Parasuráma elveszti a ragyogását
(Mbh., Vana Parva, Tírthajátrá, 99.37-72)
Dzsamadagni fia, Parasuráma nem más, mint a Legfelsőbb Úr egyik megjelenése a földön. A Legfelsőbb Úr jelent meg Rámacsandra formájában is, aki Dasaratha fia. Történt egyszer, hogy ez a két nagy személyiség találkozott egymással – és úgy álltak szemben, mint az ellenségek.
Parasuráma brahmana volt, de ugyanakkor kiváló harcos. Mennyei íjával már huszonegyszer kiirtotta a ksatrija hercegeket, amikor meghallotta, hogy Ajódhja városában, Dasaratha királynak van egy nagyon kiváló, vitéz fia. Nagyon kíváncsi lett, és azonnal útnak indult Ajódhjába, hogy a saját szemével győződjön meg Rámacsandra vitézségéről.
Amikor Dasaratha király tudomást szerzett arról, hogy Parasuráma a birodalma határához érkezett, eléje küldte Rámacsandrát, hogy fogadja tisztelettel a legkiválóbb íjásznak tartott brahmana bölcset. – Úgy legyen, – mondta Rámacsandra, és a biztonság kedvéért ő is magához vette a fegyvereit.
Parasuráma azonban végigfitymálta ezeket a fegyvereket. Sem az íj, sem a lándzsa, sem a kard, sem pedig a buzogány nem tetszett neki. Felmutatta a saját íját, amelyet a félistenektől szerzett, és így szólt:
– Kedves herceg, ezt az íjat feszítsd meg, ha tudod. Ezt az íjat azért kaptam, hogy megsemmisítsem a ksatrijákat.
Rámacsandra tekintete valamivel sötétebb lett, és megjegyezte, – Én is királyi herceg vagyok, és tudom, hogy mik a ksatriják erényei. De Iksváku utódai sohasem dicsekszenek a karjuk erejével.
– Hagyd ezt a mellébeszélést, – mondta Parasuráma türelmetlenül. – Fogd meg inkább ezt az íjat.
Rámacsandra haragosan kikapta a kezéből a veszélyes fegyvert, amely már 21 nemzetséget elpusztított a ksatriják közül. A legkisebb erőfeszítés nélkül felhúrozta, és meg is feszítette. A húr megpendült, és olyan hangot adott, mint a mennydörgés, ember-állat halálra rémült. Ekkor Réámacsandra gúnyosan megkérdezte Parasurámától, – Kedves brahmana, megfeszítettem az íjat. Mi mást tehetek érted? – Parasuráma odaadott neki egy mennyei nyilat, és azt mondta, – Lődd ki, ha tudod. – Rámacsandra most már igazán megharagudott, és emelt hangon megjegyezte, – Értem, hogy mi a szándékod, és már meg is bocsátottam neked. Nagyon hiú vagy. A ksatrijákat csak Brahmá különleges kegyéből győzhetted le. Jobban tennéd, ha nem sértegetnél engem. Nem tudod, hogy ki vagyok? – Dasaratha fia vagy, egy jelentéktelen ajódhjai herceg, – vágott vissza Parasuráma.
Rámacsandra azonban leintette: – Lásd meg az eredeti formámat. Isteni látást adok neked.
Rámacsandra teste hatalmasra nőtt, olyan nagy lett, mint a tizennégy világ együttvéve. Az ámuló Parasuráma pedig megpillantotta ebben az óriási testben az összes félistent, az eső, a szelek, a villámlás és a viharok szellemeit, a forrásokat, folyókat és a tengereket, a tüzet, aki magával ragadja az áldozatokat. Látta az ősatyákat és azokat a bölcseket, akik a mennyben élnek, még azt a 60.000 nagy aszkétát is látta, akik nem nagyobbak egy hüvelykujjnál. Látta a csillagképeket és a bolygókat, a hegyeket, völgyeket és erdőségeket, látta az összes jó és gonosz lényt, akik ezek között kóborolnak. Látta a Védákat, az Upanisádokat és a többi szentírást, a védikus himnuszokat azok élő formáiban, az áldozatokat, a tizennégy világ összes városait, a tudományokat, a művészeteket és mindenféle csodálatos dolgot. Mindezeket egyszerre látta és mégis külön-külön. A felfoghatatlan látvány teljesen összezavarta az elméjét és az érzékeit.
Ekkor Rámacsandra kilőtte a mennyei nyilat. Minden irányból mennydörgés visszhangzott, lángoló meteorok száguldottak végig az égen. Eső és porzápor hullott a földre, és köröskörül mindent megsemmisítettek a földrengések és a félelmetes hangú, örvénylő szelek.
Parasuráma azonban elvesztette az eszméletét, és már azt sem látta, hogyan tér vissza a mennyei nyílvessző Rámacsandra kezébe: szelíden és lágyan, mintha csak egy virágszirom lenne.
Amikor a megszégyenült brahmana magához tért, Rámacsandra már ismét az ajódhjai herceg formájában állt előtte, és csak ennyit mondott neki: – Menj vissza a Mahendra hegyre.
Parasuráma elkullogott, és meghúzta magát a Mahendra hegy egyik barlangjában. Eltelt egy év, amikor az ősatyák megszánták, és megszólították,
– Kedves fiunk, nem volt helyes, hogy megsértetted a Legfelsőbb Urat. Ő azonban megbocsátott neked, ezért te se bánkódj tovább. Menj el ahhoz a szent folyóhoz, amelyet Vadhászará néven ismernek. Ha megfürdesz ennek a folyónak vizében, visszanyered a régi ragyogásodat és minden erődet.
Parasuráma megfürdött a Vadhászará vizében, és valóban visszanyerte a régi ragyogását, minden erejével együtt.