Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákur
A Védántáról és a vaisnavizmusról
Kérdések és Sríla Prabhupáddzsí válaszai
- Mi a Májá?
- Mi a Vaisnava kötelessége?
- Mi a Védantizmus?
- Mit gondolsz a jógikról?
- Az Úr Csaitanja Maháprabhu tanítása
- Hogyan ismerjük meg Isten akaratát?
- Hogyan végezhetünk Hari-Szévát?
- Milyen szolgálatot végez az elme és a beszéd?
Sjámszundar Csakravarti:
Mi a Májá?
Sríla Prabhupád:
Májá származtatott jelentése: az, ami mérhető. Bhagaván Májá Ura; Őt nem lehet lemérni. Ahol megkísérlik lemérni Istent, ott Májá van és nem Isten. ’ma’ azt jelenti, ’nem’, ’ya’ pedig ’ami’, vagyis ’ami (nem) Isten’, az ’Májá’. ’Májá’, ahogyan a Srímad Bhágavatam beszél róla, nem olyan, mint a Sátán a keresztény teológiában, nem Istentől különálló lény, egészen más entitás. A Bhágavata iskola szerint Májá elkárhozott állapotban van meg Bhagavánban (Istenben), hogy megbüntesse a Májá által irányítható atomnyi méretű élőlényeket (vagyis a dzsívákat). Isten így szólt a Gítában, „Föld, víz, tűz, levegő, éter, elme, értelem és önzés – ezek együtt alkotják az Én felsőbbrendű energiámat, három dzsívát képezve, és ezek tartják fenn a világegyetemet.” (BG 7:4-5) Ez az alacsonyabbrendű energia a Májá-energia. Ez az alacsonyabbrendű energia az idők kezdete óta meghökkenti az Istennel szemben közömbös dzsívákat és félreértéseket vált ki bennük. Néha „a létezés huszonnégy tényezőjében” lép fel, amelyeket Kapila (a Szánkhja rendszer megalapítója) sorol fel, néha úgy jelentkezik, mint Kanada (Vaisesika rendszer) ’atomja’, máskor mint a ’felemelkedés’ Dzsaimini szerinti princípiuma (a Púrva Mimámszá rendszerben), megint máskor úgy, mint Gautama ’tizenhat objektuma’ (a Njája rendszerben), vagy mint ’emberfeletti erő és abszolút egység Istennel’, ahogyan Pátandzsali tanítja (a Jóga rendszerben), néha pedig mint ürügy a Brahman kutatására (Sankara iskolájában).
Sjámaszundar Csakravarti:
Mi a Vaisnava kötelessége?
Sríla Prabhupád:
A Pancsarátra azt mondja, hogy azoknak, akik a Bhaktit akarják, csak olyan világi és védikus cselekedeteket szabad végrehajtaniuk, amelyek kedvezőek Hari szolgálatában. A Pancsarátra azt is mondja, hogy a szentek a Sásztrákban Hari szolgálatára elrendelt cselekedeteket nevezik Bhaktinak, és a magasabbrendű Bhaktit csak ezek végrehajtása generálja. A naiskarmja (a karma megszűnése) ezt tanítja: Bármit teszünk, úgy kell tennünk, hogy az kedvező legyen Hari szolgálatában. A szalvacionisták viszont arra vágyakoznak, hogy minden cselekvéstől megszabaduljanak; hogy megszabaduljanak Hari szolgálatától.
Sjámszundar Csakravarti:
Mi a Védantizmus?
Sríla Prabhupád:
Lehet, hogy az egyoldalú és elfogult kritikusok India Védantizmusa alatt abszolút monizmust értenek, de azok szerint, akik nem részrehajlóak, akik a dolgokat minden látószögből megítélik, a Védánta tan megalapozott következtetése az Istenség transzcendentális személyisége. Tévedésből hirdették, hogy a Védánta a nem-különbözőség elméletét fejti ki egy olyan világ előtt, amely ellenséges Istennel szemben, és nem teljes, részleges, torzított felfogással álcázták India Védánta filozófiáját, amely az egyetemes realitás. A valóságban az Istenség személyiségéről szóló tanítás a Védánta helyes következtetése, az elfogulatlan, művelt tudósok így értelmezik.
A Védánta egyedülálló és igaz értelmezése, amint az benne van a Srímad Bhágavatamban, az igazi védantikus tanításra mutat. Srí Vjászadéva, a Védánta-Szutrák összeállítója maga világította meg a szutrák vagy aforizmák értelmét a Srímad Bhágavatamban. Itt tárja fel azok belső értelmét, amely minden végletet kiegyenlít, összebékít minden eltérést, és messze túl van minden szektás konfliktuson. Az empirikus tudás különböző professzorai találják ki ezeket, akik ezeket az eltérő formákat mentális kutatásaik laboratóriumaiban adják a Védántának. Csak azok biztosítják maguknak az igaz védantikus elveket a Srímad Bhágavatamból, akik távol tudják tartani magukat attól a veszélytől, hogy a különféle kitalált princípiumok és káros szektásság árkaiba zuhanjanak.
Hogy rövidre fogjam, a Májáváda vagy abszolút monizmus követői és a vaisnava Védánta között az, hogy az előbbiek a Nirvisesa vagy nem-különbözőség ideáját részesítik előnyben, az utóbbi viszont elfogadja a személyes Istenség örökkévalóságát. A monisták álruhás ateisták; a vaisnavák pedig őszinte teisták; az előbbiek az indukciós módszert követik, vagyis a különösből következtetnek vissza az általánosra, ezzel szemben az utóbbiak deduktív módszerrel érvelnek, így jutnak el az elismert vagy megalapozott premisszák szükséges következményeihez. Kiváló intelligenciája révén Sankarácsárja széles körben elterjesztette ezt a Májávádát, meg tudta ragadni az emberek elméjét.
A Szavisesa-váda, a személyes Istenég örökkévalósága tanításának vallóit vaisnavákként vagy teistákként ismerik Bármely országban és korban annyiban nevezünk valakit vaisnavának vagy teistának, amilyen mértékben megvan benne ez a Szavisesaváda. Úgy gondoljuk, hogy a nemes Jézus Szavisesavádát hirdetett, ugyanígy Srí Visnuszvámi, Srí Rámánudzsa, Srí Madhva, Srí Nimbárka és mások Indiában. A világ valamennyi tanítója többé-kevésbé a Szavisesavádát hirdette, de az a különböző indiai Ácsárják prédikálásában emelkedett tökélyre, és összehangolt minden tiszta, nem anyagi ismeretet. Ez a Szavisesa Maháprabhu Srí Krisna Csaitanja Déva következtetése, Aki bár Maga isten, a nadiai egyetem emberi létforma felett álló professzora szerepét játszotta.
Prof. Johans:
Mit gondolsz a jógikról?
Sríla Prabhupád:
Mi nem ismerjük el a jóga elvét. A jógik azt gondolják, valamit a sajátukként kell birtokolniuk. Nincs örök céljuk. Az indiai jógik azt gondolják, hogy amint kapcsolatba kerülnek az Abszolúttal, visszakerülnek eredeti helyzetükbe, és attól kezdve semmit sem kell csinálniuk. Csak meg akarnak szabadulni minden bajtól. A jógi azt gondolja, ha teljesítette a kötelességeit, élvezetekkel töltheti az idejét. Az élvezet a jógi végső célja. És ezért törekszik arra, hogy megszabaduljon a karma kötelékeitől. A hívők első osztályú jógik, de nagyon keveset törődnek a felszabadulással. Nincs szükségük ezekre a dolgokra. Egy hívő sokkal boldogabb, ha elfogadja a Gondviselés döntését, mintha kiszabadul abból a bajos helyzetből, amelybe belekeveredett. A jógik hajlanak arra, hogy valamilyen személyes indítékuk legyen, mert nem az Urat akarják szolgálni, egyedül próbálnak elérni valamit. Ha egy jógi egyáltalán sikerrel jár abban a törekvésében, hogy kapcsolatba kerüljön az Abszolúttal, olyannak fogja látni, mint egy követ. A jógik azt gondolják, Istent semleges dologként kell elképzelni, csak hogy a szexnek még a gondolata se zavarja meg az elméjüket. A jógik az Ísvara-szájudzsja és a Brahma-szájudzsja kaivaljáját akarják elérni. Istenné akarnak válni, mint Altams rabszolga, aki urai trónját bitorolta. Ezek helytelen elgondolások. A jógiknak soha nem sikerül ez a kísérlet, és nekünk sem szabad elfogadnunk a jógi elveit. A paradicsom megad minden élvezetet. De ki az élvező? Szegény ember, akinek mindenféle keserű tapasztalata volt ebben a világban.
Jobban tesszük, ha nem leszünk agnosztikusok, jógik, karmakandinok és empiristák.
A Legfelsőbb Úr feltárta az emberek előtt a szeretet és odaadás igazi rendszerét. Nem volt olyan, aki jobb rendszert vallott volna. A karmakandinok és gjanik felhagytak megszokott elképzeléseikkel és gondolataikkal, mindannyian alávetették magukat a legfelsőbb Tekintély igaz és szeretetteljes kívánságainak, Akit mi is meg akarunk keresni. Ezt a legfelsőbb Tekintélyt kell szolgálni, és nem azokat a dolgokat, amelyek az Ő ellenségei.
Mi lehet a Legfelsőbb Tekintély? Milyen Ő? Használhatjuk-e az Abszolút megjelölésére ezt a szót: ’Az’? Vagy nevezzük-e uralkodó aspektusát férfi, alárendelt aspektusát női energiának? Az Ószövetség követői szívesen mondják Istenre, ’Az’, azt akarják, hogy Isten semleges legyen, ne tulajdonítsanak neki semmilyen személyes formát, hogy meg lehessen különböztetni a jelenségvilág létezésétől. Egyesek azt mondják, ha csak az istenségnek tulajdonítunk szubjektív aspektust, akkor elhanyagoljuk az Istenség szubjektív aspektusát. Ezért azt akarjuk, hogy az Istenség mind a szubjektív, mind az objektív aspektust Magában foglalja. A szubjektumhoz kell valami objektum, különben a szubjektivitás nem állhat meg. Amikor valamilyen kapcsolatról beszélünk, soha nem szabad elhanyagolni a viszonzó felet. A teizmusban azt találjuk, hogy az uralkodó rész kölcsönös kapcsolatban van az alárendelt részekkel; ennek a két résznek kell alkotnia az egészet, különben a Teljesség két- vagy háromfelé oszlik.
Itt, ebben a világban különféle kapcsolatokat találunk, például a férj és a feleség, az úr és szolga, barát és barát, valamint a gyerekek és a szülők között. A Legfelsőbb Úr a transzcendentális régióban van. Az Újszövetség úgy írja le Istent, mint az Atyát, a Fiút és a Szentlelket; de elhanyagolják a fent említett ötféle kapcsolatot. Srí Krisna Csaitanja adta az emberiségnek Isten szolgálatát ebben az ötféle kapcsolatban. A szolgálat a lélek egyetlen feladata. Figyelembe se vesszük a testet, amikor lefoglal bennünket az Úr szolgálata.
Prof. Johans:
Kérlek, mondd el röviden Srí Csaitanja Maháprabhu tanítását.
Sríla Prabhupád:
Van egy régi slóka, amely azt mondja, „Bhagaván Krisna (Vradzsa királya, Nanda fia) saját lakhelye, Vrindávana az imádat tárgya, Vradzsa tehénpásztorleányai példáját követve. Ezt magasztalja a Srímad Bhágavatam, a folttalan Purána, és Isten szeretete a legmagasabb, amit elérhetünk.” Ezt tanította Srí Csaitanja Maháprabhu, ezt a tanítást tiszteljük a legjobban, és nem valami mást.
Az Istenségről való elgondolás legteljesebb kifejlődése benne van Srí Krisnában. Három formában tárja fel Magát különböző képességű híveinek. Mindhárom tökéletes koncepció, nem úgy, mint a részleges Paramatma és a hiányos Brahman. Ez a három tökéletes koncepció a teljes, teljesebb és legteljesebb. Ez a három tárul fel Dvárakában, Mathurában és Vrindávanában. Krisna megnyilvánulása teljes Dvárakában, Mathurában teljesebb és Vradzsában (ideértve Vrindávanát) a legteljesebb.
Mi a Bhulokában élünk, a hét alacsonyabbrendű és a hét magasabbrendű világból álló tizennégy világ egyikén. Az utóbbiak közül ez a világ (Bhuloka) az első. Bhu (föld), Bhuvah (ég és föld között) és Szvah (ég) az élvezetek birodalmai a vágyaktól még meg nem szabadult, de erényes tetteket végrehajtó házigazdák számára; nem-házigazdák érhetik el a többi három régiót – Maha, Dzsanah, Tapah és Szatja. E négy közül az első azoké, akik a tanító házában élnek és tanulnak, de házigazdákká kívánnak válni, miután egy ceremónia keretében megajándékozták a tanítójukat. A második azon cölibátusban élőké, akik állandóan a tanítójukkal maradnak és örökre megtartják a vallásos lemondás szabályait. A harmadik a remetéké, akik a világi élettől visszavonulva az erdőkben vagy elhagyatott helyeken élnek és meditálnak; és a negyedik a vándor koldusoké. De Isten hívei, akik sem a világi élvezetekre, sem a Brahmannal való eggyéválásra nem vágyakoznak, Srí Vaikunthára jutnak, mely a többiek számára elérhetetlen. Dváraka még Vaikunthán is túl van, Mathura több ennél, de még ezt is meghaladja Goloká Vrindávana. Ezeket a térségeket az Isten Ezoterikus Személyiségében rejlő létezési energia nyilvánítja ki. A transzcendentális régiónak ez a három helye ebben a világban is feltárul. Ami abban a régióban nem található meg, az itt sincs. Vrindávana megnyilvánulatlan kedvteléseinek megnyilvánulása Goloka. Ahogyan a lótusz a vizet nem érintve nyílik a tóban, Goloka is úgy áll fenn a világban, hogy a földdel nem érintkezik. Azok, akik elméje nem képes arra, hogy szolgálatot ajánljon fel (Istennek), nem érezhetik a világi síkra alászállt régió transzcendentalitását. Ajódhja, Dváraka, Srí Dzsagannátha Srí-Purusóttam Ksetrája, stb. Srí Vaikuntha különböző tartományai. Ajódhjában nagyobb extatikus boldogság érhető el, mint Vaikunthán; Dvárakában több, mint Ajódhjában; de minden extatikus boldogság tetőfoka Goloka lakóié. Egy adott Rasza vagy édes érzelmi kedvtelés mértékében való különbség okozza az extatikus boldogság mértékében való különbséget. Még a Golokában esetleg felbukkanó bánat és szomorúság is az áldások és boldogság hullámfodrain táncol; még ezek is az extatikus boldogság legmagasabb formáját táplálják. Srí Csaitanja Déva beigazolta, mennyivel felsőbbrendű Vrindávana vagy Gokula Ura szolgálatának kutatása. Srí Krisna Maga Isten, és Visnu valamennyi inkarnációja Tőle származik. Ez a Krisna nyilvánul meg, mint Dváraká vagy Gokula Ura. Srí Csaitanja Déva mondta Gokula Uráról, Krisnáról: „Krisnában jelen van mind az öt fő Rasza (az érdes érzelmi kedvtelések formái). Ő Maga a Raszák óceánja.”
Prof. Johans:
Mi az, amit Vaikunthának nevezel?
Sríla Prabhupád:
Az, ahol nincs kuntha, vagy a mindent-mérés jellemző tulajdonsága. Ennek a Vaikunthának két szirma vagy lakosztálya van. Az egyikben Isten úgy él, mint Bhagaván, a legnagyobb fenséggel. Az első fölötti, második lakosztályban Ő örökké tökéletesen édes Személyiségében van jelen, minden édes érzelem óceánja, amely a transzcendentális öröm felülmúlhatatlan érzetét kelti. Kikerülhetetlen energiája folytán leplezi itt magasztos fenségét varázslatos édességével. Vaikuntha nem afféle behatárolt terület, mint a hinduk Szvargája, a perzsák Behestje, a keresztények mennyországa, nem is a korlátozásokat kimérő istenségek lakóhelye. A vaisnavák nem úgy gondolják el Vaikunthát, mint azok, akik azt hiszik, hogy erényes tetteiknél fogva a mennyországba jutnak, ismét találkoznak a testük szerinti feleségeikkel, fiaikkal és rokonaikkal, és ugyanúgy elmerülnek az élvezetekben, mint ebben a világban. Vaikunthán Krisna az egyetlen Úr és mindenki örökké az Ő szolgálatát végzi. A vaisnavák szerint Szvarga, Behest stb. éppen annyira valótlanok, mint az ábrándképek. Mi mindannyian Isten szolgái vagyunk, és egyedül Isten fogadja el a mi szolgálatunkat. Mi az Acsintja-Bhedábheda-vádában hiszünk, vagyis abban a tanításban, hogy Isten és az Ő teremtése, az élő és élettelen felfoghatatlanul és egyidejűleg különböző és nem-különböző. Nem vágyunk arra, hogy meggátoljuk a csit (életrekeltés) örök, lényegi erényét azzal, hogy öngyilkos módra megsemmisítsük a Brahmanba merüléssel, vagy, másrészt, hogy ebben a világban vagy a mennyországban vessük bele magunkat az élvezetekbe, a rokonainkkal együtt. Isten társai és képmásai vagyunk. A modern gondolkodókat nem érdeklik a védikus parancsok, amelyek a Guruk igaz tanítványi láncán keresztül maradtak ránk, és nagyobb értéket tulajdonítanak az empirikus folyamatnak. És meg is kapják a nekik járó jutalmat: maga a folyamat bünteti meg őket. De mi az Avatára-vádát vagy a dedukciós folyamatot fogadjuk el. Isten és hívei kegyesen alászállnak ebbe a világba és hírt hoznak nekünk Vaikuntháról. A vaisnavák nem elevacionisták, akik a karma-kándát követik, nem is a gjana-kanda követői vagy szalvacionisták, vagy acsid-vádinok, nemcsak az acsvhit-ban hisznek (vagyis nem acsit-in-mátra-vádinok), sőt nem is csinmátravádinok, hanem csid-vilásza-vádinok.
Prof. Johans:
Hogyan ismerjük meg Isten akaratát?
Sríla Prabhupád:
Mi abszolút kicsiny élőlények vagyunk, és Ő az Abszolút Végtelenség. Ha őszinték vagyunk és meghódolunk Neki, kapcsolatba kerülünk Vele és megismerjük az akaratát. Vannak önelégült emberek, akik azt gondolják, hogy empirikus úton mindent megtudhatnak. De az Abszolútat nem lehet empirikus tudással megismerni. Mintha sugarakat próbálnánk kiküldeni a recehártyáról a Napra, hogy megtudjuk, mi a Nap. Ne legyen semmi közünk a világ agnosztikusaihoz és karmakandinjaihoz, ők csak azon lesznek, hogy lebeszéljenek bennünket az odaadásra való hajlandóságunkról. A hívők a legintelligensebb emberek. Ki kell várnunk a napot, amikor a Könyörületes Úr elküldi követét és megszüntet minden kapcsolatot azzal a világgal, amelyet halálnak hívunk. A hívők közül válasszunk barátokat. Az agnosztikusok és a karmakandinok csak bajba fognak keverni bennünket. Csak a hívők okos és körültekintő emberek. Az odaadás útja a legrövidebb és a legkönnyebb út. Jobb, ha mindent félreteszünk, amit összegyűjtöttünk ebben a világban. Semmit sem akarunk megtartani, amit nagyon alkalmasnak vélnek azok számára, akik világi dolgokkal foglalják el magukat. Csekélyebbnek kell tekintenünk magunkat, mint a fűszál. Most néhány nem-abszolút dolgot biztosítottunk magunknak, amik semmit sem érnek a mi céljainkra. Egyszerűen alá kell vetnünk magunkat a hívők utasításainak, akik egyetlen elfoglaltsága, hogy kapcsolatba kerüljenek az Abszolúttal.
Sjámszundar Csakravarti:
Hogyan végezhetünk Hari-szévát?
Sríla Prabhupád:
Hari-szévát háromféleképpen lehet végezni, tettekkel, szavakkal és az elmével.
Sjámszundar Csakravarti:
Milyen szolgálatot lehet végezni tettekkel, szavakkal és az elmével?
Sríla Prabhupád:
Amikor Srí Prahládát megkérdezte az apja, mit tanult, ő ezt mondta: A közvetlenül Visnu Istennek felajánlott Bhakti kilenc formája végzését kell a tanulás legjobb formájának tekinteni – hallás, éneklés, emlékezés, az Úr lábainak szolgálata, imádat, himnuszok zengése, szolgaként végzett szolgálat, barátságos érintkezés és az én meghódolása.” Hiranjakasiput megdöbbentette, hogy a szolgálatról hall a fiától, és így szólt: „Neked egészen új elgondolásod van, amit mi az empirikus iskolában nem ismerünk.”
Prof. Johans:
Ki az igazi Guru?
Sríla Prabhupád:
Isten, Krisna szavaival az, aki jól ismeri a dzsíva megkötözött helyzetét és azt, hogyan szabadulhat meg. Csak azt kell gurunkként elfogadnunk, aki ideje 1oo %-át Isten szolgálatában tölti; különben sajnálatos kudarcot vallunk, ha követjük. A Srí Csaitanja Csaritámrita megtanította nekünk: „Az igazi Guru aszerint tanítja a tanítványát, ahogyan maga viselkedik, ami a saját gyakorlata; senki nem lehet a Dharma oktatója, ha ő maga nem azt teljesíti.”
A Srutitól azt az utasítást kapjuk, hogy annak, aki a Tat-ra (Istenre) vonatkozó igaz tudás után érdeklődik, olyan Guruhoz kell közelednie az avatáshoz szükséges dolgokkal, aki jól ismeri a Védákat, és aki elmerült Brahmanban (Istenben). Ezt az utasítást adja a Srímad Bhágavatam is, „A legmagasabb jóra törekvő hódoljon meg egy olyan Guru előtt, aki tökéletesen ismeri a Védákat és a Parabrahmant, és aki ezáltal az igazi béke menedéke lett.”
A helytelen magatartás, csak a beszédben ügyes szónokai vagy a hivatásos papok nem lehetnek állandóan Hari-bhadzsanban (Hari szolgálatában), mivel mindenféle egyéb dolgoggal foglalkoznak a Srí Nama erejénél fogva, és nagy aparádhát (lelki sértést) követnek el, amikor a Nevet bűnös üzelmeikre használják fel. Sem ösztöníjas, sem vállalkozó nem lehet Guru, de az sem, aki vakon olvassa a Srímad Bhágavatamot. Mindenekelőtt a hivatásos paptól tartózkodj. Akár a Bhágavatának szenteli a teljes idejét, akár nem. Csak az végzi tökéletesen Isten szolgálatát, aki a Parabrahmanban jártas és állandóan Benne merül el.