Tanulás nélkül szerzett tudás
(Javakrt története)
(Mbh., Vana Parva, Tírthajátrá, 135-137 fejezetek)
Egy Bharadvádzsa nevű bölcsnek volt egy semmirekellő fia, Javakrt, aki nagyon szeretett volna mindent tudni. Különösen a Védák bölcsességét szerette volna megismerni, tanulni azonban nem volt kedve. Eltöltötte a sárga irigység, amikor látta, hogy mennyit tudnak mások, például az apja legjobb barátja, Raivja.
– Bizony, – mondta Javakrt, – én is azon az úton fogok járni, amelyen ő. Elmegyek az erdőségbe, és gyakorlom a jógát.
– Ne menj, – mondta neki az apja, – a jóga nem arra való.
Javakrt azonban nem hallgatott a szép szóra, és olyan szigorú aszkézist végzett, hogy a félistenek királya, Indra személyesen megjelent előtte, és megkérdezte, mi ezzel a célja.
– Meg akarom ismerni a Védákat, – felelte a fiú, – annyit akarok tudni, amit egyetlen brahmana sem tud ezen a világon.
– Ennek nem ez a módja, – mondta Indra. – Feleslegesen kínozod magad. Menj, és tanuld meg a Védákat egy tanítótól.
Javakrt persze elengedte a füle mellett a jó tanácsot, és folytatta a gyakorlatait. Indra többször is megpróbált a lelkére beszélni, végül azonban csak legyintett. – Jól van, te bolond, megkapod, amit keresel. Meg fognak nyilvánulni benned a Védák, és kiválóbb leszel az összes többi brahmanánál.
Javakrt boldogan sietett az apjához, és eldicsekedett Indra adományaival. Bharadvádzsa gondterhelten megjegyezte, – Most aztán még büszkébb leszel, mint eddig. Olyan leszel, mint Valadhi, aki kölcsönvette egy hegy hosszú életét, hogy a saját fia sokáig éljen. Ez az ostoba fiú azonban megsértett egy nagy bölcset, aki azt a hegyet szétrúgatta a bivalyokkal; mire a lélek azonnal eltávozott a fiú testéből.
– Én nem sértek meg senkit, – mondta Javakrt.
– Legalább annyit ígérj meg, hogy messzire elkerülöd az én barátom, Raivja házát, – kérte Bharadvádzsa. – Ha Raivja dühbe gurul, azonnal vége az életednek.
– Ugyan, – mondta Javakrt, – éppen annyira tisztelem Raivját, mint téged. De ha ezt parancsolod, el fogom kerülni a házát.
Mondani sem kell, hogy amint ez a semmirekellő fiú megtudta, hogy Raivja nincs otthon, megjelent a háza előtt, és udvarolni kezdett a nagy bölcs menyének, aki olyan szép volt, mint egy égi tündér. És ha csak udvarolt volna neki! A vágy annyira elvette az eszét, hogy szégyentelenül felszólította, hagyja ott a férjét, és éljen azontúl vele.
– Jól van, – mondta a szép fiatalasszony, – veled fogok élni. Gyere csak velem.
Javakrt elvakultan követte a szépséget, aki azonban betuszkolta egy sötét szobába, és rázárta az ajtót. – Majd meglátjuk, hogy akkor is ilyen vakmerő leszel-e, amikor hazajön az apósom, – gondolta ez a hölgy.
Raivja végtelenül dühös lett, amikor meghallotta, hogy mi történt. Nagy mérgében azonnal kiszakított a fejéből két hajcsomót, és feláldozta azokat a tűznek. Az egyik hajcsomóból szépséges hölgy lett, külsőre pontosan olyan, mint a menye, azonban gonosz, démonikus szívű. Félelmetes szörny lett a másik hajcsomóból, akinek Raivja azonnal megparancsolta: – Menj, és öld meg Javakrtot.
– Hogyan ölhetném meg, ameddig nála van a szent vízzel teli edény? – kérdezte a szörny aggodalmasan.
– Ez a szépséges boszorkány majd elcsalja tőle, – felelte Raivja.
Javakrt olyan ostoba volt, hogy még is örült, amikor a hölgy végre kinyitotta az ajtót. Még a vizesedényét is boldogan odaadta neki, nem is gondolt arra, hogy ettől tisztátalanná vált. Csak akkor rémült meg, amikor fölemelt lándzsával közeledett a szörnyeteg. Egyenesen a víztartály felé futott, de nagy szerencsétlenségére abban nem volt egyetlen csepp víz sem. Megindult a folyó felé, de ott sem talált mást, csak a kiszáradt medret. Kétségbeesésében hazaszaladt, abban a reményben, hogy az apja házában biztosan talál egy kis tiszta vizet, ha másutt nem, hát abban a szobában, ahol állandóan ég az áldozati tűz. Itt azonban egy szolga állta az útját, aki meglehetősen mogorván rászólt: – Hé te, oda nem léphet be senki, csak aki kívül és belül teljesen tiszta. Javakrt dulakodni kezdett a szolgával, de közben utolérte a félelmetes szörnyeteg, és egy pillanat alatt felnyársalta a lándzsájával.
Egy idő után hazaérkezett Bharadvádzsa is, aki nem értette, miért nem jön eléje az áldozati tűz, miért nem üdvözlik a szolgák, ahogy szokták. Aztán meglátta a fia halott testét, és már nem is kérdezett semmit.
– Ó jaj, – mondta Bharadvádzsa, – tudom, hogy ezt senki más nem tehette, mint Raivja. Megtiltottam neked, hogy a házába menj, és te meg is ígérted. Elhitted, hogy tanulás nélkül is mindent tudsz, és hogy neked mindent szabad. Boldogok azok, akiknek nincsenek gyermekeik! Boldogan élnek, és sohasem tudják meg, milyen fájdalommal jár, amikor elvesztik őket. A végzet útján azonban nem fordulhat meg senki. Nem élem túl az egyetlen fiam halálát, de Raivja sem örülhet sokáig a győzelmének, mert a saját fia végez vele.
Ekkor Bharadvádzsa nagy máglyát emelt, elhamvasztotta fiának a testét, majd ő maga is martaléka lett a tűznek.