Somoka feláldozza a fiát
(Mbh., Vana Parva, Tírthajátrá 127-128. fejezet)
Élt egyszer egy király, Somoka. Száz felesége volt, de csak nagysokára született egy fia, akit Dzsántának neveztek. Nem csoda, hogy mindenki Dzsántát kényeztette: a király összes felesége elhalmozta ajándékokkal. Még a fújó széltől is óvták. Egyszer azonban mégis megcsípte egy hangya, és a gyermek hangosan sírni kezdett.
Az asszonyok sehogyan sem tudták lecsillapítani, és előbb-utóbb maguk is sírva fakadtak.
A király éppen a minisztereivel és a papjával tanácskozott, amikor meghallotta a keserves sírás-rívást. Megkérdezte: – Mi ez a lárma, mi történt? – Valaki rögtön felvilágosította: – A kis herceget hangya csípte meg. A kis herceg fájdalmában, az asszonyok pedig ostobaságukban sírnak.
Somoka azonnal elindult a belső termek felé, a miniszterek és a pap zavartan követték. Somoka valahogy megvigasztalta a gyermeket, aztán folytatni akarta a tanácskozást, de hiába. Minden gondolata Dzsánta körül járt.
– Az a baj, hogy csak egyetlen gyermekem van, – mondta a király. – Bár inkább egy sem lenne! Az élőlényekre annyi betegség leselkedik, hogy azt el sem lehet mondani.
– Még nagyon sok gyermeked lehet, – mondták a miniszterek, bár ezt maguk sem hitték, hiszen a király már nagyon öreg volt.
Somoka csak legyintett. – Azért vettem el száz leányt, hogy sok fiam legyen. Mindegyiket gondosan megvizsgáltam, hogy illik-e hozzám. Mégis csak egyetlen fiam van, az is csak nemrég született. Kedves brahmanám, én már megöregedtem, a feleségeim is. Ismersz valami olyan vallásos szertartást, amellyel el lehetne érni, hogy száz fiam szülessen?
A pap sokáig gondolkodott, aztán kelletlenül megjegyezte, – Van egy ilyen szertartás, de inkább el sem mondom. Nagyon nehéz ezt elvégezni.
– Akár jó tett, akár gonosz tett, – vágott közbe Somoka, – vedd úgy, hogy már meg is tettem. Kérlek, magyarázd el, hogy mit kell tennem.
– Kedves királyom, nem szívesen mondom el. Csak akkor születik száz fiad, ha feláldozod ezt az egyet, Dzsántát. Amikor a tűz elégeti Dzsánta zsírját, és a feleségeid megszagolják ezt a füstöt, azonnal megfogannak. Dzsánta is megszületik újra, a mostani anyjának méhéből, és hogy ráismerj, arany jelet fog viselni a hátán.
Somoka nem sokat gondolkozott a javaslaton. – Tégy, amit akarsz, – mondta a papjának. Nekem az a fontos, hogy száz fiam szülessen.
A pap megtette az előkészületeket a szokatlan áldozathoz. A király feleségei azonban nem akarták átengedni Dzsántát. A brahmanák és az asszonyok ide-oda rángatták a gyermeket, a király pedig közönyösen nézte, hogy mi történik. Végül a brahmanák bizonyultak erősebbeknek, és kegyetlenül lemészárolták Dzsántát, mint az áldozatra szánt kecskét. Testét felajánlották a tűznek, és amikor a zsírja égni kezdett, az asszonyok megszagolták, és azonnal ájultan a földre zuhantak. Abban a pillanatban valamennyien megfogantak.
A kellő időben meg is született a száz fiú. Dzsánta is visszatért, mint a száz között a legidősebb, és valóban arany jel volt a hátán.
Hát persze, hogy most már egy asszony sem bánkódott, hanem mindannyian nagy örültek a gyermekeiknek. Dzsántát azonban még a saját fiaiknál is jobban szerették, hiszen sokkal kiválóbb volt mindenki másnál.
Telt-múlt az idő, meghalt az áldozatot végző pap, nemsokára Somoka is követte őt. Már éppen a mennyei birodalom felé haladt, amikor észrevette, hogy kedves papja és tanítója a pokolban szenved: tüzes lángok csapkodnak a teste körül. Rögtön megkérdezte: – Kedves brahmanám, miért sütögetnek téged ebben a szörnyű tűzben?
– Ez az eredménye annak, hogy annak idején a te kedvedért elvégeztem azt az áldozatot, – felelte a brahmana.
Somokában felébredt a bűntudat. Azonnal megkereste a halottak királyát, Dharmarádzsát, és így szólt hozzá: – Micsoda igazság ez? Engedjétek el ezt a papot. Amit tett, azt énmiattam tette. Engem égessetek meg a tűzben.
– Nem alkuszom veled, – mondta Dharmarádzsa elutasítóan. – Nagyon csodálkozom, hogy még soha nem hallottál a karma tanításáról. Senki sem szenvedhet, senki sem üdvözülhet azért, amit másvalaki tett. A te cselekedeteidnek egészen más gyümölcsei vannak. Eredj és nézd meg.
– Nem megyek a mennyei birodalomba enélkül a brahmana nélkül, – jelentette ki Somoka. – Ugyanazt a bűnt követtem el, amit ő; nem lehetséges, hogy én más gyümölcsöket kapjak.
– Jól van, – mondta Dharmarádzsa, – ha annyira akarod, itt maradhatsz, osztozz vele a szenvedésben, ameddig az ideje le nem jár.
Így történt, hogy a király és áldozópapja együtt égtek a pokol tüzében, és Dharmarádzsa csak akkor engedte el őket, amikor valamennyi bűnük elégett.
Somoka azonban az érdemeit is megosztotta kedves papjával és tanítójával, így aztán mindketten a mennybe jutottak. Azóta is ott élnek, ha nem is örökké, de legalábbis ennek a világkorszaknak a végéig.