Paulama elrabolja Bhrgu feleségét
(Mbh. Adi Parva, Paulama 5-7. fejezet)
A Mahábhárata elmondja a nagy bölcs, Bhrgu történetét, aki Brahmá áldozati tüzéből született meg. Feleségül vett egy nagyon szép hölgyet, Pulomát, aki hamarosan áldott állapotba került.
Történt egyszer, hogy Bhrgu elment a közeli folyóhoz, hogy megfürödjön, Puloma pedig egy kis időre egyedül maradt a remetetanyán. Éppen ekkor érkezett oda egy gonosz szándékú Raksa, Paulama nevű. Azt gondolta, körülnéz egy kicsit, hátha elvihet valami értékes dolgot engedély nélkül. De amikor megpillantotta Bhrgu feleségét, úgy érezte, semmi értékesebbet nem találhat. Hát még, amikor eszébe jutott: valaha arról volt szó, hogy Puloma apja valamikor éppen neki ígérte ezt a lányt, csak aztán később meggondolta magát, és Bhrguhoz adta. Paulamát heves vágyakozás fogta el, amitől teljesen elvesztette az eszét.
Puloma illendően megvendégelte, a Raksa azonban nem elégedett meg a szerény étkezéssel. – Enyém vagy, – kiáltotta, és az ölébe kapta, hogy erőszakkal elvigye magával. Az asszony hiába tiltakozott: – Bhrgu törvényes felesége vagyok, és a gyermekét hordom a szívem alatt.
Ebben a pillanatban a szent tűz lángjai olyan magasra csaptak, hogy a Raksa nagyon megrémült. Megkérdezte a tüzet:
– Kedves Agni, te vagy a félistenek szája, válaszolj a kérdésemre. Ezt a szép hölgyet nekem ígérte az apja, később aztán mégis a gonosz Bhrguhoz adta feleségül. Mondd meg nekem, kit illet Puloma? Elhatároztam, hogy erőszakkal viszem el magammal. Haragtól izzik a szívem, ha arra gondolok, hogy Bhrgu kapta meg ezt a szép hölgyet, aki az én jegyesem volt.
A hétlángú félisten nem tudta, hogy mit válaszoljon. Hazudni nem mert, de ugyanakkor nagyon félt Bhrgu átkától is.
Paulama újból megkérdezte a tüzet: – Agni, te benne lakozol minden teremtményben, tanúja vagy a jó és a rossz tetteiknek. Válaszolj a kérdésemre: Bhrgu felesége ez az asszony, vagy az enyém? De akár válaszolsz, akár nem, a szemed láttára is elviszem magammal.
Mit tehetett volna Agni, aki nem hazudik soha? Türelmesen elmagyarázta a Raksának: – Az igaz, hogy a jegyesed volt, de nem hozzád adták feleségül. Bhrguval járt körül engem, a védikus szertartások szerint. Bráhmana vagyok, és soha sem mondhatok hazugságot. Tudd meg, Raksa, hogy előbb-utóbb minden hazugság lelepleződik.
Pauloma azonban azt gondolta: – Én azonban mégis úgy fogok elmenni innen, hogy ne ismerjen rám senki. Majd én teszek arról, hogy még csak ne is gyanakodjanak. Valamilyen félelmetes formát öltök. Tigris legyek-e vagy oroszlán? – Végül úgy döntött, hogy nagyon nagy vadkan lesz, éppen olyan hatalmas, mint a sarabha. Még szorosabban fogta vonakodó áldozatát, és végigcsörtetett az erdőn. A gondolatnál is gyorsabban menekült a remetetanyáról.
A gyermek, akit Puloma a szíve alatt hordott, nagyon fölháborodott, és azt gondolta, – Ha ez így van, egyetlen pillanatig sem maradok az anyaméhben. – Rögtön előjött, a teste pedig olyan fényes és izzón forró volt, hogy azonnal hamuvá égette a rablót.
Puloma örült is, hogy megszabadult, bánkódott is, mert a gyermeke idő előtt született meg. Bánatában elsírta magát, és a könnyeiből hatalmas folyó lett, amely éppen úgy követte őt, mint az árnyék Ezt a folyót maga Brahmá nevezte el Vadhúszárának, és a mai napig így hívják.
Aszkézise erejénél fogva Bhrgu már pontosan tudta, hogy mi történt. Mégis megkérdezte Pulomát: – A szent tűz állandóan ég a házunkban, hogy megvédelmezzen minden rossztól. Tett-e valamit Agni érted, vagy csak hagyta, hogy ez a Raksa elhurcoljon? – Puloma válaszolt: – A Raksa megkérdezte a tüzet, mondja meg, kinek vagyok a törvényes felesége. Agni igazat szólt, de semmit sem tett értem, amikor elhurcoltak, pedig úgy sírtam, mint a kurárí madár.
Bhrgu nagyon megharagudott, és megátkozta a tüzet: – Mától fogva mindent meg kell enned, akár tiszta az, akár tisztátalan.
– Hogy érted ezt, bráhmana? – kérdezte Agni felháborodottan. – Miért cselekedtél ilyen elhamarkodottan? Milyen hibát követtem el, amikor részrehajlás nélkül megmondtam az igazságot? Ebben a dologban én csak tanú voltam. Ha megkérdeznek egy tanút, aki tudja a választ, mégis hallgat vagy nem mondja meg az igazat, megsemmisíti ősei és utódai érdemeit, egészen a hetedik nemzedékig. Én is megátkozhatnálak téged, bráhmana, de én tiszteletben tartalak, és csak egyet mondok. A félistenek és az ősök azt az olvasztott vajat eszik, amit én viszek föl nekik a mennybe. Mivel táplálkoznak majd, ha a te átkod miatt tisztátalanná válok, és nem fogadhatják el tőlem a felajánlott ételt?
Agni elhatározta, hogy visszavonul az emberek világából. Erre föl nemcsak Bhrgu otthonában aludt ki a tűz, hanem mindenütt, ahol a kétszer születettek jagjákat végeztek. Nem hangzottak el az Om és a Szváhá szavak, és ez olyan volt, mintha az egész világ elnémult volna. A félistenek és az ősök semmilyen táplálékot nem kaptak, és nagy szorultságukban a teremtőjükhöz, Brahmához fordultak: – Kedves urunk, azt hallottuk, hogy Bhrgu megátkozta Agnit. Agni a mi szánk, aki az áldozatban felajánlott étel legelső részét fogyasztja el. Hogyan hozhatná el nekünk a táplálékunkat, ha ezentúl bármit el kell fogadnia?
Brahmá gondolkodott egy kicsit, aztán hívatta Agnit. Azt mondta neki: – Tűz, te vagy minden teremtmény fenntartója és elpusztítója a három világban, nélküled nincsenek sem áldozatok, sem szertartások. Nem tehetsz semmi olyat, hogy az áldozatok és a szertartások megszakadjanak. Nem tudod-e, hogy te mindig tiszta maradsz? Elégeted a húst és az összes többi tisztátalan dolgot, de még a helyet is megtisztítod, ahova azokat letették. Agni, te éppen olyan tiszta és megtisztító vagy, mint a napsugarak. Menj vissza az emberek világába, fogadd el a felajánlásokat, és hozd el az olvasztott vajból a félisteneket és az ősöket megillető részt.
– Úgy legyen, – mondta Agni, újból elfoglalta a helyét az áldozatokban, és nagyon örült, hogy megszabadult Bhrgu átkától.