Szív
Legyen velem a szívem a Szívek Házában. Legyen velem a szívem, és maradjon ott, különben nem ehetek Ozirisz ételéből a virágos tó keleti oldalán, nem lesz hajóm, hogy levigyen a Níluson, nem lesz egy másik, hogy visszahozzon, nem vitorlázhatok a Níluson. Adasson vissza a szám, hogy beszélhessek, a két lábam, hogy járjak, a két karom és kezem, hogy legyőzzem az ellenségemet. Nyíljanak meg előttem az ég kapui, Geb, az istenek hercege nyissa fel a számat, oldja le a köteléket a szemeimről, oldozza el a lábaimat, tegyen erőssé Anubisz, hogy megállhassak. Állítson fel Szekhet istennő, hogy felmehessek az égbe, hogy megtegyék azt, amit Memfiszben parancsolok. Értek a szívemmel, Hatalmat nyertem a szívem felett, hatalmat nyertem a kezeim és a lábaim felett, megtehetem, amihez kedvem van. Nem bilincselnek hozzá a testemhez az alvilág kapuinál, békében megyek be, és békében jövök elő.
Üdv nektek, akik elraboljátok a szíveket. Üdv nektek, akik ellopjátok és összezúzzátok a szíveket, rákényszerítitek a szívet, hogy aszerint változzon, ahogyan az ember cselekedett. Hódolat nektek, örökkévalóság urai, ne fogjátok a kezetekbe Ozirisz Ani szívét, ne mondjatok rá gonosz szavakat, mert ez a győzedelmes Ozirisz Ani szíve, és a soknevű Thothé, kinek végtagjai a szavak, és aki elküldte a szívet, hogy ebben a testben lakozzon. Ozirisz Ani szíve diadalmas, megújult az istenek előtt, neki ismét hatalma van felette, nem vallott ellene, hanem engedelmes, benne van a testében, és sohasem távozik el onnan. Én, Ozirisz, az írnok Ani megparancsolom, hogy engedelmeskedj nekem a szépséges Amentiben, az örökkévalóság hegyén, és az alvilágban.
Ezeket a lelkesült szavakat egy „halott” mondja el abban a pillanatban, amikor a szíve, vagyis a lélek visszaköltözik a testébe. Az Egyiptomi Halottak Könyvében olvashatjuk (Ani papirusza, British Museum 10,470, 15-16. lapok). A cím kissé félrevezető, valójában papirusztekercsekről vagy rövid szövegekről van szó, ezekkel bocsátották útjára a lelket, hogy el ne tévedjen a másvilágon, és minden helyzetben tudja, mit kell tennie. Többek között nagyon kell vigyáznia, hogy a démonok el ne rabolják a szívét – erre nagy szüksége lesz a túlvilági ítélkezésnél.
Egy másik papiruszon Ámen-hetep így beszél:
A szívem velem van, sohasem fogják elrabolni. Én vagyok a szívek ura, a szívek gyilkosának ura. Tisztán és igazságban élek, az igazságban lakozom. Én vagyok Hórusz, a szívekben lakozó, aki együtt lakik a testtel. A szavaimban élek, a szívemben élek. Ne vigyék el tőlem a szívemet, ne sebezzék meg, ne darabolják össze.
Ezeket a szavakat is a lélek mondja, bár nem egészen világos, hogy melyik. A régi egyiptomiak háromféle lélekről tudtak, az egyik a madárként ábrázolt ba, aki a testet elhagyva az égbe megy és a csillagok között lakik, egy másik a ka, a halott test pontos mása, a harmadik pedig a szintén madár-alakú ah, aki fényt, varázserőt és kísértetet jelent. Valószínű, hogy a ka finom anyagi vagy asztráltest, ő utazik el a halottak birodalmába, és ő jelenik meg az ítélőszék előtt. Ebben a kritikus pillanatban ismét a szívhez imádkozik:
Szívem, anyám, szívem, ki által létrejöttem! Ne álljon föl senki, hogy megvádoljon az ítéletkor, ne ellenkezzenek velem az uralkodó hercegek jelenlétében, ne kelljen megválnom a szívemtől a mérleg előtt. Te vagy az én lelkem, a testben lakozó, Khnemu isten, aki összeköti és megerősíti a tagjaimat. Jöjj velem a boldogság helyére. Ne szennyezze be a nevemet Senit, aki megalkotja az emberi élet feltételeit. Legyen elégedettség és szívöröm a szavak lemérésekor. Ne fogjanak rám hazugságot Amenti ura előtt. Ó szívem, milyen nagy leszel te, amikor diadalmasan fölkelsz!
Itt a szívet lemérik az igazságot jelképező toll ellenében, és ha nehezebb a tollnál, akkor a lélek beléphet a gyönyörű Amentibe.
*
Kicsit bonyolult ez a sokféle lélek, a szívben lakozó isten; de annyit az évezredek távolából is érzünk, hogy a szív sokkal több, mint csak a test motorja. Például amikor magunkról beszélünk, a szívünkre mutatunk: itt lakom én. Az indiai szentírások is úgy tudják, hogy a szívben lakik a lélek, aki olyan kicsiny, mint egy hajszál keresztmetszetének a tízezred része (Svetásvatara Upanisád 5.9), ugyanaz a hangyában és az elefántban. Jelen van minden élőlényben, és a hatása a test minden részébe eljut.
Ha az élőlény a szívben él, akkor a gondolkodás, érzékelés, emlékezés is a szívben történik, az agy, szem, fül stb. csak eszközök, amelyek az utasításokat végrehajtják. Az indo-európai nyelvek is ezt a szemléletet tükrözik olyan kifejezésekkel, mint szíve szerint, szíve vágya, szíve választottja, szíve szavára hallgat, szívébe zár, szívébe vésődik, arany szíve van, szíve szavára hallgat, kimondja, ami a szívén fekszik, nagy kő esett le a szívéről. Nagyon sok szóösszetételben szerepel a szív, az oroszlánszívűtől a szívfájdalomig, és teljesen nyilvánvaló, hogy nem a test motorjáról van szó, hanem magáról a személyről.
A szív, mint belső szerv is állandóan követi a kedély hullámzásait, vagyis az elmeállapotot. Másként ver az aggódó, feszült vagy rémült ember szíve, mint a szerelmesé. A szívműködés elárulja az érzelmi állapotot, az emberek pedig nagyon könnyen azonosítják magukat az érzelmeikkel. Erre épül az egész nyugati lírai költészet, a kőszívű hölgytől az epekedő lovagig, akinek bánatában megszakad a szíve. Sok ember számára a szív valaminek a központja és lényege; ebben az értelemben beszélnek pl. az ország szívéről.
A Biblia mindig úgy említi, mint az érzelmek, vágyak és remények székhelyét, az emberekben a lelki természet képviselőjét.
Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. (Zsolt. 90.12)
Szívem kiált Moábért, amelynek végvárai Zoárig, a három éves üszőig nyúltanak; mert Luhith hágóján sírással mennek fel, és mert Horonaim útján romlásuknak kiáltását hallatják. (Ézsaiás 15.5)
Szíved kevélysége csalt meg téged, ki szikla-hasadékokban lakozol, kinek lakóhelye magasan van, aki mondja az ő szívében: Ki vonhatna le engem a síkra? (Abdiás 1.3)
Szívem arra adtam, hogy megismerjem a bölcsességet, és megvizsgáljak minden fáradságot, amely e földön történik. (Prédikátor 9.1)
Ne nyugtalankodjék a ti szívetek; higyjetek Istenben, és higyjetek énbennem. (János 14.1)
Milyen szív az, aki bölcs, kevély vagy nyugtalan, hisz, beszél és kiált? Ki fogalmazza meg a kérést, amely a szívből jön, és amelyet Isten szívesen teljesít? Kire gondol Luther, amikor azt írja, szenteljük Istennek a szívünket? Átvitt értelemben maga az élőlény, az atomnyi méretű lélek; egészen pontosan a lélek lakhelye, amelyet a Felsőlélekkel oszt meg. Az életjelenségek addig tartanak, amíg ez a lakhely halálosan meg nem sérül. Nem véletlen, hogy a háborúban az ellenség szívét vették célba, a maják és aztékok élő emberekből és állatokból kiszakított szíveket áldoztak isteneiknek, egyes törzsek megették ellenségeik szívét, hogy megszerezzék az erejüket. A boszorkányok birka szívére írták a haragosuk nevét, aztán teleszurkálták tűkkel. Komolyan hitték, és nemcsak a poéták, hogy a bánattól a szív szó szerint megszakad. Az európai lovagkorban terjedt el az a szokás, hogy királyok és hősök szíveit külön temették el, lehetőleg egy székesegyházban, hogy nagyobb védelmet kapjanak. Ilyen temetést kapott I. (Oroszlánszívű) Richard, I. Henrik, III. Henrik, I. Edward, II. Jakab királyok szíve. A legromantikusabb történet Robert Bruce-hoz fűződik, aki 1329-ben halt meg, és azt akarta, hogy a szívét a jeruzsálemi Szent Síremlék templomban temessék el. Egy Douglas nevű barátja el is indult, de amikor Spanyolországon utazott keresztül, egy mór katona megölte – a szív még akkor is ott függött a nyakában, egy tokban. Romantikus lovagkor! De még a köztudottan ateista angol költő, Shelley is azt kérte, hogy külön temessék el a szívét. Egy ír hazafi, Daniel O’Connor száműzetésben halt meg Genoában, és a kérésének megfelelően a testét Írországba, a szívét pedig Rómába vitték.
*
Egyes jógairányzatok – Hatha, Rádzsa, Kundaliní – részletesen beszámolnak a testben levő erőközpontokról vagy csakrákról, valamint az ezeket összekötő vezetékekről, amelyekben az életlevegő áramlik. A Dhjánabindu Upanisád (26) írja a szív-központról:
„A szívlótusznak nyolc szirma és harminckét rostja van. Közepében van a Nap, a Hold pedig a Nap közepében.”
Egy tantrikus írásban, a Satcsakra-nirúpanában (22-27) olvassuk:
„A szívben egy varázslatos lótuszvirág van, cinóbervörös, ragyog, mint a bandhuka virága. A neve Anáhata, olyan, mint a kívánságokat teljesítő mennyei fa, sokkal többet ad, mint amennyit kérnek. Szirmain az abc betűi vannak, közepében egy füstszínű hatszög.
Meditálj itt a megtisztító mantrán, aki szürke, mint egy füstfelhő, négy karja van, és fekete antilopon lovagol. Meditálj az isteni irgalom hajlékán, a Napként ragyogó Úron, aki minden kegyet megad, és elűzi a félelmet a három világból.
Itt lakik Kákini, élénk sárga, fénylik, mint a villám, mindig vidám és kegyosztó, három szeme van, és mindenki jótevője. Tündöklő ékszereket visel, négy kezében fegyvereket és koponyát tart.
Aki a szívlótuszon meditál, olyan bölcs lesz, mint az imák ura (Brhaszpati), meg is tudja védeni, el is tudja pusztítani a világokat (mint Visnu és Siva). Ez a lótusz olyan, mint a kívánságokat teljesítő mennyei fa, és Indra trónja. Itt lakik a lélek, aki olyan, mint a szélcsendes helyen felállított lámpás nyugodtan égő lángja. Varázslatosan szépek a Nap bolygó által megvilágított, a szirmokat körülvevő és díszítő porsugarak.
Aki a szívlótuszon meditál, az a legkiválóbb jógi, a nők jobban vonzódnak hozzá, mint a szerelmesükhöz, bölcs és tele van nemes tetterővel. Tökéletesen uralkodik az érzékein. Inspirált szavai úgy áradnak, mint a tisztavizű folyó. Olyan erős, mint a szerencse istennőjének a férje, akaratának erejével át tud lépni egy másik személy testébe.”
Egy másik jóga-írás, a Gheranda Szamhitá szerint a szívlótusz fehér és tizenkét szirma van; a virág kelyhében van egy másik erőközpont is, a nyolcszirmú, rózsaszín lótuszként megjelenő Ánandakanda. A szívlótuszon meditálók különféle fényjelenségeket látnak – ezzel ellenőrzik, hogy a jó úton haladnak-e.
A teozófusok szerint a szívközpont ragyogó aranysárga, és tizenkét rezgésmezőre oszlik. Ezekben a mezőkben sárga, narancssárga, zöld, kék, lila, rózsaszín és fehér fénysávok cikáznak. Itt éljük át a levegősség, mozgékonyság, barátság és könnyűség tulajdonságait, a kapcsolatokat és a rokonszenvet. A szívlótusz-meditáció után az energiát mindig vissza kell vezetni a szilárd föld-elemhez, hogy az egyensúly helyreálljon. Az Anáhata név olyan hangra utal, amely anyagi tárgyak érintkezése nélkül keletkezik. Ezért a szívlótuszon meditálók különféle misztikus hangokat hallanak, amelyek hangszerek hangjára vagy madárdalra emlékeztetnek.
Ahány könyv, annyi leírás a csakrákról és a meditációról. Ebben a szövevényes világban könnyű eltévedni lelki vezető nélkül.
*
Szép, és első pillantásra megközelíthetetlen írás a Szív-szútra, az északi buddhizmus egyik legszentebb írása. Az a célja, hogy „megfogalmazza a tökéletes bölcsesség szívét vagy lényegét”. A lényeg az, hogy minden „üres”. Az üresség a forma és a forma az üresség, ugyanez igaz az érzésekre, észlelésekre, impulzusokra és a tudatra is. Szélsőséges nihilizmus, amely jeges irtózással tölti el a szívet.
Miért van az, hogy ez a szútra olyan nagy vonzerőt gyakorol még azokra is, akik különben elutasítják ezt a filozófiát?
Ennek két fő oka van, és az egyik a mantra természete. A mantra nem véletlenül, vagy a jó hangzás kedvéért egymás mellé rakott szavak sora. A mantra kinyilatkoztatás a lelki világból, közlés és elfogadás, ami személyek között játszódik le. A másik ok az értelmezés sokrétűsége. Tényleg olyan szélsőségesen nihilista a Szív-szútra? Először is egy imával kezdődik: Hódolat a Bodhiszattvának, a bölcsesség tökéletességének. A Bodhiszattva olyan lény, aki már teljesen megtisztult, vissza is térhetne a lelki világba, és csak részvétből marad a földön, hogy a szenvedőknek segítsen. A Bodhiszattva valóban létezik, különben semmi értelme nem lenne a megszólításnak.
Ezután következnek az előbb idézett megállapítások az ürességről. Az üresség azonban nem üres, hiszen a szútra maga is megmondja, hogy tulajdonságai vannak, formákkal, érzésekkel, észlelésekkel és tudattal rendelkezik. Aminek vagy akinek tulajdonságai vannak, az szintén reális létező. Ezenkívül a Szív-szútra üressége nem teremtett, nem szűnik meg, nem szennyezett, nem hiányos, az anyagi elme számára felfoghatatlan.
Az ürességet az éri el, aki nem éri el – vagyis megint egy reálisan létezőről van szó, akinek semmit sem kell elérnie, mert mindenen túl van, hiszen Ő a Legfelsőbb. Az összes többi csak játék a szavakkal. A Szív-szútra meg is nevezi az ürességet: nirvánának mondja, és ez is létezik, különben minek beszélnénk róla, miért akarnánk odajutni?
Ezzel véget ér a metafizikai rész, és már csak a mantra van hátra, amelyet minden szenvedés megszüntetőjének neveznek. Így hangzik: gate gate páragate páraszamgate bodhi szváhá; szó szerint: elment, elment, a túlsó partra ment, egészen a túlsó partra ment, ez a felébredés, ez a megvilágosulás. A kérdés tehát az, ki ment át a túlsó partra, a lelki világba? Egyesek szerint maga a Bodhiszattva, de akkor mit ér a mantra? Miben reménykedhetne a mantrázó, ha olyat szólít meg, aki már elérhetetlen? Az ige csak a személyre vonatkozhat, aki már elérte az önmegvalósítást. Ez a személy a guru vagy lelki tanítómester, aki szavakkal és élete példájával tanít, megmutatja a kiutat. Nem az üresség tanít, a guru sem a nagy semminek beszél, hanem a tanítványának, aki szintén reálisan létező, és akinek szintén megvan a lehetősége, hogy eljusson a transzcendenciába. Az értelmezés kulcsa a mantra: az üresség nem más, mint a transzcendencia, és a szélsőséges nihilista lelepleződik: alázatos imával fordul a Legfelsőbb Úrhoz, hogy szabadítsa meg az anyagi lét szenvedéseitől.
*
A szív persze első sorban a szerelem szimbóluma, és ebben nincs különbség a napkelet és a napnyugat között. A szerelmesek szíveket rajzolnak az iskolapadba, szíveket vésnek a fák kérgébe, mézeskalács szíveket ajándékoznak egymásnak, és amulettként szíveket viselnek a nyakláncukon. Egymást szívemnek szólítják, legalábbis a kapcsolat elején. Mindenki a szívről beszél, még akkor is, ha valójában egészen másra gondol. Nehéz dolog a szerelmes versek közül válogatni, hiszen annyi van belőlük, mint égen a csillag. Hallgassunk meg egy-két, nyugaton kevésbé ismert perzsa és indiai költőt:
Dzseláluddin Rúmi: Te meg én
(Balkh-Konya, 13-14 sz)
Boldog percek: a lugasban üldögéltünk, te meg én,
Két alakban és két arccal, de egy lélek, te meg én.
Nektárt hozott a színes kert, a madarak víg dala,
Rögtön, hogy a gyümölcsösbe megérkeztünk, te meg én.
Feljöttek a csillagok is, csakhogy minket lássanak,
Mi magát a karcsú holdat mutatjuk meg, te meg én.
Te meg én, de én-te nélkül, mert a szívünk egyesült,
Nincsen szükség a sok szóra, értjük egymást, te meg én.
Ég lakói, papagájok irigyelnek minket is,
Amikor így együtt vagyunk, nevetgélünk, te meg én.
Különös, hogy én Bagdadban, a te hazád Khoraszán,
Mégis mindig együtt vagyunk, szerelemben, te meg én.
Mírá Bái: Táncolok Sri Giridhar előtt
(Radzsaszthán, 1498-1547)
Táncolok Sri Giridhar előtt, míg fényre derül,
Táncolok, míg csak boldog nem lesz végtelenül,
Tiszteletem, ha Érte lángol, bárki is az.
Felkötözöm bokámra a szív és részvét núpuráit,
Táncolok, hordom az emlék édes ruháit,
Bánom is én, ha másnak fontos a jó hír és a család.
Bűvöli Ő a testet, a szívet, az elmét,
Ágyán fekszem, élvezem Sri Hari vad szerelmét.
Krsna az én szerelmesem,
Bűnatomban elhagy az eszem.
Hogy lehetne békém, nyugodalmam?
Nem jön Krsna, Rajta nincs hatalmam.
Mírá, a szolga, szól szilajul:
Krsna szerelmem, Krsna az Úr.
Bhaktivinod Thákur: Milliónyi pásztorlány
(Bengál, 1838-1914)
Bármilyen elszántan próbálkozzanak is,a milliónyi pásztorlányka képtelen örömöt szerezni Mádhava szívének.
A fuvola Rádhikát szólongatja, az Úr Sjámaszundar hangosan kiált az éjjel sötétjébe: Jöjj ide, jöjj idem Rádhá!
Mikor Rádhá keresésére indul, meg is szakad a tánc.
Vradzsa ligeteiben zokog Krsna és kiáltozik: Imádott Rádhám! Kérlek, jelenj meg előttem, mentsd meg az életem!
A magányos berekben Rádhát átkarolva Krsna visszanyeri életerejét, és föllélegzik.
Krsna így szól Rádháránihoz: Mit ér nélküled a tánc? Csakis temiattad élek Vradzsában!
Bhaktivinód zokogva mondja: Rádhiká, kérlek, számíts engem is személyes társaid közé, tégy a szolgálóddá, tekints a magadénak!
Samuel Waddington: Egy perzsa példázat
(Anglia, szül. 1844)
Hű Szerelem, szerelemre vágyva, szerelmeséhez
Ment, s az ajtaján kopogtatott.
„Ki vagy te?” szólt a lány. „Nem ismerünk téged.”
Zavarában elhallgatott, és ajtót nem nyitott.
„Én vagyok!” jött a válasz. „Nem, te meg én, itt, ebben a házban
nem férünk el, ezt ugye belátod?”
Szíve szakadva ment el, szánni valóan a vendég.
Sajnálkoztak az éjszakában a sárga platánok.
Teltek a hónapok, eljött újra a hű Szerelem,
Újra kopogtat, és ugyanaz csak a szándék.
Faggat a lány: „Mondd meg, ki vagy! Mi a neved?”
Tudta szerelme már, mire megy ki a játék.
„Te vagy,” susogta, és az arca felderült.
Kinyílt a zár, s a szerelem beteljesült.
Szaurabh: Megvesztegetés
(India, kortárs)
Neked csak a szívem adtam, nem a lelkemet,
Ne mosolyogj, és ne akarj megvesztegetni.
Végül is, mi hasznod abból, ha a férfi
Sem szívvel, sem lélekkel nem tud már szeretni?
Szaurabh: Szerelmesek
Furcsa szerzet a szerelmes,
Mindig csak ad, ha mást nem, a szívét.
Talán a szív a szépségnek étele és otthona,
Ezért a hölgy csak elfogad, de ő nem ad soha.
*
P.S. Hrdaja Tantra
A Hrdaja Tantra vagy Jógini Hrdaja Tantra a mai formájában nagyon rövid, mindössze három fejezetet tartalmaz. Azt mondják, hogy egy elveszett könyv, a Nitjasodasikarnava (a 16 Nitja óceánja) egy része, a Vamakesvara Tantrával együtt, amely a Hrdaja ikerdarabja. Hrdaja szívet jelent, jelen esetben a tanítások szívét, a legtitkosabb lényeget. A nagy istennő, Parvatí azt mondja, hogy a Vamakesvara Tantrából már sok mindent megtudott, de most még többet szeretne hallani. Siva-Bhairava azt feleli, hogy feltárja neki a tanítások szívét, de meg kell fogadnia, hogy sohasem írja le, és szóban is csak olyanokkal közli, akik arra érdemesek.
Valaki mindenesetre leírta a Szív-Tantrát, feltehetően a 6-7 sz-ban, így aztán most már nem számít, hogy érdemesek vagyunk-e, vagy érdemtelenek.
A titkos tanítás elmondja, hogy a nagy istennő teremtette a világot azzal, hogy felvette annak a formáját. Elég különös, hogy ezt a nagy istennőnek Sivától utólag kell megtudnia, de még különösebb, hogy a teremtés egyszerre történt a szanszkrit abc betűinek megnyilvánításával. Először a magánhangzók jöttek létre, mint alaktalan, lüktető tömeg. Fokozatosan elkülönültek, és ezzel párhuzamosan megjelentek a mássalhangzók, összesen 51 betű. Ezek három csoportba rendeződtek: iccshá (akarat), gjána (tudás) és krijá (cselekvés. Négy erőközpontot foglalnak el, amelyeket a Ka, Pa, Ja és O betűk képviselnek. Az emberi test pontosan másolja az univerzumot, vagyis a mikro- és a makrokozmosz megfelelnek egymásnak. Így az emberi testben is négy erőközpont van, egy a végbél közelében, egy a szívben, egy a fejben, és egy a fej fölött, talán az aurában vagy az éterikus testben. Formáik négyzet, körbe írt hatszög, holdsarló és háromszög, a színük sárga, bíbor, fehér és piros.
A legtöbb magánhangzó az akarathoz tartozik, a ka és ta közötti mássalhangzók a tudáshoz, a tha és sa közöttiek a cselekvéshez. Mindegyik csoportnak van egy saktija, vagyis energia-istennője: Tripuraszundari pányvával, Kámésvarí elefánt-ösztökével, Srí íjjal és nyilakkal.
Ezután nyolc újabb mandala vagy terület jött létre, ezek úrnői Tripradéví, Tripuresvarí, Tripuraszundarí, Tripuravasziní, Tripurasrí, Tripuramaliní, Tripurasziddhi, Tripurambiká és Mahá-Tripuraszundarí. Mindegyiknek külön mantrája van, amelyeket hatféle módon lehet értelmezni. Mindezeket természetesen csak a gurutól lehet megtudni, aki nem más, mint maga az istennő.
Az utolsó fejezet a leghosszabb, ez az istennő tiszteletével, a szertartások leírásával foglalkozik. A szokásos felajánlások – füstölő, ghí-lámpa, víz, virág, ételek, illatszerek – kívül főleg az úgynevezett njászákról van szó. Njásza azt jelenti, érintés; az áldozat végzője sorban egymás után megérinti a testrészeit, és közben mantrákat mond. Bhászkararája a 18. sz-ban írt egy Varivaszja-rahaszja című könyvet, ebből tudjuk, hogy a mantrák az 51 Ganesához, a 9 bolygóhoz, a 27 holdházhoz, a 6 jóginihez, a 12 állatövi jegyhez és a 4 erőközponthoz szólnak, illetve ezek áldását és védelmét kérik. Van egy hasonló leírás a Gandharva Tantrában is. A Gandharvákról egyébként azt mondja a Srímad Bhágavatam, hogy a mennyei birodalom zenészei, nagyon szépek és erősek, vitéz harcosok, de „rendkívül erkölcstelenek.”
A Szív-Tantra azzal a nyomatékos utasítással zárul, hogy mindezeket szigorúan el kell titkolni, senkivel nem szabad közölni, aki nem kapta meg a megfelelő beavatásokat. Mivel a Hrdaja-hagyomány megszakadt, és jelenleg nincsenek avató guruk, „csak a titok oltalmazza a titkot.” Mi itt a barbár nyugaton csak homályosan sejthetünk valamit az ősi bölcsességből, amit a Tantrák szavai nem feltárnak, de inkább eltakarnak.