Svetaketu a házastársi hűségről
(Mbh. Sambhava Parva, 122. fejezet)
Egy alkalommal a Kuru-nemzetség királya, Pándu gondatlanságból megsebzett nyilával egy szarvast. Nem tudhatta, hogy ez a szarvas valójában egy bráhmana bölcs, aki nagyon hatalmas varázserőkkel rendelkezett. Ez a Kindama nevű bölcs azonnal megátkozta Pándut: – Abban a pillanatban, hogy szerelmes vággyal magadhoz öleled a feleségedet, el kell indulnod a halottak országába. A feleséged pedig hamarosan utánad fog menni.
Pándu százszor megbánta már ezt a vadászatot, de ez nem segített rajta; ő maga is tudta, hogy a tiszta szívű és emelkedett lelkű bráhmanák átka mindig beteljesül. De azért azt is nagyon szerette volna, ha fiai születnek, akik elvégzik érte a sraddhá nevű áldozatot, és követik a trónon.
Odahívta Kuntít, a feleségét, és nagyon komolyan beszélni kezdett:
– A szent könyvek szerint hatféle fiú van, aki rokon és örökös; másik hatféle, aki csak rokon. Ezek: a férj és a feleség fia, a feleség fia egy bráhmanától vagy egy előkelő harcostól, a feleség fia, akit valaki pénzért nemzett, a feleségnek a férje halála után született fia, a házasság előtt született fiú, olyan asszony fia, aki négy férfivel hált, ajándékba adott fiú, megvásárolt fiú, az, aki hálából úgy szolgál, mintha valakinek az igazi fia lenne, a sajátmagát elajándékozó fiú, a terhes menyasszonytól született fiú és az alacsonyabb kasztbeli feleség fia. Ha az első lehetetlen, a másodikkal kell próbálkozni, és így tovább. Ha nincs más megoldás, a férfiak még a fiatalabb testvéreik fiait is örökbe fogadhatják.
– És neked mi a terved? – kérdezte Kuntí, egy kissé bizalmatlanul.
– Legyen a gyermeked apja egy olyan férfi, aki velem egyenlő, vagy akár magasabb rangú, – válaszolta Pándu.
Kuntí nagyon meghökkent. – Kedves férjem, ne kívánd ezt tőlem. Törvényes feleséged vagyok, nem térhetek le az erény útjáról. Senki sem ölelhet meg kívüled, még álmomban sem.
Pándu elmondta neki a Puru-nemzetségbeli Vjúsitasva történetét. Ez az erényes és kötelességtudó király meghódította a földet egészen a tenger széléig, nagyon sok áldozatot végzett, jó barátságban volt Indrával, a félistenek királyával, gazdagon megajándékozta a bráhmanákat, mégis meghalt, mielőtt gyermekei születtek volna. Már meg is gyújtották a halotti máglyát, amikor egy láthatatlan lény megszólította Bhadrát, a bánkódó feleséget: – Ne búsulj, amiért eddig nem született fiad. Feküdj ágyadra a hold nyolcadik vagy tizennegyedik napján, és ott várj engem. – Senki sem látta, senki sem tudta, mi történt, de az özvegynek nem kevesebb, mint hét fia született; mind a maguk idejében.
Kuntí azonban még mindig hallani sem akart arról, hogy hűtlen legyen, ezért Pándu elmesélt neki még egy történetet:
„Hajdanában az asszonyokat nem őrizte senki. Oda mentek, ahova kedvük tartotta, és azzal szórakoztak, akivel nekik tetszett. Már lánykorukban is élték a világukat, és nem voltak hűségesek a férjeikhez. Senki nem tartotta bűnnek, egyszerűen ez volt a szokás. Még ma is ehhez tartják magukat a mi távoli rokonaink, az északi Kuruk. A férfiak csak egy ideje kívánják meg, hogy a feleségeik hűségesek legyenek hozzájuk. Elmondom neked, ki alapozta meg ezt a gyakorlatot, és miért.
Nem is olyan régen élt egy nagy Rsi, Uddálaka, akinek volt egy Svetaketu nevű fia. Egy alkalommal mindketten jelen voltak, amikor belépett az udvarba egy idegen bráhmana, megfogta Svetaketu anyjának a kezét, és durván rámordult: – Gyerünk! -
Az asszony nem mert ellenkezni, Svetaketunak azonban sehogy sem tetszett, hogy az anyját erőszakkal elrángatják, és nagyon dühös lett.
– Mi értelme a haragnak? – kérdezte Uddálaka. – Te is jól tudod, hogy ez a szokás. Az asszonyok az egész földön szabadon élnek. A férfiak pedig éppen úgy bánnak velük, mint a bikák a tehenekkel.
– Nekem pedig egyáltalán nem tetszik ez a szokás, – mondta Svetaketu. – Az állatok között megmaradhat, de ami az embereket illeti, ezentúl egészen más rendelkezéseket hozok. Mától fogva bűnös az a feleség, aki a férjéhez hűtlen. Éppen olyan nagy és súlyos bűnt követ el, mintha egy magzatot megölne. Ugyanezt a bűnt követik el azok a férfiak, akik más asszonyokhoz közelednek, és elhanyagolják a saját jóérzésű és szerető hitvesüket, aki egész életében betartja a tisztaság fogadalmát.
Uddálaka azonban csak a fejét ingatta, és azt mondta:
– Nem hiszem, hogy ennek a rendelkezésnek foganatja lenne. Ebben a tekintetben a férfiak semmivel sem jobbak a bikáknál, és ez a dolog körülbelül megfelel az asszonyoknak is.
Svetaketu azt felelte:
– Ha igaz az, hogy egész életemben aszkétikus gyakorlatokat végeztem, ha igaz az, hogy minden rászorulónak adományoztam és soha sem hazudtam életemben, akkor ezeket a rendelkezéseket sem hoztam meg hiába. Sőt még hozzáteszem, hogy az az asszony is bűnös, akinek a férje megparancsolja, hogy másvalakitől szüljön utódokat, ő pedig megtagadja. Ami pedig a halakat, madarakat és egyéb állatokat illeti, továbbra is azt tehetik, amit jónak látnak.”
Ezt a történetet mondta el Pándu, és még hozzátette: – Így alapozta meg a mai erkölcsös szokásokat Svetaketu, Uddálaka fia. Így történt, hogy a kiváló mennyei bölcs, Vaszistha lett az apja Szudásza király és Madajantí gyermekének. Így születtem én magam is a testvéremmel együtt, miután az apánk, Vicsitravírja elment a holtak országába. Sok kiváló fiú született a mi nemzetségünkben Svetaketu rendelkezése folytán.
Idővel meg is születtek Pándu fiai, de mi már tudjuk, hogy a valóságban megannyi félisten volt az apjuk: Dharmarádzsa, az igazság ura, Váju, a szél félistene, Indra, az összes mennylakó királya, és a felső bolygórendszerek szépséges orvosai, az Asvin-ikrek. Ők a Pándavák, a kuruksetrai csata győztesei.