Ikrek
Az indo-európai kultúrában Indiától Skandináviáig mindenütt találkozunk egy égi ikerpárral, akik nagyon sokat segítenek az emberiségnek. Szívesen teljesítik a kívánságaikat, gazdagságot és utódokat adnak, megvédik az utakat és az utazókat. Általában lovas istenségek, lovaskocsit hajtanak, vagy legalább valamilyen kapcsolatban vannak a lovakkal, a lótartással. Az iker-istenségek az ősi, közös indo-európai hagyomány részei, és az erre a hagyományra később rárakódott, eltérő részletek nem törlik el, csak színesítik a képet.
Az indo-európai népek őshazáját már sok helyen vélték megtalálni. Ezt a kérdést nem igen lehet eldönteni, mivel őseink nem építkeztek, és kultúrájuk nem a tárgyak megőrzésének adott elsőbbséget. Az Észak-Európától Közép-Ázsiáig húzódó füves sztyeppén éltek; jólétüket a tehenek, mobilitásukat a lovak biztosították. Mint lovas nomádok, sokszor veszélyeztették a letelepedett népeket; ugyanakkor olyan jelentékeny kulturális hatást gyakoroltak, ami a mai napig félreismerhetetlen. Laza törzsszövetségben éltek, a törzsek közötti kapcsolatok hamar létrejöttek vagy felbomlottak. Ebben a szakaszban nem volt hegemónia, sem általános haladási irány, amelynek megállapításán a tudósok olyan régóta és eredménytelenül fáradoznak. Nomád népek nem igen hagynak maguk után írásos feljegyzéseket. Korai jelenlétükre csak következtetni lehet, pl. abból, hogy mikor jelentek meg a lovak, a lovas-kocsis harcmodor a területüket környező országokban, Egyiptomban, a Közel-Keleten és Kínában.
Az indo-európai népek forradalmasították a hadviselést, már pedig ez volt az, amivel a befolyásolt vagy leigázott népek először találkoztak; a kultúrát csak békeidőben ismerhették meg. A lovon harcoló, a lóval szinte egybeforrottnak látszó harcos azt a benyomást keltette, mintha valóban egy személy lenne a ló és a lovas. Az indiai-védikus iker-istenségek, az Asvínok neve egyszerűen lovast jelent, de a Rgvéda egyes himnuszaiban kentaurokként is szerepelnek. Fényes, ragyogó ifjak, akik a gondolat sebességével száguldanak végig a földön és az égen, a hajnalistennő vagy hajnalcsillag megjelenésekor előhozzák, alkonyatkor pedig elvezetik a napot. Elválaszthatatlanok egymástól, arany ösvényeken járnak (hiranja-vartmani), erősek, gyorsak, a halandókat megszabadítják minden bajtól. A félistenek orvosai, háttérbe szorítva még Dhanvantarit is, aki pedig annak idején a tejóceánból emelkedett ki, és arany edényben hozta a halhatatlanság italát.
A Rgvéda ötven teljes himnuszt szentel az Asvínoknak, és sok más helyen is megemlíti őket. A himnuszok közül talán a következő a leghíresebb (RV VII.71).
Sötétnek véget vetett,
Hajnal-húgát elengedte,
Vörös napot küld helyette.
Ménesek, csordák szent urai,
Himnuszuk a földre lehívat.
Hárítsátok el éjjel-nappal
A ránk lőtt, mérgezett nyilat.
Segítsd meg a halandókat,
Kincsekre áhítozókat,
Ezt te védd meg, azt te óvjad.
Kedvelői a pompás méznek,
Jöjjetek tiszta, jó akarattal,
Űzzetek messze bajt és gondot,
Védjetek minket éjjel-nappal.
A két Asvín, ha befogat,
Kincstől nehéz lesz a fogat,
Repítik a fürge lovak.
Jöjjetek kinccsel megrakodva!
Háromüléses hintón jártok,
Hozzatok mindenféle ételt,
Nászatják, ti jó barátok.
Csjavanát megifjítottad,
Pedut lóval vidítottad,
Dzsáhaszát szabadítottad,
Éjfekete kút mélyéről
A bölcs Atrit is kihoztad.
Ezzel a dallal áldozok néked,
Szálljon imám az ég magasára.
Asvín-ikerpár, áldj meg, védj meg.
A Rgvéda egy másik himnusza (RV I.116) sok több hőstettüket felsorolja:
feleséget hoztak Vimadának
győzelemhez segítettek a lóversenyben
Bhudzsjut kimentették a vízből
versenylovakat adtak az embereknek
kihozták Atrit a tüzes gödörből
esőt csináltak a nagy szárazságban
visszaadták Csjavana fiatalságát
kiszabadították Vandanát, akit a démonok elevenen beástak a földbe
Dadhjancs-nak lófejet adtak, hogy taníthassa őket
gyermekekkel ajándékozzák meg a meddőt
meggyógyítják az embereket és a lovakat
kincseket adnak
segítenek a harcban
kilenc nap után életre keltették Rebhát
Ez a felsorolás sok olyan eseményt említ, amelyeknek a részleteit nem ismerjük.
A Jadzsur Véda (VII.1.1) elmagyarázza, miért születnek ikrek, mégpedig a lovak példáján: „Pradzsápati az tűzáldozat segítségével teremt ikreket. Elvette az öszvér magját, és beletette a szamárba. Ezért a szamárnak két magja lett. Azt is mondják, hogy a lóba tette. Ilyenkor a lónak van két magja. Így születnek az ikrek; csak az öszvérnek nincs utóda, mert elvették tőle a magot.”
A közös indo-európai hagyományban az Asvínok még az ég (Djausz) fiai. A Jadzsur Véda (II.1.9) írja: „A félistenek mindenütt gazdagságot kerestek, nem találtak sehol, csak az ikreknél. Vitatkozni kezdtek velük, de az Asvínok azt mondták: ez itt mind a miénk, ne követeljétek. A gazdagság egyedül az Asvínoké. Ezért az, aki gazdagságot akar, áldozzon iker-borjakat az Asvínoknak…” A lóáldozatnál elhangzott imák egyikében ezt mondta a király: „Szavitar inspirál engem, az Asvínok karjaival, Púsan kezeivel fogom meg a szómát.” (YV VII.1.11)
A Védákban a gazdagság nemcsak teheneket vagy aranyat jelent, hanem sokkal inkább a lelki gazdagságot. Ezt néha megkérdőjelezik, annak ellenére, hogy a Rgvéda ilyen verseket is tartalmaz (VIII.35.16-18):
„Ti Asvínok, serkentsétek a szent erőt és a tiszta gondolatokat. Sújtsatok le a gonosz szellemekre, hárítsátok el a betegséget. Igyátok a kisajtolt szómát a nap és a hajnal társaságában. Serkentsétek a világi hatalmat is, védelmezzétek a hősöket. Serkentsétek a teheneket és az élőlényeket.”
Ebben a minőségükben az Asvínokat na-aszatjáknak, az igazság fiainak nevezték. A na-aszatja, nászatja szó azonban azt is jelentheti, orrból született, és a Bráhmanákban benne is van, hogy az Asvínok Vivaszván napisten és a kanca-alakot öltött Szaranjú fiai, akik anyjuk orrából születtek. A félistenek orvosai, de nem tekintették őket közéjük tartozóknak; nem kaptak a halhatatlanság italából, a szómából sem. Egyszer azonban megfiatalítottak egy nagy bölcset, Csjavanát, aki aztán szembeszállt Indrával, megbénította, és csak akkor oldozta fel, amikor elismerte, hogy az Asvínoknak is joguk van a szómához. Az Asvínok feltétlen tiszteletének és kikényszerített elfogadásának kettőssége finom szálként vonul végig az epikus irodalmon, és csak gyógyító funkciójukat nem vonták soha kétségbe.
A Mahábhárata (Adi 3.36-77) leírja Upamanju történetét, aki a tanítója tilalma ellenére folyton evett. Olyan falánk volt, hogy még az arka-fa leveleit is megette. A levelek keserű nedve a szemébe csöppent, és megvakult. Ekkor az Asvínokhoz folyamodott, akik visszaadták a látását, és megáldották mindenféle tudással.
Az indo-európai kultúrában és vonzáskörzetében mindenütt ismerték a lovas iker-istenségeket, akik neve Görögországban Kasztor és Polüdeukész. Egyszerre születtek, de Kasztor apja halandó, Polüdeukészé pedig Zeusz. Ők is elválaszthatatlanok egymástól, és a hazájuk, Spárta büszkeségei, Kasztor mint harcos, Polüdeukész mint ökölvívó. Mindketten a lovaglásban találták a legnagyobb örömet, és díjakat nyertek az olimpiai játékokon. Csak egy másik ikerpár, Idász és Lünkeusz mertek megmérkőzni velük, amikor Kasztor és Polüdeukész, a „dioskúrok” elrabolták a menyasszonyaikat, és még a nyájaikat is elhajtották. Zeusz fiát természetesen nem győzhették le, ő azonban kijelentette, hogy nem kívánja a halhatatlanságot az ikertestvére és barátja, Kasztor nélkül. Végül Zeusz hozzájárulásával megosztoztak a halhatatlanságon; ott vannak az égbolton is, mint az Ikrek csillagkép.
De a dioskúrok történetében nemcsak annyi maradt meg a közös indo-európai hagyományból, hogy harciasak, és kedvelik a lovakat. Az Ikrek csillagkép védelmezi az utakat és az utazókat, különösen a hajósokat. Sok nemzet hajósai úgy tartják, hogy szerencsésen túlélik a vihart, ha közben megpillantják ezt a csillagképet. Az angol Macaulay írja:
Biztosan révbe ér a csolnak,
Még ha vihart is külde az ég,
Hogyha a két iker fényragyogással
Árbocán elfoglalja helyét.
Ezt a jelenséget másképpen úgy hívják, Szent Elmo tüze. Hogy az égi ikrek segítsége biztos legyen, ki is faragták őket a hajó orrán; pl. azon a hajón, amelyen Pál utazott a társaival: „Három hónap múlva elindulánk egy Alexandriába induló hajón, melynek címere Kastor és Pollux vala.” (Ap. Csel. 28.11)
A kelták is sokat megőriztek a közös hagyományokból. Írországban a versenylovakat is legyőző Macha istennő ikerfiai jelennek meg a dioskúrok szerepében. Az egyikük isteni anyja természetét örökli; a másik éppen olyan, mint az apja, egy ulsteri földesúr. Mindenféle lovas kalandba keverednek, és az isteni fiú nagy szomorúságban él az égben, miután nem tudta megmenteni földi társát.
Tacitus szerint az Elbától északra lakó germán törzseknek is van egy ikerpárjuk, Nerthus földistennő, és Njörd, az ég ura. Egy anyától születtek, de Nerthus a vánok, Njörd az ázok közé tartozott, akik pedig állandó harcban álltak egymással. Hamarosan szétváltak, az istennő egy szigetre, Njörd a magas északra költözött. Mondják azt is, hogy mindketten vánok voltak, és az ázok győzelme után azért kellett elválniuk, mert az ázok tiltották a testvérházasságot. A „walsungi vér” azonban időnként erősebbnek bizonyult a tilalomnál, amint azt nemcsak Wagner operájából tudjuk.
Az iker-jelenség mindig foglalkoztatta az embereket. Nem mindig örültek az ikerszületésnek; néha ott volt a félelem. Igaz, hogy az ikerszülés statisztikailag nem olyan ritka, de kellő tapasztalat és tudományos képzettség nélkül az emberek azt gondolhatták, hogy ez megzavarja a természet rendjét, vagy a természet megzavart rendjét tükrözi. Néha meg is ölték őket, vagy legalább az egyiket.
Az indo-európai hagyományban elfogadták az ikreket. Komoly jelentőséget tulajdonítottak fizikai adottságaik hasonlóságának, de még inkább a köztük fennálló pszichikai köteléknek.
A védikus hagyományban az ikrek szoros baráti kapcsolata, szövetsége van előtérben. A Rgvéda (X.10) elmondja, hogy Vivaszván napisten lánya, Jami vagy Jamuná feleségül akart menni az ikertestvéréhez, Jamához. Jama először elutasította a testvérházasságot, és mivel ő halt meg elsőnek, a halottak birodalmának uralkodója lett. A Puránák szerint Jamuná folyamistennő, miután barátnőjével, a Gangá folyóval együtt a tengerbe ömlött, a víz alatt ment vissza a Kalinda hegységhez, hogy ott forrásként újra megszülessen. Az év egyik részét a földön, a másik részét az alvilágban töltő istennő mítosza bukkan fel később Persephoné, Ereskigál, Istár és más istennők történeteiben.
Az Avesztában Jimának nevezik az első halandót. Őt azonban megöli az ikertestvére, a gonosz Szpitjura; kettéhasítja egy baltával.
Ikrek Mitra és Varuna is, akiket a hagyomány egészen ősi rétegeiben az ég fiainak, aszuráknak neveztek (pl. RV VII.36.2). A Puránákban és az eposzokban egyértelműen démont jelentő aszura szó jelentését illetően már sok javaslat elhangzott; a legvalószínűbben a létezést jelentő „asz” igetőből származik. Mitra és Varuna gyakran szerepelnek együtt a Rgvéda himnuszaiban, mint égi királyok, vigyáznak a kozmikus rendre, az ég, föld és levegő fenntartói, szemeik a csillagok, így aztán mindent látnak, ami a világban történik. Mindig együtt vannak, olyan szoros kapcsolatban, hogy még a gyermekeiket is egyszerre nemzik: Agasztját és Vaszisthát.
Egy idő után, valószínűleg idegen hatásra, Mitra és Varuna útjai elváltak. A világos, látható, kiegyensúlyozott, jóindulatú tulajdonságokat Mitrának kezdték tulajdonítani, Varunáról azt mondták, hogy támadó, sötét, indulatos, heves és rejtett. A polaritás alapja a Rgvéda egyik verse (I.164.38), amely Varunát a rejtettel és örökkévalóval, Mitrát a láthatóval és halandóval azonosítja:
Elmegy az egyik, visszatér a másik,
Élet (amartja) és halál (martja), egy méhből (szajonih) születtek.
Újra meg újra találkoznak és szétválnak,
Amikor az egyiket látják, nincs ott a másik.
Hasonló szembeállítás Görögországban a dioskúrok, a keltáknál Nerthus és Njörd, Rómában a Lupercus és a flamenek, illetve a két első király, Romulus és Numa.
A polaritás nyomát másutt is tetten lehet érni a Védákban, amikor Varunát és Mitrát mint a papi és a világi hatalmat, lelket és anyagot, Brahmant és az illúziót, sőt mint férfit és nőt állítják szembe: „Mitra Varunába lövelli magját,” mondja a Satapatha Bráhmana (II.4.4.9).
Az iráni Aveszta teljesen elszakította egymástól Mitrát és Varunát. Varuna lett a Legfelsőbb Istenség Ahura Mazda néven; Mitrát besorolták a jazaták, alacsonyabb rangú félistenek közé. Még néhány száz év, és Mitra Mithras néven harcias, bikaölő istenségként hódít a római légiókban, Ahura Mazda pedig „új” ikertestvért kap a gonosz Angro Mainju, eredetileg Indra személyében. A Szasszanida birodalom korára (Kr.u. 226-651) az avesztán zarvan akarana-ból, a végtelen időből világot teremtő és fenntartó személy lett, Zurvan. Ezt írják:
„Kezdetben csak Zurvan létezett, mint tér és idő. Áldozatot mutatott be, hogy fia szülessen, de hosszú idő telt el eredmény nélkül, és ő kételkedni kezdett. Alapjában véve ő a jóság és a fény, de van egy hiba a természetében, a kétség, és amint ez fölmerült benne, megfogantak Ohrmazd és Ahrimán – Ohrmazd az áldozatból, Ahrimán a kétkedésből. Zurvan elhatározta, hogy amelyikük előbb születik meg, azt teszi királlyá. Ezt hallva, Ahrimán erőszakkal felszakította az anyaméhet, és odaállt az apja elé.”
Ezek az ikrek teljes ellentétei egymásnak. A jóság-gonoszság, fény-sötétség, lélek-anyag polaritások sehol sem jelennek meg olyan kiélezett formában, mint az iráni vallás e kései hajtásában. Köztük csak ellenséges kapcsolat lehetséges, és a megoldás az egyik teljes pusztulása.
Sokkal szelídebb formában, de ugyanez a dualitás mutatkozik Romulus és Remus történetében. Ők mindketten Mars fiai egy halandó lánytól, de csak Romulus halhatatlan. Anyjuk, Rhea Sylvia Vestaszűz volt, a fiúkat nem tarthatta magánál, kitette őket a Tiberis folyóre. Az isteni apa azonban odaküldött egy nőstényfarkast, aki az ikreket kimentette és táplálta. Romulus és Remus egy Faustulus nevű pásztornál nőttek fel. A Faustulus név nem véletlen, hiszen már az etruszkok Faunusnak nevezték a nyájak istenét, sőt Lupercusnak, farkasűzőnek is. Romulus és Remus nagy egyetértésben nőttek fel, bosszút álltak a bitorló Amuliuson, visszahelyezték a trónra a nagyapjukat, Numitort; aztán elhatározták, hogy várost alapítanak maguknak. Helyet kerestek a városnak, de összevesztek. Remus az Aventinus, Romulus a Palatinus dombon várta az égi jeleket. Remus hat, Romulus tizenkét keselyűt látott, Jupiter így fogadta el Romulus javaslatát. Ekkor Romulus nekilátott, hogy kijelölje a város helyét, mégpedig etruszk módra: ekébe fogott egy tehenet és egy bikát, barázdát húzott, ez lett a szent határ, a pomerium. Megtiltotta Remusnak, hogy ezt a határt átlépje. Remus persze megszegte a parancsot, és meghalt Romulus kezétől.
Théba városát is egy ikerpár építette, a halhatatlan Amplión és a halandó Zethus, mindketten nagy lovasok és lószelidítők.
Az indo-európai kultúra határterületeiről is sokféle ikermítosz maradt fenn. Az egyiptomi Ozírisz és Ízisz, valamint Szeth és Neftüsz ikrek, de nagyon különös kapcsolat van köztük: Neftüsznek Ozírisztől lesz gyermeke, Szeth megöli Ozíriszt, Ízisz pedig megvédi. Legalább ilyen bonyolult viszony van az ugariti Baal, Mót nevű ikertestvére és annak felesége, Anat között.
Az Ószövetségben az ikrek csak rivalizálnak egymással: Ézsau és Jákob (Gen. 25), valamint Perez és Zarah (Gen. 38). Zarah keze jelent meg előbb, és a bába rá is kötözött egy piros fonalat a csuklójára, de Perez visszarángatta, és ő született meg elsőnek. Mintaszerűen rossz volt Ézsau és Jákob kapcsolata is. Már az anyjuk méhében „tusakodnak vala”, bizonyára azon, hogy ki legyen az elsőszülött. Jákob úgy született meg másodiknak, hogy a kezével Ézsau sarkát fogta, ami szintén azt jelenti, hogy meg akarta őt előzni.
Az ószövetségi ikertörténetek után meglepő, hogy egy kései hagyomány Jézus ikertestvérének, Didymusnak nevezi Tamás apostolt, aki később Indiában próbált téríteni. Együtt nőttek fel, együtt dolgoztak az apjuk ácsműhelyében. Meglepően hasonlítottak egymásra, de Jézus isteni volt, Tamás pedig csak ember. Talán a dioskúrok története éledt fel keresztény köntösben. Mani gnosztikus bölcselő is azt állította a 3. században, hogy van egy ikerpárja az égbe, aki időnként elhozza neki a kinyilatkoztatásokat.
Sokféle iker-mítoszt találunk más földrészeken is, ami azt bizonyítja, hogy ez a jelenség milyen élénken foglalkoztatta az embereket a világ minden táján.