azért énekli az Úr nevét, hogy kiválóságot érjen el.
Az elme nem mondhat le az anyagról, de nem is élvezheti
Akik az anyagról a vágytól rettegve mondanak le és az anyag élvezői egyaránt nem vaisnavák. Kerüld el a társaságukat. Nem birtokolhatod Visnu tulajdonát, de el sem utasíthatod, hogy eképpen rohanj az élvezet vagy a lemondás után.
Májávádinok
A májávádinok elméje soha nem gondolhat Krisnára, de üdvösségéről képzelődve elítél egy vaisnavát. Ó elme! A vaisnavák szolgája vagy, és mindig abban kell reménykedned, hogy eléred a szeretetet és odaadást. Miért sóvárognál a magányosság után?
A hamis lemondó lemondottnak nevezi magát, és soha nem lehet vaisnava, mivel ott hagyja szolgai helyzetét és belefullad a magányosságba. Mi haszna annak, ha ezt a látszólagos jót szerzi meg?
Odaadás, valódi visszavonulás
Állandóan foglald el magad Srí Rádhá szolgálatában, maradj távol az álnok élvezettől. Ne a dicsőségért vagy a hatalomért énekeld az Úr nevét. Miért rohannál hamis visszavonulásba az odaadó szolgálathoz, elhagyva Sri Rádhá, imádatod örök tárgya imádatát?
A hívők prédikálásának vitalitása
Vradzsa lakói a prédikálás igazi tárgyai, élőlények, az a céljuk, hogy prédikáljanak, de nem törekszenek az uralkodásra, és elég erősek ahhoz, hogy életet csepegtessenek a hallgatóságba. A prédikálás a vitalitás jele. Krisna énekében nyoma sincs a világuralomra törekvésnek.
Spontán meditáció
Srí Rádhá és Szerelmese alázatos szolgája mindig azt reméli, hogy kirtan lesz, és mindenkinek könyörög, hogy hangosan énekelje Ura nevét. A magányos odaadás és lemondás csak akkor lesz természetes, amikor a kirtant spontán követi a meditáció.
Két elme – anyagi és lelki
Az elme soha nem maradhat tétlen. Vagy a mennyből teremt poklot, vagy a pokolból mennyet. Olyan, mint a jó és rossz, helyes és helytelen, erény és bűn árapályos vizein sodort uszadékfa. Ahogyan néha a jó Homérosz is elbóbiskol, az elme is mindig rosszat tesz azzal, hogy ahhoz ragaszkodik, ami gonosznak tűnik, a jónak látszótól pedig iszonyodik, és megfordítva. Minden elme a maga módján szemléli a dolgokat: amit az egyik elme megalkot, azt a másik elpusztítja, sőt ugyanaz az elme ma elutasítja azt, amit tegnap elfogadott, mivel minden élet a meglepetések vagy tapasztalatok sorozata.
Minden állandóan változik
Amit ma biztosaknak tekintsünk, egymás után kiesnek a tapasztalatunkból, és lehullanak, mint az érett gyümölcsök. Elfújja őket a szél, senki sem tudja, hová – a táj, az alakok, Kalkutta, London, New York, a királyi trón, az elnöki szék éppen olyan gyorsan illannak tova, mint a múlt bármely egyéb intézménye, köd- vagy füstfoszlány – ugyanígy a társadalom és a világ. Tegnap végtelenül csábítónak és vonzónak láttál egy embert, nagy reménynek, tengernek, amelyben úszhatsz; most megtaláltad a partjait, látod, hogy az csak tócsa, és nem bánod, ha nem is látod soha többé. A közmondás szerint, „Ma minden, holnap semmi.”
Két elme: lelki és anyagi
Két elme van; az egyik a lelki elme vagy a lélek vagy dzsíva elméje, és a másik az anyagi elme, amely az anyagi világot akarja, érzi és észleli. A lelki elme nem tud ragaszkodni, de el sem tud különülni az étel és ital királyságától, se nem változik, se nem módosul az érzékek világában. A nyelv beledöfhet az anyagi elmébe, gyógyíthatatlan sebet marcangolhat beke, de nincs olyan döfés, amely a lelki elmét megölheti.
Kettejük kapcsolata
Egy vasgolyó és a tűz két határozottan eltérő dolog; de ha az előbbit bizalmas kapcsolatban tartjuk az utóbbival, annak szerepét játssza, hőt és fényt sugároz, minden mást megéget. Ugyanígy az anyagi elme, bár a valóságban pusztán anyag, nincs benne sem élet, sem annak kísérő energiája, mivel az örökkévalóságtól fogva szoros kapcsolatban van a lelki elmével, kölcsönveszi annak cselekedeteit és mint a hajcsárától nem irányított elefánt, ámokfutóként rohan a tíz cselekvő szerven és az érzékeken keresztül, a jó és rossz, helyes és helytelen, erény és bűn, filantrópia és önző élvezet, jóakarat és fukarság stb. formájában.
Kontraszt
A lelki elmében nincs ébredés, álom vagy alvás, míg a fizikai elme felébred, alszik és álmodik; teremt, fenntart, pusztít, „a röpke semminek is ad lakóhelyet, nevet.”
Üdvözülés és meditáció
Közben néha a világ múlandó, léha és megvetésre méltó élvezeteivel köti le magát, néha tartózkodik ezektől a dolgoktól, képzeletbeli istent választ tetszése szerint meditációja és imádata tárgyául, meditálónak véli magát, fejest ugrik a magányos meditációba, vagy fa-, agyag- vagy fémbálványt imád kormányozható istenként – eszközül, hogy elérje (1) a szálókját (létezés Isten síkján), (2) a számípját (közelség Istenhez), (3) a szárópját (hasonlóság Istenhez), (4) a száristit (Ietsnével egyenlő dicsőség) és (5) a szájudzsját (elmerülés Istenben vagy megsemmisülés).
Bálványimádás
Ilyen módon, mint meditáló vagy egy bálvány imádója, bálványimádóvá válik. Mint a törpe, ki néha kinyújtja a kezeit, hogy elkapja a holdat, néha a Legfelsőbb Úr fenséges kedvteléseit az Ő boldog hajlékában ízlelné meg szenvedélyes érzékeivel, és a torz tükörképet azonosítja a valódi objektummal.
Jó és rossz
Az elme odadobja a gyeplőt a szenvedélyeknek és vágyaknak, teljesen eluralkodik rajta a szenvedés, szomorúság és bánat, mégis teljesen szabadnak gondolja magát, segítő kezet nyújt egy ugyanúgy szenvedő elmének. Amit a Legfelsőbb Úrtól különböző dolgokkal kapcsolatosan a jóról és rosszról, a boldogságról és szenvedésről, adományozóról és megajándékozottról, törvényről és rendezetlenségről tud, az csak a szarvas hibák sorozata, olyan, mintha cseberből vederbe esne, vagy ha úszna Scylla és Charybdis között.
Hamis meditáció
Szóljon bármely édesen és szépen hangzóan, meditáljon bármilyen mélyen, hosszan és zavartalanul, az látszólag igaz lehet, de mégsem a valóság; állandóan alá van vetve a változásnak és a pusztulásnak. Néha a lelki elme cselekedeteit utánozza, és a saját zsebeit fosztja ki.
Hamis odaadás
Abnormális hőt kelt, ki fokhagymát tart a hóna alatt, vagy ha kifekszik a perzselő napra. Az észlelés hasonló, de ez a hő mégsem ugyanolyan, mint a láz – az előbbi mesterséges, empirikus és induktív, míg az utóbbi természetes, spontán és deduktív; a testbe jutott csíra tevékenysége tör felszínre a lázas szív, fejfájás, stb. formájában. Amikor a lelki elme felébreszti alvó odaadó szolgálatát és a tőle elidegeníthetetlen Istenszeretet kivirul a megszabadítójaként testet öltött, örök, felsőbbrendű, extatikus energia érintésére, olyan jelek mutatkoznak a testen, mint remegés (kampa), könnyek (asru), dermedtség (sztambha), izzadás (szveda), felálló szőr (pulaka), sápadtság (vaivarnja), alázat (dainja), szívdobogás (bepathu), örvendező nevetés (harsa) stb., mint lelki változások (szatvika vikára).
A hatás oka
Néha ilyen jellegű változások és jelenségeket észlelni emocionális személyek testén, akik elméje annyira hajlékony és fogékony, hogy nagyon könnyen kiváltódnak ezek a jelek a dob szavára, a kartal csengésére, édes zenére és effélékre. Ezek pusztán az ok hatásai, amint az okot visszavonják, megszűnnek a hatások is. A láznak tűnő hő is ugyanígy tűnik el a testből, amint elhagyja a nap égető sugarait, vagy ha kiveszik a fokhagymát a hónalj alól. Ahogyan az inga a két véglet között leng, ugyanúgy oszcillál az elme az élvezet és az önmegtartóztatás között. Ha a bűnös elme belefárad a világ ételébe és italába, a lármás város nyüzsgésébe, az édes otthon bajaiba és siralmaiba, úgy tűnik, felébred, a remete visszavonuló, ragaszkodások nélküli életét éli, és gyakran hiába pazarolja energiáit arra, hogy megsemmisítse a lelki elme romolhatatlan és elpusztíthatatlan, odaadó energiáját – semmivé sorvassza, hogy soha ne érezzen, ne akarjon, ne észleljen, soha ne kerüljön kapcsolatba az öröm és fájdalom múlandó, változó és szenvedést okozó tárgyaival.
Az elme nem vonulhat vissza
Néha egy férfi elme női elme hiányát érzi, és a férfitest egyesül egy női testtel a házasság kötelékében. De alig teljesült ez az igénye, máris új igények keletkeznek – gazdagságot, otthont, házi tűzhelyet akar.
Hogyan rázza le a lelki elme az anyagi elmét
Amikor gazdagságban tobzódik, feleség és gyermekek édes mosolya derítik fel, ó jaj, eljön a zord kaszás, kinek neve halál, és egyetlen lélegzetvételnyi idő alatt levágja éles sarlójával a virágokat! Akkor belátja, hogy az aranykehelyből mérget ivott. Így történik, hogy a lelki elme érzi, olyan óceánba zuhant, melynek mélységes bánatvizeihez az emberi könnyek sója keveredett, a kéjvágy és harag, mint megannyi ott úszkáló cápa és krokodil állkapcsai közé került, heves sóvárgásai megláncolják, nincs sem barátja, sem menedéke. Lerázza a tespedtséget, és meglátja, hogy az anyagi elme már milyen régóta játszadozik a feleség, a fiú stb. testi formáival, a múló örömökkel, amelyek olyanok, mint sok-sok állandótlan, áttetsző vízcsepp egy lótuszlevélen.
Az elme soha nem elégedett
Ha elégedetté tenne az erő, Myro és Ofellius boldogok lettek volna; ha gazdaggá tenne, Krőzus lett volna boldog; de nincs elégedettség sem a hatalomban, sem mindezen dolgokban együttvéve, hiszen Nero, Sardanapalus és Agamemnon csak sóhajtoztak, sírtak, megszaggatták a hajukat, a körülmények rabszolgái, a látszatok bolondjai voltak. A lelki elme belátja, úgy él, mint a kettős kalitkába zárt madár, mely saját élő énjét az anyagi kalitkákkal azonosítja. Kalitkái állandóan változnak és megromlanak, ha frissnek és élettelinek tűnnek is, nem mások, mint por és a porba térnek vissza.
Madár két kalitkában
Az anyagi elme finom kalitkája benne van a fizikai test durva kalitkájában. Az anyagi elme csókaként táncol a páváktól kölcsönzött tollakban.
Nincs öröm a testben
Mi öröm lehetne ebben az öt lebomló elemből álló, romlásnak indult testben, mely tele van rothadással és tisztátalansággal? Nem kell-e meggondolnunk egy pillanatra, hogy ez a romlandó és állandóan változó test mindig szenved a haragtól, ambíciótól, illúziótól, félelemtől, szomorúságtól, irigységtől, el kell válnia azoktól, akiket a legjobban szeret, azokkal kell lennie, akiket gyűlöl? Mi jót találhatunk az anyagi élvezetekben, ha az éhség, szomjúság, betegség, elaggás, sorvadás, növekedés, hanyatlás és halál kínoz? A világegyetem a pusztulás felé tart, megszületnek és meg is halnak a fű, a fák, az állatok. Levonulnak a hatalom emberei, itt hagyva örömeiket és dicsőségüket. Még a náluk nagyobbak is levonultak – hatalmas óceánok száradtak ki – hegyek dőltek össze, elmozdult a Sarkcsillag, szétszakadtak a bolygókat összetartó kötelek, az özönvíz elárasztotta az egész földet – mi örömet lehet találni a múlandó élvezetekben, egy ilyen világban? Nem vagyunk-e ebben a világban élve olyanok, mint a kiaszott kútban ugráló békák?
Hogyan szabaduljunk meg az elme álnokságától?
Hogy megszabaduljunk e hamis, színlelt és galád barát csalásaitól, őszinte imában kell könyörögnünk a Legfelsőbb Úr előtt és könnyekkel kell öntöznünk a fekhelyünket; Ő meg fogja hallgatni az imáinkat, megkönyörül rajtunk és természetes, szerető jóságából megjelenik előttünk, mint a tanító, aki tökéletesen jártas a szentírásokban, teljesen mentes az érzékek sóvárgásaitól. Megszabadít bennünket a gonosz elme burkolatától, amelyet mindenütt láng vesz körül, és amelyben a halál lakozik. Keresztülvágja csomóit és akadályait és eloszlat minden sötétséget a szívünkből, ahogyan az elefánt ront ki a vadon legsötétebb zugaiból az oroszlán közeledtére, ahogyan a sötétség fátylát rántja el a föld felszínéről a Ragyogás megérkezése. Aztán az elme eltűnődhet bűnös sirámain, mint a tűzzel körülkerített skorpió.
A lelki elme könyörgései
Az elme imája
Az egyik anyagi elme a másik anyagi elméhez imádkozik megkönnyebbülésért vagy segítségért (de mindkettejüket örökre és egyenlően sújtja a háromféle szenvedés). Imái csak sóvárgások az élvezetre, és azokat mindig a szükség, félelem és szorongás mondatja el. Nincs olyan anyagi elme – legyen királyé vagy bérlőé, úré vagy szolgáé, mesteré vagy tanulóé, erősé vagy gyengévé, gazdagé vagy szegényé, tudósé vagy balgáé – mely valaha is megszabadulhatna a szükségtől vagy félelemtől; míg a lelki elme soha nem imádkozik a mindennapi kenyérért, anyagi élete jobbrafordulásáért, világi jólétért, szenvedések nélküli életért, égi boldogságban úszó létezésért a mennyországban, békés életért Isten királyságában.
A lélek könyörgései
Nem mond ilyen imát, de állandóan a Legfelsőbb Úr előtt könyörög, esdekel, hogy folytathassa szeretetteljes szolgálatát, amely soha nem ér véget. Amint észlelte az anyagi elme gonosz és aljas tetteit, így könyörög a Vaisnava előtt – aki nem ismer szükséget, rettegést, születés- vagy halálfélelmet, és elég erős ahhoz, hogy minden anyagi elmét megszabadítson az anyagi elme karmai közül.
Lemondás
Vaisnava Thákur, kegyelem óceánja, lótuszvirág lábaidnál találok menedéket. Könyörülj rajtam, alázatos szolgádon, és tisztíts meg engem szent lábaid hűvös árnyékával.
A hat szennyezés
Ne hagyd, hogy beszennyezzem magam (1) azzal, hogy sértő és bántó nyelven szólok másokhoz, (2) elsodorjanak a különféle léha és megvetésre méltó szenvedélyek, (3) durva szavakat használjak, (4) ízletes ételeket kívánjak, (5) szabadon engedjem az étvágyamat, (6) bujaság után sóvárogjak; szabadítsd meg hitvány énemet attól a hat rossztól, hogy (1) túl sok dolgot felhalmozzak, (2) vétsek az odaadó szolgálat ellen, a tiltotthoz ragaszkodva és iszonyodva a kedvezőtől, (3) hiú fecsegést folytassak, (4) késleltessem a lelki fejlődést, és felgyorsítsam annak ellenkezőjét, (5) a nem-hívők társaságát keressem és távol maradjak a hívőktől, (6) folyton megváltoztassam a nézeteimet, – oltsd belém a hat erényt, (1) erős késztetés az odaadó szolgálat végzésére, (2) szilárd meggyőződés és őszinte hit, (3) türelem és kitartás az odaadásban, (4) ragaszkodás a kedvező élvezetekhez, és irtózás attól, ami tiltott az odaadó szolgálatban, (5) lemondás a nők szoknyájába kapaszkodók és istentelenek társaságáról, (6) az erényes emberek lába nyomai követése. A te társaságodra várakozom, melytől megfosztva teljesen képtelen vagyok arra, hogy a Legfelsőbb Úr (Krisna) nevét énekeljem. Légy kegyelmes, oltsd belém a tiszteletet, tégy gazdaggá az Úr (Krisna) neve kincseivel, hiszen Krisna a tiéd, és te odaadhatod Őt nekem – a koldusnak, a minden világi vagyontól megfosztottnak, aki ’Krisna, Krisna’-t zengve követ téged.
A Vaisnavák befolyása
A Vaisnavák e világ gazdagsága. Az Úr parancsai szerint, utasításait betartva élnek azok, akik a Vaisnava irányítása alatt szolgálják a Legfelsőbb Urat, a többiek élete és halála hiábavaló. Lábuk pora legyen a legjobb fejékünk, eledelük maradéka a legjobb étel, és a legjobb ital, amely lábaikat lemosta – ezek, és csak ezek újíthatják meg bennünk az odaadó szeretetet. Ki más, mint a Vaisnava mentheti meg elvakított énjeinket attól, hogy egy világtalan vezessen, ki menthet meg az egyre fokozódó, illetlen kéjvágyak, harag, mohóság, illúzió és önzés támadásától? A világ sötét labirintusában tapogatózunk, és nem tudjuk, merre van az utunk.
Srí csaitanja déva megérkezése
Májápur – születésének helye
Srí Csaitanja Déva az Úr 1486. évében jelent meg Májápurban, Antardvipon (a Navadvipot alkotó kilenc (nava) sziget (dvipa) közül a középsőn, a szent Gangesz keleti partján, és ott élte le ittléte első huszonnégy évét, a házigazda szerepében. Dzsagannátha Miszrát fogadta el apjaként, egy tiszteletreméltó szilheti brahmin panditot, anyjaként pedig Sacsí Dévít, kora ideális brahmin hölgyét. Olyan tökéletes emberi formája volt, olyan ragyogóan fénylő bőrű, olyan magas termetű és olyan szeretetreméltó, ami teljesen elképzelhetetlen az emberi testben, olyan kellemes és ellenállhatatlan intelligenciával rendelkezett, melynek káprázatos vakítása előtt a legragyogóbb, legkiválóbb emberi intelligencia is csak pislákolt, mint a szentjánosbogár.
Csaitanja Déva személyisége
Megannyi emberfeletti adományával és tehetségével az ideális Vaisnava életét élte, az volt a szándéka, hogy a tiszta és őszinte hívő életét példázza, aki az Isteni Szerelmesétől való elválástól szenved. Mindig az Ő tetszését keresi azzal, hogy a legfőbb jót teszi magával és másokkal, azzal, hogy az ideális hívő életét éli és másokat is hasonló életre beszél rá. Ritkán járnak ennyire együtt a tanítások terjesztése és a gyakorlat, vagy az oktatás és a példa.
A tanítások terjesztése és a gyakorlat
Ő Maga azt gyakorolta, amit tanított. Bemutatta a gyakorlatban, hogy az odaadás a lelkekben van, nem az őket kísérő elmékben és testekben, és sem a születés, világi tudás és vagyon kétséges érdeke nem áll az odaadó szolgálat útjában, és az alacsony születés, tudatlanság és szegénység sem segítenek az odaadás felkeltésében. A lélek elhomályosítja egyéniségét a világ előtt, és elhárítja ezeket a megnevezéseket.
Az odaadó szolgálat és hatásai
Tudja, hogy csekélyebb, mint a fűszál, türelmesebb, mint egy fa, ő maga semmilyen tiszteletet nem érdemel, de minden tiszteletet megad más lelkeknek. Hari nevét dicsőíti és magasztalja éjjel-nappal, akár alszik az anyagi elme, akár ébren van, akár elfoglalja magát a fizikai test, akár pihen, sőt még akkor is, amikor örökre leteszi a test és elme e két kötelékét. Amikor a lélek – nem az anyagi elme – meghódol egy Vaisnava előtt, útmutatásai szerint énekli ’Krisna’ nevét és az odaadó szolgálatot élvezi – (1) fokozatosan csökken az anyagi elme tevékenysége, mely örökké uralkodni akar és befedi a lelket vagy lelki elmét, (2) kialszik az anyagi elmék súrlódásától fellobbant erdőtűz és nem lángol többé, (3) az Isteni Extázis virághoz hasonló sugarai kipattantják a lelki fejlődés bimbóit, (4) transzcendentális bölcsesség fakad a világi tudás héjából, (5) felduzzad a boldogság óceánja, (6) a lélek minden korttyal megízleli az Isteni Szeretet sikerét, (7) melyben valamennyi lélek elmerül és megszabadul az anyagi elme szennyeződéseitől.
Igazi elégedettség
Amint a lélek eldobja az öröktől fogva rajta uralkodó illuzórikus homály tespedtségét, az anyagi elme egyre kevesebbet imádkozik szerettei világi gazdagságáért, vagy hogy jártasabb legyen a világi tudásban. Nem önző indokból vagy törekvésből született, örök odaadásra vágyakozik, bármilyen helyzetbe hozza is őt Ura.
Csaitanja Deva mint kertész
Srí Csaitanja Deva nemcsak beszélt a lélek azon megkülönböztető, inherens tevékenységéről, amelyet odaadásnak neveznek és amely a lelki elmét minden szennyes gondolat fölé emeli, hanem Ő Maga annak megtestesülése volt, kertésznek mondta magát, ki az Isteni Szeretet halhatatlan és örökké gyümölcsöket termő fáját gondozza. A megszámlálhatatlanul sok, lédús gyümölcs úgy függ ezen a fán, mint a fügefán a fügék, Neki pedig az a dolga, hogy ezeket a gyümölcsöket egyformán ossza el a gazdagok és a szegények, az előkelőek és az alantasok között, anélkül, hogy árat vagy térítést kérne; és ezzel a legnagylelkűbb adományozó szerepét játssza.
Ingyenes szétosztás
Lemondott a világról és Magára vállalta a feladatot, hogy szétossza az Isteni Szeretetet valamennyi dzsíva között, akik tapogatózva kutatták a Legfelsőbb Lényt, vagy láthatatlannak írták le, vagy elfelejtkeztek saját igazi énjükről és annak igazi természetéről, aki a legcsodálatosabb és a legnagyobb szeretettel vonzza őket.
Örök jó
A dzsíva feledékenysége minden baj és szenvedés gyökere; ezért mindenkit kérlelt, ízlelje meg az isteni Szeretet isteni gyümölcsét. Azt tanította, akkor használják ki a legjobban az életüket, ha a legfőbb és örök jót teszik magukkal és másokkal, és állandóan mások lelki javán munkálkodnak az életükkel, vagyonukkal, értelmükkel és beszédükkel. Így szólt, „Ha ezt teszitek, nem fognak az utatokban állni a világ hullámai, mivel lépéseiteket az Isteni Szerelmes rendeli el, és bennetek gyönyörködik. Látszólagos elbukás lehetséges, de ne féljetek és ne essetek kétségbe, mert Ő felfog benneteket a kezével. Ha néma vagy, meggyőző szónok leszel, ha nyomorék a lábad, könnyen átkelsz az Alpokon, a szavaid harangok nélkül is összehívják az embereket, és egyetlen rendőr sem tarthatja vissza őket.” Szavaid elvonják a gyermekeket játékuktól, az aggokat karosszékeiktől és a rokkantakat meleg kamráiktól.
Semmi sem akadályozhatja meg
Azok, akik úgy érzik, hogy megmerevedett nyakuk a születés és halál guillotinja alá kerül, seregestől áramlanak hozzád, mint a betegek a sikeres orvoshoz, és valóban meg is gyógyulnak, amint megkapták hatásos gyógyszeredet, amely soha nem téveszt célt. Szemeidet állandóan az örökkévalóra függeszted, ezért az értelmed gyarapodik, véleményed és tetteid olyan szépséggel és erővel rendelkeznek, amelynek semmilyen tanultság, de még a többiek egyesített adottságai sem lehetnek a riválisai.
A jó befolyása
Tudd, hogy Isteni Felügyelők jönnek velünk ebbe az életbe – néha álruhában, néha polgári ruhában, mint a rendőr – lépten-nyomon velünk jönnek az érzékek világában, hogy örök boldogsággal teljes otthonunkba vigyenek.”
Igazi jóság a dzsívával szemben
Srí Csaitanja Deva elküldte társait és hadvezéreit, Srí Nitjánanda Prabhut, Advaita Ácsárja Prabhut, Srí Rúpa és Szanátana goszvámikat valamint Thakur Haridászt, hogy a gyakorlatban is jót tegyenek az állandóan szenvedő emberiséggel – azzal, hogy:
- minden idejüket és energiájukat az odaadó szolgálatra fordítják,
- éjjel-nappal hangosan éneklik az Úr nevét,
- dicséretét és dicsőségét éneklik,
- könyveket írnak az odaadó szolgálatról,
- visszaszerzik és helyreállítják a szent helyeket,
- házról-házra járnak és könyörögnek az alvóknak és álmodóknak, hogy keljenek fel, ébredjenek fel és imádják ’Krisnát’, beszéljenek ’Krisnáról’, mondják ki a nevét és tudják, hogy Ő az apjuk, anyjuk, gazdagságuk és életük – hogy senkit és semmit nem kell tisztelniük, egyedül csak ’Krisnát’.
Ahogyan a fa gallyait, leveleit, virágait, gyümölcseit és ágait, mindent azzal táplálunk, hogy a fa gyökereit öntözzük, a testrészeket akkor látjuk el kellően, ha az ételt a gyomorba juttatjuk, a megszámolhatatlanul sok isten, bölcs, ősatya, király és állat teljesen és tökéletesen kiengesztelődik, ha Krisnát imádják, Akiben ők mind benne vannak.
Az imádat egyetlen tárgya
Ahogyan az állandóan szakadó záporok sem táplálhatják és nem éltethetik a fa leveleit, ha az esővizet nem szívják fel a gyökerek, a testrészek sem érnek semmit az étellel, ha azt nem a gyomorba juttatják, ugyanígy senki sem fogadhat el ajándékot vagy imádatot közvetlenül az emberektől, hanem minden ajándékot Krisnának kell felajánlani, és Őt kell imádni.
Dzsíva és Krisna
Valójában minden lélek vagy dzsíva Krisnával, a Felsőlélekkel áll kapcsolatban, vagy mint (1) néma szolgái, amilyenek a fuvola, a buzogány stb., (2) személyes szolgálói, kertészei, takarítói, stb., (3) barátai, játszótársai, (4) szülei – Nanda és Jasodá, (5) szerelmes társai, – Srí Rádhá és kísérete. Ez a kapcsolat örökre megalapozott, és nem lehet megváltoztatni vagy kicserélni.
Bhagaván
Krisna, az Elsődleges Ok, valamennyi Úr Ura, valamennyi isten között a Legfelsőbb, a hat isteni tulajdonság birtokosa: (1) gazdagság, (2) hatalom, (3) dicsőség, (4) ragyogás, (5) bölcsesség, (6) lemondás. Ezek mérséklik túláradó szeretetét és elbűvölő szépségét. Ő az egyetlen Szerelmes, és a szeretet egyetlen tárgya. Ez a kéjvágy és szenvedély minden földi salakjától mentes szeretet indítja arra a Szerelmest, hogy szeretteit, a szeretett lényeket, hogy Szerelmesüket szolgálják – ez a szeretet eltörli az Isteni Teljhatalom valamennyi elképzelését és a fenti hat tulajdonság birtoklását. A szerető szemei mindig vakok arra, hogy észrevegyék, szeretetük tárgya mennyire hatalmas vagy mennyire imádatra méltó. A szerető spontán egyenlőnek véli magát szeretete tárgyával, sőt magasabban állónak; következésképpen megszidja, feladatokat ad neki vagy gyengéd gondossággal nevelgeti. Ez jellemzi Krisna szeretetét. Krisna szeretetteljes szépsége olyan vonzalmat ébreszt, hogy még a kéjvágy istenét és elbűvüli, és a saját szépségétől és szeretetreméltóságától lenyűgözött Krisna a szerelmesei között a legtökéletesebb, azt az örömet áhítja, amelyet szerelmesei között a legtökéletesebb, Srí Rádhá élvez azáltal, hogy egy olyan formát szolgál, amilyen az Övé. Felkenve Magát Srí Rádhá fényével és aranyló ragyogásával, forró szeretetvágyától áthatva Krisna állandóan enyelgő kedvteléseket folytat, Önmaga példaszerű szerelmeseként, mint Srí Gauránga. Srí Krisna – a Legfelsőbb Lény lényegi természete – az egyetlen valódi és örök igazság, a szeretet egyetlen tárgya.
Krisna és Gauránga
Srí Gauránga birtokolja és osztja szét ezt a szeretetet. Ugyanakkor Krisna kedves szerelmesével enyeleg Vrindávana ligeteiben, és a szerelmeséből áradó szeretet-siker kivonatát Gaurángaként ízleli meg Navadvipban. Krisna a Maga nevét énekli, és megtanítja másoknak, hogyan szeressék Krisnát, hogyan énekeljék a nevét.
Krisna neve
Ez alatt határozottan megkülönbözteti a Magával az Objektummal azonos, valódi nevet a látszólagostól vagy nem igazitól, amelyet profán, sértő módon vagy hiába énekelnek. Hangsúlyozza, hogy a Káli-jugában (korszakban) a világias emberek (1) kétszínűek, (2) megtévedtek, (3) érzékiek, (4) állatokat ölnek, (5) zsoldosok, ezért képtelenek arról, hogy Visnuról meditáljanak és Őt imádják, nem tudják bemutatni a védikus áldozatokat. Ezért ebben a korszakban Krisna nevének éneklése az egyetlen meditáció, az egyetlen áldozat, az egyetlen imádat. A név az eszköz, a név a cél, de meg kell jegyezni, a legnagyobb elővigyázattal, hogy Krisna neve nemcsak betűk kombinációja vagy kimondása. A kimondás és a látszat hasonlósága nem azonosság.
Színlelt tűz
A kimondás és a látszat hasonlósága nem azonosság. Bár a tűz és a szentjánosbogár hasonlóaknak látszanak, mégsem azonosak. A tudatosan vagy öntudatlanul, komolyan vagy játékosan meggyújtott tűz apró szikrái azonnal elégetnek egy gyúlékony dolgot, amire ezernyi szentjánosbogár ezer év alatt sem képes. Krisna neve azonos Magával Krisnával, benne van Krisna összes tulajdonsága és attribútuma. Más nevektől eltérően az Ő neve tele van energiával, tökéletes, örök, tiszta, illúzió nélküli és örökké szabad. A virradat elegendő ahhoz, hogy eloszlassa az éjszaka sötétségét, búvóhelyeikre kergesse a vadállatokat, tolvajokat és rablókat, lehetővé teszi, hogy megkülönböztessük az érzékek különböző tárgyait, és bejelenti az égbolt izzó lámpása érkezését.
Námabhásza
A námabhásza (a név kimondása a tíz sértés elkerülésével) megakadályozza a szegénységet abban, hogy tövisekkel hintse be párnáinkat, elpusztítja világias vágyainkat és eloszlatja az illúzió sötét homályát, hogy szemtől szembe megláthassuk a Nevet. Amikor az örökké égő lámpás kitekint a keleti látóhatárról, örökragyogású sugarai szemtől szembe megláttatják, megéreztetik velünk arany sugarait, megmutatnak nekünk valamennyi bennük fürdő tárgyat. A Napot saját sugarai által látjuk, halljuk és érezzük, nem valamely más világító tárgy segítségével. A világegyetem legfényesebb gyertyái együttesen sem tehetik számunkra láthatóvá a Napot. Amikor álomittas éjszakáink véget érnek, – amikor lerázzuk a tespedtséget, kinyitjuk a szemeinket és kelet felé pillantunk, a Név-Napot látjuk teljes dicsőségében és szépségében.
1 Mint eszköz, szolga, barát, szülők és házastárs.
2 Tritap – háromféle szenvedés van, éspedig „Adhjátmika”, amelyeket a saját énünk okoz; „Adhidaivika”, amelyeket az istenségek okoznak vagy természetfeletti eredetűek, és „Adhibhautika”, a természeti okok és lények miatt. Például a láz és más efféle betegségek, harag, vágy, egyéb hasonló szenvedélyek az „Adhjátmika”-ként ismert szenvedéshez tartoznak. A mennydörgés, villám stb. „Adhidaivika” szenvedést okoznak. Az „Adhibhautika” szenvedés más állatok, tigrisek, kígyók stb. támadásainak eredménye.