Szellemtigris
A tigriseket mindenki ismeri, legalább az állatkertből. Már Arisztotelész tudta, hogy Ázsiában élnek a legkegyetlenebb állatok, és közülük is első a tigris. Régi utazók leírásai alapján azt gondoljuk, Észak-India a hazája, de jól érzi magát a hideg vidékeken is. Nemcsak a bundája csíkos, hanem a bőre is. A tigrisek közül a szibériai vagy Amúr-tigris a legnagyobb, neki van a leghosszabb szőre. Ez az északi eredetű állat egyáltalán nem bánja, ha a hóban kell vadásznia.
Szumátrán és Jáván még ma is él egy kistermetű tigris, Bali szigetén már kipusztult. Tasmaniában is kihalt a tigris, de időnként arról adnak hírt az újságok, hogy Ausztrália keleti részén nagy macskákra emlékeztető, csíkos ragadozókat láttak; lefényképezték, nem is egyszer. A rejtélyes képek alapján a szakértők azt mondják, szó sincs tigrisről, az erszényes farkas csíkos bundája téveszti meg az embereket. Egyébként az erszényes farkast is a kihalt állatok között tartják számon; de talán él még egy-két falka Queensland-ben. Afrikai utazók is számoltak már be tigrisvadászatról, amin a szakértők csak gúnyosan mosolyognak, bár maguk az afrikaiak tudják, hogy van még az erdőkben néhány csíkos nagymacska, a nunda vagy mngva. Legalább ilyen titokzatos a malajziai tigris, akit ma már csak a gyógyító sámán, a pavang idéz meg. Dobolás és monoton ének csalogatják elő, beköltözik a pavang testébe, aki ezáltal maga is tigrissé válik; végignyalogatja a beteg testét, mint a tigrisanya a kölykeit, és erre meggyógyul a félhalott is.
A vallási és népi hagyományok tigriseinek kevés közük van az élő ragadozóhoz. Nem is ezen a földön élnek, hanem a szellemek világában.
Az indiai folklórban sokat szerepel a szellemtigris. Látszatra éppen olyan, mint a földi, csíkos bundát visel, éles fogakkal és karmos mancsokkal büszkélkedik; de ez a tigris a szellemvilág lakója. Senki sem tudja, miért téved időnként a földre. Erdőkben barangol, réteken settenkedik, éjszakánként belopózik a falvakba, sőt odaül még az erdőkben élő szentek és jógik tüzei mellé. Ez a tigris nem árt senkinek. Nem is tud, hiszen nincs fizikai teste. A földművesek nem mindig ismerik fel, és rémülten menekülnek előle, de a jógik nem bánják, ha ott melegszik a tüzüknél, sőt szívesen látják. A szellemtigris jó vendég, étellel-itallal sem kell kínálni. Elüldögél egy darabig, néha mordul egyet vagy dorombol, mintha igazi lenne, – aztán eltűnik, visszamegy a szellemvilágba, ahova tartozik.
Sok jógiról beszélik, hogy szelíd tigrisekkel osztják meg a barlangjukat, csodálják is őket, bár ezek az állatok még annyira sem veszélyesek, mint a Füst Milán ködpárducai (Párducok paradicsoma).
A világ legrégebbi szentírásai, a Védák többször említik a tigrist, mint a legnagyobb és legveszélyesebb ragadozót. Jól ismerik, mint a tehenek elrablóját: „Kínzom a Pisácsákat, mint a tigris a tehenek tulajdonosait, mondja az Atharva Véda (IV.6.6). „Kinyomjuk a szemeidet, tigris, kiszaggatjuk a húsz karmodat. Agyonverjük a fogakkal felfegyverkezett tigrist, a legkiválóbb állatot.” (AV IV.3.3-4) Könyörögnek a földistennőnek, hogy űzze el „az erdei állatokat, az erdőkben élő szarvas vadállatokat, az emberevő oroszlánokat, és a kóborló tigriseket, a baglyot, a farkast és a démonokat (AV XII.1.49). Ugyanakkor elismerik a kiválóságát. Egy gyógyfüvet így dicsérnek: „Te éppen olyan csodálatos vagy a növények között, mint a ragadozó állatok között a farkas.” (AV XIX.39.4) A gonosz lényektől megvédelmező, betegségeket és démonokat elűző amulettről is azt mondják, olyan erős, mint a tigris. (AV VIII.7.14) A hősök tigris-napon születnek (AV VI.110.3), a királyt tigrisbőrre ültetik, tigrisnek nevezik (AV IV.8.4), imádkoznak, hogy elnyerjék az oroszlán, a tigris és a kígyó misztikus erőit (AV VI.38.1). A Jadzsur Véda a haragvó tigrishez hasonlítja Rudrát (JV V.5.7), előírja, hogy a mennyek királyának, Indrának, és a földi királynak tigrist ajánljanak fel (JV V.5.11 és 21).
A legkorábbi tigris-ábrázolások az Indus-Szaraszvati kultúrából kerültek elő. A pecséteken, rézlemezeken azonban nem a természetben megfigyelt vadállatot, és nem is a vadászatot látjuk, hanem drámai események szereplőjét. Ember kuporog egy fa ágai között, alatta hatalmas tigris. Ember térdel egy tigris előtt, vagy két lábon álló tigrisek között feszít. Néha más szereplők is megjelennek: egy szarvas állat, földből gyökerestől kitépett fákat szállító emberek.
A tigris előtt térdelő embert ismerjük Kínából is. Egy Sang-Jin kori (Kr.e. 16.-11. század) bronzedényen egy nősténytigris embert ölel magához (Párizs, Cernuschi-múzeum). Nem támadja meg, inkább… és tényleg, a föld minden részéből ismerünk olyan legendákat, hogy ez vagy az a törzs, nemzetség egy állattól származik. Az Indus-Szaraszvati kultúrából származó leleteken azonban nem erről van szó. Egy buddhista dzsátaka őrizte meg a képekhez tartozó történetet (Vjaggha-dzsátaka, 272). Ezt a legkorábban a Kr.e. 8. században jegyezhették le, de mint más indiai mesék esetében is, a versbetétek korábbi változatokat sejtetnek.
A dzsátaka elmondja, hogy az erdő két fáján istenségek éltek, jaksák vagy vrksakák. Élt még az erdőben egy oroszlán és egy tigris, akik nagyon sok kisebb állatot megöltek. Az oszlásnak indult tetemek bűze megmérgezte a levegőt, és az egyik istenség, a másik figyelmeztetése ellenére, elkergette a vadállatokat. Ekkor azonban megjelentek a favágók, és kidöntötték a fákat, az egyiket a másik után. Bánta most már a faisten, amit tett, és könyörgött az állatoknak, hogy térjenek vissza, de hiába; a favágók pedig hamarosan elpusztították az egész erdőt.
Több változatban ismerjük ezt a dzsátakát, az egyik oroszlánról és tigrisről beszél, a másiknak a címe tigrist említ, aztán a szövegben felbukkan az oroszlán is, a záró versben azonban mindig tigrisek szerepelnek:
Gyertek vissza az erdőbe,
Gyertek vissza, tigrisek!
Ne vágják ki a nagy erdőt,
Csak azért, mert távol vagytok.
Elveszik az otthonunkat,
Ti is ház nélkül maradtok.
A mesék vizsgálatából tudjuk, hogy a versek a legrégebbiek, és sokszor a többnyire erkölcsi tanulságokat megfogalmazó versekhez utólag írták meg a történetet. Akárhogy is van, az ismeretlen művészek nagyon pontos illusztrációkat készítettek a Tigris-dzsátakához.
A faistenekkel társalgó tigris is a szellemvilág lakója, és a dzsátaka hangneme is egészen más, mint amikor a földi ragadozókról van szó. A Hitopadésa egyik meséje a tigrist az oroszlán szolgájának nevezi, egy másik elmondja, hogy egy öreg tigris kusa-füvet vett a mancsába, és vezeklőnek tetette magát egy tó partján. Azzal szédítette az embereket, hogy megajándékozza őket egy arany karpereccel. Amikor aztán az emberek elmerültek a sárban, szépen elkapta, és megette őket. Ez a tiszteletlen történet megjelenik a Mahábháratában is, csakhogy ott már egy öreg kandúr a főszereplő.
Szellemtigrisről (ákása-vjághra) beszél a következő indiai mese. A szellemtigris csodálatos legyőzéséről bizonyára szívesen hallottak azok, akiknek a hétköznapokban sok bajuk lehetett ezzel a csíkos ragadozóval.
„Egyszer, amikor Indrabhúmi volt a király Benáreszben, élt az országában egy szegény földművelő. Rizst próbált termeszteni a hegyoldalban, de nem volt szerencséje; valaki mindig letaposta a kalászokat. Egyszer azt gondolta, jobb lesz, ha maga őrködik minden éjjel. Fegyvere nem volt, csak egy vastag botja, azzal ment a hegyoldalba, hogy megtudja, mi történik az ő szép rizsföldjével. Ült, üldögélt egy nagy fa alatt, aztán egyszer csak arra szalad egy nyúl.
Hová ilyen sebesen? kérdezte a földműves.
Ne is kérdezd, kergetnek, mondta a nyúl, és tovább futott.
Arra szalad egy őz, kergetik azt is.
Mikor a sakál után még egy nagy medve is szuszogva menekült a völgybe, a paraszt azt gondolta, valami nagyon veszélyes állat közeledik. Megmarkolta a botját, minden irányba kémlelt.
Jött is a tigris, akkora volt, mint egy elefánt. Keresztülgázolt a rizsföldön, és letaposta a kalászokat. Ekkor észrevette a parasztot, aki ott álldogált a botjával.
Buta paraszt, mordult rá a tigris, menekülj, ha kedves az életed.
A paraszt azonban nem ijedt meg, és hozzávágta a botját. Keresztülrepült a bot a hatalmas tigris testén, mintha az csak levegő lett volna. Most már tudta, hogy nem érdemes félni, hiszen ez csak egy szellemtigris. Ráfújt, aztán gondosan összehajtogatta. Egészen kicsiny lett, elfért a markában.
Ekkor elmondta ezt a verset:
Karmod-fogad félelmetes, bundád csíkos lepedő,
A kezemben annyi vagy csak, mint egy marék levegő.
Otthon bezárta a szellemtigrist egy agyagedénybe, és már előre örült a bőséges aratásnak.”
Az indiai istennők közül Durgá lovagol egy ilyen szellemtigrisen. A Szkanda Purána (3.1.6.8-42) elmondja, hogy Visnu a saját haragjából és más félistenek energiáiból teremtette meg ezt az istennőt, félelmetes hátasállatával együtt, hogy elpusztítsa Mahisa bivalydémont. A Márkandéja Purána szerint (80.21-44) maga a démon változott át ragadozóvá, tigrissé vagy oroszlánná, és a veresége óta hátasállatként szolgál a nagy istennőnek.
A harcias istennőt szólítja meg a következő ima:
Maijá Serán Váli
Tigrislovagló anyám, templom úrnője, anyám,
Ó anyám, tigrislovagló, templom úrnője, anyám,
Színed elé jöttem, anyám, eljöttem a színed elé, ó csak egyszer nézz reám,
Tigrislovagló anyám, templom úrnője, anyám.
Hold és nap úgy barangolnak, ahogyan te parancsoltad,
Megparancsoltad, anyám, ahogyan te parancsoltad,
Vaskorban kik barangolnak, megsegíted ma és holnap,
Megsegíted, te anyám, megsegíted ma és holnap,
Megtartod te kérés nélkül, aki hozzád fordul végül,
Ó csak egyszer nézz reám, tigrislovagló anyám,
Tigrislovagló anyám, templom úrnője, anyám.
Sors tenyérbe ír kegyetlen, eltörlöd a vonalat,
Jószerencse, ha megszakad, megkötöd a fonalat,
Megkötsz minden fonalat,
Világ anyja, megáldója,
Egész világ fenntartója, tigrislovagló anyám,
Ó anyám, tigrislovagló, templom úrnője, anyám.
Éneklem a dicsőséged, rólad szól minden dalom,
Közelembe sem kerülhet szenvedés vagy fájdalom,
A létezés-óceánból megment engem, ó de hányszor,
A te isteni hajód,
Segítséged ment meg engem, nem hagy ott az idegenben,
Igaz segítséged menten küld egy isteni hajót,
Világteremtő anyám, tigrislovagló anyám.
Tigrislovagló anyám, templom úrnője, anyám,
Ó anyám, tigrislovagló, templom úrnője, anyám,
Színed elé jöttem, anyám, eljöttem a színed elé, ó csak egyszer nézz reám,
Tigrislovagló anyám, templom úrnője, anyám.
Siva, mint a jóga ura, tigrisbőrt visel, vagy tigrisbőrön ül. A jóginak meg kell ölnie a saját tigrisét, hogy ráülhessen a bőrére; de ez a tigris a vágy szimbóluma, a vágyat kell legyőzni a jóga gyakorlataival, vagy a meditációban. Ez az alapja a jógik és a tigrisek kapcsolatának; a Kali-korszakban azonban minden megromlik, az általános hanyatlás nem kíméli a szimbólumokat sem. A francia Maurice Magre (20. század első fele, Indiai mágia) elmondja, egyszer egy faluból elraboltak egy lányt, és a föld tele volt szokatlanul élesen kirajzolódó tigrisnyomokkal. Később a falu közelében élő jógi barlangjából előkerült egy faragott bot, amelynek vége tigrisnyomokat hagyott a puha földben.
Magre összegyűjtötte az indiai tigrisvadász-babonákat. Azt írja, Dzsaipur könyékén úgy tudták, egy közeli erdőben él a tigriskirály. Időről időre pénzt tettek le neki egy lapos kőre, az erdő egy magányos helyén, és ennek fejében az ott élőket nem támadták meg a tigrisek. Mondták azt is, hogy a maffiózó-tigriskirály drágakövet visel a fején, aki azt meg tudja szerezni, uralkodhat a tigrisek felett.
India más vidékein azt gondolják, gyermekeket is nemz a tigris. Külsőre olyanok, mint a többi ember, de nagyon erősek, hadvezérek vagy királyok lesznek.
Travankorban azt mesélik, hogy fekete tigrisek is vannak, ezek még veszélyesebbek csíkos társaiknál. A tigris balladájában találjuk ezeket a sorokat:
Az erdőben sötétség van,
A fák között sötétség van,
Reccsen az ág, hull a lombja,
Az ösvényre hull a lombja,
Röpködnek a denevérek,
A fekete denevérek,
Fényes pontok párosával,
Páros mancsok párosával,
Nem esik be a verembe,
Karókkal rakott verembe,
Nem állítja meg kerítés,
Széles, erős, jó kerítés,
Bezárt ajtón megy keresztül,
Kőfalakon megy keresztül…
A kísérteties hangulatú balladában egy rádzsa megölt egy nősténytigrist a kölykeivel együtt. Gúnyosan kinevette vadásztársait, akik úgy tartották, hogy még egy tigrist is meg kell kímélni, amikor éppen szoptat. A hímtigris bosszút fog állni… A balladák szabályai szerint a bestia a következő éjjel be is hatolt a király palotájába, és elrabolta a kedvenc feleségét, az újszülött kisfiával együtt. Csak egy szellemtigris képes keresztülmenni a bezárt ajtón és a kőfalakon. Persze időnként a kísértetek is tigrisalakban járkálnak éjnek idején; különösen a források és a kutak körül. Ezért tilos éjszaka vizet meríteni, sőt még vadászni is, mert ki tudhatja, ki lakik abban a tigrisbőrben.
A megölt tigrisek szellemei is visszajárnak, riasztgatják az embereket. Máskor élő emberek válnak időről időre tigrisekké, és úgy garázdálkodnak, mint Európában a farkasember. Nincs más segítség, mint imádkozni, ételt ajánlani Vjágh Dév tigrisistennek, akit Bengálban Daksin Ráinak neveznek.
Földi és földöntúli veszélyek ellenére szenvedélyesen vadászták a tigriseket. A rettegett állat éppen úgy beesett a csapdába, mint egy közönséges ragadozó. Sokszor el is pusztult a csapdában, mert nem mertek a közelébe menni. Azt mesélték, még a csapdába esett tigrist is annyira tiszteli a többi állat, hogy meg sem merik érinteni a tetemét. Keselyűk, sakálok, hiénák messze elkerülik, csak a hangya nem tisztel senkit.
A vadászok azt állítják, a tigris csak azt az állatot eszi meg, amelyiket maga ejtett el. Embert legfeljebb csak öreg korában támad, amikor már nem elég gyors, és valami könnyebb prédát keres. Egész Indiában ismerik a hálás nősténytigrist, aki frissen elejtett antiloppal jutalmazta a jótevőjét. Világos, hogy csak egy szellemtigris tudja az utcát és a házszámot, ahol a jótevője lakik.
Durgá istennő és a tigrise a tantrizmussal együtt jutottak el Tibetbe, még pedig nem is egyszer. A Tibeti Halottak Könyve leírja, hogy egyszer a nyolc Phra-men-ma, a haragvó istennők között jelenik meg, mint Vjághramukhi (tibeti nevén sTag-gdong-chan). Délről jön, vagyis Indiából, sárga tigrisfeje és vadul villogó szemei vannak. Másodszor a 28 dákini vagy állatfejű istennő között nyilvánul meg, ugyancsak délről, mint a sárga-fekete tigrisfejű Ráksaszi (tibeti nevén sTag-gi mgo-ma), balkezében vérrel teli koponyával.
A 84 Mahásziddha vagy nagy jógi egyike Dombipa (tib. Bzi-pa-grup-chen nto-mbi he-ru-ka), aki ksatrija király volt, amikor megismerkedett a tantrikus jógával. Ezt írják róla:
Szőnyegtutajon kelt át a Gangeszen,
Tigris hátán valósította meg a sziddhit…
Kínában a négy szent állat (sárkány, főnix, egyszarvú és teknős) után rögtön a tigris (vu ling) következik, sőt a Csou-kortól kezdve (Kr.e. 11.8. század) sokszor öt szent állatról beszélnek. Kínában minden szellemi lényt állatalakban képzeltek el; más szavakkal, minden fontosabb állatnak megvolt a szellemi párja. A hegyek és erdők szellemei ragadozó nagymacskák, a folyók és tavak szellemei madarak, csúszómászók formájában őrködnek a szellemek a dombokon, a medvék és hasonló vadállatok a termékeny földet vigyázzák. A tigris-szellemet vagy szellemtigrist külön is tisztelték, mint a démonok ellenségét, és szinte valamennyi démonűző varázslót tigrisen lovagolva ábrázoltak. A sámánok, varázslók gyakran öltöztek tigrisnek, vagy más nagymacskának, hogy jobban kommunikáljanak a szellemekkel.
A tigriseket és a macskákat a termés védelmezőinek is tekintették, mivel ők pusztították a gabonát legázoló vaddisznót, illetve a jó étvágyú egereket. A régi Kínában rituális táncokkal, mágikus szertartásokkal ünnepelték az aratást, a termés betakarítását; a táncosok egy része tigrisnek öltözött. Tigris védelmezte a lakóházat is: a képét ráfestették a falra. Módosabb házakban külön szellemfal állt a kapu előtt, szegényebb helyen csak a falra rajzolták a szellemfalat jelentő írásjegyet. Mivel a tigris a betegség-démonokat is elrettenti, szőrét, fogait, karmait és csontjait felhasználták a gyógyításban. A karmokat és a fogakat ezüstbe foglalták, amulettként viselték, a porrá tört tigriscsontot vízben, vagy zöld teában megitták. Még a gyerekek papucsára is tigrisfejet hímeztek, hogy ez megvédje őket a rontástól. A Kr.e. 3. század végétől a tigrist a jósjelek közé számították. Ekkor az történt, hogy Er-si huang-ti császár félelmetes álmot látott: egy fehér tigris széttépte az egyik lovát. Jóst hivatott, aki persze mindjárt azt mondta, hogy ez az álom nagy szerencsétlenséget jelent; és azt javasolta, hogy áldozzanak fel négy fehér lovat a tigris szellemének. A fehér tigrist ugyanis vérszívó démonnak tartották, akit előszeretettel győztek le a taoista mesterek, pl. Csang Tao-ling.
A feng sui iskola hívei azonban nem félnek a fehér tigristől, sőt egyenesen azt tanítják, olyan helyen kell házat építeni, amelyet keleti oldalról a zöld sárkányra, nyugatról a fehér tigrisre emlékeztető domb határol, ideális esetben a ház mögött még van egy fekete teknőst formázó domb, előtte pedig piros főnixdomb, és lehetőleg lassú folyású víz. Szerencsésnek tartották, ha a sírdomb alakja tigrisre emlékeztetett. A feng sui egyáltalán nem foglalkozik a jó öreg egyszarvúval, így kapott helyet a tigris a szent állatok között. Néha még Buddhát is tigrisen ülve ábrázolták.
A szellemtigris megjelenik a kínai asztrológiában. A tigris-jelű ember vezetőnek született, vonzó egyéniség, könnyedén befolyásolja a környezetét, szenvedélyes, erős, bátor és önálló, nem ismer középutat, kedveli a veszélyt és a kockázatot. Minden megpróbáltatást elvisel, kivéve, ha mások akarják irányítani. Ilyen a tigris a vadon erdőben, a szellemek között, és az emberek világában is.