Rózsa
Senki sem tudja pontosan, hol és mikor nemesítették az első rózsákat a vadrózsából. Sokan vitatják maguknak a dicsőséget. Ma már több, mint 16.000 fajta rózsa kapható a kereskedelemben, és szinte minden évben megjelenik valami újdonság. Most éppen a fekete és a kék rózsákkal kísérleteznek. A levágott rózsa megfeketedik, hogy festékes vízbe állítják; a sokat reklámozott kék rózsa egyelőre inkább csak levendulaszínű.
Vannak egészen dús szirmú és karcsú rózsafajták, rózsaszálak, rózsabokrok és futórózsák, szerény és részegítő illatúak, de mindegyiknek a vadrózsa vagy eglantin az őse, ez a kis, ötszirmú, többnyire rózsaszín vagy fehér virág. Az ókorban az ég és a föld szimbóluma volt, „mert illatát az égtől kapta, díszes alakját pedig a földtől.” A szirmok pentagrammot, ötágú csillagot alkotnak, amelyet olyan sokféle módon használtak a mágusok, ha ugyan komolyan lehet venni a grimoriumokat, a középkori varázskönyveket. A pentagramm az ókorban az univerzumot és az egészséget jelképezte, ezért az emberek rózsákat viseltek, vagy rózsákkal hímezték tele a ruhájukat.
A rózsa már a görögöknél és a rómaiaknál is nagyon népszerű volt, mint a szerelem és öröm szimbóluma. A görögök rózsakoszorúkat viseltek, italukba rózsaszirmokat szórtak; a rómaiak rózsaünnepeket rendeztek, amelyekről azt írják rosszallóan, hogy orgiákban végződtek – de a moralizáló szerzők szerint a rómaiak egész életét szűnni nem akaró orgia töltötte ki, ami nyilvánvaló képtelenség.
A régi írások számos virágszimbólumát nehéz azonosítani, de egy gnosztikus kódex az egyiptomi Nag Hammadiból (A világ létrejöttéről, II.5.111,8-14) ezt írja: „Az első lélek (Psyché) szerette Éroszt. Psyché vére előbb Éroszra folyt, majd onnan a földre. Ebből a vérből nőtt ki az első rózsa egy tüskebokron, annak a fénynek az örömére, amely aztán az égő csipkebokorban jelent meg.”
A világ legrégebbi élő rózsája a németországi Hildesheimben látható. Az itteni dómot a 11. században kezdték építeni, egy rózsabokor körül. A legendák övezte rózsabokor együtt növekedett az épülő templommal. 1945-ben a templom bombatalálatot kapott, és nagyrészt leégett. Súlyosan megsérült a rózsatő is, de hamarosan összeszedte magát, és új ágakat hajtott. A dóm azóta újjáépült, és Hildesheim egyik nevezetessége, az ezeréves rózsatővel együtt.
Számos vallásban használják az imafüzért vagy meditációs gyöngyöket, amelyeket a katolikusok rózsafüzérnek neveznek. Az első rózsafüzérek vagy malák Indiában jelentek meg. A Védák számos félistenét ábrázolták „rózsafüzérrel,” pl. Csandrát, Sivát, Durgát, Párvatit, és Agnit, aki áldozópap, és a mala mellett még a bráhmanák szent zsinórját is viseli. Malával ábrázolják Visnut, a vaisnava szenteket és tanítókat. A vaisnavák imafüzére hagyományosan a tulaszi (indiai bazsalikom) szent fájából készül. 108 gyöngyöt fűznek fel, és ezeket egy nagyobb gyöngyszemmel zárják le. A 108 szent szám, ami a végtelenséget jelképezi. 108 Upanisád számít fontosnak vagy híresnek, Krsnát 108 gópi veszi körül Vrndávanában, vaisnava költők 108 versben foglalják össze a mondanivalójukat, és a 108-at a buddhisták is elfogadták szent számnak. A legtöbb mala 108+1 gyöngyszemből áll, de vannak másfajták is, az 51 szemes az abc betűinek felel meg, a 81 szemes láncon mindegyik szemet más félistennel hoznak kapcsolatba.
Az imafüzér használatának régen nagyon szigorú szabályai voltak. A Hari bhakti vilásza összefoglalja ezeket a szabályokat, amelyekből itt csak néhányat idézek:
„Ezerszer vagy százezerszer több érdemet nyer, aki egy szent helyen, zarándokhelyen vagy a félistenek lakóhelye közelében mondja el a mantrákat, és nem otthon.
Krsna ezer meg ezer éven át gondol arra, aki helyesen zengi a mantrákat a gyöngyökön.
Azt a mantrát nevezik a legkiválóbbnak, amelyben 108 gyöngy van. 50 közepes, 20 rossz minőségű malát jelent.
A tulaszi fából készült gyöngyök minden vágyat teljesítenek, megadják a felszabadulást.
A mutatóujj nem érintheti a gyöngyöket. A gyöngyökön nem szabad átugrani. Aki így tesz, nem nyeri el a mantrázás érdemeit.
A gyöngyöket nem szabad leejteni, vagy bal kézzel megérinteni.
A mantrázás eredménytelen lesz, ha valaki tisztátalan, nincs ülőhelye, meztelen, befedte a fejét, vagy közben fecseg (pradzsalpa).
Eredménytelen akkor is, ha nem számlálja, hány mantrát mondott el.
Ülőhely (párna) nélkül ülni, lefeküdni, sétálni, állni, útközben, tisztátalan helyeken lenni, pl. halottégető helyen vagy sötétben – ezek a tiltott körülmények. Az sem mantrázhat, aki cipőt visel, felszáll egy kocsira, szétterpeszti a lábait, vagy tisztátalan helyen ül. Nem szabad áttenni az egyik lábat a másikon, összefonni a karokat, fejet rázni, fogakat kimutatni.
Ha valaki úgy mantrázik, hogy a gyöngyök nincsenek benne a dzsapazsákban, azokat el fogják rabolni a félistenek, démonok, sziddhák, stb.
A dzsapa áldozat háromféle: hangos (vacsika), mormoló (upámsu) és elmében történő (mánaszika). Az utóbbi a legjobb. Szanátana Goszvámi is azt mondja, legjobb az elmében mantrázni, „mert ebben nem lehet hiba.”
Rendszeresen, mindennap ugyanannyi kört kell elmondani. Nem úgy, hogy az egyik napon többet, a másikon kevesebbet.”
A szabályok jó része már nincs érvényben, vagy egészen megváltozott, pl. néhányan azt javasolják, hogy a koncentráció elmélyítése érdekében letakarhatjuk a fejünket, mantrázhatunk állva vagy járás közben, stb. A pontos szabályokat a diksa-guru közli, aki a dzsapa-malát átadja a tanítványnak.
A Száma-Védához tartozó Rudráksa-Dzsábála Upanisád azokat a szabályokat sorolja fel, amelyek Siva követőire érvényesek. Ők a rudráksa nevű növény bogyóit használják, mégpedig végtelen mennyiségben. Az Upanisád elmondja, hogy melyik fajta bogyó a legjobb, mekkorák legyenek az egyes szemek. Legjobb, ha a bogyók nagyok, épek és fehérek. Siva követője fehér fonalra fűzi a bogyókat, és beborítja a füzérekkel az egész testét: 300 szemből álló láncot visel a fején, 360 bogyót a nyakában, 160-160-at a karjain, 500-at a dereka körül. Még a bráhmanák is 108 bogyóból készült láncot viselnek a jagjopavita, a szent zsinór helyett. Az Upanisád megjegyzi, hogy már 1000 rudráksa viselése is nagyon jó. Nagy érdemeket szerez az is, aki csak megpillantja a rudráksát, hát még aki viseli, és rendszeresen elmondja rajtuk a mantrákat. Aki csak egyszer megérinti ezeket a bogyókat, annyi érdemet nyer, mintha 2000 tehenet adományozott volna. Egyébként a rudráksa viselése minden bűnt megsemmisít, ezt tanítja az Upanisád.
Mint említettem, a buddhisták is 108 gyöngyöt használnak, főleg Tibetben. Vagy a nyakukban viselik, vagy a csuklójukon, mint karkötőt.
Valószínűleg a buddhistáktól került át az Iszlámba, bár azt is mondják, Mohamed társai már számolták, hányszor mondják el egymás után Allah dicséretét. Kavicsokon, vagy az ujjukon számláltak. Maga Mohamed nem használt imafüzért.
A mohamedánok subhah-nak nevezik a rózsafüzért, amelynek 99 gyöngye Allah egy-egy nevét jelenti, a 100-ik gyöngy a kimondhatatlan név. A 33. és 66. gyöngy után csont vagy elefántcsont elválasztó jelet tesznek, hogy a hívő megpihenhessen. A gyöngyök fából készülnek, újabban népszerű a színes üveg vagy a szürke agát, csont, elefántcsont is. A férfiak kis gyöngyöket hordanak, a nők csak ünnepnapokon ékesítik magukat nagy piros fagyöngyökkel. A legjobb imafüzér az, amit a zarándok maga hoz Mekkából. Itt a gyöngyöket színezés előtt megmártják a szent Zemzem kút vizében. Ezt a kutat annak idején az angyalok mutatták meg Hágárnak, és ő itt itatta meg a fiát, Iszmaelt.
A szent ember által megáldott subhah áldást hoz a viselőjére.
A keresztény imafüzérben 165 gyöngy van, ezeket nevezik Mária rózsakertjének. A korai keresztény szerzetesek és remeték naponta sokszor elmondták a Miatyánkot, és remete Szent Pál története mutatja, hogy a számoláshoz kavicsokat használtak. Pál összeszedett 300 kavicsot, és amikor elmondott egy imát, félretett egy kavicsot. Amikor a kavicsok elfogytak, tudta, hogy vége van a napi penzumának.
Az arab költészet éppen úgy tele van rózsákkal, mint lótuszvirágokkal az indiai. Mindenféle szimbólumnak alkalmas a rózsa, de a világi költészetben a legtöbbször a szeretett lányt és a szerelmet, a misztikus szúfiknál az Istenszeretetet jelenti. A költők legnagyobb gondja, hogy szerelmesük arca olyan piros, mint a rózsa, ők meg a virágpor színére sápadnak, amikor megpillantják az imádott hölgyet. Kalif Jazid ibn Muávija írja:
Szép szeme, mint liliomnak kelyhe,
Könny folyik arcán, cseppjei épp olyanok,
Mint a virágok a rózsatövön.
Fogsora fényes tengeri gyöngyök,
Ajka piroslik, mint a cseresznye.
Hafiz írta ezt a négysorost:
Egy halandó téged soha meg nem láthat,
De a szerelmesek mind utánad járnak.
Nem is csalogány, ki annak nem tudója,
Hogy a rózsa bimbójában alszik még a rózsa.
Szádi a 13. század elején Gulisztánnak, Rózsakertnek nevezte versei gyűjteményét. Ugyancsak a 13. században élt a nagy misztikus Rúmi, akinek a költeményei csupa rózsakertek. Hallgassunk meg néhány versszakot:
Itt a tavasz, itt a tavasz, minden arc ragyog, pirul,
És a világ újra zöldel, kizöldül és kivirul,
Rózsák nyílnak, rózsaszirom lágyan kezedhez simul.
Kerti rózsa megkérdezi, vadrózsa, hogy megy sorod?
Boldog vagyok, a mezőről szállnak finom illatok.
Égi könnyből hit növekszik,
Föld porából rózsa.
Boldogan nevet a rózsa, ha nem nevet, mit tegyek?
Mósuszillat koszorút ha nem fon össze, mit tegyek?
Rózsa, kinek mosolyogsz, a rózsaligetnek?
Annak-e, hogy berepült oda egy csalogány?
Titkos barátod jött el, vagy csak a mása?
Rózsa, te súgd meg, most miért mosolyogsz.
Tegnap este fülemüle édesen dalolt,
Patak partján mit énekelt, és mit panaszolt?
Rubin, smaragd, aranyékszer és bíbor damaszt
Rózsát alkot, de illata annak sose volt.
Szívem, a fűhöz ha nem hajolsz le, mit tegyek?
Édenkertben nem szedsz rózsát, mit tegyek?
Isteni szépségtől ragyog minden, tündököl.
Vak vagy te, hogy nem látod? Mondd meg, mit tegyek?
Leborulás, töredelem, alázat és rózsafüzér
Mind csak ösvény, bolond, aki azt hiszi, hogy ez a cél.
Ciprus vagy te, rózsa vagy te, árnyék én vadonban.
Préda vagyok, oroszlánként jársz te a nyomomban.
Rózsabokor, csupa virág, várj egy pillanatra,
Csak ameddig feléledek finom illatodra.
A szeretet és szerelem szimbóluma ez a rózsa, és mivel Rúmiról van szó, biztos, hogy valami misztikus dologra kell gondolnunk. A francia trubadúrok ismerték az arab költészetet, de Guillaume de Lorris és Jean Clopinel (más néven Jean de Meung) Rózsa-regénye a nagyon is földi erotika apotheózisa.
Lorris 4058 sort fejezett be 1237-re, 17.500 sort tett hozzá Clopinel 40 évvel később. Közös könyvük a középkor egyik legtöbbet másolt és kommentált műve, és tele van allegórikus szereplőkkel: Pihenés, Vidámság, Szépség, Gazdagság, Bőkezűség, Nyíltság, Udvariasság, Ifjúság, Remény, Édes Gondolat, Édes Beszéd, Édes tekintet, Szíves Fogadtatás, Vénusz, Ámor és persze maga a Rózsa, akiért meg kell ostromolni a várat. Az ostromló és segítőtársai többnyire nem arról beszélnek, hogy élvezetet akarnak szerezni maguknak, inkább a természet törvényeiről és a szerelem parancsairól papolnak. Vénusz esküt tesz, hogy egy nő se marad szűz, és minden férfi pokolra jut, aki nem veszi el legalább egy hölgy szüzességét. Clopinel cinikus ember, aki mélyen megveti a nőket. Jellemző, hogy egyetlen nőt sem kérdeznek meg, nekik mi a véleményük Vénusz parancsairól.
A durva érzékiségen kívül csak arisztokratikus erényeket dicsőít a Rózsa-erény: lustálkodás, élvezetek hajszolása, vidámság, nemtörődömség, gazdagság, bőkezűség. Tetszett is azoknak, akik úgy érezték, mindenhez joguk van, vagy mindent megvásárolhatnak maguknak. De legalább ennyien átkozták veszedelmes és erkölcstelen tanításait, pl. Jean de Montreuil főpap, aki egy ellen-Rózsa-regényt írt, rengeteg allegorikus szereplővel. Clopinel is szerepel benne, ő lett az udvari bolond.
Angliában igazi háború tört ki a rózsák miatt, igaz, hogy ezek éppen olyan kevéssé voltak kerti virágok, mint a francia regény főszereplője. Anglia trónjáért folyt a hadakozás 1455-től 1485-ig, abból a névleges okból, hogy VI. Henrik őrült, nem alkalmas az uralkodásra. A főurakat persze nem a király elmeállapota aggasztotta; egyszerűen meg akarták szerezni a hatalmat. Volt is rá esélyük, mert Anglia éppen akkor vesztette el franciaországi birtokait, Calais kivételével, az országban anarchia uralkodott, és a főurak szabadon gyűjthettek maguknak zsoldos csapatokat.
VI. Henriket 1461-ben lemondatták, tíz évvel később, börtönben halt meg, lehet, hogy meggyilkolták. Helyette a York-házbeli IV. Edward uralkodott, őt követte a fia, V. Edward 12 éves korában, de a nagybácsi és régens, Richard of Gloucester magának akarta az egész hatalmat. Henry, Earl of Richmond azonban győzött a bosworthi csatában, megölte a herceget, és a koronát, amelyet állítólag egy bokron fennakadva talált meg, a saját fejére tette. A gyermek királlyal végeztek a Tower-ban, és vége lett a háborúnak, mivel nem maradtak ellenfelek.
Shakespeare tollára méltó események. De miért nevezik a rózsák háborújának? A fő ellenfelek, a Lancaster-ház katonái piros rózsát viseltek egyenruhájukon, a York-háziak viszont fehér rózsát. Igaz, hogy nem a háború idején, csak valamivel később. Shakespeare használta először a rózsa-szimbólumot a VI. Henrik és III. Richard drámákban.
A rózsák továbbra is nyíltak és elhervadtak a természet rendje szerint, egyszer csak felbukkantak 1614-ben, mint a rózsakeresztesek szimbólumai. Soha nem sikerült bebizonyítani, hogy valóban rózsakeresztesek írták az első híres könyveket. Fama Fraternitatis, Confessio Fraternitatis és Christian Rosenkreutz Kémiai menyegzője. Lángra gyújtották az emberek képzeletét. Keresték a titkos testvériséget, hogy csatlakozhassanak. Néha megjelent egy újabb rejtélyes könyv, valakit rózsakeresztesnek hittek, vagy ő terjesztette magáról. A testvériség azonban nem lépett a nyilvánosság elé. Sokan vallják, nem is létezett soha. Az egész egy Valentinus Andreae (1586-1654) nevű lutheránus pap fiatalkori tréfája, aki öreg korára bevallotta, hogy a Kémiai menyegzőt csak tréfából írta, a másik két könyv is csak ludibrium, játék.
Andreae címere valóban négy rózsa volt, amelyeket egy kereszt választott szét. Talán erre a címerre céloz a Kémiai menyegző, amikor leírja, hogyan indult el Christian Rosenkreutz az enigmatikus várba:
„Fölvettem fehér vászonruhámat, vérvörös szalaggal öveztem a derekamat, és a szalagok végét csokorra kötöttem a vállamon. Négy rózsát dugtam a kalapomba, hogy az emberek ezekről a jelekről jobban észrevegyenek…”
De vannak, akik nem hisznek Andreae szerzőségében, és azt mondják, Christian Rosenkreutz valóban élt, az ő jelvénye volt az áldozatot és megpróbáltatást jelentő sötét kereszt, valamint a gyönyört és jutalmat szimbolizáló rózsa. Andreae már csak azért sem lehet a szerző, mert a Fáma és a Kémiai menyegző eltérő felfogású; a Kémiai menyegzőt csak az alkímia alapos ismerője írhatta meg, ez pedig nem más, mint Andreae egzaltált tübingeni barátja, Christoph Besold. A rózsa már régóta a lelki átalakulás nagy művének alkímiai szimbóluma volt; a laboratóriumok és találkozóhelyek mennyezetére vésték-festették, annak jeléül, hogy ami a rózsa alatt – sub rosa – elhangzik, annak titokban kell maradnia. Sőt nem is az alkímisták használták először a rózsát, mint a lelki tökéletesség szimbólumát, hanem a kabbalisták, esetleg közelebbről meg nem nevezett egyiptomiak – a belga Wittemans szerint Amenhotep fáraó és Paracelsus voltak az első rózsakeresztesek. Van, aki a szabadkőművességből származtatja a rózsakeresztességet, mások éppen ellenkezőleg, a misztikus rózsát régebbinek mondják a vakolókanálnál. Goethe-nél (A titkok) specifikusan keresztény-ezoterikus szimbólum, az életszentséget jelenti. Elég logikusan, hiszen Jézust töviskoronával a fején szögezték a keresztre, és miért ne fonhatták volna azt a csipkebokor, a vadrózsa ágaiból.
Manfred Kyber a rózsát a Grállal kapcsolja össze, a misztikus kehellyel, amelyben Arimathiai Szt. József felfogta Jézus vérét:
Rózsavér
Mily pirosan, mily tisztán nyugszik a rózsa,
Zöld levelek koszorúja
Közt kiontja virágzó rózsavérét.
Fénye ragyog, de nincsen súlya,
Egy a világakarattal – lélek, a földet
Ennyire rózsa-tisztán járva,
Mentesen minden szenvedélytől, hullasd véred a
Szent rubinkehelybe, a Grálba.
A rózsakeresztesek sikerén felbuzdulva egy Grossinger nevű ex-jezsuita Rózsa-rendet alapított 1783-ban, Halle-ban. A rend tagjai (a feloszlatáskor éppen 120-an voltak) csokorba kötött rózsaszín selyemszalagot, rózsakoszorúval körülvett rózsapecsétet, és csupa rózsaneveket viselte: Rózsaerdei, Rózsahegyi, Rózsakerti. Sajnos Grossinger olyan magas tagdíjakat szedett, hogy felkeltette a rendőrség figyelmét, és néhány évre teljesen vissza kellett vonulnia a közszerepléstől. Kiszabadulása után megalapította a Harmónia-rendet, és ott folytatta, ahol azelőtt, csak most már egy gazdag gróf védelmében. Nem nagy dicsőség, de ez a Grossinger Mátyás egy komáromi születésű magyar volt.
Akár szélhámosok, akár az igazság kutatói, a rózsakeresztesek hosszú időre inspirációt szolgáltattak az irodalomnak (Bulwer: Zanoni). Még 1905-ben is bemutattak egy Rózsakeresztesek című színdarabot Bécsben (Rudolf Lothar műve); de nem bizonyult színpadképesnek.
A világirodalom összes rózsaversét lehetetlen lenne összegyűjteni. Andrew Lang (1844-1912) írja:
Szádi rózsái
Megfogadtam ma reggel, hogy rózsákat viszek Neked,
Átkötöttem egy szalaggal, csakhogy el ne vesszenek.
Meglazult a szalag csokra, és a rózsa elrepült.
Kibomlott a csomó, és az összes rózsaszáljaim
Messze szálltak, szél és szellő szétterjesztett szárnyain,
Ellebegtek, s végül mind a tengermélyben elmerült.
Vörös lett a tenger vize, mint mikor lemegy a nap,
A ruhámon csak a rózsák édes illata maradt,
És Te tudod, hogy az emlék mennyire megédesült.
Két régebbi angol költőt is választottam, mindketten szimbolikusan, nagyon titokzatosan írnak a rózsáról:
William Brown (1588-1643): A rózsa
Egy rózsa, szép, ki északon terem,
A kertben élt, egészen egymaga,
Nem volt virág még ennél édesebb,
A kertet is betölti illata.
A lányok ott mind táncot lejtenek,
A művelt bárd is édes dalt farag,
Tövét a holdtündérek öntözik,
S a rózsa árnya is kap csókokat.
De jaj, a kertész kedve elfogyott,
El is maradt a lány, a tünde nép,
Egy hernyó jár a hervadt rózsafán,
Letört a bimbó, nincs egy ág se ép.
Te óvd, Uram! Ha most nem adsz esőt,
Halott a kertben legszebb rózsatőd.
Robert Herrick (1591-1674): A rózsa temetése
A rózsa szenved, s belehal,
Már készen áll a ravatal.
Egy sóhajt küldenek neki
Virágszirom nővérei.
Fejet ki horgaszt, más siet
Elhozni friss forrásvizet,
Ki sír, ki meg rendezkedik,
De böjtöt tart ma mindegyik.
A holt körül kerengenek,
És gyászdalokat zengenek.
Mi édes illat! Tán az ég
Kiönti összes parfümét?
De véget ért a requiem,
Örökké nem tart semmi sem.
Pázsithalomról szól a hír:
Elrejti őt, miként a sír.