Abhidéja
Az odaadás gyakorlása
Miért próbáljuk megkapni Krsnát? Mert ha megkapjuk a teljes valóságot, mindent megkaphatunk. Akit ha megkaptunk, mindent megkapunk; akit ha ismerünk, mindent ismerünk – ez Krsna. Akkor nem hiányzik semmi más. Minden vágyunk teljesül, és minden problémánk megoldódik. Hogyan kapjuk meg Krsnát? Ezt írja le a bhakti-abhidéja, az odaadás gyakorlása.
Krsna határtalanul sok nevének egyike Hrsíkesa. Ez azt jelenti, Ő élvez minden érzékszervet, és azok tárgyait. Ha nem Sri Krsna transzcendentális szolgálatában foglaljuk le az érzékeinket, akkor az érzékeken keresztül nem tiszta dolgok lépnek be az elménkbe. Ezért kell felhagynunk az anyagi dolgokkal, nehogy világi gondolatok jussanak be az elménkbe. Ezt csak úgy érhetjük el, ha az érzékeinket az Úr örömére használjuk egy önmegvalósított lélek vezetésével. Aztán, amikor Krsna elégedett, alkalmat adhat nekünk arra, hogy lássuk Őt. Ezt nevezik bhaktinak. Ez az abhidéja, a lelki gyakorlás módszere, ahogyan Csaitanja Maháprabhu tanította, és ahogyan megalapozták a Védák. Csak akkor szerethetünk valakit még jobban, ha már szeretjük. Ugyanígy, ha Krsnát akarjuk jobban szeretni, akkor gyakorolnunk kell a szeretetét.
Azok, akik azt mondják, hogy a végső valóságnak nincs formája, nincsenek energiái, félrevezetik az egész világot. Lehet, hogy anyagi formája nincs, de transzcendentális formája van. Ha nincs forma az okban, akkor nem lehet forma a hatásban sem. Isten formája végtelen, és kezdeményezhet is. Soha nem találunk boldogságot Tőle függetlenül, de ha Nála veszünk menedéket, akkor minden problémánk egy pillanat alatt megoldódik. Mi a bhakti meghatározása? A Nárada Pancsarátra ad egy meghatározást.
Az upádhi szó a személynek azokra az azonosságaira vonatkozik, amelyet korábbi cselekedetei eredményeképpen szerzett. Pl. ha valakinek egyetemi végzettsége van, ez a korábbi cselekedeteinek az eredménye. Valaki azt gondolhatja, hogy ügyvéd vagy orvos lett, de ezek külső megjelölések. Az igazi én egészen más. Korábbi cselekedeteink miatt születtünk különböző kasztokban és országokban. De a kasztok és a nemzetiségek mind upádhik. Ha továbbra is ennek az egonak az alapján cselekszünk, az karma lesz, olyan anyagi tettek, amelyek ellentétes visszahatással járnak, nem bhakti.
Mi a karma és mi a bhakti? Nagyon nehéz megkülönböztetni az egyiket a másiktól. Egyszerűen, valahányszor az anyagi ego érzetével teszünk valamit, az eredmény az anyagi egoé. Amikor magunknak vesszük el a tettek érdemeit, azt karmának nevezik – az nem bhakti. Tetteink eredményeinek a Legfelsőbb Úrhoz kell menniük, nem a saját zsebünkbe. Lehet, hogy valaki éjjel-nappal dolgozik, és a megfigyelő ezt mondja, „Ez az ember nagyon jó szolga.” De ha azért dolgozik, hogy a saját anyagi egoját elégítse ki, akkor az nem bhakti. Mert azt mondják, teljesen meg kell szabadulnunk mindenféle anyagi azonosulástól. A megszabadulás azt jelenti, nyoma sem maradhat az anyagi egonak. Ha még van nyoma, akkor szó sincs bhaktiról – az karma lesz.
„Én Indiából jöttem, ez és ez a kasztom” – ezek példák az anyagi egora. A világban nincs jóság; minden amangala, nem tiszta. Mi sem vagyunk tiszták, amikor azt gondoljuk, hogy ebből a világból vagyunk. Amit a nem tiszta ego tesz, az nem tiszta. Ne legyünk hát kapcsolatban ezzel a világgal, szabaduljunk meg teljesen ettől az egotól. Ez az állapotot nagyon nehéz elérni.
Azonban nem elég csak az egotól megszabadulni. A gjánik, a tudás keresői is fel akarják adni az egot. Felszabadulást akarnak; bele akarnak olvadni brahmanba, Isten személytelen, forma nélküli arculatába. De nem végezhetünk bhaktit csak úgy, hogy megszabadulunk a világi, anyagi egotól: Neki kell adnunk magunkat. Őszintén úgy kell éreznünk, hogy Krsnáé és a szívünkben élő gurué vagyunk, ne csak a szavakat mondjuk. Akkor szentté válunk, nirmalam. Ezt erősíti meg a bhakti másik meghatározása, amit a Bhakti-raszámrta-szindhu (1.1.11) ad:
„Ez a legjobb odaadás, vagy uttamá bhakti: az emberben egyáltalán ne legyen más vágy, mint az odaadás. Mindenféle bűnt ki kell törölni a szívből. Ne foglalkozzunk a gjánával és a karmával, a felszabadulásra törekvő tudással, és a jutalmat váró tevékenységgel. Ez nem segít abban, hogy elérjük a tiszta odaadást. És hódoljunk meg egy igazi bhaktának. Anukúljena krsnánusílanam – csak azért cselekedjünk, hogy Krsna elégedett legyen.”
Ez a vers általános jelentése, de a valódi jelentés Rádháráni, Krsna energiájának legtökéletesebb formája felé mutat. Ő a legkiválóbb bhakta, és nekünk nála és az ő kiterjedéseinél, a szakhiknál és a mandzsariknál (barátnők és szolgálólányok) kell menedéket vennünk. Ha mint ők, mi is teljesen átadtuk magunkat Krsnának, akkor bármit teszünk, az odaadás lesz.
*
Az odaadás különféle gyakorlatait, a szádhanákat a Srimad Bhágavatam magyarázza el. Kétféle szádhaná van, amelyek szerint a bhaktit gyakorolhatjuk: vaidhi bhakti és rágánugá bhakti. Vidhi szabályt vagy előírást jelent. A vaidhi bhakti azoknak való, akikben nincs természetes szeretet Krsna iránt. Sok feltételekhez kötött lélek van, akik nem érzik Krsna imádatának ízét, mert nem érzik Vele a kapcsolatot. Amikor megvan a kapcsolat valakivel, automatikusan szolgálják vagy szeretik azt a személyt. A szülőket nem kell megtanítani, hogy szeressék a gyerekeiket. A tendencia már ott van a kölcsönös kapcsolatból. De köztünk nagyon kevesen vannak, akik érzik a kapcsolatot a Legfelsőbb Úrral, ezért vannak a vidhik, szabályok és előírások. Ezt mondják: „Ő a Legfelsőbb Úr. Ő a teremtő és a fenntartó. Nekünk az a kötelességünk, hogy imádjuk Őt.” A legtöbb ember nem kedveli spontán az imádatot, de gyakorolni fogja az odaadást, mert ez a szentírások parancsa. Ezért a közönséges gyakorlókra a vaidhi bhakti vonatkozik.
Rágánugá spontán vonzódást jelent. Rágátmiká-bhaktáknak azokat nevezik, akikkel együtt születik a Krsna iránti vonzódás. Ők az Úr Krsna eredeti társai. Egyetlen feltételekhez kötött lélek sem lehet rágátmiká. De mint feltételekhez kötött lelkeknek, lehet kapcsolatunk a rágánugá bhaktival. A rágánugá bhakták spontán szeretik Krsnát, de fokozták is ezt a szeretetet a szádhanával. Ha társulhatunk velük, bennünk is megjelenik a spontán szeretet Krsna iránt, és ez nagyon intenzív. De az ilyen eset kivételes.
Jelenleg Rádhá és Krsna múrtijait az oltáron sok szabály és előírás szerint imádjuk, szeretetünket korlátozzák a szentírások parancsai. Igazából csak Rádhát és Krsnát lehet spontán szeretni. A Vradzsavászik, Krsna transzcendentális birodalmának, Vrndávanának a lakói azt gondolják, hogy Krsna őket szolgálja. És a spontán odaadás legmagasabb formáját Krsna abszolút társában, Srimati Rádhárániban és személyes társaiban, a gópikban találni. Ha Rádháráni alárendeltjeitől, a szakhiktól és a mandzsariktól kapjuk a mantrát, akkor ez a mantra el fog vinni minket Rádhához és Krsnához a szolgálat hangulatában. Jelenleg azonban még csak elkezdtük a szádhanát, és nincs meg ez a megvalósításunk. Végezhetünk vaidhi bhaktit, de végül, ha folytatjuk a gyakorlást, akkor automatikusan megjelenik a szívünk mélyéből a vágy, hogy bizalmasan szolgáljuk Rádhát és Krsnát. A rágánugá-bhakták is követik a vaidhi bhakti angáit, részeit, de intenzív szeretettel. Ha őszintén gyakorlunk, végül spontán megjelenik belülről az intenzív vágy, hogy szolgáljunk. Türelmesnek kell lennünk, és most a vaidhi bhakti útmutatásai szerint kell gyakorolnunk.
A vaidhi bhaktit 64-féle módon lehet végezni. Ezek közül kilencet emel ki, mint fontosat, a Srimad Bhágavatam (7.5.23-24):
Hallanunk kell Krsnáról. És a hallás után énekelnünk kell Krsnáról. Meg kell ismernünk a transzcendentális nevét, formáját, tulajdonságait és kedvteléseit. Ha már tudjuk ezeket, akkor beszélhetünk róluk. De először oda kell mennünk azokhoz, akik a tanítványi láncban kapták meg ezt a tudást. Ha meghallgatjuk őket, ezek a transzcendentális hangok a füleinken keresztül megérintik és fölébresztik a valódi énünket. Ez az egyetlen út. Hallanunk kell, sravana, egy fölébredt lélektől, és nem hivatásos előadótól. Hallás után éneklünk, kirtana. És vannak más formái is a szádhanának, például szmarana, emlékezés. A bhakta minden érzékét Krsna szolgálatában foglalja le.
„A hallás, az éneklés, az emlékezés stb. lelki tevékenységei az odaadó szolgálat természetes jellemzői, másodlagos jellemzője pedig az, hogy tiszta szeretetet ébreszt Krsna iránt.” (Csaitanja-csaritámrta, Madhja, 22.106)
Szvarúpa-laksana a suddha-bhakta eredeti jellemzőjét jelenti. A tiszta bhakta mindig Krsnáról beszél, és Krsnáról hall. Ahogyan a halak és más vízi állatok nem élhetnek meg víz nélkül, a suddha-bhakták sem élhetnek meg, ha nem beszélhetnek, nem hallhatnak Krsnáról. Ez az életük. Amikor sravanamot és kirtanamot végzünk egy suddha-bhaktával, ennek az lesz az eredménye, hogy megszeretjük Krsnát. Ez a szeretet eleve benne van minden élőlény természetében. Aszkézissel és lemondásokkal nem ébreszthetjük föl, de az én örök természete automatikusan fölébred, ha suddha-bhaktákkal társulunk.
Csaitanja Maháprabhu az odaadás öt fő formáját választotta ki: bhágavata-sravana, mathurá-vásza, srí-múrti-szévana, szádhu-szanga és náma-kírtana. Hallgassuk meg (sravana) az Úr transzcendentális történeteit, ahogyan a Srimad Bhágavatamban találjuk. Ezeket a történeteket suddha-bhaktáktól kell hallanunk, ilyen módon társulva velük, szádhu-szanga. És tartózkodjunk (vásza) egy szent helyen, amilyen Mathurá vagy Vrndávana, ahol Krsna a földi kedvteléseit élvezte. Azt a helyet is transzcendentális birodalomnak tekintik, ahol a bhakták a Legfelsőbb Úr dicséretét zengik. És imádjuk (szévana) Sri Krsnát a múrti (istenség) formájában az oltáron, szilárd hittel. Az odaadás fő formái közül azonban a náma-kírtanát hangsúlyozzák a legjobban. Krsna szent neveinek sértések nélküli zengése gyorsan eltöröl minden szenvedést, és megadja az élet végső célját, a Krsna premát. Most részletesebben megbeszéljük az odaadásnak ezt az öt fő formáját.
*
Csaitanja Maháprabhu a Védák és a Srimad Bhágavatam tanításai alapján hirdette az Istenszeretetet. Csaitanja Maháprabhu művelt tudós volt. Sri Csaitanja szerint a Srimad Bhágavatam valamennyi szentírás kvintesszenciája. Vjászadéva, a Védák összeállítója azt mondta a Garuda Puránában, hogy a Srimad Bhágavatam megőrizte és teljessé tette a Védák jelentését.
Hogyan ismerhetjük meg Krsnát? Csak a füleken keresztül ismerhetjük meg, és nem a szemeken keresztül. Hallhatunk Krsna valódi formájáról a szádhuktól, de sajnos azt gondoljuk, nincs időnk arra, hogy halljunk az Úrról. A nemes király, Pariksit Mahárádzsa hét napon át folyamatosan hallgatta a bölcs Sukadéva Goszvámit, és közben nem evett, nem aludt, nem feküdt le, még vizet sem ivott. Aztán el tudta érni az élet végső célját. De ha nekünk nincs időnk hallani, akkor hogyan tudjuk meg, mi a végső cél? Még ha anyagi tudást akarunk, akkor is el kell menni a megfelelő tanítókhoz, meg kell hallgatni őket. A transzcendentális tudást sem lehet elnyerni másként, mint a fülön keresztül. Az összes érzékeink közül ez van a legközelebb a lélekhez.
A szentírások azt mondják, hogy a bhaktit egy hiteles suddha-bhakta, tiszta bhakta társasága által lehet elérni. És ki társulhat egy suddha-bhaktával? Azok, akik tudtukkal vagy tudtukon kívül Sri Krsnát szolgálták, számos benyomást gyűjtenek össze a psychéjükben. Ezek a benyomások sraddhává, hitté fejlődnek, ez a hit teremti meg a késztetést, hogy elmenjenek egy suddha-bhaktához, és halljanak a Legfelsőbb Úrról. Ezek az előzetes benyomások, amelyeket szukrtinek nevezünk, az odaadás eredeti oka. Ezek örök, és nem anyagi jó tettek.
Egy suddha-bhaktának nem lehetnek anyagi vágyai. De tegyük fel, egy suddha-bhakta mégis e világ valamelyik időleges dolgát akarja, és megpróbálja megszerezni, Isten valamilyen akadályt fog az útjába tenni. Ha tévedésből vagy tudatlanságból egy tiszta bhakta a mennyei bolygókra akar jutni, valamilyen anyagi birodalommal kapcsolatos dolgot akar megszerezni, Isten akadályokat állít az útjába. Azt jelenti ez, hogy Isten nem kegyes az ilyen bhaktához? Nem, ez az Ő részvéte, a jósága, mert tudja, hogy a világ gazdagsága méreg a bhaktája számára. A bhaktának nem igazán van arra szüksége. Ha élvezni akarunk, kapcsolatba kell kerülnünk e világ időleges dolgaival. De nem élvezhetjük a Legfelsőbb Urat; nem élvezhetjük a gurut vagy Bhagavánt. Csak a nem örök dolgokat élvezhetjük. Amikor Isten látja, hogy a bhaktája nem örök dolgokat kerget, e világ mérgező gazdagságát keresi az élvezet szellemében, akkor ezt nem fogja megengedni neki. Ezt csak azok érthetik meg, akiknek nincsenek hátsó szándékaik. Ők megérthetik a suddha-bhakta, a tiszta bhakta és a Legfelsőbb Úr részvétét. De azok, akiknek hátsó szándékaink vannak, azt gondolják, hogy akkor áldottak, ha a Legfelsőbb Úr vagy Gurudéva teljesíti az alantas vágyaikat. Csak azok érthetik meg Bhagaván igazi kegyét, akik nem vágynak másra.
*
Csaitanja Maháprabhu ezt tanította nekünk a Siksástakamban (4):
„Kedves Uram, sem vagyont gyűjteni, sem követőket toborozni nem kívánok; szép nőkre, hírnévre s üdvözülésre sem vágyom. Egyedüli óhajom, hogy születésről születésre önzetlenül, odaadással szolgálhassalak Téged.” Ha valami mást akarunk, automatikusan jön a megbánás. Ha a szádhukkal, igazi szádhukkal társulunk, megmenekülünk ettől a világtól, a születéseitől, a haláljaitól és a háromféle szenvedéstől. Krsna elküldi a maga emberét, hogy megmentsen minket.
Ha Sri Krsnához ragaszkodunk, felszabadulunk, megszabadulunk a májától. De Krsna nem szól hozzánk; a múrtija csendben áll az oltáron. A sok, sok bhakta közül lehet, hogy valakihez szólt, de hozzám nem. Másrészt tudom, hogy a testem el fog pusztulni. Azt is tudom, hogy a többi test is elpusztul, időleges, nem marad meg. Annak ellenére, hogy tudom, hogy időlegesek, mégis kicserélhetem velük a gondolataimat. Azért ragaszkodunk e a világ élőlényeihez, mert beszélhetünk velük, és kicserélhetjük a gondolatainkat. De Krsna csak csendben áll ott, akkor hogyan ragaszkodjunk Hozzá? Ez a problémánk.
Kapila Bhagaván megmutatja a megoldást. Lehet, hogy a Legfelsőbb Úr múrtija nem beszél hozzánk, de láthatjuk a suddha-bhaktákat, a szádhukat (szenteket); beszélhetünk, és kicserélhetjük velük a gondolatainkat.
„Minden művelt ember jól tudja, hogy a szellemi lélek számára az anyaghoz való ragaszkodás a legerősebb kötelék. De ha ugyanez a ragaszkodás az önmegvalósított bhakták iránt nyilvánul meg, az megnyitja a felszabadulás kapuját.” (Srimad Bhágavatam 3.25.20) Ha társulunk egy suddha-bhaktával, egy tiszta bhaktával, akkor megmenekülünk. A suddha-bhakta mindig ebben a világban mozog.
A szádhukkal hatféleképpen lehet társulni. Ezt mondja Rúpa Goszvámi az Upadesámrtában (4):
„Adományozás, ajándékok elfogadása, bizalmas gondolatok feltárása, bensőséges tudakozódás, mások praszádával kínálása, illetve annak elfogadása, ez a hat tényező jellemzi a bhakták szeretetteljes viszonyát.”
Amikor szeretünk valakit, mit csinálunk? Odaadunk valamit, ami kedves nekünk, és elfogadjuk azt, amit viszonzásul felajánlanak. Adunk és elveszünk. Megnyitjuk a szívünket annak az embernek, és meghallgatjuk szívből átérzett szavait. Szolgáljuk, megvendégeljük sokféle jó étellel, és elfogadunk valamit viszonzásul. Így társulunk az emberekkel a barátságban. Ha azokkal társulunk, akik meg vannak kötve, mi is ragaszkodni fogunk a világi dolgokhoz. De ha a szádhukkal vagyunk kapcsolatban, az el fog vezetni a Krsna iránti szeretethez. Ha valami evilágit adunk a szádhunak, elfogadja, és aztán felhasználja Sri Krsna szolgálatában. Miután ilyen módon megszentelte, visszaadja nekünk, mint praszádát, isteni maradékot.
A lelki tanítómesterem azt mondta nekem, ha a más célra adott adományt magamnak használom fel, mérget eszem. Mindent oda kell adni a gurunak és a vaisnavának, és ők megsemmisítik a mérget. Azért van ilyen erejük, mert visszakerültek az igazi helyzetükbe. Mi nem tudjuk, hogy minden Krsnáé, de ők igen.
Csaitanja Maháprabhu utasította Tapana Misrát, hogy adjon egy ruhát Szanátana Goszváminak. Szanátana Goszvámi azt mondta az Úrnak, hogy új ruhát nem fogad el, olyat akar, amit előbb már viselt egy bhakta, hogy az praszáda legyen.
Nyissuk meg a szívünket a bhaktának – „guhjam ákhjáti prccshati.” Ha mi nem nyitjuk meg a szívünket, a szádhu sem nyitja meg; nem fog beszélni a bhadzsana vagy lelki gyakorlás ezoterikus vonásairól. Csak akkor beszél nyíltan, amikor megvizsgált valakit, és méltónak találta. Ne féljük nyíltan beszélni a gyengeségeinkről. Így jön létre a szívtől-szívig kapcsolat a szádhuval.
Vendégeljük meg a szádhut nagy odaadással és szeretettel. A suddha-bhakta látja, hogy Krsna az egyetlen élvező, és minden dolog az Övé, ezért mindent felajánl Krsna szolgálatában, és miután megtette a felajánlást, odaadja nekünk a praszádát. Ha úgy vesszük el a praszádát, hogy tudjuk, az Sri Krsna maradéka, kiszabadulunk májá szorításából.
Ez a módja annak, ahogyan a szádhukkal társulnunk kell. Ha a feltételekhez kötött lelkekkel, a világ alvó dzsíváival társulunk, hozzájuk fogunk ragaszkodni. Ezért sokkal hasznosabb a szádhuval való kapcsolatokat ápolni. De az nem társulás, ha csak ott vagyunk a szádhu teste mellett. Bogarak és szúnyogok is kerülhetnek közeli kapcsolatba egy szádhuval, de mit csinálnak? Szívják a vérét. Ilyen módon kihasználni a szádhut, ez nem társulás. Követni kell a szádhu mentalitását, a gondolatait. A szádhu Krsna szolgálatára gondol, és ha ezt követjük, akkor is társulhatunk vele, ha ezer mérföldre vagyunk. Másrészt, e tudat nélkül, fizikailag nagyon közel lehetünk hozzá, akár ugyanabban az ágyban alhatunk, de soha nem kapunk szádhu-szangát. A szádhu Rádhá-Krsnát szolgálja; nekünk ezt a gondolatot kell követnünk. Tényleges társulás annyi, mint kapcsolatban lenni a szádhuval a szolgálat hangulatában.
Aztán Dévahútí anya megkérdezte, „Azt tanácsoltad, hogy társuljunk a szádhuval. De ki szádhu? Kérlek, mondd el, milyen tulajdonságokról ismerhetjük fel a szádhut.” Kapila Bhagaván azt felelte, hogy a szádhuknak kétféle tulajdonságuk van: a szvarúpa-laksana és a tatasztha-laksana. Szvarúpa eredetit vagy ténylegest jelent; szvarúpa-laksana az a tulajdonság, amely nélkül senki sem lehet igazi szádhu. A szádhu igazi jele, hogy mindent csak az Úr megelégedésére tesz. Ha ez a tulajdonság jelen van, akkor következik a többi, a tatasztha-laksana. Mik a másodlagos jellemzők? Kapila ezt mondja:
„Egy szádhura az jellemző, hogy türelmes, kegyes és barátságos minden élőlénnyel szemben. Nincsenek ellenségei, békés, engedelmeskedik a szentírásoknak, s minden tulajdonsága fenséges.” (Srimad Bhágavatam 3.25.21)
Titiksavah. A szádhu türelmes és megbocsátó. Miért? Nincs más vágya, mint Sri Krsna szolgálata. Ha nincs más vágyunk e szolgálaton kívül, nem lehetünk türelmesek. Ezt jelenti Csaitanja Maháprabhu Siksástakamjának a 3. verse:
„Aki alázatosabb a fűszálnál, béketűrőbb a fánál, és minden tiszteletet megad másoknak anélkül, hogy ezt magának elvárná, az méltó arra, hogy szüntelenül zengje Krsna szent nevét.”
Ez ennek a versnek az általános értelme. Bhaktisziddhánta Szaraszvati Goszvámi Thákura rámutatott arra, hogy azok, akiknek téves felfogásuk van az énről, soha nem lehetnek alázatosabbak a fűszálnál; soha nem végezhetnek Hari-kírtanát, nem gyakorolhatják a bhakti-jógát. Akinek téves felfogása van az énről, annak testi vágyai lesznek. Mire fog vágyakozni? Kanaka, káminí és pratisthá – a gazdagság vágya, vonzódás a szexhez, és sóvárgás a tiszteletre, hírnévre. Ha akadályozzák a vágyai teljesülését, dühbe gurul. Kiegyensúlyozatlan és türelmetlen lesz. Külsőleg lehet, hogy tiszteletet és toleranciát mutat, de ez képmutatás. Nem olyan könnyű szádhunak lenni. Ritkán találni olyan embert, akinek megvannak ezek a tulajdonságai.
Kárunikáh. A szádhuk kegyesek, részvéttel vannak e világ valamennyi dzsívája iránt. A szádhu látja Krsnát, és hogy minden Krsnával kapcsolatos, ezért természetesen egyformán szereti a világ minden élőlényét. Képzettségüknek megfelelően lehet, hogy a szádhuk másként értik a guru és a vaisnava viselkedését, de mindenkit egyformán szeretnek. Tudják, mi a szenvedésünk alapvető oka, elfelejtettük a kapcsolatunkat a Legfelsőbb Úr Sri Krsnával.
Mindig alszunk – a test természete, hogy alszik – de harcolnunk kell a letargia ellen, különben nem imádhatjuk megfelelően Krsnát. Lehet, hogy egész nap, egész éjjel alszunk, és mégis álmosak vagyunk. Nézzük csak meg, hogyan végezték a bhadzsanát a Goszvámik. Tudták, hogy bármelyik pillanatban elhagyhatjuk a testet, ezért ezt kérdezték maguktól, „Miért vesztegessük az időnket?” Krsna imádata azt jelenti, Krsnáról hallani. Krsnától hallani bhakti, Krsnáról beszélni bhakti. Ez az életünk. Ne vesztegessük az időnket, hanem állandóan ilyen dolgokat hallgassunk.
Néha azt mondjuk, „Ó, én ezt már mind hallottam.” Nem hallottuk igazán. Csaitanja Maháprabhu százszor hallotta Prahláda Mahárádzsa történetét, és mégis arra kérte a társait, hogy beszéljenek róla. Ezek a történetek nem anyagi hangokból állnak; soha nem avulnak el. Minden pillanatban megízlelhetjük a lelki nektárt, ha meghallgatjuk. Fel kell adnunk a tudatlanságot, kezdjük el a Krsna bhadzsanát egy pillanatnyi késedelem nélkül.
„(Ambarisa Mahárádzsa) kezével az Úr templomát tisztította, és fülével azokat a szavakat hallgatta, amelyeket Krsna mondott el, vagy amelyek Krsnáról szóltak.” (Srimad Bhágavatam 9.4.18)
A bhakta azzal foglalja le a füleit, hogy Krsna dicsőségét hallgatja egy suddha-bhaktától. A suddha-bhakta, aki Sri Krsna szolgálatának szentelte az életét, beszélget Sri Krsna dicsőségéről. Ez szat-kathá. A szónokoknak valami más céljuk van. Amikor Krsnáról beszélnek, az a céljuk, hogy pénzt kapjanak, híresek legyenek, stb. Ez nem Hari-kathá. Hari-kathát csak hiteles szádhu mondhat.
„(Ambarisa Mahárádzsa) szemével Krsna múrtiját, templomait és hajlékait nézte, tapintásával az Úr bhaktáinak testét érintette, szaglóérzékét arra használta, hogy az Úrnak felajánlott tulaszi illatát szívja be.” (Srimad Bhágavatam 9.4.19)
Mukunda-lingálaja darsane drsau. A szádhu arra használja a szemeit, hogy lássa a templomot, ahol a múrtikat imádják, és lássa a múrtit. Testét arra használja, hogy megérintse az Úr múrti-formáját, hogy belehatoljon a transzcendentális odaadás. Ha talál egy szép, illatos virágot, nem szagolja meg, hanem előbb felajánlja a Legfelsőbb Úrnak, és aztán elveszi, mint praszádát. Pádau hareh ksetra-padánuszarpane. A szádhu Krsna szolgálatában használja a lábait, körüljárja a Legfelsőbb Úr transzcendentális birodalmát, és dolgokat hoz a púdzsához. Minden érzékünket le kell foglalnunk Krsna szolgálatában.
Ezt az egyéni képességeink szerint érthetjük meg. A suddha-bhakta közvetlenül látja Krsnát; beszél Krsnával. Krsna vele együtt jár, velünk azonban nem, mert nekünk van valamilyen kapcsolatunk ezzel a testtel, és van testi ragaszkodás. Nem láthatjuk, mert a szemünk nem tiszta. Prema-netrára, odaadó szemekre van szükségünk, amelyek megtisztultak az Istenszeretetben. Csak az odaadás szemeivel láthatjuk Krsnát.
Krsnát nem olyan könnyű látni, mert mi csak az odaadás lelki szemeivel láthatunk. Az élvezet szelleme van bennünk; tele vagyunk kéjvággyal. Amikor az élvező szellem lök minket, hogy elégítsük már ki az érzékeinket, akkor a véges dolgokkal, anyaggal kerülünk kapcsolatba. Ezért szenvedünk a halál börtönében évmilliók óta. Ez az örökségünk. Ha azonban csak Krsna számára vannak szemeink, akkor Krsna meg fog jelenni. A suddha.bhakták, uttama-bhakták, a legjobb bhakták mindenütt Krsnát látják. És csak praszádát esznek. Nem eszik meg azt, amit nem lehet felajánlani Krsnának. Mindig Krsnára gondolnak; az Úr tiszta bhaktái csak az emlékezést és a kírtanát kedvelik. Éjjel-nappal Sri Krsna transzcendentális nevéről, formájáról, tulajdonságairól és kedvteléseiről akarnak hallani a bhakták lótuszvirág szájából.
Ne lássuk mások hibáit. Ha javítani akarunk a dolgokon, nézzünk meg először a saját hibáinkat. Egy igazi vaisnava vagy bhakta olyan, mint egy hattyú, hamsza. A hamsza ki tudja venni a tejet a tej és a víz keverékéből. A vaisnavák paramahamszák. Másokban a jó tulajdonságokat látják, és nem a rosszat. Minden feltételekhez kötött, alvó dzsívának vannak jó és rossz tulajdonságai. Csak az önmegvalósított lelkeknek nincsenek rossz tulajdonságaik. De még így is mások jó tulajdonságait látják, és nem törődnek a rosszal. Mi, a feltételekhez kötött dzsívák a rossz tulajdonságokat látjuk, és a jóval nem törődünk. Ez az egyik ok, amiért meg vagyunk kötve. Valamit javítanunk kell, ha föl akarunk ébredni a megkötöttség állapotából. A guru és a vaisnava, aki szereti a tanítványait, néha kijavíthatja őket, a saját javukra. Irányíthatják, megfenyíthetik őket, de ha fenyítve vagy durván rászólnak a kezdőre, ez nem a saját ego vágyaik vagy kámájuk akadályának a visszahatása. A suddha-bhaktákban nincs káma, és ha véletlenül büntetnek, azt szeretetből teszik.
Egyesek a szádhura irányítják a haragjukat (kródha), de mi ezt ne tegyük. Szádhut ócsárolni nagy sértés, és nagyon árt a lelki életünknek. Hogy az ilyen sértéseket megállítsák, a tiszta bhakták kifejezhetnek haragot, de ezt annak a lelki javára teszik, aki a sértést elkövette, és nem valami személyes, önző célból. Nincs mindenkinek joga, hogy ilyen módon haragot mutasson. A suddha-bhaktá, szad-guruk megtehetik, mert ők szeretik a dzsívákat. Büntethetnek is, mert ezzel jót tesznek másokkal. Szükségünk van a kegyükre. Hari kegye nélkül nem kaphatjuk meg a szádhut, és a szádhu kegye nélkül nem kaphatjuk meg Harit. Ha nagyon akarjuk szolgálni Krsnát, Krsna el fog jönni a szádhu formájában. Ha őszintén vágyunk Krsna szolgálatára, akkor megkapjuk azt a tudást, hogy felismerjük, ki az igazi szádhu, és ki nem. Isten ott van bennünk, és segíteni fog, hogy megtaláljuk a szádhut. Hitet és megértési képességet ad. Az őszinte lelket sose csapják be.
*
Sok kultúrában osztják az időt négy korszakra: arany-, ezüst-, bronz- és vaskor. A Védákban ezek neve szatja, treté, dvápará illetve kali. Ezeknek a korszakoknak különböző hosszúságú időtartamokat tulajdonítanak, de az idea ugyanaz: a végtelen időt osztják fel négy, ismétlődő korszakra. Ahogyan a korszakok múlnak, azt látjuk, hogy az ember helyzete fokozatosan megromlik, a boldogságból és ártatlanságból bánat és tudatlanság lesz. A nadirt a jelenlegi kali-jugában, a vaskorban éri el. Ebben a fekete korban az emberek többnyire vallástalanok, és nagyon nehéz hiteles gurut találni. A Legfelsőbb Úr Sri Krsna látta az emberek nehéz helyzetét ebben a fekete korban, ezért fölvette Rádháráni színét és imádatának módját, megjelent, mint Sri Csaitanja Maháprabhu. Rádhá Krsna abszolút társa; a legjobb bhaktája, és Krsna az ő attitűdjét vette fel, hogy Krsna Csaitanjává legyen.
Csaitanja Maháprabhu azt mondta, szenvedésünk alapvető oka, hogy elfelejtettük a kapcsolatunkat a Legfelsőbb Úrral. Emlékeznünk kell Rá; ha tudunk emlékezni, nem lesznek szenvedések. Hogyan tehetjük meg ezt? Meditációval? Ebben a kali-jugában a meditáció módszere nem lesz sikeres, mert a szolgaságban élő dzsívák elméje nyugtalan. Az elme mindig ugrál, mint a majom, hogyan meditáljunk? Csak világi dolgok jutnak az eszünkbe. Ha csak becsukjuk a szemünket, még nem meditálunk. Becsukjuk a szemünket, és elmegyünk Londonba. Ez elkerülhetetlen, mert az elme olyan, mint az érzékeken át bekerült benyomások raktára. Amikor megpróbálunk meditálni, ezek a benyomások ismét feljönnek a felszínre.
Világi dolgokhoz ragaszkodunk, és ez a kötelékeink forrása. Hogy megszabaduljunk, fel kell ajánlanunk a ragaszkodásaink tárgyait Krsna szolgálatában. Ez az egyetlen módja annak, hogy a világi ragaszkodás fölé emelkedjünk. A cél az, hogy az imádat transzcendentális tárgyára, az Úr Krsnára koncentráljunk.
A szatja-jugában lehetséges volt a meditáció. Ebben a korszakban az emberek tiszták, részvétteljesek voltak, és tisztelték az igazmondást. De a tretá-jugában már megfogyatkoztak ezek a tulajdonságok, és már nem lehetett meditálni a Legfelsőbb Úron. Ezért írták elő a bölcsek a jagját, az áldozatot. A dvápará-jugában azonban az emberek nem tudták helyesen kiejteni a mantrákat, tehát a bölcsek és a szentírások az Úr múrti-formájának imádatát írták elő. A múrti imádatában minden érzéket le kell foglalni. A cél az, hogy az imádat tárgyára koncentráljunk, és ehhez minden érzéket le kell foglalni a múrti imádatában. A kali-jugában azonban olyan betegek vagyunk, hogy már rendes púdzsát sem tudunk végezni. Ebben a korszakban a fizikai és mentális egészségünk nagyon törékeny. Mindannyian betegek vagyunk, és mivel a beteg számára tilos az imádat, hogyan végezzünk rendes púdzsát? Az Úr tehát így szólt, „Végezhettek harinámát, énekelhetitek a Szent Nevet. Meg fogok jelenni a világban, mint harináma, és minden erőt megadok a harinámának.”
A Szent Név zengésével el lehet érni a legmagasabbat. A kali-jugában az Igazság a Szent Nevet jelenti. A Szent Név a Legfelsőbb Igazság. Krsna úgy jelenik meg a kali-jugában, mint Név. A Név és a Megnevezett egy és ugyanaz. Énekeljük a Szent Nevet egy suddha-bhakta társaságában.
A Szent Név nem anyagi hang. Rá fogunk jönni, hogy a dolog, amire az anyagi hang utal, más, mint maga a hang. A „víz” szó a víz-anyagot jelenti. A „víz” szó más, mint az anyag. Nem csillapíthatjuk a szomjúságunkat, ha csak kimondjuk a „víz” szót. Ezzel szemben Krsna és Krsna neve egy és ugyanaz.
Csaitanja Maháprabhu ezt írta:
„Minden dicsőség Krsna szent nevének, amely megtisztítja a szív tükrét a sok-sok év alatt felgyülemlett portól, és kioltja a szenvedés tüzét a születés és halál erdejében. Az esti lótusz a hold sugaraitól, a szív a szent név nektárjától virágzik. Ily módon a lélek végül is felfedezi igazi benső ékszerét, Krsna szeretetét. A szent név áldó hatásától legyőzve az önvaló teljesen megtisztul minden anyagi szennyeződéstől, s bár minden tekintetben teljesen elégedetté válik, mégis újra meg újra megízleli a nektárt, hol alábukva, hol lebegve az extatikus istenszeretet egyre áradó tengerén.”
Mondjátok ki Krsna nevét a szívetek mélyéből – Hare Krsna. Mindent meg fogtok kapni. Az elmétek szentté válik. Minden nehézséget elhárít a Szent Név kimondása. Ez az első eredmény. Ha elhárultak a nehézségek, nem álltok többé az anyagi élet erdőtüze előtt. Az egész világban erdőtűz van, mert mindenkinek van hamis egoja, és azt gondolja, hogy ehhez a világhoz tartozik. De ha szeretjük Krsnát, akkor látjuk, hogy minden élőlény Krsnával kapcsolatos, és e kapcsolat miatt szeretjük őket. A szülőknek nem kell megtanítani, hogy szeressék a gyerekeiket. Automatikusan szeretik őket, a kapcsolat miatt. Ezért Sri Krsnánál kell menedéket vennünk.
Goloka Vrndávanában mindenki elmerül az ánandában. Minden lépésre a legédesebb, egyre fokozódó extázist tapasztalják, mert mindenkinek az a célja, hogy elégedetté tegye Krsnát. Egy központjuk van. Ha koncentrikus köröket rajzolunk, nem lesz átmetszés. De ha különböző központok vannak, a körök metszik egymást, és összeütközések lesznek. Amíg különböző csoportok és központok vannak, nem hagyhatjuk abba a harcot ebben a világban. Az anyagi erdőtüzet a Harináma,a mahámantra zengése olthatja ki:
hare krsna hare krsna krsna krsna hare hare
hare ráma hare ráma ráma ráma hare hare
Úgy kell énekelnünk a Szent Nevet, hogy nem akarunk mást, mint a guru és Krsna szolgálatát. Mit jelent Sri-krsna-szankírtana? Szankírtana azt jelenti, teljesen, kimerítően, tökéletesen énekelni Sri Krsna transzcendentális dicsőségéről, neveiről, formáiról, tulajdonságairól és kedvteléseiről. A szankírtanát megfelelően kell végezni, elkerülve a tíz sértést.
A Padma Purána sorolja fel a tíz fő sértést a Szent Név zengésében. A legnagyobb sértés gyalázni a szádhukat, és úgy gondolni a gurura, mint közönséges emberre. Hogy tűrheti el Sri Krsna, ha gyalázzuk vagy ócsároljuk azokat, akik Neki kedvesek? Hogy tűrheti el az Úr, ha megsértjük lótuszvirág lábaikat? Ha megsértjük őket, hogyan tűrheti el az Úr? Ez a legnagyobb sértés, és mindent meg kell tennünk, hogy elkerüljük.
Mindig vizsgáljuk magunkat és a hibáinkat, mert ez segít abban, hogy megjavuljunk. A feltételekhez kötött lelkek legnagyobb hátránya, hogy magukban csak a jó tulajdonságokat látják, és másokban csak hibákat. De a vaisnavák és a bhakták hibáit nem szabad látnunk, akkor sem, ha vannak. Nézzük inkább a saját hibáinkat, és ügyeljünk arra, hogy lássuk mások kvalitásait. Akkor haladhatunk. A hibakeresési tendencia vezet oda, hogy megsértsük a vaisnavákat. Ezért tanította meg nekünk Sri Csaitanja Maháprabhu, hogyan kell Sri-krsna-szankírtanát végezni. Legyünk alázatosabbak, mint a fűszál, türelmesebbek, mint a fa, tiszteljünk mindenki mást, és ne követeljünk semmi tiszteletet magunknak. Ha ezzel az attitűddel, a szívünkből zengjük a mahámantrát, elérjük az örök boldogságot. Megtudjuk, hogy Krsnáé vagyunk, az Ő örök szolgái.
hare krsna hare krsna krsna krsna hare hare
hare ráma hare ráma ráma ráma hare hare
Rádháránihoz és Krsnához kell kiáltanunk a szívünk mélyéből. Ha megtesszük, Krsna azonnal idejön hozzánk. Itt van bennünk, és minden erőt megadott a nevének. Ha a Vele való kapcsolatunk tudatában mondjuk ki a nevet, elmerülünk az ánanda és a Krsna-prema óceánjában. Aztán valahányszor kimondjuk a nevet, minden lépésre