Drágakövek
A drágakövek mindig vonzották az embereket, szép színükkel, csillogásukkal, rejtélyes előfordulási helyeikkel. Sok szülő nevezte el a gyermekét drágakövekről: Jasper, Pearl, Beryl, Ruby, Opal, Hyacinth, Garnet. Nők és férfik egyaránt viseltek drágaköves ékszereket, sőt a férfiak talán még szívesebben. Sokezer éves sírokból kerültek elő átfúrt gyöngyök, gyűrűk, amulettek. Egy Kr e 3500 körüli egyiptomi sírban karneol-, gránát- és ametisztgolyókból álló nyakláncot találtak, amely derékon alul ért, és kecske formájú türkiz amulett díszített. Előkelő férfi viselte ezt a drágaságot. A Rámájana hosszasan sorolja Siva ékszereit. Ráma és Szítá esküvőjén mindkettőjüket arany virágszirmok és csillogó ékszerek borították, gyémánt fülbevalókat viseltek. A Mahábháratának még a mellékszereplőit is ellepik a drágakövek, sőt ékköves láncokat akasztanak a lovak nyakába. A díszítő motívumok alapjai a virágok, ami ma is jellemző Indiára.
Némelyik ékszernek mágikus ereje van, pl. a fülbevalóknak, amelyekkel a napisten fia, Karna együtt született. A Mahábhárata (Adi 3.80-169) mondja el Uttanka történetét is, aki nagy nehézségek árán, a kígyók földalatti birodalmából szerzett vissza egy pár mágikus fülbevalót.
Egy másik védikus írás, a Srímad Bhágavatam elmondja, milyen ékszereket visel Krsna, és külön kiemeli cápa alakú fülbevalóit. Azt is hozzáteszi, hogy nem az ékszerek szépítik meg Krsnát, hanem Krsna teszi azokat igazán ragyogóvá. Krsna városáról, Dvárakáról azt olvashatjuk, hogy tele volt palotákkal és díszkapukkal. A paloták olyan magasak voltak, mint a mai felhőkarcolók. Pincéikben arannyal, ezüsttel töltött edények sorakoztak, a padlókat és falakat drágaköves berakások, marakata (smaragd) mozaik díszítették.
Salamon király palotájáról írják: „Mindezek drágakövek voltak, mérték szerint kifaragva, fűrésszel metszve minden oldaldról, a fundamentomtól a tetőig, kívül is mind a nagy pitvarig. Még a fundamentom is drága és nagy kövekből volt: tíz singnyi kövekből és nyolc singnyi kövekből. És ezeken felül voltak a mérték szerint faragott drágakövek és cédrusfák. (Kir.I. 7.9-11)
Persze hogy a trónok is tele voltak ékkövekkel. A világ leghíresebb trónja, a Pávatrón Sáh Dzsehán mogul uralkodóé volt, aki Indiában uralkodott, a 17 sz-ban.
Ne európai értelemben vett trónra gondoljunk, hanem egy 2,5 m hosszú díványra, amely tömör aranyból volt, és mindenütt kirakták gyémántokkal. A sah 18.000 gyönggyel és rubinnal hímzett párnán ült. Az egész 12 db, 80 cm magas oszlopokon állt, amelyeket úgy teleraktak smaragdokkal, „hogy mindegyik úgy nézett ki, mint egyetlen drágakő”, és ügyesen elrejtett lámpák gondoskodtak arról, hogy a kövek szépen csillogjanak. További 4, 2 m magas, gyémántokkal és smaragdokkal kirakott oszlop hordozta a gyémántos baldachint. Ezen ült a két híres páva, kiterjesztett farktollaikban smaragdokkal, zafírokkal és gyémántokkal, köztük pedig egy virágváza állt, benne gyöngyökből, rubinokból, smaragdokból, zafírokból készült fa. A trónon ülő császár „olyan gazdag, drágakövekkel telehímzett ruhát viselt, hogy két szolgára kellett támaszkodnia.”
*
Indiában a legjobban kedvelt drágakő a rubin volt, amelyet ma egyszerűen lál-nak, pirosnak neveznek. A korund-csoportba tartozik, ez a szó a szanszkrit kuruvindából származik, ami azt jelenti, a Kuruk barátja – egyedül India vezető királyi dinasztiája engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy rubinokat viseljen.
Pánini (V.4.30) írja le először tudományosan a rubint, valószínűleg a Kr e 4 sz-ban, lohitaka néven. A lohita szó piros színt, de vért is jelent, a –ka pedig kicsinyítő képző, mint a magyarban. A rubin egy másik régi neve ratnavaka = a drágakövek ura.
Narahari orvosi enciklopédiája, a Rádzsanighantu (13.fejezet) öt nemes drágakövet említ, elsőnek a rubint. A többi a gyémánt (vadzsra), gyöngy (mauktiká), smaragd (marakata) és zafír (nílá). A gyöngy persze nem drágakő, de Naraharit nem az ásványtan, hanem a gyógyítás szempontjai vezérelték, amikor korának általános felfogásához igazodva azt tartotta, hogy minél értékesebb egy tárgy, annál hasznosabb a betegségek ellen.
A Rádzsanighantu más neveket is ad a rubinra: ratnarádzsa = a drágakövek királya, ratnanájaka = a drágakövek hőse, szúrjakánta = a nap szerelmese (XIII.197).
Amarakosa szótárja szónaratnáról, piros ékkőről ír (II.9.92). A Szadvismabráhmana (V.62) a rubint súlyosnak, méltóságteljesnek, ragyogónak, átlátszónak és szépszínűnek nevezi, és négy típust különböztet meg: a padmarága piros, mint a lótusz, a kuruvindaka sötétvörös és különösen kemény, a szaugandhika barnásvörös, és a nílagandhika kékes.
Az Arthasásztra (II.11) is a színek szerint osztályozza a rubinokat. Ismeri a szaugandhikát és a padmarágát, és még 3 típust említ: anavadjarádzsa = hibátlan színű, páridzsáta = korallvirágszínű és bálaszúrjaka = olyan a színe, mint a felkelő napé.
A Római Birodalom élénk kereskedelmet folytatott Indiával. Főleg luxuscikkeket vásárolt, vagyis fűszereket, illatszereket, elefántcsontot, ritka állatokat, és persze drágaköveket. Plinius ismeri, és a Historia Naturalis-ban fel is sorolja India jelentős drágaköveit. A Rubint (XXXVII.76) lychisnek nevezi, egy szép virág után, majd arról értekezik, hogy kétféle rubin van, egy „férfi” és egy „női”. A férfi rubinok mélyebb, teltebb színűek, megvédenek a pestis ellen, semlegesítik a mérgeket, elűzik a gonosz szellemeket, felvidítják a viselőjüket. A női rubinok is szépek, de csak vidámságot és harmóniát árasztanak.
Indiában a rubin a nyár drágaköve, de különösen a srávana hónapé (július-augusztus). Minél hibátlanabb a rubin, annál biztosabban megvéd az ellenségtől, bölcsességet ad, szerencsét hoz, megóvja viselője vagyonát és rangját. Elűzi a tisztátalan gondolatokat, féken tartja a szenvedélyeket, meggyógyítja a ragályos betegségeket, sőt a kígyómarást is. Dzsinakirti Csampaka kereskedő története elmondja, hogy amikor a királyt megmarta egy kígyó, senki sem tudott rajta segíteni: valaki meghintette őt egy pecsétgyűrűben őrzött vízzel. A gyűrűbe természetesen egy rubint foglaltak be.
*
Krsna is egy hatalmas rubint viselt a mellén, a Kaustubha nevű drágakövet. De övé volt a Sjamantaka is, amely fényesebb volt a napnál. Nemcsak ragyogó volt, de minden nap kb 70 kg aranyat ajándékozott a tulajdonosának. A napisten ajándéka volt, és a védikus írások azt mondják, hogy az ország fővárosának templomában kell elhelyezni, akkor soha nem lesz éhínség, járvány és betegség, sem forróság, sem hideg nem kínozza a lakosságot.
*
Az emberek mindig misztikus erőket tulajdonítottak a drágaköveknek, amelyek jelen voltak az élet legfontosabb eseményeinél. Az egyiknek az volt a dolga, hogy megkönnyítse a szülést, a másiknak esőt kellett csinálnia, meg kellett gyógyítania a betegeket, megvédeni a rászorulókat, sőt a halottakat. India, Mezopotámia, Egyiptom és más régi civilizációk népei drágaköveket temettek el a halottaikkal együtt, pl démonűző akvamarint, szerencsehozó holdkövet és a feltámadást biztosító gyémántot. Tutankhamon fáraó sírja zsúfolásig tele volt értékes tárgyakkal, köztük drágaköves gyűrűkkel, nyakékekkel, amulettekkel. Egyiptomban még a bútorokat és a gyaloghintókat is drágakövekkel díszítették, különösen kedvelték a lapis lazulit és a türkizt.
Egy Kr e 15 sz-ban élt megiddói herceg palotájában az egyik szoba padlója alatt aranyláncotm türkiz-skarabeusszal dízített gyűrűt, lapis lazuli pecséthengereket, aranytálat, és mindenféle drágakövet találtak.
Mivel a drágaköveknek misztikus erejük volt, pontosan előírták, mikor melyiket szabad viselni. Pl a sumerek a kék ég, Anu tiszteletére lapis lazulit használtak. Azt is hitték, hogy az egész föld egy nagy zafíron nyugszik, ennek színe tükröződik az ég kékségében. A védikus irodalom is szabályozta a kövek viselését – ennek visszfénye az Exodus 28. fejezetében a főpapi öltözet leírása:
„Végy két ónix követ, és mesd fel azokra Izráel fiainak neveit… Azután csinálj mellre való táblát, és foglalj bele köveket: sardius, topáz és smaragd az első sor… A második sor karbunkulus, zafír és gyémánt, a harmadik jácint, agát és ametiszt, a negyedik krizolit, ónix és jáspis… arany boglárokba legyenek befoglalva. Ezt viselje a főpap a szíve felett, amikor bemegy a szent helyre.”
Régóta ismert Indiában a navaratna, a 9 ékkőből készült amulett, ez a káros bolygóhatások ellen véd. Egy buddhista történet, A mongúz és a kígyó (Nakula-dzsátaka 165.sz.) ki is gúnyolja azokat, akik csak „a sárga fémdarabokban és a színes kövekben” hisznek:
*
Egyszer a Bodhiszattva erdei remeteként élt. A tanyája közelében élt egy mongúz is, az odvas fában pedig kígyó lakott. A mongúz meg a kígyó állandóan perlekedtek egymással. Rendes körülmények között a mongúz egy-kettőre végez még a kobrával is, de az az állat már nagyon öreg volt és gyenge, a kígyó pedig erős és alattomos. Ezért a mongúz éjszakánként bejárt a közeli falvakba, összeszedte a drágaköves ékszereket, és elrejtette. A kincsektől olyan erőre kapott, hogy most már a kígyó reszketett az életéért. A Bodhiszattva sokat beszélt nekik a barátságról, és kérte, hogy éljenek békében. A mongúz megígérte, hogy visszaviszi a kincset, persze esze ágában sem volt, csak még mélyebbre ásta. Egyszer a Bodhiszattva mégis észrevett egy karperecet, és ezt a verset mondta a mongúznak:
Ellenség volt, barát lett belőle.
Miért őrzöd a kincseket? Miért rettegsz tőle?
A mongúz így felelt:
Ne becsüld le ellenséged, a barátban sose bízz.
Ígérgetett gát és zsilip, végül mindent elsodort a víz.
A Bodhiszattva megkérdezte: - Hogyan van az, hogy senkiben nem bízol, csak ezekben a sárga fémdarabokban és színes kövekben? Még ma vidd vissza ezt a holmit a falvakba. Semmi nem véd meg jobban, mint az erényes élet.
Erre a mongúz elszégyelte magát, visszavitte a drágaságokat, igaz barátja lett a kígyónak, és olyan erényesen élt, hogy a halála után egyenesen Brahmá mennyországába került.
*
A buddhista ábrázolások is tele vannak ékszerekkel, ennek azonban szimbolikus jelentősége van. Az ékszerek és drágakövek fajtáiról, elrendezéséről ismerhetjük fel, hogy melyik királyt vagy Bodhiszattvát ábrázolták. Buddha soha nem visel ékszereket, a Bodhiszattvák kincsei pedig csak azt mutatják, hogy ők még kapcsolatban állnak az anyagi világgal, és minden bajban segítenek.
*
A valódi drágakövek a föld természeti csodái, és már csak ritkaságuk miatt is értékesek. A pénz feltalálása előtt a könnyen szállítható arany és a drágakövek jelentették az állam és a család vagyonát. Ma is vannak, akik jobban bíznak bennük, mint a bankbetétben. Indiában és az arab országokban az asszonyok ékszertulajdonát törvény védi. A Himálaja és Tibet asszonyai gyakran magukon viselik összes drágaságaikat, amelyek közül a többnyire türkizekkel kirakott, több kilós fejdísz, a perag a legértékesebb.
Egy-egy nagyobb drágakő háborúkat finanszírozott, pl. a Sancy gyémánt 12.000 zsoldos katonát ért a 16 sz végén.
Érdekesen fonódik össze egy spanyol népballadában a drágakövek értéke, valamint az az elképzelés, hogy egyes drágakövek saját, bár homályos intelligenciával rendelkeznek. A ballada címe: A gyilkos opálok.
A ballada nagyon hosszú, ezért megkísérlem, összefoglalni. Különleges drágakövekről van szó, kissé tejfehér árnyalatú vagy kékesfehér fényű opálokról, amelyek Indiából, a Kalumaja folyó mellől származnak. Az opáloknak nem tetszett, hogy kiveszik őket az anyaföldből, és már ekkor bosszút esküdtek:
Jéghideg volt a fogásuk, mintha ezernyi
Karral fogták volna a sűrű földet.
Van, hogy a távolság nem igéz meg,
Inkább int, hogy a szent honi völgyet
Tiszteld, mint az égi honodnak mását,
Földi zarándokutadnak egy állomását.
De a bányászok nem törődtek sem az opálok kívánságaival, sem a baljós jelekkel:
… párat a napfény első érintése porrá zúzott …
Mohamedán kereskedők szerezték meg a legszebb példányokat, amelyek nagy sokára eljutottak az ibér félszigetre, Sevilla
Mór királyi udvarába, hol egy grand
Látta, s azonnal megkívánta a kincset.
Jött a kalmár, de csak sürgős parancsra.
Az meg, mintha kosárnyi narancsra
Alkudozna, kérdezi, cuanto cuesta?
Mondd meg a gálya-bérletet és a vámot.
Állja a pillantást a mór, és mond egy számot.
Mucho caro. Allahra mondom,
Ritka a drágakő, ha lúdtojásnyi.
Mélyen a föld gyomrába kellett érte leásni,
Majd karavánút, és a kalózok…
A főúri vásárló azonban már eldöntötte:
Alku helyett egy brávót küld el arra a helyre.
Tőr a szívébe – saquero – senki se látott.
Ládafiában gyűlnek a drága opálok.
A drágakövek azonban nem elégednek meg egyetlen áldozattal, és a gyilkost sem gyötri a lelkiismeret furdalás,
Sőt, hogy a hónapok múlnak, vakmerő lesz,
Hívja az öccsét – Hermano muy! – vegye kézbe,
Nézze, csodálja, megdicsérje és irigyelje.
Többször is eljött, ám csak azért, hogy kifigyelje:
Hol van a titkos kamra, őrzik-e, hányan?
Hord-e a testén fegyvert, és puha szőnyeg
Merre vöröslik, ott majd lágyan
Omlik a földre a súlyos teste.
Senkinek nem tűnik fel rögtön a veszte,
Vére se látszik a szőnyeg rőt vörösén.
A herceget megölte a saját öccse, csakhogy elrabolhassa a páratlan kincset. A sors rendeléséből rablók támadták meg, akik számára annyit sem ért az élete, mint egy szúnyogé. A kincsek ismét egy kereskedőhöz kerültek, tőle egy másik nagyúrhoz, aki
… grandezzával a kincset
éjszaka, lopva elviszi kedvesének.
Itt a ballada hősei hosszas társalgást folytatnak, és kölcsönösen biztosítják egymást szerelmükről. Sajnos a hölgy férje gyanús zajokra riad álmából, és észreveszi a kerítéshez kötött, idegen paripát.
Máris a kardok megvillannak, jó toledói acél.
Boltozatos, nagy termekben vívnak
Szótlanul, összeszorított szájjal, és csak a princesa jajgat,
Elfödi arcát csipkés fátylaival, s menekül.
Közben a másik kettő emberül
Állja a támadást, és fürgén hárít,
Megszokták, hogy a kard dönt, és a halál csak
Rémkép, mellyel a gyermekeket riogatják.
A párbajban mindketten életüket vesztik, a hercegnő is csak néhány órával éli túl őket. Anyja látta, hogy a szerencsétlenségért a drágakövek felelősek, elvitte őket a Szent Szűz templomába, és így könyörgött:
Almudénai Szent Szűz, kérlek, ne űzd el
Lábad elől a bánöst, ki esdve kér menedéket.
Erdőtűznél forróbb a bűn, az átok eléget.
Fogadd el az opált, ó te ezerszer áldott,
Hívek örök reménysége, törd meg ezt az átkot.
Az opálok azóta is a templomban vannak: megnyugodtak, révbe értek.
*
Topazion legendája nemcsak a kapzsiságról szól, hanem arra is megtanít, hogy a csalók pórul járnak:
Volt egy sziget, kincses sziget, nem is olyan régen,
Azt beszélik, Arábia Vörös tengerében,
Ott halomban állt a sok kincs, mindenféle ékszer,
Főleg pedig sárga topáz, és nem is középszer.
Úgy hívták, hogy Topazion, és sokan keresték,
Sok hajós és kereskedő lelte ott a vesztét.
Mindig ködbe burkolózott, tere volt a szélnek,
Mérges kígyók marták össze, akik partot értek.
Történt, hogy egy bátor legény a fejébe vette,
Megszerzi a topázokat, s tervét tett követte.
Partra is szállt szerencsésen, még alighogy virrad,
Ragyognak a drágakövek, mint megannyi csillag.
Menne, ám a kígyódáma útját állja: „Látod,
Tapodtat se mehetsz tovább, mérgem a halálod.”
„Nem is megyek,” szól a legény, „drágább vagy te annál,
Szebb vagy, mint a földi lányok, fénylőbb az aranynál.
Tudom én, hogy a szerelem csak bánatot hoz rám,
Szépséges vagy, kígyóhölgy, de kegyetlen is hozzám.”
Édes szónak édes méze, a kígyó megbékül:
„Vidd az összes drágakövet! Végy el feleségül!”
Ígérget a hajóslegény, otthon is úgy szokta,
Szélnél könnyebb az ígéret, nem is kerül sokba.
Összeszedi a sok kincset, arra van a gondja,
Hogy az összes drágakövet a hajóra hordja.
„Szállj be te is, menyasszonyom,” mondja vígan végül.
„Úgy szeretlek, el is veszlek kígyófeleségül.”
Szél dagasztja a vitorlát, hullámzik a tenger,
Megrémül a pikkelyes hölgy, és moccanni sem mer.
„Kígyószépség, kígyószépség, ugye gyorsan szállunk?
Látod-e még a szigetet? Elég messze járunk?”
„Hajóslegény, hajóslegény, barna az ég alja,
Nagy vihar van készülőben, a köd eltakarja.”
„Kígyószépség, a férjednek engem sose hívsz te.”
Fölvette egy vasfogóval, bedobta a vízbe.
Nagy vihar lett, odaveszett hajó és gazdája,
Odavan a kincses sziget, és a topázbánya.
*
Vannak egészen különleges drágakövek, amelyek értékét pénzben nem lehet kifejezni. Ilyen Indiában a Kaustubha és a Sjamantaka, az európai legendákban pedig a Grál nevű rubinkehely. A legenda szerint abból a hatalmas rubinból készült, amit Lucifer viselt a sisakjában. Amikor lezuhant az égből, elvesztette, valaki pedig egy kehellyé formálta. Ez Salamon királyhoz került, végül Jézusé lett. Ebből ivott az utolsó vacsorán, és amikor a kereszten függött, Arimáthiai József ebbe fogta fel a vérét. Mikor Józsefet börtönbe vetették, a kehely táplálta őt égi étellel. 37-ben elvitte Glastonbury-be. Innen a Grál Spanyolországba, Belső-Ázsiába és más helyekre került, végül pedig Antiochiába, ahol eltűnt.
A sokkal jobban ismert legenda szerint a Grált ma is Amfortas, a halászkirály egykori várában, Montsalvatban őrzik, de ezt a várat csak az találhatja meg, aki éppen olyan tiszta, mint Parsifal, vagy Lohengrin, a hattyúlovag.
Manfred Kyber írja a Grálról:
Rózsavér
Mily pirosan, mily tisztán nyugszik a rózsa,
Zöld levelek koszorúja
Közt kiontja virágzó rózsavérét,
Fénye ragyog, de nincsen súlya,
Egy a világakarattal – lélek, a földet
Ennyire rózsatisztán járva,
Mentesen minden szenvedéstől, hullasd a véred a
Szent rubinkehelybe, a Grálba.
*
A drágakövek között különleges erejük van az úgynevezett születésköveknek. Talán a sumereknél kezdődött el az a szokás, hogy kapcsolatba hozták a zodiakus csillagképeit és a hónapokat a drágakövekkel. Rómában sokáig felváltva viselték a 12 követ, a hónapoknak megfelelően. Később ez a szokás feledésbe merült, pedig még Szent Jeromos is megpróbálta népszerűsíteni az 5 sz-ban. Manapság számos lista van forgalomban, és a drágakövek közül csak kettő őrzi változatlanul a helyét: az ametiszt és a topáz.
Kezembe került egy lista, amelynek címe: A születéskövek hivatalos jegyzéke. Nem tudni, melyik ezoterikus hivatalban tartják nyilván, de így hangzik:
- Január – gránát
- Február – ametiszt
- Március – vérkő
- Április – gyémánt
- Május – smaragd
- Június – holdkő
- Július – rubin
- Augusztus – peridot
- Szeptember – zafír
- Október – opál
- November – topáz
- December – türkiz
*
Emberemlékezet óta hiszik, hogy a drágaköveknek gyógyító tulajdonságaik vannak. Még nem derült ki, a hatásmechanizmusuk hogyan működik. Talán a kövek energiája rezonanciába lép a finomtestben elhelyezkedő erőközpontokkal, amelyeket a jóga csakráknak nevez. Talán a köveket alkotó ásványok nemcsak akkor hatnak, ha beépülnek a sejtekbe. Lehet, hogy pusztán érintésük stimulálja a kínai gyógyászatból ismert meridiánvonalakat. Erőteret létesítenek, amely pozitívan befolyásolja a szervezetet.
A nemeskőterápia több módszert javasol. Kirakhatjuk a drágaköveket körben vagy négyszögben a fekvő test körül, köveket helyezhetünk a test bizonyos pontjaira, megfelelő ékszereket viselünk, vagy csak egy marokkövet a zsebünkben. A gyógymód azonban nem olcsó, némelyik „kezeléshez” egy kiló ametiszt vagy több kiló hegyikristály szükséges, a gyémántokról és rubinokról nem is beszélve. Előfordulhatnak beszerzési nehézségek is, pl ha valakinek feltétlenül lepidolitot, kunzitot, prázemet vagy aventurint akar vásárolni.
A drágaköveket ősidők óta tökéletes orvosságnak tartják a méreg ellen, ezért aki tehette, ilyen kehelyből ivott, vagy legalább beletett egy drágakövet az ivóedényébe. Az indiai Rádzsanighanti (XIII,148) a rubint felfúvódás, szorulás és általában az epe és a hólyag betegségei ellen javasolja – ezek tipikusan a gazdag ember betegségei.
A drágakő-terápia ma is ismert Indiában. Eredetileg a drágakövet porrá törték, és a páciens ezt a port vette be. Az Ájurvéda elsősorban az öt nemes drágakő, valamint a korall és a holdkő hamuját javasolja. Manapság a követ vízbe teszik, és ezt a vizet használják gyógyításra.
A regresszív hipnózishoz, vagyis ha valaki az előző életeire kíváncsi, mindössze egy lapis lazulira, két hegyikristályra, egy akvamarinra, két opálra, két fantomkvarcra, három prázemre és egy borostyánra van szüksége.
*
Fejezzük be egy szép verssel, amely az indiai jógairodalom egyik fontos könyvéből, a Gheranda Szamhitából (VI.2-8) származik, és egy meditációs technikát ír le:
Szíved a nektár tengere, benne egy ékes
Drágakövekből formált, szép szigeten
Még a fövény is csillog, mint az arany,
Partján dúsvirágú fák sorakoznak,
Ritka bokrok, kígyóforma liánok
Elbódítanak édes illatukkal.
Megterem ott a teljesség csodafája,
Messzire nyúló ágai mind a Védák,
Mindenféle gyümölcstől roskadoznak,
Fenntartva ezt a három világot.
Nincs helye ott a halálnak, kínlódásnak,
Zümmög a méh, és halkan zeng a kakukk.
Annak a békés fának árnyékában
Szentély épült tűzragyogású rubinokból,
Őzek járnak, vijjog a pávasereg.
Bent, a nagy, fényességes trónon várakozik rád
Választott Urad, szíved drága szerelme.
Másra ne gondolj, lásd csak Őt egyedül.