Vénusz
A Vénusz bolygó, népies nevén Esthajnalcsillag, korán felkeltette az emberek figyelmét, mint nagyon fényes égitest. Romantikusok a föld testvérbolygójának nevezik, bár nem sok a hasonlóság. A Vénusz majdnem szabályos kör alakú pályán kering, amelynek excentricitása kevesebb, mint 1 %. Nagyon lassú a tengely körüli forgása, a Vénusz egy napjának 243 földi nap felel meg. Kémiai összetétele hasonló a földéhez, de a föld lakói nagyon rosszul éreznék magukat a Vénuszon. Az atmoszféra többnyire széndioxidból áll, alkalmilag kénsav-felhőkkel, a nyomás elviselhetetlen, és a felszín olyan forró, hogy megolvad az ólom. Még a Merkúrnál is forróbb, bár majdnem kétszer olyan távol van a naptól.
A forró felszín nagy része síkság, nagyon jelentős vulkáni tevékenységgel. A felszínnek 85 %-a vulkáni kőzet vagy lávaömlés. A felszíni alakulatokat vénuszközeli istennőkről nevezték el: Gula-hegység, Laksmi-alföld, Szif vulkán.
A kevéssé vendégszerető Vénusz felületén számos kráter látszik, meteorok becsapódásának nyomai. Holdja nincs – bár 1672-ben az olasz Cassini „látott” valamit. Mások is látni vélték, el is nevezték Neith-ről, a harcias egyiptomi istennőről. Barnard még 1892-ben is látott valamilyen vénuszi holdat. Azóta Neith visszatért Szaiszba, és a Vénusz megint egyedül kering a nap körül. Mióta? Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Általában viszonylag fiatal bolygónak tekintik. Mondják azt is, hogy a pályafutását üstökösként kezdte, és csóvájának nyomai még látszottak 4-5000 évvel ezelőtt. A csóva nyomait az emberek tehénszarvaknak képzelték; ezért hozták kapcsolatban különféle istennőkkel.
A sumérek Anu, az ég leányát látták az Esthajnalcsillagban, és elnevezték Innin-nek vagy Inannának. Inannának sok feladata van, általában a szerelem és a háború istennője. Ezt mondja magáról:
Én vagyok a királynő, Uruk úrnője…
A víz, ha én felkavarom, többé nem tisztul meg,
A tűz, ha én fellobbantom, többé nem alszik ki,
Az Eannát, a földkerekség templomát én kaptam meg.
Ha a városra támadok, többé nem emeli égre a fejét,
Fenséges szavam a lázadó országot felforgatja.
Az ellenséges ország kútjában felkavarom az iszapot,
Tilmun országának kútjában mosom meg a fejem,
Kagylógyönggyel díszítem nyakam.
Ha én, az úrnő, egyet kiáltok a csatában,
Tántorognak a hegység istenei,
Szűk hegyi ösvényeken elém jönnek a hegység istenei,
Remegnek színem előtt a fejedelmek,
Elém állnak seregestől a fejedelmek…
Én iktatok be főpapot, királyt,
Én adok koronát a királynak,
Én adok pálcát a nép pásztorának.
(Kr.e. 1. évezred, Komoróczy Géza fordítása)
A sumér Iddin-Dagan király a Kr.e. 2. évezredben az Esthajnal csillagát látja a Vénuszban. Ezt írja:
Alkonyatkor különös csillag ő, Dilbad csillaga,
tündöklő fénybe vonja az eget.
Ha az alkonyat úrnője, a harcos, előlép az égből,
A nép az országban reá emeli a szemét.
Tisztálkodnak a férfiak, szépítik magukat a nők…
A juhok nyugvóhelyük felé sietnek…
Táncot lejtenek ünnepein.
Ha előlép alkonyatkor, olyan, mint a holdfény,
Ha előlép pirkadatkor, olyan, mint a napsugár.
Eléje állnak seregestől, hozzák peres ügyeiket.
A gonosztevőt gonosz ítélettel sújtja,
A benne lévő rosszat kiirtja,
Az egyenesre igaz szemmel tekint,
Jó sorsot szab neki.
(Részletek, Komoróczy Géza fordítása)
És hogy állunk a szerelemmel? A sumér irodalom nem tud arról, hogy Inanna szerelmes lenne, inkább csak megkíván valakit, úgy viselkedik, mint az utcalányok. De mégsem szerezheti meg mindenki. Amukor egy Sukelletuda nevű kertész megerőszakolta, az istennő vérrel töltötte meg a csatornákat, a kerteket vérrel öntözte. Sukelletuda rémülten menekült, – sajnos itt az írás megszakadt, a folytatás egyelőre nem került elő.
Az akkád hódítók megörökölték a sumér istenvilágot, az ékírásos táblákkal együtt. Inannát Istárnak nevezték. Istár hamisítatlan utcalány módon közeledik Gilgameshez, aki nem örül az ajánlatnak, és így utasítja el az istennőt:
Olyan vagy, mint a nyitott ajtó: minden kis szél verdesi sarkán.
Olyan vagy, mint a rozzant kastély: keresztülfúj rajta az orkán.
Olyan vagy, mint az elefánt, ha kötélhálóját elszakítja.
Olyan vagy, mint egy zsák szurok, mely a szolga vállát meghajlítja.
Olyan vagy, mint a lepecsételt tömlő: vized szomjat nem olthat.
Olyan vagy, mint a mészkő-alapzat: nem bírsz te meg márványfalakat!
Olyan vagy, mint a lopott jáspis: veled senki nem dicsekedhet.
Olyan vagy, mint a szűk cipellő: elátkozott mind, aki fölvett.
Volt-e férjed, kit nem hagytál el? Volt szeretőd, kit nem csaltál meg?
Volt egy is bár, ki nem ment tönkre azok közül, kik szerettek?
(Rákos Sándor fordítása)
A Közel-Kelet más országaiban is ilyenek az Esthajnalcsillag istennői: szépek, csapodárok és bosszúállók. Az asszírok számára fénybe vagy lángba öltöző, koronás úrnő; Kánanánban termékenység-istennő, „Astarte a szarvakkal;” Ugaritban elsősorban a háború istennője, Anat néven. Babilonban is látni vélték Istár „szarvait.” Tehén alakúnak képzelték, a mezők úrnőjének nevezték, akinek fő dolga, hogy megkönnyítse az állatok ellését. Maga az Istár szó azt jelenti, aki termékennyé tesz. Mondták azt is, hogy az Esthajnalcsillagnak „szakálla” van, ami lehet, hogy az istennő harcias, férfias természetére vonatkozik.
Egyiptomban az 1. birodalom idején négyarcú férfi istenségnek látták a Vénusz bolygót, Kr.e. 1500 körül Dzsa-nak, „átkelő”-nek nevezték, máskor meg főnixnek. Az „átkelő” szó talán a Vénusz fázisaira vagy tranzitjaira vonatkozik, bár ezeket nem igen láthatták távcső nélkül. Egyiptom harcias és prostituált istennői nem álltak kapcsolatban az Esthajnalcsillaggal; a Bibliában azonban szerepel Astarte vagy Astaróth néven, mint akinek „ragyogó fénye az univerzum egyik végétől a másikig ér.” A Talmud szerint „tűz lóg le a Vénusz bolygóról.” A Károli-féle Bibliafordítás szerint Isten ezt kérdezi, Jób könyvében (38.32-33):
A hajnalcsillagot előhozhatod-é az ő idejében, avagy a göncölszekeret forgathatod-é fiával együtt?
Isméred-ég az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön?
A héber szöveg Mazzoroth-ról beszél, ami gabonaszelelő- vagy rázó kosarat jelent, és lehet a Nyilas csillagkép, vagy akár az egész zodiakus. Ettől eltekintve, a Biblia csak elítélően nyilatkozik az Esthajnalcsillagról, mint istennőről, akinek kultusza még rosszabb, mint Baalé vagy Moloché, már csak azért is, mert egy nő jelenik meg a férfiak elit világában. A hettiták azonban elfogadták Istárt, és a harcias amazont sok országban tisztelték Tanith, Anahita és más neveken. Arábiában a neve Athtar vagy Al-Uzza, aki talán a szabeusoktól érkezett az Iszlám-előtti Arábiába, mint az ég úrnője, és a háborúban erős szövetséges.
Az Esthajnalcsillagban istennőt láttak az óceán túlsó partján is. Mexikóban füstölgő csillagnak vagy Sörényesnek (Tzoatemocque) nevezték, Peruban hullámos hajónak (Chaska), aztékek és toltékek a Tollas Kígyóhoz (Quetzalcoatl) adták feleségül. A maják elég pontosan ismerték a Vénusz bolygó mozgását, és a háború istennőjének tekintették. Ez mind azt jelenti, hogy a régiek valami veszélyt éreztek ezzel a bolygóval kapcsolatban, aki minden inkább, mint szelíd és éterikus szépség, amit a Vénusz név sugároz, és akiről ezt írja A.C. Swinburne:
Eljött az éj, s megállt ágyam fölött
Vénusz. Ruhája éjszín és arany,
Hajában tengerek hullámai,
A tenger összes kincse rajta van.
A két szeme, mint lankadó galamb,
Fején aranynak csillogó pora,
Tetőtől talpig drága gyöngy fedi,
Borostyán és csigának bíbora.
Ruhája selyme láttat képeket,
Ölelkezések titkos módjait,
Mindazt, ami fedett…
(A Halál balladája)
Vénuszt persze a görög Aphroditéval azonosították, de Aphroditénak nem sok köze van a háborúhoz. Persze akaratlanul is előidézhet valami viszályt a szépségével, és a férjét éppen Arésszal, a háború istenével csalta meg; amiből aztán siettek levonni azt a következtetést, hogy valamikor a Mars és a Vénusz bolygók összeütköztek, és ezt a planetáris katasztrófát őrizte meg az emberiség kollektív emlékezete. Ez mindenesetre tiszteletreméltó kísérlet arra, hogy patyolatfehérre mossák Aphrodité jó hírét, hiszen az igazán nem erkölcsi kérdés, ha két bolygó ütközik össze.
Vénusz azonban nem görög import az itáliai félszigeten. Már Róma alapítása előtt tiszteltek egy istennőt, akinek az volt a feladata, hogy az emberek és a nyájak termékenységét biztosítsa. Az indo-európai nyelvet beszélő oszkok a félsziget déli részén Herentasz-nak nevezték ezt az istennőt, ez a szó készséges, hajlandóságot jelent. Az etruszkok, akik sokkal nagyobb hatást gyakoroltak a római vallási és kulturális életre, mint azt általában elismerik, főleg a manes (őrök), lares familiaris (családi istenek), penates (az éléskamra őrei) és a larvae vagy lemures (halottak) tiszteletét szorgalmazták. Volt azonban egy Turan nevű istennőjük is, az „úrnő”, a szerelem, egészség, termékenység és Vulci város istennője, akit többnyire szárnyas fiatal lányként ábrázoltak, galamb vagy fekete hattyú társaságában. Ismerték az etruszkok Matutát vagy Mater Matutát is, aki hajnalban bejelentette a nappal érkezését, alkonyatkor pedig elbúcsúztatta; vagy másképpen megfogalmazva, kijelölte a szerelem idejének, az éjszakának a határait. Hozzá imádkoztak a szülő nők, és júniusi ünnepén, a Matrálián csak azok a nők vehettek részt, akik már szültek gyereket. Róma legnagyobb vallástörténeti szakértője, Varro eredetileg a görög Leukotheával, egy tengeri istennővel azonosította. Ez az azonosítás nem volt életképes, mert Leukotheának nem volt számottevő mitológiája. Ilyen előzmények után jelent meg Vénusz; mégpedig mint gyűjtőnév. Mintha számos „Vénusz” lenne, akikre különböző feladatokat bíztak. Pl. Venus Aprilis, a „megnyitó” Vénusz, akit így szólít meg Thomas Gray (1716-1771) angol költő:
A rózsaujjú hajnal int,
És Vénusz lánggal ég,
Virágok nyílnak, és velük
A bíborszínű év.
(Óda a Tavaszhoz)
Volt Venus obsequens (készséges), Venus Erycina (Róma legendás alapítójának, Aeneasnak az anyja), Venus Verticordia (a szíveket megfordító), Venus Caelestis (mennyei), Venus Vinalis (a bor istennője), Venus Murcia (mirtuszágat viselő), és a különlegesebbek közül Venus Libitina és Venus Cloacina. A kloaka szót ismerjük, és bizony elég furcsa, hogy a szépség és a szerelem istennőjéről valakinek ez jut az eszébe. Venus Cloacina a megtisztító, ahogyan a kloakának is a város megtisztításában van szerepe. De ki Libitina? Libitina etruszk szó, és halottakat jelent; de nem volt ilyen etruszk istennő. Egy szent ligetet neveztek így Rómában, ahol a halottakat előkészítették a temetésre, ennek a ligetnek az úrnője Venus Libitina.
Vénusz sokat szerepelt a költészetben, ha másként nem, mint hasonlat. C. Marlowe (1564-1593) írja Hero ruhájáról:
Ruhája kívül, mint a zsenge fű,
A bíbor selymen csillogó derű,
Az ujja zöld ligettel szegve fenn,
Hol égi Vénusz lépked meztelen,
Remélve azt, hogy rajta megakad
Adón’ szeme, a büszke és hanyag.
A régebbi költők nem tudták kihagyni Vénuszt vagy Ámort a verseikből, ha a szerelemről írtak, még I. Erzsébet angol királynő sem, akiről talán nem mindenki tudja, hogy kiváló verseket írt. A. C. Swinburne így lelkesedik:
Nézd, Vénuszom, a testem itt hever,
Szerelmem rajta, mint arany lepel,
Szerelmet ont hajam s minden tagom,
Szemhéjaim között a két szemem.
Kezedben tartod forró szívemet,
Mely alva függ, és néha megremeg,
Tövis fejéke, húsa, mint a tűz,
Miként megégett, sós, homokszemek.
(Laus Veneris)
Aphrodité messzemenőkig meghatározta, hogyan képzelték el Vénuszt Rómában, és Botticelli nyomán hogyan képzeljük el ma is: szőke, fehérbőrű, néha bizony molett szépség, aki éppen kiemelkedik a tenger habjaiból. Sokszor ábrázolják Ámor társaságában, szárnyas gyermekek vagy nimfák között, gazdagon megterített asztalnál, vagy a virágos réten. A Rózsa-regény híres illusztrációján Vulcan éppen rajtakapja a feleségét Marssal. Vulcan fekete prémes, piros köpenyt visel, kalapja megfelel a 15. századi flamand divatnak. A teljesen feminin jellegű, duzzadt ajkú Mars is kalapban fekszik az ágyban. Vénusz szemrehányóan néz a férjére, mintha azt kérdezné, ki ez, és minek jött ide.
Varro, Cicero és mások is sokat gondolkodtak azon, honnan származik a Vénusz név, – ez még nekik is rejtélyes volt. Azt gondolták, talán a venere, tiszteli, vagy venire, jönni igékből. „Venus jön el mindenben,” magyarázza Cicero. Plinius (23-79, Hist. Nat. II.23) azt írja, hogy a Vénusz bolygónak haja van; ami talán a bolygó üstökös-eredetére mutat. Plinius számára Vénusz azonos Ízisszel, de az Esthajnalcsillaggal már nem akinek görög neve Phosphorus, latin Lucifer, vagy nevezik Eosphorusnak is, mint hajnali, illetve Hesperusnak, mint alkonyati csillagot.
A világ legrégebbi civilizációja azonban India, pontosabban a védikus India, és ennek a civilizációnak a hatása a mai napig érvényesül, nemcsak az úgynevezett indo-európai népeknél, hanem mindenkinél, akivel kapcsolatba kerültek. Azt várhatjuk, hogy a soknevű Vénusz előképét megtaláljuk Indiában. Számos Puránában szerepel egy soknevű istennő, Káli, Csamundá, Durgá, Csandamari, Káliká, Mahisamardini vagy egyszerűen csak Dévi, aki Brahmá, Visnu, Siva, és sok más isteni lény energiáját egyesíti magában. Dévit azért kellett megteremteni, mert a végzet úgy akarta, hogy egy különösen gonosz démont egyetlen férfi se pusztíthasson el. Dévi természetesen gyönyörű, teljesen tudatában van szexuális vonzerejének, és a démonokat alaposan magába bolondítja, mielőtt megölné őket. Voila une femme fatale, aki egyesíti magában a szerelem és a háború istennőinek összes tulajdonságait!
A probléma azonban az, hogy Dévi semmilyen kapcsolatban nem áll a Vénusz bolygóval. Indiában a Vénusz férfi, mint az összes többi bolygó, bár szintén sok neve van: Bhrgu, Bhrguszúta, Szíta, Aszphudzsit; de a leggyakrabban Sukra. A sukra szó a szövegkörnyezettől függően sok mindent jelenthet, pl. fehér, tiszta, világos, fanyar, érdes, kemény, komoly, elhagyatott és magányos; a szó alapjelentése azonban, egészen egyszerűen, sperma. Azt mondják, hogy Vénusz, vagyis Sukra, bráhmana ugyan, de ráksasza-típusú, és a démonok tanítómestere.
Ez bizony felborítja a mi gondosan felépített Vénusz-képünket, a ragyogó Esthajnalcsillagot, akit a Mont Blanc bűvöl el S.T. Coleridge (1771-1834) versében:
Te bűvölöd a Hajnalcsillagot,
Mikor kopár fejed fölött időz,
Magasztos és fehér uralkodó!
Ott lent az Arve és Arveironat
Csacsognak szüntelen, de te, uram,
Lebegsz a néma lúcok tengerén,
Mily csendesen!
(Hymn Before Sunrise in the Vale of Chamonix)
Az angol Mont Blanc-ember nem tudhatta, hogy Indiában a Stella Matutinum egy szép, nagyon fehérbőrű fiatalember, aki fehér ruhát, arany sisakot, számos nyakláncot, díszes aranyövet visel, három kezében botot, imafüzért és vizes edényt tart, negyedik keze abhaja mudrában. Fehér lótuszvirágon ül, csukott szemmel, hullámos haja a vállára omlik. Máskor az gen robog, kocsiját nyolc fehér ló húzza, számos zászló díszíti, és semmiben sem különbözik az égbolt többi, ragyogó királyától.
Hogyan került ez a minden ízében tisztaságot és nemességet sugalló bráhmana a démonok közé, és hogyan lett a tanítómesterük?
Erre két magyarázat van, egy mitológiai és egy csillagászati. Hallgassuk meg először a mitológiai magyarázatot, ahogyan elmondja a Szkanda Purána.
A démonok ragyogóan tiszta guruja Bhrgu Rsi és Usaná (Usá) fia. Usaná Hiranjakasipu lánya volt. Hiranjakasipu persze a démonok királya, de a démon szó félrevezető. Félistenek és úgynevezett démonok, szurák és aszurák egyaránt a bölcs Kasjapa fiai. Emberszabásúak, és a védikus vallást követik, vagyis elvégzik az előírt áldozatokat, követik a szentírások szabályait. Kevesen vannak köztük, akik igazi gonoszságra képesek. De az aszurákat általában az anyagi siker érdekli. Nem rosszak, de csak a földi élvezetekkel törődnek; kedvelik a finom ételeket, drága ruhákat, luxust, a szexet és a szórakozást. Ilyen a mai nyugati civilizáció. Szép, kifinomult, nem rossz, de védikus szempontból mégis démonikus.
Bhrgu elküldte a fiát egy Angirasza nevű bölcshöz, hogy tanulmányozza a Védákat. Angirasz másik tanítványa Bhrhaszpati volt; csillagászati értelemben a Jupiter bolygó. Sukra nagyon szorgalmasan tanult, de bárhogy igyekezett, Angirasz Bhrhaszpatit kedvelte jobban. Sukra úgy érezte, hogy ez a bánásmód nem igazságos. Otthagyta a guruját, és Gautama Rsinél tanult tovább. Ez a mi kultúránkban teljesen természetes lépés, de Indiában ezt másként látják. Egy hiteles guru, mint Angirasza, pontosan tudja, hogy mire van szüksége a tanítványának: néha szigorúságra, máskor engedékenységre. Sukra azonban úgy döntött, ő még a gurujánál is jobban tudja, mi a helyes vagy igazságos. Ez végzetes lépés volt, bár Angirasza egyáltalán nem sértődött meg.
Gautama elfogadta Sukrát a tanítványának, de azt is látta, hogy ő csak az anyagi tökéletességet fogja megvalósítani, szemben Brhaszpatival, aki a lélek tökéletességére törekedett. Ennek megfelelően azt javasolta neki, hogy meditáljon a Gautami (Gódávari) folyó partján, és imádkozzon Sivához. Siva elégedett volt Sukrával, megjelent előtte, és megajándékozta a mrtaszandzsívani-val, ami nem más, mint a halottak feltámasztásának művészete. Később, amikor Brhaszpati a félistenek tanítója lett, Sukra természetesen elment az alsóbb bolygórendszerekre, és a materialista embereket próbáltta oktatni. Elvette Prijavrata király lányát, Údzsaszváthit, lett négy fia, Csanda, Amarka, Tvastra, Dhátar, és egy lánya, Dévajáni. A fiúk később a félistenek ellen harcoltak. Sukra elkényeztette a lányát, parancsolgatott a vejének, és általában mindig összeütközésbe került a felső világ társadalmi szabályaival. Sukra képes volt magasabb megismerésekre vagy tisztánlátásra is, pl. amikor egy démonkirály, Bali nagy áldozatot rendezett, Sukra volt az egyetlen, aki felismerte Visnut a vendégek között. Megkérte Balit, hogy ne ígérjen semmit Visnunak, mert el fogja veszteni a királyságát. Bali jó ember volt, de mégiscsak „démon”, nem hallgatott a gurujára, és bekövetkezett az, amit Sukra előre látott.
Sukra sokszor harcolt Brhaszpati ellen, néha jobb belátása ellenére is, de a démonok között sem volt szerencséje. Meditációjának eredményeit nem értékelték, vagy nem tudták felhasználni.
És most nézzük meg, mi indokolja csillagászati szempontból azt, hogy Sukra-Vénusz a démonok mellé állt. A földről megfigyelve úgy látszik, hogy a Vénusz hátrafelé forog a saját tengelye körül, rotációja, nem a nap körüli pályája, mindig megfordítottnak tűnik a többi bolygóhoz képest. Vénusz más, mint a többi bolygó, ezért lett az aszurák guruja. Sokkal többet törődik ezzel az élettel, mint a következővel, és pontosan ez az, ami a lelket benne tartja az ismételt születések és halálok körforgásában. Ez a hitelkártya filozófia: élvezz most, lehet, hogy valami közbejön, és később már nem kell megfizetned. A bank azonban védi a saját érdekeit, kétszer von le, egyszer sem ad hozzá.
A Vénuszt általában kedvező bolygónak tekintik. A legtöbb embert a pénz, élvezet, szerelem, házasság érdeklik, és Vénusz megadja ezeket az áldásokat. Barátai a Mars és a Merkúr vagy a Szaturnusz, ezek fölerősítik egymás jó tulajdonságait. Aki vénuszi célokat akar elérni, pl. vagyonszerzés, jó házasság, siker a művészetek terén, Vénuszt olyan módon is tisztelheti, hogy elrecitálja a 108 nevét. Az isteni lények nevei mantra-értékűek, és biztosítják a sikert minden vállalkozásban. Vénusz-Sukra nevei között ilyeneket találunk: Boldogság adományozója, Boldogság kitüntetettje, Szegénység eltörlője, Daitják tanítója, Költők energiája, Nemes arc, Hívek védelmezője, Élvezet adományozója, Élvezetek és felszabadulás gyümölcseinek megérlelője, Szép formájú, Minden jó tulajdonsággal rendelkező, Nagyhírű, Illúzió legyőzője, Bali megörvendeztetője, Könyörületes, Fehérruhás, Érdemdús, Ragyogóan dicsőséges, Végtelen, Minden fenség koronája, stb.
Vénusz napja a péntek, amely nagyon alkalmas házasságkötésre, új ruha vásárlására, sikert hoz a művészetek, szerelem, érzéki örömök, virágok területén. Ezen a napon nem szabad hajat és körmöt vágni, tulajdont elzálogosítani vagy végrendeletet írni.
Ha a Vénusz bolygót rossz fényszögek érik, ez jelenthet rossz házasságot, válást, megtépázott hírnevet, jelentős kiadásokat, cukorbajt, vese- vagy torokproblémákat. Ilyenkor az indiai asztrológus azt javasolja, hogy a megsértett bolygót ki kell engesztelni. Adományozzunk egy pénteki napon selyemruhát, tejtermékeket, illatos olajokat, cukrot vagy kámfort egy szegény fiatal nőnek. Súlyos esetekben segít a böjt is, pénteki napokon, de különösen a Vénusz-tranzitokon.
Indiában a bolygók általában nem külön imádatban részesülnek, hanem együtt, mint Navagraha, kilenc bolygó. Ez a kilenc Szúrja (nap), Csandra (hold), a bölcs Búdha (Merkúr), a démonok barátságos tanítója, Sukra (Vénusz), a harcias Mangala vagy Angaraka (Mars), Brhaszpati (Jupiter), a rosszindulató Sani (Szaturnusz), Ráhu (Sárkányfej) és Ketu (Sárkányfarok). A bolygókat királyoknak ábrázolják, Ráhu csak egy nagy fej, és Ketunak halfarka van. Észak-Indiában ajtókon, párkánygerendákon látjuk a képmásaikat, Dél-Indiában a kilenc bolygónak kis szentélyeket építenek.