Renuká büntetése
(Mbh., Vana Parva, Tírthajátrá 116.1-18)
Élt egyszer egy nagyon nagy bölcs, nagyon nagy aszkéta, akit Dzsamadagninak hívtak. Hosszú ideig gyakorolta az elmélyedést és a jógát az erdő mélyén, és módszeresen tanulmányozta a védikus írásokat. Amikor eljött az ideje, feleségül kérte és kapta Prasznadzsit király leányát, Renukát.
Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy ezek a hajdani bölcsek és aszkéták éppen olyan családos életet éltek, mint mások. Dzsamadagni sem valamilyen kényelmes házba vezette a királylányt, hanem visszament vele az erdőbe. Nagyon egyszerű kunyhóban éltek, a királylány sem viselt értékes ruhákat vagy ékszereket, nem azzal töltötte a napjait, hogy pompás felvonulásokat nézzen végig, vagy színielőadásokon és táncmulatságokon szórakozzon, hanem az volt a dolga, hogy mindenben segítségére legyen a férjének, aki továbbra is a jóga gyakorlásába mélyedt. Idővel öt fiuk született, Ramanuvan, Szusena, Vaszu, Visvavaszu és Ráma, és az ő nevelésük gondja is a királylányra hárult. Renuká jó nevelést kapott, türelmesen viselte a nehézségeket, mégis sokszor visszagondolt azokra az időkre, amikor még a királyi palotában élt, és a szolgálólányok százai lesték a parancsait.
Egy alkalommal, amikor a fiúk elmentek az erdőbe, hogy vadon termő gyümölcsöket gyűjtsenek, Renuká is elment a közeli folyóhoz, hogy megfürödjön. Történetesen éppen ott fürdött Csitraratha is, a Gandharvák királya. Lótuszvirág füzéreket és mindenféle ékszert viselt, és tengernyi szép hölgy vette körül, akikkel pompásan szórakozott a vízben. Renuká csak egyetlen pillantást vetett a Gandharvák királyára és kíséretére, de ez is elég volt ahhoz, hogy visszaemlékezzen hajdani gondtalan életére Kanjakubdzsa országában. – Ó jaj, – gondolta Renuká, – milyen jó életük van a mennyei birodalom lakóinak. Milyen kellemesen szórakoznak szép ruháikban, fülbevalókkal, csillogó ékszerekkel és lótuszvirág füzérekkel felékesítve. Királyuk úgy ragyog szépségében, mint a tűz vagy a villám. Boldogok azok a hölgyek, akik szolgálhatjk Martikavata urát.
Ezek a gondolatok beszennyezték Renukát, aki nehéz szívvel tért vissza a szegényes kunyhóba. Dzsamadagni azonnal látta, hogy mi történt – jóga-gyakorlatai révén elérte, hogy minden élőlény szívébe látott. – Fúj, – gondolta a nagy bölcs, – nem élhetek együtt tovább ezzel az asszonnyal, akit beszennyezett az irigység és a ragaszkodás.
Amikor a fiúk hazatértek az erdőből, a bölcs egyiket a másik után megszólította: – Öld meg az anyádat.
A fiúk azonban zavarba jöttek, és egyetlen szót sem tudtak kiejteni.
Dzsamadagni nagyon dühös lett, hogy a fiai nem engedelmeskednek, és megátkozta őket, – Már most sem vagytok egészen eszeteknél, jól van. Veszítsétek el egészen. Éljetek úgy, mint a vadállatok, a madarak, vagy az élettelen kövek.
Utolsónak Ráma érkezett haza. Amikor Dzsamadagni őt is felszólította, hogy ölje meg az anyját, Ráma egyáltalán nem tétovázott. Felkapott egy éles bárdot, és a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül megölte a szerencsétlen Renukát.
Dzsamadagni haragja hirtelen lecsillapodott. – Ez a fiam engedelmesen követte az utasításomat, – gondolta. – Meg fogom jutalmazni.
Így szólt Rámához: – Kedves fiam, nagyon elégedett vagyok veled. Kérj egy kegyet vagy többet, minden kívánságodat teljesítem.
– Add vissza az anyám életét, – mondta gyorsan Ráma. – Ne kísértsen egyikünket sem ennek a kegyetlen tettnek az emléke, ne érintsen minket a bűn. Térjenek észre a testvéreim, ne kelljen vadállatok, madarak vagy élettelen kövek módjára tengődniük a rengetegben.
– Szép tőled, hogy nem magadra gondoltál, hanem olyasmit kértél, ami az anyádnak, nekem és a fivéreidnek használ, – mondta Dzsamadagni, és Ráma három kívánsága még abban a pillanatban teljesült. Renuká nem is tudta pontosan, hogy mi történt vele: azt gondolta, hogy csak elájult vagy egy nagyon nagy madár repült el felettük kiterjesztett szárnyaival, és azért lett olyan sötét.
– Most már magadnak is kérj valamit, – mondta Dzsamadagni Rámának.
Ráma, aki nagyon nagy harcos volt, azt kérte, hogy senki se tudja őt legyőzni a csatában. Dzsamadagni így szólt, – Teljesítem a kívánságodat, de a sors rendeléséből egy alkalommal azonban mégis elveszted a ragyogásodat. – Ki győz le engem? – kérdezte Ráma bosszúsan. Dzsamadagni pedig nagyon titokzatosan válaszolt: – Te, sajátmagad.
A jóslat akkor teljesült be, amikor Dzsamadagni fia Rámacsandrával találkozott.