Prajódzsana
Az odaadás beteljesülése
Mi az élet végső célja az összes élőlény számára a világban? A végső cél az, hogy szeressük Sri Krsnát. Egész évben erről kell beszélnünk, nemcsak fél órát. Bárhová megyünk, erről kell beszélnünk.
Srinátha Csakravarti, egy nagy indiai szent Csaitanja Maháprabhu filozófiai iskolájában, összefoglalta a tanításokat egy szanszkrit versben:
Ki az imádat legmagasabb tárgya? Sri Krsna. Itt Csaitanja Maháprabhu Vradzsendra-nandana Krsnáról, Nanda Mahárádzsa, Vradzsa királya fiáról beszél. Vradzsa azt jelenti, „ahol a tehenek legelnek.” Nanda Mahárádzsa a tehénpásztorok (gopák és gopik) királya (indra). Nanda Mahárádzsa fia, Nanda-nandana Sri Krsna az imádat legmagasabb tárgya. Nanda-nandana azt jelenti, „Nanda fia.” Vrndávana Nanda-nandana Krsna transzcendentális birodalma, és Ő ott sokféle kedvtelést élvez.
Miért utasított minket Csaitanja Maháprabhu, hogy Nanda-nandana Krsnát imádjuk? Csaitanja Maháprabhu nem adott olyan utasítást, hogy a félisteneket imádjuk, vagy Paramátmát, aki a jógik imádatának a tárgya. Nem mondta azt sem, hogy Brahmant imádjuk, és aztán eggyé váljunk az Abszolút forma nélküli arculatával, ami a gjánik célja. Még azt sem tanította, hogy Krsna különböző formáit imádjuk, akiknek különféle kedvteléseik voltak, pl. Ráma, Narasimha vagy Vámana. Krsna megjelenik a kedvtelései során, mint Mathurádhisa Krsna, Kuruksetra Krsna és Dvárakádhisa Krsna. De Csaitanja Maháprabhu kifejezetten azt mondta, hogy Nanda-nandana Sri Krsnát imádjuk. Miért?
A válasz az, hogy Nanda-nandana Krsnát minden lehetséges kapcsolatban imádhatjuk, ahogyan kívánjuk. Másrészt nem lehetünk mindenféle kapcsolatban a Legfelsőbb Úrral Nárájana formájában. Nárájana Isten fenséges formáját mutatja be, és mi csak távolról barátkozhatunk Vele. Az emberek félnek Nárájana közelébe menni, mert Ő egy fenséges király szerepét játssza. A bhaktái lehetnek a barátai, de a bizalmasságot meggátolja a félelem. Hiányoznak az olyan raszák is, mint a szülői viszony vagy a szerelmes kapcsolat. Így azok, akik a Legfelsőbb Urat úgy akarják szolgálni, mint a kebelbarátjukat, a fiukat vagy a szerelmesüket, nem érhetik el ezt a fajta kapcsolatot az Úrral, Nárájana formájában. Ezért Nárájana nem lehet minden bhakta közös központja.
Krsnával, Vrndávana tehénpásztor fiújával azonban mindenféle bizalmas kapcsolat lehetséges, és az imádat e különféle fajtái közül a gópik szerelmes imádata a legjobb. A gópik valamennyi érzéküket a legteljesebb mértékben lefoglalták Sri Krsna szolgálatában, és a gópik közül Sri Rádhá a legjobb, Sri Krsna abszolút társa. Ő személyesíti meg Krsna belső, extatikus szeretet-energiáját, és Krsna iránti odaadását semmihez nem lehet hasonlítani.
*
Krsnában tizenkét raszát találunk. Rasza a kapcsolat íze, a boldogság íze, amit az érez, aki egy adott kapcsolatban van Krsnával. Öt fő rasza van (mukhja-rasza), éspedig sánta (semlegesség), dászja (szolgálat), szakhja (barátság), vátszalja (szülői viszony) és mádhurja (szerelmes kapcsolat). Van még hét másodlagos vagy gauna-rasza, éspedig hászja (nevetés), abhhuta (csodálkozás), víra (hősiesség), karuna (részvét), raudra (harag), bhajánaka (félelem) és bibhatsza (undor). Mindezeket a raszákat leírja a Srimad Bhágavatam. Elmondja, hogy a gonosz király, Kamsza meg akarta ölni Krsnát. Kamsza azt gondolta, „Építek egy nagy stadiont. Meghívom Mathurá és Vradzsa összes lakóját, hogy jöjjenek el, és vegyenek részt. Lesz egy birkózó meccs. A birkózók harcolnak Krsnával és Balarámával, és megölik őket.” Kamsza tehát intézkedett, és sok látogató eljött, hogy megnézze a birkózást a nagy stadionban. Amikor Krsna és a bátyja, Balaráma beléptek a birkózó arénába, minden néző másként látta Krsnát (Srimad Bhágavatam 10.43.17).
Mind a tizenkét rasza megnyilvánult. Az első volt a víra-rasza: a harcos rasza. A birkózók így látták Krsnát. A közönséges nézők úgy látták, mint csodálatos embert: adbhuta-rasza. Valamennyi gópi ott volt, és ők úgy látták Krsnát, mint a legjobban szeretett férjüket – sztrínám szmaro múrtimán.
Krsnát a barátai a barátjuknak látták – gopánám szva-dzsano. A tréfálkozó hangulaot (hászja-rasza) is meg lehet találni a barátok közötti kapcsolatban. Pl. Krsna barátja (szakhá) Madhumangala ellopja Krsna édességeit, és tréfás hangulatot teremt. A humoros rasza másodlagos, vagy gauna-rasza, a fő rasza pedig a szakhja-rasza vagy baráti kapcsolat. Látjuk, hogy a szakhja-raszában a hászja-rasza inspirálja a szeretet érzéseit.
Az elnyomó természetűek féltek, amikor Krsnát látták. Azt gondolták, eljött a büntetésük. Nagyon féltek, mert haragosnak, dühösnek látták Krsnát. Ez a bhajánaka-rasza. És minden szülő a szeretett gyerekét látta Krsnában – szva-pitohsisuh. Ez vátszalja-rasza. A karuna-rasza is a szülői szeretet része. Karuna részvétet vagy szánalmat jelent. Amikor látták, mi történik előttük – egy kis gyerek áll szemben azokkal a nagyszerű birkózókkal – szánalmat éreztek. A karuna-rasza tehát benne van a szülői raszában.
Kamsza most azt gondolta, hogy a halál jött el érte – mrtjur-bhodzsa-pater. Nagyon szörnyűnek látta Krsnát. Krsna nem szörnyű, de Kamsza így látta. A tudatlanok csupán embernek látták – virád avidusám. A jógik úgy látták Krsnát, mint a Legfelsőbb Igazságot, sánta-raszában, míg a Jádavák dászja-raszában, a szolgálat hangulatában tekintettek Krsnára. Egyedül Krsnában találjuk meg az öt fő és a hét másodlagos raszát. Mindenféle raszát tapasztalhatunk, ha Krsnát szolgáljuk, de nem kaphatjuk meg ugyanezt az eredményt, ha az Úr bármely más formáját szolgáljuk.
Kavirádzsa Goszvámi azt írta a Csaitanja-csaritámrtában, hogy 50 isteni tulajdonságot találni a lelkekben, nagyon kis mértékben. Még öt tulajdonságot találni, teljesebb mértékben, Sivában és Brahmában. További öt van jelen teljes mértékben Nárájanában vagy Visnuban. Ez összesen 60 isteni jellemző vagy tulajdonság. És van négy más, amit sehol máshol nem találni, csak Krsnában. Ezek a tulajdonságok Krsna lílájának hasonlíthatatlan édessége (lílá-mádhurja), formájának édessége (rúpa-mádhurja), fuvolájának édes hangja (venu-mádhurja), és a szeretetének édessége (prema-mádhurja). Krsnának sok csodálatos kedvtelése van, és ezekben édes formát ölt. Nem úgy jelenik meg, mint óriás, mindenféle fegyverrel. Nem harcol Pútanával, a boszorkánnyal, hanem olyannak tűnik, mint egy bébi. Úgy öli meg, hogy kiszívja a mellét, édességet mutat irányában. Ez a Krsna-lílá csodája. Látjuk azt is, hogy megtartja az édes formáját, mégis fölemeli a Góvardhana hegyet a balkeze kisujjával. Nem ölt nagyon nagy és erős alakot ahhoz, hogy ezt megtegye. Krsna kisfiúként győzte le Káliját, a nagy kígyót, amikor ráugrott a sok ezer fejére. Isten egyetlen más formájában sem találni ilyen csodálatos kedvteléseket.
Krsna társai is nagyon édesek. A barátai a vállára másznak, hogy gyümölcsöt szedjenek a fák tetejéről. Aztán megízlelik a gyümölcsöt, mielőtt odaadják Krsnának, hogy lássák, elég jó-e. Mennyi szeretet! Mennyi bizalmasság! Vradzsában nincs fenséges arculat. Ott úgy gondolnak Krsnára, mint a kebelbarátjukra. Krsnát a szülei úgy szeretik, mint a saját fiukat. És Krsna anyja, Jasodá Dévi még fegyelmezni is próbálja, azt gondolja, különben a jövője rossz lesz… Isten jövője rossz lesz! És Nanda Mahárádzsa nagy szeretettel szól Krsnához, „Lala, hozd ide a papucsomat.” Mi ez? Megparancsolja Bhagavánnak, hogy hozza oda a papucsát. És Krsna szalag, hozza a papucsot, és a fejére teszi. Ezt látva, Nanda Mahárádzsa azt gondolja, hogy amikor a fia felnő, nagyon jó lesz. Krsna és Nanda Mahárádzsa egymás felé szaladnak, és átölelik egymást.
Akárhogy is van, a gópik Krsna iránti szeretetét nem hasonlítatjuk semmi máshoz. Ez páratlan. És Krsna fuvolájának a hangja! Amikor a gópik meghallják a fuvola hangját, futnak Krsnához, ott hagynak minden kötelességet, és még a bébijeiket is. A hegyek megolvadnak, amikor hallják a vamsi-dhvanit: Krsna fuvolájának hangját. A hang hallatára a Jamuná folyó az ellenkező irányba folyik. Minden olyan szép, hogy még Krsnát is vonzza a saját szépsége és szeretete. Nincs nagyobb Nála, senki nem egyenlő Vele.
*
Brahmá, akire a Legfelsőbb Úr a teremtés munkáját bízta, Krsnát az édessége miatt nem tudta felismerni. Nem hitte el, amikor hallotta, hogy Krsna, a vradzsai tehénpásztor fiú maga Isten. Azt gondolta, „Hogyan lehetne Ő Szvajam-Bhagaván? Ő Nanda Mahárádzsa, egy tehénpásztor fia, a teremtményeim egyike. Nem lehet Bhagaván. Egy tehénpásztor fiúnak nincs fensége – semmi! Bhagaván minden fenséggel rendelkezik, de ez a Krsna az erdőben kószál a tehénpásztor barátaival, és nincs értékes tulajdona. Erdei virágfüzért és a hajában egy pávatollat visel. Hogyan mondhatja bárki, hogy Ő Bhagaván? Egy paraszt nem lehet Bhagaván.”
Élt akkoriban egy démon, Aghászura, aki meg akarta ölni Krsnát és a tehénpásztor fiúkat. Aghászura fölvette egy óriási kígyó formáját, és akkorára nyitotta a száját, hogy a tehénpásztor fiúk messziről csinos barlangnak vélték. Látták, hogy egy út vezet a barlangba, ami persze a kígyódémon nyelve volt. A tehénpásztor fiúk azt gondolták, hogy Aghászura szája egy barlang, besétáltak, és a démon azonnal lenyelte őket. Amikor Krsna látta, hogy mi történt, elhatározta, hogy megmenti a barátait. Követte őket a démon szájába, aztán kiterjesztette magát. A teste egyre nagyobb és nagyobb lett, elzárta a kígyó torkát. A kígyó nem tudott lélegzeni, és hamarosan megfulladt. Brahmá elcsodálkozott, amikor látta, hogy Krsna megölte Aghászurát, „Hogyan ölhetett meg egy tehénpásztor fiú egy ilyen hatalmas démont?” Eldöntötte, hogy utánajár, Bhagaván-e Krsna, vagy nem.
Közben Krsna, aki nagyon szerette a pikniket, egy tó partjára ment a barátaival. A tehénpásztor fiúk hoztak egy kis ételt Krsnának, és már korábban felakasztották a fákra a piknik helyén, hogy senki ne vigye el. Amikor megérkeztek, levették az ételes zacskókat a fákról, és etetni kezdték Krsnát – de csak miután előbb megízlelték az ételt, és kipróbálták. Ha jó volt, akkor így szóltak: „Krsna! Kanhaijá! Ez nagyon finom, kóstold meg!” Aztán odaadták Krsnának.
Ebben a pillanatban jött Brahmá, és amikor látta, hogy Krsna elveszi a tehénpásztor fiúk ételmaradékait, megint ezt gondolta, „Ez nem lehet Bhagaván – nem több, mint egy paraszt.” Brahmá túró és rizs keveréket is látott Krsna bal kezében. A védikus szentírások azt mondják, hogy jobb kézzel kell enni, nem ballal. Brahmá tehát azt gondolta, „Azt sem tudja, melyik a jobb és a baloldal, nem lehet Bhagaván. Csak egy tudatlan falusi.” Azt is látta, hogy Krsna egy fuvolát dugott az övébe, és a hóna alatt egy bivalyszarv kürt van. A tehénpásztor fiúk nagyon családiasan beszéltek vele, egyáltalán nem tisztelettel. Brahmá azt gondolta, „Bhagavánt messziről kell tisztelni, dandavat-felajánlásokkal. Tisztelettel kell beszélni Vele. Hogy tűrheti el Bhagaván ezt a viselkedést?
Egyszer csak a tehénpásztor fiúk ezt mondták Krsnának, „Mennünk kell, hozzuk el a borjakat, különben későn érünk haza.” De Krsna azt felelte, „Nem, maradjatok itt és pihenjetek, majd Én elhozom a borjakat.” Krsna elment a borjakért, de nem találta őket, mert Brahmá ellopta és elrejtette egy barlangban. Krsna elbúsult, és mindenkit megkérdezett, akit látott, „Elvesztek a borjaink, nem láttad őket? Hogy mehetek haza nélkülük?”
Mire Krsna visszaért a piknik helyére, Brahmá ellopta a tehénpásztor fiúkat is, és ugyanabba a barlangba vitte őket a Szumeru hegyen, ahol korábban a borjakat elrejtette. Krsna leült, és sírt. Brahmá megfigyelte, és mosolygott. Ezt gondolta, nagyon elégedetten, „Bhagaván mindent tud. Ha Krsna a Legfelsőbb Úr lenne, visszavenné a borjakat erőnek erejével. De Ő nem tudja, hol vannak a borjak és a tehenek, és nem tudja visszaszerezni őket. Igazam volt, csak egy közönséges tehénpásztor fiú.” És elment.
Miután Brahmá elment, Krsna is elmosolyodott, és kiterjesztette magát éppen annyi borjúvá és tehénpásztor fiúvá, ahányat Brahmá ellopott. Amikor hazament, a tehenek nem tudták, hogy elvesztették a borjaikat, és a gopák és a gópik sem tudták, hogy elvesztették a gyerekeiket. Krsna számára minden lehetséges. Hogy teljesítse a gopák és a gópik vágyait, akik azt szerették volna, ha Ő a fiuk, Krsna eljött, mint a fiaik. A gopák és a gópik mindig azt gondolták, hogy Nanda és Jasodá nagyon szerencsések, mert Krsna a fiuk. Most azonban eljött hozzájuk, mint a saját fiuk, és nem ismerték fel. Csak nagyon nagy szeretetet éreztek, amikor megérintették, mert ez csak Krsnával lehetséges. Elmerültek az ánanda óceánjában.
Vrndávana tehenei nem voltak közönséges tehenek. Mind bölcsek voltak az előző életükben. A tehenek általában a saját borjaikhoz vonzódnak, de most, hogy Krsna vette föl a borjaik formáját, elszakították a köteleiket, és odarohantak hozzájuk. Töviseken át rohantak, megsérültek, véreztek, ilyen nagy volt a szeretetük. Mivel annyira vágyakoztak Krsna után, maga Krsna jött el, mint a borjaik, hogy szopjon a tőgyükből. Krsna csak ezért jött el egy egész évre – hogy elégedetté tegye őket, és teljesítse a vágyaikat.
Brahmá egy év után jött vissza. Látta, hogy ugyanazok a borjak és tehénpásztor fiúk vannak ott, mint azelőtt. Azt gondolta, „Lehetetlen! Nem lehet. Mindet bezártam a hegyi barlangba. Nem értem.” Ezekkel a gondolatokkal ment vissza a Szumeru hegyhez, és látta, hogy még mindig ott alszanak ugyanazok a borjak és tehénpásztor fiúk. Megint visszament Vrndávanába, és ott is látta a teheneket és a fiúkat. Lassan megértette a helyzetet, és ezt gondolta, „Illúzióm minden teremtményt megtéveszt, de most engem tévesztett meg az Uram.” Aztán abszolút menedéket vett Krsnánál, és a bocsánatáért imádkozott. Miután menedéket vett, Krsna kegyes volt, és megmutatta neki a fenséges négykarú Vászudéva formáját minden egyes tehénpásztor fiúban és borjúban. Ekkor Brahmá így szólt (Srimad Bhágavatam 10.14.1):
„Te vagy az imádat legmagasabb tárgya. Tudom, hogy ez igaz. Te vagy minden oknak az oka, valamennyi avatára forrása, minden rasza tulajdonosa. Tested olyan színű, mint az esőfelhők. Ruhád ragyog, mint a villám, arcodat még szebbé teszik gundzsá fülbevalóid és a pávatoll a hajadban. Különféle erdei virágok és levelek füzéreit viseled, itt állsz szépségesen egy terelő bottal, egy bivalyszarv kürttel és egy fuvolával, kezedben egy falat étellel.”
Így ismerte el Brahmá a legédesebb Úr, Sri Krsna teljhatalmát. Az egész teremtésben sehol nincs Hozzá hasonló.
*
A Krsna-lílában azt találjuk, hogy egy napon nem voltak szolgák Nanda Mahárádzsa házában. Jasodá anya maga köpülte a vajat a tejből. Miközben a tejet köpülte, odament hozzá a kisgyerek Krsna. Krsna csak épp hogy megtanult járni, és azt a kedvtelést játszotta, hogy éhes. Így szólt, „Anya, hagyd abba a köpülést, éhes vagyok. Adj Nekem tejet!” Jasodá azt felelte, „Nincsenek itt a szolgák, és dolgom van. Ne zavarj.”
Amikor Krsna ezt hallotta, szépen elmosolyodott, és megragadta a köpülőbotot. Elbűvölte Jasodát, aki a gyereket az ölébe vette, hogy megszoptassa, de éppen ekkor forrt fel a tej a tűzhelyen. Jasodá ezt mondta Gopálának, „Mássz le, felforrt a tej.” De Krsna még nem lakott jól, és nem akart lemászni. Azt mondta, „Adjál még tejet.” Jasodá letette Krsnát, és odaszaladt a tűzhelyhez. Krsna ezért nagyon megharagudott, és el akarta törni a joghurtos edényt. Bár még félt az anyjától, csendesen addig ütögette az edényt egy kis kővel, míg eltört, és a joghurt kifolyt a földre. Aztán látta, hogy más edények és lógnak a mennyezetről, felmászott a mozsárra, és mindet eltörte.
Néha a többi gópi panaszkodott Jasodának és Nanda Mahárádzsának. Panaszkodtak, hogy Krsna nagyon pajkos, és éjszaka bemegy a házaikba. Ezt mondták, „Lámpákat gyújtunk, hogy távol tartsuk a tolvajokat, de a fiatok elfújja. Aztán ellopja a vajunkat.” Nanda megkérdezte Krsnát, „Kanhaijá, te voltál?” „Nem, apa, én nem. Hazudnak.” Krsna nagyon ártatlan képet vágott, mint egy szádhu vagy szent. Amikor a szülei látták ezt az ártatlan arckifejezést, azt gondolták, lehetetlen, hogy ilyet tett volna. Nanda Mahárádzsa ezt válaszolta a gópik vádjaira, „Sok ezer tehenem van. Vradzsa királya vagyok. Miért menne a fiam másnak a házába vajat lopni?” Krsna azért ment el néha mások házába, hogy alkalmat adjon nekik a szolgálatra. Általában a szülei nem engedték meg Neki, hogy máshova menjen enni. Maguk is nagyon szerették Krsnát. Ezért cselekszik néha úgy, mint a tolvaj, minden bhaktának megadja az alkalmat, hogy szolgálják, teljesíti a vágyaikat. Látszólag Krsna mindent tönkretett, beleevett a joghurtba, és megetette a majmokat. De a joghurt azoknak a teheneknek a tejéből készült, akik azt akarták, hogy az Ő szolgálatában használják. Krsna tehát igazából mindenkinek alkalmat adott arra, hogy szolgálja Őt.
Amikor Jasodá visszatért a tűzhelytől, látta, mit csinált a rosszcsont Krsna. Összetörte az edényeket, és a majmokat etette. Ezért meg akarta büntetni. Azt gondolta, „Ha nem tanulja meg a leckét, milyen lesz a jelleme,” Jasodá tehát elhatározta, hogy elveri a Legfelsőbb Úr Bhagavánt egy nádpálcával, javít a jellemén. Csendben odament Krsnához, és remélte, hogy el tudja kapni. De amikor már majdnem elkapta, Krsna felugrott, és elszaladt. Hamarosan Jasodá már az udvarban kergette Őt, de hamarosan elfáradt, és lassabban mozgott. Bár senki sem képes elfogni Krsnát, Ő maga is lassabban szaladt, hagyta, hogy elfogja, csak mert olyan tisztán szerette.
Jasodá szólt, „Mit csináltál? El foglak verni!” Krsna félt az anyja kezében tartott nádpálcától, és sírva fakadt. Még a halál istene is fél Krsnától, a Legfelsőbb Úrtól, de Ő fél, amikor egy nádpálcát lát az anyja kezében. Hogyan van ez? Ez a Vradzsa prema. A Vradzsavászik nem látják Krsnát Istennek. Csak teljes szívükről szeretik Őt.
Aztán Jasodá megszánta Krsnát, és elhatározta, inkább megkötözi egy kötéllel, hogy ne rosszalkodjon tovább. Megpróbálta a hasa köré kötni a kötelet, de két ujjnyival rövidebb volt. Egyre több kötelet hozott, de mindig túl rövid volt. Bár az egyik oldalon azt látjuk, hogy Krsna korlátozott volt, mint kisfiú, valójában Ő még a látszólagos behatároltságban is határtalan.
Miért volt mindig két ujjnyival rövidebb a kötél? Mit jelent ez? Az egyik hüvelyk Krsna kegyét jelenti, a másik az őszinte szolgálatot, amellyel idevonzhatjuk a kegyét. Jasodá soha nem hagyja abba Krsna szolgálatát, és végül ezért engedte meg neki Krsna, hogy megkötözze a szeretete kötelével. Nekünk is ilyen őszintén kell szolgálnunk a gurut és a vaisnavát; akkor mi is vonzzuk a kegyüket.
*
Rúpa Goszvámi írta ezt a dalt:
„Ha még mindig a barátaiddal akarsz szórakozni, akkor ne menj Vrndávanába. És ha Vrndávanába mész, különösen ne menj a Kési Ghathoz. Ott veszély leselkedik. Mi az a veszély? Sri Hari, maga Krsna, aki fölvette Góvinda formáját, Góvinda vigraha dhari. Az a veszély, ha odamész, és meglátod Őt, ha meglátod Góvindát, akkor nem tudsz visszatérni a közönséges családos élet megszokott szórakozásaihoz.”
Szemei nézése, ravasz pillantása nagyon veszélyes – najane bankima-drsti mukhe manda-hász. Nem egyenesen áll, hanem tri-bhangában, három ívben. Ha beléd hatol ez a Krsna, nem fog kijönni. Ha Nárájana lép be, lehet, hogy kijön. Nárájana egyenes. De Krsna görbe, mint egy horog, és ez veszélyes.
A színe olyan, mint az esőfelhőé – varna szamuddzsvala sjáma. Látjuk, hogy tavasszal a fák levelei olyan frissek. Krsna sem öreg, hanem fiatal, serdülő. Ajka is nagyon veszélyes, és ha meglátod a pávatollat a fején, nem fogsz tudni visszatérni a családi életbe. Ezért, ha a barátaiddal akarsz szórakozni, akkor ne menj Vrndávanba, és ne nézz rá Krsnára.
Sajnos mi elmegyünk Vrndávanába, és mégis visszatérünk. Nincs ilyen odaadásunk. Ha valaki igazán Góvinda után sóvárog, akkor nem térhet vissza a világi életéhez. Megszakadnak a világi kapcsolatai. Az odaadás akkor bontakozik ki, ha társulunk az Úr tiszta bhaktáival. Kegyükből elérhetjük a Krsna-premát, az Istenszeretetet, az élet végső célját.