Hold
Az égboltnak két uralkodója van, a Nap és a Hold. Néha testvériesen megosztoznak a hatalmon, néha pedig harcolnak egymással. Tulajdonságaikat és nemüket úgy változtatják, mint a kaméleon. A földi élet fennmaradásához talán nagyobb szükség van a Napra, a Hold viszont látványosabb befolyást gyakorol a földi jelenségekre, pl. a tengermozgásra. A perzselő nappali hőség után ember és állat örült az éjszaka szelíd urának vagy úrnőjének, akit nagyon hamar kapcsolatba hoztak mindenféle rejtett dologgal, a barlangoktól és földalatti vizektől kezdve egészen a titkokig, az okkult erőkig és a varázslásig.
A régi időszámítások is a Hold mozgásán alapultak; az emberek holdévekben és holdhónapokban számoltak. A hold-időszámítás még ma sem tűnt el egészen, pl. Indiában eszerint számolják ki, hogy az ünnepek mely napokra esnek. Azt is a Hold mozgása dönti el, hogy mikor kell megünnepelni a Húsvétot.
Néhány tudós úgy gondolja, hogy a föld hosszú fennállása alatt már több holdat is befogott. Csak azért nincs több holdunk, mert ezeket egy-egy üstökös eltérítette a pályájáról, vagy pedig lezuhantak a földre. Erre a sorsra jutott az előző vagy harmadkori hold, amelyik kisebb volt, mint a mostani, és kb. 30,000 évvel ezelőtt zuhant le, özönvíz, viharok és földrengések követték. Állítólag ezekre az eseményekre céloz a Jelenések Könyve. Ezután hosszú időn át nem volt holdunk, erről az időszakról beszélnek a görögök, amikor azt mondják, hogy Árkádia őslakói, a „proszelének” csak a csillagokat ismerték. A jelenlegi Hold eredetileg egy kisbolygó volt, szabálytalan pályán a Föld és Mars között, és kb. 10-12,000 éve kering a föld körül, amelyhez egyre közeledik.
Ezt a feltételezést nehéz lesz igazolni, bár a sumerek úgy tudták, hogy az özönvíz előtt a két Hold járt a föld körül, az egyik egészen kicsi volt, és hamarosan le is zuhant.
A sumer Holdistent Nannarnak nevezték, azt gondolták, ő hozza össze a szerelmespárokat. Szin, az akkád Holdisten nagyhatalmú égi király, akihez számos himnuszt és könyörgést intéztek. Hallgassunk meg egy akkád himnuszt (E. Ebeling: Akkadische Gebetsserie, Berlin 1953):
Ragyogó Hold, ég és föld bikája,
Királyok közt maga is király,
Égi lakók közt fölső ég lakója,
A mindenség fényes-nagy királya,
Csillagok, égi ország lakói
Bölcs szavaidra várnak,
Nélküled nincs tanácskozás,
És ha egyszer elmaradsz az égről,
Mély a sötétség, retteg a földi ember.
Parancsodra fű sarjad a porból,
Támaszt kap a gyönge,
Fiút adsz a magtalannak,
Megnyitod a meddő méhet.
Szolgáidat meghallgatod,
Megvédelmez erős karod,
Emelt fővel jár az ember,
Amikor te akarod.
Egyesítsd az összetartozókat,
Szakítsd el a bűnök láncát,
Békítsd össze az embert
Az églakókkal.
*
Az egyiptomi legendák szerint a Hold a gonosz Szeth-kígyó fejéből született, mégis halálos ellenségek. A Hold Hórusz szeme, Szeth és Hórusz állandóan harcolnak, és amikor Szeth kitépi Hórusz szemét, akkor a földön azt mondják, holdfogyatkozás van. Re Napisten nem harcol a Holddal, inkább örül annak, hogy éjszaka helyettesíti őt az égen.
Egy Heriuf nevű tisztviselő sírjában elhelyezték a szobrát is, a szoborra pedig ezt a Hold-imát írták:
„Minden isten téged dicsőít az égben. Minden isten és istennő magasztalja a Holdat, amikor látják őt a nagy bárkában. Maat ül előtte.
Hozzád megyek, nagy isten, Hold, te már megáldottad az ősatyákat. Dicsőítem a felséges Holdat, kérlek, hogy hallgass meg. Hosszabbítsd meg az életem idejét, hogy tovább láthassam a szépségedet.
Hozzád megyek, bika a csillagok között, Thoth-Hold, aki az égben vagy. Mindig az égen jársz, fényedet leküldöd a földre. Sugaraid bevilágítják a két országot.”
Valaki azt mondhatja, Heriuf meglehetősen későn kért hosszú életet a Holdistentől. A régi egyiptomiak azonban tudták, hogy a halálban csak a test pusztul el, a lélek tovább utazik Amentibe, és a megfelelő varázsigék, vagy az istenek kegye dönti el, hogy ott meddig élhet.
*
A görögök úgy tudták, a Hold maga Szelené istennő, a Nap húga vagy lánya. Szelené szép fiatalasszony, hófehér arcú, ezüst kocsin jár, amelyet két ezüst paripa repít. Ezüstös ruhát és fátylat visel, hajában félholdat, és fáklyát tart a kezében. Megvárja, amíg a Nap befejezi az útját, akkor megfürdik a tengerben, és csak azután jelenik meg az égen.
*
Samuel Taylor Coleridge angol költő (1772-1834) ezt írja a Holdról: (The Moon, How Definite Its Orb…)
A Hold milyen határozott korong,
De nézd megint, és nézd csak mind tovább -
Valóban ott – de nincs sehol se már,
Zafíregen csak fénye jár.
A fák, a fű, a tiszta tó, a kígyózó patak,
Ezüstös csendben suttogott szavak,
És lent, közel, a széles, sima hegy
Inkább az ég tulajdona,
Mint szürke árny lebeg tova,
S a fellegekben elmerül.
*
Szelené egyszer meglátott egy Endümion nevű pásztort, aki egy barlangban aludt. Azonnal elcsábította, mégpedig úgy, hogy közben Endümion fel sem ébredt. Az istennő olyan szerelmes volt, hogy megkérte Zeuszt, engedje meg a pásztornak, hogy maga válassza meg a sorsát. Endümion azt kívánta, hogy sose öregedjen meg, és örökké aludjon. Szelené talán nem erre számított, de azért minden éjjel felkereste a szerelmesét, és megcsókolta fénysugaraival. Egymás után ötven lányuk született, bár Endümion erről sem tud semmit; még ma is békésen alszik.
*
A Hold fényes arcán fekete foltok vannak. Az indiaiak ezekben a foltokban egy nyulat látnak, és a Hold egyik neve Sasin, vagyis Nyulas.
Ezzel kapcsolatosan azt mesélik, hogy egyszer valamikor a Buddha nyúltestben született meg. Egyszer Indra, a félistenek királya megjelent előtte, és alamizsnát kért. A nyúlnak nem volt semmije, ezért azt javasolta Indrának, rakjon tüzet, ő pedig megsüti magát a tűzön, hogy Indra ne maradjon éhen. A tűz azonban egyetlen szőrszál hegyét sem perzselte meg. Hogy lehet ez? kérdezte a nyúl, mire Indra elárulta, csak próbára akarta tenni, hogy valóban olyan szívesen adományoz, mint ahogy beszélik. Ezután fölkapott egy hegyet, a markába szorította, és az összemorzsolt hegy levével ráfestett egy nyulat a Holdra. – Erről mindenkinek eszébe jut a nagylelkűséged, mondta a félistenek királya, és visszatért az égbe.
Különös, de nagyon sok országban látják ezt a nyulat. Mindenki ismeri azt a népmesét, amelyben a nyúl és a sündisznó vagy a teknős fogadnak, ki nyeri meg a futóversenyt, a nyúl nem veszi észre a cselt, és szépen alulmarad. Ez a mese babiloni eredetű, ebben a Hold és a nyúl alakja egészen összemosódik. A Hold a leggyorsabb bolygó, mint a nyúl az állatok között, de bármilyen gyorsan kering, mégsem tudja utolérni a Napot (a sündisznót vagy a teknőst). Ezért mondja egy babiloni himnusz a holdról:
Siető, kinek térde sose fárad,
aki testvérei, az istenek útját megnyitja,
az ég alapjáról felhág a fényes csúcsra,
megnyitja az ég kapuját, és fényt teremt az embereknek,
vagyis a fényt hozó Nap előtt nyitja meg a kaput, fényt teremt az embereknek.
Egy kínai legenda elmondja, hogy a Tang-dinasztia egyik császára egy őszi éjszakán a varázslójával borozgatott. Valószínűleg mélyen a pohár fenekére nézett, mert egyszer csak kijelentette, hogy fel akar menni a Holdba. A varázslónak ez nem okozott gondot, feldobott a levegőbe egy bambuszbotot. A botból híd lett, és mindketten felsétáltak rajta. A Holdon vízkristályokból épült, jéghideg palotákat találtak, itt lakott a Holdistennő, aki nagyon örült a váratlan látogatásnak, és megparancsolta a szolgálóleányainak, hogy táncoljanak a vendégek tiszteletére. A palota előtt egy fa állt, ezen olyan sok gyümölcs termett, hogy nem győzték leverni. A fa mellett egy nyúl fehér márványmozsárban rögtön megtörte a gyümölcsök magjait, ebből készítette a halhatatlanság italát. A varázsló meg akarta szerezni az italt, de a nyúl a kezére ütött, a vendégeknek vissza kellett térniük a földre.
A szapora, gyors és nyitott szemmel alvó nyúl másutt is a Hold állata. Dél-Afrikából való a következő mese: A Hold egyszer elküldött egy bogarat az emberekhez, ezzel az üzenettel: „Ahogyan én meghalok és újra élek, nektek is meg kell halnotok, és újra éltek.” A bogár sietett az üzenettel, és közben találkozott a nyúllal, aki megkérdezte: „Hová sietsz?” A bogár felelt: „A Hold küldött az emberekhez, hogy megmondjam nekik, ahogyan ő meghal és újra él, nekik is meg kell halniuk, és újra élnek.” A nyúl azt mondta: „Te nem vagy elég gyors, majd én megyek.” A nyúl azonban fele úton elfelejtette, mit üzent a Hold, és ezt mondta az embereknek: „A Hold azt üzeni, ahogyan ő meghal és elpusztul, nektek is meg kell halnotok, és örökké halottak lesztek.” Amikor a Hold megtudta, mérgében felkapott egy fadarabot, és hozzávágta a nyúlhoz, azóta hasadt a nyúl felső ajka. A nyúl sem maradt rest, össze-vissza karmolta a Holdat: ezeket a sötét foltokat látjuk a Holdon.
*
A régi indiai szentírás, a Srímad Bhágavatam ezt írja a Holdról (5.22.8-10):
„… a Hold nagyobb sebességgel halad, mint a Nap… 30 muhúrta, vagyis egy nap alatt végigjár 28 csillagképet, az úgynevezett holdházakat. A Hold a forrása annak a nektári hűvösségnek, ami a gabona növekedését befolyásolja, ezért a Hold istene valamennyi élőlény élete, és így Dzsívának, az univerzum legfelsőbb élőlényének hívják.
Mivel a Hold tele van rejtett energiákkal, az Istenség Legfelsőbb Személyisége hatalmát képviseli. Mindenki elméjének az uralkodó istensége, ezért Manomajának hívják. Annamajának is ismerik, mert ő ad erőt a füveknek és a növényeknek, Amrtamajának pedig azért, mert ő a forrása minden élőlény életének. A Hold örömet okoz a félisteneknek, az ősatyáknak, az embereknek, a négylábúaknak, a madaraknak, a csúszómászóknak, a fáknak, a virágoknak, és minden más élőlénynek. Jelenléte mindenkit elégedetté tesz, ezért Visvamajának, mindent áthatónak is nevezik.”
Krsna mondja a Bhagavad-gítában:
„A Brahmant ismerők kedvező pillanatban, a tűzisten hatásának ideje alatt, a holdvilágos két hét és a Nap északi pályájának hat hónapja alatt távoznak el e világból. A jógi ismét visszatér, ha a füst, az éjszaka, a sötét félhónap és a Nap déli pályájának hat hónapja alatt hagyja el ezt a világot, illetve ha a Holdra jut.” (BG 8.24-25)
Más védikus írások arról beszélnek, hogy a földről eltávozó lélek előtt két út áll: a dévajána vagyis a félistenek, és a pitrijána, vagyis az ősatyák útja. A szentek és a bölcsek a félistenek útján távoznak el, a közönséges emberek pedig az ősatyák útján. Ők először a Holdra kerülnek, amely ilyenkor egyre nagyobb lesz; egy idő után azonban vissza kell térniük a földre, ilyenkor a Hold egészen elfogy, és végül láthatatlan lesz.
*
A Hold nemcsak látványosan megtelik és elfogy, hanem időnként nagy veszélybe kerül. Ezt nevezik a földön holdfogyatkozásnak. A Puránák azt mondják, hogy ilyenkor egy Ráhu nevű démon akarja elnyelni a Holdat. Ráhu az az egyetlen démon, akinek sikerült meginnia egy cseppet a halhatatlanság nektárjából. Híres személyiség ez a Ráhu, Szimhiká fia, Hiranjakasipu unokája. Visnu azonnal levágta a fejét a harci korongjával, de mivel Ráhu már ivott a nektárból, a feje életben maradt, Brahmá pedig föltette az égre, mint új bolygót. Ráhu a Hold örök ellensége, ezért mindig azon igyekszik, hogy telihold és újhold idején megtámadja. El is nyeli, de mivel nincs teste, a Hold hamarosan kiszabadul. (SB 8.9.24-26)
A régi indiai csillagászok úgy tudják, hogy a démon teste is életben maradt, és mint Ketu bolygó kering a Nap körül. Ketut koronás királynak képzelik el, aki nagyon gazdag és mindig dühös (Muthuszvámi Diksitar: Ketu, a Navagraha ciklusból):
Ő a nap- és a holdfogyatkozások
rettegett felvezetője.
Földeket renget, árvizet ont a száján,
Hátrafelé megy a jelzett pályán.
*
A finn Kalevala azt mondja, holdfogyatkozáskor Louhi, az északi vidék gonosz úrnője, a pohjolai vén banya lopja el a Napot és a Holdat, és elrejti egy sziklabarlangba. Mindenki búsul, aztán összefognak, megtámadják a boszorkányt, aki kénytelen visszaadni a kincseket. Vejnemöjnen nagyon örül, hogy ismét világos lesz, és így szólítja meg a Holdat:
Kedves Hold, hogy visszajöttél,
ezüstös fényre derültél.
Dicső Nap az égre hágott,
Felvidítja a világot.
Kelj fel ismét minden reggel,
Ezüstsugaras sereggel,
Köszönts békességgel minket,
Add elénk az ételt, mindet,
Áldd meg az erdők vadászát,
Áldd meg a folyók halászát,
Járd körül az égi utat,
Csinálj az esőnek lyukat,
Fáradtan, ha fényed halvány,
Pihenj meg az egek alján.
*
A Hold istene Csandra vagy Szóma, akit fehérbőrű királyként ábrázolnak, fehér ruhát visel, négy kezében vizesedényt, imafüzért, lótuszvirágot és buzogányt tart. Kocsin lobog végig az égen, kocsiját tíz fehér ló vagy egyetlen antilop húzza. Éles fegyverei vannak, különösen nagy pusztítást végez az íjával és ezerhegyű nyilaival. Barátai Indra, Agni, Púsan és Rudra-Siva, akit előszeretettel ábrázolnak úgy, hogy a hajában viseli a félholdat.
Szómának 28 felesége volt, a naksátrák vagy holdházak. Mivel csak az egyiküket szerette a többiek panaszt tettek az apjuknál, Daksánál. Daksa rögtön megátkozta a vejét, hogy sorvadjon el. A lányok azonban nem ezt akarták, és addig könyörögtek az apjuknak, amíg az módosította az átkot. Így a Hold csak két hétig sorvad, utána visszanyeri az egészségét.
A Srímad Bhágavatam írja a Holdistenről (SB 9.14.4-13):
„Szóma, a Holdisten meghódította a három világot, aztán bemutatott egy Rádzsaszújának nevezett királyi áldozatot, és rettentő felfuvalkodottságában erőszakkal elrabolta Brhaszpati feleségét, Tárát. Noha Brhaszpati, a félistenek lelki tanítómestere újra meg újra könyörgött Szómához, Szóma nem adta vissza neki Tárát. Ennek eredményeképpen háború tört ki a félistenek és a démonok között. Brhaszpati és Sukra ellenségek voltak, ezért Sukra a Holdisten oldalára állt, a démonok pedig csatlakoztak hozzá. Az Úr Siva azonban annyira szerette lelki tanítómestere fiát, hogy Brhaszpati pártját fogta, és vele tartott minden szellem és kobold is.
Indra király a félistenek kíséretében Brhaszpati oldalára állt. Hatalmas harc tört ki, amely a démonokat és a félisteneket egyaránt pusztította – s mindez csupán Tárá, Brhaszpati felesége miatt.
Amikor az Úr Brahmá Angirától mindent megtudott a történtekről, szigorúan megrótta a Holdistent, Szómát. Így aztán visszaadta Tárát a férjének, aki ekkor rájött, hogy a felesége állapotos. Brhaszpati így szólt: Ostoba asszony! Méhedet, amelyet nekem kellett volna megtermékenyítenem, valaki más termékenyítette meg. Szüld meg azonnal a gyermekedet! Azonnal szüld meg! Légy nyugodt, nem foglak porrá égetni, miután a gyermek a világra jött. Tudom, hogy bár szemérmetlen vagy, fiúgyermekre vágytál, ezért nem foglak megbüntetni.
Tárá nagyon restellte magát, de azonnal világra hozta a gyermekét, egy nagyon szép, aranyszínű fiút. Brhaszpati és a Holdisten egyaránt vágytak a gyönyörű gyermekre, ezért újra összecsaptak, és azt kiabálták: Ez az én gyermekem, nem a tiéd! A jelen levő szentek és félistenek mind Tárát faggatták, hogy kié a csecsemő, Tárá azonban szégyelte magát, és nem mert megszólalni.
A gyermek ekkor nagy haragra gerjedt, és azt követelte, hogy az anyja azonnal mondja meg az igazat. Így szólt: Szemérmetlen asszony! Mi haszna fölöslegesen restelkedned? Miért nem ismered be a hibádat? Azonnal mondd meg nekem, hogyan léptél rossz útra!”
Ekkor az Úr Brahmá Tárát egy félreeső helyre vezette, megnyugtatta, és megkérdezte tőle, kié a gyermek. Tárá nagyon lassan így válaszolt: Ez a fiú Szóma, a Holdisten fia. A Holdisten ekkor nyomban gondjaiba vette a gyermeket.”
Más Puránák úgy tudják, Tárá nem volt egészen ártatlan ebben a történetben, megszökött Brhaszpatitól, és egy ideig együtt élt a Holdistennel. A modern kutatók szerint itt egyáltalán nem Brhaszpati családi ügyeiről van szó. Brhaszpati a Jupiter bolygó, Tárá pedig egy csatlós bolygó, amely egy időre elhagyta a Jupitert, és valamelyik másik bolygó körül keringett. Ezt a feltevést azonban éppen úgy nem tudják bebizonyítani, mint azt, hogy a földet valaha más Holdak kísérték.
*
A Hold nagyon fontos szerepet játszik az asztrológiában. Baktay Ervin ezt írja róla: „Negatív, önátadó, passzív, nőies, vizes-nedves jellegű, koncentrált erejű, kifelé gyöngének látszó. Szoros kapcsolatban áll az élet anyagi dolgaival, termékeny, életformáló. A hold-elem az emberben a pszichikai életet, a gondolkodásmódot és a személyiséget fejezi ki… Holdjellegű minden, ami kiegészítő, továbbá a nők, a növekedés, a termés az érés és a vizek, az engedelmesség valamint a nyilvánosság. Hold-természetű az ezüst, berill, opál, szelenit, smaragd, gyöngy, kristály és a közönséges üveg.” (A csillagfejtés könyve, IV.2)
Manilius latin költő így énekli meg az Állatöv istenségeit, akik közül Artemisz uralkodik a Holdon:
Pallasz a kosra vigyáz, és Afrodité a bikára,
Főbusz az Ikrek előtt áll, míg a Rák ura Hermesz,
Majd a sörényes oroszlánt Jupiter megszelídíti.
Ceresz egy búzakalászt tart, Héfaisztusz a Mérleg.
Skorpió mindig viszályra kész, de Árész legyőzi,
Artemisz óvja a gyors katonákat és a vadászt is,
Veszta a mindig rosszkedvű Bak megfékezője.
Vízöntőnek a csillagait Júnó igazítja,
Tengerviharban, a vízben a két halat Néreusz őrzi.
A régi asztrológusok, különösen Indiában, nem annyira az Állatövet vizsgálták, hanem a 28 holdházat, akiket a Holdisten feleségeinek tekintettek. A nyugati okkultizmus atyja, Agrippa von Nettesheim is leírja a holdházakat; azt mondja, az indiai bölcsektől tudja, milyen tulajdonságaik vagy hatásaik vannak
Agrippa valószínűleg arab könyveket tanulmányozott, mert nála a holdházaknak ilyen neveik vannak: Al-Nath, Al-Bothaim, Al-Thorai, Al-Debaran, Al-Hanna, Al-Obra és így tovább. Arab nyelven az „al” megfelel a névelőnek, ott rejlik az alkímia, algebra vagy alkohol szavakban is. Agrippa azonban különös fordításokat ad a nevekről. Azt mondja, Al-Nath jelentése kos-szarv, amikor a Hold ebben a házban tartózkodik, utazásokat és viszályt okoz. Al-Bothaim a kos hasát jelenti, a kincskeresőket segíti. Al-Zarpha az oroszlán farka, kedvez a vetésnek és az aratásnak, de a hajókat elsüllyeszti. Al-Latha a skorpió farka, különösen várostromoknál hasznos – bár azt nem tudjuk meg, hogy a támadóknak jó-e, vagy a védekezőknek. Amikor a Hold az Al-Pharg jelben jár, könnyen le lehet rombolni a börtönöket, és így tovább.
Agrippa mindent összeírt, amit a maga korában a varázslásról tudtak, még a Holddal kapcsolatos babonákat is. Ezek közül talán az a legfontosabb, hogy az újhold megpillantásakor rögtön számoljuk meg a pénzünket, és közben mondjuk ki hangosan: fehér nyulak. Ez a legjobb módszer ahhoz, hogy a következő négy hétre odavonzzuk magunkhoz a szerencsét.