Szanat-Szudzsáta tanításaiból
(Mbh, Udjoga Parva, 42-46)
Az embernek természetes hajlandósága van olyan dolgok felé, amelyek valótlanok, és ez a hajlam nagyon súlyos tévedésekbe vezeti az érzékeket. Ha a lélek csak a valótlan felé irányul, ha csak azokra a dolgokra emlékszik, amelyekkel itt foglalkozott, akkor csak azokat az élvezeteket fogja imádni, amelyek ebben a világban veszik körül.
Az anyagi vágy az összes teremtmény számára tudatlanság, sötétség és pokol, mert amikor a vágyat követik, elvesztik az irányítást az érzékeik felett. A vágyaikat követő emberek olyanok, mint akik elvesztették az eszüket, és minden gödörbe beleesnek.
A Védákban előírt áldozati ceremóniák végzése a kevéssé művelt embereket is elvezeti a menny áldott birodalmába, és a Védák azt mondják, hogy ez az élet igazi célja. Aki minden vágyról lemondott, azonnal felszabadul, de aki ezt az anyagi testet összetéveszti a lélekkel, az csak lépésről lépésre haladhat előre az úton, és az utat magával az úttal kell megölnie (vagyis amikor egy bizonyos pontot elért, az addig megtett utat el kell törölnie, nehogy fennálljon a lehetősége annak, hogy visszamenjen ugyanazon az úton, és ismét visszaessen).
A teremtmények azáltal jönnek létre, hogy a kezdet nélküli Legfelsőbb Lélek egyesül az idő, hely stb. bizonyos körülményeivel. Az, hogy ez így van, semmiképpen nem csökkenti az Úr főhatóságát. Az emberek is azáltal keletkeznek, hogy Ő egyesül az idő, hely stb. bizonyos körülményeivel. A Legfelsőbb Lény ezzel az állandó átalakulással teremti az univerzumot, a Védák kijelentik, hogy a Legfelsőbb Lény rendelkezik az átalakító erővel, és Ő a világban előforduló átalakulások oka.
A cselekvés és a teljes tétlenség gyümölcsei egyaránt felhasználhatók a felszabadulás elérésében. A bölcs azonban a tudás útján éri el a felszabadulást. A felszabadulást az is elérheti, aki túl nagy fontosságot tulajdonít a testnek, ő is megszerezheti a cselekedetei gyümölcseit, de miután elérte a felszabadulást, vissza fog esni.
Vannak olyan Védaismerők, akik minden áldozati ceremóniát elvégeznek, amelyet a Védák kötelezően előírnak; de az ilyeneket nem kell nagyon nagyra tartani, mert túl nagy fontosságot tulajdonítanak a külső formáknak.
A jógínak bráhmana családokat kell felkeresnie, ahol olyan bőven van a bráhmanák számára alkalmas étel és ital, mint a réten a fű, vagy a folyó partján a nád. A jógí ne kínozza magát szükségtelenül éhezéssel és szomjazással.
Azt a személyt kell bráhmanának tekinteni, akinek vallásos gyakorlatait még a saját családjának tagjai se nagyon ismerik (aki nem látványosan vallásos).
A világi megbecsülés és az aszkézis sohasem lakozhatnak együtt. Tudd, hogy ez a világ azoknak való, akik megbecsülést akarnak, az aszkéták azonban felülemelkednek ezen a világon.
Sem a Rg, sem a Száma, sem a Jadzsur-Véda nem mentik meg azt az embert a bűneitől, aki nem uralkodik az érzékein. A Véda himnuszai nem mentik meg a csalót, aki csalásból él. A himnuszok ugyanúgy elhagyják a csalót a halál pillanatában, ahogyan a megtollasodott madárfiókák a fészküket.
Csak a hibáktól (anyagi vágy, nem tökéletes koncentráció stb) be nem szennyezett szolgálat sikeres, a szolgálat többi formái sikertelenek. 12 hibát követnek el az emberek: harag, anyagi vágy, mohóság, helyes és helytelen nem ismerése, elégedetlenség, durvaság, féltékenység, hiúság, felesleges bánkódás, élvezetek kedvelése, irigység valamint az a tendencia, hogy másokra rosszat mondjanak. Ezt a 12 hibát kell elkerülniük az embereknek. Ezek mindegyike önmagában is romlásba döntheti az emberiséget; állandóan alkalomra lesnek, mint a vadász az őzre.
Erényesség, igazmondás, önfegyelem, aszkézis, mások boldogsága feletti öröm, szerénység, megbocsátás, jóindulat, az áldozati ceremóniák elvégzése, adományozás, türelem, műveltség és fogadalmak – ez a 12 ékesíti a bráhmanát. Aki ebben a 12-ben kiváló, az képes arra, hogy az egész földön uralkodjon; ha csak egyet is elért ezek közül, úgy kell venni, hogy elérte a célját.
Önfegyelem, lemondás és igaz tudás – ezek vezetnek el a felszabaduláshoz.
Vannak, akik az elme koncentrációjával végzik az áldozatokat, vannak, akik szavakkal (himnuszok recitálásával), és vannak, akik cselekvéssel (tényleges végrehajtással), de az, aki őszinte, mindenféle módszerrel eléri a célját.
A tudás gyümölcsei azonnal beérnek, az aszkézisé csak a távoli jövőben.
Aki csak a Védákat ismeri, az nem ismeri a Legfelsőbb Urat; de megismeri a Legfelsőbb Urat az, aki az igazságra épít.
Az elme képességei közül egy sincs, amely segíthetne abban, hogy valóban megismerjük az önvalót. Nincs olyan ember, aki egyedül az elme képességei útján megismerheti a Legfelsőbb Urat, az önvalót, valamint azt, ami nem az.
Azt tartom igazi bráhmanának, aki úgy magyarázza el a tudást, hogy minden kétséget eloszlat, mivel már neki magának sincsenek az elméjében kétségei.
Nem az a bölcs, aki csak hallgatási fogadalmat tett, vagy aki az erdőben él, hanem az, aki ismeri a lélek igazi természetét.
A testet az apa és az anya hozzák létre, de a lelki tanítómester az, aki megszabadítja minden betegségtől és haláltól.
A tanítvány minden nap ajánlja fel a tiszteletét a lelki tanítómesterének, tanuljon tőle tiszta elmével és koncentrált figyelemmel. Ne bosszankodjon, ha valami alantas szolgálatra kérik, és ne legyen haragos. Ez az aszkézis első lépése.
Gondolatban, szóban és tettben azt kell tennie, ami a lelki tanítómesternek kedves, akár az élete és a vagyona árán. Ezt nevezik a második lépésnek.
Becsülje nagyra, amit a lelki tanítómestere érte megtesz, ismerje meg a céljait, és töltse el örömmel, hogy tanulhat tőle. Ez az aszkézis harmadik lépése.
Soha ne távozzon el a lelki tanítómester hajlékából engedély nélkül, soha ne gondolja, hogy ő maga, függetlenül cselekszik. Ez a negyedik lépés.
Az első lépést a maga idejében teszi meg (amikor a megfelelő idő eltelt), a másodikat a lelki tanítómesterrel való kapcsolat révén, a harmadikat saját értelme erejéből, és a negyediket azzal, hogy együtt van a többi tanítvánnyal.
Aki a lemondás által megtisztul, olyan lesz, mint a gyermek (szenvedélyektől stb. mentes), és végül legyőzi a halált.
A Legfelsőbb Úr mindennek az alapja, nektár, maga az univerzum, hatalmas és boldogsággal teljes. Minden lény Belőle keletkezik és Hozzá tér vissza. Benne nincs kettősség (nincsenek ellentétpárok), az univerzum formájában nyilvánul meg. A költők úgy beszélnek Róla, mint aki sohasem változik, csak a szavak, amelyekkel megpróbálják leírni.
Szerencsétlenek azok, akik nagyon ragaszkodnak az anyagi élvezethez, dicsekednek az adományaikkal, gonoszul beszélnek, fösvények, szellemileg gyengék, magukat dicsérik vagy gyűlölik a feleségüket.
Nem illik az egy bráhmanához, hogy másokra rosszat mondjon, akár igaza van, akár nem. Máris a pokolban él az, aki így cselekszik.
A legmagasabb tudást csak azoknak szabad tanítani, akik a Legfelsőbb Urat akarják elérni. Az összes többi filozófiai rendszer csak a szavak halmaza.
A Brahman keresője fegyelmezze meg az érzékeit, ne örüljön a dicséretnek, és ne szomorkodjon a szidás miatt.
A Felsőlélek csak akkora, mint a hüvelykujj, és mindig együtt mozog az emberi testtel. Csak a bolondok nem észlelik minden egyes dologban megnyilvánultan Őt, aki az Úr, aki egyedül imádatra méltó, aki mindent meg tud tenni, és aki a Legelső Lény. Az aszkéták mindig észlelik az örökkévaló Urat. Ő egyaránt jelen van azokban, akik elnyerték az igazi tudást, és akik nem nyerték el. Jelen van azokban is, akik még nem érték el a felszabadulást, de a felszabadultak megízlelhetik a vastag sugárban áradó mézet.
Ha ezer meg ezer kiterjesztett szárnnyal repülnél is el, akkor vissza kellene térned a központi szellemhez (a Felsőlélekhez), aki benned él.
Egyesek szokásai egészen mások, mint a tanításaik, és azokat el is rejtik mások elől, ahogyan a kígyók bújnak el a lyukaikban.
A felszabadult lélek így gondolkodik magában: Engem már nem érhetnek el a földi bajok és szenvedések; honnan jöhetne hozzám halál, vagy újabb élet? Még a felszabadulásra sem vágyom, mert az igazság és a hazugság, a jó és rossz, minden a Legfelsőbb Lényben lakozik.
Egy kút éppen arra jó, mint egy egész víztartály; aki a lelket ismeri, az olyan, mintha megismerte volna az összes Védát.
A Legfelsőbb Lélek finomabb a legfinomabbnál, nemes gondolkodású, és jelen van minden teremtményben. Úgy ismerik, mint az univerzum atyját, aki benne lakozik minden egyes teremtmény szívében.