Narahari Szárakára
A Csaitanja-fa 40, ága (CC Adi 10.78-79). Családjáról csak annyit tudunk, hogy Srikhandában élt. Már fiatal korában sok szanszkrit és bengáli dalt írt Rádhá és Krsna kedvteléseiről. Gadádhara Panditon keresztül ismerte meg Maháprabhut, és sok időt töltött a társaságában. Személyes szolgálatként csamarával legyezte az Urat.
Egy alkalommal Nitjánanda meglátogatta őt Srikhandában, és így szólt: Tudjuk, ki vagy. Hol van a méz?
Nitjánanda arra célzott, hogy Narahari a Krsna-lílában Madhumati gópi volt, aki mindig mézet hozott az Isteni Párnak. Narahari szó nélkül elment egy közeli tóhoz, megmerítette a vizes edényét, és a víz mézzé változott.
Azt is mondják, hogy csak Narahari magasztalhatta avatárként az Úr Csaitanját. Különben Ő mindig bedugta a füleit, és azt kiáltotta: Visnu, Visnu!
Narahari híres tanítványa Locsana dász, aki az ő utasítására írta meg Csaitanja életét, Murári Gupta feljegyzései alapján (Csaitanja-Mangala).
Számos vers maradt ránk Narahari-bhanitával, de mivel az 1600-as évek végén született Narahari Csakravarti is írt verseket, a két szerző művei sokszor összekeveredtek.
Narahari Szárakára legfontosabb művei a Krsna-bhadzsanámrta és a Pada-kalpataru. A Krsna-bhadzsanámrta főleg a guru és a tanítványok kapcsolatával foglalkozik; a Pada-kalpataruban lírai versek vannak.
Eltávozási napja Márgasirsa (november-december) hónap sötét felének Ekádasi-tithi napja. Az év nem ismeretes.
Narahari Szárakára mindig az Úr Csaitanjáról és Nitjánandáról írt, például a következő verseket:
(Szajana Gaura, szvapane Gaura…)
Góra, amikor lefekszem, és az álmom Góra,
Góra az én szemem fénye, a szívem lakója,
Góra az én tulszi-gyöngyöm, és Góra az élet,
A halálban egyenesen Hozzá visszatérek.
Hirdesd Góra üzenetét, ismételd el újra:
Góra a nektár hajléka, elvisz a jó útra.
Góra nélkül nem érdemes lélegzetet venni,
Góra nélkül e világban mit se lehet tenni.
Góranga a bhakti-mukti, és az összes Véda,
És a sásztrákban egyedül Góranga a téma.
Górangát imádd, örökre megszabadít téged,
Csak Góranga lábainál szép az örök élet.
Hadd maradjon a szívemben Góranga járása,
A nektárzápor-beszéde, és a mosolygása.
Kinek szíve Gauranga ragyogó lakása,
Őnála vesz menedéket Narahari dásza.
*
Góranga nem tudja, áll-e vagy vár-e,
Révületében mondja csak, Rádhe.
Nézi a Gangeszt is Jamunának,
Illatos kertet Vrndávanának.
Annyira elragadta az este:
Három helyen meghajlik a teste.
Kéri a sárga selyemruháját,
Sürgeti, hozzák már fuvoláját.
Hol, merre jártál? Többször is kérdi,
Kedves Gadadhár Pandit megérti,
Válaszol erre az újabb raszára,
És odalép a bal oldalára.
Azt válaszolja: Jól van, így lesz.
Csak Narahari nem érti, mit tesz.
*
A következő vers Nitjánanda esküvőjéről szól. Nitjánanda Szúrjadásza Szarakhela két lányát vette el, akik már a korábbi megjelenése során is a társai voltak, mint Váruni és Révati.
(Bhúpáli-rága)
Szépen feldíszítve Vaszudhá, Dzsáhnavá,
Mindkettő szépséges, és nagyon áldott,
Ragyognak, mint villám, vagy mint a kunkuma,
A legcsodásabb kétaki-virágok.
Mindenütt bráhmanák áldást ajánlanak,
Nézik a lányokat örvendő szívvel,
Elmondják a Védák legszentebb mantráit,
Megérintik őket a dúrva-fűvel.
Leülnek a hölgyek szépen, ahogy illik,
De a szívük nem tud nyugton maradni,
A két menyasszonyt mindenki áldja.
Mennyi ajándékot kívánnak adni!
Most nagy a tolongás, dobok peregnek,
Kagylókürtök szólnak, és sok-sok csengő.
Narahari kérdi: Hányan látták ezt
Észrevétlenül, hány félistennő?
*
Titkon szökött el Gokulából, kunkuma kente be sárga ruháját,
Két szeme vöröslik azóta, hogy sírva elhagyta Srimati Rádhát.
Gópi-aranyszínt lopott magának, mikor táncolt a kifulladásig,
Még mindig borzong az érintésüktől, látod-e ott, azt a szannjászit?