Világvége
A világ minden részében rebesgetik, hogy egyszer vége lesz a világnak. Egyesek örömmel, mások félelemmel várják, de minden világvége-elképzelésben közös, hogy nem annyira világvégéről van szó, hanem egy általános, nagy megújulásról. Félnivalója persze marad az egyénnek, mert nem biztos, hogy mindenkinek kedvére lesz ez a megújulás.
Földünk legrégebbi, vagy védikus civilizációja nem lineáris gondolkodású, más szavakkal, a teremtést nem tartja egyszeri és megismételhetetlen eseménynek. Nagy ciklusok váltják egymást, amelyet nem a Biblia értelmében vett teremtés, hanem egyfajta megnyilvánulás vezet be; a nagy ciklus lezárása pedig azt jelenti, hogy egy időre minden visszatér a megnyilvánulatlanba. „Kezdetben minden élőlény megnyilvánulatlan, középső szakaszukban megnyilvánulnak, majd ismét megnyilvánulatlanok lesznek,” tanítja a Bhagavad-gítá. A nagy ciklus valóban nagyon hosszú, összesen 4,320.000 emberi év, amelyből 1,728.000 esik az aranykorra, 1,296.000 az ezüst-, 864.00 a réz- és 432.000 a vaskorra, amelyben most élünk. Ez Kr.e. 3102 február 18-án kezdődött, vagyis most éppen 426.892 év van a következő pralajáig, amit viszont majd sok-sok évmillió után követ az új kezdet. De mindkettő csak relatív, mert az élet örök, nem semmisül meg soha.
A Srimad Bhágavatam leírja a közelgő világpusztulás jeleit: „Száz évig nem lesz eső a földön. Az aszály éhínséghez vezet, és az emberek szó szerint felfalják egymást… A nap borzalmas sugaraival felszívja az óceán, az élőlények és a föld összes vizét… Ezután fellobban a megsemmisülés nagy tüze az Úr Szankarsana szájából. A szél hatalmas ereje elviszi, és ez a tűz mindenütt ég az egész univerzumban, megperzselve a kozmosz élettelen héját… Több, mint száz évig fúj a pusztulás nagy és rettenetes szele, és a porral lepett ég elszürkül. Ezután sokszínű felhők csoportjai gyülekeznek, iszonyú mennydörgéssel, és száz éven át csak árvíz-esőt ontanak. Akkor az univerzum héja megtelik vízzel, és egyetlen kozmikus óceánt alkot.” (SB 12.4.7-13)
A fenti számítás szerint tehát 426.892 év múlva jön el a Legfelsőbb Úr Kalkin formájában, aki egy Visnujasasz nevű bráhmana fia lesz, és Sambhala faluban születik meg. Teljes harci díszben, hófehér paripán lovagolva törli el az ellenséget a föld színéről, véget vet minden gonoszságnak, és bevezeti az új aranykort. Indiában a világvége legfeljebb azért okoz rémületet, mert nem ér semmit, a gonoszok előbb-utóbb ismét megjelennek a földön, és ott folytatják, ahol abbahagyták. A pralaja nem szünteti meg a karma működését.
A védikus kultúra örökösei közül a régi görögök öt világkorszakot különböztettek meg: arany, ezüst, réz, héroszi, és a jelenlegi vaskorszak. Úgy tudták, van egy titokzatos sötét bolygó, amely állandóan kíséri a földet, és befolyásolja a sorsát. Az aranykorban aphélionban van, nagyon távol, most viszont már nagyon sötét árnyakat vet, és hamarosan eléri a periheliont. Ekkor a föld tűzben vagy vízben jórészt megsemmisül, de amint a sötét bolygó távolodik, egyre jobbak lesznek a körülmények, és ismét megjelenik az élet. Még az Olümposz lakói is elpusztulnak, majd újra megszületnek.
Időnként meghaló és újraéledő félistenek népesítik be az északiak és a germánok mondavilágát, akik szintén a védikus civilizáció örökösei. Wagner jóvoltából mindenki megtudhatja, hogy milyen lesz a Ragnarök, Az istenek alkonya. Wagner persze alaposan átköltötte a mítoszokat.
A régi egyiptomiak csak laza kapcsolatban álltak a védikus törzsekkel, amelyek olyan sok mai európai és ázsiai nép ősei. Az egyiptomi halottak könyve, a túlvilágon utazó halottak eligazodását segítő és védelmező koporsószövegek gyűjteménye megőrzött egy legendát, amit a világvége jeleinek vagy elérkezésének lehet értelmezni.
Mesz-em-heter papiruszáról van szó, amely elmondja, hogy megjelenik nyolc krokodildémon, hurkot vetnek, és elfogják Re napistent, aki
Oldalán fekszik, arccal a föld felé.
Sürögnek körülötte az isteni lények,
Buzgón igyekeznek őt feltámogatni.
A napisten elfogása azonban azt jeleni, hogy teljesen sötét lesz, a világ kihűl, és olyan lesz, mint a halott. Ekkor azonban megjelenik Septu, aki nem más, mint a megújult Re, elkergeti a krokodildémonokat, akik éppen az állatöv csillagait akarják felfalni. Szelket skorpióistennő segít a napistennek, aki újrateremti az egész világot, pontosabban elmondja a mágikus igéket vagy mantrákat, amelyek hatására megtisztul és kicsírázik mindennek a magva. Semmi sem veszett el a nagy kataklizmában: Re teste mindent megőrzött. Ez a figyelemre méltó gondolat egyébként idegen Egyiptomban, és feltehetően az indoeurópai népek őseivel való érintkezés eredménye.
A nagy piramis alapján többen a 2001-es évet számolták ki. A babiloni Berosszos szerint akkor pusztul el a világ, amikor a bolygók a Rák jegyében egyesülnek. Platón nyomán azt mondják, hogy a világnak éppen 10.800 éve van, Atlantisz elsüllyedésétől számolva. Ez kb. Kr.u. 200-nak felel meg.
Buddha azt jövendölte, hogy a tanításai 2500 évig állnak fenn, ekkor lesz vége a világnak. A tibeti buddhisták szerint már akkor, amikor a 13. dalai lámát elűzik Lhászából – ez már megtörtént.
Az árják egy jelentős csoportja kb. 3500 évvel ezelőtt hagyta el Indiát. Az Aral-tótól és a Kaspi-tengertől délre, az iráni felföldön telepedtek meg. Az indiai Rgvéda a különböző árja törzsek közötti szakítást a félistenek két pártra szakadásaként írja le. Ettől fogva az irániak az ellenséggel maradt félisteneket megtették démonoknak. Varuna velük tartott, ezért ő lett a főisten Ahura Mazda néven, míg az ellenséges félistenek királya, Indra, a főgonosz lett – Angro Mainju. Ezután az iráni vallás önállóan fejlődött, Zarathustra pedig jelentősen átalakította a Kr.e. 6. században. Szempontunkból a legfontosabb változtatás, hogy a reinkarnáció tanítását felváltotta az egyéni és közös végítélettel. A test halála után a jó lelkek a paradicsomba, a gonoszak a pokolba kerülnek. Mivel a legtöbb ember egyformán elkövet jó és a rossz tetteket, ezek a lelkek valamilyen köztes állapotban várják a végítéletet, amikor mindenkinek át kell haladnia a pokol szakadéka fölött, a Csinvat hídon. A kegyelemben részesültek szélesnek és simának találják ezt a hidat, de a többiek számára olyan lesz, mint a borotva éle.
A végítéletet a Zarathustra spermájából született megváltó, Szosjan vezényli le, aki, miután már mindenki eltávozott a mennybe vagy a pokolba, megalapítja az üres földön az igazság és a tisztaság uralmát, valamint átadná az új szent könyveket, ha lenne kinek. Mint látjuk, Zarathustra teljesen új gondolatokat vezetett be, amelyek aztán, kisebb-nagyobb módosításokkal átkerültek a zsidó, a keresztény és az Iszlám vallásokba. A világvégét váró, modern szektáknak is Zarathustra a szellemi keresztapjuk.
Szosjan, szó szerint jótevő, Messiás néven jelent meg az Ószövetségben. Sokat nem tudtak róla, csak annyit, hogy Dávid nemzetségében születik meg, és „az idők eljövetelekor” rendet tesz a világban.
Bár Józsue könyvében (18.1 és 18.10) Siloh azt a hely, ahol a gyülekezet sátorát felállították; Silohnak kezdték nevezni a Messiást is, mivel Jákob így szólt, amikor megáldotta a fiait, és Judára került sor: „Nem múlik el Judától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca a térdei közül; míg eljő Siloh, és a népek néki engednek.” (Gen. 49.10) Megerősítette ezt a Kabbala is, amennyiben ezt írja: A Targumban, az arameus Bibliafordításban (Mózes I.49.10) jabo siloh azt jelenti első olvasásra, Siloh el fog jönni. De a két szó számértéke 158, a Messiásé is, ez pedig a jel, hogy itt Jákob ősatya a Messiásra gondolt.
Közben nagy dolgok történtek a régi Iránban, akkori nevén Perzsiában is. Egyrészt a reinkarnáció tanítása szépen visszaszivárgott, ami feleslegessé tette a világvégét és az utolsó ítéletet. Másrészt a fundamentalisták szépen kiszínezték a zarathustriánus elméletet: Számos jel fogja megmutatni, hogy közeledik a világ vége. Idegen hadsereg hódítja meg Perzsiát, és nyoma sem marad az igazi vallásnak. Mások szerint eljön egy Malkusz nevű démon, aki iszonyú hideg telet varázsol, amelyben sokan elpusztulnak. Mindenképpen kiszabadul az Azi Daháka nevű démon, akit még Thraetaona zárt be Demávend hegyébe, valamikor a mitikus őskorban. A démonok mindent és mindenkit megsemmisítenek, kivéve a halhatatlan lelkeket. Zarathustra spermája az egész idő alatt ott úszik a Vorukasa tavon (Kaspi-tenger?). Most megfürdik ebben a tóban egy tizenöt éves szűz leány, és így fogan meg Szosjan, a megváltó. Feltámasztja a halottakat, akik azon a helyen bukkannak fel, ahol meghaltak. Ekkor mindenkinek át kell mennie egy megolvadt ércfolyón; a tűz megtisztít minden bűntől és szennytől. Sőt a megolvadt érc lefolyik a pokolba, és azt is megtisztítja. Szosjan eltöröl minden rosszat, betegséget és halált. A föld visszanyeri eredeti, lapos formáját, betömik a lyukat, ahol egykor a Sátán behatolt a tiszta teremtésbe. Az emberek ezentúl boldog halhatatlanságban élnek, megszabadulnak a táplálkozás és szaporodás kényszerétől: levegőből vagy fényből élnek.
Egyes szövegek szerint a nagy változás három részben zajlik le, először Usédar, majd Usédarmah jönnek, akik mindent előkészítenek Szosjan számára. Ekkor válik igazzá Zarathustra jövendölése az új emberekről: „Az országok igazi szosjanjai, jótevői lesznek ők, mert a te útmutatásaidat követik, Mazda, jó szándékkal és igaz tettekkel. Ők valóban Aesma (a harag) ellenfelei.” (Jaszt 48.12)
Mohamed jól ismerte a zsidó és a keresztény vallásokat, és a Korán egy része bibliai történetek magyarázata. Ami azonban az eschatologiát, vagyis „a végső dolgok tudományát” illeti, a perzsa tanítások közvetlen hatása erősebb, mint az ószövetségi változat. Minden mohamedán hisz egyfajta világvégében, amikor a halottak feltámadnak, és megtörténik az utolsó ítélet. Abban is egyetértenek, hogy a jók a paradicsomba, a rosszak a pokolba jutnak; csak ott van probléma, hogy kit kell jónak tekinteni. Egyesek azt tanítják, elég, ha az ember formailag eleget tesz a kötelességének, mindegy, hogy hol van a szíve. Mások szerint a paradicsomi élet egyetlen előfeltétele a hit, hogy Mohamed Allah prófétája. A hívőktől nem kérik számon a tetteiket. Angyalokra, prófétákra és mártírokra semmilyen szabály nem vonatkozik.
Ha egy ember meghal, a lélek Munkar és Nekir angyalok elé kerül, akik kikérdezik, és eldöntik, hol kell várakoznia. A legtöbb lélek a sírban marad, esetleg a jók a mekkai Zemzem kútban, a hitetlen lelkek a hadramauti Barahut kútban várják az utolsó ítéletet. A közelgő világvégét az jelzi, hogy az életfeltételek egyre rosszabbodnak, és az Iszlám törvényeit nem tartják be. Megjelenik a Daddzsál nevű hamis próféta, aki sok embert tévútra vezet. Eljönnek az Apokalipszis állatai, majd Góg és Magóg vezetésével egy harcias nép.
A végítélet napját Izrafil angyal harsonaszóval jelzi. Mindenki a korábbi testében támad fel, és megkapja a könyvét, amelybe feljegyezték a jó és a rossz tetteit. Ezután keresztül kell menni a Sirát hídon, amely a paradicsomba visz. A rosszak vagy a hitetlenek lezuhannak a hídról az örök pokolba.
Közben fontos események játszódnak le a földön is. Visszajön Isa, ez a Krisztus arab neve, megöli a hamis prófétát, Gógot és Magógot (akik eljövetelét már Ezékiel megjövendölte), valamint a disznókat. Fölveszi az Iszlámot, és megnősül. Ettől kezdve az embereknek csak egy alternatívájuk van: Iszlám vagy halál. Isa megalapítja a béke és igazság, a szeretet és a tolerancia birodalmát.
Egy másik Iszlám jövendölés szerint akkor lesz vége a világnak, amikor az ember a holdra lép. Sokan állítják, hogy ez nem is történt meg: manipulálták a felvételeket.
Utoljára hagytam a kereszténységet, mert itt akad a legtöbb világvége-váró. Ez nem véletlen, mert az Újszövetség nagyon sokat foglalkozik a halállal, testi feltámadással és az utolsó ítélettel.
Pál nagyon magabiztosan ír „ama napról:”
„Eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon.” (II. Tim. 4.7)
„Mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy Ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.” (II. Tim. 1.12)
Mindennek vannak ószövetségi előzményei, például Ézsaiásnál:
„És lesz ama napon: Meglátogatja az Úr a magasság seregét a magasságban, és a föld királyait a földön; és összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöcbe, és sok napok után meglátogattatnak.” (24.21-22)
A végítélet trombita- vagy harsonaszóval kezdődik:
„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, és feltámadnak először, akik meghaltak a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön át az Úr elébe a levegőben, és eképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1. Thes. 4.16-17)
„Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk, nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” (1. Kor. 15.51-52)
Ebből az is kiderül, Pál azt gondolta, hogy a világvége, a végítélet még az ő életében bekövetkezik: „a halottak feltámadnak… mi elragadtatunk azokkal együtt.” A közeli végítélet lehetősége komoly tényezője volt a kialakuló kereszténység sikerének. A végítélet elmaradása sokszor okozott csalódást, de nem ártott a hitnek.
Máté evangéliuma (13.38-42) leírja a harsonaszó utáni eseményeket:
„A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.
Amiképen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik; aképen lesz a világnak végén.
Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekesznek. És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lészen írás és fogcsikorgatás.”
Máté evangéliumában áll ez is (25.31-32, 34, 41):
„Mikor pedig eljön az embernek Fia az ő dicsőségében, és ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyi székébe.
És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől…
Akkor azt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta…
Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.”
Van egy hasonló leírás a Jelenések könyvében (20.12-15):
„És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt, és könyvek nyittatának meg, majd egy másik könyv nyittaték meg, amely az életnek könyve, és megítéltetének a halottak azokból, amik a könyvekbe vannak írva, az ő cselekedeteik szerint.
És a tenger kiadá a halottakat, akik őbenne voltak, és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, akik őnálok voltak, és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.
A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál a tűznek tava.
És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.”
Pontosan megtudjuk, hányan „nem vettetnek a tűz tavába:
„És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ővele 144.000-en, akiknek homlokán írva vala az ő atyjának neve.”
A Dies Irae, A Harag napja című himnusz a requiemek része. Celanoi Tamás írta a 13. században. Ő is ezt a témát variálja:
Ama végső harag napja
A világot tűznek adja…
Reszket akkor hold meg élő,
Ha megjön a nagy Ítélő,
Mindeneket lattal mérő…
Csodakürtök zengenek meg…
Aki még por, talpra támad…
Kézzel írt könyv nyílik ottan,
Világ terhe minden ott van
Ítéletre felrovottan.
(Sík Sándor fordítása)
Celanoi Tamás fő mondanivalója az, hogy a világban élő ember elkerülhetetlenül bűnös, nem is tud jó döntéseket hozni, a legjobb szándéka ellenére is csak vétkezik. Semmit sem tehet az üdvözüléséért, még imádkozni sem tud. Egyedül csak Isten indokolatlan kegyében reménykedhet:
Méltó imát nem tud ajkam,
Te könyörülj, Jóság, rajtam,
Ne veszíts el örök jajban.
A Dies Irae nagyon szép vers, azért mégis csak sértés azt feltételezni, hogy Isten pusztán szeszélyből megkönyörül az egyik lelken, míg a másikat örök kárhozatba küldi.
Persze mindenképpen jó lenne tudni, hogy mikor lesz ez a nap, mikor lesz vége a világnak? Máté szerint csak akkor, ha „az Isten országának evangéliuma hirdettetik majd az egész világon.” (24.14) A Jelenések szerzője szerint: amikor a hét angyal kitölti az Isten haragjának hét poharát (16.1). Ézsaiás azt mondja, „amikor a farkas a báránnyal lakozik, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú, az oroszlánkölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat.” (11.6)
Sokan vélték látni a jeleket, de Luthertől kezdve egymást érik azok, akik tudományos alapon próbálják ezt a napot kiszámítani. Maga Luther azt írta 1522-ben, hogy 1424-ben megnyílik az ég, és eljön az utolsó nap. Félreérthetetlenül megmutatja ezt a csillagok konstellációja. Közkézen forgott egy kis német rigmus, amely mindenkit istentelennek bélyegzett, aki ezt nem hitte:
Nincs messze az Úrnak napja,
Kor és idő megmutatja,
Az Úr Jézus újra eljő,
Közel van az eljövendő.
(Georg Heckhel)
Hittek is az emberek, még a naptárreformot sem akarták elfogadni, hiszen úgyis hamarosan vége lesz a világnak. Mivel nem lett, azt gondolták, talán nem a csillagok állását kell figyelni, biztosan benne van a nevezetes dátum a Bibliában, talán a Jelenések könyvében. Ki a teremtés feltételezett napjától, ki Nagy Konstantin zsinatjától, 325-től számolt – ezt az évet tekintették a keresztény egyház hanyatlása kezdetének. El is jutottak az 1585-ös évhez. A világnak 1585-ben sem lett vége, de az emberek továbbra is hittek a jóslatokban, és mindig akadt egy érdekes csillagállás, üstökös vagy bibliamagyarázó. Egy német versike szerint:
Nyolcvannyolccal van a vége,
Ez a legfontosabb éve,
Vagy vége lesz a világnak,
Vagy igen nagy csodák járnak.
Az asztrológusok tudni vélték, hogy a világ teremtésekor minden bolygó a Kos tüzes jegyében állt, és ez a konstelláció 1588-ban ismétlődik meg hetedszer és utoljára. Úgy számítottak, hogy ismét vízözön lesz. Amikor a vízözön elmaradt, Paracelsus előállt egy új dátummal: 1599. Ez sem jött be, mire a tanítványai óvatosabbak lettek, azt mondogatták, 1603-ban vagy 1604-ben új csillag jelenik meg a Kígyó vagy a Hattyú csillagképben, a 10. házban. Nem biztos, hogy vége lesz a világnak, de mindenképpen nagy változások jönnek.
Az angol Fludd a Jupiter mozgása alapján jutott el az 1604-es évhez, de ekkor még nem lesz vége a világnak, csak új próféták jelennek meg, és megnyílik Christian Rosenkreutz sírja.
A rózsakeresztesek azonban láthatatlanok maradtak, így nem sokkal később egy Hartlieb nevű német kiszámította, hogy ez a világ elpusztul ugyan 1645-ben, de rögtön eljön a földi paradicsom, megvalósul a legcsodálatosabb utópia, Macaria.
A rendszeresen megjelenő Halley-üstököst is kapcsolatba hozták a világ végével. Maga a felfedező csillagász közölt egy dátumot: 1758.
William Miller, egy amerikai baptista farmer 1843-44-re jósolta a világvégét; majd amikor ezek az évek is nyomtalanul elmúltak, kijelentette, hogy az új korszak láthatatlanul kezdődött meg. A baptista egyházból kizárták, de alapított magának újabb gyülekezeteket. Tanításainak az volt a lényege, hogy hamarosan újra eljön a Krisztus. Sokféle ilyen adventista csoport van, az egyikük azt állítja, eddig csak azért nem jött el a Krisztus, mert az emberek a szent szombat helyett a pogány vasárnapot ünneplik, és nem tartják be a régi rituális szabályokat (pl. megeszik a sertés húsát).
A „komoly bibliakutatók”, vagyis Jehova tanúi azt mondják, 1914-ben már vége is volt a világnak, mert megkezdődött a megígért ezeréves birodalom.
A Fehér Hegység Közössége, olasz spiritiszták egy csoportja, az 1960. július 14, hajnali 3 órás időpontot közölte. Ezt maga Isten közölte a szekta vezetőjével, aki Emman-nak nevezte magát (alias Elio Bianco), aki az üzenetet magnetofonszalagra vette, majd visszavonult családjával a Mont Blanc lejtőjére, hogy árvíz esetén gyorsan feljussanak a hegyre. Az árvizet hétezren vészelik át a Mont Blancon, négyezren Tibetben, közölte Emman.
Nostradamus dátuma 1999. július volt.
Igen veszélyesnek számított a 2000-ik év, aztán ez is elmúlt eseménytelenül.
Ma is sokan várják a világ végét, pl. a katolikus apostoli egyház, az új apostoli gyülekezet, templomosok, német pietista csoportok, utolsó napok szentjei (mormonok), hetedik napi adventisták és mások. Úgy hallottam, hogy a legközelebbi dátum 2014.