Sok anyának egy fia
(Mbh., Vana Parva, Márkandeja Szamaszja 222-230. fejezetek)
Szkanda hadisten nem egészen a megszokott módon született, anyja nem törődött vele, apja nem tudott róla; a gyermek egy arany kútból jött elő. Csodálatos lény volt: hatarcú, tizenkét fülű, tizenkét szemű, tizenkét lábú; néhány nap alatt nemcsak felnőtt, de olyan hangos oroszlánüvöltéseket hallatott, hogy a három világ összes mozgó és mozdulatlan élőlénye megdermedt félelmében. A Napként ragyogó ifjú egyszerre minden irányban látott, mindenféle fegyverhez értett, nyilaival hegyeket hasogatott szét. Egyszerre mindenki a védelmét kereste, a Visvámitra nevű nagy bölccsel az élen, aki a születéssel kapcsolatos szertartásokat is elvégezte. Indra, a félistenek királya azonnal belátta, hogy jobb lesz, ha sosem harcol Szkanda ellen, mert biztosan alulmarad a küzdelemben. Inkább a barátságát kereste. Szkanda végül a félistenek hadvezére lett, és sok csatában vezette őket győzelemre a démonok ellen.
Senki sem maradt közömbös ezzel a rendkívüli, nagy harcossal szemben, inkább mindenki nagyon sajnálta, hogy apa és anya nélkül született – legalábbis ez volt a látszat. Az univerzum hét anyja – félelmetes, haragos, ijesztő külsejű istennők – azonnal eljöttek hozzá, és megkérték: – Ó hatalmas herceg, légy a mi fiunk. Nagyon szeretünk téged. Fogadd el a tejünket.
Szkanda akkora volt, mint egy hegy, de kedvében akart járni a hét anyának, akik azonnal megszoptatták. A haragból született anya vasdárdával őrködött felette, és jobban vigyázott rá, mint a saját gyermekére. A vérből született anya magához ölelte és dédelgette. Velük szemben Szkanda a védelemre szoruló kisgyermeket játszotta, de különben nem ijedt meg a maga árnyékától, és nagyon bátran harcolt. Az egyik csata során megsérült, de még ez sem volt közönséges seb: előbb egy szépséges, arany testű ifjú, majd számos, félelmetes és iszonyatos külsejű fiú- és lánygyermek született belőle. Ők azonban azt hitték, hogy a tűzisten, Agni az apjuk – a lányok még oda is mentek Szkandához, és mindegyikük arra kérte, tekintse őt az anyjának. Szkanda elcsodálkozott a különös kérésen, és megkérdezte: – Hogyan gondoljátok? Mit tehetek értetek?
A lányok azt mondták, azért kérik ezt a kegyet, hogy őket is a világ jóságos és tisztelt anyáiként tiszteljék. – Úgy legyen, – mondta Szkanda, – hamarosan lesz egy gyermeketek, akikkel kedvetekre anyáskodhattok. Így született a kecskearcú Sisu, semmi egyébből, mint egyedül Szkanda áldásából.
Most már tizennégy anyja volt a szegény „árva” gyermeknek, sőt még egy szépséges feleséget is kapott, Devaszenát; a szerencse istennője pedig olyan szorgalmasan szolgálta, hogy kívánni sem lehetett többet. Hat szépséges hölgy azonban mégis úgy gondolta, hogy tizenhat asszony sem lesz elég; felkeresték Szkandát, és így szóltak hozzá: – Mennyei férjeink minden ok nélkül elhagytak bennünket. Egyesek azt pletykálták, hogy te a mi fiunk vagy. Férjeink elhittél ezt a történetet, megharagudtak, és száműztek minket a szent helyekről. Ments meg minket ettől a gyalázattól. Légy valóban a fiunk, adj nekünk boldogságot.
Szkanda beletörődött az elkerülhetetlenbe: – Legyetek az anyáim, a fiatok vagyok. Minden vágyatokat teljesítem.
Ekkor még kilenc istennő jelent meg Szkanda előtt, akiket általában „betegség-istennőknek” neveznek, és ők is azért a kegyért könyörögtek, hogy Szkanda a fiuk legyen. Persze ez nem volt egészen rendes dolog, mert amint a hadisten beleegyezett a dologba, mindjárt azt követelték, hogy szerezze vissza a régesrégen elvesztett fiaikat, meg azt a méltóságot, ami azelőtt se volt meg. – Az elvesztett fiaitokat már nem kaphatjátok vissza, – mondta Szkanda. Ekkor a betegség-istennők azt kérték, hogy legalább tetszés szerint felfalhassák mások gyermekeit. – Nagyon fájdalmas dolog az, amit kértek, – mondta nekik Szkanda. – Azt szeretném, ha azokat a gyermekeket inkább gondoznátok és megvédelmeznétek. – Gondozzuk és megvédjük, – fogadkoztak a betegség-istennők, – de valamit nekünk is kell ennünk. Milyen ételt jelölsz ki a mi számunkra?
Nagy nehezen megállapodtak abban, hogy csak addig támadhatják meg a gyermekeket, amíg be nem töltik a tizenhatodik életévüket; és még akkor sem mindegyiket, csak néhányat közülük. Vinatá megelégedett az önkéntes áldozatokkal, de Putaná csak akkor boldog, ha vetéléseket okozhat. Revatí kisgyermekeket támad meg, Mukhamandiká nagyon szereti a csecsemők húsát. Szurabhí a párnapos gyermekeket ragadja el, Szaramá azokat, akik még az anyaméhben vannak. Karandzsá mindenkit megajándékoz, mindenkihez kedves, Kadrú azonban ellopja a gyermekeket és kígyókat hoz helyettük. A kilencedik betegség-istennő, Lohitajání a fogamzást akadályozza meg.
Huszonkilenc „anyja” volt már Szkandának, amikor megjelent az igazi anya, Szváhá, és közölte: – Te az én fiam vagy. – Szkanda rezignáltan csak annyit kérdezett: – Mit tehetek érted? Szváhá azt felelte, hogy kislány kora óta szerelmes a tűzistenbe, aki azonban rá sem néz. Nincs semmi más kívánsága, örökre vele szeretne élni. – Úgy legyen, – mondta Szkanda, – ezentúl bármit ajánljanak fel a tűznek a bráhmanák, a te nevedet mindig hozzáteszik a mantráikhoz. Így aztán mindig együtt fogsz élni Agnival.
A harminc „anya” mind elégedett volt a „fiával” – Szkanda mindegyiküket megajándékozta azzal, amire a szívük vágyott.