Uttanka elhozza a királynő fülbevalóit
(Mbh., Adi Parva, Pausja, 3. fejezet, 80-169. vers)
Élt egyszer egy Véda nevű bölcs, akinek volt egy Uttanka nevű tanítványa. Uttanka hűségesen szolgálta a tanítómesterét, aki nagyon elégedett volt vele, és szerette volna valamilyen kegyben részesíteni. Uttanka azonban azt mondta: – Azt a kegyet add nekem, hogy én teljesíthessem egy kívánságodat. Mindenre megtanítottál és jó voltál hozzám, mondd meg, milyen ajándékot adjak neked. Biztosan vége a barátságnak a tanító és a tanítványa között, egyikük biztosan meghal, ha a tanító nem kapta meg a járandóságát.
– Nekem azonban semmire sincs szükségem, – mondta a bölcs. – Menj, és kérdezd meg a feleségemet, milyen ajándékot szeretne.
Az asszony gondolkodás nélkül rávágta: – Menj el Pausja királyhoz, és kérd el tőle azokat a fülbevalókat, amelyeket a felesége visel. Négy nap múlva ünnep lesz, szeretném, ha akkor ezeket a fülbevalókat viselhetném. Ha sikerrel jársz, nagyon szerencsés leszel. Ha pedig nem, akkor ugyan mit remélhetsz?
Uttanka gyorsan elindult, és útközben meglátott egy óriás termetű férfit, aki termetes bikán ült. A férfi rákiáltott Uttankára: – Edd meg, amit a bika elpottyantott.
Uttanka persze kikérte magának, ekkor azonban a férfi hozzátette: – Ugyanezt tette egykor a tanítód is.
Uttanka most már nem ellenkezett, hanem teljesítette a szokatlan kívánságot. Amikor a királyi udvarba érkezett, azonnal előadta a kívánságát.
– Kérd el a királynőtől, – mondta röviden Pausja király.
Uttanka belépett a királynő szobájába, ott azonban nem látott senkit. – Becsaptál engem, – mondta a királynak.
Pausja így válaszolt: – Gondolkodj csak, talán beszennyezett valamilyen étel. A királynő soha sem mutatkozik azok előtt, akik nem eléggé tiszták.
Uttanka elismerte, hogy ez így van. – Nagyon siettem, és csak útközben mosdottam meg.
– Ez baj, – mondta a király. – Sem útközben, sem állva nem lehet rendesen megmosdani.
Uttanka azonnal leült kelet felé fordított arccal. Alaposan megmosta a kezeit és a lábait. Háromszor vizet szívott fel, kétszer megtörölte az arcát, vízzel érintette a szemeit és a füleit. Most már meglátta a királynőt, aki azonnal nekiajándékozta a fülbevalókat. – Légy óvatos, mondta búcsúzóul. – Taksaka, a kígyók királya éppen ezeket a fülbevalókat akarja megszerezni.
Uttanka megköszönte a figyelmeztetést, és elindult hazafelé. Látta, hogy egy meztelen koldus követi, de nem törődött vele, és amikor egy folyópartra ért, letette a fülbevalókat a földre, hogy megmosakodjon. Ez a koldus azonban maga Taksaka volt, a kígyókirály. Abban a pillanatban visszavedlett kígyóvá, fölkapta az ékszereket, és eltűnt egy lyukban.
Uttanka azonnal utánament, és lejutott a kígyók földalatti birodalmába. Ez a birodalom tele volt soktornyú, pompás palotákkal, kapukkal és kertekkel. Uttanka mindenféle csodálatos dolgot látott. Az egyik kertben két asszony dolgozott egy szövőszéken, és végtelenül finom, fehér és fekete szálakból fátylat szőttek. Látott egy tizenkét küllős kereket, amelyet hat fiú forgatott. Egy lovasembert is látott, akit földöntúli ragyogás vett körül. Uttanka nem tudta, hogy ezek a dolgok mit jelentenek, de elmondta a védelmező mantrákat. Ekkor a lovas megszólalt:
– Nagyon elégedetté tettél a mantráiddal. Mit tehetek érted?
– Hadd legyek egy kis időre a kígyók ura, – kérte Uttanka.
– Fújj rá a lovamra, – mondta a lovas.
Uttanka ráfújt a lóra, és azonnal hatalmas tűz, ezer meg ezer láng és fojtogató füst tört elő az állat testének minden nyílásából. A kígyók birodalma egy pillanat alatt lángba borult, Taksaka pedig rémülten leborult Uttanka előtt, és könyörgött, – Kérlek, uram, itt vannak a fülbevalóid. Ne égesd el az országomat.
– Úgy legyen, – mondta Uttanka, és a tűz azonnal kialudt.
Most már visszaszerezte a fülbevalókat. Igen ám, de közben eljött a negyedik nap, az a nap, amikor tanítójának felesége viselni akarta az ékszereket. Hogyan érek vissza időben Taksasílába?
A lovas megértette a gondolatát, és egyszerre megszólalt, – Ülj fel erre a lóra. Egy pillanat alatt elvisz a tanítód házába.
Így is történt. Az asszony nagyon örült a fülbevalóknak, Véda azonban megkérdezte: – Fiam, miért késlekedtél olyan sokáig?
Uttanka mindent elmondott, és egyben meg is kérdezte, mit jelentenek azok a csodálatos dolgok, amelyeket útja során látott.
Tanítója megmagyarázta: – A két asszony, akik a szövőszéken dolgoztak, Dhátá és Vidhátá. A fehér és a fekete szálak a nappalt és az éjszakát jelentik. A tizenkét küllős kerék az év, a hat fiú a hat évszak. A lovas Pardzsanja volt, az eső félistene, a ló pedig Agni, az áldozati tűz. A bika, akit az úton láttál, Airávata volt, az elefántok királya, a bikán ülő férfi Indra, a félistenek királya, az étel pedig, amit megettél, tiszta amrita volt, a halhatatlanság nektárja. Bizony, csak azért nem pusztultál el a kígyók országában, mert ezt a nektárt megetted. Indra az én jó barátom, ezért volt olyan kegyes hozzád, ezért térhettél vissza biztonságban a fülbevalókkal. Kedves Uttanka, most már elengedlek téged. Az egész életedben nagyon szerencsés leszel.
Uttanka megköszönte az áldást, de a szívében még nem bocsátott meg a kígyókirálynak. Azonnal elment Hasztinápurába, és rávette Dzsanamedzsaja királyt, hogy álljon bosszút – de ne csak Taksakán, a kígyókirályon, hanem az egész nemzetségén.