Barlang
A barlangok minden nép életében fontos szerepet játszottak. A barlang egyszerre természetes menedék és veszélyforrás, vonzó és félelmetes, biztonságos és bizonytalan. Minden barlang rejtélyes, talán kincseket rejt, mint a németországi Siebengebirgében a sárkánybarlang, ahol annak idején Siegfried megölte az óriás Fafnirt, és megismerte a madarak nyelvét. Talán kapcsolatban áll az alvilággal.
Az indo-európai civilizáció nemcsak megkülönböztette a jó és a gonosz természetfeletti lényeket, hanem nagyon sokat foglalkozott az égi és a földalatti küzdelmekkel. Indiában a dévák és az aszurák harcoltak egymással, Iránban az Amesa Szpenták és a dívek, Görögországban az Olümposz lakói és a chthonikus istenségek, a germán őstörténetben az ázok és a vánok. A küzdelem sokszor végződik úgy, hogy a démonokat vagy a legyőzött ellenséget földalatti barlangba zárják. Ilyen barlangban sínylődik Ahrimán; az Etna alatt Tüfon és a földanya többi szörnyeteg-fia; ők okozzák a kráterből előtörő tüzet és füstöt. Egy pelaszg teremtésmítoszban Euronümé istennő megharagudott Ophiászra, és egy föld alatti barlangba száműzte.
Az akkád eposz elmondja, hogy Gilgames meg akarta találni a halott barátját, Enkidut. Elment az alvilág bejáratához, a Masu hegyéhez. Itt két skorpió-ember őrködött, de Gilgames addig könyörgött, amíg be nem engedték őt a barlangba (Rákos Sándor fordítása):
Egy mérföldet haladt – sötétség folyta körül, a fény kihamvadt.
Két mérföldet haladt – előtte s mögötte siket éj, hideg csönd.
Három mérföldet haladt – mintha megfagyott volna minden élő.
Négy, öt mérföldet haladt – s íme, se vége, se hossza az útnak.
Hat, hét mérföldet haladt – már nem mérhette árvasága súlyát.
Nyolc mérföldet haladt – a csöndbe, sötétségbe nagyot kiáltott.
Kilenc mérföldet haladt – ekkor napnyugatról északra fordult.
Tíz mérföldet haladt – a hegység túlsó széle már nem volt messze.
Tizenegy mérföldet haladt – a fény újra szemébe tűzött.
Tizenkét mérföldet haladt – lángjaival várta az égbolt.
Írország nyugati részein is van egy lejárat az alvilágba, a Lough Dergh egy kis szigetén. A középkorban sokan felkeresték ezt a barlangot, amelyet az írek védőszentjéről, Szent Patrickról neveztek el. Veszélyes vállalkozás volt ez, és nem is tért vissza mindenki. A leghíresebb alvilágjárók a rhódoszi Raymond lovag, Owen lovag, és a magyar Tar Lőrinc, aki éppen úgy Nagyszalontáról indult el az irodalmi hírnév felé, mint Toldi.
Sok barlang szentélyként szolgált, a gyengén megvilágított termekben szertartásokat végeztek. Régi kultuszhelyek Krétán a Dikté-barlang, valamint egy másik a Lükaion-hegyen; mindkettő abban a hírben áll, hogy ott született Zeusz.
Éji sötétben jelent meg, földanya vette ölébe,
Erdős, nagy hegyek közt született, hogy végül örökre
Éljen a felső fényben…
(Hésziodosz)
Zeusz tehát egy krétai barlangban nőtt fel, pásztorok között. El kellett rejteni a gyermeket, különben Krónosz azonnal megölte volna. Indiában a gyermek Krsnát kellett biztonságba vinni Kamsza király elől. Krsna is pásztorok között nőtt fel, és gyermekkorában sokat játszott a Góvardhan hegy barlangjaiban.
Erről szól Atulananda Szvámi verse:
Girirádzs Góvardhan
Te vagy Krsna és bhaktája,
Boldogságod ennyi,
Hívod Vradzsa teheneit
A rétre legelni.
A gyerekek kóstolgatják
Gyümölcsöd és mézed,
Elbújnak a barlangokban,
Te örömmel nézed.
Rádhának és a gopiknak
Te adsz sok virágot,
A szerelmes titkaikat
Legjobban Te látod.
Krsna léptét, nevetését
Köved visszhangozza,
Soha nem múló extázis
Arcod beragyogja.
Pulasztja Muni hozott el
Vrndávanba Téged,
És amit Hanumán csinált,
Az egy más történet.
Olyan vagy Te, mint a páva,
Szemed a két szent tó,
Vradzsa nagyon csodálatos,
Nincs arra elég szó.
Hét napig a bal kisujján
Tartott Téged Krsna,
Menedékül a bhaktáknak,
Megszégyenült Indra.
Krsnát sok ezer formában
Szolgálod Te szépen,
Lábaid hogy én szolgáljam,
Ezt az egyet kérem.
A görög Demeter istennő kultusza is összekapcsolódott egy barlanggal. Ebbe a barlangba húzódott vissza bánatában Demeter, amikor elrabolták a lányát, Persephonét. Nem is termett a föld, az embereket éhhalál fenyegette, amíg elő nem csalogatták az istennőt. Bánatában és sértődöttségében zárkózik be a japán Amateraszu napistennő is egy barlangba, így az egész föld sötétségbe borul.
Egyiptomban a híres Abu Szimbel templom egy mesterséges barlang fölé épült II. Ramszesz rendeletére, a Kr.e. 13. században. A bejáratot úgy tervezték meg, hogy a felkelő nap éppen a belső szentélyben elhelyezett istenszobrokra vesse az első fényét.
Mithras egy sziklából született, és ugyanazokban a barlangokban imádták, mint azelőtt a babiloni isteneket.
A Mithras misztériumokat csak a beavatottak ismerhették meg. A jelölteknek egész sor próbatételen kellett keresztülmenniük, hogy alkalmasságukat bizonyítsák. Az avatás részeként jelképes harcot kellett vívnia egy barlangban ismeretlen katonákkal és állatokkal. Nem ez volt a legnehezebb próbatétel. Feljegyezték, hogy itt bukott el a római Commodus császár, aki nem jelképesen harcolt, hanem tényleg megölt egy katonát.
Az ókori világban az avatások többnyire próbatételekkel jártak együtt. Egyiptomban a jelöltnek földalatti folyosókon és barlangokon kellett végigmennie, ahol titokzatos hangok ijesztgették, lakomára terített asztal és szép rabszolgalányok jelentették a megkísértést. Néha a próbatételek helyett hosszú ideig megfigyelték a jelölt viselkedését. Hét év után kaphatott avatást a Merkabah misztériumokba, de akkor is csak sötétben, elhagyott helyen vagy barlangban.
A barlangszentélyekben gyakran működött jósda, pl. a cumae-i Szibilla egy barlangban jósolt.
A sokoldalú barlangok temetkezési helyül is szolgáltak. Az egyik egyiptomi szentírást így is nevezik, A barlangok könyve. Ez részben a nap éjszakai, vagyis alvilági utazását írja le, részben azoknak a szerencsétleneknek a sorsát, akik nem tudtak eljutni az istenek világába.
Az etruszkok barlangokként kialakított, földalatti kamrákban temették el a halottaikat; de eredetileg egy barlang volt Jézus sírja is, amely fölé a Szent Síremlék templom épült.
Temetkezési célokra a természetes barlang a legjobb, de sokszor helyettesítik mesterséges üregekkel. Pl. Dél-Szibéria hajdani nomád népei, a szkíták és mások nagy dombokat hordtak össze, és azokba vájtak mesterséges barlangokat a halottaik számára. A holttesteket bebalzsamozták, telerajzolták fantasztikus állatokkal, és gyapjútakaróba csomagolták. A halott mindenféle értékes dologgal indult a másvilágra, és magával vitte a lovát is.
Föld alatti barlangokban temetkeztek a maják is, pl. Palenque temploma alatt, amelybe időközben beszivárgott az esővíz, és a falakat színes cseppkövekkel díszítette.
Nehéz lenne felsorolni, ki mindenki talált menedéket barlangban. Zarathustra sok isteni kinyilatkoztatást kapott egy barlangban, amelynek falain a bolygók égi pályáit ábrázolták. Itt várakozott, amíg Mazdától meg nem kapta az utasítást, hogy induljon el, és hirdesse a tanításokat.
A római Lupercalia barlangban rejtőztek egykor Romulus és Remus. Amikor az Edda rossz fiúja, Loki magára haragította az isteneket, egy barlangban bújt el. Mohamed is egy barlangban talált menedéket 622 szeptemberében, amikor menekülnie kellett Mekkából. Az üldözői már majdnem utolérték, amikor Allah egy pókot küldött, aki kifeszítette a hálóját a barlang nyílásában. Az üldözők azt gondolták, ide nem mehetett be senki, különben szétszakította volna a pókhálót.
A Srímad Bhagavatam beszél egy Mucsukunda nevű királyról, aki Iksváku dinasztiájában született. Olyan sokáig harcolt pihenés nélkül, hogy végül már csak azt az egyetlen áldást kérte, hogy alaposan kialhassa magát. Ezt írja a Bhagavatam:
Egyszer a Jádava királyi udvarban nagyon kigúnyolták Gargamunit, a csillagászt. Gargamuni megharagudott, elhatározta, hogy rájuk küld egy ellenséget. Sivához imádkozott, aki adott neki egy fiút, Kálajavanát. Kálajavanának az volt az élete célja, hogy ott ártson a Jádaváknak, ahol csak tud. Éppen akkor támadta meg Mathurát, a fővárost, amikor egy másik ellenségük, Dzsarászandha is támadásra készült. Krsna épített egy nagyon biztonságos várost a tengerben, Dvárakát, és amikor már az egész népe biztonságban volt, egyedül és fegyvertelenül megjelent Kálajavana előtt. Úgy tett, mint aki nem sokat törődik az ellenségével, és nyugodtan tovább sétált. Kálajavana már futott, ahogy csak bírt, de mégsem tudta utolérni. Krsna becsalogatta egy barlangba. Kálajavana azt hitte, Krsna megfutamodott a harc elől, és menedéket keresett a barlangban. Becsmérelni kezdte, de nagy meglepetésére, a barlangban csak egy alvó embert látott. Ez volt Mucsukunda, akit idő előtt ébresztettek fel, ezért nagyon dühös lett. Amikor Kálajavanára pillantott, lángok csaptak ki a szemeiből, és egyetlen pillanat alatt hamuvá égették.
A barlangokban rejtőzők közül híresek lettek a hétalvók- nem egy hétig aludtak, hanem heten voltak, hét keresztény testvér, akik pásztorkodásból éltek a 3. században, Efezusban. Decius császár üldözése elől egy barlangba menekültek, amibe aztán az üldözőik befalazták őket. Isten azonban nem engedte, hogy meghaljanak. A hét testvér csak mélyen aludt, pontosan 195 évig, amikor véletlenül felfedezték őket.
A hétalvókat sokáig szentekként tisztelték. Június 27 volt az emléknapjuk, de erről a német parasztok már csak ennyit tudnak:
Hétalvók napján ha esik,
még hét hétig mindig esik.
*
A legendának számos szíriai és görög változata van, bekerült még a Koránba is:
Részlet a Barlang-fejezetből
Azt gondoljátok, hogy a barlang alvói és a kutyájuk csoda voltak a mi jeleink között?
Amikor az ifjak menedéket kerestek a barlangban, így szóltak: Uram, légy kegyes hozzánk, és vezess ki a próbatételből.
Elaltattuk őket a barlangban, sok-sok évre, és aztán felébresztettük őket, hogy megtudjuk, mit gondolnak, meddig voltak ott.
Megkérdeztük az egyiket: - Mióta vagy itt? – Csak pár órája vagy pár napja, - mondták egyesek, mások így szóltak: - Uram, te tudod a legjobban, mióta vagyunk itt.
Azt mondtuk nekik: Menjen el valaki a városba egy ezüstpénzzel, és hozzon ételt, de legyen nagyon óvatos. Ne árulja el senkinek, hogy hol vagytok. Mert ha megtudják, halálra köveznek benneteket, vagy rátok kényszerítik a hitüket.
Azért tettük ezt, hogy az emberek lássák: Allah ígérete igaz, és a végítélet órája biztosan eljön.
*
Az esszénusok a Holt tenger környéki barlangokba vonultak vissza, hogy nyugodtan gyakorolhassák a hitüket, és a világi élet helyett Isten felé forduljanak. Békés elvonultságban voltak, nem harcoltak, földet műveltek, húst nem ettek, és várták a Messiást.
Lehet, hogy Jézus néhány évet eltöltött a kumráni közösségben, de végül is nem fogadták el Messiásnak.
Hallgassunk meg két részletet a kumráni barlangokban talált írásokból.
*
A titkok könyve (részlet)
Ezek lesznek a jelek, hogy eljön az Úr országa: a gonosz forrásai bezárulnak, és minden rossz száműzetik az erény elől, ahogyan a sötétség a fény elől, vagy ahogyan a füst elenyészik, és nincs többé. Így tűnik el a gonoszság, és az erény megnyilvánul, mint a nap. Megszilárdul a világ, és a bűnök titkait nem ismeri senki. Igaz tudás tölti el a világot, és nem lesz több tudatlanság. Mindez be fog következni, igaz jóslat ez, és nem lehet elhárítani.
Igaz, hogy mindenki gyűlöli a rosszat, és az mégis ott van bennük. Igaz, hogy mindenki becsüli az igazságot, de van-e olyan, aki mindig így szól? Melyik nemzet akarja, hogy elnyomja egy másik, amelyik erősebb? Vagy ki akarja, hogy egy gonosz ember ellopja a pénzét? Mégis van-e olyan nemzet, amelyik nem sanyargatja a szomszédját? Van-e olyan ember, aki még soha nem fosztott meg mást a vagyonától?
*
4. zsoltár
Köszönöm Neked, Urad, hogy a szemeid éberek, és őrködnek a lelkem felett.
Megmentesz engem a hazugok féltékenységétől, és azok társaságától, akik a sima utat keresik.
Megmented a szegényeket, akiket el akartak pusztítani, ki akarták ontani a szolgád vérét.
Veled jártam – de ők ezt nem tudták.
Kinevettek, és hazugságokkal ócsároltak a szájaikból.
Te azonban segítetted a szegényt és a gyengét, megmentettél engem a kegyetlen fegyverektől és a gúnyolódástól.
Nem félek többé a gonoszok pusztításaitól.
*
Az esszénus írások hangvételére emlékeztet a következő gnosztikus himnusztöredék, a Codex Brucianus-ból:
Hallj meg engem, amikor a dicséretedet zengem, Misztérium, aki minden felfoghatatlan és minden végtelen előtt léteztél. Hallj meg engem, amikor a dicséretedet zengem, Misztérium, aki felragyogtál a magad misztériumában, hogy a kezdettől fogva létező misztérium teljessé legyen. És amikor felragyogtál, vize lettél az óceánnak, amelynek elpusztíthatatlan neve: [AHZA]
Hallj meg engem, amikor a dicséretedet zengem, Misztérium, aki minden felfoghatatlan és minden végtelen előtt léteztél, aki felragyogtál a magad misztériumában. Megtisztult a föld az óceán közepén, amelynek felfoghatatlan neve: [AHZAE]
Hallj meg engem, amikor a dicséretedet zengem, Misztérium, aki minden felfoghatatlan és minden végtelen előtt léteztél, aki felragyogtál a magad misztériumában. Megtisztult az óceán összes hatalmas anyaga, amely a tenger, amelynek felfoghatatlan neve: [AHZAHE]
Hallj meg engem, amikor a dicséretedet zengem, Misztérium, aki minden felfoghatatlan és minden végtelen előtt léteztél, aki felragyogtál a magad misztériumában. És amikor felragyogtál, lepecsételted a tengert, és mindent, ami benne van, mert a bennük levő erő fellázadt, és annak felfoghatatlan neve: [.......]
Hallj meg engem, amikor a dicséreted zengem, Misztérium, aki minden felfoghatatlan előtt léteztél…
A korai keresztény szerzetesek sokszor keresték a magányt barlangokban. Még ma is megvannak Tihanyban a bazilita szerzetesek remetebarlangjai, a pilisi remete kőfülkéje, és sok más.
India szent emberei és jógijai emberemlékezet óta élnek és meditálnak barlangokban. A Mahábhárata ír Lomása Rsiről, akinek a barlangját ma is meg lehet látogatni a mai Bihár államban, Barábar mellett. Risikes mellett is megmaradtak Vaszistha és a többi hat bölcs barlangjai, akik kedvéért a Gangesz több ágra szakadt, hogy mindegyiküknek külön felajánlhassa a hódolatát. De a Mahábhárata összeállítója vagy első leírója, Vjászadéva ma is él egy barlangban, a himálajai Badarikásram közelében.
Nem sok maradt meg azokból a barlangokból és szent helyekből, ahol annak idején buddhista szerzetesek meditáltak. Az elmúlás hangulata szól Philip Gilbert Hamerton (1834-94) verséből:
Zarándoklat
Végigjártuk a hosszú utat, hol Buddha ment
Kapilavasztuból Kásiba, minden tírtha
Még emlékét őrzi, néki hódol a csend
Elhagyott rompaloták közepette.
Itt a kövön ruhája száradt, és helye látszik,
Ott meg a lábnyomát egy szikla mutatja.
Itt hirdette, hogy semmi a földi vagyon.
Ambapáli néki adta a szent ligetet.
Itt jelent meg Angulimála előtt, és megfékezte,
Felvehette a szerzetesek sorába,
Majd feltárta: Előző léte volt a veszte.
Így lett bhiksu a karma-kötözte gyilkos.
Tiszta lelkét itt a kísértő ostromolta,
Ott meg egy rádzsa lett követője,
És a király-elefánt, ki hamvát erre hozta,
Kővé vált, és összerogyott itt, Galgainál.
Romba dőltek azóta a sztúpák és a templomok,
India lassan elfeledte a Tant.
Mindegyik mécses kihamvadt,
Kecskéket ölnek Káli szobra előtt.
Tibeti lámák is gyakran vonulnak vissza barlangokba, hogy a megvilágosulást vagy a misztikus élményeket keressék. Befalaztatják magukat ezekbe a barlangokba, egy évre, tizenkét évre vagy életük végéig, és nincs más kapcsolatuk a külvilággal, mint az, hogy naponta egyszer ételt kapnak a kolostorból. Az európai utazók nem igen értik, hogyan vállalhat valaki ilyen hosszú elvonulást. Tucci olasz tudós írta 1933-ban egy mongol lámáról:
„Az ő számára az élet elmélkedés, nem tud semmi másról, csak az élményeiről és az elragadtatásairól. Minden egyéb csak délibáb az ő szemében, álom, s olyan árnyék-alakok járnak-kelnek benne, akik őt nem érdeklik.”
Egy másik láma azt javasolta Tuccinak, hogy töltsön ő is legalább tizenkét évet a zamcsan-ban. De a nyugati emberek általában félnek az egyedülléttől. Mesélni szeretnek a szellemvilágokról, de már akkor is kétségbe esnek, ha csak az asztrálsík egy-két lakója jelenik meg előttük.
Risikes környékén ma is sok jógi él barlangokban. Lehet, hogy nem mindegyik a megvilágosulást keresi. Előfordul, hogy egy úgynevezett jógi elzavarja a másikat a barlangjából, és a hatóságnak kell rendet tenni. Van, aki tíz éves korától él egy barlangban. Szentként tisztelik, mert alig jön ki a friss levegőre, de szívesen fogad látogatókat, akiktől annyi pénzt kér, amennyi két heti élelmezését fedezi. Még szentebb egy másik jógi, aki a Gangesz partján él egy olyan kis barlangban, hogy meg sem tud fordulni benne.
Lehet, hogy az igazi jógik a Himálaja megközelíthetetlen helyein élnek. Egy Nílakanthan nevű bráhmana 1953 októberében, Madraszban az egyik pillanatban még otthon feküdt az ágyán, a következő pillanatban a Himálajában találta magát, egy nagyon híres guru előtt, aki 203-ban született Tamilnaduban Nágarádzs néven, és most csak Babadzsinak, tisztelt atyának nevezik. Nílakanthan gyönyörű völgyet látott, amelyet minden oldalról függőleges kőfalak zártak le, és az egyikben egy sor barlang volt. A legnagyobb barlang Babadzsié, ezzel szemben van egy tó és két vízesés. Az asram lakói, akik akkor 14-en voltak, a nagyobb vízesést fürdéshez, a másikat ivóvíznek használják. A tó felesleges vize eltűnik a föld alatt. Bár nincs látható fényforrás, a völgyben még éjjel is nagyon világos van. Egy titokzatos hatalom mindenkit távol tart; az idegenek csak egy mérföldre közelíthetik meg az asramot. Így senki nem léphet be Babadzsi engedélye nélkül.
Lehet, hogy mindez csak utópia, mint Shangri-la Hilton híres regényében (Lost Horizons), de a Himálaja térképén még vannak fehér foltok és barlangok, amelyek új lakókra várnak.