Barátság 2
Két héttel ezelőtt a barátságról beszéltünk, de ki lehet-e meríteni ezt a témát? A Rgvéda, az Upanisádok, a hermetikusok, a Mahábhárata és mások után most megint Indiába látogatunk, hallgassuk meg, mint mond a barátságról a Hasznos tanítások című gyűjtemény (Hitopadesa I.1.): A Gódávarí partján van egy nagy sálmali-fa. Mindenfelől odajártak a madarak, hogy ott töltsék az éjszakát. Megtudta ezt egy vadász, odalopakodott, rizst szórt a madaraknak, és kiterítette a hálóját. A galambok királya így szólt: - Vizsgáljuk meg ezt a dolgot, mert nagyon különös, hogy rizst találunk ezen az ember-nem-lakta vidéken.
Egy fiatal galamb azonban ezt mondta:
Bajban a bölcs öregember jó tanácsot ad,
De ki mindig mérlegel, az éhen is marad.
Erre az összes madár leszállt, és foglyul is esett a hálóban. Most persze szidták azt, akinek a tanácsára odarepültek. Mert
Hadsereget aki vezet,
Nagy tettet hajt végre,
Megilletné a jutalom,
Semmit se kap érte.
De ha egyszer elpártolt a
Szerencséje tőle,
Elbúcsúzhat életétől,
Meghal egy-kettőre.
A galambkirály azt mondta, a szidással nem érnek semmit, inkább fogjanak össze, és repüljenek el a hálóval együtt, hiszen
Bajban vagyunk, de az egyetértés
Ledöntött már ennél magasabb palánkot,
Fűszálakból sodort kötelekkel
Fékezik a bőszült elefántot.
A vadász látta, hogy a madarak elrepültek a hálóval együtt, és ezt gondolta:
Egyetértés röptette fel őket,
Csapdámtól is megfosztott a végzet,
De ha egyszer összevesznek,
Háló is, meg galamb is enyém lesz.
És a vadász hazament. Amikor a galambok ezt látták, megkérdezték a királyukat: - Most mit csináljunk?
Így felelt: - Van nekem egy barátom, egy egérkirály a Gandakí partján, majd ő szétrágja ezt a hálót. – Erre mind odarepültek az egérlyukhoz. Az egér csak a nagy szárnycsapkodást hallotta, és bizalmatlanul meglapult. A galambkirály hívta: - Kedves barátom, miért nem jössz minket üdvözölni? – Az egér megismerte a barátja hangját, kijött, és megkérdezte: - Mi történt? – Semmi, csak egy korábbi születésben elkövetett rossz tett következménye, - felelt a galambkirály, és elmondott egy verset:
Ínség, kórság és fájdalom,
Börtön rabruhája –
Mindig ilyen gyümölcsöt hoz
A bűnös tett fája.
Az egér gyorsan szétrágta a hálót. Most megint szidni kezdték a fiatal galambot, aki miatt leszálltak a kitett rizsszemekre, mire az egér így szólt: - Ne keressétek a felelőst, és magatoknak se tegyetek szemrehányást. Az volt a sorsotok, hogy csapdába essetek.
Elnyeli Ráhu a holdat és a napot,
A kígyók és elefántok szabadságuk vesztik,
Koldussá lesz az is, aki spórolt,
A sors tudja, mit miért cselekszik.
A galambok elbúcsúztak az okos és jószívű egértől, és hazamentek.
*
Hasonló történetet mond el a buddhista Szammodamána-Dzsátaka (33. sz). Itt a vadász fürjeket ejt a hálójába, akik az egyik fürj – a Bódhiszattva – tanácsára együtt fölszállnak, majd leereszkednek egy tüskebokorra; a háló fennakad, és a madarak elmenekülnek. Többször is sikerült megszabadulniuk ezen a módon, de egyszer, leszállás közben, az egyik véletlenül rálépett a másik fejére. – Ki volt az? – Én, de nem akartam, ne haragudj. – A fürj azonban nem békült meg, és addig-addig veszekedtek, hogy a vadász az összes madarat elfogta, és berakta a kosarába.
*
A görög legendák jó barátai, Kasztór és Polüdeukész ikertestvérek, akik annyira szerették egymást, hogy megosztoztak még a halhatatlanságban is. A magyarázathoz egy kicsit vissza kell mennünk az időben. Zeusznak nagyon megtetszett Léda, a spártai király felesége. Léda azonban hallani sem akart a félrelépésről. Zeusz fölvette egy hattyú alakját, és így közeledett a gyanútlan királynéhoz. Ugyanezen az éjszakán Tündarosz is meglátogatta a feleségét. A mozgalmas éjszaka után Lédának három gyermeke született, Zeusztól Polüdeukész, a férjétől pedig Kasztór és Klütemnesztra. Így történt, hogy a két fiú egyike halhatatlan lett, a másik pedig halandó.
Az ikrek nagyon szerették egymást, sohasem vetélkedtek, semmit sem csináltak anélkül, hogy ne tanácskoztak volna egymással. Egy alkalommal súlyos konfliktusba kerültek az árkádiai Idásszal és Lünkeusszal, és amikor vissza akarták szerezni az elrabolt teheneiket, Idász megölte Kasztórt.
Poüdeukész azt mondta, lemond a halhatatlanságról, számára semmit sem ér az élet a barátja nélkül. Az Olümposz lakói összenéztek. A halhatatlanságról nem lehet csak úgy lemondani. Polüdeukész azonban erősködött, hogy nincs kedve tovább élni Kasztór nélkül. Végül Zeusz megoldotta a problémát: - Osszátok meg a halhatatlanságot, éljetek az egyik nap az istenek, a másik nap az emberek között. Van egy saját csillagképük is, a Gemini vagy Ikrek. Így élnek tovább ezek a jó barátok, állandóan úton a két világ között.
*
5200 évvel ezelőtt Krsna az indiai Vrndávanában élt, és nagyon sok barátja volt az ottani pásztorfiúk között. Nagyon sokat játszottak. Néha fuvoláztak, néha köteleket és köveket dobáltak, hogy a bel és ámalaki gyümölcsök leessenek a fákról. Néha takarók alá bújtak, hogy utánozzák a teheneket és a bikákat, máskor csak az állatok hangját utánozták.
Egy napon, amikor Krsna és Balaráma a pajtásaikkal együtt a borjakat őrizték a Jamuná partján, megtámadta őket egy démon. Borjú alakjában vegyült a többi állat közé, de Krsna időben felismerte. Szép lassan odament hozzá, aztán megragadta a hátsó lábainál és a farkánál fogva. Addig pörgette, amíg el nem pusztult, aztán feldobta egy kapittha-fa tetejére. Ekkor a démon visszanyerte az eredeti, hatalmas testét, amelynek súlya alatt a kapittha-fa kidőlt.
A pásztorfiúk felkiáltottak örömükben: - Jól csináltad, Krsna, köszönjük! – A félistenek, akik az egészet a felhők mögül nézték végig, elégedettségükben virágokat szórtak a földre. (SB 10.11)
*
Egyszer a tehenek elkóboroltak az Isikátaví erdőben, zöld füvet keresve, és egyszer csak köröskörül lángolt az erdő. Krsna, Balaráma és a fiúk azonban már észrevették, hogy a tehenek eltűntek, lábnyomaikat és a lelegelt fű nyomait követve, utánuk eredtek. Megörültek, amikor meghallották a tehénbőgést. Krsna hangosan szólította a teheneket, akik mind válaszoltak. De ekkorra az erdőtűz már egészen körbevette őket. Krsna barátainak eszükbe sem jutott, hogy védekezzenek, csak Krsnát és Balarámát fogták körül, hogy őket védjék. A szél egyre erősebben fújt, a lángok egyre magasabbra csaptak. A tehenek és a fiúk nagyon megrémültek.
– Kedves Krsna és Balaráma, – kiáltották, – mindjárt itt égünk. Csináljatok már valamit! Tudjuk, hogy minden veszedelemtől meg tudtok menteni minket.
Krsna elmosolyodott, és ebből a barátai rögtön megértették, hogy nincs okuk a félelemre. Egy pillanatra lehunyták a szemüket, és mire kinyitották, Krsna már el is nyelte a tüzet. Az erdő olyan volt, mint ahol sohasem járt a tűzvész.
Megdöbbenve látták, hogy tényleg megmenekültek a lángoló tűztől, és megmenekültek a tehenek is.
Már megszokták, hogy Krsna körül mindig rendkívüli dolgok történnek, és most is azt gondolták, Krsna és Balaráma biztosan félistenek, akik nagyon kegyesen, gyermekekként jelentek meg Vrndávanában.
*
Krsna és a pásztorfiúk barátságáról szólnak a következő versek:
Ének a Góvardhan-hegyhez
Minden dicsőséget Girirádzsnak!
Szép lankáin sok-sok tehén legelget,
Zsenge füvével jóllakik mind, és
Holdnál fehérebb borjakat nevelget.
Minden dicsőséget Girirádzsnak!
Hűvös barlangokat nyit játszóhelynek,
Krsna a pásztorfiúkkal vígan
Bújócskázik, és mind hangosan énekelnek.
Minden dicsőséget Girirádzsnak!
Egykor a sértett Indra keltett nagy zivatart ott,
Ám a hegy, mint egy hatalmas gomba,
Vradzsa fölé egy óvó ernyőt tartott.
Minden dicsőséget Girirádzsnak!
Épp olyan, mint egy ékes, királyi páva,
Elfogad minden áldozatot.
„Hozz még, hozz még!” folyton ezt kiabálja.
Minden dicsőséget Girirádzsnak!
Szentebb, mint az örök hó és jég hazája.
Ő maga Krsna, az összes hegy királya.
Dzsája Giri Góvardhana ki dzsája.
*
Örök barátság
Srídáma egyszer megkérdezte:
„Válaszolj igaz lelkedre,
mikor jössz Mathurába vissza?”
Krsna szeme és a szíve tiszta.
„Holnap, Srídáma, visszajövök.”
Nap nyugszik, hold jön, fölkel a nap,
Srídáma ott ül a nagy fa alatt.
„Értek én, bizony, álnok szavából,
Sose jön már vissza Krsna Mathurából.”
Mégsem mozdul, csak vár türelemmel,
Barátjáért ennyit megtehet az ember.
Telnek a lassú hónapok és a fürge évek,
Srídáma két szeme a messzeségbe réved.
„Nem tudom, nem vagyok biztos benne,
Nem hiszem, hogy már holnap lenne.
Még egy éjszaka, annyit várok.
Érted is megtehet ennyit a jó barátod.”
Csend van, és a fa alja elhagyatott,
Azt suttogják, Srídáma halott.
Van, ki nem érti, csak jár a szája,
Ott ül örökre, mindig Krsnát várja.
Hogy hagyhatná el a szent Vradzsadhámát?
Krsna átölelve tartja Srídámát.
*
Krsna barátai mindannyian nagyon vakmerőek voltak, és minden kockázatot vállaltak, hiszen biztosak voltak benne, hogy Krsna segít nekik, és minden kalandjuk szerencsésen végződik. Néha birkóztak, és igyekeztek legyőzni Krsnát. Néha elcsenték a ruháját, kikapták a kezéből a virágokat. Éppen ilyen bizalmas kapcsolatban volt Krsnával Ardzsuna is. A nagy kuruksetra ütközet előtt azonban elfogadta őt a lelki tanítómesterének, és az univerzális forma megpillantásakor a saját szemeivel meggyőződhetett arról, amit a szívével és az eszével már egyébként is tudott. A kiváló harcos, aki egy egész hadsereget egymaga el tudott pusztítani, reszketve hallgatta Krsna jövőbe látó szavait, majd félelemtől eltelve, összetett kezekkel, elcsukló hangon így szólt:
„A múltban nem tudtam dicsőségedről, ezért csupán így szólítottalak: Krsna, Jádava, kedves barátom. Kérlek, nézd el, bármit is tettem bolondságomban vagy szeretetemben. Tréfálkoztunk, és sokszor tiszteletlen voltam veled, amikor együtt pihentünk vagy ettünk, néha kettesben, néha pedig a többi barátunk előtt. Kérlek, bocsásd meg nekem minden vétkem! Kérlek, nézd el, bármilyen hibát követtem is el veled szemben, légy türelmes hozzám, mint apa a fiához, barát a pajtásához, szerető a kedveséhez.” (BG 11.41-42, 44)
Krsna azonban olyan kedves és kegyes, hogy nem is kellett megbocsátania, hiszen sohasem haragudott meg Ardzsunára. Bár a tanítómestere lett, mégis úgy viselkedtek egymással, mint a barátok. A transzcendentális kapcsolat örökkévaló, és nem lehet elfelejteni. Ardzsuna még azután sem feledkezett meg a baráti szeretetről, hogy látta az univerzális forma fenségét. Krsna nagyon kegyesen, Ardzsuna kocsihajtójaként vett részt a nagy csatában, amelyet végül is a Pándavák nyertek meg, hiszen ahol Krsna, ott van a győzelem.
Krsna a csata után Hasztinápurba ment, hogy még tovább is együtt lehessen Ardzsunával és a többi Pándavával, akiket nagyon szeretett. Megmentette Ardzsuna unokáját, Pariksitot, aki aztán a dinasztiát fenntartotta. Ardzsuna is elment Dvárakába, hogy meglátogassa Krsnát, de innen már végtelenül szomorúan és kétségbeesetten kellett hazatérnie. Így szólt Judhisthírához:
– Krsna, aki éppen úgy bánt velem, mint egy bensőséges baráttal, magamra hagyott engem. Elvesztettem őt, aki nélkül egyetlen pillanat is olyan szerencsétlenné és üressé teszi a világokat, mintha élettelen testek lennének… Tréfáit és őszinte beszélgetéseit, melyek végtelen örömet okoztak, mosolya tette csodálatossá. Eszembe jut szívélyessége és szavai, amikor a barátjának szólított, és meg vagyok rendülve. Együtt éltünk, aludtunk, üldögéltünk… néha a szemére vetettem, hogy nagyon őszinte… ő azonban akkor is megbocsátott. Most már csak az az egyetlen boldogságom, ha visszaemlékezem a szavaira, amelyek mindig enyhülést hoznak a szívnek.
A Pándavák úgy érezték, egy perccel sem tudnak tovább itt maradni a világban Krsna nélkül. Judhisthíra elindult észak felé, azon az úton, amelyen ősei és a nagy bölcsek jártak, és egyedül csak Krsnára gondolt. Fivérei követték. Állandó, odaadó emlékezésük következtében el is jutottak a lelki világba, ahol Krsna uralkodik. (SB I. 14-15)
*
Víraha-kírtan (Ének az elválásról)
(Visnu Mahárádzs könyvéből)
Hol van Krsna, az életem ura?
Hol van a szívemet elrabló fuvolás?
Hová tűnt el Vradzsa-bhúmi
Királyának szeretett fia?
Ki ismeri fájdalmamat,
Egyre csak Róla beszél.
Krsna nélkül meghasad a szívem,
Krsna nélkül senki meg nem él.
*
Bhadzsa Krsna-Kanhaijá (Tiszteld Krsnát)
(Visnu Mahárádzs könyvéből)
Tiszteld Krsna-Kanhaiját,
Vajat csent, és fuvoláján játszott.
Nem tudok mást javasolni,
Mindig a legjobb barátod.
Fölemelt egy magas hegyet,
A vihart nevette,
Szudáma csak rizst adhatott,
Szívesen megette.
A nagy testvérháborúban
Ott voltak a Jádavák,
Krsna csak egy kocsit hajtott,
Így szolgálta Ardzsunát.
Táncolt az őszi erdőben,
Róla szól sok költemény,
Legyőzött egy nagy, fekete
Mérgeskígyót könnyedén.
Draupadít a tanács elé
Rángatták gonosz kezek,
Krsna kegyéből a szári
Végtelenül hosszú lett.
Tiszteld Krsna-Kanhaiját,
Vajat csent, és fuvoláján játszott.
Nem tudok mást javasolni,
Mindig a legjobb barátod.
*
Krsna ad mindent…
Krsna ad mindent, néha egy tiszta lélek
Megpróbál Neki adni egy maréknyi
Rizst, mint a koldusszegényen élő Szudáma.
Elfogadta a sákot is Khattva asztaláról.
Morzsákat vesz el, és helyette megannyi áldást
Oszt kegyesen, és csak annyit mond, hogy
Végül is, jó barátok vagytok.
Nem kell elfordulnod, nem jó, ha arcod
Pírba borul, vagy reszket a szíved.
Durjódhanának is felajánlja összes kincsét.
Ardzsuna nem kér gazdagságot vagy ékszert,
Őt szólítja csak, ámde örökre,
Nincs feltétel a kettejük közti szívüzenetben.
Végül is annyit mond csak, jó barátom,
Meg szabad tudnod mindent, mindent láthatsz,
Lásd a világok teljességét is, ha úgy akarod,
Acélozd meg akaratod és a karod,
Harcolj, mert ennek a harcnak a végét
Eldöntöttem, és már előre látom.
Te vagy az én szívbeli barátom,
Én adok mindent, néha egy tiszta lélek
Megpróbál nekem adni egy maréknyi
Rizst…
*
Nyisztor Miklós. Levél Lord Krsnának
(Az elveszett ösvény)
Kedvezőtlen döntés miatt távolodtam el szolgálatodból,
Úgy tűnik, a parányi szabadsággal
Kezdeni szerettem volna valami esztelen önállóságot.
Gondolom, abban a pillanatban nem tudtam, hogy valami
Lehetetlenre vállalkozom… irdatlanul régi történet lehet.
Semmire sem emlékszem, egyetlen bizonyosság csupán
Ez a szennyezett anyagi világ, amely mindenkit megfertőz
Kéjes vágyak kielégítésével. Arra vagyunk eleve programozva,
Ízleljük meg a testi gyönyöröket, és soha ne tudjunk betelni velük.
Illatok, ízek, színek, hangok, sejtelmek, álmok örök csábításában
Elmerülve nem tudunk szabadulni e negatív bűvkörből,
Annyira ragaszkodunk az anyagi léthez, a birtokláshoz,
Az élvezetekhez, hogy feladjuk érte a lelki fejlődés esélyeit.
Szeretnélek megtalálni, Uram, tudom, hogy annyira közel vagy,
Hogy emiatt nem látlak, mégis oly kozmikusan távol,
Mint Goloka, a tiszta barátságra vágyom, a lét sivár nélküle.
Ezen a planétán nem találtam olyan nagyszerű barátságot,
Mint amilyenre vágyom, meghódolva előtted, keresve-kereslek.
Kérdezem a folyókat, füveket, fákat, elhagyott utakat,
Évszakokat, pillangókat és könnyű szellőket, amerre járok,
Csak kereslek búsan botladozva-fáradozva, újra eljutva
Az öregkorba, boldogtalan itt tévelygek, társtalan, kedvtelésem
A gondolkodás, hogy valamennyire összefüggést találjak e kusza
Jelenségek, dolgok, folyamatok között, és kioldozzam magam
Minden kötelékből, amely szeretne ide rögzíteni valahová
Az anyagi világhoz, mely gyorsan múlandó és bizonytalan.
Nélküled azonban mindahányan megtorpanunk, nem megy.
Indokolatlan kegyedért könyörgöm, netán ha mégis kíváncsi
Lennél e planéta legbűnösebb élőlényére, rövidlátásom nyilvánvaló,
Csak Te adhatsz képességet arra, hogy lássalak, halljalak.
Nélküled, Uram, üres és hideg az univerzum, fanyar ételünk-italunk,
Színtelen az álmunk, magányunk végtelen, és nem tudunk mit kezdeni
Aggodalmainkkal, félelmeinkkel, mert gyöngék, gyermekek vagyunk
A büntetést elviselni, mit karmánk kimér reánk, ostobák lettünk
Érteni, felfogni jeleni ronda állapotunkat, robotolunk, és hiába.
Semmi erőfeszítésnek nincs eredménye. Minden fáradozásom
Gyér, gyatra gyümölcsét is hadd ajánljam fel Neked, képességeimet,
Amelyekkel nem hivalkodom, mindenem, amim van, a szívem és az
Életem, a kevés vagy a nagyon sok, amivel rendelkezem, tőled kaptam.
Barátságodra vágyakozom, gondolkodásomon kívül, mire lehet szükségem?
Anyagi vágyaim lótuszlábad közelében semmivé válnak.
Ó kérve-kérlek, adj erőt nekem, hogy életem lendületét az elesett lelkekért
Áldozva, legalább néhányat tereljek jobb útra, mert szenvedés vesz körül
Minden irányban, hiányod miatt zavarodott a társadalom minden rétege,
Bűnt bűnre halmozunk, képtelenek vagyunk tisztább életvitelre. Söté
Korszak. Kialudt reményünk a vad sorsviharokban, és eltorzultak a valódi
Célok, pillangó-életű luxus palotákra váltjuk örök értékeinket.
Transzcendentális tudásunkat elfelejtettük, földi paradicsomot szeretnénk
Uralkodva a megnyilvánult anyag felett, a többség hitetlen ténfereg.
Ekkora bajban, Nélküled, egyetlen lépést se tehetek. Segíts hát!
Javulni szeretnék, és másokat is erre inteni, hogy tartsanak velem,
Keresni az elveszett ösvényt, amely hozzád vezet, és örök jövőt ad.