Szanda és Upaszanda története
(Mbh. Adi Parva, Rádzsjalava 211-214. fejezet)
Szanda és Upaszanda testvérek voltak, egy gonosz démonkirály fiai. A két herceg mindig egy akaraton volt, mindig ugyanaz volt a céljuk, egyszval kiválóan megértették egymást. Még egy falatot sem ettek, ha nem voltak együtt, és mindenhova együtt jártak.
Egyszer elhatározták, hogy megszerzik maguknak az uralmat az egész világ felett. Visszavonultak a Vindhja hegységbe, hogy jógagyakorlatokat végezzenek. Hajuk csomókban tapadt össze, fakéreg volt a ruhájuk, testüket tetőtől talpig por lepte, és csak levegőből éltek. Néha hosszú-hosszú évekig egy lábon álltak, máskor darabokat szaggattak ki a saját testükből és elégették az áldozati tűzben; máskor a magasba emelték a karjaikat és különféle fogadalmakat tettek. Egy idő után a Vindhja hegység teljesen felforrósodott aszkézisük hevétől, és forró gőzt lövelt ki.
Mikor a forró gőz már a mennyek birodalmát fenyegette, a félistenek nagyon megrémültek. Mindent megtettek, hogy a két herceget eltérítsék feltett szándékuktól. Hol szép lányokkal és kincsekkel kísértették meg őket, hol pedig el akarták hitetni a hercegekkel, hogy a családjuk szörnyű veszélyben van. De hiába fáradoztak, mert Szanda és Upaszanda nem szegték meg a fogadalmaikat.
Mit volt mit tenni, aszkézisükkel olyan sok érdemet szereztek, hogy maga Brahmá is megjelent előttük, és megkérdezte, mi a kívánságuk.
„Igazán semmiség,” felelték a fivérek, „csak néhány apróságról van szó. Szeretnénk, ha megismernénk valamennyi fegyver és varázslat tudományát, nagyon erősek lennénk, olyan alakot ölthetnénk, amilyen nekünk tetszik, és ne ölhessen meg bennünket senki.”
„Szóval halhatatlanok akartok lenni”, jegyezte meg Brahmá.
„Igen-igen, így is meg lehet fogalmazni,” bólintottak a fivérek.
Brahmá szólt: „Minden úgy lesz, ahogy kívánjátok, kivéve a halhatatlanságot. De ti magatok választhatjátok meg, hogyan akartok meghalni.”
Szanda és Upaszanda tanácskoztak egy kicsit, aztán ezt kérték: „Legyen úgy, hogy senkitől se legyen félnivalónk a három világban, sem mozgó, sem mozdulatlan lénytől, kivéve egymástól.”
„Úgy legyen,” mondta Brahmá, és visszament a maga birodalmába.
A két gonosz démonherceg így is nagyon elégedett volt Brahmá kegyével. A jóga-gyakorlatok már nem érdekelték őket, és még az áldozati tüzet is eloltották. Hajukat kifésülték és drágakövekkel ékesítették, fakéreg-ruháikat királyi pompára cserélték. Illatszerekben fürödtek, és palotájukban az egyik nagy lakoma a másikat érte. Amikor már ezt is megunták, hadirendbe állították a katonáikat, és az egyik országot a másik után hódították meg. Legyőzték a természetszellemeket, a kígyókat, a tenger mélyének lakóit, és bevették még a félistenek királya, Indra városát is. Különös kegyetlenséggel üldözték a bráhmanákat, akik áldozatokat végeztek, a bölcseket, akik visszavonultak az erdőkbe, és az önmegvalósításra törekedtek. Néha elefántok formájában támadtak rájuk, máskor oroszlánok vagy tigrisek alakjában szaggatták szét az embereket, akár nemesek voltak, akár pedig közönséges mleccshák. Nagy biztonságban éltek a Kuruksetrán, és nem akadt senki a három világban, aki ujjat mert volna húzni velük.
Nagy kétségbeesésükben a félistenek és a bölcsek felkeresték Brahmát, aki megnyugtatta őket: „Szanda és Upaszanda két kézzel pazarolják aszkézisük érdemeit, hamarosan lehull a korona a fejükről, és kiesik kezükből az uralkodói jogar.” Ezután odaszólította a mennyei birodalom legnagyobb művészét, Visvakarmát, és parancsot adott neki: „Kérlek, teremts egy leányt, aki mindenki szívét rabul ejti, aki vonzóbb még az égi tündéreknél is.”
Ez éppen megfelelő feladat volt Visvakarmának. Rögtön munkához látott, és először is mindent összeszedett, ami szépet és jót talált a három világban. Millió és millió drágakőből formálta meg a leányzó testét, és az arcát is tűzragyogású ékszerekből alkotta meg. Tilottamának nevezték el, és páratlan szépségének senki sem tudott ellentállni.
„Mi lesz a feladatom?” kérdezte Tilottamá.
„Menj el a két démonherceghez, Szandához és Upaszandához,” felelt Brahmá. „Intézd úgy, hogy összevesszenek miattad. Ahogy elnézem, már az is elég lesz, ha csak egyetlen egyszer rájuk mosolyogsz.”
Tilottamá megígérte, majd nagy tisztelettel körüljárta Brahmát és a félisteneket.
Egyikük sem tudta levenni róla a szemét, egyikük sem tudta megőrizni a nyugalmát. Siva meg sem mozdult, mintha a dolog egyáltalán nem érdekelné, de amikor Tilottamá a jobboldalához ért, Siva testéből előbukkant egy másik fej, hogy a szépséget egy pillanatra se veszítse szem elől. Amikor Tilottamá Siva mögé került, újra előbukkant egy fej, de most a nagy istenség hátából. Négy arca lett Sivának, hogy minden irányban jól lásson. Ugyanakkor ezer szem nyílt Indra testén.
Amikor Tilottamá elindult, Brahmá és a félistenek úgy vették, hogy Szanda és Upaszanda már el is vesztették a hatalmukat.
A démonhercegek éppen egy folyó partján szórakoztak a barátaikkal, akik semmivel sem voltak jobbak, mint ők maguk. Zenét hallgattak, gyönyörködtek a táncosnőkben. Mindenféle ételt megettek, válogatás nélkül, és addig ittak, amíg a testük elnehezült, szemük pedig vérben forgott.
Éppen ekkor sétált arra Tilottamá egyetlen szál piros selyemruhában, amely sokkal többet megmutatott a szépségéből, mint amennyit eltakart. „Egészen véletlenül” sétált arrafelé a folyóparton, és nyugodtan szedegette a karnikára virágokat. A démonhercegek, Szanda és Upaszanda egészen elvesztették az eszüket a vágyakozástól, azonnal felugrottak a helyükről, és kézen fogták Tilottamát.
„Én fogtam meg előbb a kezét,” kiáltotta Szanda. „Most már az enyém, te pedig takarodj innen.”
„Ez a lány az én feleségem, neked pedig a sógornőd,” vágott vissza Upaszanda. „Jobb lesz, ha azonnal leborulsz előtte, és felajánlod neki a tiszteletedet.”
Az ital és Tilottamá szépsége annyira megőrjítette őket, hogy egyetlen pillanat alatt vége volt a kettejük közötti egyetértésnek és nagy barátságnak. Felkapták félelmetes buzogányaikat, és gondolkodás nélkül támadtak egymásra. Mivel egyforma erősek voltak, egyszerre vesztették el az életüket, és gonosz, fekete vérük nagy tócsává gyűlt körülöttük.
Indra visszakerült a mennyei birodalom trónjára, és a három világ visszanyerte a békéjét.