Páva
Miskolczy Gáspár írja az Egy jeles Vad-kert-ben, amely 1702-ben, Lőcsén jelent meg: „A páva olly igen kevély, hogy midőn cifra szemes tollait derakason kiterjeszti, egyszersmind járását is csuda melly büszkén, merő királyné asszony lépése módjára alkalmaztatja; még pedig a nap ellenében szokta az ő szép színű, ékes farkát kiterjeszteni… midőn szép kies pázsiton sétálgat, vagy valami daliásan felöltözött asszonyi állatot lát feléje közelíteni… amikor másoktól dicsértetik… mikor a nap melege fűti… midőn drága gyöngyöket, ragyogó köveket és igen szép írott képeket lát.”
Ez a szép és feltűnő madár Dél-Ázsiából származik. Legkorábban az indiai Rgvéda említi, azt mondja, Indra lovainak olyan a szőrük, mint a pávatollak. Az apszarák, a mennyei tündérlányok pávatoll-színű ruhát viselnek
A páva a Szkandának vagy Kárttikejának, Dél-Indiában pedig Murugannak nevezett szent madara. A Puránák elmondják, hogy a pávát és a kakast egy megölt démon, Táraka testéből formálta ki. Attól kezdve együtt harcoltak a kígyók és a démonok ellen, a páva éles kiáltásaival figyelmeztetett a veszélyre. Szkanda páváját úgy hívják, Paraváni.
Szaraszvatít, a bölcsesség istennőjét szintén pávával ábrázolták. Krsna kedves madara, a képeken pávák között lépked, hajában egy szál pávatollat vagy pávatoll-koronát visel. A költők nem mulasztják el megemlíteni, hogy
Pávatollat hord hajában,
Tilak ragyog homlokán,
Vadvirágból font füzére
Leng a bársonyos nyakán.
(Bhadzsa Rádhe-Góvinda)
Sárga selyem fedi testét,
Csillogóbb, mint minden festék,
Csillag szőtte anyagát,
Erdő-mező szép virága
Ékesíti a nyakát,
Krsna, Pávakoronás.
(Krsna Mor Mukut)
Vidjápati Thákur (1352-1448) írja:
Hari Te, Hari Te, hallgass ide, halld figyelmesen:
Ez nem a csók ideje. Eltűnt minden csillag az égről,
Reggeli dalt dalol még a kakukk is.
Pávád már üdvözölte a napfelkeltét,
Csendesen kószál, és haloványul a hold.
Már a legények a rétre vezérlik a csordát,
És a virágokon vad méhek üldögélnek.
Arcfestékemet is letörölted.
Ez nem a csók ideje.
Vidjápati szól: Reggel nem illik, látod.
Mindenki rosszat mondana Rátok.
Más versek leírják, milyen szeretettel öltözteti Jasodá mama reggel a kis Krsnát, még a pávatollat is a hajába tűzi. Amikor Rádhá türelmetlenül várja a szerelmesét, a bokrok mögött sétáló pávát Krsna pávakoronájának véli, és nagyon elcsodálkozik, amikor a madár felrepül.
Vidjápati egy másik kedves verse:
Mit mondjak neked, kedves, vidám barátnőm?
Játszottunk ma is, mégpedig fényes nappal.
Én a virág-ágyon feküdtem magamban,
Kámadéva lesett a virág-nyilakkal.
Hopp! Kanu jön. Hogy cseng bokacsengettyűje!
Úgy teszek, mintha aludnék. Elmegy-e, fölkelt?
Elfordultam Tőle, hogy fel ne kacagjak.
Ő odajött, le is ült mellém, az öntelt!
Szép koszorúm fürgén kivette hajamból,
És odatette a pávatoll-koronáját.
Orrkarikámból is kilopta a gyöngyöt,
Nyakláncommal ékesítette ruháját.
Blúzom cibálta, de két szemem nyílik azonnal:
Elkapom ezt a rablót a két karommal!
Vidjápati szól:
Selymák hercege, nem tud rendet,
Mestere Ő a ravasz szerelemnek.
Mindenki pontosan tudja Róla:
Ő a szerelmek mindentudója!
A Rámájana elmondja a pávaszemek eredetét. Egyszer a démonok királya, Rávana megtámadta és megfutamította a félisteneket, akik gyorsan állatokká változtak, hogy Rávana ne ismerje fel őket. Indra páva lett, aztán jutalmul ezer szemmel díszítette a madár farktollait. A páva Indra kegyéből jelzi előre az esőt, és elpusztítja a kígyókat.
Nagyon látványos, amikor a páva érzi az eső közeledtét, hangosan kiáltozik, és táncra perdül örömében. Az indiai tánc, a Bharata natjam egyik tánclépését így nevezik: játékos, mint a páva.
Úgy tűnik, mintha a páva örömmel üdvözölné a sötét monszunfelhőket. Ha festményen látjuk, azt jelentik, esik, villámlik, vihar van, de legalábbis is közeledik az eső. Jó előjelnek, szerencsehozónak tekintették. Hinduk, mozlemek egyaránt bíztak benne, hogy a pávatoll elűzi a gonosz szellemeket. Ezért vonultak a királyok pávatoll ernyők és legyezők védelmébe. Sáh Dzsehán 17 sz-i mogul uralkodó két, kiterjesztett farkú pávával díszítette a trónját, amely szinte nem látszott a rengeteg gyémánttól, gyöngytől és drágakőtől. A császár „olyan gazdag, drágakövekkel telehímzett ruhát viselt, hogy két szolgára kellett támaszkodnia.” II. Lajos bajor királynak is volt egy pávatrónja, de az már csak színes üvegcserepekből.
Mivel a páva megöli a kígyókat, azt gondolták, a mérgeket, ezoterikus értelemben a bűnöket is megsemmisíti. A Mahájana buddhizmusban Mahámajuri, japán nevén Kudzsaku-mjó bódhiszattva kiterjesztett farkú és szárnyú páván ül, a könyörgőket megtisztítja a bűneiktől, de meghallgatja azokat is, akik egyszerűen csak esőért imádkoznak.
Az éhes emberek elől azonban a páva sincs mindig biztonságban. Asóka indiai császár konyhája számára naponta ezernyi pávát öltek le. Több falu lakosságát mentesítették az adófizetés kötelezettsége alól, cserébe pávákat kellett tenyészteniük. Asóka névleg már buddhista volt, de még mindig engedélyezett a királyi udvar számára napi két pávát és egy őzet, aztán csak két pávát, és csak nagyon lassan lett vegetáriánus. Mindenesetre Asóka adta ki az első királyi rendeletet a természet és az állatok védelmében.
A legenda szerint Nagy Sándornak nagyon megtetszett a páva, és ő hozta haza az első példányokat Európába. Ő is kiadott egy rendeletet, amely megtiltotta a páva elpusztítását, de Asókáéval ellentétben ezt sose tartották be. Az Ószövetség szerint már Salamon királynak voltak pávái:
„Mert a király Társis hajója, amely a tengeren Hirám hajójával járt, minden három esztendőben egyszer fordult meg, s hozott a Társis hajó aranyat, ezüstöt, elefántcsontokat, majmokat és pávákat.” (I. Kir. 10.22)
A Biblia azt is mondja, Salamon hajói Ofirba jártak kincsekért, Ofirt pedig valahova Afrika keleti partjaira teszik. Voltak-e pávák Afrikában? A régi Egyiptomban nem ismerték, csak egy kései mese említi, hogy a páva bánatában rikoltozik, amikor látja, hogy a tolla ugyan gyönyörű, de a lábai rútak. Le is vonja a tanulságot: Ne légy gőgös és hiú, mert nincs ember hiba nélkül.
Lehet, hogy Babilonban már tartottak pávákat. Arisztotelész, Nagy Sándor kortársa perzsa madárnak nevezi. Arisztofanész egy színdarabjában megjegyzi, hogy az első pávát egy perzsa követ hozta ajándékba. Ritka madár volt, az emberek hosszú utakat is megtettek, hogy láthassák. Talán ezért is ábrázolták a pénzeken. Héra szent madara lett. Egy mítosz elmondja, egyszer elküldte a százszemű óriást, Argoszt, hogy őrizze Zeusz szerelmét, Io-t. Hermész azonban, Zeusz parancsára, megölte az óriást, Héra pedig a száz szemével díszítette fel a páva farkát.
Rómában a páva Juno szent madara lett; ez azonban nem akadályozta a római ínyenceket abban, hogy a pávát fel ne szolgálják lakomáikon. Hogy az asztalukról sose hiányozzon a pávasült, a pávatojásokat tyúkokkal költtették ki. Aulus Gellus írja:
„Ha jót akarsz enni, a pávát Számoszból hozasd, a csirkét Frígiából, a darut Méloszból, a kecskét Aetóliából, a tonhalat Kalkedonból, a murénát Tartesszoszból, a csukát Pesszinoszból, az osztrigát Tarentumból, a kagylót Khiószból, tengeri halakat Rhódoszból, diót Tharsusból, datolyát Egyiptomból, és gesztenyét Ibériából.”
Az elkényeztetett római urak számára az egész világ csak terített asztal volt; mindenhonnan elvették, ami megtetszett, és nem is volt lelkiismeret furdalásuk. Csak Horatius írja a díszes tollakkal együtt feltálalt pávasültről, gúnyosan és szomorúan:
Megdicséred a páva tollát, ennivaló az?
Szép a madár, ha olajban megsütögetted?
Még az üres saláta is jobban ízlik a szádban.
Ínyenc étel a páva, csak mert tarka a tolla?
A gazdag parvenüknek már a pávasült se volt elég jó. Vitellius és Heliogabalus asztalára csak a páva nyelve és veleje került. Gondoljuk el, hány ártatlan madarat mészároltak le csak egy ilyen lakomához. Európában a főúri és hercegi kastélyokban még a 14-15 sz-ban is ettek farktollakkal díszített pávapecsenyét. Valószínűleg nem olvasták Horatiust.
Az európai költők is fölfedezték, hogy a páva bejelenti az esőt, pl. Michael Drayton a 15. sz-ban:
Zápor előtt rikolt a büszke páva.
Az ugyancsak a 15 sz-i Hortus Sanitatis (Mainz, 1485) azt írja, ha a páva magasra száll, az esőt jelent. Chester szerint a páva ébredéskor kiabál, mert azt álmodta, hogy elvesztette a szépségét. A páva nagyon ügyel a szépségére, de a jó keresztény is vigyázzon, nehogy elveszítse az erényeit. A páva éneklését Chester nem tartotta sokra. Ezt írja:
A büszke páva sok-sok napszemet
Visel a tollain, és azt hiszi,
Király, de trónja kerti fűcsomó.
Kiáltva hívja, jelzi az esőt.
A lába rút, s ha néha rátekint,
Szégyenkezik, és szinte elalél.
(Love Martyr)
Egy perzsa költő szerint a madár rút lábai azt mutatják, hogy soha nem juthat el a paradicsomba. Miskolczy Gáspár szerint
„A régiek a páva felől azt szokták mondani, hogy három dísztelenség vagyon ő benne, úgymint az ő ördögi sikoltása, rút kígyó-forma feje, és pajkos módú, sömörgős lábai. Innét költ íme a mondás:
Angelus in pennis, pede latro, voce gehenna.
Tollaiban angyal, lába pajkos, hangja gyehenna.
A páva sokszor megjelenik a keresztény művészetben. Néha a gőg és hiúság jelképe, máskor azonban feltámadásé, mert a gyönyörű farktollait elhullatja, és azok újra kinőnek. Ebből keletkezett az a hit, hogy a pávatoll mindent megőriz. Szent Ágostom úgy tudja, hogy a húsa nem romlik meg. Már a római katakombákban is ábrázolták a pávát. Sok középkori festmények az angyalok pávatoll-szárnyakat viselnek, mint a Rgvéda mennyei tündérei
Szintén indiai eredetű az alkímia is, amelyben az átalakítás egyik lépését Rubedo-nak, vagy Cauda Pavonis-nak, pávafaroknak nevezik. Ebben a szakaszban a megolvasztott keverék vörössé válik. Manilius írja:
Ez meg a páva farka, nagy szerencse hozója,
Mert akit megteremtett, nem lesz a földi halálé,
Egyre növekszik fénye, szebben ezernyi napoknál.
Trismosin a 16 sz-ban írta Splendor Solis (A nap ragyogása) című alkímiai művét. Ebben ezt olvashatjuk:
„Egy ember, aki olyan fekete volt, mint a szerecsen, beleragadt az agyagba. Segítségére sietett egy fiatal nő, gyönyörű ruhában, fehér szárnyakkal ékesítve. Hátán a tollak olyanok voltak, mint a legszebb fehér pávakakasé, a tollak száraira pedig csodálatos gyöngyöket fűztek. Nyakán finom aranylánc rubinokkal, lábain aranycipellők… Bíborba öltöztette az Etiópot, és fölvitte magával az égbe. Erről mondják: Ez az az eleven dolog, amely soha nem hal meg, sőt örökké növekszik.”
(Menaldus példázata)
Tehát itt is pávatollak díszítik az angyalt, mint a védikus irodalom égi tündéreit. Manilius yrja:
Eljön akkor az angyal ékes pávaruhában,
Lengeti szárnyait, és a holtnak is életet ad.
A pávatoll a filozófiai arany, a bölcsek kövének gyakori szimbóluma. Jung szerint az alkímisták számára a páva ugyanazt jelenti, mint a szivárvány, és egyesek azt gondolták, hogy az arany a páva tojásából születik meg. A Splendor Solis példázata emlékeztet arra az egyiptomi mítoszra, amelyben Ízisz megtalálja a férje halott, és már egészen megfeketedett testét. A mítoszok ősképei, az archetypusok a közös indo-európai kultúrkörből terjedtek szét az egész világon.
Kínában a Csin-dinasztia egy legyőzött hadvezéréről mesélik, hogy az ellenségei elől menekülve pávák között bújt el – hasonlóan Indrához, a Rámájana történetében. Jutalmul a pávát megtette a vitézség szimbólumának, és pávatollakat osztogatott azoknak, akik a harcban különösen kitűntek. A Puránák hadistenének, Szkandának a pávája jelenik meg, mint Kukulkán-Kecalkoatl, a gyönyörű tollakkal díszített kígyó, aki szintén a Vénusz bolygó, az esthajnalcsillag ura.
Egy Iszlám legenda szerint Allah a fényből teremtette a gyöngyöket, amelyek olyanok, mint végtelen sok nyelv, és mind Allahot dicsérik. Szemek is, amelyek mind Allahot nézik. Ez a sok szem Indrára és Varunára emlékeztet, akiknek ezer szemük van. A gyöngyszemek jelentik a pávát is, aki a nap szemeit viseli a farkán. Azt mondják, a páva tollazatának 365 színe van, az év minden napjára egy.
Az arab folklór úgy tudja, Isten először a tudás fáját alkotta meg, aztán az összes színt magában foglaló fehér gyöngyfényt, ami Mohamed fénye. Ez a fehér vagy sokszínű fény egy páva alakjában jelent meg, és Allah ebből alkotta meg a világot.
A szúfi misztikában is a páva az első teremtmény; ugyanaz, mint a fehér gyöngy. Vagy először egy nagy pávatojás jelent meg, ebben volt benne az egész univerzum. Néhány gnosztikus szerző szerint is egy páva tojta a világtojást, amely aztán a nap melegétől kikelt, és így megszületett a világ. A világtojás-elképzelést számos indo-európai népnél megtaláljuk, bár itt általában egy vízimadár tojja, vadlúd, kacsa vagy hattyú.
Istent Melek Tausznak, páva-angyalnak nevezik a kurdok a maguk különös, szinkretisztikus vallásában, amelyet a világ teremtésével egyidejűnek tudnak. A kurdokról vagy jezidikről sokáig azt tanították, hogy a Sátánt imádják, pontosabban azt mondják, a Sátán az ember jóakarója, mert ő hozta el a tudást. Természetesen ott volt már a paradicsomkertben, a kígyó formájában; de az igazi alakja a páva – a kígyó és a páva a hatalom szimbólumai. Hozzájuk kell imádkozni, őket kell kiengesztelni, mert a teremtő nem törődik az emberiséggel, sőt egyenesen irigy és féltékeny, szándékosan tudatlanságban akarja tartani a teremtményeit.
A teozófia alapítója, Helena Petrovna Blavatsky ezt írja a Lefátyolozott Íziszben:
„Mindenütt ördögimádóknak nevezik és ismerik őket, de biztosan nem tudatlanságból vagy homályból imádják és tartanak fenn rendszeres kapcsolatot a legalacsonyabb, rosszindulatú elemi szellemekkel. Felismerik a fekete erők urának gonoszságát, rettegik a hatalmát, de megpróbálják megbékíteni… Megfogják egymás kezét, és köröket alkotnak, középen áll a sejk, aki tapsol, és előénekli a verseket a Sátán tiszteletére. Aztán táncolnak, és a levegőbe ugrálnak. Amikor az őrjöngés eléri a tetőfokát, megsebzik magukat tőreikkel… Hízelegnek a Sátánnak, és dicsérik, könyörögnek, tegyen csodákat. Mivel a szertartásokat főleg éjszaka végzik, kapnak is különféle megnyilvánulásokat, pl. hatalmas tűzgolyók jelennek meg, amelyek vadállatok formáját veszik fel.”
A jezidi név azt mutatja, hogy volt valami kapcsolat a Zarathustra utáni régi perzsákkal. A szó az avesztán jazata, perzsa izedből származik, és azt jelenti, tiszteletre méltó, végső soron ugyanaz, mint a szanszkrit dzsajatá. Így neveztek mindenféle mennyei lényt vagy félistent, pl. Mitra, Szraosa, Tistrja, Nairjosangha, Verethragna, föld, tűz, haoma. Még olyanok is vannak köztük, akik egykor a földön éltek, nagy királyok, maga Zarathustra is. Világos, hogy ez nem az eredeti, tiszta zarathustrai vallás, hanem abból a korból származik, amikor már elterjedt a dualizmus: a legnagyobb jót és a legnagyobb rosszat, Mazdát és Ahrimánt egyforma erőseknek gondolták. Elhangzott az a vélemény is, hogy csak Ahrimánt kell imádni, mert Mazda olyan jóságos, hogy kéretlenül is segít.
Ez a dualista szemlélet, és Zurvan, az idő még későbbi tisztelete beszivárgott a gnoszticizmusba, és jelentős befolyást gyakorolt a jezidik elődeire. Idővel mohamedán környezetbe kerültek. Az Iszlám nem vonzotta őket, annál inkább a szúfik, vagy dervisrendek. Ezt a sokféle, de alapjában véve egymással összefüggő tanítást foglalta rendszerbe Adi ben Muszáfir sejk a 11. sz-ban. Nemzeti identitást adott a jezidiknek, és a szúfi-rendek mintájára szervezte őket.
A szertartások titkosak, de nem olyan nagyon, hogy semmit se tudjunk róluk. Napfelkeltekor imákat mondanak és körüljárnak egy követ, amelyre fel van írva Melek Tausz neve. Az esti szertartásokon táncolnak és énekelnek a Páva előtt, és a nevét zengik. A táncosok kis olajmécseseket gyújtanak meg, és egyre gyorsabban táncolnak, az ének egyre hangosabb, és a résztvevők nagy része transzba esik. Közvetlen kapcsolatba csak a papok lépnek a Pávával, a kahánák vagy lelki vezetők, és a pir-ek, a bölcs öregek. Hisznek a reinkarnációban, és mint a szúfik, bíznak abban, hogy a szent emberek át tudják adni az áldást, a barakát. A szertartásokon nemcsak az avatottak vesznek részt, hanem az egész közösség, a muridok is, mert úgy gondolják, előbb-utóbb ők is avatást fognak kapni.
Központjuk egy korábbi keresztény kolostor, Lales, ahol Sejk Adi élt utolsó éveiben, és rengeteg csodát tett. Mindenki legalább egyszer elzarándokol ehhez a szentélyhez. Van itt egy fekete kőből faragott kígyó, ezt minden reggel ismét bekenik az olajmécsesek kormával; aztán jóslatokat kérnek tőle.
A száműzött kurdok Európában is létrehoztak páholyokat, amelyek neve halka. Titokban találkoznak, mert a szertartás nem látványosság, és mert az extatikusokat minden korban üldözték. Avatáskor új nevet kapnak, és titkos jelekről ismerik fel egymást, mint a szabadkőművesek. Mindenkinek van egy kis ezüst pávája, az előtt imádkozik. A Páva teljesíti a világi célokat is; pl. a kérést felírják egy papírra és bedobják a vízbe, amelyben a Páva áll. Azt mondják, hogy a kívánságok teljesülnek.
Melek Tausz, vagyis a Páva képével sok helyen találkozunk. Sokszor gyönyörű kék férfinek ábrázolják, akinek göndör fekete haja és négy karja van. Lótuszülésben ül, hasán ott van a piros Kundaliní-kígyó, mögötte óriási pávafarok. Rendkívül hasonlít Krsna-Visnura, ami azt mutatja, hogy perzsa-gnosztikus-szúfi közvetítéssel ugyan, de a jezidi kultusz is abból az országból származik, amely minden spirituális kutatás hazája: Indiából.