Lovak 2
A ló az Atharva-Vedában
Az Atharva-Veda India egyik legrégebbi szent könyve, 20 fejezetben 731 himnuszt tartalmaz. Ezek egy része benne van a nyugaton jobban ismert Rgvedában is, a többi pedig mantra, amelyeket gyógyító, rontó stb. célokra használtak. Néha lebecsülően nyilatkoznak az Atharva-Védáról, azt mondják, pusztán „ráolvasásokat” tartalmaz, és a nézetüket olyan idézetekkel igyekszenek alátámasztani, amelyek a „három Veda” bölcsességéről beszélnek. Tudjuk azonban a Bhágavata Puránából, hogy a Rg- és Száma-Védákat sokszor egynek számították; valamint hogy eredetileg csak egy Véda volt, a Jadzsur vagy Ekajána-szamhitá, amelyet Vjásza osztott fel négy részre:
„Paila Rsi a Rgveda tudósa lett, Dzsaimini a Száma-Vedáé, a Jadzsur-Vedával pedig egyedül Vaisampájana vált dicsőségessé. Szumantu Muni Angirára bízták az Atharva-Vedát, és a bölcs teljes odaadással ennek szentelte életét.” (SB I.4.21-22)
Mind a négy Véda sruti, azaz isteni kinyilatkoztatás, és apauruseja, azaz nem emberi kéz műve. Vjásza csak a szerkesztés munkáját végezte el, és „úgy állította össze a Védákat, hogy a kevésbé értelmes emberek is megérthessék.” (SB I.4.24)
Azt lehetne gondolni, hogy a lovak sokszor előfordulnak egy mantra-gyűjteményben, hiszen olyan fontos szerepük volt a háborúban és a mindennapi életben. Az Atharva-Veda valóban sokszor említi a lovakat, de nem sokat mond róluk. A verseket körülbelül a következőképpen csoportosíthatjuk:
Pusztán hasonlatok, pl.:
„minden nap hozunk neked áldozatot, ó Gjátavedas (Agni), ahogyan ételt viszünk az istállóban álló lónak” (III.15.8)
„fogjon el Nirritti (a pusztulás istennője), mint a lovat a kötőfékkel” (IV.6.10)
akár nő, akár férfi készítette a gonosz varázst, visszavezetjük hozzá, mint a lovat a kötőfékkel” (V.1.6)
„megszabadítlak a fekete kígyótól, a taimátától és a barna kígyótól, mint a kocsit a lovaktól” (VI.13.6)
„magamhoz vonzom a szívedet, mint a vezérmén a kancát” (VI.102.2)
akár három, akár öt mérföldre, akár olyan messzire menekülj, amennyit a ló megtesz, vissza kell térned, légy a fiaink apja” (VI.131.3)
„tűnjön el az ellenség varázslata, mint a ló” (X.1.19)
„hódolat Bhavának, aki ráveti magát az áldozatra, mint egy felhorkanó csődör” (XI.2.22)
„tiszta élettel nyer a lány fiatal férjet, mint ételt a ló” (XI.5.18)
„aki ezt a növényt (balzsamfa) megszagolja, attól olyan gyorsan elmenekül a betegség, mint az antilopok és a lovak” (XIX.5.18)
Egyszerű felsorolások, mindig ebben a (fontossági?) sorrendben, pl.:
„ha megölnék a tehenünket, lovunkat vagy szolgánkat, ólommal öljük meg őt” (I.8.4)
(egy kenőcsről) „védelem vagy a teheneknek, a lovaknak és az embereknek” (IV.9.2)
„áldja meg Agni a sokféle ételt, amit elfogyasztok, az aranyat, teheneket, lovakat, kecskéket, birkákat, szolgákat, mindent, amit valaha kaptam” (VI.71.1)
(a mágikus vagy gyógynövények) „megvédik ebben a faluban a tehenet, a lovat és az embert” (VIII.7.11)
„ahogyan a szél minden fát kidönt, te se hagyj meg az ellenségnek se tehenet, se lovat, se szolgát” (X.1.17)
„ne öld meg a tehenünket, lovunkat vagy szolgánkat” (X.1.29)
„adjon nekünk teheneket, lovakat, vízimadarakat, szolgákat, jó szerencsét és dicsőséget a föld, amelyen valaha az első emberek megjelentek, ahol a félistenek legyőzték a démonokat” (XII.1.5)
„Agni benne van a földben, a növényeknek, a vízben, a kövekben, a tehenekben, a lovakban és az emberekben” (XII.1.19)
Közvetlen kérelmek
„gyarapodjanak a tehenek, a lovak és a szolgák, legyen bőven gabona” (II.26.3)
(az épülő házhoz:) „állj szilárdan, telj meg tehenekkel, lovakkal, bőséggel” (III.12.2)
(egy növényhez:) „add, hogy ennek a férfinek olyan ereje legyen, mint a lónak, az öszvérnek, a kecskének, a kosnak és a bikának” (IV.4.8)
(egy kenőcshöz:) „adj nekem teheneket és lovakat” (IV.9.7)
„a király kapja meg a részét a falvakból, a tehenekből és a lovakból” (IV.22.2)
(kockajátékos imája:) „nyereség a jobb kezemben, győzelem a bal kezemben, adj nekem teheneket, lovakat, gazdagságot és aranyat” (VII.50.8)
„tehenek, lovak és szolgák, ebben a házban szülessetek meg” (XX.127.12)
Ló-mágia
(A siláki nevű növény akkor alkalmas sebek gyógyítására, ha) „meghintik Jama barna (pej?) lovának a vérével, vagy ha a ló földre hullott véréből nőtt” (V.5.8-9)
„ahol ez a mantra elhangzik, tehén, ló és ember életben maradnak” (VIII.2.25)
Kígyók elleni igézés, amelyet Pedu (?) fehér lovához intéznek. Ennek a lónak a farka megégeti a kígyókat (X.4.2), mellső és hátsó lábaival agyontapossa a kígyókat (X.4.3), megöli a kaszamilát, a fehér és a fekete kígyót, széthasítja a vipera fejét (X.4.5), elűzi a kígyókat az útról (X.4.6), mindenütt látszanak a hatalmas, kígyópusztító mén patanyomai (X.4.7), megsemmisíti a rosszat forraló kígyót (X.4.10). Nagyon valószínű azonban, hogy Pedu lovát nem az istállóban kell keresnünk, mert a himnusz még több kígyópusztítót is említ, akik-amelyek egyértelműen növények. Az egyiknek ki kell válogatni a rostjait (X.4.21), a másik „a kiráta törzs leánya”, vagy egy ilyen leányzónak kell kiásnia a növényt egy arany ásóval, egy magas hegyen.
Egyéb
(ima veszélyes ikerszülés esetén:) „áldd meg a teheneinket, lovainkat és az embereinket, hogy meg ne sérüljenek” (III.28.3)
(elszökött nő visszaigézése:) „megállítom az eget, a földet, minden teremtményt, a hegyeket és a lovakat az istállóban” (VI.77.1)
(ház lebontásakor:) „hódolat a teheneknek, lovaknak, és annak, aki e házban született” (IX.3.13)
„négyszer, nyolcszor, tízszer hódolat neked, Bhava, tehenek ura. Ötfélét bíztak rád – teheneket, lovakat, embereket, kecskéket és birkákat” (XI.2.9)
„először ahhoz a devához közeledünk, akinek sötét lovai vannak; fekete, homokszínű, pusztító, borzalmas, aki felborítja Kesín kocsiját – hódolat neki” (XI.2.18)
És most utoljára az egyetlen teljes, bár igen rövid himnusz vagy mantra, amelynek a versenylovak gyorsaságát kell biztosítania (VI.92.1-3):
Légy olyan gyors, mint a szél, ha befognak a kocsiba. Nyargalj, mikor Indra nógat, vágtass, mint a gondolat. Büszke Maruta fogjon hámba, Tvastar adja, hogy fürgén szedd a lábad.
Rejtve a hely, hol ezt az áldást kaptad. Gyors vagy, mint a vihar vagy a saskeselyű. Nyerd meg a versenyt, fuss be az élen a célba, erős ló.
Száguldj, szép paripánk te, adj örömet, örvendezz te magad. Isteni lény vagy, meg nem botlasz, a hősöket megsegíted, önragyogó vagy, mint aki máris az égi világ lakója.
*
Az Ószövetségben Jób könyve (39.21-28) a Rgvéda Dadhikrá-himnuszaihoz tér vissza, és ezeket mondja a lóról:
Ha a strucc néki ereszkedik, kinevezi a lovat és lovagját.
Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénnyel te ruházod-é fel?
Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes.
Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől.
Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda.
Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
Az Ószövetség népe éppen úgy megbecsülte a csatalovat, mint az indiai árják, és szinte ugyanazokkal a szavakkal magasztalják, mint a Rgvéda. Természetes, hogy Mózes a tiltott ételek közé sorolta a ló húsát (III.11.3, V.14.4-5).
*
A középkorban nem mindenki Isten emberét vagy a nagy törvényhozót tisztelte Mózesben, hanem valamiféle varázslónak gondolták, hiszen kígyóvá változtatta a botját, vérré változtatta a vizeket, egyetlen mozdulattal televarázsolta Egyiptomot békákkal, tetvekkel, bogarakkal, dögvészt, hólyagos fekélyt, jégesőt, sáskákat, szörnyű sötétséget küldött. Sokáig forgalomban volt egy „Mózes kardja” címet viselő varázskönyv, amelynek praktikáihoz sokszor volt szükség lovakra, vagy legalábbis egyes testrészeikre. A varázskönyv egyik javaslata:
„Ha meg akarsz ölni egy embert, végy sarat a folyó két partjáról, formáld emberi alakká, írd rá az illető nevét. Végy hét pálmalevelet, készíts íjat nádból és a ló ínjából. Tedd a képmást egy üregbe, lődd rá éjszaka a pálmaleveleket, és minden lövésnél mondd, hogy X.Y. pusztuljon el.”
*
Előfordult, hogy nemcsak a varázslásnál használták fel a lovat, hanem elítélték, mint varázslót. Zaragoza katedrálisában ma is ott van egy híres inkvizítor sírja. Hat oszlop veszi körül, amelyek mindegyikéhez hozzákötöztek egy elevenen elégetésre ítélt eretneket. A síremlék alján egy relief vonul végig, ez pedig egy lovat ábrázol. Ezt a lovat a gazdája megtanította, hogyan mondja meg a kártyalapokra írt számokat, hogyan olvassa le az órát, vagyis mindig annyit kapált a patájával, amilyen számjegyet mutattak neki. A ló gazdája jól keresett ezzel a mutatvánnyal, de ez az inkvizítor meg volt győződve arról, hogy ez csak az ördög műve lehet, így aztán a lovat is, a gazdáját is elégették 1601-ben, mint varázslókat.
*
Az Ember Tragédiája falanszter-jelenetében a tudós bemutatja Ádámnak a múzeumot, de a lóról már csak annyit tud, hogy valaha gőzmozdonyként szolgált. Ádám megjegyzi:
Ez ló, de korcsult fajta, mondhatom,
más állat volt ám hajdan Al-borak.
Al-borak, vagy pontosabban Al-Burak Mohamed próféta lova, sokat szerepel az arab irodalomban. Megtudjuk, hogy Buraknak két szárnya van, ég és föld között repked. Arca emberi arc, tiszta arab nyelven beszél, két szemöldökén szarvakat visel, fülei karcsúak, és zöld krizolitból vannak. Szemei feketék, és olyanok, mint a gyöngyházfényű csillagok. A homlokába hulló sörény rubin, farka olyan, mint a tehénfarok, és vörös arany díszek ékesítik. Azt mondják szépségben a pávához hasonlít, termetre nagyobb, mint a szamár, de az öszvérnél kisebb. Buraknak nevezik, mert olyan gyorsan jár, mint a villám. Amikor először odavezették a prófétához, nagyon nyugtalan lett, és így szólt: „Ó Dzsibril (Gábriel), Uram hatalmára, senki sem ülhet a hátamra a haszimita prófétán, Mohamed ibn Abdullah-on, a Korán birtokosán kívül.” A próféta azonban megnyugtatta: „Én vagyok Mohamed, Abdullah fia.” Ekkor a ló már megengedte, hogy felüljön a hátára, és azonnal elvitte a paradicsom kertjébe.
*
A német hagyományból származik a következő két történet: Kölnből illetve Gdanskból, amely annak idején Danzig néven német tartomány volt.
Richmuth von Aducht, egy gazdag kölni polgármester felesége meghalt, el is temették. A sírásó látta, hogy milyen értékes gyűrű van az ujján, és elhatározta, hogy megszerzi. Fel is nyitotta éjjel a sírt, de alig emelte fel a koporsófödelet, a „halott” megszorította a kezét, és készült, hogy kilépjen a koporsóból. A sírásó rémülten elmenekült, az asszony azonban egyenesen hazament, és hívta a szolgát, hogy engedje be. Ugyan már, mondta erre a férj, az én feleségem nem jöhetett haza a temetőből, hamarabb állnak ott fenn a padláson a lovaim.
Még ki sem mondta ezeket a szavakat, máris lódobogás hallatszott a lépcsőről, és íme, ott állt a hat ló a padláson.
Lassan rájöttek, hogy az asszony él, és örömmel beengedték. Másnap a lovak még mindig a padlásablakból néztek lefelé, és egy nagy állványt kellett építeni, hogy épségben lehozzák őket. Amikor aztán a lovak befejezték a földi pályafutásukat, kitömték a bőrüket, és megint odaállították őket a padlásablakba.
Az asszony még hét évig élt, és az volt az első dolga, hogy megfestesse a lovak történetét; ma is ott van a kép a kölni Apostelkirchében.
*
Hasonló történetet ismerünk Danzigból. Amikor a reformáció terjedni kezdett, a danzigi polgárok egy része azt követelte, hogy építsenek új templomot. Az egyháztanácsban heves viták folytak, és egy buzgó katolikus azt találta mondani: – Ez az új tanítás éppen annyira nem fog megmaradni, ahogy a lovaim se fogadnak engem vidám nyerítéssel a házam padlásablakából, amikor hazamegyek.
Persze hogy mire hazaért, a két ló már a tetőablakból bámult le az utcára. A buzgó katolikusból Luther követője lett, a lófejeket pedig kifaragtatta kőből; ezeket ma is ott látni a Jopengasse-ban.
*
Most azonban térjünk vissza Indiába. A régi szentírások, a Puránák elmondják, hogy az anyagi világ élete hatalmas ciklusokból áll, amelyek állandóan váltakoznak. Az aranykort ezüstkor követi, ezután eljön a rézkor és a vaskor, egy idő után pedig újra kezdődik a ciklus. Mindegyik korszak valamivel rosszabb, mint a megelőző, és amikor a vaskor vagy Kali-juga végén minden teljesen elromlik, megjelenik az Istenség Legfelsőbb Személyisége Kalki formájában, „hogy megvédje a vallásos elveket és megvédelmezzen a Kali-kor szennyétől” (SB 6.8.19). Még pontosabban azt is mondja, hogy „a két juga kapcsolódásakor a teremtés ura, mint Kalki-inkarnáció születik meg, és Visnujasá fia lesz. Abban a korban a föld urai rablókká süllyednek majd le.” (SB 1.3.25)
*
A Mahábhárata két helyen beszél Kalkiról, és mindkettő jövendöléseket tartalmaz:
„Az idő késztetésére megszületik egy Kalki nevű bráhmana, Visnujasá fia. Nagyon erős, értelmes, kiváló vitéz lesz.
Egy Sambhala nevű faluban fog megszületni, áldott bráhmana családban. Ha csak rágondol a kocsikra, fegyverekre, harcosokra és páncélokra, azok máris a rendelkezésére állnak. Az egész világ felett uralkodik majd, erényei erejénél fogva megnyer minden csatát.
Helyre fogja állítani a békét ebben a teremtményekkel és egymásnak ellentmondó törvényekkel túlzsúfolt világban. Mindent el fog pusztítani, aztán bevezeti az új korszakot. Az összes alantas és megvetésre méltó mleccshát, vagyis a barbárokat, kiirtja, ahol csak éri őket.” (Mbh. Vana 190.93-97)
Körülbelül ugyanezt ismétli a másik vers is: „Visnujasá fia, Kalki egy fehér ló hátán jelenik meg, hogy kiirtsa a mleccshákat, és helyreállítsa az örökre szóló törvényt.” (Mbh. Vana 188.89f.) Miután győzött, feleségül vesz két ksatrija hercegnőt. Földi küldetését befejezve visszavonul a Himálajába, és elmélkedéssel tölti napjait.
Kalkit az indiai művészetben úgy ábrázolják, mint apokaliptikus lovast, hófehér lovon, kétélű lángkarddal és pajzzsal. A kardot és a Dévadatta nevű lovat Sivától kapta, egy papagájjal együtt. Kalki teste sötét színű, szigorú tekintetű, koronát viselő, ragyogó ifjú, néha lófejet visel. Egyes képeken szárnyakkal ábrázolják a lovat, mint a görög mitológia Pegazusát.
Előfordul, hogy a művészettörténészek is szárnyakat kapnak, és arról álmodoznak, hogy a Kalki-inkarnáció a zsidó-keresztény-Iszlám hagyományban tipikus Messiás-elképzeléseken alapul, és hogy ezek feltehetően az Iszlámon keresztül szivárogtak be az indiai vaisnava hagyományba. Az indiai kultúra azonban sokkal régebbi, mint a föld összes többi civilizációja, míg az Iszlám csak néhány száz éves; és ha már átvételről beszélünk, akkor a Messiás alakja csak Indiából kerülhetett be a zsidó-keresztény-Iszlám szent könyvekbe; akár közvetlenül, akár az iráni árják Szaosjant-Messiásán keresztül.
*
Az Apokalipszis, vagyis János jelenései négy lóról beszélnek:
„És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön…
És előjöve egy másik, veres ló, és aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék, és adaték annak egy nagy kard…
Látám azért, és íme egy fekete ló, és annak, aki azon üle, egy mérleg vala kezében…
És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.” (Jel. 6.2-8 passim)
Nem lehet kétséges, hogy a Jelenések ugyanazt írják le, mint a védikus irodalom: a jelenlegi vaskor vagy Kali-juga végét.
*
Erről szól a következő vers, amelynek a címe Pralaja, vagyis világpusztulás. Márkandéja annak a bölcsnek a neve, aki egy különleges isteni kegyből túléli a világok sorozatos elpusztulását és újbóli megszületését; a lótuszvirágban ülő ifjú pedig Brahmá, az anyagi univerzumok megteremtője.
Pralaja
Akkor a tűznek füstje lesz csak,
A napnak is csak szárító heve,
Indra a felhő-tehenek pányváit
Félelem nélkül elmetéli –
Márkandéja beszéli.
Földuzzadnak a szörnyű óceánok,
Partjaik közt nincs nyugtuk maradni,
Minden sziget a vízben elmerül,
Gyümölcs-terhét sorban elvetéli –
Márkandéja beszéli.
Reng a föld, és vermek nyílnak,
Mindent elnyel a mélység,
Nem lesz más, csak a vízi sötétség,
Morajlását holt csendre cseréli –
Márkandéja beszéli.
Kalki, Sambhala szülötte
Lovon jön, és kétélű a kardja,
Lóháton érkezik el, mint bráhmana harcos,
A pusztulás művét levezényli –
Márkandéja beszéli.
A pralaja visszhangtalan csendje
Rátelepszik a nagy, örök óceánra,
Nem lesznek magvak, csírák, sarjak,
Nem lesz, ki a megváltást reméli –
Márkandéja beszéli.
Mégis a síri némaságból
Felszökik újra egy nyíló lótuszvirág,
Szirmai közt egy fényes ifjú
Vallatja a csendet, és nem érti –
Márkandéja beszéli.
*
Kígyójára hajtja fejét
Nárájana, mélyen alszik,
Ringat vagy csapkod a sósvízű hullám,
Mindegy neki – nem haragszik.
Mormol az ősvíz szüntelenül,
Ismétli, hogy „Hari, Hari.”
Nincs, aki hallja a mantrát,
Mantrán kívül nincs mit hallani.
Márkandéja bolyong csak az óceánon,
Azt hiszem, hogy nagyon unja már magát,
Végül is, vagy tizenhatszor látta,
Haláltalan, a pralaját.