Papagáj
Indiában a papagáj sok ezer éve az ember megbecsült barátja. A Garuda Purána elmondja, hogy az első papagájok Kasjapa és Suki nevű feleségének a fiai voltak; testvéreik a baglyok és a varjúk. A papagájokat nagyon bölcs madaraknak tartották; ezért nevezte el Vjászadéva a fiát Sukának, akit később transzcendentális bölcsessége miatt Sukadéva néven ismertek. A Bhágavata Purána ezt mondja róla:
„Sukadéva kiváló bhakta volt, rendíthetetlen monista, aki elméjét szüntelenül a monizmusra koncentrálta. Fölötte állt minden anyagi tettnek, ám mivel leplezte ezt, bolondnak hitték.” – SB 1.4.4
Sukadéva 12, mások szerint 16 évig maradt az anyja méhébe, mert nem akart az illúziók világában élni, nem akart a hamis testi azonosítás útvesztőjébe kerülni. Vjásza megígérte neki, hogy nem fog illúzióba esni, a gyerek azonban nem hitt neki, mert látta, hogy még mindig ragaszkodik a családi élethez. A gyerek csak akkor született meg, amikor Krsna is megígérte neki, hogy májá nem lesz rá hatással. Ettől kezdve a Puránák kétféleképpen mondják el Sukadéva történetét. Az egyik szerint születése után azonnal világgá ment, és a transzcendentális tudásra tanította az embereket. Vjászának annyira hiányzott, hogy misztikus erőivel teremtett egy másik Sukadévát, aki később családot alapított. A másik verzió szerint Sukadéva egy ideig otthon maradt, de egyáltalán nem törődött a világi élettel. Meztelenül járt, nem volt semmi tulajdona. Az emberek elfogadták olyannak, amilyen, mert érezték a belőle sugárzó tisztaságot. Később mégis elhagyta az otthonát, és vándor aszkéta lett. Nagyon lemondott volt, soha nem töltött több időt egy családos ember házában, mint amennyi a tehénfejés ideje, és csak nagyon kevés alamizsnát fogadott el.
Sukadéva dzsátiszmara volt, ami azt jelenti, emlékezett első születéseire. Birtokában volt a transzcendentális tudásnak, és elmondta a Bhágavata Puránát Pariksit királynak. Mivel azt gondolják, a gyümölcs akkor lesz igazán finom, ha egy papagáj belecsípett a csőrével, ezt mondják erről a Puránáról:
„Sukadéva ajkairól fakadt e gyümölcs, a Srimad Bhágavatam, és még zamatosabbá vált, bár nektárja mindig ízletes volt még a felszabadult lelkek számára is.” – SB 1.1.3
A Bhágavata Puránát többen is elmondták, Sukadéva, Gokarna, a Kumárák és Szúta Goszvámi; de Sukadéva volt az első, ezért nevezik ezt a szentírást Suka-szamhitának, Suka-gyűjteménynek is. Van egy másik Suka-szamhitá is, amely asztrológiai számításokat, horoszkópokat tartalmaz.
A Padma Purána beszél egy nagyon bölcs papagájról, akinek a neve Kundzsala. Ez a papagáj is dzsátiszmara, és egy bölcs kérésére elmondja, hogyan került papagájtestbe:
Az előző születésemben egy Vidjádhara nevű bráhmana legkisebb fia voltam. Dharmasarma volt a nevem. Az apám látta, mennyire nincs kedvem tanulni, és aggódott a jövőm miatt. Itt és ott kóboroltam, ezzel töltöttem az időmet. Az emberek szórakoztak az ostobaságomon, ami nagyon elszomorított. Elhatároztam, hogy tanulok, de nem találtam senkit, aki hajlandó lett volna tanítani engem.
Idővel megöregedtem, de még mindig ostoba voltam. Egy napon a templomban ültem, és elátkoztam a sorsomat. Váratlanul odajött egy bölcs, és megkérdezte, miért vagyok olyan szomorú. Elmondtam a szerencsétlenségem történetét. A bölcs megszánt, és megáldott isteni tudással, úgyhogy megismertem a világ összes jövőbeli eseményét. Már korábban ajándékba kaptam egy papagájt. Sajnos jobban szerettem ezt a madarat, mint kellett volna.
Egy napon egy macska megölte a papagájt, amikor éppen nem voltam ott. Nagyon elszomorodtam, és állandóan a halott papagájt sirattam. Végül meghaltam én is, de még a halál pillanatában is a szeretett papagájomra gondoltam. Ezért kaptam papagájtestet ebben a születésemben.
Egyszer a bölcs papagáj fia csodálatos dolgokat látott a Mánasza tónál. Fekete és fehér hattyúk úszkáltak a tavon. Csak a fekete hattyúk fürödtek, négy rettenetes külsejű boszorkány gúnyolta őket.
Egy ragyogóan szép vadász ült a tó partján, aki ennivalót kért a feleségétől. A felesége azonban nem ismerte fel, és azt mondta, „Az én férjem vad és sötét színű. Te nagyon szép és világos bőrű vagy. Hogyan lehetnél a férjem?”
„Hidd el nekem, hogy én vagyok a férjed,” mondta a vadász. „Elfáradtam a vadak keresésében. Elmentem, és megfürödtem a Narmadá és a Révá folyók egybefolyásánál. Amint megfürödtem, varázsütésre megváltozott a külsőm. Gyere velem, elviszlek téged is oda.”
A vadász és a felesége elindultak a tírtha felé. A hattyúk és a nők is követték őket. A vadász felesége megfürdött, és isteni szépségű lett. A hattyúk is megfürödtek a vízben. A fekete hattyúk fürdés után hófehérek lettek. A 4 fekete hattyú, akik már korábban elrepültek, szintén tiszta fehérré változtak. A négy boszorkány összeesett, és meghalt.
A fiú azt mondta, egyáltalán nem érti ezeket az eseményeket. A bölcs papagáj azonban tudta, hogy mi történt.
Élt egyszer négy bűnös. Az egyik megölte a tanítóját, a másik egy közeli rokonát vette feleségül, a harmadik részeges volt, a negyedik egy bráhmanát ölt meg. Számos szent helyet fölkerestek, de nem tisztultak meg a bűneiktől. Sőt beszennyezték a szent helyeket, akik fekete hattyúk formájában követték őket. A még tisztán maradt szent helyek fehér hattyúk formájában mentek velük. Hamarosan 64 hattyú követte a bűnösöket. A fekete hattyúknak szerencséjük volt, hogy a vadász és a felesége elvezette őket a Narmadá és a Révá egybefolyásához. Megfürödtek, és megtisztultak. Mi más lett volna a négy boszorkány, mint a négy bűn.
A papagájok nemcsak nagyon bölcsek, hanem hálásak is. A következő történetet a Varáha Purána mondja el:
Élt egyszer egy kereskedő, Gokarna, Mathurá városában. Négyszer is megnősült, de nem voltak gyermekei. Gokarna búsult, és különféle jó tetteket végzett, azt gondolta, talán ezek az érdemek hozzásegítik egy fiúhoz. Sok templomot építtetett, és kutakat ásatott az utazók hasznára. Nagyon hamar elfogyott a pénze, és aggódni kezdett a család jövője miatt. Eldöntötte, hogy távoli helyekre utazik, és pénzt keres. Utazási során látott egy nagyon értelmes papagájt. Megkérdezte, hogyan szerezte ezt a nagy tudást, és a papagáj elmondta neki, hogy az előző születésében Sukodara volt a neve, és művelt ember volt. A bölcs Sukadéva megátkozta, ezért kapott papagáj-formát. Sukadéva azonban kegyes volt, megengedte, hogy megőrizze a tudását.
A papagáj azonban egy kalitkában élt. Gokarna megkérte a madarászt, hogy adja neki a madarat. A madarász beleegyezett, de cserébe Gokarna összes érdemét kérte. Gokarna boldogan nekiadta az érdemeit, és tovább utazott a papagájjal. Egyszer, amikor üzleti úton volt, a hajó viharba került, és nem sok kilátás volt arra, hogy életben maradjanak. Utastársai azt képzelték, hogy Gokarna bűnei miatt érte őket ez a szerencsétlenség. A papagáj elhatározta, hogy segít a gazdáján. Segítséget kért a mennyei bolygók madaraitól. Meg is szabadították Gokarnát, amikor az utastársai már éppen be akarták dobni a tengerbe.
Gokarna hazament Mathurába, és építtetett egy Sukadéva-templomot a hálás papagájnak. Amikor aztán született négy fia is, Gokarna minden kívánsága teljesült.
A bölcs és hálás papagáj szerepel egy nagyon híres hasonlatban, amelyet egy Rámánudzsa nevű nagy vaisnava tanító használt. Rámánudzsának rengeteg gondja volt a nagyképű emberekkel, akik vagy azt hirdették, hogy ők nem mások, mint Isten, vagy legalább a halálban fognak vele eggyé válni. A sok-sok „isten” nagyon arrogánsan viselkedett, és azt állították, másként el sem lehet képzelni a felszabadulást. Rámánudzsa ezt mondta nekik, - Amikor a zöld madár (a papagáj) berepül a zöld erdőbe, teljesen eltűnik, és olyan, mintha nem létezne többé. De az erdő is, a madár is megtartják az egyéniségüket. Az ember is eljuthat Isten országába, de megőrzi az egyéniségét. Szeretetteljes kapcsolatban vannak egymással. Ez a kapcsolat igazán értékes, nem úgy, mint a ti úgynevezett felszabadulásotok, ami nem más, mint a lélek öngyilkossága.
A Mahábhárata (13.84.19-47) elmondja, miért nem beszélnek tisztán a papagájok.
Egyszer, sok ezer évvel ezelőtt Agni, vagyis a tűz nem teljesítette Siva egy parancsát, aztán elbújt félelmében. A félistenek és a bölcsek mindenütt keresték, mert szerették őt, és nagyon hiányzott nekik. Agni először a víz alatt rejtőzött, de egy béka elárulta. Aztán egy aszvattha fában húzódott meg, és ezt egy elefánt rögtön megmondta a félisteneknek. A bambuszok között a saját füstje árulta el. Otthagyta a bambuszokat, és belépett a sami fába, mert aludni akart. Egy papagáj jelentette, hogy Agni a sami fában van. Agni megfordította a papagáj nyelvét, és megátkozta: „Ne tudj beszélni többé!” A félistenek azonban megsajnálták a papagájt, és ezt mondták neki: „Madár, nem veszted el teljesen a beszéd képességét. Agni ugyan megfordította a nyelvedet, ezért selypítve, de nagyon aranyosan fogsz beszélni, mint a kisgyerek.
Szintén a Mahábhárata (13.5) mondja el Indra és a papagáj történetét, de megtaláljuk a buddhista dzsátakák között is:
Élt egy vadász, aki mérgezett nyilakkal vadászott. Egyszer nem a kiszemelt őzet találta el, hanem egy fát. A fa azonnal hervadni kezdett, először a levelei és a gyümölcsei hullottak le, aztán letörtek az ágai, és végül az egész fa kidőlt.
Egy papagáj az egész életében annak a fának az üregében élt, és most sem hagyta el a fészkét, ottmaradt a kidőlt fánál. Nem evett és nem ivott, mozdulatlanul és nagy bánatban ült ott a fészkén, annyira szerette azt a fát. Egyre gyengébb lett, és már inkább halott volt, mint élő, amikor a félistenek királya észrevette. Nagyon csodálkozott, nem tudta megérteni, miért nem keres magának egy másik fát. Gyorsan leszállt az égből, fölvette egy bráhmana alakját, és megszólította a madarat:
Kedves papagáj, miért nem hagyod el ezt a kidőlt fát?
A papagáj meghajtotta a fejét, és válaszolt:
Minden dicsőséget neked, félistenek királya! Valamelyik életemben komoly vezekléseket végeztem, ezek érdeméből azonnal felismertelek.
Nagyszerű, kiáltott az ezerszemű istenség, és azt gondolta magában, úgy látszik, hogy ez a papagáj nagyon sokat tud. Szerencsésnek tartom magam, hogy idejöttem, és beszélhetek vele.
Indra most már megértette, hogy nem közönséges madárral hozta össze a sors. Ez a papagáj nagyon erényes, és érdemdúsan cselekszik, de mégis tovább kérdezgette, miért ragaszkodik ahhoz a kidőlt fához.
A papagáj nagyot sóhajtott, és szomorúan felelt Indrának:
Én itt, ezen a fán születtem, gyermekkoromtól fogva itt tanultam, ez a fa védett meg engem az ellenségeim támadásaitól. Nem lehetek olyan hálátlan, hogy elhagyjam ezt a fát, csak azért, mert bajba jutott; egy kegyetlen vadász eltalálta a mérgezett nyilával. Részvétteljes vagyok, arra tanítottak, hogy mindig az erény és az igazság útján járjak, viselkedésemben állhatatos legyek. Néha próbára teszik az erényt, de ha megállja a próbát, ez az örök boldogság forrása lesz minden erényes ember számára. A félistenek mindig téged kérdeznek, ha a vallással kapcsolatban valami kétségük van, és te mindig tudsz válaszolni, ezért lettél az uralkodójuk. Ezerszemű Indra, nem helyes, ha azt tanácsolod nekem, hogy hagyjam el ezt a fát örökre. Olyan sok jót tett velem, amíg tudott.
Indra elégedetten hallgatta a papagáj szavait, aztán így szólt hozzá: Örülök, hogy ilyen kegyes vagy. Teljesítem egy kívánságodat. Bármit kérhetsz tőlem.
Ez nagy kísértés, mert ilyenkor az emberek többnyire saját maguknak kívánnak valamit. Ez a részvétteljes és kegyes papagáj azonban ezt kérte:
Keltsd életre ezt a fát.
Indra egy kis nektárt hintett a kidőlt fára, amely azonnal felegyenesedett, és úgy állt a helyén, mint azelőtt. Ágai kinőttek, levelei kizöldültek, egész törzse tele volt életnedvvel. Élete végén a madár Indra mennyországába került.
A Papagáj-könyv (Sukaszaptati, a papagáj 70 meséje) nagyon népszerű Indiában. Lényegében arról van szó, hogy egy kereskedőnek el kell utaznia, és a feleségét egy szajkó és egy papagáj gondjaira bízza. A hölgy már alig várja, hogy találkozzon a barátjával. A papagáj azonban mindig elmond neki egy történetet, egészen addig, amíg a főszereplő nehéz helyzetbe kerül. A hölgy töri a fejét a megoldáson, közben eltelik az idő, és a következő estéig kell várnia. Az okos papagáj azonban megint elmond neki egy izgalmas történetet, pl. a következőt:
Élt Mohanapura városában egy Púrnapála nevű földműves, aki olyan nagy úr volt, hogy a szolgáját küldte ki szántani. Két szolgát azonban már nem tudott megfizetni, ezért a lánya vitte a szolgának délben az ételt. Egy idő után ezek ketten nagyon is összebarátkoztak. A szomszédok megjegyzéseket tettek, Púrnapála gyanút fogott, maga is kiment a mezőre, aztán látott, amit látott…
Ekkor a papagáj megkérdezte, - Nos, Prabhávati, hogyan mászott ki a csávából a szolga?
Prabhávati hajnalig gondolkodott, de nem jutott eszébe semmi okos dolog. A papagáj befejezte a történetet:
Amikor a szolga észrevette, hogy az ura közeledik, azt mondta a lánynak, - Fordulj gyorsan hasra, és tégy úgy, mint aki alszik.
Ekkor a szolga masszírozni kezdte a hátát, és közben hangosan morgott, - Mit sem ér ez az élet! Még sose ment olyan rosszul a sorom, mint most. Egész nap szántok, reggel-este megfejem a teheneket, rendet teszek a házban és az udvaron. Most még az ételt sem tudtam megenni, mert a gazdám lányának kifordult egy csigolyája. Őt is nekem kell masszíroznom. Nagyon sok nekem ez a munka. Én bizony felmondok, és megyek, amerre a szemem lát.
Púrnapála azonban ezt gondolta, - Igazat mond ez a szegény ördög. Tényleg sokat dolgozik. Az emberek csak irigységből beszélnek. Megtartom a szolgálatomban, és fölemelem a fizetését.
Vrndávanban híres papagájok élnek. Minden reggel ők ébresztik Krsnát és Rádhát. Daksa (ügyes) és Vicsaksana (bölcs) így keltegetik Krsnát:
„Te, aki olyan jól értesz a szerelmi játékokhoz! Te, aki nektárt záporozol a gópik szemeire! Ittas elefánt, aki a szerelem folyamában úszik! Édességeddel elárasztod az összes világot. Még mindig alszol, elmerülsz egészen szerelmesed ajkai megízlelésének boldogságában? Nem látod, hogy már vége van az éjszakának, amely csak egy pillanatnyi örömet ad?”
„Uram, kérlek, ne aludj már, eljött a reggel. Szedd össze magad, és rejtsd el az érzelmeidet. Ha nem így teszel, mindenki Rólad fog beszélni. Engedd ki ölelésedből a szerelmesedet, és térj vissza Vradzsába. Minden dicsőséget neked, Vradzsa öröme! Nanda király szíve tejóceánjának holdja! Virág Jasodá anya jámborságának kúszónövényén! Menj haza, és tedd boldoggá a barátaidat.”
32. Ezután megszólalt egy papagájhölgy, Mandzsubhásini: Gókula barátja! Rasza óceánja! Jó szerencse koronázzon. Kérlek, ébredj föl, kelj föl holdhoz hasonló ágyadról. Föl kell ébresztened a szerelmesedet is, aki a romantikus este után fáradtan pihen a válladon.
33. Vradzsa Ura! A nap természettől fogva keményszívű a fiatal gópikkal szemben, és gyorsan emelkedik a láthatáron. Ezért el kell hagynod most a Jamuná partját, és gyorsan haza kell térned.
Szubhá és Szuksmadi Rádhát ébresztgetik: „Minden dicsőséget neked, királynőnk! Laksmi, a szerencse istennője és a világ legszebb női mind arcod és kedvteléseid szépségét kívánják maguknak. Megittasított szerelmesed lótuszvirág arcának méze, és most még mindig alszol? Eljött a reggel. Ne késlekedj többé. Kelj föl! Ki tanítson neked jó modort? Hiszen te vagy a jó modor siksa guruja (te tanítod a meghódolást) minden gópinak.”