Tolerancia
Kabir: Mo ko kahán dhúnro bande
(India, 16 sz)
Mondd, hol akarsz meglátni Engem?
Látod, itt vagyok veled.
Mindegy, hogy templom vagy mecset,
Fekete kő vagy szent hegyek.
A rítusokban nem lakom,
A jóga sem az otthonom.
A fény örökre szívedben ragyog,
Megtalálsz egy perc alatt, ha tényleg akarod.
Kabir szól: Ó szádhu,
Életerőben az élet Én vagyok.
Ezt a verset az indiai középkorban írta Kabir. És nekünk mi jut eszünkbe a középkorról? 476-1492, habozva mondjuk ki ezeket az évszámokat, mert a nagy korszakok nem lezárt egységek, nem fejlődnek egymástól függetlenül. Tíz ember közül kilenc gondolkodás nélkül rávágja erre a kérdésre, „a sötét középkor”. A középkor azonban éppen úgy kiérdemli, vagy nem érdemli ki ezt a jelzőt, mint akármelyik másik.
Európa térképe alaposan átrendeződött ezekben az évszázadokban, és ezért több tényező volt felelős: Bizánc harca a hegemóniáért, iszlám hódítás, egyházszakadás, népvándorlás, mongol és tatár inváziók. Új országok születtek, többek között Magyarország. Európában gyakorlatilag állandóan háború volt, és ha a királyok egy lélegzetvételnyi szünethez jutottak, keresztes hadjáratokat szerveztek, hogy visszaszerezzék a Szentföldet. A középkor azonban nemcsak a háborúk, egyházi és világi zsarnokság, tudatlanság, hiszékenység, boszorkányság, babonák, anarchia és a szabad rablás korszaka volt. A keresztény egyház, a klasszikus ókor, az újplatonikus filozófia, a kelet tudományos világképe együttesen formálták a középkor szellemiségét.
Ez a paletta nagyon széles: Arthur király és a Kerekasztal lovagjai, Savonarola gyűlölettől izzó prédikációi, nagy szerzetesrendek, az első szabadgondolkodók, a kézműipar és a céhrendszer rohamos fejlődése, az első egyetemek megjelenése. Az albingens és kathar „eretnekséget” tűzzel-vassal pusztították, de békén hagytak olyan nagy személyiségeket, mint a mágiával és alkímiával foglalkozó Albertus Magnus (1193-1280), a természettudományokat az egekig magasztaló Roger Bacon (1214-1294), a nagy asztrológus Michael Scot (1170-1232), az Antikrisztus eljövetelét, a világ végét és az aranycsinálás igazságát hirdető Arnold Villanova, aki mellékesen kémkedésből élt, és a 14 sz elején halt meg, valószínűleg egy orgyilkos tőrétől. De középkor a renaissance szépségimádata, a normann várak, a gót katedrálisok, a szabad szájú Chaucer és a halhatatlan Dante. Középkor Abu Bekr és a nyomdokaiban járó kalifák, akik el akarták nyelni az egész világot, de középkor Assisi Szent Ferenc (1182-1226) is, akire csak az idealizált szegénység, angyali jóság és tisztaság liliomos képeiben gondolhatunk. Középkor a mi ugyancsak idealizált Honfoglalásunk, Árpádházi és Anjou királyaink, akik vagy szentek, vagy rablólovagok voltak. Középkor szent Erzsébet és az igazságos Mátyás király; vagyis ez a korszak éppen olyan változatos volt szellemi áramlatokban, éppen olyan ellentmondásos és modern, mint amilyennek ez a 21. század indul.
*
Néhány dologban még tanulhatunk is a sötét középkortól. Lehet, hogy kevesen tudják, de az inkvizítorok, skolasztikusok, hatalmi harcok, mindenhatónak vélt pápák és királyok árnyékában legalább a tudományos életben megvalósult a vallások és nemzetek feletti egység, tolerancia. Ez volt az a fórum, ahol a keresztények, zsidók és mohamedánok egyrangú felekként találkoztak. És nemcsak a tudósok, hanem az egyszerű emberek is békében és egyetértésben éltek egymással, amíg a királyok és az egyházi méltóságok hagyták.
Az arab és a keresztény világ kapcsolata sokszor nagyon szoros volt, pl Spanyolországban, amely a Xeres de la Frontera melletti csata (711) után arab tartomány lett. Az első córdobai kalifák nagy toleranciával uralkodtak, már csak azért is, mert Európa számos királyi házával rokoni kapcsolatba kerültek. Nagy Károly egyik szövetségese, Oroszlánszívű Richard sógora mozlem uralkodók voltak, Kasztíliai Izabella egyik őse a sevillai II. Mohamed volt, Aragónia urai pedig a granadai mozlem dinasztia utódai voltak. Becket Tamás szaracén anyától született, egy marokkói király a 14 sz-ban angol hercegnőt vett feleségül, és ez csak néhány példa a sok közül.
A messzemenő tolerancia nagyon kedvezett a gazdasági életnek, a városépítésnek és a kereskedelemnek. A keleti inspiráció hatására felvirágzottak a művészetek, különösen az irodalom. Chaucer arab és indiai, Dante arab és perzsa forrásokat használt, a sokat utazó minstrelek, trubadúrok és minnesaengerek is szívesen merítettek a keleti képvilágból. Arab és héber nyelven író költők sokszor vettek alapul egy spanyol verset, átvették a metrumot és a rímet. Sajnos ezt nem lehet lefordítani, mert az egésznek a lényege a sokféle nyelv együttes használata, keverése, és a nekünk idegenszerű versmérték. Francia és német trubadúrok is szívesen dolgozták át a keleti verseket, mint nálunk Balassi a 16 sz végén.
A Widsith (messze földeket bejáró) című költeményt 530 körül írhatta egy névtelen vándorköltő. Így kezdődik:
Bejártam sok idegen országot,
Fel és alá ezt a nagy világot,
Sokat mentem, sokat mertem,
Jót és rosszat megismertem.
Láttam sok hunt, dicső gótot, svábot,
Megszemléltem, hogy élnek a dánok,
A geták és szaracének,
Közép-ázsiai népek,
Görögök meg észak sok lakója,
Utoljára maradt volna Róma.
Szegény vándor jól él ottan,
Folyik a bor patakokban.
Az Iszlám erőszakosan hódított, de az adón kívül nem sokat követelt az áttértektől, még az adó is alacsonyabb volt, mint amit a gyaurok fizettek. A pusztán anyagi megfontolások mellett nagyon vonzó volt az arab kultúra is. Az Abbászida dinasztia (750-1258) Bagdadot a világ egyik legnagyobb kulturális központjává tette, ahol az arab, zsidó, indiai és egyéb tudósok együttműködtek, tanultak egymástól, kicserélték a tapasztalataikat, és nem utolsó sorban lefordították a legjelentősebb írásokat. Világhírű lett Bagdad orvosi főiskolája, ahol többek között az indiai jóga és Ájurvéda rendszereket tanították mester-légzés, uralom a gallamának nevezett életlevegő felett, energiafeltöltés, mudrák, erőközpontok működését javító táplálkozás és hasonló címeken. Itt tanított Avicenna (Ibn Szina, 980-1037), „az orvosok fejedelme”. De nagyon híres iskolák működtek az Iszlám világ sok városában, Damaszkusztól Kairóig.
Európa legelső egyetemét Bolognában alapították 1088-ban, és ez is leginkább az orvosok képzéséről lett híres. Córdoba, Toledo, az ibériai félsziget más egyetemei azonban hamarosan elhomályosították Bologna fényét, már csak azért is, mert itt nagyon sokféle transzcendentális és gyakorlati tárgyat alaposan meg lehetett tanulni. Córdobában élt a zsidó Moses ben Maimon (Maimonidész, 1135-1204), aki azt tette élete feladatául, hogy összeegyeztesse a kereszténység által többé-kevésbé elfogadott Arisztotelész és a zsidó vallás tanításait. Ugyanezt a munkát végezte el a mohamedán vallással kapcsolatban a szintén córdobai bíró, orvos és filozófus Averroes (Ibn Rusd, 1127-1198). Keresztények, zsidók és arabok közösen tanulmányozták a hellén gondolkodás gazdag örökségét. Az arabok szír fordításokból ismerték Arisztotelész és Platón összes műveit, sok újplatonikus írást. A közös munka eredménye egy mélyen vallásos filozófia lett, amelynek lényege Isten elérése a szeretet útján. A keresztények és a zsidók főleg a bizánci tudósok műveit ismertették meg az arabokkal, olyanokét, akik megőrizték az igazi klasszikus hagyományokat. Konvergencia alakult ki, amelyben Arisztotelész befolyása uralkodott.
A tudósok nagy lelkesedéssel olvasták és fordították a számukra idegen, és politikai szempontból többnyire ellenséges kultúrák híres munkáit, pl Cremonai Gerhard a 12 sz-ban az ókor híres csillagászai enciklopédiáját, az Almagesztet fordította le Honein és Izsák zsidó tudósok átdolgozása, valamint az arab Al-Farabi kommentárjai alapján. Cremonai Gerhard a matematika terén is jeleskedett. Rabbi ben Ezrával együtt ő vezette be Európába az indiai számrendszert, amelyet az arabok már a 8. sz óta ismertek. Ezek a tudósok képesek voltak arra, hogy felülemelkedjenek a mindenkori politikai és egyházi érdekeken, és csak az igazságot keresték. De egyik spanyol egyetem sem lett olyan híres, mint a viszonylag későn, 1218-ban alapított salamancai, amelyet először neveztek Universidad del Estudio-nak, Tudományegyetemnek; és itt volt az első, modern értelemben vett egyetemi könyvtár is.
Évszázadokon át mágikus csengése volt ennek a névnek: Salamanca. Ez volt az egyetlen egyetem Európában, ha ugyan nem az egész világon – talán a nálandai buddhista egyetem kivételével – ahol a különben tiltott, vagy legfeljebb megtűrt tudományokat is el lehetett sajátítani, még pedig magas szinten: asztrológiát, mágiát, jóslást, Kabbalát, Zohart, arab nyelvet és irodalmat, teológiát, gematriát, trinoszófiát – mindent, amiért másutt esetleg máglyahalál járt volna. Salamancában mindenki megfordult, aki meg akart ismerni valami rendkívülit; de nem mindenki merte elmondani, hogy ezen az egyetemen is tanult. Jelentős kivétel Robert of Chester, aki Spanyolország összes egyetemeit végigjárta, kiválóan ismerte a görög, latin, héber és az arab nyelveket, és sok könyvet lefordított.
Kivételes volt a salamancai egyetem abban is, hogy elsőként vezette be a felvételi vizsga rendszerét. Az olasz és francia mintára alapított egyetemeken, még a híres Sorbonne-on is csak annyit követeltek, hogy a jelentkezők tudjanak írni-olvasni. Korhatár sem volt, gyakorlatilag az járt az egyetemre, aki finanszírozni tudta a tanulmányait. Francois Villon éppen a párizsi egyetemen került kapcsolatba az alvilággal, a híres Oxford diákjai többet ittak és verekedtek a városi lakossággal, mint amennyit tanultak. 1354-ben Szent Skolasztika napján (február 10) íjakkal és nyilakkal támadtak a polgárokra, és három napig folyt a csata. Végül a királynak, III. Edwardnak kellett döntenie, aki a polgárokat marasztalta el, és elrendelte, hogy minden megölt diák emlékére évente 40 pennyt kell fizetni. A pénz értéke rohamosan romlott, de a városatyák 1826-ig fizették a 40 filléreket.
Jelentős volt a vallások és nemzetek feletti együttműködés a salamancai egyetemen az orvostudományban is. Al-Rázi Hippokratészt és Galénoszt fordította. Avicenna könyvei egészen a 17 sz-ig kötelező olvasmányok voltak az európai egyetemeken.
A betegek ellátása jobb volt az arab kórházakban. Nemcsak több kórházat építettek, de arra is ügyeltek, hogy a különféle betegségben szenvedőket elkülönítsék. A gyógyulókat zenészek és táncosok szórakoztatták. Az orvosi ellátás ingyenes volt, sőt a kezelés végén a gyógyult kapott valamennyi pénzt, hogy kipihenje és összeszedje magát, mielőtt ismét dolgozni kezd. Több, mint 1400-féle gyógyszerük volt, igaz közöttük olyanok is, amelyeket ma csak fűszerként becsülünk.
A gyógyítás, pontosabban a panacea, az egyetemes gyógyszer megtalálása volt az egyik célja annak a tudománynak, amely alkímia néven vált ismertté. Az alkímia szó egyiptomi-arab eredetre utat, alapítójául néha Thoth istent, Hermész Triszmegisztoszt vagy egy Dhul-Nun nevű dervist nevezik meg. Zsidó, keresztény és arab tudósok egyforma lelkesedéssel, együtt munkálkodtak a laboratóriumokban, ahol persze nemcsak a panaceát akarták előállítani, hanem a bölcsek kövét is, annak segítségével pedig aranyat. A középkori munkák tele vannak allegóriákkal, fantasztikus képekkel, emelkedett filozófiávak, sárkányokkal, tüzes kardokkal, zöld és vörös oroszlánokkal.
Alkímiát a salamancai egyetemen is tanítottak. Nicolas Flamel, egy szegény francia másoló egyszer számára nagyon magas összegért, 2 aranyért megvett egy rejtélyes kéziratot, csak azért, mert a különben ismeretlen nyelvű szövegben alkímista ábrák voltak. Hosszú ideig vizsgálódott, végül 1378-ban Spanyolországba utazott, ahol a salamancai egyetem egy zsidó orvosprofesszora megfejtette a talányt. Flamel hazautazott, sutba vágta a kéziratmásolást, és elkészítette a bölcsek kövét. Hamarosan annyi aranya lett, hogy egymás után építette a templomokat és árvaházakat. Úgy látszik, az örök élet elixírjét is megtalálta, mert egyesek 1700-ban Indiában találkoztak vele.
Hallgassuk meg George Herbert (1593-1633) angol költő versét: Az elixír
Taníts engem, hogy mindenben
Meglássalak Téged,
És akármit parancsolnak,
Megtegyem Teérted.
Ne vaktában cselekedjek,
Durván, mint az állat,
Inkább a szent teljességbe
Te vezesd szolgádat.
Aki csak a tükörbe néz,
Kap szemére enyvet,
De ha át tud lépni rajta,
Meglátja a mennyet.
Mindenkinek kegyet osztasz,
Legyen a föld piszka,
Hogyha Neked ajánlották,
Fényes lesz és tiszta.
Ha egy szolga napi dolga,
A szobát sikálja,
Még ez is nemessé válik,
Ha Neked ajánlja.
Az igazi bölcsek kövét
Ezzel megszerezted,
Mert mit Isten ujja érint,
Nem ár kevesebbet.
*
Az alkímista szimbólumok végső soron sem az araboktól, nem is Egyiptomból, hanem Indiából származnak; talán Flamel is azért utazott oda, hogy kollégákkal találkozzon. Indiából származik az a magyarázat is, amelyet a keresztény világ Dzseláluddin Rumi (1207-1312) szúfi misztikus költő megfogalmazásában ismert meg, és amely szerint az aranycsinálás lényege, hogy „az emberi fémet kell megfinomítani és kiterjeszteni.”
„Mindenki az aranyat keresi, de nem ismeri fel, ha látja. Ha egyedül nem tudod felismerni, csatlakozz egy bölcshöz.”
Rumi szerint az alkímia csak az önmegvalósítási folyamatot írja le a vegyészetből vett kifejezésekkel: koncentrálás, desztillálás, érlelés, keverés, szublimálás, amalgamálás, digesztálás, tingálás, cementálás stb.
Rumi alapította meg a Mevlevik, táncoló vagy kerengő dervisek rendjét. Tanításait később Chaucer népszerűsítette Angliában. Az évszámokból kiderült, hogy milyen gyorsan utaztak a gondolatok, annak ellenére, hogy az emberek többnyire gyalog, vagy jó esetben lovon jártak. A szabados Chaucert persze nem Rumi misztikája, hanem a nagyvonalúsága fogta meg, az, hogy nem ismerte a vallási türelmetlenséget. Idézi egy versét, amelyet a tétovázókhoz intézett:
„Ha tudsz, járj Mohamed útján, ha nem akkor kövesd a keresztényeket.”
Rumi neve nem „római”-t vagy külföldit jelent, hanem arra utal, hogy a család egy ideig Kisázsiában élt, a rumi szeldzsukok területén, ami korábban a Római Birodalomhoz tartozott.
Arthur Symons angol költő (19 sz második fele) versének címe: A kerengő dervis
Fönn az égen a csillagok,
Én itt a földön kerengek,
Nyomdokaikban tanulok
Bölcsességet, békét, rendet.
Úgy él az ember, mint a féreg,
Porból lett és porrá válik,
Görbe úton jár a föld és
Ég közt, egészen a halálig.
Bár Isten, ki Nap és csillag
Égi pályáit kimérte,
Ilyen szerencsétlen sorsra
Egy szülöttjét sem ítélte.
Levontam a tanulságot,
És terveit felismerem,
Azon vagyok, hogy mozgásom
Hozzá méltóvá tegyem.
A hűvös szél hullámain
Forgok, amíg elszédülök,
Eljutok a középpontba,
És boldogan elrévülök.
Pörögve, de mozdulatlan
Iszom azt a tüzes békét,
Mely a mennyekben táplálja
A csillagok érlelését.
Már csak a lélek van ébren
Bejáratlan fényutak helye.
Végtelen nagy szeretet elönti,
Megszűnik, és együtt van Vele.
*
A szúfi hagyományban is az önmegvalósítási folyamatot értik a bölcsek köve és az elixír alatt. A folyamat egyik fontos lépése az elme fegyelmezése, olyan fokú koncentrálása, hogy az a durva fizikai síkon is éreztesse a hatását. Egy ilyen nagy erővel gyógyítani is lehet, ha a bölcs azt nem a saját továbbfejlődésére fordítja, hanem kivetíti a paciensére.
Akármi is a véleményünk az alkímiáról, példaértékű a tudósok vallások és nemzetek feletti együttműködése. A sötét középkor valójában a tolerancia nagyon szép és világos időszaka is volt, és csak sajnálni lehet, hogy a Reconquista és a nyomában fellángoló eretneküldözések véget vetettek ennek az idilli világnak.
Befejezésül néhány szót az indiai középkorról. Ezt az időszakot a mohamedán hódítás további előretörése, a mogul birodalom megszilárdulása jellemzi. A mogul uralkodók sokkal híresebbek voltak pompakedvelésükről, mint a toleranciájukról, kivéve persze Akbár császárt (1556-1605), aki nagyon tisztelte a hindukat, India ősi birtokosait. Tanulmányozta az Upanisádokat, a Bhagavad-gítát. Uralkodása alatt minden vallást szabadon lehetett gyakorolni, a nagy vaisnava guru, Rámánanda és Csisti mohamedán szent hívei, a párszik és a keresztények mind békében élhettek. Akbárt sokan szentként tisztelték, sok fanatikust kétségbe ejtett. Kivételes, nagyvonalú gondolkodását csak a legszűkebb köre értette meg, pl Abul Fazl és Faizi jeles költők. Abul Fazl írta a következő verset, amely szépen tükrözi Akbár toleranciáját:
Abul Fazl: Egy kasmiri templom megnyitójára
(India, 16 sz)
Ó uram, mindenütt látom az embereket, kik
Téged keresnek, hallom, hogy minden nyelven
Téged dicsérnek. Ott vagy a hindu és a
Mozlem szívében, mindegyik vallás így szól:
Egy az Isten, nincs Hozzá hasonló.
Téged imád, ki mecsetben mormol imát,
Vagy kötelet ránt, és harangoz Krisztus
Templomában. Néha kereszt, és néha a
Félhold szólongatnak, házról-házra
Járok, de mindenütt csak Téged kereslek.
Választottad eretnek is, ortodox is,
Elrángatta a fátylat, és odabent, a
Szentély mélyén már csak az Egyet látja.
Megfoszthatsz a drága rózsaolajtól,
Mégis az illat a rózsa égi uráé.
Íme, e templom arra való, hogy össze-
Kössön minden szívet, ki Hindosztánért
Dobban, de főleg a boldog kasmíri népét,
Ég ura szent parancsára emelte a lámpást
Akbar Sah, ki csodákat tenni képes.
Az, ki hazug szívéből ezt a fényes
Templomot földdel egyenlővé tenné,
Dúlja előbb föl azt a helyet, hol ő maga
Próbált szólni a Név ragyogó urához.
Tűrj el mindent, ezt diktálja a szívünk –
Ám ha a külső árnyvilágba tekintesz,
Semmi se jó, és mindent összezúzhatsz.
Istenem, Te igaz vagy, és a tettet
Mindig az indítéka szerint ítéled,
Csak Te tudod, hogy tiszta volt-e a szándék,
És a királyi pecsétet is Te vezérled.