A női erényekről
Hindi bhadzsan
Nyugtalan szív (Bará natkhat hai re Krsna-Kanhaijá)
*
Hindi bhadzsan
Látni akarlak (Darsan do Ghansjám)
*
Draupadí szolgálata
(Mbh. Vana Parva 232)
Draupadínak, a panycsálai hercegnőnek öt férje volt, még hozzá nem is akármilyenek: félistenek fiai, kiváló harcosok, nagy királyok. Mégis mindenki tudta, hogy milyen tisztelettel Bánnak a feleségükkel. Egy alkalommal Draupadít megkérdezte a barátnője, Szatjabhámá: - Hogyan van az, hogy látszólag olyan kemény kézzel uralkodsz ezen az öt rendkívüli hősön, akik mind végtelenül erősek és szépek, olyanok, mint a világ őrei? Hogyan van az, hogy annyira engedelmeskednek neked, és sohasem haragszanak meg rád?
Szatjabhámá, aki egyébként Krsna felesége, éppen tréfás kedvében volt, ezért még ezt is megkérdezte: - Talán valami különleges fogadalmat tettél, ismered a titkos ráolvasásokat és a szerelmi varázslatokat? Tudsz egy jó mantrát, vagy valami más, érdekes szert? Én is szeretném megtudni, mi az a dolog, amitől a férjem mindig engedelmessé válik.
*
Draupadí nagyon komolyan vette Szatjabhámá kérdését, ezért így válaszolt: - Kedves Szatjabhámá, te a gonosz asszonyok praktikáiról kérdezel engem. Hogyan beszélhetnék én ilyesmiről? Okos asszony vagy te, magad is tudod: ha a férj megtudja, hogy a felesége rászokott a varázslásra, attól a naptól fogva úgy fog rettegni tőle, mint a mérges kígyótól.
Tudjuk, milyen fájdalmas betegségeket lehet elkapni az ellenségeinktől. Mérget küldenek, persze ajándék formájában. Aki megnyalja vagy megérinti az így küldött port, az biztosan nem éli túl.
Néha az asszonyok mindenféle varázslással próbálkoznak, hogy szerelmesebbé tegyék a férjüket, de csak vízkórossá, leprássá, rokkanttá, tehetetlenné, vakká vagy süketté teszik őket. A gonosz asszonyok mindig a bűn útján járnak, és általában nagyon szerencsétlenné teszik a férjüket. Kerüld az ilyen fogadalmakat, mantrákat és varázslásokat, mint a viperákat.
*
Hallgasd meg, hogyan viselkedem én az emelkedett lelkű Pándavákkal szemben. Hiúság nélkül, önfegyelmezetten szolgálom őket, az összes többi feleségükkel együtt. Szívbeli odaadással fékezem meg a féltékenységet, és semmilyen szolgálatot nem érzek lealázónak.
Mindig nagyon vigyázok, nehogy valami helytelent mondjak, nehogy illetlenül üljek vagy járjak, nehogy olyan pillantásokat vessek, amelyek elárulják a szív érzéseit. Sohasem fürdöm, eszem vagy alszom, amíg a férjem nem fürdött, nem evett és nem aludt, amíg az összes szolgáink nem fürödtek, nem ettek és nem aludtak.
Akár a csatamezőről tér vissza a férjem, akár csak az erdőből vagy a városból, én mindig vízzel és ülőhellyel kínálom. Mindig tisztán és rendben tartom a házat, gondosan tárolom a rizst, és a megfelelő időben szolgálom fel az ételt. Sohasem vagyok dühös, nem mondok durva szavakat. Kerülöm a tétlenséget, mindig azt teszem, ami másoknak tetsző. Sohasem nevetek, kivéve a tréfán, nem maradok el sokáig a ház kapujánál vagy a kertben. Elszomorít, ha a férjemtől el kell válnom. Mindent megteszek, amit az anyósom kér, legyen az adományozás, imádat felajánlása, főzés, étel felajánlása a vendégeknek és az ősatyáknak, tisztelet azok iránt, akik tiszteletet érdemelnek. Semmit sem teszek a férjem kívánsága ellen, még akkor sem, amikor alszom, eszem, vagy felékesítem magam.
*
Annak idején Judhisthíra palotájában minden nap nyolcezer bráhmana kapott ételt arany tálon. Nyolcvanezer családos bráhmanát is ellátott Judhisthíra, és mindegyikük mellé harminc szolgálólányt rendelt. Tízezer jóginak küldött tiszta és finom ételt, arany tálon. Százezer szépen öltözött szolgálólánya volt, mindet értékes füzérek és ékszerek ékesítették, szantálpéppel kenték magukat. Ékkövekkel és arannyal ékesen jártak, valamennyi nagyon ügyes volt a táncban és az éneklésben. Mindegyik lányt névről ismertem, tudtam, mit szoktak tenni, mit viselnek, mihez nincs kedvük.
Én döntöttem el, mekkora legyen Judhisthíra kísérete, én mondtam meg a szabályokat. Az összes panaszt nekem kellett meghallgatnom. Mindent tudtam a palota szolgáiról, sőt még a királyi háztartás tehén- és birkapásztorairól is. Bizony, Szatjabhámá, én voltam a Pándavák között az egyetlen, aki igazán tudta, mennyi a király bevétele és kiadása. Én felügyeltem a kincstárat, amely olyan kimeríthetetlen volt, mint az óceán. Én keltem föl elsőnek az ágyból, én feküdtem le utoljára. Ez az a nagy varázserő, amellyel engedelmessé tettem a férjeimet. Sohasem használtam a gonosz asszonyok talizmánjait, és nem is fogom soha.
Szatjabhámá végighallgatta az erényes Draupadí szavait, majd mosolyogva kérlelni kezdte: - Kedves barátnőm, hibát követtem el, bocsáss meg. Csak tréfáltam, ahogy az barátok között szokás.
*
Hindi bhadzsan
Járj csak az úton (Áná hai to á ráh men)
*
Adhortatio mulierum a Szentsey-daloskönyvben és a Mahábháratában (Vana 232-233f.)
Adhortatio mulierum, „Asszonyok intése”, a 16-17. századi magyar költészet egyik kedvelt műfaja. Násznagy, rokon, iskolamester, vándor poéta, hellyel-közzel maga a vőlegény szólal meg, többnyire a lakodalom napján. Előadják, mik az asszonyok kötelességei, mit várnak el a feleségtől. Néha komolyabb a versezet, néha tréfás, egy biztos, hogy a követelő férfi mindig a férfi.
A szavak szinte ugyanazok, mint a Mahábháratában, mégis van egy nagy különbség: Draupadí meg is teszi azt, amit elmond, az intő versezetek inkább csak jámbor óhajtások.
Itt van mindjárt a házastársi hűség kérdése. Draupadí egy nagyon hatalmas király lánya, aki az apja házában megszokta, hogy a szolgák hada lesi a gondolatát, megszokta, hogy parancsoljon. Most mégis így beszél: - Hallgasd meg, hogyan viselkedem én az emelkedett lelkű Pándavákkal szemben. Hiúság nélkül, önfegyelmezetten szolgálom őket, az összes többi feleségükkel együtt. Szívbeli odaadással fékezem meg a féltékenységet, és semmilyen szolgálatot nem érzek lealázónak.
*
A Szentsey-daloskönyv névtelen szerzői ilyeneket kérnek az új asszonytól: „Utcát ne rój férjed távollétében. Ifjú legényekkel kártyát ne játsszál. Tisztán élj uradnak távollétében.” Maguk is tudták, hogy a menyecske nemcsak rótta az utcát, de fel is kínálkozott annak, aki megtetszett neki:
Hallod-e, ifjú, jöjj te egy szómra…
Nincs uram itthon, elment messze,
Tudom, mikor lesz hazajövése.
Ifjúságodat ne töltsd hiában,
Mert most vagy virág szép illatjában.
Draupadí nem keresett magának más partner, még azt is elfogadta, hogy a királyi háztartásban más asszonyok is élnek, nem is beszélve a szép, fiatal szolgálólányokról. Tudomásul vette, hogy a férfiakat nem lehet kordában tartani: - Mindig úgy tekintek rájuk, mint mérges kígyókra, akik képesek arra, hogy egy pillanat alatt felháborodjanak minden semmiségen.
A magyar menyecske is meghallgatta:
Az, mit urad akar, minden az légyen,
Urad ellen szád mozganyi ne merjen.
Aztán ment a maga feje után, ahogyan egy hegedűs deák panaszolja a lakodalmas énekében.
*
Draupadí tudta, mi a kötelessége: - Meghallgatom a szolgák panaszait, minden tudok róluk, de még a királyi háztartás tehén- és birkapásztorairól is. Az egész palotában egyedül én tudom, mennyi a valódi bevétel és kiadás. Minden teher énrám hárul, még a kincstár felügyelete is.
A magyar versszerzők sokkal kevesebbel is megelégedtek volna:
Takargassad uradnak keresményét,
Kiért sokszor föltörte az tenyerét,
Bort nem ivott, vízzel öntözte ínyét.
Mihály deák ismeri a szomorú valóságod:
Az bornak ő szagát hogy elfujthassa,
Foghajmát vagy tormát igen hapsolja.
Draupadí ezt mondja: - Mindig tisztán és rendben tartom a házat és az edényeket, gondosan tárolom a rizst, és a megfelelő időben szolgálom fel az ételt. – Pedig nem is oktatták az esküvőjén:
Tiszta legyen minden tálod, tányérod,
Ne heverjen az hamuban kalánod,
Magyar módra fejér legyen abroszod…
Az penész meg ne esse
Pad alatt a tálat,
Rozsda ne környékezze
Mosott fazekadat,
Hiszem, napjában egyszer
Kisöpörhedd házadat.
*
A hercegnő ezt mondja Szatjabhámának: - Ha meghallod, hogy a férjed már a kapuban van, kelj fel, és állj készenlétben. – A daloskönyv ezt tanítja:
Jámbor urad ha hazajön fáradva,
Küszöb előtt légy te is talpon állva.
A pénz beosztása is az asszony dolga. Megint Draupadí mondja: - Mindig törekedj a férjed javára, tartsd magad távol az ellenségeitől, a csalóktól, és azoktól, akik neki ártani akarnak, ne hordd szét a pénzét.
A daloskönyv férjei, vőlegényei sokkal szerényebbek. Azt sem bánják, ha a feleségük egész nap „farsangol”, csak legalább estére jöjjön haza.
-Amit a férjed neked mond, ne beszéld ki mindenkinek, - tanítja Draupadí. Ugyanez a daloskönyvben:
Hírharang, kérlek, ne légy.
- Öltözködj szépen, viselj ékszereket, használj illatszereket, - tanácsolja a hercegnő. Nálunk is ezt kérik:
Tiszta légy te fejér öltözetedben,
Ne gyászoljad uradat még éltében.
Ne járj, kérlek, szurkosan,
Viseld magad csinosan.
*
A szorgalom egyformán erény a régi Indiában és Magyarországon. Draupadí sosem tétlen: - Én kelek föl elsőnek az ágyból, én fekszem le utoljára. – A regősök itt is inkább csak könyörögnek:
Használd a varrótűt,
Tartsd rendben a házat,
Orsó, rokka, motolla
Gyakran legyen nálad.
Draupadí boldog házasságban élt, de a magyar szerzők csak panaszkodnak. A nemes lány nem szokott munkához, a városi csak cifrálkodik, a falusi lusta és mosdatlan. Szegény lánnyal nagyobb lesz a nyomorúság, a gazdag lány büszke és kegyetlen. A szépasszonyt állandóan strázsálni kell, különben:
Az én fazekamban más is koncát főzi.
1636-ban, „Karácsony havában, aratás tájában” egy lagzin az énekmondó fölemlegeti a saját három házasságát: Az első feleség hat hónapban egyszer söpörte ki házat, a második
Az hol cégért látott, odasietött,
Akárki itta meg, de ő fizetött.
A harmadik:
Télben-nyárban csak henyélő,
Ősszel és tavasszal veszteg heverő.
Mikor fölébredett, tudott koslatnyi,
Az egyik szomszédtól a másikig futni.
Mindig az asszonyon múlik, hogy milyen lesz a házasság. Akár férfi, akár nő: mindketten a maguk feje után mennek. Semmit sem ér a szép szó, ha nincs mögötte megvalósítás. Csak az csalódik, akinek elvárásai vannak. Aki másnak vermet ás… mindenki ismeri ezeket a népi mondásokat, nagy felismeréseket. Nem is érdemes folytatni, hiszen ki az manapság, aki odaadással szolgál egy férjet vagy egy feleséget?
*
Részlet a Rózsa-regényből (Írta Guillaume de Lorris 1240 előtt, befejezte Jean de Meung 1275-ben)
*
Bháratijár, Tamilföld legnagyobb modern költője (1882-1921) egészen másként látja: szerinte férfiak és nők, minden egyes élőlény megérdemli a teljes szabadságot. Nagy örömmel üdvözölte, amikor a 20. század elején Tamilföld egyre több demokratikus jogot biztosított a nőknek, és az asszonyokat számos versben üdvözölte.
Táncdal
*
A szúfi misztikusok egészen másként látták a nők helyzetét. Nem hittek abban, hogy a nőket a demokratikus jogok gyakorlása teszi boldoggá: azt tanították, hogy pusztán születésüknél fogva emelkedett helyzetben vannak, magasan az anyagi világ gondjai és szenvedései felett. A szúfi költők szép lányokról, kocsmáról, borról és szerelemről énekelnek, de a szép lány az Isteni Szerelmes, a kocsma a templom, a bor az Istenszeretet extázisa, a szerelem pedig transzcendentális kapcsolat.
Így kell olvasnunk Nuszrat Fateh Ali Khán verseit is, aki a 20. században élt és alkotott Iránban.
Isis istennőről szól egy névtelen angol költő verse, amely a misztikus versek nagy oxfordi antológiájában jelent meg:
Isis lábainál
*
A nőről, mint az isteni szépség és tisztaság megszemélyesítőjéről énekel a fiatalon elhunyt angol költő, Robert Stephen Hawker (1803-1825). Versének címe – Aishah Shekinah – kabbalista szimbólum, a föld-elem, az örök nőiség, a goethe-i értelemben, és Jézus anyja:
Aishah Shekinah
*
Szaurabh (India, 20. sz) írta ezt a szerelmes verset hindí nyelven:
Nyugtalan szemek (Chancal nayan)
*
Vannak-e más megoldások is? India asszonyai, különösen vidéken, még ma is nagyon egyszerűen élnek, megőrzik a védikus hagyományokat. Alázatosan szolgálnak, és éppen ezért szorosabb a kapcsolatuk a transzcendenssel. Szatjendra Srivasztava, egy 20. századi költő egy ilyen asszonyról ír. A történelem viharai vagy a gazdasági kényszer egészen Angliáig sodorták, de ez az egyszerű asszony, Szítá, a maga módján mégis méltó ahhoz a Szítá hercegnőhöz, aki a Rámájana egyik főszereplője.
Szatjendra Srivasztava: A második bőr
*
Most pedig, a kontraszt kedvéért, hallgassuk meg, hogy a régi Indiában, egy korábbi világkorszakban milyen szigorú erkölcs uralkodott.
Renuká büntetése (Mbh. Vana 116.1-18)
Élt egyszer egy bölcs aszkéta, Dzsamadagni. Hosszú ideig gyakorolta az elmélyedést és a jógát az erdő mélyén, tanulmányozta a védikus írásokat. Amikor eljött az ideje, feleségül vette egy király lányát, Renukát.
Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek a hajdani bölcsek és aszkéták hétköznapi családi életet éltek. Dzsamadagni nem kényelmes házba vezette a királylányt, hanem az erdőbe. Nagyon egyszerű kunyhóban éltek, a királylány nem viselt értékes ruhákat vagy ékszereket, nem színielőadásokra vagy táncmulatságokra járt, hanem a férjét szolgálta. Idővel öt fiuk született, és az ő nevelésük is a királylányra hárult. Renuká jó nevelést kapott, türelmesen viselte a nehézségeket, mégis sokszor visszagondolt azokra a régi szép időkre, amikor még a királyi palotában élt, és a szolgálólányok százai lesték a parancsait.
*
Egy alkalommal Renuká megfürdött a közeli folyóban. Történetesen éppen ott fürdött Csitraratha is, a Gandharvák királya. Virágfüzéreket, mindenféle ékszer viselt, tengernyi szép hölgy vette körül, akikkel pompásan szórakozott a vízben. Renuká csak egyetlen pillantást vetett rájuk, de ez is elég volt ahhoz, hogy eszébe jusson hajdani gondtalan élete. – Ó jaj, - gondolta Renuká, - milyen jó életük van a mennyei birodalom lakóinak! Milyen kellemesen szórakoznak szép ruháikban, fülbevalókkal, csillogó ékszerekkel és virágfüzérekkel felékesítve. Királyuk úgy ragyog, mint a tűz vagy a villám. Boldogok azok a hölgyek, akik szolgálhatják.
Ezek a gondolatok beszennyezték Renukát, aki nehéz szívvel tért vissza a szegényes kunyhóba. Dzsamadagni megértette, hogy mi történt. – Fúj, - gondolta a bölcs, - nem élhetek tovább együtt ezzel az asszonnyal, akit beszennyezett az irigység és a ragaszkodás.
*
A bölcs megkérte a fiait, az egyiket a másik után: - Öld meg az anyádat.
A fiúk azonban zavarba jöttek, és egyetlen szót sem tudtak kiejteni.
Dzsamagadni nagyon dühös lett, hogy a fiai nem engedelmeskednek, és megátkozta őket: - Már most sem vagytok egészen eszeteknél, jól van. Veszítsétek el egészen. Éljetek úgy, mint a vadállatok.
Utolsónak Ráma érkezett haza. Amikor Dzsamadagni őt is felszólította, hogy ölje meg az anyját, Ráma egyáltalán nem tétovázott. Felkapott egy bárdot, és megölte Renukát.
Dzsamadagni haragja hirtelen lecsillapodott. – Ez a fiam engedelmesen követte az utasításomat, - gondolta. – Meg fogom jutalmazni.
Így szólt Rámához: - Kedves fiam, nagyon elégedett vagyok veled. Kérj egy kegyet vagy többet, minden kívánságodat teljesítem.
- Add vissza az anyám életét, - mondta gyorsan Ráma. – Térjenek észre a testvéreim, ne éljenek úgy, mint a vadállatok.
- Szép tőled, hogy nem magadra gondoltál, hanem azt kérted, ami az anyádnak és a fivéreidnek használ, - mondta Dzsamadagni, és Ráma kívánságai még abban a pillanatban teljesültek. Renuká nem is értette, mi történt vele, azt gondolta, hogy csak elájult, vagy egy nagyon nagy madár repült el felettük kiterjesztett szárnyaival, és azért lett olyan sötét.
*
- Most már magadnak is kérj valamit, - mondta Dzsamadagni Rámának.
Ráma, aki nagyon nagy harcos volt, azt kérte, hogy senki se tudja őt legyőzni a csatában. Dzsamagadni így szólt: - Teljesítem a kívánságodat, de a sors rendeléséből egy alkalommal mégis elveszted a ragyogásodat. – Ki győz le engem? – kérdezte Ráma aggódva. Dzsamagadni pedig nagyon titokzatosan válaszolt: - Te, sajátmagad.
A jóslat akkor teljesült be, amikor Dzsamadagni fia Rámacsandrával találkozott.
*
Szarodzsiní Najadu: A lélek imája
(India, 1879-1949)
Az indiai költőnő neve azt jelenti, Lótuszvirág. Lótuszvirág Gandhi körében élt, de igazából a nővére volt a nagy szabadságharcos, Gandhi méltó küzdőtársa. Lótuszvirág művész volt, aki angol, hindí és gudzseráti nyelveken írta verseit, például a következőt:
*
A következő himnusz Ambikához, a Legfelsőbb Úr női energiájáról szól, és egy 20. századi amerikai coven-szertartás része:
Himnusz Ambikához
*
Sríla Rúpa Goszvámi a 16. századi India nagy vaisnava tudósa és költője, aki szanszkrit nyelven verselt. Rádhához, Krsna örök szerelmes társához írta a következő, nyolc versszakos költeményét, amelyet most sajnos csak prózában hallgathatunk meg. Rúpa Goszvámi olyan mestere a költészet ékességeinek és a szavak varázslatának, hogy azt szinte lehetetlen lenne visszaadni az eredeti versmértékben.
Srí Gandharva-szamprárthaná-astakam