Bevezetés
Három témát tárgyalnak a Védák, India szentírásai. Ezek szanszkrit nevei szambandha, abhidéja és prajódzsana. A szambandha a végső valóság természetével foglalkozik: ki Isten, mi a lélek és a tapasztalt világ természete, és mi a kölcsönös kapcsolatuk? A szambandha, az imádat vagy odaadás gyakorlása akkor kezdődik, amikor megismertük a kapcsolatokat. Ezt nevezik abhidéjának, amely ugyanaz, mint a szádhaná, vagy lelki gyakorlat. A szádhanának különféle fajtái vannak, de az igazi szádhaná az odaadás, vagy bhakti. Mi tehát a végső célunk, a prajódzsana? A legmagasabb célunk a szeretet Krsna iránt, Krsna-prema.
Krsna azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy Ő minden oknak az oka. Végső értelemben Krsnát tekintjük a Legfelsőbb Úrnak, mert mindenféle kapcsolatot tapasztalhatunk Vele.
Ha egyszer elismertük, hogy Krsna a végső cél, hogyan nyerhetjük el az Iránta érzett szeretetet, a Krsna-premát? Krsnához csak a bhaktin keresztül lehet eljutni. A szádhaná nem más, mint bhakti, a életünk és a gyakorlásuk végső célja a prema – Sri Krsna transzcendentális, isteni szeretete. A négy purusártha (az emberi élet céljai, ahogyan azokat a Védák felsorolják – dharma, artha, káma és móksa) egyikét sem lehet a végső célnak tekinteni. Dharma világi áldozatokat jelent, amelyeket azért végeznek, hogy eljussanak az anyagi univerzum felsőbb világaiba. Ha a dharmára vágyakozunk, nem érhetjük el a prema legmagasabb kincsét. Artha gazdagságot, káma a kéjvágy teljesülését, és móksa a felszabadulás vágyát jelenti. De ezek egyike sem vezet el az élet végcéljához, az Istenszeretethez. Életünk arra való, hogy a bhaktit gyakoroljuk, és egy percnyi késedelem nélkül rá kell lépnünk az odaadás útjára.