Álom
Az álmodás tapasztalata, az álmok látása mindig nagyon érdekelte az emberiséget. Csuang-ce kínai bölcs egyszer azt álmodta, hogy pillangó formájában virágról virágra repked. Reggel, amikor felébredt, komolyan elgondolkodott azon a kérdésen, vajon ő álmodta-e a pillangót, vagy a pillangó álmodja magát Csuang-ce-nek. A kétféle létezés párhuzamosan fut egymással, és a cselekmények szálai csak néha érintkeznek. Mégis van valaki vagy valami, ami összekapcsolja őket: a lélek vagy a tudat.
Az indiai Upanisádok tudatállapotokról beszélnek. A Brhadáranjaka Upanisád határozottan megkülönbözteti az ébrenlétet, az álmodást és a mély alvást. Azt mondja, a lélek ugyan változatlan és önmagában elégedett, de mégis úgy tűnik, mintha ide-oda utazna a különféle világok között.
„Miután az álom állapotában kedvére időzött, csapongott, jót és rosszat látott, ismét visszasiet kiinduló helyére, az ébrenlét állapotába. Amit ott látott, abból semmi sem követi, mert a lélek nem kötődik semmihez.
Miután az ébrenlét állapotában kedvére időzött, csapongott, jót és rosszat látott, ismét visszasiet kiinduló helyére, az álom állapotába. Mint ahogyan a nagy hal a folyó két partja között csapong, az innensőt és a túlsót érintve, éppígy a lélek is e két állapot között csapong, az álom és az ébrenlét állapota között. Mint ahogy a levegőben a sólyom vagy a sas a röpködéstől kimerülve összecsukja szárnyát és nyugvóhelyére tér, éppígy a lélek is abba az állapotba igyekszik jutni, amelyben elalvása után semmire sem vágyik, nem lát semmiféle álmot.” (Br.U. IV.3-4)
A Cshándógja Upanisád (VI.8) ezt mondja:
„Amikor az ember mélyen alszik, egyesül a létezővel, visszatér önmagába.”
A Mándúkja Upanisád négyféle tudatállapotot különböztet meg:
„Az első fokozat az ébrenlét állapota, amikor az értelem kifelé irányul. Második fokozata az álom állapota, amikor az értelem befelé irányul. A harmadik a mély alvás, amelyben a lélek egységgé vagy tiszta megismeréssé válik. Negyediknek azt tartják, amelyben az értelem sem befelé, sem kifelé, sem mindkét irányba nem irányul; ez nem válik megismeréssé, sem tudatos, sem tudattalan, láthatatlan, kimondhatatlan, megfoghatatlan, meghatározhatatlan, elgondolhatatlan, az egység bizonyosságának lényege, a jelenségek megszűnése, nyugalom és boldogság. Ez az önvaló, ezt kell megismerni.”
Más Upanisádok még egy ötödik tudatállapotról is tudnak, amelyet turijátitának, a negyediken túlinak neveznek. Itt valószínűleg a transz-állapot különféle fokozatairól van szó; ezt azonban csak az érti, aki át is élte.
A Brhadáranjaka Upanisád (II.1) leírja Driptabáláki és Adzsátasatru benáreszi király beszélgetését. A király azt kérdezte, hol tartózkodik a lélek, mialatt az ember alszik, és honnan tér vissza, amikor felébred? Mivel Driptabáláki nem tudja, a király maga válaszolja meg a kérdését:
„Miközben az ember alszik, a lélek mindenféle ismeretet magához vonz, és a szív belsejében levő térben nyugszik. Eközben leköti az életlevegőket, ezért azt mondják rá, hogy alszik. Lélegzése lelassul, nem beszél, nem lát, nem hall, nem ebben a világban gondolkodik. Egy másik világban jár, ahol néha király, néha áldozópap, néha pedig madárként repked…
De amikor mélyen alszik, akkor nem tud semmiről, a szívből kivezető 72.000 érben járkál, vagy magában a szívben nyugszik. Ahogyan a pók a saját testéből kieresztett fonálon jön elő, ahogyan a tűzből kipattannak a szikrák, ugyanúgy bocsátja ki a lélek is az életlevegőket, az univerzumot, a félisteneket és az élőlényeket.”
*
Minden élőlény álmodik, függetlenül attól, hogy az álomra visszaemlékszik-e vagy sem. A csecsemők alvásidejük 80 %-át töltik álmodással, a gyerekek 35-40, a felnőttek 20-30 %-ot. Még az állatok is álmodnak, amit az alvó kutyákon, macskákon nagyon könnyen meg lehet figyelni. De álmodik a tojásban készülődő kiscsirke is. Miről álmodhat ez a jószág? Pavlov azt mondja: „Az álmokat ingernyomok idézik elő. Ezek az emlékek időben rég elmúlt impulzusok maradványai.” Ha a még ki nem kelt csirke időben rég elmúlt impulzusokra emlékszik, ezeket csak egy korábbi születésében élhette át. Ez pedig azt jelenti, hogy Pavlov a reinkarnáció mellett foglalt állást.
Mindenki tudja: azért alszunk, hogy kipihenjük magunkat. A tudományos kísérletek azonban azt igazolják, hogy az alvás nem elég. Az álomképek látása éppen olyan fontos, mint a pihenés. Az álmodásban meggátolt kísérleti alanyok nagyon hamar pszichotikus tüneteket mutattak fel, a hallucinációk és téves elképzelések többnyire üldözési élményekkel társultak. Az álmodásra nagy szükség van, de még nem egészen világos, hogy maga az álom mit jelent.
A 19. század tudósai meg voltak győződve arról, hogy az álmokat testi okok vagy külső ingerek váltják ki. Alkalmilag még ma is felbukkan a „nehéz vacsora” és a lidércnyomásos álom közötti összefüggés. Alfred Maury (Sleep and Dreams 1861) azt írja, csak azért álmodott a kairói bazárról, mert miközben aludt, valaki erős illatszert tartott az orra alá. Egyszer a tarkójára esett az ágydeszka; erre azt hitte, a francia forradalom idején élt, és guillotine-nal végezték ki, mint arisztokratát. Vajon mit álmodik az, akinek hasonló kalandja akad az ágydeszkával, de még soha nem hallott erről a nagyszerű találmányról? Hildebrandt német álomkutató kijelentette, hogy ugyanaz az inger mindenkinél másféle álmot vált ki, ebben azonban nincs semmi törvényszerűség. Freud helyesen látta, hogy a tudat még álmodás közben is képes arra, hogy ellenállást gyakoroljon vagy éppen cenzorként szerepeljen; sajnos azt hitte, hogy a cenzúra tárgya csak egyetlen dolog lehet. Freud óta mindenki az álmok latens és manifeszt tartalmáról beszél; a „csak” szótól azonban nehezen tudnak megszabadulni. Az álom azonban nem csak ilyen vagy nem csak olyan; sőt inkább végtelenül változatos.
Hányféle álom van? A külső hatásokat nem lehet kizárni, és az is tény, hogy a legtöbb álom semmitmondó, a napi események feldolgozása. Létezik az a terület is, amely felett az éber állapotban levő valóban jelentős cenzúrát gyakorol – vannak olyan vágyak, amelyeket csak az álomban lehet megnyugtatóan kiélni.
Vályi Nagy Ferenc (1765-1820) írja:
Az álomhoz
''Öröm-teremtő vagy te, nem a halál
Mord képe, lantom tiszteletedre zeng.
Ó édes álom! Földi tündér-
Isten! Erő s nyugalom királya…
Reám fuvallod lelkedet édesen,
S hattyúpehellyel tölt puha ágyadon
Altatsz, verejtékem patakját
Mély nyugovásom alatt letörlöd…
A bánat és gond nappali fellegét,
Mely mennykövekkel rakva fejem felett
Egymásra tornyozott, elűzöd
Képzeletim beborult egéről.''
Az álmodó éppolyan kevéssé képes teremteni, mint az éber; csak a már egyszer megismert képeket rendezi újra. Pl. ha ismeri az aranyat és a hegyeket, könnyen álmodhat aranyhegyekről. Az álom elrepítheti olyan városokba is, ahol még soha sem járt: ezek vagy régi emlékképek, vagy az asztrálutazásnak nevezett jelenség. Mohamed próféta egészen a paradicsomig jutott asztrálutazásában, Coleridge Kubla Khán palotájában járt, Herbert Lyall pedig csak egy virágos réten:
Herbert Lyall: Álomrét
A réteken sok tarka, kis szirom
Leng, s a könnyű, illatos szelekben
Rendeződik megszedett virággá.
Mennyi sárga, mennyi kék, piros,
Rojtos ruhák és kis fitos
Kalap, amelyen rezgőfű a fátyol,
Nem sokat ér, ha fázol,
De vállad mégis eltakarhatod,
Ameddig alszol, lesz egy jó napod.
Ringat a hold, az égi üst,
A végtelenbe csillanó ezüst.
Nehezen szabadulunk attól az elképzeléstől, hogy minden álom valami fontos dolgot jelent; de kétségkívül vannak prófétikus álmok. Azt kérdezi Bod Péter (1712-1769) a Szent Hilariusról elnevezett tudós gyűjteményében: „Kell-é hinni az álomnak?” Meg is válaszolja: „Futó árnyékon kapdos, zúgó szél után fut, aki az álom után jár. Egyszer egy ember azt álmodta, hogy ne higyjen az álomnak. Ez ha hitt volna, úgy nem hitt volna ennek az ő álmának; ha nem hitt volna, ismét úgy hitt volna.” Ez bizony csak ugyanaz a probléma, mint a görögé, akinek egy krétai azt mondta, hogy minden krétai hazudik. Mégis Lányi József püspök 1914 június 28-án hajnalban azt álmodta, gyász-szegélyes levelet kapott Ferenc Ferdinánd címerével – a trónörökös 12 óra múlva lett a merénylet áldozata.
Platón ezt írja a Köztársaságban: „Szókratész szerint a jó ember álmai mindig tiszták és prófétikusak, mert amikor alszik, a lélek szabad, és nem kötik le a test gondjai.” Ezzel szemben Homérosz ezt mondatja Pénelopéval az Odüsszeiában: „Idegen, az álmokat nehéz megkülönböztetni, nem minden teljesül be az ember számára. Az árnyékbirodalomnak két kapuja van, az egyik szaruból, a másik elefántcsontból. Amelyik álom a fűrészelt elefántcsont kapun keresztül jön, az csaló, és amit mond, az nem teljesül be. De amikor a csiszolt szaru kapun át jön, az igaz, és a halandók számára beteljesül.” Nehéz eldönteni, hogy József álmai (1. Mózes 40-41) valóban megmutatták-e a jövőt, vagy a nagy pátriárka manipulálta-e a fáraót; a sumer eposzban azonban Ziuszudra valóban álmában tudta meg, hogy özönvíz fenyeget.
Az álom kapcsolatba hozhat földön kívüli világokkal, emberfeletti lényekkel, szörnyekkel, betekintést enged mindenféle rejtélybe. Jákob, amikor Ézsau elől menekült, Bethelnél azt álmodta, hogy az angyalok fel-alá járnak egy hatalmas létrán. (1 Mózes 28) Galenus azt állította, hogy orvosi ismeretei jó részét álmainak köszönheti.
Némelyik álom igencsak komoly hatással van a világtörténelemre. Egy névtelen egyiptomi herceg vadászkirándulásra indult a sivatagban. Estére elfáradt, és éppen a híres Szfinx mancsai között pihent meg. Azt álmodta, hogy megjelent előtte a napisten, Re-Harmakhisz, és közölte vele, neki adja a hatalmat Egyiptom felett, de van egy feltétele: ássák ki a homokba félig eltemetett Szfinxet, és törődjenek a megőrzésével. Re-Harmakhisz kívánsága teljesült, és a névtelen egyiptomi herceg Thotmesz néven trónra került (Kr.e. 1425-1408). Astyages, az utolsó méd király azt álmodta, hogy a leánya, Mandane testéből forrás fakadt, és elárasztotta egész Ázsiát. A király úgy értelmezte, hogy Mandanénak fia születik, aki őt félreállítja, és hatalmas uralkodó lesz. Ezért egy jelentéktelen perzsához adta feleségül a lányát. A végzet azonban tovább játszott Astyagessel, aki most azt álmodta, Mandane testéből szőlőtőke nőtt, és beborította egész Ázsiát. A király megrémült, már semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogyan ölesse meg az unokáját. Tervei azonban meghiúsultak, és Mandane fia valóban nagy hódító lett: a perzsa birodalom megalapítója, Kürosz.
A végzet alaposan megtréfálta Cicerot is, aki korábban írt egy szatirikus könyvet a jóslásokról. Csak természetes, hogy nem hitt az álmokban. Egyszer azonban azt álmodta, hogy egy előkelő fiatalember aranyláncon ereszkedett alá az égből, és megállt egy templom kapujában. Másnap találkozott Octaviussal, Caesar egy távoli rokonával, és azonnal felismerte benne az álomban látott ifjút. Mindent megtett, hogy behízelegje magát nála; nem számolt azonban egy ellenségével, Antoniussal, aki kivégeztette, még mielőtt learathatta volna a hízelgés eredményeit. Sir Thomas Browne megjegyzi az álmokról írt esszéjében: „Cicerot csak szánni lehet. Milyen kiválóan beszélt az álmok értéktelenségéről, ő maga mégis a saját álma miatt halt meg.”
*
Az Upanisádok gondolatmenetét a Puránák folytatják. A Srímad Bhágavatam (7.7.25) írja: „Az intelligenciát három cselekvési állapotban lehet érzékelni: az ébrenlétben, az álmodásban és a mély alvásban.” A megszokott nyugati definíciók nem segítenek abban, hogy ezt az állítást megértsük. Az első probléma, ki az érzékelő? Az én nem lehet az, hiszen a Bhágavatam terminológiája szerint az én vagy szellemi lélek nem az anyagi világ része, cselekvésének a területe nem ez, így érzékelésre sincs szüksége. Nem lehet az érzékelő a szthúla saríra vagy durva test sem, mivel ez önmagában véve tétlen anyag. Az érzékelőt valószínűleg a finom testben vagy szúksma sarírában kell keresnünk, amelynek részei az elme, a hamis én valamint az értelem – vagyis az intelligencia, amit három cselekvési állapotban lehet érzékelni. Ha az intelligencia csak önmagát érzékelné, semmit sem tudna meg az anyagi világról. A hamis énnek nincsenek cselekvési állapotai, így az elmét kellene érzékelőnek tekintenünk. Az elme viszont egyáltalán nem életképes a szellemi lélek jelenléte nélkül, a szellemi lélek mellett pedig ott áll a Felsőlélek, mint cselekvő és a cselekvések szenvtelen tanúja. Vajon egyedül a Felsőlélek az, aki hol az ébrenlétben, hol az álmodásban, hol pedig a mély alvásban érzékeli az intelligenciát? És ha igen, hogyan van az, hogy ebben az érzékelésben részt veszek „én” is, hogyan van az, hogy „én” is tudok arról, amiről a Felsőlélek, és ebben az esetben ki ez az „én”?
A Bhágavatam nem ad választ ezekre a kérdésekre, mivel az anyagi világban a hamis én az, aki felülír mindent. A hamis én miatt azonosítjuk magunkat a finom vagy a durva anyagi testtel, a hamis ént fogadjuk el cselekvőnek és érzékelőnek: „Ahogyan az alvó ember az álmaiban megnyilvánuló testnek megfelelően cselekszik, és azt a testet önmagának tekinti, úgy azonosítja magát az ember a jelenlegi testével is, amit a múltban elkövetett tettei következtében kapott.” (SB 6.1.49) Hogyan gyakorolhatnak hatást a tettek arra, aki nem cselekszik? A Bhágavatam ezt is az álommal magyarázza. Ahogyan az univerzum Visnu-Nárájana álomszerű teremtése, a szellemi lélek is megteremt maga körül egy álomszerű kisvilágot; nem cselekvéssel, hanem pusztán akarattal. Álmában számtalan dolgot lát, belebonyolódik az álmok szemlélésébe, és a következmények is hatással vannak rá, egészen addig, ameddig fel nem ébred.
Az álomban az érzékek tárgyai ténylegesen nincsenek jelen. Mégis, „amikor valaki mélyen alszik, álmában számtalan dolgot lát magában, pl. nagy hegyeket és folyókat, vagy talán az egész univerzumot, noha ezek távol vannak tőle. Álmából felébredve azt látja, hogy emberi testben van, és az ágyán fekszik. Azután a különféle körülményeknek megfelelően egy bizonyos nemzetiséghez, családhoz stb. tartozónak tekinti magát. A mély alvás, az álom és az ébrenlét állapotai mind az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiái.” (SB 6.16.53-54)
A három cselekvési állapot közül kétségkívül az álom a legérdekesebb, hiszen előfordulhat, hogy „hirtelen olyan dolgokat tapasztalunk, amit jelen testünkben sohasem láttunk vagy hallottunk.” (SB 4.29.64) „Az élőlény álmában elhagyja a fizikai testet. Elméje és intelligenciája működése révén egy másik testben cselekszik.” (SB 4.29.61) Az álom visszavezethet egy korábbi születésbe, de megmutathatja azt is, hogy a jelenlegi vágyak milyen anyagi testben fognak kifejeződni a jövőben. Mivel a tiszta bhaktáknak a jövőben már nem kell újabb durva testbe kerülniük, az elméjükbe vésődött vágyaik álmaikban válnak valóra. Ezenkívül van egy álombeli állapot, amikor a megértés közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől jön (mattah szmrtir gjánam apohanam csa, SB 7.7.25 magyarázat).
Minderre a sokféle álombeli tevékenységre csak azért vagyunk képesek, mert az anyagi világban minden létezés Mahá-Visnu álma.
„Az Úr négyezer jugán át pihent belső energiájában, és közben úgy tűnt, mintha aludna az okozati óceánon… ezután belépett az univerzum lótuszvirágába, mint Felsőlélek, és amikor azt az anyagi természet kötőerői megtermékenyítették, megszületett a védikus bölcsesség személyisége, akit magától születettnek nevezünk.” (SB 3.8.10-11) Az anyagi világ a mahat-tattva terméke, az Úr állapota, amikor misztikus álmában, a jóga-nidrában az okozati óceánon álmodik. „Ez a kozmikus megnyilvánulás becsapja az élőlényeket, akár egy álom vagy képzelődés, mert a Legfelsőbb Úr illuzórikus, külső energiája hozta létre.” (SB 4.12.15)
Krsna 64 transzcendentális tulajdonsága közül ötvenből az egyéni lélek is részesülhet. Ezek a tulajdonságok végtelenül kis mértékben vannak benne jelen, ez azonban mégis elég ahhoz, hogy megpróbálja utánozni Krsna cselekedeteit. Néha ez sikerül is neki, pl. létrehozhat valami jelentéktelen dolgot, ami éppen úgy ideiglenes, mint az egész anyagi világ. Vágyai következtében különféle helyzetekbe, létformákba kerül, amelyeket az illuzórikus energia hoz létre, ezért éppen olyanok, mint az álom. Mindez csak azért létezik, mert annyira ragaszkodik hozzá. Ha az élőlény arra vágyik, hogy ő legyen az Úr, hirtelen olyan álomban találja magát, ahol ő lehet a király. Láthat álmában egy tigrist, amely éppen arra készül, hogy felfalja őt, de amikor felébred, látja, hogy nincs sem tigris, sem életveszély. Ha úgynevezett éber állapotában nagyon gazdag, „az efféle gazdagság csupán anyagi, és az álomhoz hasonlóan egyszer szertefoszlik.” (SB 9.4.16) Ha a test teljesen tétlen, a tudat akkor is cselekszik az álmok formájában. Ez a cselekvés illuzórikus, de ugyanígy illúzió az is, amit az úgynevezett éber állapotában él át. „….feleség, ház, gazdagság, királyság, haderő stb. mind olyanok, mint egy gandharva-nagara, nemlétező kastély, amit képzeletünk teremt az erdőben. Ezek a dolgok ideiglenesek, ezért nem többek puszta álomnál, illúziónál… Csupán a múltban elkövetett tetteink következtében teremtjük meg az elmében, emiatt végzünk további cselekedeteket.” (SB 6.15.21-24) Az álmok tanulmányozása megtanít arra, hogy felismerjük a valódinak és állandónak tartott anyagi világ igazi természetét. A vaisnava filozófia szerint ez a jelenlegi állapot nem valótlan, csak ideiglenes, mint egy álom. Az álom nem létezik, mielőtt elalszunk, és ha felébredünk, nem folytatódik tovább. Ugyanilyen az egész anyagi teremtés: ideiglenes, és még a jó és rossz közötti megkülönböztetés is illuzórikus:
„Ahogyan az ember tévedésből kígyónak néz egy virágfüzért, vagy álmában boldogságot és szenvedést él át, úgy az anyagi világban amiatt, hogy a dolgokat nem gondoljuk végig alaposan, különbséget teszünk a boldogság és a szenvedés között, az egyiket jónak, a másikat pedig rossznak tekintve.” (SB 6.17.30) Amit az anyagi világban jónak vagy rossznak tartunk, az csak az elme önzése, és idővel mindkettő éppen úgy tovatűnik, mint az álom.