Parasuráma vértavai
(Mbh, Vana Parva, Tírtha Játrá 83.25-40)
A Mahábhárata nagy, tizennyolc napos csatáját a Kuruksetrán, „a Kuruk mezején” vívták. Ez a vidék azonban nemcsak erről a nagy háborúról híres. Egy korábbi világkorszakban Parasuráma, Dzsamadagni fia járt itt, a csatabárdjával harcoló Ráma, aki egymás után huszonegy alkalommal irtotta ki a ksatriják nemzetségét.
Miért volt erre szükség?
Élt akkoriban egy Kártavírja nevű király, aki nagyon elégedetté tett egy híres aszkétát, Dattátreját. Dattátreja mindenféle adományt adott neki; többek között megajándékozta ezer karral. Ezer karral már kiválóan lehet harcolni, Kártavírja hamarosan meghódította az egész világot, és egyre büszkébb lett.
Egy alkalommal az erdőben vadászott, és eljutott Dzsamadagni remetetanyájára. Dzsamadagni illően meg akarta vendégelni a nagy királyt, és ez nem is okozott neki gondot, hiszen volt egy csodálatos tehene, aki minden kívánságot teljesített. Kártavírját már nem is érdekelte a vendéglátás. Azt gondolta: – Milyen jó lenne, ha az enyém lenne ez a csodálatos tehén! – És azonnal el is kérte Dzsamadagnitól, a vendégbarátság jogán. Dzsamadagni azonban azt felelte, hogy szívesen neki adja mindenét, a tehenet azonban ő maga is azzal a feltétellel kapta a félistenektől, hogy senkinek nem ajándékozhatja el. – Micsoda? – kiáltott felháborodttan Kártavírja. – Megtagadod egy vendég kívánságát? Na majd meglátjuk, hogy ki az erősebb. Ha nem adod szép szóra, elviszem erővel.
Úgy is lett: Kártavírja elrabolta a tehenet. Ezt azonban nem lehetett szó nélkül hagyni. Parasuráma előkapta a csatabárdját, és levágta Kártavírja fejét.
Így kezdődött a háború, mert persze hogy Kártavírja fiai és rokonai bosszút esküdtek. Először is megvárták, hogy Dzsamadagni egyedül maradjon a remetetanyán, odalopakodtak, és orvul megölték az idős bölcset. Parasuráma egyedül szállt szembe a bosszúállókkal, akik nem hagyták annyiban a dolgot. Huszonegy nagy ütközetre volt szükség, hogy a ksatriják végül megadják magukat, és elismerjék a hibájukat.
Parasuráma öt tavat ásott a Kuruksetrán, és valamennyit megtöltötte a megölt királyok és hercegek vérével. Ezt a tengernyi sok vért ajánlotta fel az ősatyáknak.
Az ősatyák pedig nagyon elégedettek voltak, megjelentek az égen egy felhőn állva, és így szóltak Parasurámához:
– Kedves fiunk vagy te, nagyon nagy vitéz vagy, és sok jót tettél velünk. Légy áldott. Kérj, amit csak akarsz, minden kívánságodat teljesítjük.
Parasuráma nagyon nagy harcos volt, és nem okozott neki gondot, ha egy-egy gonosz királyt vagy démont meg kellett ölnie. Most azonban öt mély tó telt meg a kiontott vérrel. Parasuráma ugyan isteni parancsot teljesített, de most mégis elfogta a kétely, hogy helyesen cselekedett-e. Össszetette a kezeit és feltekintett az égre.
– Kedves ősatyáim, – kiáltotta Parasuráma, – ha valóban elégedettek vagytok velem és valóban érdemes vagyok a kegyetekre, akkor azt a kegyet kérem, hogy ne kelljen többé harcolnom. Azt szeretném, hogy ismét örömet találjak az aszkézisben. Nagy hatalmatokkal töröljétek el azt a sok bűnt, amit elkövettem, amikor nagy haragomban megsemmisítettem a ksatrija nemzetségeket. Még azt is szeretném, ha ezek a tavak mind az egész földön híres szent helyek lennének.
Az ősatyák ráparancsoltak a felhőre, hogy ereszkedjen egy kicsit lejjebb. Ők bizony nagyon elégedettek voltak Parasurámával, és örömmel válaszoltak neki:
– Gyarapodj az aszkézisben, ha valóban ez a kívánságod. Ne aggódj amiatt, hogy ezek a ksatriják a te kezedtől estek el. Máris megszabadultál minden bűntől, hiszen a saját gonosz tetteik vezettek ehhez a bukáshoz. Nem kétséges, hogy ezek a tavak szent helyek lesznek. Nagyon elégedettek leszünk azokkal, akik megfürdenek ezekben a tavakban, és felajánlják nekünk a szokásos adományt: tejjel és vajjal főzött rizst. Minden kívánságukat teljesítjük, még akkor is, ha olyat kérnek, amit nagyon nehezen lehet megszerezni ezen a világon. Elvezetjük őket a mennybe, és éppen olyan ragyogóak lesznek, mint maguk a félistenek.
Parasuráma még csak meg sem tudta köszönni ezeket az adományokat, az ősatyák olyan gyorsan eltűntek a szemei elől. Még a készséges felhőt is elvitték magukkal a hold túlsó oldalára, ahol pompás palotákban élnek.
Ez az öt tó azóta is szent, persze már nem vér hullámzik bennük, hanem tiszta víz, olyan tiszta, mint a kristály. Ha egy tiszta életű zarándok megtartja a fogadalmait, elmegy a Kuruksetrára, és megfürdik ezekben a tavakban, éppen annyi érdemet nyer, mintha ezer tehenet vagy egy egészen nagyon nagy vagyont ajándékozott volna el.
Parasurámának azonban elege volt a vérengzésből. Szétosztotta a fegyvereit, minden hatalmát átadta Kasjapának, maga pedig visszavonult a Mahendra hegyre, hogy a jógát gyakorolja. Azt mondják, hogy ma is ott él szent elmélyedésben, világtól elzárt helyen, ahová csak azok juthatnak el, akiket ő szólít magához.