Kerék
„Ahogyan a küllők kapcsolódnak a kerékaggyal és a peremmel, úgy vannak összekötve a teremtmények, a félistenek, a világok és a szervek Istennel.” (Brhadáranjaka Upanisád II.4.15)
Az indo-európai népek számára a nap nemcsak központi égiest, a fény és a meleg forrása volt, hanem a Legfelsőbb Úr szimbóluma vagy lakóhelye. Természetes, hogy megpróbálták ábrázolni, részben kultikus, részben mágikus célból. A kultikus cél sokáig háttérbe szorult, hiszen a nap itt van a maga látható valóságában, és közvetlenül elfogadhatja az imádatot vagy a felajánlásokat. Díszítő elemként szerepelt és szerepel a templomokon, de még a Vatikánban is. A mágikus gondolkodás sokkal inkább megkívánta a nap ábrázolását; ilyen módon is biztosítani akarták, hogy minden hajnalban megjelenjen, segítséget kapjon éjszaka vagy a téli hónapokban. A legkorábbi nap-ábrázolások a sugarakat jelképező vonalakkal megosztott körök voltak, ezeket készítették el fémből vagy fából, és megszületett a kerék.
Kb. a Kr.e. 4. évezredben profanizálódott a kerék, ekkor kezdték hétköznapi célokra használni. Ezzel párhuzamosan alakult ki az az elgondolás, hogy a nap kocsin utazik végig az égen, sőt több félistent is kocsiba ültettek. Indiában pl. annyi félisten járt hintón, hogy be kellett vezetni a közlekedési szabályokat. Különösen Varuna és Mitra őrködnek a rend felett, és megbüntetik azokat, akik kihágásokat követnek el. A kerék és az égitestek kapcsolata megmaradt, és az egész indo-európai kultúrkörben elterjedt. Skandináviában a napot arany keréknek nevezik, Bali szigetén a tűzisten tüzes keréken táncol, ami a napot jelenti.
A gyakorlati célokra alkalmazott keréken azonban nehéz volt ábrázolni a sugarakat. Ezért aztán az első kocsikerekek tömör korongok lettek. A sumérek egybeépítették a tengellyel, de hamarosan rájöttek, mennyire felgyorsítja a kocsi haladását, ha a kerekek külön forognak. Az Indus-Szaraszvati kultúrában is tömör kerekeket használtak. Az ásatások során játékok is előkerültek, pl. egy kis agyag-szekérke Mohendzso-daroból, ami azért is érdekes, mert egy Súdraka nevű költő a 7. században éppen ezt a címet adta drámájának: Mrccshakatiká, Agyag-szekérke. A főhős Csárudatta, egy elszegényedett kereskedő. Az ő kisfia játszik egy ilyen agyag-szekérrel, de jobban szeretne egy aranyszekeret, amilyen a szomszéd kisfiúnak van. Ebből arra következtethetünk, hogy azóta a világ nem is változott olyan sokat. Ekkor egy szép és művelt hetéra neki ajándékozza az ékszereit, amiből arra következtethetünk, hogy a világ mégis nagyon sokat változott.
*
Az Indus-Szaraszvati kultúrában többféle kocsit ismertek. Háborúban könnyű, kétkerekű kocsit használtak, hosszabb utazásokhoz ugyancsak kétkerekű, de fedett modellt, ami a későbbi indiai utazókocsik – és a magyar ekhós szekér – őse. A négykerekű, nehéz kocsikon árut szállítottak. A tömör kerék nem ment ki a divatból, ma is minden autó kereke ilyen.
A kerék küllői nem technikai újítást jelentettek, hanem kísérletet a napsugarak, illetve a nap járásának megfelelő évszakok, hónapok ábrázolására. A 12 küllős kerék a hónapokat jelenti, az ívdarabokat gyakran tovább osztják a hónap világos, illetve sötét felének megfelelően. A dzsainák ezt a felosztást nem a növekvő vagy fogyó holddal hozzák kapcsolatba, hanem azt mondják, a 12 küllő nagy világkorszakokat jelent. Ezek mindegyikének van egy felszálló fázisa, amelyben az emberek általában jók; ennek teljes ellentéte a leszálló fázis. Azt is mondják, hogy jelenleg az 5. küllő leszálló fázisában élünk.
*
A konáraki (Orissza) naptemplom, a Szúrja Deul a 12-13 században épült. A nap szekerét ábrázolja, amely elé hét ágaskodó kőlovat fogtak. A kocsinak mindkét oldalán 6-6 kereke van. A kőkerekeket finom faragások díszítik, 8 szélesebb és 8 keskeny, gyöngysorra emlékeztető küllője van.
*
A régi görög szekér 4 küllős. 4 küllős, szárnyas, esetleg lángoló kerékhez kötözték Ixiont. A kerék a levegőben forgott, „minden irányban”, és Ixionnak állandóan ezt kellett kiabálnia: „Légy hálás a jótevődhöz!”
Ixion az első gyilkosként és az első hálátlanként szerepelt a görög nép képzeletében. Látogatóba hívta az apósát, de nem lakomával várta, hanem egy izzó szénparázzsal teli veremmel, amelyet gondosan letakart. Az após bele is esett a verembe, és elégett. Mivel korábban még soha nem követtek el gyilkosságot, az emberek nem tudták, mit tegyenek. Érezték, hogy valami szörnyű történt, és elűzték Ixiont, aki számkivetettként bolyongott a földön. Zeusz megszánta, megtisztította a bűntől, és vendégségbe hívta az Olümposzra. Ixion azonnal beleszeretett Hérába, és el akarta csábítani. Zeusz kíváncsi volt, meddig megy el, ha hagyják, és teremtett egy felhő-Hérát, aki pontosan olyan volt, mint az igazi. Ixion nem habozott, amikor egyedül maradt a felhő-Hérával, Zeusz pedig kieszelte ezt a példás büntetést.
Sokan hiszik, ez azt jelenti, hogy valaha embereket áldoztak Hérának.
Iason is egy 4 küllős kereket forgatott, miközben elmondta a megfelelő varázsmondásokat, hogy elnyerje Médea szerelmét. A nagyobb hatás kedvéért a hold madarát, a nyaktekercset is rákötözte a kerékre. A madarat később már nem használták a szerelmi bájolásnál, maradt a kerék, amelybe két lyukat fúrtak, zsinórra fűzték, és így forgatták. Ez a bűvös, 4 küllős kerék, néha bemetszett szélekkel, ami a napsugarakat jelképezi, sokszor megjelenik a görög kerámiákon.
4 küllője van a szerencse kerekének is, amely néha föllendíti az emberek sorsát, néha pedig letaszítja a porba. Fortuna kerekéről énekel Faludi Ferenc, aki ezt mondja:
Fortuna szekerén okosan ülj,
Úgy forgasd tengelyét, hogy ki ne dülj. (Forgandó szerencse)
*
Alfred Tennyson (1809-1892) írja:
Forgasd meg kereked, Fortuna, törd meg a büszkét,
Fényben, viharban, fellegekben forgasd vad kereked.
Nem marad bennünk gyűlölet, sem szeretet. (A Király-idillekből)
*
A középkorban a szerencsekereket is gyakorlati célokra használták. Föltették a templom tetejére, és amikor jóslatot szerettek volna kapni, megrángatták a kerékről lelógó kötelet. A keréken körben ábrázolások voltak, amelyik fölülre került, az volt a válasz. A legtöbbet ígérő ábra maga Fortuna istennő volt, akit már a rómaiak keréken állva ábrázoltak, és a római szerzők Cicero óta beszélnek Fortuna kerekéről. A görögök Nemezist, az egyiptomiak Íziszt ábrázolják kerékkel, amelynek forgása a sors elkerülhetetlenségét jelenti, de vonatkozhat a napistenre is, aki az élet és a halál, vagyis a sors ura. A régi perzsáknál a kerék az örök életet jelentette.
A nyári napéjegyenlőség ünnepe is kapcsolatban volt a bűvös kerekekkel. Európában sok ilyen népszokást jegyeztek fel. Az észak-francia Douai-ban egy nagy szerencsekereket vittek körül a városon, amit egy fűzfavesszőből font óriás követett. Éjfélkor aztán ünnepélyesen elégették az óriást. Másutt égő kereket gurítottak le a dombról, vagy égő kerekeket dobáltak a levegőbe, fakerekeket forgattak fatengelyen, amíg szikrát nem vetettek. Versenyeket is rendeztek, ki tudja tovább forgatni a meggyújtott kereket. Egyes helyeken betiltották az egész mókát, „más pogány és babonás szokásokkal együtt.” Az indokolás az volt, hogy a kerék a pogány napimádat emléke, és különben sem az örülhet a jó termésnek, aki tüzes kereket forgat, hanem aki buzgón imádkozik az Úrhoz.
A Biblia nem ismeri a kerék-szimbólumot, csak Ezékiel könyve mondja:
„És amikor ránéztem a lelkes állatokra, imé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orcájuk felől.
A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna.
Jártukban négy oldaluk felé mentek vala, meg nem fordulnak vala jártukban…
És mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is… mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.” (I.15-21)
Ezékiel látomását sokféleképpen lehet értelmezni. Jacob Boehme misztikus (1575-1624) azt mondja, a kerekek a lelki és anyagi élet szimbólumai. A 4 küllő lehet a 4 elem szimbóluma, sőt egy körbe írt kereszt. Jung az én szimbólumát látja Ezékiel kerekeiben, még pontosabban az animust és az animát, amelyek-akik állandóan az egyesülésre törekszenek; lám a kerekek is egymásban vannak. Jó ideje űrutazókat látunk a Kébár-parti látogatókban.
*
A kozmikus vagy világkerék fontos szerepet játszik a manicheus írásokban. Mani nagyon bonyolultan magyarázza el a világ keletkezését, a tisztán transzcendensből a legsűrűbb anyag felé haladó emanációk formájában. A folyamat során valamikor megjelenik az Első Ember, aki létrehozza az öt elemet. A sötétség királya meglátta ezeket az akkor még ragyogó elemeket, és elhatározta, hogy ezeket megszerzi magának. Harcolni kezdett az Első Emberrel, és le is győzte. A vesztes magát is, fiait is ételül kínálta a sötétségnek. A sötétség elnyelte, de nem tudta megemészteni. Közben az Első Ember is összeszedte magát annyira, hogy imával fordulhatott az Úrhoz, aki kegyesen létrehozta a második teremtést, a Fény Barátját. Ő is öt személyiséget teremtett, ezek a Ragyogás Dísze, a Becsület Királya, a Fény, a Dicsőség Királya és a Támogató. Leszálltak a sötétségbe, megmentették az Első Embert és az elemeket, és megkezdték a világ kiformálását. Az Élet Szelleme kényszerítette a sötétséget, hogy adja vissza az elemek fényét is. Ebből lettek a nap, a hold és a szél kerekei. A sötétség ezeket tüzes méreggel akarta elpusztítani, de a Dicsőség Királya elhozta őket a földre, ahol biztonságban voltak. Nyilvánvaló, hogy ez nem a jelenlegi föld, hanem még mindig a szellemi teremtések birodalmában járunk.
Transzcendentális még a harmadik teremtés is, amelyben eljön a Küldött, aki megalkotja az égboltot forgató nagy kerekeket. Szó van 12 vödörről is, ami azt mutatja, hogy Mani a vízkiemelő kerékre gondolt. A 12 vödörhöz 12 szűz tartozik, akik részben megszemélyesített erények, részben a zodiákus csillagképeinek megfelelő hónapok.
*
A kelta mitológiában is felbukkan a kozmikus kerék, mint maga a nap, vagy a napot forgatja az egész égbolttal együtt. A kelták sokküllős kerekeket ábrázoltak. A híres Gundestrup üst a Kr.e. 2-1 században készült, és Dániában került elő. Tiszta ezüstből van, hajdani aranyozása már erősen megkopott. Ezen az üstön számos jelenetet ábrázoltak, isteneket, embereket, állatokat, még leopárdokat is. Egy férfi delfinen lovagol, mint a görög Arión. Láthatunk még kos-szarvú kígyót, szarvakat viselő istent, aki biztosan Cernunnos, a termékenység, bőség, halál és újraszületés ura. Ábrázoltak harcosokat és bikákat, egy másik hatalmas bikát, amint éppen a földbe süllyed. Két kerék között egy női alak olyan benyomást kelt, mintha kocsiban ülne.
A kozmikus kerék mellett egy férfi áll, aki valószínűleg Taranis. Ez a szó mennydörgést jelent, és az indo-európai „tar” szótőből származik, amelynek jelentése legyőz, behatol, túlmegy a határokon, megment. A mennydörgő Taranis, aki ugyanaz, mint Zeusz, Jupiter Tonans, Thor és Indra, nagy harcos, aki nemcsak a vihar és az égzengés ura, hanem az emberek megmentője is. A Rgvéda sokszor fordul ilyen kéréssel Indrához, akinek mennyországát Szvargának vagy Vaikunthának nevezi.
A Gundestrup üstön Taranis díszes szakállat és babérkoszorút visel, kezeit égnek emeli. A kereket Cernunnos tartja, akit nagyon fiatalnak ábrázoltak, szarvai a sisakját díszítik, mint a vikingekét. A képet szörnyalakok egészítik ki, egy lófejű kígyó és egy madárfejű négylábú, szárnyakkal és karmos lábakkal.
Az írek Macha istennőt ábrázolták arany- vagy bronzkerékkel. A hosszú tűvel átszúrt kerék a nyakánál fogta össze a ruháját. Emain Macha (a tűt jelentő eo, és a nyakat jelentő muin szavakból) nemcsak az istennő ruháját „őrzi”, hanem így nevezik a kelta erődöket körülvevő nagy, köralakú bástyafalakat is. Ilyen értelemben ír róla Sir Samuel Ferguson (1810-1886) költő és régiségkutató Az özvegy köpenye című versében.
Az írek legnagyobb hőse, Cuchulain (kiejtés: Kuhulen) zörgő kerekű kocsin jelenik meg a halála után. Nem egészen a saját jószántából. Szent Patrick kényszeríti, hogy beszélje el a pokol borzalmait Laery Mac Neill-nek, Írország pogány királyának. Cuchulain meg is jelenik a Mac Indoc síkságon, jeges szélben és sűrű ködben. Egy szürke és egy fekete ló vágtat a kocsijával, amelynek kerekei olyan hangosan zörögnek, hogy Laery alig érti, mit mond. Mindenesetre eleget hall ahhoz, hogy sürgősen megtérjen.
A zörgő kerekű fantom kocsik nemcsak Írországban kísértenek; bejutottak még Mikszáth egyik regényébe is. Ferguson írja egy balladájában (Hajnali látomás):
Hét pej vonja a hintót, leng a sörényük,
Hét zászló feketéllik a hajnali szélben,
És a kerék zörgését mindenki hallja.
(Kődarabokkal, röggel hintve az út.)
Szól a dalnok: Ezt már elmeséltem.
Hogy nyikorognak a széles ráfkerekek!
Elzörög messze aranyló, díszes szekér,
Szép, ragyogó sisakos, kardos katonákkal.
(Régen a fű alatt kanyarog az az út.)
Győzni akartak, de földre hullt a babér.
*
A kísértetszekerek zörgése biztosan félelmetes, a nagyvárosok vagy az autópályák forgalmi zaja bosszantó és kellemetlen. India nagy eposza azonban, a Mahábhárata, valahányszor a hősök kocsira ülnek, hogy háborúba induljanak, vagy egyszerűen meglátogassák egymást, mindig megemlíti a nagyszerű kerékzörgést. Az embereket csodálattal tölti el a lárma, és valahogy a hősök közül is azokat csodálják a legjobban, akik kocsija a legnagyobb zajt csapja.
*
A Rgvéda egyik himnuszában (II.11.6-8) úgy tűnik, a szekérzörgés azonos a mennydörgéssel:
Indra, dicsérjük az összes tetteidet,
Azt, ami volt, s amit még a jövő rejt.
Mennykövedet dicsérjük, s a pejlovakat,
Szúrja nyerítő hírnökeit.
Két lovad kérkedik ifjú, nyers erejével,
Rémületet kelt vad nyihogásuk.
Széltében elterül lent ez a föld,
És az esőfelhő megtorpan.
Terhétől szabadul a monszunfelhő,
Mennydörögve jár az Anyákkal,
Távoli széleken dördül az ég,
Indra szélviharától retteg a föld.
*
Az egyik híres védikus himnusz, a Rathantara neve és üteme egyenesen a kerékzörgésre utal. A Jadzsurvéda többször is beszél a kerekekről. Ha száműzött király vissza akar térni az országába, csak ezt kell mondania a lovainak: Legyetek befogva. Ameddig a király felajánlásai nincsenek rendben, addig zavar van az országában is. Ilyenkor meg kell vizsgálni a kocsija kerekeit. Ha a kerekeket rendbe hozzák, a királyságba is visszatér a rend. (III.4.8)
A Jadzsurvédában számos homályos célzás van a kerekekkel kapcsolatban, pl:
„A két Asvin egyetlen helyet foglal el a háromkerekű szekéren, így mennek el Szúrjá menyegzőjére.” (IV.7.15)
„Akinek ellenségei vannak, halmozza fel a versmértékeket egy kocsikerék előtt.” (V.4.11)
„Az áldozat fenntartói az Atigrahják, a Prsthák a két kerék.” (VI.6.8)
„Ügyeljenek a kerekekre, hogy eljussanak a mennyei bolygókra.” (VII.2.1)
A Jadzsurvéda így beszél az áldozóról (III.3.3):
Szóma után ha sietve indul,
Vagy ha imákat számol az ujja,
Elfogadja magához ölelve,
Mint kereket megtart koszorúja.
Az imák számlálása azt jelenti, hogy az imák, pontosabban a mantrák számlálásához 108 szemből álló füzért használtak, amelyek szemeit a vaisnavák tulászí fából, Siva követői a rudráksa bogyókból készítették. Így tartották számon, hánszor mondták már el a mantrát.
*
Érdekes kerék-hasonlatok vannak az Atharva-Védában is:
„Kelj föl, menj el, rohanj, mint a kerék, amelynek jók a kerekei, szilárd a talpa és erős a kerékagya.” (IV.12.6)
„A varázsige az ellen fordul, aki elmondta, az átok azt éri, aki kimondta az átkot. Visszafordul a varázsmondás az elmondójára, mint a könnyen járó kocsikerék.” (V.14.5)
„Nyolc kerékkel és egy keréktalppal jár, ezer hangot hallat fölfelé keleten, lefelé nyugaton.” (XI.4.22)
„Az idő, a paripa, hét gyeplővel száguld, ezerszemű, kortalan, lovakban gazdag. Fölszállnak rá a látnokok, kerekeik az összes világ. Hét keréken vágtat az idő, hét kerékagya van, tengelye a halhatatlanság.” (XIX.53.1-2)
„A félisteneket úgy erősíti az áldozóedényhez, mint a kerék küllőit a kerékagyhoz.” (XI.7.4)
*
A védikus irodalomban sokszor beszélnek az idő kerekéről, ami nem más, mint a reinkarnáció, az ismételt születések és halálok körforgása. Néha kívánatosnak tűnik, azt gondoljuk, újraélhetünk egy kellemes élményt. Nyugaton a reinkarnáció gondolata sok embert megszabadít a halálfélelemtől. Indiában azonban tudják, hogy a születések és halálok nagyon hosszú idő óta, végtelen hosszú idő óta ismétlődnek, és senki sem döntheti el, hogy csak a kellemes élményeket fogja újraélni. Az újraszületés kényszere súlyos teher, és India bölcsei nem egy módszert javasolnak az elkerülésére. Abban mindannyian egyetértenek, hogy az alapkövetelmény az erkölcsös élet. A buddhista Mitravinda Dzsátakában ezt mondják egy csalónak:
„Négy után nyolcat számoltál, nyolc után 16-ot, aztán rögtön a 23-at. Mindig csak magadnak akartál jót, ezért magával sodor a hatalmas kerék.”
Kapiladéva ezt mondja a reinkarnációról:
„Amikor a lélek az anyagi természet és a hamis ego uralma alá kerül, és önmagát a testével azonosítja, akkor anyagi cselekedetekbe merül, és a hamis ego hatására azt gondolja, minden az övé.
Ezért a feltételekhez kötött lélek különféle alacsonyabb és magasabb létformákba vándorol, mindaddig, amíg el nem tud szakadni az anyagi természet kötőerőitől. Amíg anyagi célok érdekében cselekszik, el kell fogadnia ezt a helyzetet.” (SB 3.27.2-3)
Nárada Muni pedig ezt mondja:
„A hernyó úgy mászik az egyik levélről a másikra, hogy előbb átmegy a következő levélre, és csak azután engedi el az előzőt. Az élőlénynek is hasonló módon először szert kell tennie a következő testre, még mielőtt elhagyná azt, amelyikben jelenleg él. Mindez azért van, mert az elme a különböző vágyak tárháza.” (SB 4.29.76-77)
Ebből nyilvánvaló, hogy annak, aki a szamszárának nevezett örök körforgásból ki akar szabadulni, az elméjén kell uralkodnia, hiszen ha megszűnik a vágyakozás és a ragaszkodás, megszűnik az ok is, amely az anyagi világban tartja a lelket. A buddhisták azt gondolják, hogy minden vágytól meg lehet szabadulni, és jutalmul eljutnak egy olyan helyre – vagy állapotba -, a nirvánába, ahol egyáltalán semmi sincs. A vágyaktól azonban nem lehet teljesen megszabadulni, a legkiválóbb buddhista is „vágyakozik” a felszabadulásra vagy a nirvánára. A vágyakozás a lélek természetéhez tartozik. Krsna azt mondja, hogy csak az anyagi vágyaktól kell megszabadulni, illetve ezeket kell megtisztítani, szublimálni.
„Gyorsan felszabadítom a születés és halál óceánjából azt, aki minden tettét Nekem ajánlja, Rám gondol, és Engem szolgál.” (BG 12.6-7)
*
A reinkarnációt különösen szemléletesen ábrázolják Tibetben, az úgynevezett Kálacsakra mandalában. Kálacsakra azt jelenti, az idő kereke; egyébként a tantrikus buddhizmus egyik különös, szinkretisztikus szent könyve, amelyet akkor írtak Észak-Indiában, amikor a mohamedán hódítás már világosan látható fenyegetés volt. A Kálacsakra mandalában egy félelmetes, fogvicsorgató, fekete démon mandala-formát, vagyis kört szorít magához, ezen ábrázolják az idő fogságában vergődő élőlényeket.
*
Néha Kálacsakrának nevezik Krsna-Visnu fegyverét is, a harci korongot. Ezért mondja Krsna a Bhagavad-gítában:
„Az idő vagyok, világok pusztítója. Azért jöttem, hogy mindenkit elvigyek magammal. Csak te maradsz meg, és a testvéreid; különben mindkét fél harcosai elpusztulnak.” (BG 11.32)
A harci korong gyakrabban használt neve Szudarsana Csakra. Szudarsana azt jelenti, nagyon szép látvány. A Szudarsana azért olyan szép, mert számos áldásos tulajdonsága vn. Enyhíti a bhakták minden szenvedését, megsemmisíti a bűnöket, de könyörtelenül megbünteti a gonoszokat, pl. Durvásza Munit, aki súlyosan megsértette Ambarisa királyt.
*
„Amikor Durvásza látta, hogy minden igyekezete kudarcot vallott, és a Szudarsana csakra egyre közeledik felé, inába szállt a bátorsága, és futásnak eredt, hogy mentse az életét.
Ahogy az erdőtűz lobogó lángjai követik a kígyót, úgy eredt a csakra Durvásza nyomába. Durvásza látta, hogy mindjárt megérinti a hátát, így aztán szélsebesen futott, hogy bejuthasson a Szumeru-hegy egyik barlangjába.
Mindenfelé menekült, még a mennyei bolygókra is, de a Szudarsana csakra elviselhetetlen tüze mindig a nyomában volt.” (SB 9.4.49-51)
Durvásza nem is menekült meg addig, amíg a sértett király meg nem kérte az Urat, hogy bocsásson meg a magáról megfeledkezett bráhmanának.
A Szudarsana csakra idő és tér fölött áll, hiszen nem más, mint az Úr egy része. Amikor a Mahábhárata Kálacsakráról beszél, ez alatt a Szudarsana csakra időbeli megnyilvánulását érti. A Visnu Szahaszranáma bevezető szavai szintén erre vonatkoznak. A csakra hatalmas tűz, úgy ragyog, mint ezernyi nap. Ezért eloszlat minden tudatlanságot és sötétséget.
A tüzes kerék az Úr Nrsimha formáját is jelenti. Az Ahirbudhnja Szamhitá azt írja, Nrsimha tüzes haraggal pusztította el Hiranjakasiput, és azonnali segítséget hozott Prahládnak. Ezért mondják, hogy Nrsimha a csakrában lakik, a csakra „jelen van Bhagaván Nrsimha körmeiben.” A Padma Szamhitá szerint 16 karja van. Így ábrázolják a dél-indiai Srírangam templomban.
A csakrában élnek még az Úr négykarú megnyilvánulásai (csaturvjúha): Vászudéva, Szankarsana, Pradjumna és Aniruddha. Ezért van valaki a Szudarsana csakrában ajánlja fel az imáit, az éppen annyit ér, mintha magának Krsna-Visnunak hódolna.
*
Sok védikus írás beszél a Szudarsana csakra nagyságáról és áldásairól. A csakra megvédi a félisteneket és az embereket, megsemmisíti a démonokat, igaz tudást adományoz, darabokra szaggatja a színlelt vagy hamis tudást. Ezért a tudósok a csakra segítségét kérik, mielőtt vitába bocsátkoznak; de még ők is elakadnak, ha fel akarják mérni a csakra határtalan dicsőségét. A csakra az univerzum szeme (netra), vagyis a nap, a napkerék.
Egészen biztosan eljön, hogy megmentse az Úr bhaktáit. Nemcsak Durvásza Munit üldözte, hanem elpusztította Sisupálát is, aki megsértette Krsnát. Ardzsuna nagyon hátrányos helyzetből azért tudta megölni Dzsajadrathát, mert a csakra eltakarta a napot. Ennek az eseménynek az emléke maradt fenn a Bibliában: Józsue csak akkor tudta megverni az öt emoreus királyt, amikor „a nap megállt Gibeonban, és a hold az Ajalon völgyében.” (Józsue könyve, 10.12) Krsna mint Vámana, szintén a Szudarsana csakra segítségével félemlíti meg a démonokat:
„Amikor a démonok meglátták az Úr univerzális formáját, aki mindent a kezében tartott, és megpillantották a kezében a korongot, az elviselhetetlen forróságot árasztó Szudarsana csakrát, és meghallották íjának zengő hangját, szívüket elöntötte a szomorúság.” (SB 8.20.30)
A csakra bárkit felszabadít, aki meghódol neki, de azt is, akit megöl. Így érték el a felszabadulást Sisupála, Narakászura, Paundra Vászudéva, és a Gadzsendrával harcoló krokodil. A csakrának gyógyító ereje is van, különösen járványos betegségek esetében. A Szudarsana csakra minden anyagi és lelki kívánságot teljesít.
De a csakra nemcsak halálos vagy gyógyító fegyver; ennél sokkal misztikusabb. Néha azt mondják, hogy Krsna-Visnu kocsikereket tart a kezében. Honnan származik ez a kocsikerék? A Srímad Bhágavatam elmondja, hogy Krsna még nagyon kicsi volt, éppen hogy csak hasra tudott fordulni. Egyszer felsírt éhségében, de éppen olyan sok vendég volt a házban, hogy senki nem figyelt Rá. A kis Krsna rugdalózni kezdett, és ahogy lábával hozzáért egy szekér kerekéhez, a szekér összedőlt. A kerék leesett a tengelyéről, a küllők szanaszét szóródtak. Mindenki odaszaladt a zajra, Nanda, Jasodá, a vendégek, és találgatni kezdték, mitől borulhatott fel a kocsi. Ezt a kocsikereket tartja a kezében Krsna-Visnu, és ez a kerék ugyanaz, mint a Szudarsana csakra.