Rohini Prijá déví


Történetek a Mahábharatából

Vámadeva lovai

(Mbh., Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 192.39-72)

Valamikor, amikor még az Iksvákuk nemzetsége uralkodott Ajodhjában, élt egy Sala nevű király, aki nagyon szeretett vadászni. Kocsin ült, úgy kergette a megsebzett szarvast, de sehogysem tudta utolérni. Egyre csak ezt mondogatta a kocsihajtójának: – Hajts gyorsabban, hajts gyorsabban.

A kocsihajtó megelégelte, és gúnyosan megjegyezte: – Bizony, ezekkel a lovakkal soha nem éred utol azt a szarvast. Ha azonban Vami lovaid lennének, akkor már régen elfoghattad volna. – Hol vannak azok a Vami lovak? – kérdezte mohón a király. – Azonnal mondd meg, vagy különben megöllek.

Most aztán bajban volt a kocsihajtó, mert félt a királytól, de még jobban félt a gyors lovak tulajdonosától, a Vámadeva nevű nagy jógitól. A király nem sokáig viselte el a hallgatását, hanem kardot rántott, és most már azzal fenyegette: – Mondd meg azonnal, vagy biztosan megöllek. – A kocsihajtó rémülten beszélni kezdett: – Vámadeva lovai azok, és olyan gyorsak, mint a gondolat.

– Hajts azonnal Vámadeva asramjába, – követelte Sala király.

Amint megérkeztek, azonnal követelőzni kezdett: – Megsebeztem egy szarvast, de elmenekült előlem. Adj nekem egy pár lovat, hogy elfoghassam. – Adok neked két lovat, – felelte a bölcs, – de ha elfogtad a szarvast, azonnal vissza kell adnod a lovaimat.

A király oda se figyelt, gyorsan befogatta a két Vami lovat, és már repült is. – Kincs ez a két ló, – mondta a kocsihajtójának. – Ez a bráhmana nem érdemli meg, hogy ilyen lovai legyenek. Sala elfogta a szarvast és hazatért, a Vami lovakat pedig megtartotta.

A jógi egy darabig várt, aztán arra gondolt, – Ez a király még nagyon fiatal, nem tudja, mi az illendőség, nem ismeri a tisztességet. Milyen nagy baj, milyen kár!

Amikor egy teljes hónap eltelt, elküldte a királyhoz Atreja nevű tanítványát. Sala azonban kevélyen elutasította: – Csak királyok érdemesek arra, hogy ilyen lovakat tartsanak. Miért is tartana lovakat egy jógi? Mondd meg a mesterednek, hogy a Vami lovak itt maradnak, az én palotámban.

Vámadeva nagyon megharagudott, amikor meghallotta a király üzenetét, és legközelebb maga ment el a lovaiért. Sala alkudozni kezdett: – Adok neked két kiváló, jól betanított, engedelmes bikát. Adok neked négy szamarat vagy négy öszvért, ahogy neked tetszik. A Vami lovaknak a király istállójában van a helyük. – Rendben van, – mondta Vámadeva, – ha így gondolkozol, most azonnal megjelenik négy félelmetes és rettentő külsejű, vastestű ráksasza. Az én parancsomra egy pillanat alatt darabokra szabdalják a testedet éles lándzsáikkal.

A király persze nem hitt el, és gúnyolódott, – Van nekem nem négy, nem négyszáz, hanem négyezer katonám, akik az én parancsomra egy pillanat alatt darabokra szabdalják a testedet éles lándzsáikkal.

Vámadeva még tett egy utolsó kísérletet. – Kedves királyom, amikor elkérted a lovaimat, megígérted, hogy visszaadod őket. Add vissza a Vami lovakat, hogy megmentsd az életedet.

– A ksatriják dolga a harc és a vadászat, – felelte a király, – ehhez gyors lovakra van szükségük. Örülj, ha nem büntetlek meg a makacsságodért.

– Egy bráhmanát soha nem lehet megbüntetni, sem gondolatban, sem szóban, sem tettben, – mondta Vámadeva, és odaszólította a négy félelmetes ráksaszát, akik egy pillanat alatt megölték a királyt.

Salát a fia követte a trónon, aki éppen olyan makacs volt, mint az apja. Amikor Vámadeva a lovakat kérte, ez a király foghegyről odaszólt a szolgájának: – Hozd csak ide azokat a nagyon szép, mérgezett nyilakat. Vámadeva a földön fog henteregni kínjában, és szétszaggatják a kutyák.

– Nagy király, – mondta Vámadeva félelem nélkül, – van neked egy tízéves fiad a palotádban. Ezt a fiút fogod megölni mérgezett nyilaiddal.

– Nem hiszek neked, – mondta a király, és csak azért is kilőtte a nyilakat. Vámadevának semmi baja nem lett, de hamarosan jajveszékelés hallatszott a belső termekből: meghalt a király fia, a trónörökös.

– Most azonnal megölöm ezt a bráhmanát, – fogadkozott a király, de hiába. A karjai megbénultak, meg sem tudta érinteni az íjat, nemhogy megfeszíteni. Most már megbánta a makacsságát és könyörögni kezdett: – Bocsáss meg nekem, Vámadeva. Visszaadom a lovaidat, élj, ameddig neked tetszik.

Vámadeva még habozott, de ekkor megjelent Szenadzsátá, a királynő, és ő is könyörögni kezdett: – Ó Vámadeva, bocsáss meg az én ostoba férjemnek, mától fogva hadd legyek én a tanítója. Teszek arról, hogy megtartsa az ígéreteit, és nagy alázattal szolgálom a bráhmanákat.

A jógi megenyhült: – Kedves hercegnő, megmentetted a királyi családot. Kérj tőlem bármit, minden kívánságodat teljesítem. Uralkodj ezentúl te az Iksvákuk királyságában.

– Kedves bráhmana, – mondta Szenadzsátá, – nem kívánok én uralkodni. Hozd vissza az életbe a fiamat és töröld el a férjem bűnét, nincs más kívánságom.

Így is történt; a jógi visszakapta a Vami lovakat, és elégedetten tért vissza az erdőségbe.

< Uparicsara és a hegy leánya | Történetek a Mahábharatából | Visnu kiemeli a Földet >

Page last modified on March 03, 2008, at 09:00 PM